Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton felkavarta az állóvizet: Többen elismerték, hogy szabálytalan volt az autójuk

    Hamilton felkavarta az állóvizet: Többen elismerték, hogy szabálytalan volt az autójuk

    Lewis Hamilton kihangsúlyozta, a kizárás nagyon rossz fényt vet a sportágra, ám az FIA szabályzata nem könnyíti meg a helyzetüket.

    Az Egyesült Államok Nagydíja után az első négy helyezett autóját megvizsgálta a Szövetség technikai delegációja. A hétszeres világbajnok és Charles Leclerc konstrukciója viszont nem felelt meg a leírtaknak (a kopólemez jobban el volt kopva a kelleténél), így kizárták a versenyből a két pilótát.

    A brit versenyző szerint sokan nem értik, mekkora hatása volt a kizárásnak a sportra. A hétszeres világbajnok így a szabályok módosítását sürgeti.

    „Sokan vannak, akik nem igazán értik, milyen hatása volt ennek. Ez volt az első alkalom, hogy Austinban sprintversenyt rendeztünk. Néhány autót ellenőriztek (4-et) és 50%-ukat kizárták. Sokkal több autó volt szabálytalan, és a kopólemez még csak nem is a teljesítményérét felel. A szabályozás megbukott, és ezen változtatni kell. Volt egy csodálatos hétvégéje a sportnak, ám minden alkalommal, mikor teszünk egy lépést előre, valami hasonló esemény beszennyezi azt. Cselekednünk kell, remélhetőleg tanultak ebből a jövőre nézve. Ha sprinthétvégét rendezünk akkor a kopólemezre vonatkozó részt kellene módosítani, hogy ne történjenek ilyen nevetséges események” – foglalta össze gondolatit Hamilton.

    Lando Norris és Max Verstappen megérti az FIA azon álláspontját, hogy nem lehet mindenkit megvizsgálni, ám legalább a kizárt versenyzők csapattársainak autóit megnézhette volna a Szövetség.

    Verstappen és Norris nem érti, miért nem vizsgálták a kizárt versenyzők csapattársait

    A 38 éves versenyző a Sky Sportsnak elmondta, többen közölték vele, hogy hasonló sorsra jutottak volna, ha vizsgálják őket.

    „Idén nagyobb leszorítóerőt generálunk akkor is, ha magasabban fekszik az autó, viszont vannak olyan kanyarok, mikor az alacsonyabb hasmagasság segítségével jobb teljesítményt érhetünk el. Ha visszanézzük a felvételeket, láthatjuk, hogy kettőnk közül Charles (Leclerc) van a legrosszabb helyzetben. A fejünk elég sokat ugrál, a hátsó rész szintúgy. Ezen felül átmegyünk a kerékvetőkön is, de mások is csinálják ezeket a dolgokat. Ha megnézzük Maxet (Verstappen), az ő feje nem ugrál annyira. Az az egy milliméternyi eltérés nem befolyásolta a teljesítményt. Nem arról volt szó, hogy flexibilis a padlólemez, így extra teljesítményt nyertünk vele. Borzalmas volt a kerékvetőkön átmenni, de ha egy milliméternyit emelünk a hasmagasságon, az sem jelentett volna különbséget. Viszont nem tettünk így, emiatt elbuktunk. Ugyanakkor tudom, hogy mások is szabálytalanok voltak. Sok emberrel beszéltem a paddockban, és ők bevallották nekem, hogy illegális volt az autójuk. Csak nem tesztelték őket” – árulta el Hamilton.

    Russellt is sokkolta a kizárás:

    George Russell a csütörtöki sajtónapon elmondta, meglepődött mikor a Mercedes közölte vele, hogy kizárták a csapattársát az Egyesült Államok Nagydíjáról. A GPDA igazgatója kiemelte, nem látott eltérést a kopólemezen, ezért sem értette a dolgot.

    „Nyilvánvalóan az austini egyetlen szabadedzés után elvégeztük a szükséges méréseket és ellenőrzéseket. A kopólemez teljesen rendben volt. Emiatt nem volt okunk változtatni a gyakorlás után, de úgy tűnik ezt nagyon elrontottuk” – nyilatkozta Russell.

  • Alonso örül annak, hogy Mexikóban „normális versenyhétvége” lesz

    Alonso örül annak, hogy Mexikóban „normális versenyhétvége” lesz

    Fernando Alonso rendkívül boldog amiatt, hogy Mexikóban nem kell ismét a sprintformátum szerint versenyezniük.

    A 2023-as bajnokság utóbbi két fordulóján a csapatoknak egy szabadedzésük volt arra, hogy megtalálják a legoptimálisabb beállításokat. Austinban problémát is okozott a gyakorlás hiánya, ugyanis a nem megfelelő hasmagasság miatt jobban kopott a Lewis Hamilton és Charles Leclerc autóján a kopólemez. Az FIA ellenőrzésén fennakadt a két versenyző, így kizárták őket.

    Az Aston Martin fejlesztéseket vitt hétvégére, ám nem volt idejük arra, hogy megfelelően megvizsgálják az újítások hatásait. Mivel Mexikóvárosban három szabadedzés áll majd a rendelkezésükre, a kanadai-brit csapat maximálisan ki akarja használni az időt.

    „Ez a pálya teljesen más, különböző igényeknek kell megfelelni. Így a sprintversenyek után mindhárom szabadedzést ki fogjuk használni” – nyilatkozta Alonso.

    Miután múlthéten mindkét versenyző kiesett a Q1-ben, az Aston Martin kivette a parc fermé-ből a versenygépeit, hogy módosításokat hajtson végre rajta. A spanyol világbajnok a Katarban használt specifikáción folytatta a hétvégét, míg az újítások Lance Stroll autóján fent maradtak.

    A 42 éves versenyző jó tempót diktált vasárnap, ám a padlólemeze megsérült, így fel kellett adnia a versenyt. A kanadai pilóta viszont a nyári szünet óta először szerzett pontot.

    „Optimalizáltuk a beállításokat. A sprinthétvégéken csak egy szabadedzésen lehet az autó minden területén megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Nekünk ez nem sikerült, az első gyakorláson fékproblémákba ütköztünk. Úgy döntöttünk, hogy megváltoztatjuk a beállításokat, és kicsit optimalizálunk a csomagon. Emiatt a boxutcából kellett rajtolnunk” – tette hozzá Alonso.

  • Verstappen és Norris nem érti, miért nem vizsgálták a kizárt versenyzők csapattársait

    Verstappen és Norris nem érti, miért nem vizsgálták a kizárt versenyzők csapattársait

    Lando Norris és Max Verstappen nem érti, miért nem vizsgálta meg az FIA a kizárt versenyzők csapattársainak autóját is.

    Lewis Hamilton és Charles Leclerc versenygépén a kopólemez kopási mértéke meghallatta a szabálykönyvben kijelölt értéket, így mindkét pilótát kizárták az Egyesült Államok Nagydíjáról. 

    Az FIA elmagyarázta, hogy időszűkében nem tudnak több autót ellenőrizni, viszont a többeknél is előfordulhatott hasonló probléma. A McLaren brit versenyzője kihangsúlyozta, legalább az adott versenyzők csapattársait megnézhette volna technikai delegáció, bár ideális esetben mindenkit ellenőrizniük kellett volna. Austinban az első négy helyezett autója került górcső alá, és csak Max Verstappen és a 23 éves pilóta úszta meg a dolgot.

    A másik Ferrarit és Mercedest nem is ellenőrizték Hamiltonék kizárása után – ez az oka

    „Egy kicsit meglepődtem. Nagyon örültem volna ha a többi autót is ellenőrzik, igazság szerint így kellett volna eljárniuk. Nem akarok semmit sem mondani, mert egy nap visszaüthet rám. Az én versenygépemet ellenőrizték először, nálunk rendben volt minden. Viszont ha egy csapatban az egyik autó szabálytalan, akkor nagy eséllyel a másik is az” – nyilatkozta Norris.

    Max Verstappen hasonló gondolatokat fogalmazott meg. A holland versenyző sem érti, hogy a két kizárt versenyző csapattársának autóját miért nen nézte meg a Szövetség. Ugyanakkor a háromszoros világbajnok hozzátette: nem szánt szándékkal trükközött a Mercedes és a Ferrari.

    „Egy normális versenyhétvégén ez nem történt volna meg. Senki sem akar így szabálytalankodni. Tisztában vagyok azzal, hogy az FIA-nak nincs ideje minden autót leellenőrizni, viszont ha egy csapat konstrukciójáról kiderül, hogy szabálytalan, akkor a másik versenygépet is át kellene nézniük. Általában a másik autón is ugyanúgy van meghatározva a hasmagasság.”

  • Pérez saját szurkolóit kritizálja: Tavaly is túllőttek a célon

    Pérez saját szurkolóit kritizálja: Tavaly is túllőttek a célon

    Sergio Pérez is örül annak, hogy idén szigorúbb szabályokat vezettek be a paddockba a Mexikói Nagydíj alatt.

    Tavaly elözönlötték a rajongók a Forma-1 privát helyszínét, és olyan helyekre is bementek, ahova nem szabadott volna. A versenyzőket a privát helyekre is követték, sőt elállták az útjukat egy-egy fotóért és autogrammért. Idén viszont jobban szabályozták a szervezők ki léphet a paddock területére, elkerülve így a 2022-es biztonsági problémákat.

    A mexikói versenyző ugyan örül annak, hogy honfitársai és rajongói ilyen lelkesek, ám hálás azért, hogy a promóter komolyan vette az ügyet és szigorított.

    „Úgy vélem, ezt meg kell becsülnünk. Nyilvánvaló, hogy a mexikói szurkolók nagyon lelkesek, viszont gondoskodnunk kell arról, hogy a versenyzők kényelmesen közlekedjenek. Meg kell találnunk az egyensúlyt. Én azt szeretném, ha mindenki jól érezné magát az országomban, ám tavaly túllőttünk a célon. Remélhetőleg idén javítani fognak ezen, mert összességében itt fogadják a legjobban a versenyzőket a világon” – nyilatkozta a 34 éves versenyző.

    A sajtótájékoztatón résztvevő versenyzők szerint már csütörtökön is csendesebb volt a paddock. Remélik, vasárnap is ilyen hatékonyan dolgoznak majd a szervezők.

  • Sajtó: Többször is összeült idén Norris és a Red Bull a 2024-es szezon miatt

    Sajtó: Többször is összeült idén Norris és a Red Bull a 2024-es szezon miatt

    Sajtóértesülések szerint Lando Norris és a Red Bull már tárgyalt a 2024-es bajnokságról.

    Sergio Pérez teljesítménye lassan cselekvésre sarkalja az osztrák istállót. A mexikói pilóta nem tudja a lépést tartani csapattársával, sőt még az egyéni tabellán őrzött második pozícióját is elveszítheti. A boxutcai pletykák szerint a Bikák nagyon szeretnék, ha a 34 éves pilóta tartani tudná a pozícióját, mivel így kimaxolhatnák a szezont, ám Lewis Hamilton valódi fenyegetésként zárkózik fel. Péreznek szerencséje volt azzal, hogy kizárták az Egyesült Államok Nagydíjáról a brit pilótát, mivel az eredeti befutó alapján szignifikánsan csökkent volna a pontkülönbség kettőjük között.

    Pérez vállára nagy nyomás nehezedik, ugyanis az a hír járja, hogy ultimátumot kapott a csapatától. Amennyiben nem végez a tabella második helyén, idő előtt válnak el az útjaik.

    Christian Horner első sorban Daniel Ricciardót ültetné vissza Max Verstappen mellé, de Helmut Markót nem győzte meg az ausztrál teljesítménye. A hírek szerint a 34 éves versenyzőnek előbb Yuki Tsunoda ellen kell bizonyítania, hogy az osztrák tanácsadó számoljon vele a Red Bull kapcsán is.

    Joe Saward szakújságíró a népszerű blogjában leírta, hogy a Red Bull valóban felkereste nemrég Lando Norrist. Az osztrák istálló már 2024-től a holland mellé ültette volna a brit pilótát, ám a 23 éves versenyző néhány megbeszélés után úgy döntött, inkább marad a McLarennél. Magyarázatként a csapat jelenlegi teljesítményét jelölte meg.

  • Az FIA elnöke megjárta a poklot: Még a fiam halála után is abuzáltak a csapatok

    Az FIA elnöke megjárta a poklot: Még a fiam halála után is abuzáltak a csapatok

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta, a csapatok még akkor is a mezőnybővítés miatt támadták, mikor gyászolta a fiát.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég elfogadta az Andretti csapat pályázatát, így az amerikaiak megkezdhetik a tárgyalásokat a Forma-1-gyel. Ám a csapatok nem szeretnék, ha még egy kéz tartaná a markát a nyereményalapért. A FOM és a Liberty Media egyelőre kivár, míg az FIA bizakodva támogatja a belépni kívánó pályázót.

    Ugyanakkor a legfrissebb szóbeszédek alapján a Forma-1 elválasztaná az Andrettitől a Cadillacet. Míg a General Motorst fogadnák, addig Michael Andretti pályázatából nem kérnek.

    Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Ben Sulayem nehéz időszakon ment keresztül márciusban, ugyanis egy közúti baleset során elveszítette a fiát. Ám az F1 még a gyászidőszak alatt is ostromolta az elnököt, és a mezőnybővítéstől akarta eltántorítani.

    „Megjártam a poklot. Még akkor is támadtak, mikor a fiam meghalt. Abuzáltak, mert meg akartak törni. Azt kérdeztem magamtól: mit tettem, hogy ennyi bántalmazás ér? Mégis hogyan lehet visszautasítani egy General Motorst?” – nyilatkozta a Daily Mailnek a 61 éves vezető.

    Ám a csapatok negatív hozzáállása nem tántorítja el Ben Sulayemet. Az elnök abban reménykedik, hogy a Liberty Media támogatni fogja Andretti belépését, és így lezárhatják az ügyet.

    „Optimista vagyok a tekintetben, hogy a Liberty Media nem fog nemet mondani. Továbbá, ha lesz egy másik megbízható és a sportághoz méltó csapat, ami engedélyt kér a belépésre, akkor újabb szándéknyilatkozati eljárást indítok. Azért választottak meg, hogy vigyázzak a sportra. Az én zsebembe nem vándorol semmi. Itt nincsenek részvényesek, nincs igazgatótanács, ami osztozna a nyereségen. Az én küldetésem más, mint az övék. A szabályzat szerint 12 csapat lehet a Forma-1-ben, és ezek után azt mondani valakinek, hogy nem léphet be… Én az autósport lelkéért vagyok itt, míg a csapatok azért, hogy a pénzt elosszák egymás között.”

     

  • Verstappen elárulta, mi kell ahhoz, hogy lemondjon a győzelmekről

    Verstappen elárulta, mi kell ahhoz, hogy lemondjon a győzelmekről

    Max Verstappen őszintén bevallotta, egy esemény bekövetkezte után hajlandó lenne egy évig lemondani a futamgyőzelemről.

    15 futamgyőzelmet szerzett a 26 éves versenyzői az idei szezonban, és jó eséllyel a hátralevő négy versenyen tovább gyarapítja majd serlegei számát. A bajnoki címet már megnyerte idén a holland, így nyugodtabban vághat neki a versenyhétvégéknek, ám hasonló elismerést kedvenc csapatának is kiszurkolna.

    Verstappen minden vágya, hogy a PSV Eindhoven megnyerje a Bajnokok Ligáját. A Red Bull fenegyereke hozzátette, lemondana egy évig a győzelemről, ha átélhetné a klub sikerét.

    A Viaplay megkérte a világbajnokot, válasszon a Forma-1-es versenyek megnyerése és a PSV sikere között. A hollandnak nem kellett sokat gondolkodnia a válaszán:

    „Ebben az esetben inkább egy évig nem nyerek futamot, csak nyerje meg a Bajnokok Ligáját a PSV.” – válaszolta Verstappen.

    A klubnak 1988-ban sikerült megnyernie a rangos eseményt, ám azóta nem tudták megismételni a bravúrt. A 26 éves pilóta azt a sikert nem élhette át, így bizakodik abban, hogy idén nem csak a Red Bull és a saját bajnoki címét ünnepelheti.

    Verstappen nem csak a holland csapatnak, hanem holland játékosoknak is drukkol. Saját elmondása szerint egy kicsit Liverpool szurkolónak is érzi magát Virgil van Dijk miatt.

  • A Mercedest megviselte a kizárás: Szánalmas volt, és jelentős csapás

    A Mercedest megviselte a kizárás: Szánalmas volt, és jelentős csapás

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, a csapat kínosnak tartotta a verseny utáni kizárást.

    Lewis Hamilton a vasárnap erőre kapott, és eltolt taktikájának köszönhetően még Max Verstappen mögé is felért a második helyen autózva. A bizakodó teljesítményt viszont beárnyékolta az FIA vizsgálata és az utólagos kizárás.

    A kopólemez elhasználódása meghaladta a megadott értéket, így a Szövetség technikai delegációja kénytelen volt semmissé tenni a hétszeres világbajnok és Charles Leclerc eredményét.

    Míg Toto Wolff és Hamilton inkább a pozitívumokat kiemelve nyilatkozott az eset után, addig Allison kínosan érezte magát.

    Így fogadta Hamilton és Wolff a kizárás hírét Austinban

    „Természetesen jelentős csapásként ért minket a kizárás. Szánalmas érzés, fáj és mindenki így gondolja. Mindenki feldúlt, bizonyos mértékig zavarban is vagyunk, mer nem szeretünk a szabályrendszer rossz oldalán állni, és siránkozni az elveszett pontok miatt” – nyilatkozta a brit vezető.

    Ugyanakkor Allison is kihangsúlyozta, a teljesítményük bizakodásra ad okot:

    „Adjatok egy-két napot, míg elhalványul ez a gondolat, amit egy boldogabb érzés vált majd fel, mivel sikerült a hétvégén előrelépnünk az autóval kapcsolatban. Ez elég nehéz dolog, de megcsináltuk, méghozzá jelentős változást elérve. Még négy verseny van hátra, négy olyan futam, ahol biztos vagyok abban, hogy a rendszer jó oldalán állunk majd. A kezdeti rossz érzés és a csalódottság elmúlik, és utána a napsütéssel teli optimizmus következik. Tisztában vagyunk azzal, hogy az autó jól teljesített az új fejlesztési csomaggal. Van még néhány versenyünk arra, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek.”

  • Testőröket rendelt Verstappen mellé Mexikóban az aggódó Red Bull

    Testőröket rendelt Verstappen mellé Mexikóban az aggódó Red Bull

    Helmut Marko elárulta, testőröket kap maga mellé Max Verstappen a mexikói versenyhétvége során.

    Már Austinban kifütyülték a holland versenyzőt a szurkolók, és Sergio Pérez nevét skandálták (Checo), mikor felállt a dobogóra. A Red Bull versenyzői között kialakuló különbséget a mexikói rajongók nem nézik jó szemmel, ugyanis meg vannak győződve arról, hogy honfitársukat szándékosan hátráltatja a csapat.

    A 34 éves versenyző pozíciója nem áll biztos lábakon a Bikáknál, ám Helmut Marko és Christian Horner is elmondta, nem akarnak idő előtt megválni a mexikói versenyzőtől.

    A szurkolók reakciói miatt biztonsági aggályok merültek fel a háromszoros világbajnoknál, így a hétvégén testőrök fogják kísérni. A csapat tanácsadója az F1-insider.com-nak elárulta, ketten fognak a 26 éves pilótára vigyázni.

    „Max nem akarja ezt az egészet, mert ő biztonságban érzi magát, viszont mi felelősséggel tartozunk érte. Egyszerűen csak biztonságban akarjuk tudni őt” – nyilatkozta Marko.

    Verstappen múlt héten elmondta, nem érdekli, hogy a szurkolók egy része kifütyüli, mivel ő viszi haza a trófeát.

    A Mexikói Nagydíj promótere már hetekkel ezelőtt felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy bánjanak tiszteséggel minden versenyzővel és csapataggal. Még kampányt is indítottak a megfelelő szurkolás mellett, ám kérésüket az austini reakció után újra meg kellett ismételniük.

    Mexikóban azért kampányol a promóter, hogy a nézők ne legyenek tiszteletlenek

  • Meglepő terméket dob piacra Hamilton

    Meglepő terméket dob piacra Hamilton

    Lewis Hamilton és menedzsmentje meglepő hírrel állt elő a Mexikói Nagydíj előtt.

    A hétszeres világbajnok a Forma-1-en túl is aktívan tevékenykedik. Aktivista énjén kívül az üzleti érzékének is teret engedett az évek során, így számos projekt kapcsolódik a nevéhez. Vegán étteremláncot nyitott, a Tommy Hilfigerrel saját kollekciót dobott a piacra, sőt a Monster márkája alatt még egyedi energiaitalt is magáénak tudhat.

    Nemrég viszont a tequilák világa fel mozdult el a hétszeres világbajnok, és egy kis módosítással megalkotta saját márkáját.

    A mexikói kék agávéból készült ital majdnem teljesen megegyezik a tequila elkészítésének menetével, csupán az erjesztési folyamat marad ki. Hamilton ugyanis egy alkoholmentes tequilát készül a piacra dobni.

    Az „Almave” névre hallgató ital csütörtöktől lesz kapható az Egyesült Államokban, míg a nemzetközi piacon 2024-ben üti fel a fejét. A fogyasztók két változat közül választhatnak: az „Almave Ambar-t” kortyolgatásra, míg az „Almave Blanco-t” keveréshez ajánlják.

    „Mindig is szerettem a tequilát az íze miatt, de vannak olyan helyzetek, amikor nem vágyok az alkohol részére, és tudom, hogy egyre többen vannak így ezzel. Ez a gondolat vezetett ahhoz, hogy társuljak Ivánhoz és a Casa Lumbre-hez, mert tudtam, hogyha valaki el tudja készíteni az italt, akkor ők azok. Az ‘Almave-val’ az a célunk, hogy kiváló minőségű opciót kínáljunk azoknak, akik nem akarnak kompromisszumot kötni, és a tequila autentikus ízvilágát akarják élvezni, amit az alkoholmentes kék agávé szirup nyújtani fog” – nyilatkozta Hamilton.