Szerző: Csonka Nikolett

  • A szervezők már „lecserélték” Strollt, és Ricciardo nevét is elírták

    A szervezők már „lecserélték” Strollt, és Ricciardo nevét is elírták

    Lance Strollt véletlenül lecserélték Felipe Drugovich-ra, míg Daniel Ricciardo nevét rontották el Austinban.

    A kanadai versenyző az elmúlt időszakban nemigen vívta ki a szurkolók és a szakértők támogatását. Rendre alulteljesít Fernando Alonsóhoz képest, ezen felül etikai vizsgálat is indult ellen, amiért élő adásban lökte meg az edzőjét az időmérős kiesése után. Katarban rosszul lett a 25 éves versenyző, és alig tudott a pályakórházig elmenni, míg állítása szerint volt olyan pillanat a futamon végén, mikor elsötétült előtte a világ.

    Stroll kapcsán már a nyáron felreppentek olyan pletykák, hogy inkább teniszezni fog, mintsem vezetni. Sőt, a pletykák szerint édesapja még az Aston Martin F1 részvényeitől is meg akar válni.

    A csapat megvédte a gyengén teljesítő kanadait, de Austinban érve a szervezők „lecserélték” a fiatalt. A képeken és a plakáton a spanyol világbajnok mellett nem Stroll arca köszönt vissza a rajongókra hanem Felipe Drugovich-é.

    Mikor a közösségi médiás felületeket elárasztották a szurkolók a hibás képekkel, a szervezők gyorsan korrigálták a tévedésüket, és Stroll fotóját helyezték csapattársa mellé.

    Ricciardo nevét sem sikerült helyesen leírni:

    Az ausztrál versenyző a Holland Nagydíj második szabadedzésén szenvedett kézközépcsonttörést, így eddig az autóját Liam Lawson vezette. Ám a 34 éves versenyző a héten visszatér, viszont a garázsa fölé nem sikerült helyesen leírni a nevét a pálya dolgozóinak. Ricciardo helyett ugyanis Riccardo szerepel a boxutca feletti névtáblán.

  • Sajtó: Toto Wolff „jobbkezét” akarta lenyúlni Horner, de Marko nyerte a csatát

    Sajtó: Toto Wolff „jobbkezét” akarta lenyúlni Horner, de Marko nyerte a csatát

    Sajtóértesülések szerint Toto Wolff jobbkezét akarta Christian Horner az AlphaTauri élére ültetni, ám a Red Bull inkább Helmut Marko jelöltjét támogatta.

    A napokban olyan hírek láttak napvilágot, mik szerint a Red Bull háza táján hatalmi harc bontakozott ki. A brit csapatfőnök növelni akarja befolyását a vállalaton belül, így mielőbb szorgalmazná az osztrák tanácsadó nyugdíjazását.

    Az F1-insider.com és Ralf Schumacher továbbá arról számolt be, hogy Max Verstappen egyértelműen a 80 éves vezető oldalára állna, és Marko távozása miatt ő is otthagyná a csapatot. Ám Austinban az érintettek kijelentették, szó sincs belső háborúról, és senki sem szeretné a másik felet a csapaton kívül látni.

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Ám a német lap szerint Horner nem tett le a puccsról. Az AlphaTauri csapatvezetői pozíciója kapcsán egyenesen az anyavállalat 51%-os thai részvényesétől kért segítséget. A brit vezető taktika megfontolásból Bradley Lordot (a Mercedes kommunikációs igazgatója) akarta átcsábítani a csapathoz. Továbbá Horner a támogatásáról biztosította Peter Bayert is (az AlphaTauri új vezérigazgatója), mégis Helmut Marko jelöltje lett a befutó.

    Az osztrák tanácsadó kérésére kereste meg a faenzai csapat Laurent Mekiest, és végül meg is állapodtak a franciával.

    Horner ugyanakkor tegnap kijelentette, Helmut Marko támogatása nélkül ő sem lenne a Red Bullban. Vannak ugyan olyan esetek, mikor nem értenek egyet, de nem akarják a másikat eltávolítani a csapatból.

  • A Red Bull Ring nem aggódik az FIA figyelmeztetése miatt

    A Red Bull Ring nem aggódik az FIA figyelmeztetése miatt

    Meglepő javaslattal állt elő az FIA elnöke a túl sok szabálytalanság miatt, ám az érintett osztrák pálya nem aggódik.

    A kanyarlevágások és a pályahatárok kiszélesítése megnehezítette már Ausztriában is a versenyfelügyelők dolgát, ám Katarban Mohamed Ben Sulayem megelégelte a helyzetet. Még az időmérő után is cserélgették egymást a versenyzők az első három helyen, mivel Lando Norris és Oscar Piastri körét is csak utólag vették el. Az ausztrál versenyző a hétvége folyamán többször is felemlegette az esetet, sőt a sprintfutamos győzelme után úgy kezdte a nyilatkozatát, hogy hagy pár percet ad a Szövetségnek arra, hogy megerősítsék, valóban ő nyert.

    Ben Sulayem emiatt figyelmeztette a problémás helyszíneket. Ha nem találnak megoldást a pályahatárok betartására, akkor kikerülnek a versenynaptárból. Az elnök a katari események mellett a Red Bull Ringen történt 1200 szabálysértést is kiemelte. Viszont az Osztrák Nagydíj szervezői nem aggódnak.

    Fenyeget az FIA: Elveszíthetik F1-es versenyüket a tétlenkedő pályák

    „Konstruktív kommunikáció áll fenn köztünk és az FIA valamint a FIM között. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minden követelménynek megfeleljünk” – nyilatkozták a szervezők a Speedweeknek.

    Az Auto Motor und Sport jelentése szerint az ausztriai eset óta megduplázták Genfben az eseményeket figyelő személyzet számát, hogy könnyebben kiszúrják a pályaelhagyásokat. Tovább új szoftvert is bevezettek a problémás kanyarok és rázókövek megfigyelésére, de még így is későn születtek meg a kritikus döntések Katarban.

  • Módosított festéssel áll rajthoz a Red Bull Austinban (képek)

    Módosított festéssel áll rajthoz a Red Bull Austinban (képek)

    Bemutatta a Red Bull, milyen módosított külsővel vágnak neki az Egyesült Államok Nagydíjának.

    Még az autóbemutató kapcsán jelentette be a csapat, hogy idén az USA-ban megrendezésre kerülő futamokon különlegesebb dizájnnal versenyeznek majd. A különböző alkotások közül a szurkolók választhatták ki melyik tetszik nekik a legjobban, így a legtöbb szavazatott kapott tervezet került fel az autóra.

    Természetesen drasztikus változást nem vállalt be a csapat, a jól megszokott színek megmaradnak. Ugyanakkor új elemek kerültek fel a konstrukcióra. A Texas államra jellemző csillagok és az amerikai zászló színei elevenednek meg az autón idén.

    A pályázatot az év elején a Red Bull az új motorpartnere tiszteletére hirdette meg. 2026-tól ugyanis a Ford segítségével készülnek majd el a csapat saját erőforrása, aminek első verziói már a próbapadra is felkerültek a Red Bull Powetrains gondozás alatt.

     

  • Rosberg tanácsokat osztogat „utódjának”: Nem lehetsz jófiú Hamilton mellett

    Rosberg tanácsokat osztogat „utódjának”: Nem lehetsz jófiú Hamilton mellett

    Nico Rosberg szerint George Russell nem engedheti meg magának azt, hogy mindig ő legyen a „kedves fiú”.

    Suzukában többször is kakaskodott egymással a Mercedes két versenyzője, így Toto Wolff a csapatutasítás mellett tette le a voksát. Ám a következő futamon beköszöntött az osztrák csapatfőnök rémálma, a két autó ütközött. Lewis Hamilton volt a ludas a rajt után, és ő járt rosszabbul is, mivel kiesett a versenyből. Ugyan a csapatrádióban még forrtak az indulatok, de miután a hétszeres világbajnok visszanézte az esetet, konstatálta, hogy a hibáját és bocsánatot kért Russelltől és a csapattól.

    Nico Rosberg, aki 2013-2016-ig volt a 38 éves brit versenyző csapattára pontosan tudja milyen eszközökkel lehet legyőzni őt. 2016-ban sikerült a bajnoki címet is elhódítania, majd utána vissza is vonult a német ex-pilóta.

    Így a Sky Sports szakértőjeként adott pár tanácsot Russellnek. Rosberg szerint a fiatal britnek nyomás alatt kell tartania Hamiltont, ha sikerrel akar járni.

    „Eléggé felforrósodtak a dolgot. Suzukában is volt egy hasonló eset, és ott átlépték a határt azzal, hogy kiterelték egymást a pályáról. Érdekes lesz figyelni a történéseket. Remélem Toto (Wolff) már előrébb jár, és gondosan fogja kezelni a helyzetet. Nem szabad hagynia, hogy a dolgok elszabaduljanak. Ez a helyzet George (Russell) számára is nehéz, hiszen most nem lehet ő a jófiú. Belülről is fent kell tartania a nyomást. Meg kell nehezítenie a dolgokat a csapat számára is. Ez eléggé szívás, de ha nem teszi meg, akkor a könnyebbik utat választják. Kényelmetlen az egész, George-nak folyamatosan nyomást kell gyakorolnia, amit a rádión keresztül meg is tesz. Lehet hallani, ahogy a ‘megint’ szót ismételgeti. Nagyon próbál ostromolni.”

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Oscar Piastri, Charles Leclerc, George Russell, Katar, rajt
    Lewis Hamilton és George Russell ütközése vízválasztó is lehet a Mercedesnél – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2016 világbajnoka szerint Hamilton katari hibája egy győzelemmel is felér Russell számára:

    „Katarban Lewis elismerte a hibáját, így ez egy nagy győzelem volt George számára. Ez nagyon ritka, ugyanis az én időmben Lewis sosem volt 100%-ig vétkes valamiben. Így ilyen beismerést sosem kellett tennie. Nagyon-nagyon ritkán vét Lewis ilyen hibákat. Oda kell figyelnie házon belül, érdekes csata és dinamika bontakozik ki kettőjük között.”

    Ám a káoszt Rosberg szerint csak egy ember fékezheti meg:

    „Toto az, aki ezt kezelni tudja. Neki meg van a csapaton belül a tekintélye és a tisztelete ehhez. Senki más nem kényszerítheti őket arra, hogy leüljenek megbeszélni a dolgokat. Jót fog tenni az, hogy Toto visszatért.”

  • Világbajnok ellenfelét csodálja Verstappen: Ő nem kérkedik a bajnoki címeivel

    Világbajnok ellenfelét csodálja Verstappen: Ő nem kérkedik a bajnoki címeivel

    Max Verstappen elmondta, a jelenlegi mezőnyben az egyik ellenfelét igazán csodálja.

    A háromszoros világbajnok nagyon szereti a versenyzést. Mikor nem Forma-1-es autóban ül, akkor otthonában szimulátorozik és az online viadalok világába kalauzolja el magát. A 26 éves versenyző többször hangoztatta, hogy más kategóriákban is ki akarja próbálni magát, így nem biztos, hogy 2028 után is a Forma-1 tagja lesz.

    Verstappen még szeretné fiatalon megízlelni a különböző kategóriák szépségeit, és nem szándékozik csak a száguldó cirkuszra feltenni az életét. Kalandos karriert a jelenlegi mezőnyben kevesen jártak be, ám az Aston Martin rangidős versenyző jó pár kategóriába kipróbálhatta magát.

    Fernando Alonso a hosszútávú versenyzésbe is belekóstolt, sőt még a Dakaron is indult a visszavonulása után. Ám végül visszatért a Forma-1-be, és a győzelmet tűzte ki célul.

    „Furcsa, mert nagyon különböző generációkhoz tartozunk. Fernando (Alonso) még az apám ellen is versenyzett. Viszont nagyon hasonló a hozzáállásunk. Mélységesen imádja a versenyzést, ezt bizonyítja az is, hogy 42 évesen még mindig ilyen versenyképes. Csodálom őt. Nagyon kedves velem, nem dicsekszik a címeivel és nem helyezi magát mások fölé. Mindig önmaga marad. Természetesen, lazán és bonyodalmak nélkül tudok vele beszélgetni mindenről. Ő egy igazi példakép” – árulta el álláspontját Alonsóval kapcsolatban Verstappen.

  • Sajtó: Az Audi-projekt süllyedni látszik, de a Porsche már dobja a mentőövet

    Sajtó: Az Audi-projekt süllyedni látszik, de a Porsche már dobja a mentőövet

    Francia sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen az Audi F1-es projektje kapcsán, így a Porsche lesben állva vár a lehetőségre.

    Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy szeretnék a Forma-1-ben is kipróbálni magukat, ugyanis a 2026-os motorszabályok kedvezően alakultak a belépni kívánóknak. A Volkswagen Csoport tagja hivatalosan is közölte szándékait, sőt már a Sauber átvételének előkészületeit is elindította.

    Addig a másik csoporttag lemaradt a száguldó cirkuszról. A Porsche is szeretett volna az F1 része lenne, de nem tudtak megegyezni a Red Bull-lal, így jelentkező és idő hiányában kicsúsztak a határidőből.

    Ám a L’Auto Journal szerint nem megy minden olyan jól a Csoporton belül. Markus Duesmann vezérigazgató, aki nagy támogatója volt az Audi és a Porsche F1-es projektjének már nem tagja a Volkswagen Csoportnak. Bár Neuburgban már lázasan folyik a munka, a vezetői oldalon komoly akadályokba ütközhet a projekt.

    Duesmann utódja, Gernot Döllner a pletykák szerint nem támogatja annyira az F1-es szerepvállalást. A francia lap állítja, egy belső forrástól arról értesültek, hogy Döllner még 2026 előtt visszalépne a száguldó cirkusztól, ugyanakkor a teljes csoportot nem vonná ki a projektből.

    A partvonalon a Porsche ragadózóként vár a megfelelő alkalomra, de mindent azért nem vehetne át az Auditól. A két német vállalat nem épp a legjobb barátok, és a munkaszervezést is megnehezítené a hirtelen váltás. Viszont az osztozkodás egyik cégnek sem lenne ínyére, így nem valószínű, hogy munkamegosztásra kerül sor. A Porsche szeretné az Audi által kikapart gesztenyét megszerezni, míg az Audi nem akar a Sauberrel kötött üzletétől és az F1-es szerepvállalásáról lemondani.

  • Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Max Verstappen idén megnyerte harmadik világbajnoki címét is, ám egy listán Lewis Hamilton mögé került.

    A sportolók eladhatóságára minden évben nagy energiákat fektetnek a menedzserek és a vállalatok. A Forma-1-es versenyzők ilyen téren sem panaszkodhatnak, ugyanis a sportág exkluzivitása a legjobbakat előkelő helyekre repítik.

    Három szempont alapján kaphattak pontokat a sportolók: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre kapott egységeket összesítették, így alakult ki a sorrend ami megmutatta, kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    A SportsPro Media és NorthStar idén is elkészítette azt a listát, amin sorrendbe állítja a világ legjobbjait az eladhatóságuk és a marketing értétkük alapján. A lista első helyére újfent Lionel Messi került, míg a második pozíciót LeBron James kapta meg. A dobogó legalsó fokára a női fociban kiemelkedő Alex Morgan lépett fel.

    A listán a legjobb Forma-1-es szereplő Lewis Hamilton lett a hetedik pozíciójával, míg Max Verstappen csak a 10. helyet érte el.  A 25. pozíciójába Lando Norris, míg a 28. helyre Charles Leclerc került.

  • Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Helmut Marko megelégelte a hatalmi harcról szóló pletykákat, így tiszta vizet öntött a pohárba a pozíciójával kapcsolatban.

    A napokban az O Globo adott hírt arról, hogy „háború dúl” a Red Bull háza táján. A lap úgy értesült, az osztrák tanácsadó helyzetével és pozíciójával kapcsolatban tárgyalások lesznek a vállalaton belül, továbbá Christian Horner szeretné, ha az AlphaTauri is az ő felügyelete alá kerülne, hogy később eladhassa jó áron a csapatot.

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Ám a 80 éves vezetőnek elege lett a találgatásokból, így az OE24 kérésére felszólalt, és elutasította a menesztéséről szóló híreket.

    „Nem lesz semmilyen tárgyalás jövő héten, 2024 végéig szerződésem van. Azt, hogy mikor és hogyan lesz vége az itteni munkámnak, kizárólag én döntöm el, és nem példának okáért Horner úr.”

    Marko arra a kérdésre, hogy van-e hatalmi harc közte és a brit csapatvezető között, így reagált:

    „Az új felállás miatt ( Dietrich Mateschitz halála után) minden megváltozott. Az emberek megpróbálják újradefiniálni a hatalmukat.”

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, nem kapott sem Sergio Pérez sem pedig Yuki Tsunoda ultimátumot a teljesítménye miatt. Bíznak a mexikói versenyzőben, és az esetében inkább Max Verstappen elképesztő eredményeiről beszélnek.

    Ralf Schumacher nemrég kifejtette, ha oldalt kellene választani, akkor a holland világbajnok inkább az osztrák mellé állna. Marko egyetért ezzel az állásponttal.

    „Egyrészt ez megnyugtató, van még olyan, hogy hűség és megbecsülés. Max 15 éves volt, mikor először beszélgettünk, azóta kialakult egy különleges kötelék közöttünk. Már nagyon várom az austini versenyt, és remélem megünnepelhetjük ott az 50. futamgyőzelmét.”

  • Wolff visszatér, míg a Mercedes „megújul” Austinban

    Wolff visszatér, míg a Mercedes „megújul” Austinban

    Toto Wolff örömmel tér vissza az Egyesült Államok Nagydíjára, sőt elárulta, hogy egy jelentős fejlesztéssel érkeznek a helyszínre.

    Az elmúlt két versenyen nem volt jelen az osztrák csapatfőnök a térdműtétje miatt, ám figyelemmel kísérte a csillagosok működését. A helyszínről Jerome D’Ambrosio diktálta az irányt, míg Wolff csak a szükséges pillanatokban avatkozott közbe. Mindkét versenyen meg kellet ezt lépnie, ugyanis versenyzői nemigen találták meg a közös hangot.

    Japánban csapatutasítást alkalmazott a Mercedes, ami az eltérő taktikán lévő George Russellnek nem tetszett annyira. A csapat attól tartott, hogy a két pilóta kakaskodása balul is elsülhet, mivel a verseny korai szakaszában egymást vezették le a pályáról. Wolff elrendelte, hogy a fiatal brit versenyző kedvezzen a hétszeres világbajnoknak, és lehetőleg mind a ketten hozzák be pontszerző helyen az autót.

    A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    Katarban bebizonyosodott, hogy a Mercedes féleleme nem volt alaptalan. A vasárnapi verseny első körében Lewis Hamilton ment neki csapattársának tönkre téve ezzel saját versenyét. A 38 éves versenyző búcsúzott, míg fiatal honfitársa végül a negyedik helyig kapaszkodott vissza.

    A visszatérő Wolff azt reméli, hogy Austinban nyugodtabb és eredményesebb hétvégét tapasztalhatnak majd.

    „A katari forduló megmutatta, hogy mit tehettünk volna. Csapatként sosem kellemes, ha a két versenyződ egymásnak megy. Sok pontot hagytunk az asztalon, ami különösen frusztráló volt az autó erős tempója miatt. Bizakodásra ad okot az, hogy reagált a csapat és a két versenyző. Lewis és George is tudja, hogy az alakulat az első, és ezt nem akarják veszélyeztetni. Biztos vagyok abban, hogy fejlődni és tanulni fogunk ebből. Most már Austinra koncentrálunk, szeretnénk minél többet kihozni az előttünk álló hétvégéből. Sűrű időszak következik, mivel mindjárt itt a szezon vége” – foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit Wolff.

    A német gárda ugyanakkor egy nagyon fontos fejlesztést is visz az Egyesült Államokba. A harc a Ferrarival még nem ért véget a konstruktőri második helyért, így a Mercedes foggal-körömmel küzd a pozícióért.

    „Egy módosított padlólemezt viszünk Austinba, ez az utolsó jelentős fejlesztésünk idén. Remélhetőleg hoz egy kis reménységet, de ami még fontosabb, az elem egy újabb mérföldkő lesz a W15-ös fejlesztési irányának kijelölésében. Továbbá a konstruktőri bajnokság második helyéért zajló csata kiélezettébe vált. Nem fogjuk elveszíteni a fejünket, tovább harcolunk és arra törekszünk, hogy minél több pontot szerezzünk. Növelni szeretnénk az előnyünket a hétvégén a Ferrarival szemben.”