Szerző: Csonka Nikolett

  • Mi lesz a Holland Nagydíjjal Verstappen visszavonulása után?

    Mi lesz a Holland Nagydíjjal Verstappen visszavonulása után?

    A Holland Nagydíj szervezői elgondolkodtak azon milyen sors vár rájuk, ha majd Max Verstappen visszavonul.

    Az országban nagy népszerűségnek örvend a Forma-1. Mióta a 24 éves pilóta csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, honfitársai töretlenül szurkolnak neki, míg páran követik is minden versenyre. Az újraélesztett Holland Nagydíjon tavaly nem lehetett minden helyet feltölteni, de idén teltházas eseményre számítanak az üzemeltetők.

    2021 végén Verstappen megszerezte első bajnoki címét, és minden jel arra mutat, hogy idén duplázhat. Így még többeket gyűjtött maga köré a sport. Ám mi lesz akkor a zandvoort-i eseménnyel, miután a holland visszavonul? Erre is kell gondolniuk a szervezőknek.

    „A fenntarthatóságra kell törekednünk, és gondolnunk kell arra is, mi lesz ha pár év múlva Max (Verstappen) itt hagyja az egészet és Amerikába megy versenyezni. A rendezvénynek önmagában, a saját lábán is meg kell állnia. Minden erre irányul” – nyilatkozta Robert van Overdijk a Formule1.nl-nek.

    A holland ugyanakkor elismeri, Verstappen nélkül valószínűleg továbbra sem lenne verseny az országban. Ugyanakkor a ‘Max-faktorra’ nem lehet örökké építkezni.

    „Még úgyis, hogy ott van Max, a FOM bármikor választhat egy másik létesítményt. Valami mással is szolgálnunk kell, hogy meggyőzzük őket.”

  • Norris sokat küszködött az autóval: Egyáltalán nem feküdt nekem

    Norris sokat küszködött az autóval: Egyáltalán nem feküdt nekem

    Lando Norrisnak sokat kellett dolgoznia azon, hogy megbirkózzon a McLaren konstrukciójával.

    A wokingi istálló nem kezdte jól az évet. A mezőny hátsó traktusában találták magukat a szezon elején, majd csodával határos módon a brit pilóta dobogóra állhatott Imolában. A csapat pontjai közül (95) 76-ot a 22 éves pilóta szerzett, míg Daniel Ricciardo továbbra is küszködik.

    Ugyanakkor Norris tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, nem rá szabták az új versenygépet. Sokat kellett küszködnie és változtatni a vezetési stílusán ahhoz, hogy megfelelően működésre bírja a konstrukciót.

    „Nem lehet azt mondani, hogy az autó csak rám lett szabva. Pont az ellenkezőjét kapom a versenygéptől, nem azt amit én akarok. A jelenlegi autó nem passzol a vezetési stílusomhoz, nagyon nem illik hozzám. Ugyanakkor ez nem katasztrófa, egyszerűen ez így alakult. Ezért érzem úgy, hogy idén elfogadható az amit csinálok. Alkalmazkodni tudtam valamihez, ami nem az én igényem szerint alakult. Az évek során ez az egyik dolog, amiben fejlődni tudtam” – magyarázta Norris a Motorsport.com-nak.

    2025-ig hosszabbított szerződést a brit pilóta a csapattal, így egy jó darabig egymásra kell támaszkodniuk. A 22 éves versenyző kifejtette, dolgozik azon, hogy több beleszólása legyen a fejlesztésekkel kapcsolatban.

    „Elmondom a véleményemet, és elmondom, hogy mit érzek. Ez segít gyorsabban haladni. Néha viszont eltér attól, amit Daniel (Ricciardo) mond. Ám általánosságban egységként megyünk előre, és összehangoljuk miben kell még fejlődnünk. Nekem egyértelműen egy kicsit több beleszólásom van. Ugyanakkor nem szeretek túl sokat beszélni, mindenkinek meg van a munkája és mindenki profi abban, amit csinál. A véleményemet hangoztatom, kicsit beszélek róla, de olykor elvesztem a csatát, ami nem érdekel. Mindig jó az, ha egy kicsit magabiztos vagy a dolgokban és többet diskurálsz.”

    Az ausztrál szerint csapattársa nagyszerű munkát végez a pályán, míg azon kívül kicsit többet érezteti a jelenlétét.

    „Az emberek láthatják, hogy nagyon-nagyon jól vezet. Ez önbizalommal tölti el, ami a pályán kívül is megmutatkozik. Ahogy a csapatot is viszi előre, kezd ebbe jobban belerázódni. Megmutatja mennyit fejlődött és egy másfajta önbizalommal áll neki dolgoknak, de mindezt éretten teszi.”

  • Mégse veszélytelen a delfinezés? – Gasly MRI-vizsgálatot is csináltatott

    Mégse veszélytelen a delfinezés? – Gasly MRI-vizsgálatot is csináltatott

    Pierre Gasly elárulta, hogy a bakui verseny után még MRI-vizsgálatot is csináltak nála.

    Míg a csapatok nagy része veszélytelennek tartja a már-már eltűnő delfinezést, a francia pilóta arról beszélt mennyire megrémült az azeri versenyt követően. Lewis Hamilton azon a hétvégén hátfájásra panaszkodott és alig bírt kiszállni az autójából, így Toto Wolff hadjáratba kezdett.

    Az osztrák csapatfőnök továbbra is pattogás csökkentésére irányuló direktívát támogatja, míg ellenfelei szerint felesleges változtatásokat eszközölt az FIA.

    Az AlphaTauri pilótája a racingnews365.com-nak elmondta, hogy egyáltalán nem veszélytelen a versenyzőkre nézve a jelenség. Olyan fájdalmakkal küszködött Bakuban, hogy kórházba kellett mennie.

    „Az összes pálya közül Baku volt a legrosszabb, még úgyis, hogy az esetemben nem csak a delfinezésről volt szó. Ott az autónak nagyon alacsonyan kell lennie, hogy versenyképes legyél, és van pár bukkanó a pályán. Nagyon megviselte a hátamat a dolog, olyannyira, hogy kórházba kellett mennem, és MRI-vizsgálaton kellett átesnem. Ellenőrizniük kellett, hogy minden rendben van-e a csigolyáimmal. A mi esetünkben ez a probléma egyértelműen pályafüggő.” – nyilatkozta Gasly.

  • A Red Bull nem hibáztatja Vettelt amiatt, hogy a Ferrarit választotta

    A Red Bull nem hibáztatja Vettelt amiatt, hogy a Ferrarit választotta

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, 2020-ban tárgyaltak Sebastian Vettellel.

    2014-ben az új szabályok mentén nem állt jól a Bikák szénája. Daniel Ricciardo jobban teljesített a négyszeres világbajnoknál, aki az év végén elhagyta az osztrák csapatot. A német pilóta a Ferrarihoz vágyott, ugyanis arról álmodott, hogy egy nap világbajnok lesz az olaszokkal. Azonban az évek teltek, és a terv végül füstbe ment.

    2020-ban a Scuderia közölte Vettellel, hogy a következő évben már nem tartanak igényt a szolgálataira. Az ülés nélkül maradt versenyző a visszavonulás kapujába lépett, ám akkor még nem állt készen arra, hogy szögre akassza a sisakot.

    Sokan úgy vélték, hogy a korábbi lelépése miatt még haragszik a Red Bull a négyszeres világbajnokra, ezért nem veszik vissza. A csapat tanácsadója elmondta, hogy beszélgettek Vettellel, de hozzátette, nem hibáztatják azért, mert anno másra vágyott.

    „Beszélgettünk róla, viszont érvényes szerződéseink voltak a versenyzőinkkel… nagyon sikeres időszakot töltött nálunk, ám jól volt egy kis friss levegő a csapatnál. Nem tévedett Vettel, mikor Maranellóba ment, nekünk nem volt versenyképes motorunk. Megérdemelte volna, hogy legalább egy címet nyerjen a Ferrarival. A fordulópont az életében 2018-ban, Hockenheimben jött el. Az a hiba akkor a világbajnoki címébe került.” – nyilatkozta Marko.

  • Norris nem érti ki képes negatívan tekinteni Vettelre

    Norris nem érti ki képes negatívan tekinteni Vettelre

    Lando Norris nem érti hogyan tud bárki is negatívan tekinteni Sebastian Vettelre.

    A négyszeres világbajnok Instagram-oldalán jelentette be, hogy jövőre már nem lesz a száguldó cirkusz tagja. A német pilóta szeretne több időt tölteni a családjával, így a visszavonulás mellett tette le a voksát.

    Az elmúlt években Vettel népszerűsége pozitív irányba lendült. A pályán és az azon túli tevékenységei sok szurkolóban ébresztettek szimpátiát. Ugyanakkor nem volt ez mindig így. A 35 éves versenyző a Red Bullos éveiben nem volt túl népszerű.

    A McLaren brit versenyző viszont nem érti miért ítélik el a négyszeres világbajnokot.

    „Nem elég ember van tisztában azzal, hogy Sebastian (Vettel) mennyire jó srác. Az erkölcsei, a jelleme, minden… Jót akar és szenvedélyesen végzi a munkáját. Az emberek viszont néha rossz színben tűntetik fel. Viszont ha ismered, el sem tudod képzelni azokat róla, amit kitalálnak. llyen lett az élet, ez történik manapság a világban. Kész őrület!” – ámuldozott Norris.

    A 22 éves pilóta hozzátette, Vettel mindig szívesen szakít időt arra, hogy beszélgessenek:

    „Mindig van ideje egy kis beszélgetésre, mindig ott van, hogy segítsen. Mióta a Forma-1-ben vagyok, ez még inkább így van. Egy ideje nem harcol a bajnoki címért, így talán nyitottabb lett arra, hogy többet beszélgessen velünk, a fiatalabb generációval. Legyen szó a versenyzésről, vagy a Forma-1-en kívüli életről. Mindig nyitott a beszélgetésre. Mindig is csodáltam és tiszteltem őt. Ugyanakkor vetélytársak is vagyunk.” – magyarázta Norris.

  • Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    Mario Andretti elmondta, hogy az Andretti Racing milyen nagymértékű ellenállásba ütközött az F1-es csatlakozás miatt.

    11. istállóként szállnának be az amerikaiak a száguldó cirkuszban, ám terveiket nem nézik jó szemmel a többiek. Michael Andretti már 2024-ben rajthoz állna, ám az óra ketyeg és a megegyezésre még nem került sor.

    1978 világbajnoka szerint meg akarják fosztani a fiát attól, hogy nagyot álmodjon.

    „Miért ne sikerülhetne a Forma-1? Gene Haas is megcsinálta. Ő nem 100%-ban versenyző, még mi azok vagyunk. Nyilvánvalóan tapasztaltunk némi ellenállást, és ez nagyon kiábrándító. Feladjuk? Természetesen nem! Megérdemeljük, hogy ott legyünk.” – nyilatkozta Andretti a Motorlat.com-nak.

    A leghangosabban Toto Wolff tiltakozik az Andretti Racing ellen. Az osztrák csapatfőnök szerint nagyobb értékkel bírna, ha a kiadó helyeket az Audi vagy Porsche szerezné meg. Továbbá a költségvetési plafon miatt sem szívesen osztanák tovább a pénzt a csapatok.

    Az amerikai ex-versenyző viszont inkább motorszállítóként tudná elképzelni a német autógyárat.

    „Toto (Wolff) az Audit említette és hozzátette: legyenek ők inkább a 11. csapat. Természetesen az Audit bárhol szívesen látnák, ez nem is kérdés. A gyártók jönnek és mennek, de az Andretti Racing jön és marad. Mi ezt lélegezzük be, miért akarnak megfosztani minket ettől?”

  • Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül.

    A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Martin ajánlatát, így az Alpine keze Oscar Piastri felé nyúlt.

    A franciák magabiztosan be is jelentették, hogy a fiatal ausztrál náluk fog versenyezni jövőre, ám az érintetett erről nem értesítették. A 21 éves pilóta leszögezte, nem írt alá semmit az Alpine-nal és nem náluk fog versenyezni 2023-ban. Piastrinak csak az akadémiával van kontraktusa, magával a Forma-1-es csapattal nem.

    Christian Danner úgy véli, ezt játszotta ki Flavio Briatore, aki jó tanácsokkal láthatja el a Mark Webber által protezsált versenyzőt. A pletykák szerint már meg is szerezték a mclarenes szerződést.

    Az Alpine megüresedett pozíciójára az Egyesült Államokból is lenne jelentkező. Pato O’Ward, Colton Herta és Alex Palou is kapva-kapna az alkalmon, ám a trió Zak Brown miatt a háttérbe szorult. Sőt a három pilóta Daniel Ricciardo ülésétől is búcsút vehet.

    A mexikói pilóta szerint belengették nekik a vörös posztót, majd egyszerűen a McLaren ügyvezetőjének máson akadt meg a szeme:

    „Számomra nem kifizetődő ezt az illúziót kergetni. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van. Bár magas szinten versenyzek, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Sok olyan dolog van, ami túl mutat rajtam. Nevetségesnek találom az egészet. Láttam, és csak nevetni tudtam. Ugyanezt a díjat Brown sok más versenyző előtt is meglobogtatta. Végülis, csak egy hely van, és nem öt.” – magyarázta csalódottan O’Ward.

    Ha Piastri mégsem a wokingi csapat felé tart, a McLaren Csoport versenyzői akkor sem számíthatnak az ülésre, mivel Daniel Ricciardo kapná vissza azt.

     

  • Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Christian Horner elmondta, annak ellenére, hogy állandóan ment a szócsata közte és Toto Wolff között, tiszteli ellenfelét.

    A 2021-es bajnokság nem csak Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájáról szólt. A két csapatfőnök is tett arról, hogy minden nap velük foglalkozzon a sajtó. Idén ugyan nem közvetlen ellenfelei egymásnak,, viszont a beszólogatás továbbra is kitart a két fél között.

    „Toto az Toto. Ám, amikor versenyeztek – a tavalyi év például nagyon intenzív volt, és először került ilyen helyzetbe – mindig érdekes látni, hogy reagálnak az emberek. Amikor már eldobják a fejhallgatójukat, akkor elkaptad őket.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Ugyanakkor Horner nem szeretne összehasonlítgatásokba bocsátkozni. Mind a két vezető más háttérrel rendelkezik, és megérzése szerint inkább másoknak kell megítélniük azt, hogy milyen munkát végeznek.

  • Kártérítés és bíróság – így folytatódhat a Piastri-Alpine dráma

    Kártérítés és bíróság – így folytatódhat a Piastri-Alpine dráma

    Az Alpine a londoni Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat és kártérítés követelhet, ha Oscar Piastri nem hajlandó a következő szezonban náluk versenyezni.

    Fernando Alonso és az Aston Martin házassága után a franciáknak is gyorsan kellett cselekedniük. Ám az ausztrál versenyző tudta nélkül jelentették be, hogy 2023-tól náluk fog versenyezni. Pár órával később a 21 éves pilóta tiszta vizet öntött a pohár és elmondta, nem írt alá az Alpine-nal.

    Sajtóértesülések szerint Piastri a McLarenbe készül honfitársa helyére, akivel még a nyári szünet előtt közölhették, hogy vége a dalnak.

    Otmar Szafnauer ugyanakkor elmondta, a csapat késszen áll arra, hogy jogi útra terelje az ügyet, ha nem teljesíti az érintett a kontraktusban leírtakat. Az Alpine a CRB-hez fordult (a Forma-1 szerződéseket elismerő és felülvizsgáló szervezete) az ügy kapcsán. Ám lehet, hogy ez a lépés nem lesz elegendő a franciák számára.

    „90%, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fogunk fordulni. Ha a CRB kimondja, hogy a licence csak az Alpine-nal érvényes, és ő (Piastri) még mindig azt hajtogatja, hogy ‘sosem fogunk náluk versenyezni, csak kihagyok egy évet, akkor a kártérítés miatt kell a bíróságra menni. Még nem ültünk össze a könyvelőkkel és nem számoltuk ki mire és mennyi költöttünk. Ezt akkor kell majd megtennünk, ha beadjuk az ügyet.” – magyarázta az Alpine csapatfőnöke.

    Piastri szerződésében ugyan szerepel az is, hogy egy évre kölcsönadhatják egy másik alakulatnak, így a kiskapuk körül foroghat jelenleg a vita. Ugyanakkor köthet egy másik megállapodást is a csapat a McLarennel. Kicserélhetik akár a fiatal ausztrált Daniel Ricciardóra.

  • A Ferrari neki mehet az FIA-nak: Kitaláljuk, hogy állítsuk ezt meg

    A Ferrari neki mehet az FIA-nak: Kitaláljuk, hogy állítsuk ezt meg

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, nem támogatják a delfinezés ellen megalkotott 2023-as szabályokat.

    Az év elején még elég nagy fejtörést okozott a csapatoknak a pattogás. A leglátványosabb mozgást a Mercedes és a Ferrari végezte, míg a Red Bullt érintette a legkevésbé a probléma.

    Baku után úgy érezte a Szövetség, hogy lépnie kell. A versenyzők biztonságára és egészségére hivatkozva kiadtak egy technikai direktívát, ami alapján csökkenteni kívánják a jelenséget. Az iránymutatás a belga versenytől lép életbe, azonban további változtatásokat is életbe akarnak léptetni a következő szezonra nézve.

    A svájci-olasz vezető viszont úgy véli, hogy a módosítások szükségtelenné váltak. Az elmúlt néhány versenyen szinte eltűnt a jelenség, így Binotto szerint a pattogás már nem jelent veszélyt a pilótákra nézve.

    Mivel már javában zajlanak a 2023-as autók fejlesztései, a változtatásokra kevés idejük maradt az alakulatoknak. Így a Scuderia megpróbálja megakadályozni a regulák életbelépését.

    „Remélem nem fognak életbe lépni a szabályváltoztatások. Ha figyelembe vesszük a legutóbbi versenyeket, akkor nem látok okot arra, hogy a biztonságra hivatkozva módosítsanak. Ráadásul az aero szabályok változnának, ami elég nagy problémát jelentene. Nagyon kevés időnk lenne arra, hogy végrehajtsuk a változtatásokat. Ismétlem, nincs okuk arra, hogy a biztonságra hivatkozva módosítsanak a technikai szabályokon. Ha ez mégis megtörténik, akkor megpróbáljuk majd kitalálni, hogy tudjuk megakadályozni.” – magyarázta az olasz Motorsport.com-nak Binotto.

    A Ferrari csapatfőnke úgy véli, hogy ebben a kérdéskörben össze kell fogniuk:

    „A bajnoki címért folytatott küzdelemben szemben állunk egymással, ám amikor a szabályokról és a jövőről van szó, akkor a józan észnek kell érvényesülnie a Forma-1-ben. Fogalmam sincs, hogy a Red Bullnak vagy nekünk kedveznének-e a módosítások, de nem is érdekel. Ha minden témakör kapcsán így gondolkozunk, akkor az már lobbizásnak minősül. Az pedig nem tesz jó a sportág közép – és hosszútávú pozitív megítélésének.”