Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton: Egyike vagyok azoknak a versenyzőknek, akik le tudják győzni Verstappent

    Hamilton: Egyike vagyok azoknak a versenyzőknek, akik le tudják győzni Verstappent

    Lewis Hamilton szerint egyike azoknak a versenyzőknek, akik felveheti a harcot Max Verstappennel, és le is tudják győzni a hollandot.

    A Mercedes új padlólemezt vitt Austinban, és úgy tűnik kifizetődő volt számukra a késői fejlesztés. A hétszeres világbajnok erős tempót mutatott vasárnap, és még a Red Bull versenyzője mögé is felért, ám a kopólemez kopási mértéke meghaladta az előírt értéket, így kizárták a 38 éves pilótát a versenyből.

    Ugyanakkor Hamilton nem igazán volt elkeseredve, mivel autója tempója és teljesítménye bizalomra késztette. A brit versenyző abban reménykedik, hogy a jelenlegi formájukat át tudják menteni 2024-re is, így felvehetik a versenyt a hollanddal és az osztrák csapattal. A Mercedes világbajnoka kihangsúlyozta, csak a versenyzők egy kis csoportja tudja legyőzni Verstappent, és ő tagja annak a „közösségnek”.

    Így fogadta Hamilton és Wolff a kizárás hírét Austinban

    „Mindennap azért imádkozok, hogy behozzuk a lemaradásunkat a Red Bull-lal szemben. Harcolni akarok a bajnoki címért, harcolni akarok Maxszel (Verstappen). Hiszem, hogy azok közé tartozom, akik képesek ezt megvalósítani. Nem csak az autóra és a fejlesztési csomagra van szükségünk, a boxkiállások során is jobban kell együttműködnünk. Nagyon sok területen kell még fejlődnünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a bajnokokkal” – jegyezte meg Hamilton.

    Toto Wolff szerint Austinban a Mercedesnek volt a legjobb a versenytempója, ezért is sikerült felzárkózniuk Verstappan mögé. Hamilton idén még az egyéni tabella második helyéért küzd Sergio Pérez ellen, ám a kizárása az Egyesült Államok Nagydíjáról nem lendítette előre a törekvéseit.

  • Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 feltett szándéka az, hogy elválassza egymástól az Andretti csapatot és a Cadillecet.

    Az FIA hetekkel ezelőtt jóváhagyta a sportágba belépni kívánó Michael Andretti pályázatát, ám az F1-et hidegen hagyja az érdeklődő. Pedig az amerikai ex-versenyző a General Motors egyik márkáját is maga mellé állította, de a FOM és a csapatok egyelőre hajhatatlannak bizonyulnak.

    Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke kihangsúlyozta, egy kissé zavarban van amiatt, hogy a királykategória el akar engedni egy olyan lelkes és neves gyártót, mint az amerikai General Motors, csak azért mert nem kívánnak tovább osztozni. A Forma-1 az elmúlt években nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, így egy helyi gyártóval és csapattal még inkább növelhetné az értékét a sportág a területen.

    Christian Horner nemrég elmondta, kifejezetten örülne annak ha a General Motors a saját neve és erőforrásai alatt lépne be a száguldó cirkuszba. A színfalak mögött a csapatok már egy alternatív megoldáson dolgoznak, aminek nem része az Andretti csapat.

    A General Motors jöhet, de Andretti nem?

    Az AP értesülései szerint a FOM arra kérte az említett gyártót, hogy szakítson az Andrettivel, mivel a belépni kívánó istálló komoly akadályokba fog ütközni.

    Az Egyesült Államok Nagydíja előtt Toto Wolffnak (Mercedes), Zak Brownnak (McLaren) Günther Steinernek (Haas) és Mike Kracknek (Aston Martin) felvetette a helyi média, hogy személyes ellentét vélnek felfedezni köztük és Michael Andretti között.

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    A csillagosok csapatfőnöke ellenezte a legtöbbször és a leghangosabban az amerikai F1-es törekvéseit. Mario Andretti az év első felében leült az osztrák vezetővel Miamiban, és egy órán keresztül beszélt vele a fennálló helyzetről. Wolff így elutasította azokat a feltételezéseket, mik szerint haragszik az Andretti családra, és azért nem akarja őket a sportágban csapatként látni.

    „Nem ismerem őt személyesen (Michael Andrettit). Úgy gondolom, hogy az édesapja (Mario Andretti) fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, ő a sportág egyik csillaga. Az Andretti versenycsapat jól teljesít az Egyesült Államokban és megnyerték a Formula E bajnokságát is. Nincs harag közöttünk. Ha nem igazán találkoztál még az illetővel, nem is lehet személyes ellentéted vele.”

    Brown kihangsúlyozta, jó barátok Michael Andrettivel, így szerinte nem haragszik rá a belpolitikai vita miatt. Az Aston Martin csapatfőnöke is „csak jót tud mondani” az amerikairól.

    Pénz, pénz, pénz:

    Az FIA elnöke hozzátette, minden a pénzről szól a csapatoknál, így azért nem akarnak új résztvevőt. A nyereményalap továbbosztása kevesebb bevételt hozna a konyhára az esetükben, ezért ellenzik ilyen vehemensen az újabb kezet, ami a markát tartaná.

    10 millió dollárnál is többet bukhatnak a csapatok, ha csatlakozik Andretti?

    „Nyilván a pénzről van szó, mindig csak a pénz. Ez az ami személyes és összeköti őket. Nem akarnak még egy féllel osztozkodni” – hangsúlyozta ki Ben Sulayem.

    Mindaddig Stefano Domenicali és a Liberty Media a nyilvánosság elől eltűnve figyeli az eseményeket.

  • Ricciardo fejében a feladás is megfordult a rajt után

    Ricciardo fejében a feladás is megfordult a rajt után

    Daniel Ricciardo elmondta, milyen problémákkal találta szembe magát az Egyesült Államok Nagydíján.

    Múlt héten tért vissza újra az ausztrál versenyző, ugyanis a Holland Nagydíj második szabadedzésén kézközépcsonttörést szenvedett. A gyógyulási időszak alatt Liam Lawson vezette az autóját, ám az új-zélandi számára véget ért egyelőre a Forma-1-es állom, mivel a 34 éves pilóta mihamarabb vissza akarta kapni a helyét.

    Ám az első hétvége nem ment zökkenőmentesen. Ricciardo az első körökben törmeléket szedett össze, ami az első szárnyába mélyedt. A versenyző nem tudja, kinek az „alkatrésze” csatlakozott az autójához, ám a rossz egyensúly miatt a feladás gondolata is megfordult a fejében.

    „A csapat említette, hogy közel voltam Strollhoz, de nem hinném, hogy összeért az autónk. Valahol felszedhettem néhány törmeléket, ami eléggé megkeserítette a versenyünket. Nem fogok hazudni, a legjobb esetben is csak a 10. helyig érhetünk fel, és a sérüléseket is beleszámítva kikerültünk a pontszerzők közül” – nyilatkozta Ricciardo a Racingnews365.com előtt.

    Egy kör hátránnyal fejezte be a versenyt, majd Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után a 15. helyre ugrott fel.

    „Azt mondtam, hogy ‘srácok, nem igazán tudok mit csinálni’. Javasoltam, hogy álljunk ki a boxba és adjuk fel, vagy próbáljuk meg megjavítani és teszteljünk a továbbiakban. Eljutottunk arra a pontra, mikor azt mondtuk, ‘oké, nézzük meg, mit lehet vele kezdeni.’ A csapat megpróbálta orvosolni a törmelék okozta problémát. Nem tudom, hogy az első szárny vagy a fékcsatorna miatt volt-e, de mikor felkerültek a lágyak egy kicsit jobb lett a helyzet” – tette hozzá az ausztrál.

  • Véleménye és bejegyzései miatt kapott halálos fenyegetéseket Verstappen barátnője

    Véleménye és bejegyzései miatt kapott halálos fenyegetéseket Verstappen barátnője

    Kelly Piquet arról számolt be Instagam-oldalán, hogy egy kitett bejegyzés miatt illetlen jelzőkkel és halálos fenyegetésekkel kellett szembe néznie.

    A brazil modell a napokban felszólalt a közösségi médiás platformján az Izrael és Palesztina között dúló háború kapcsán. Nelson Piquet, háromszoros világbajnok lánya a béke mellett kampányolt és tűzszünetre szólította fel a feleket.

    Ám a véleménynyilvánítása és a bejegyzése rengeteg ellenérzést és fenyegetést eredményezett, így arra kérte a nem megfelelően megnyilvánul felhasználókat, hogy ne kövessék a munkásságát és a bejegyzéseit, ha nem tetszik nekik az álláspontja és nem értenek vele egyet. Kelly az Instagram-sztorijában leírta, hogy halálos fenyegetéseket is kapott a korábban kitett álláspontja és bejegyzései miatt.

    „Nem tudok nem gondolni arra a sok fájdalomra, szenvedésre, gyászra, traumára és kétségbeesésre, amit a gázai palesztinok most átélnek. Elképzelni, hogy mennyi ártatlan lelket elveszítettek, egész családokat semmisítettek meg, és mennyi gyermek maradt árván, és mennyi szülő ölelte a gyermekét a biztos halál mellett… Gondolok azokra a túszokra is, akik a Hamász kezében vannak, és hálás vagyok amiatt, hogy négyüket biztonságban elengedték. Ám azok a képek és videók, amiket naponta látok a Gázában zajló borzalomról, felfoghatatlanok. Ahelyett, hogy privát üzenetet írtok, amikben halálosan megfenyegettek, rendkívül sértő kifejezésekkel illetek és obszcén képeket csatoltok,  csak egyszerűen kövessetek ki. Ez nem egy „konfliktus”, hanem egy népírtás. A követőim száma, vagy egy együttműködés nem fontosabb, mint egy élet, amit megmenthetek azzal, ha kiállok ennek a borzalomnak a megállításáért. A ti véleményetek sem az” – írta közösségi médiás felületére Kelly Piquet.

    Az Egyesült Államok Nagydíján Max Verstappen barátnője is részt vett, és hitetlenkedve konstatálta, hogy milyen füttykoncertet kapott a holland a dobogón. Bár a háromszoros világbajnok állítja, nem zavarta különösebben a dolog, barátnője viszont nem vette ennyire félvállról a dolgot.

    A versenypályán túl Kelly ismét a gázai tűzszünetért kampányolt annak ellenére, hogy korábban emiatt halálos fenyegetéseket kapott.

    „Fejezd ki kedved szerint azt, hogy szeretnéd az etnikai tisztogatás befejezését látni. MOST. Minden ember élhet szabadságban és békében. Emberi dolog tűzszünetet kérni, emberi dolog minden gyermek védelmét kérni. Én a béke mellett állok ki és a szeretetért. Kiállok a szabadságért.”

  • Alonso káromkodva szokta felhívni az FIA elnökét

    Alonso káromkodva szokta felhívni az FIA elnökét

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke nemrég elmondta, ha Fernando Alonso nem elégedett a sportággal, akkor káromkodva felhívja, hogy elmondja a véleményét.

    A spanyol versenyző idén töltötte be 42. életévét, de még esze ágában sincs újra visszavonulni. Kiválóan indult a szezon az Aston Martin számára, Alonso a pódium állandó vendégének számított, ám a fejlesztési verseny során alul maradt a kanadai-brit csapat. A Mercedes a McLaren és a Ferrari is átugrotta őket, sőt a konstruktőri tabellán már a negyedik pozíciójukat is elvesztették a wokingiakkal szemben.

    Alonso az évek alatt már sok mindent megtapasztalt a száguldó cirkusszal kapcsolatban, ám időről időre felbosszantja magát a sportágon. Az FIA elnöke az AS-nek kiemelte, megérti a versenyzők frusztrációját a saját tapasztalati kapcsán, és szívesen meghallgatja a spanyol világbajnokot. Ben Sulayem hozzátette, Alonso hatalmas értékkel bír a sport számára, így különösen örül annak, hogy még a mezőny tagja.

    „Fernando egy igazi példakép a fiatal versenyzők számára. Remek karrierje volt az F1-ben, visszavonult, majd visszajött és éhesebb a sikerre, mint valaha. Ám a Forma-1 egy nagyon extrém és bonyolult sportág. Ő (Alonso) viszont nem csak egy kiváló bajnok, hanem rendkívül okos is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többiek nem azok, de Fernando egy igazán intelligens bajnok és jót tesz a sportnak. Amikor dühös lesz, általában felhív:’főnök! Elnök!’ Majd utána káromkodik. Ám versenyzők vagyunk, és én megértem a frusztrációjukat. Ő tényleg kiemelkedő ebben a sportban, jó ötletei vannak és hatalmas értéket hoz. A gyorsasága, és a fejlődés amit a csapatához visz, tagadhatatlan.”

  • A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    Ted Kravitz információi szerint a versenyzők már láttak pár részletet a készülő Brad Pitt filmből.

    Silverstone-ban még az amerikai színész/rendező és Damson Idris is felbukkant, hogy a rajtrácson forgassák le a készülő film egyes jeleneteit. A Hungaroringre hasonló tervekkel érkeztek volna, ám az amerikai író – és színész sztrájk miatt ki kellett hagyniuk a forgatást.

    A Sky Sports riportere Austinban elmondta, a megállapodások hiánya miatt (a színészek sztrájkja még mindig tart) szünetet tart a gyártó, de biztosította a versenyzőket és az sportágat arról, hogy el fog készülni az alkotás. Jerry Bruckheimer a pilóták megbeszélésén pár jelenetet is mutatott a versenyzőknek, majd a benyomásaikat felhasználva írta össze min kell változtatniuk a hitelesség érdekében.

    „Jerry Bruckheimer és Lewis Hamilton közreműködése által készülő film kapcsán szüntet tartanak addig, míg a sztrájk keretein belül a színészeknek nem sikerül megegyezniük a stúdiókkal. Amint a helyzet rendeződik, a munkálatokat is folytatják. Jerry Bruckheimer a helyszínre utazott, és megbeszélést folytatott néhány emberrel. Úgy tudom, hogy a versenyzői eligazításon bemutatott néhány felvételt is. Tulajdonképpen együtt raktak össze néhány olyan jelentet, amit felhasználnak majd a filmhez. Ez az alkalom egy kiváló lehetőség volt Joseph Kosinski (rendező) számára, hogy megmutassa, a sztrájk ellenére a film munkálatai nem álltak le teljesen. Amint a színészek újra munkába állnak, folytatódik a produkció. Ám valószínűleg ez csak a következő évben valósul meg.” – számolt be Kravitz.

  • Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Az olasz sajtó szerint nem Carlos Sainz és Lando Norris leszerződtetésén gondolkodik az Audi, hanem egy német és egy francia versenyzőt választanának.

    A német gyár már megkezdte a felkészülést az F1-hez vezető úton, míg a Sauber is átcsoportosításokat végez az új partner fogadására. Teljes értékű tagja 2026-tól lesz a mezőnynek a gyártó, ugyanis az új motorszabályok első évében már saját erőforrásaikkal ellátott konstrukciójuk mutatkozik be.

    Neuburgi gyárukban 400 dolgozót csoportosítanak át az Audinál az új projektre, míg Hinwilben, a Sauber központjában 550 alkalmazott fog a társuláshoz csatlakozni. Összesen 900 fővel számol a csapat az indulásnál (2025-ben már 800 főt akarnak alkalmazni), így 50 munkatársukat még keresik. A Motorsport.com olasz kiadása szerint már van elképzelése az alakulatnak arról, melyik két versenyzőt szeretnék a köreikben tudni.

    A neves mérnökök és szakemberek révén a kötelező szabadság megnehezíti a német gárda dolgát, ugyanis 12 vagy akár 24 hónap kényszerpihenőre kötelezheti előző munkahelye a friss igazolást. A McLarentől menesztett James Key már az Egyesült Államok Nagydíján az Alfa Romeo garázsában tartózkodott, és lassan megkezdi a csapattal a munkát.

    Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Versenyzői fronton is nézelődik már az Audi. A korábbi pletykák arról számoltak be, hogy Carlos Sainz és Lando Norris jó eséllyel pályázik a két ülésre, mivel korábbi csapatfőnökük, Andreas Seidl átcsábíthatja őket az új projektbe. Ám az olasz lap szerint másirányba indult a gyártó. Egy német versenyzőt szeretnének a csapatban tudni, így megkörnyékezik a Haasnál visszatérő Nico Hülkenberget. Míg csapattársa az Alpine-nál versenyző egyik francia pilóta lehet (mindkét versenyző szerződése lejár jövőre.) A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint Esteban Ocon pályázik jobb eséllyel a másik kiadó helyre.

  • Marko elmondta, miért volt a hétvégén mogorva Verstappen

    Marko elmondta, miért volt a hétvégén mogorva Verstappen

    Max Verstappen bár megnyerte a sprintnapot és a vasárnapi futamot is, mégis keserű szájízzel hagyta maga mögött Austint.

    Az időmérőn elvették a holland versenyző leggyorsabb körét mivel kiszélesítette a pályát, így vasárnap csak a hatodik helyről indulhatott. Ám a verseny felénél már az élen autózott. A hajrában Lewis Hamilton szélsebesen közeledett a háromszoros világbajnokra, ám végül nem tudta utolérni és megelőzni ellenfelét.

    Verstappen elég sűrű káromkodás cunamit öntött csapatára és mérnökére, ugyanis a fékei folyamatosan rakoncátlankodtak. Ezen felül a magasabb hasmagasság sem volt a világbajnok ínyére, bár az utólagos kizárástól ez a kellemetlenség mentette meg. A kopólemez kopásának mértéke pont a határértéken belül maradt, így ő nem veszítette el a győzelmét.

    A De Telegraaf beszámolója szerint a verseny után több, mint egy órás megbeszélést tartott a Red Bull, ami szokatlan a végeredmény mellett. Helmut Marko, a csapat tanácsadója az értekezlet után elmondta, megbeszélték a problémákat, ugyanakkor lenyűgözte őt a versenyzője teljesítménye.

    „Nem tudott konzisztensen vezetni, mert amikor fékezett, meg kellett várnia, mi fog történni. Ez nagyon megnehezítette Max (Verstappen) dolgát. Végül sikerült neki, és egyszer sem csúszott ki. Az, hogy ilyen körülmények között egy hihetetlenül erős tempót diktáló Hamiltont maga mögött tudott tartani, lenyűgöző. Szerintem ez a verseny volt az idei legjobbja” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Verstappen a hétvége folyamán egy kissé mogorva volt, és többet is káromkodott a rádióban. Természetesen megkérdezték a média képviselői Markót, hogy mi ennek az oka, ám a 80 éves tanácsadó a következőket mondta nevetve:

    „Úgy vélem, túl sok PR-tevekénységet kellett végeznie, ami nem a kedvenc elfoglaltsága.”

  • Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    Felipe Massa dühe nem csillapodik az FIA és az F1 irányába, úgy érzi meglopták, mikor nem neki adták a bajnoki címet.

    2008-ban a brazil versenyzőnek reális esélye nyílt arra, hogy megszerezze az egyéni lista első helyét. Lewis Hamiltonnal fej-fej mellett küzdöttek egymással, ám az első Szingapúri Nagydíj eseményei beleszóltak a fair küzdelembe.

    Nelson Piquet Jr. főnökei utasítására szándékosan csapta autóját a falnak, hogy így játékba hozza csapattársát, Fernando Alonsót. A spanyol meg is nyerte a futamot, míg a 42 éves ex-versenyző elrántotta a tankolócsövet, rengeteg időt veszített és a mezőny végén ért célba az első hely helyett.

    Bernie Ecclestone idén elárulta, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már 2008 végén tudomást szereztek a Flavio Briatoréék tettéről. Viszont a bajnoki trófeát már átadták a brit versenyzőnek, így a sportág integritásának és hírnevének megőrzése miatt nem cselekedtek.

    A Forma-1 egykori urának beismerése feltépte a sebeket Massában. A brazil ügyvédi csapatot fogadott, és hadjáratot indítva kezdte ostromolni a sportágat. Kártérítést, és a bajnoki címet követeli. Hivatalos levélben felhívta az F1 figyelmét arra, hogy amennyiben nem működnek együtt, peres eljárást indít a sportág ellen.

    Massa egy esetleges perrel csak saját magát alázhatja meg?

    A Ferrari nemigen szeretne állást foglalni az ügyben Massa legnagyobb bánatára. A 42 éves ex-pilóta többször kihangsúlyozta, hogy számít egykori csapat támogatására, mivel általa őket is megfosztották az elismeréstől.

    A brazil azért harcol, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíj eredményét érvénytelenítse a Forma-1, így pedig a bajnoki cím feltételezései szerint hozzávándorol. A szezonzárón csak egy ponttal kapott ki a hétszeres világbajnoktól, mivel a brit az utolsó kanyarokban megelőzte a nem ideális abroncsokon haladó Timo Glockot.

    „Egyértelműen megloptak engem. Tökéletes volt a bajnokság, a szezonzárón csupán egy ponttal szereztem kevesebbet. A végsőkig harcolni fogok, mivel ami történt az nem volt tisztességes a sportággal, a hazámmal, a szurkolókkal, a Ferrarival és velem szemben sem” – nyilatkozta a brazil.

    Massa még mindig a FOM és az FIA válaszára vár:

    Október 15-én járt le az első ultimátum határideje, ám az ex-versenyző ügyvédi csapata egy hónnappal meghosszabbította az időpontot. Így, ha november 15-ig nem reagál a sportág, Massa megy a bíróságra.

    „Az igazságért kell dolgoznunk a sportban. Meglátjuk milyen választ kapunk tőlük (FOM és az FIA), és annak ismeretében fordulunk vagy a bírósághoz, vagy a törvényszékhez. Azt már nekünk kell eldönteni.”

    A Forma-1 sportszabályzata kimondja, hogy a bajnokság lezárta után már nem lehet fellebbezni a végeredmény ellen. Ennek ellenére Massa még reménykedik:

    „Ebben a csatában ott a pénz is, amire igényt lehet tartani, de én a bajnoki címet akarom megszerezni. A trófea a legfontosabb a számomra” – tette hozzá.

  • Nemzetközi sajtó: Hamiltont ezúttal egy második helytől fosztották meg

    Nemzetközi sajtó: Hamiltont ezúttal egy második helytől fosztották meg

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen győzelméről, valamint Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárásról írtak az Egyesült Államok Nagydíja kapcsán.

    A holland versenyző a sprintgyőzelem után a hatodik helyről kezdte meg a vasárnapi versenyt. Ám nem kellett sok kör ahhoz, hogy megkezdje a felzárkózást, és a féltávnál már az élen találta magát a háromszoros világbajnok. Lewis Hamilton még az utolsó körben is próbálta megkergetni ellenfelét, ám végül a fékproblémákkal küszködő 26 éves pilótát intette le elsőként a kockás zászló.

    A hétszeres világbajnok elégedetten masírozott be a második helyen, hiszen a Mercedes fejlesztései jól működtek, ám négy órával a leintés után búcsút inthetett a dobogós helyezésének. Az autó alján található kopólemez kopási mértéke a vártnál megnövekedett, így a technikai ellenőrzésen nem érte el a kívánt értéket. Az FIA emiatt kizárta Hamiltont a versenyből, csakúgy mint Charles Leclerc-t.

    A közösségi médiás platformokon a rajongók arról értekeztek, hogy a bajnoki cím helyett ezúttal egy második helyet „tulajdonítottak el” a brit versenyzőtől, és néhány médium is ironikusnak találta helyzetet.

    A neves lapok végül így értékelték a látottakat:

    La Gazzetta dello Sport (Olaszország):

    „Max Verstappen a király Egyesült Államokban is, ráadásul az 50. győzelmét is megszerezte. A holland versenyző és a Red Bull dominált, ám ez a verseny nem volt olyan egyszerű a bajnok számára. A hatodik helyről rajtolva egy kontrollált első etapot kellett futnia, ahol még Norris és Hamilton tűnt a legesélyesebbnek a győzelemre. Ám ezen a futamon is bebizonyosodott, hogy a győzelmet Verstappen nem csak a tehetségének köszönheti, hanem a csapat kiváló munkájának is.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen egyszerűen verhetetlen. Ezt a statisztikák is alátámasztják. Austinban a szezonbeli 15. győzelmét aratta, megdöntve ezzel a saját rekordját. A holland versenyző a szezonban szerezhető maximális pontok több, mint 90%-át begyűjtötte. Már ez is egy újabb rekord.”

    Lewis Hamilton, Max Verstappen, Lando Norris, Mercedes, Red Bull, McLaren
    Lewis Hamilton, Max Verstappen és Lando Norris – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Daily Mail (Egyesült Királyság):

    „Ismét ellentmondásos dolog történt. Négy órával a leintés után, miután kikapott Max Verstappentől, Lewis Hamiltont ezúttal egy második helytől fosztották meg. Nem ez az első eset, hogy a nagy versenyzők ilyen sorsa jutnak. 1994-ben a Belga Nagydíjon Michael Schumachert zárták ki hasonló okok miatt, így Damon Hill lett a győztes.”

    The Mirror (Egyesült Királyság):

    „Ez az eset komoly aggodalomra ad okot a sportág méltányoságával és hitelességével kapcsolatban. A verseny után a szokásos eljárásnak megfelelően ellenőriztek az autókat a legkülönbözőbb módon. Viszont az FIA hivatalos dokumentumai között az szerepel, hogy a padlólemez és a kopólemez tekintetében csak négy konstrukciót vizsgáltak meg. Így az a 13 autó, ami még eljutott a célvonalig, nem esett át ugyanazon az átvizsgáláson. Az 50%-os hibahatárt nézve az, hogy csak négy versenygépet vettek górcső alá elég aggasztó.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Egy jól megtervezett stratégiával Max Verstappen a boxkiállásokat kihasználva maga mögé utasította két legnagyobb riválisát, Lewis Hamiltont és Lando Norrist. Ezek után csak célba kellett érnie. Viszont azok a bizonyos szabályok mindenkire vonatkoznak, az összes szabály. Ha a technikai delegáció egy autót szabálytalannak minősít, akkor automatikusan kizárja a versenyből. Legyen bármekkora a vétség.”