Szerző: Csonka Nikolett

  • Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtóértesülések szerint elindult egy hatalmai harc a Red Bullon belül, ahol Christian Horner szeretne megszabadulni Helmut Markótól.

    Mindkét bajnoki címet megszerezte idén az osztrák istálló, így jutalomjáték számukra az elkövetkezendő 5 futam. Ám az O Globo értesülései szerint a békét megtörte az, hogy a brit csapatfőnök már nagyon szabadulna a tanácsadótól.

    Horner nem Marko korábbi nyilatkozatai miatt szeretné, hogy a 80 éves vezető kevesebb szerephez jusson, egyszerűen több befolyást akar magának az anyacégen belül. Mivel a vállalat megtartotta a faenzai kis csapatot, a brit csapatfőnök arra számított, hogy nagyobb beleszólása lesz az ügyeikbe és így Markót hátrébb szoríthatja. Ám az érintettnek esze ágában sincs kimaradni az egészből.

    Christian Horner
    Christian Horner – Fotó: Vándor Iván

    Ralf Schumacher is felszólalt a témával kapcsolatban, a német Skynak dolgozó ex-versenyző a következőket mondta:

    „Salzburgban azért akadályozták meg az eladást (AlphaTauri), mert ez volt a néhai Dietrich Mateschitz kívánsága. Emiatt Horner azt mondta: ‘ha többeket kell támogatnom, akkor a csapatbon belül legyen több befolyásom’. Az az érzésem, Horner az AlphaTaurit is átakarja venni, hogy fellendítse, és utána eladhassa.”

    A német egykori versenyző kiemelte, Salzburgban nem mindenki kedveli Hornert, így a csapatfőnök jobban tenné, ha a feladatára koncentrálna. Továbbá kihangsúlyozta, adott esetben Max Verstappen is Markót támogatná.

    „Ő sosem volt Salzburgban megkérdőjelezhetetlen személy, és most sem az. Ugyanakkor ne becsüljük alá Horner és Marko kapcsolatát. Marko már korán felkarolta Hornert, és mindig mellette állt. Továbbá Verstappen sem tűrné Marko távozását, és inkább Horner menesztésére voksolna.”

  • Kiderült, mikor lesz elérhető a Keanu Reeves által megálmodott sorozat

    Kiderült, mikor lesz elérhető a Keanu Reeves által megálmodott sorozat

    A Ferrari film mellett a Brawn GP-ről készült dokumentumsorozat is megnézhetik még idén a rajongók.

    2008 végén a Honda úgy döntött, búcsút int a Forma-1-nek, így csapatát magára hagyva köszönt el a száguldó cirkusztól egy időre. A befektetők keresésében az akkori FOTA is besegített, így Ross Brawn és a támogatók révén a projekt megmenekült, és ott lehetet a kollektív teszten. A brit szakember a hírek szerint 1 fontért tudta megkaparintani az istállót, és szűkös anyagi keretükre támaszkodva készültek fel a szezonra.

    Az autó feltűnően jól mozgott, és meglepetésre már az első versenyen megmutatta előnyét. Az év első felében Jenson Button már-már Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz hasonlóan uralta a szezont, míg az év második felében kezdett lemaradni a fejlesztési verseny kapcsán a csapat, így a Red Bull felzárkózott.

    Keanu Reeves, Brawn GP Disney Plus
    Keanu Reeves fogja narrálni a Brawn GP-ről készült dokumentumsorozatot – Fotó: Disney

    Végül nem tudtak annyit a hátrányukból faragni a Bikák (a Renault-motor meghibásodásai is közrejátszottak ebben), így a brit versenyző és a csapat történelmet írva ünnepelt.

    A négy részes dokumentumsorozatban Jenson Button, Rubens Barrichello és Ross Brawn is megszólal majd. Keanu Reeves a paddockot járva készített interjúka a szereplőkkel, továbbá az ő narrációja mentén kalauzolják át nézőket a történeten a készítők.

    A sorozat november 15-én lesz elérhető. Az Egyesült Államokban a Hulu műsorkínálatába kerül be, míg az Egyesült Királyságban és Európa számos országaiban (valószínűleg Magyarországon is) a Disney+-on lesz elérhető.

  • Verstappen nagyon várja, hogy a Ferrari elnöke felhívja telefonon

    Verstappen nagyon várja, hogy a Ferrari elnöke felhívja telefonon

    Max Verstappen elárulta, egy dolog miatt szeretné, ha a Ferrari elnöke felhívná telefonon és tárgyalna vele.

    A holland versenyző a Scuderia egyik autójára pályázik, ám nem Carlos Sainz és Charles Leclerc elől venné el a helyet. A háromszoros világbajnoknak egy régebbi konstrukcióra fáj a foga, ami az olaszok tulajdonát képezi. Verstappen ugyan igényt tart azokra az autókra is, amikben megszerezte a világbajnoki címet, viszont a 2004-es Ferrarit is szeretné a gyűjteményénben tudni.

    A 26 éves versenyző a La Gazzetta dello Sportnak mesélt a kívánságáról. Verstappen hozzátette, reméli John Elkann is olvassa majd a vele készített interjút, és felhívja telefonon az üzlet lebonyolítása miatt.

    Michael Schumacher, Ferrari, 2004
    Max Verstappen szeretné gyűjteményében tudni Michael Schumacher 2004-es Ferrariját is – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Szeretném ha a garázsomban lenne az összes Red Bull autó, amivel világbajnokságot nyertem. Ezen kívül még Michael Schumacher 2004-es Ferrariját szeretném, hiszen az a versenygép hihetetlen. Ám nem tudom, hogyan tudnám megvenni. Ez egy figyelemfelhívás John Elkann (Ferrari elnöke) úrhoz, remélem olvassa az interjút és mielőbb felhív” – nyilatkozta nevetve Verstappen.

  • Sajtó: Nem várt helyről kaphat motort az Andretti

    Sajtó: Nem várt helyről kaphat motort az Andretti

    Sajtóértesülések szerint nem csak a Renault lenne hajlandó erőforrást biztosítani az Andretti csapatának, ha bekerülnének a Forma-1-be.

    Az FIA ugyan zöld utat adott az amerikai ex-versenyző törekvéseinek, de hosszú út áll még az istálló előtt ahhoz, hogy a száguldó cirkuszba kerüljön. A csapatatok többsége nem szeretne még egy kezet látni, ami tartja a markát a kereskedelmi jogokból és a nyereményalapból befolyt összegért.

    Ugyanakkor a Mohammed Ben Sulayem szorgalmazza a sportágat arra, hogy fogadják be Michael Andretti alakulatát, ugyanis a nagyobb mezőny és a több résztvevő  megnövekedett presztízzsel is bír.

    Az amerikai alakulat még a döntés előtt megállapodást kötött a Renault-val. Adott esetben a franciák biztosítottak volna erőforrást az új belépőnek, ám a kontraktus időtartama lejárt. A gyártó hajlandó újratárgyalni a csapattal ha sikerül belépniük a Forma-1-be, ám nem csak a Renault-nak fáj a foga új partnerre. A franciák csak a gyári csapatuknak szállítanak hajtásláncokat, így jól jönne nekik az Andretti. Ugyanakkor egy másik gyártó is segítő kezet nyújthat a pályázónak.

    Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari szeretné, ha a Haas mellett lenne még egy istálló, akire támaszkodhat. Mivel az Alfa Romeo (Sauber) Audivá válik, 2026-ban elveszítik a jelenlegi partnerkapcsolatot a csapattal. Emiatt nem zárkóznak el attól, hogy az Andretti-Cadillacnek is erőforrást szállítsanak.

  • Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Peter Windsor azt tanácsolja Lando Norrisnak, hogy törjön ki a McLaren és a Red Bull bűvköréből, így válasszon egy másik csapatot.

    A brit versenyző kontraktusa 2025 végén jár le, így addig még a wokingi istállóhoz kell tartoznia. Ám a pletykák szerint az osztrák csapat nagyon szeretné a köreiben köszönteni a 23 éves pilótát, mivel Max Verstappennel jó párost alkotna.

    Ugyan az érintett fejében is megfordult már a csapatváltás gondolata, ám egyelőre kitart a McLaren mellett, és a papaya színű csapattal akar nyerni. Az istálló a fejlesztési versenyt idén toronymagasan nyeri, hiszen az év elején még a pontszerzésnek is örülhettek, míg mostanra ők lettek a Red Bull legnagyobb kihívói.

    Ám Norris „fényét” Oscar Piastri kezdi beárnyékolni. Az újonc versenyző megnyerte Katarban a sprintfutamot és a vasárnapi versenyen a második helyen ért célba. Ugyan csapattársa végig ott volt mögötte, ám egyéni hibái miatt nem volt esélye a holland mögé kerülni.

    A Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere viszont bátorságra sarkallja Norrist, és egy új utat mutatna a számára. A McLaren és a Red Bull „erdeje” mellett vezet egy ösvény, ami végén az Audi várhatja a versenyzőt. 2026-ban csatlakozik teljesértékű tagként a német gyártó, ám a Saubert már korábban át fogják venni. Andreas Seidl a cégcsoport vezérigazgatójaként már keresi az ideális jelölteket, és Norris képességei nem ismeretlenek a számára. A McLaren korábbi csapatvezetője jól tudja mik a brit erősségei, így akár át is viheti őt a formálódó projekthez.

    Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
    Lando Norrist a McLaren mellett a Red Bull is szívesen tudná a köreibe – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Abban biztos vagyok, hogy a Red Bull nagyon szeretné Landót (Norris). Elég jó a srác, nem igaz? Beleillene a Red Bull világába mindenestől. Ugyanakkor én szívesebben látnám Landót az Audiban Théo Pourchaire-rel, míg Liam Lawson menjen inkább a Red Bullhoz” – magyarázta Windsor.

    Nemet lehet mondani az Audinak?

    Ugyanakkor a brit csapatvezető nem hinné, hogy Norris nemet mondana, ha egy igazán kedvező ajánlatot kapna. Oscar Piastri teljesítménye arra is sarkalhatja a 23 éves pilótát, hogy másik utat válaszon magának, sőt a McLaren versenyképessége is kérdéses lesz az elkövetkezendő években.

    „El tudom képzelni azt, hogy Lando el akarja hagyni a McLarent az Oscarral való (Piastri)  helyzet miatt. El tudom képzelni, hogy Lando nem akar örökre a McLarennél maradni, bár Zak (Brown) elég sokat invesztált a karrierjébe. Vajon ő elengedné? Ha Lando Norris lennék, és az Audi vagy Andreas Seidl azt mondaná, hogy ‘2026-tól első számú versenyző vagy a gyári csapatban. 2026 még nem lesz erős, de tudjuk mit csinálunk. Az Endurance-ban és a raliban is bizonyítottunk, kiváló szakembereink vannak, és ez az Aud.’ Lehet erre nemet mondani? Szerintem ez a járható út. Lando helyében én arra törekednék, hogy Andreas (Seidl) a másik autóba Pourchaire-t ültesse.”

  • Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Az F1-es közösség meglepődve olvasta az FIA döntését Lewis Hamilton katari esetével kapcsolatban.

    A hétszeres világbajnok az elmúlt versenyen ütközött csapattársával, majd az esetet követően kénytelen volt otthagyni autóját a helyszínen. A dühös brit pilóta viszont a pályán közlekedve vágott át, miközben ellenfelei elmentek mögötte, így az FIA megrovásban és pénzbüntetésben részesítette a versenyzőt.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Szövetség ismét átgondolta az ügyet, és további vizsgálatot rendelt el Hamilton „sétálása” kapcsán. Azzal indokolták tettüket, hogy a 38 éves versenyző példaképnek számít a fiatal pilóták szemében, így magatartását akár többen is követhetik a későbbiekben.

    Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Karun Chandhok az X-en (Twitter) kifejtette, nem igazán érti az FIA pálfordulását, mivel nem Hamilton volt az egyetlen, aki az elmúlt évek során így cselekedett.

    „Nem azt mondom, hogy el kell nézni, de biztos vagyok abban, hogy nem Lewis az első, aki ezt teszi… Sargeant épp Japánban, az előző versenyen ment át a pályán. Max 2021-es esete a másik példa, ami eszembe jut.” – fogalmazta meg az ex-versenyző.

    A rajongók többsége is Verstappen példáját említi. A 2021-es Olasz Nagydíjon, mikor a holland versenyző és a hétszeres világbajnok ütközött, a Red Bull fenegyereke dühösen hagyta ott ellenfelét és az autóját, majd senkitől sem zavartatva sétált a pályán. A közösségi médiás felületeken a szurkolók nem érit, miért nem vizsgálták azt az ügyet is, hiszen a háromszoros világbajnok hasonló cselekedettel mutatott rossz példát.

    „Itt Max Verstappen épp a versenypályán sétál, miután leparkolta az autóját Lewis Hamilton fején 2021-ben Monzában. Hol volt akkor a büntetés, és a példakép mivolta miatt való aggódás?” – írta egy rajongó az X-en.

    „Értem… mikor Max Verstappen parkolt Lewis Hamilton fejére, és elsétált az élettel teli pályán, akkor az rendben volt, mivel ő nem példakép, mint Lewis” – tette hozzá egy másik szurkoló.

  • Russell nem zárkózik el attól, amitől a Mercedes igen

    Russell nem zárkózik el attól, amitől a Mercedes igen

    Míg Toto Wolff és a Mercedes nem örül a potenciális jelöltnek, addig George Russell támogatóbb hangnemben beszélt az Andretti csapatról.

    A csillagosok csapatfőnöke korábban bírálta az amerikai ex-versenyző szándékait és a 11. alakulat ötletét. Az osztrák vezető a legtöbb alkalmat megragadta, hogy kihangsúlyozza: egy nagyobb mezőny olyan problémákat fog előidézni, amiktől most nem kell tartaniuk.

    Mindaddig az FIA több autót szeretne látni a rajtrácson, így zöld utat biztosított az Andrettinek. A legtöbb szereplő nemigen örül, hiszen nyíltan szembe mehet egymással a Szövetség és a sportág, míg a Mercedes fiatal brit versenyző nem bánná, ha az amerikai istálló is csatlakoznak. Ugyanakkor kihangsúlyozta: csak akkor lehet valaki a mezőny tagja új belépőként, ha megtudja őrizni és növelni tudja a versenyzés minőségét.

    „Szerintem a Forma-1 az autóversenyzés csúcsa, és mi minőségi versenyzést akarunk látni, így nem vagyok ellenük, sem mellettük. Viszont ha beléphetne egy plusz csapat, annak mindenképpen minőséginek kell lennie, olyannak ami hozzá tud tenni a sportághoz. Versenyt akarunk látni, egy ideális világban mind a 10 csapat küzdhetne egymással. Biztos vagyok abban, hogy az F1 a legjobb következtetésre jut majd, és a megfelelő választ adja. Bármit is mondjanak, a mennyiség helyett a minőségre kell fókuszálnunk” – nyilatkozta Russell.

  • Összeért a Forma-1 és a Pókember-univerzum, ezúttal Tom Holland nélkül

    Összeért a Forma-1 és a Pókember-univerzum, ezúttal Tom Holland nélkül

    Különleges meglepetés várhatja azokat a Forma-1-es rajongókat, akik a Spider-Man 2-vel játszanak majd.

    A népszerű franchise legújabb játéka PlayStation 5 exkluzívként fog berobbanni a játékpiacra október 20-án. Az első játék a megjelenése után elég nagy népszerűségnek örvendett, így a Sony és a Marvel újabb sikereket vár az új cím révén. Az alkotók igyekeznek minél választékosabb öltözetekkel kedveskedni a vásárlóknak, így különböző együttműködésekkel próbálják fokozni az érdeklődést, valamint olyan célcsoportokhoz is el akarnak elérni, amik nem feltétlenül vennék meg a játékot csak a Marvel kedvéért.

    Így mindkét játszható Pókember-karakter (Peter Parker és Miles Morales) kap olyan különleges öltözeteket, amiket hírességek inspriráltak. Az együttműködés részeként Rina Sawayama, Vinicius Junior és Lando Norris is megalkotott egy-egy ruhát.

    A McLaren versenyzője az Instagram-oldalán jelentette be a közös munka létrejöttét, majd hozzátette, hogy a játék előrehaladásával lesz látható az általa megálmodott öltözet. A brit pilóta továbbá leírta, hamarosan több információt is elárulhat, így arról is lehull a lepel, milyen színekben és dizájnban gondolkodott Norris az alkotókkal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    Lewis Hamilton szerint a változást felülről kell kezdeni, így nem tartja pozitív üzenet azt, hogy csak „fehér férfiak” vezetik a Forma-1-es csapatokat és a sportágat.

    A hétszeres világbajnok ismét az egyenlőtlenség ellen és a egy diverzebb sportág mellett szólalt fel. A 2019-ben megalapított Hamilton Bizottság révén próbál segíteni az alulreprezentált színesbőrű közösségnek abban, hogy megtalálják a hangukat az autósportban és hozzá kapcsolódó szektorokban. Ugyanakkor a 38 éves pilóta szerint a vezetői kar összetétele nem reprezentálja a változtatni akarást és a sokszínűséget.

    A Mercedes versenyzője kiemelte, még mindig ő az egyetlen színesbőrű versenyző a királykategóriában, tovább azt is hozzátette, hogy Jessica Hawkins volt az első nő, aki az elmúlt 5 évben F1-es autót tesztelhetett.

    Jessica Hawkins, Aston Martin, teszt, Hungaroring, AMR21
    Jessica Hawkins a Hungaroringen tesztelt – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Úgy érzem, változtatnunk kell a kritériumokon, és biztosítanunk kell, hogy valóban legyen hatásunk. Ha érkezik egy új csapat, annak sokszínűbbnek és diverzebbnek kell lennie. Lehetőséget kell teremteni egy női versenyzőnek, hogy bejusson ide. Felülről kell elkezdnünk a változtatást. Jelenleg csak fehér férfiak ülnek vezető pozícióban. A sokszínűség tényleg hiányzik a piramis csúcsán, fentről kell haladnunk lefelé. Mindenki férfi, és ezen változtatni kell.”

    Hamilton látja a lehetőséget az Andretti csapatban

    A hétszeres világbajnok szerint az amerikai istálló megjelenése remek lehetőséget teremthet, és újabb munkahelyeket hozhat létre.

    „Nem arról van szó, hogy támogatom az Andrettit, de versenyzői oldalról nézve mindig izgalmas, ha több autó kerül a rajtrácsra. Ott van a 11. csapat ötlete… nálunk több, mint 2000 ember dolgozik, így rengeteg munkahelyet teremtene. Viszont a kritériumok elég szigorúak, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania.”

  • A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    Andrea Stella ugyan értékeli Lando Norris őszinteségét, ám kihangsúlyozta, hogy a brit fiatalnak ideje megtalálnia az egyensúlyt.

    Katarban jó tempót diktált a 23 éves pilóta, ám az időmérőkön hibázott, így a nagyobb babért csapattársa aratta le. Oscar Piastri megnyerte a sprintfutamot, és második lett a vasárnapi verseny, addig Norris az újonc árnyékában állt a pódiumra.

    Pénteken és szombaton el volt keseredve a brit pilóta, és nem győzte magát ostorozni a hibái miatt. A versenyző úgy érezte mindkét pole pozíciót és a sprintfutamot is megnyerhette volna, ám az elkövetett baklövések megakadályozták ebben.

    Az olasz csapatvezető, aki a Ferrarinál Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is együttdolgozott elmondta, hogy egy bajnok mindig tudja mikor kell a hibáit kiemelni, és mikor illik inkább csendben megemészteni a frusztrációt. Stella nagyra értékeli Norris őszinteségét, ám hozzátette, van még mit tanulnia versenyzőjének.

    „Lando egy nagyon őszinte személy, aki ezt tulajdonságát minden kapcsolatánál érvényesíti, még az önreflexió keretein belül is. Ha valamit elront, akkor őszintén felvállalja. Ő nem akar arrogánsnak tűnni, és azt sem szeretné, ha azt gondolnánk, nem ismeri el, hogy jobban is csinálhatta volna. Ugyanakkor, meg kell találnia megfelelő egyensúlyt és dinamikát a világgal és a saját magával való kommunikációban, csakúgy, mint ahogy a bajnokok tették. Olyan helyzetben kell hoznia magát, hogy teljesítsen ma is és fejlődni tudjon. Azt is felül kell vizsgálni, mennyire szigorú volt önmagával, különösen pénteken. Időbe fog telni mire, megtalálja a középutat. Van még mit tanulnia Landónak is, Oscarnak is és a csapatnak is.”