Szerző: Csonka Nikolett

  • Sainz a versenytempóban reménykedik: A futamokon erősebbek vagyunk

    Sainz a versenytempóban reménykedik: A futamokon erősebbek vagyunk

    Carlos Sainz megörökölte Max Verstappentől az első helyet, így ő indulhat vasárnap az élről a belga futamon.

    A holland versenyző meglepte ellenfelit a tempójával, a Ferrari spanyolja nem igazán tudott mit kezdeni a világbajnokságot vezető pilóta sebességével. Ám a motorbüntetés miatt Sainz előtt megnyílt a lehetőségek kapuja. A 27 éves pilóta nem csüggedt el teljesen, ugyanis a versenyeken erősebb tempót szoktak diktálni.

    „Az időmérő rendben volt, örülök annak, hogy a pole-ból indulhatok. Ugyanakkor nem voltam túl boldog, mikor láttam mekkora volt a hátrányunk Maxhez (Verstappen) képest. Tovább kell kutakodnunk, és rá kell jönnünk arra, hogy miért vagyunk ennyire lemaradva tőlük ezen a pályán. Mindenesetre jó az, hogy az első rajtkockából indulhatok, megpróbálok holnap onnan nyerni. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a versenyen. Úgy gondolom, hogy a versenytempónk jobb, mint az időmérős tempónk.” –nyilatkozta Sainz.

     

  • Verstappen: „Szégyen” lenne, ha holnap nem a dobogón végeznék

    Verstappen: „Szégyen” lenne, ha holnap nem a dobogón végeznék

    Max Verstappen ugyan a leggyorsabb kört autózta az időmérőn, ám holnap nem ő indulhat az első rajtkockából.

    A holland versenyző az időmérő utolsó szakaszában mindössze egy kört teljesített, ám az is elég volt arra, hogy az élen végezzen. Ám a motorcsere miatt a mezőny hátsó traktusából fog indulni, csakúgy, mint fő ellenfele Charles Leclerc.

    A 24 éves pilóta elégedetten zárta a napot, a kvalifikáción így nyilatkozott:

    „Nagyszerű időmérő volt. Egész hétvégén a csúcson voltunk, az autónk remekül működik itt. Egy kis finomhangolást még el kellett végeznünk, de a kvalifikáción már minden összejött. Kicsit óvatosnak kellett lennem, hogy ne használjak el túl sok abroncsot, különösen a holnapra való tekintettel. Nagyon elégedett vagyok az időeredményemmel. Nagyszerű itt versenyezni, a szurkolók fantasztikusak, csakúgy, mint a pálya. ” – magyarázta Verstappen.

    A Red Bull versenyzője hozzátette, ‘szégyen’ lenne, ha ezzel az autóval nem állna dobogón a büntetése ellenére.

    „Előre kell lépdelnünk holnap. Úgy vélem, hogy egy ilyen autóval, szégyen lenne ha nem a pódiumon végeznék.”

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy folytassák a felkészülést a hétvégre. A sárga oldalfalú abroncsokon Max Verstappen került az élre, Carlos Sainz és Sergio Pérez zárkózott fel mögé. Charles Leclerc azonban elvette csapattársától a második helyet, így mindenki bukott egy pozíciót.

    Sainz nagy igyekezetében kiszélesítette a pályát és elkapta a sóderágy szélét, ám még így is az élre került. Verstappen mindeközben magának okozott problémát azzal, hogy a letépett sisakfóliája beragadt a hátsó fékhűtésbe. Ám a menet közben kiesett a darab, így folytathatta tovább a munkát.

    Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, mögötte Charles Leclerc már 8 tizedes hátrányt szedett össze. Lando Norris állt a harmadik helyen, míg mögötte Lance Stroll, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Alex Albon fért be az első 10-be.

    Pierre Gasly meglátogatta a Brüsszel kanyarban a sóderágyat, míg a mezőny nagy része már a versenyszimulációkat teljesítette.

    Az eső ismét megnézte a pályát és a mezőnyt magának, így a pilóták óvatosan körözgettek a pályán. Lando Norris a bukótérbe menekült, miután elfékezte abroncsát, míg Kevin Magnussen megismételte a műveletet. Lewis Hamilton a Radillonba nézte meg a leaszfaltozott részt.

    Max Verstappen bizonyult végül a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Lando Norris lett. Lance Stroll meglepetésre felugrott a negyedik helyre, míg Carlos Sainz csak az ötödik pozíciót ‘kapta meg’. Mögöttük Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:45.507s 19
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.369s + 0.862s 20
    3 Lando Norris McLaren 1:46.589s + 1.082s 15
    4 Lance Stroll Aston Martin 1:46.635s + 1.128s 16
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:46.649s + 1.142s 19
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.893s + 1.386s 17
    7 Fernando Alonso Alpine 1:46.975s + 1.468s 18
    8 George Russell Mercedes 1:47.042s + 1.535s 21
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:47.255s + 1.748s 17
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:47.346s + 1.839s 14
    11 Alexander Albon Williams 1:47.520s + 2.013s 15
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:47.617s + 2.110s 20
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:47.658s + 2.151s 15
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:47.782s + 2.275s 18
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:47.867s + 2.360s 18
    16 Esteban Ocon Alpine 1:47.944s + 2.437s 20
    17 Kevin Magnussen Haas 1:48.208s + 2.701s 18
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:48.419s + 2.912s 20
    19 Nicholas Latifi Williams 1:48.612s + 3.105s 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:49.941s + 4.434s 22
  • Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az eső elállt Spa-Francorchamps felett a gyakorlás elején. A mezőny fele azonnal kimerészkedett a pályára, hogy kipróbálják az újításokat és a pályát. A csapatok szépen-lassan ismét felvették a ritmust a három hetes szünet után.

    Lando Norris produkálta az első mérvadó időt, mögé Carlos Sainz és George Russell zárkózott fel. Max Vertappen mindeközben majdnem elvitte Nicholas Latifit a boxutcában. A Williams ugyanis ráengedte a hollandra a versenyzőjét, aki kis híján eltalálta a kanadait.

    Liam Lawson gyakorlatozott az első edzésen Pierre Gasly helyén, első mért köre a 9. helyre volt elég. Max Verstappen gyorsan az élre ugrott, míg Valtteri Bottas megfestett egy kicsit az Eau Rouge belső felét.

    Esteban Ocon problémát érzékelt az autója kapcsán, így jelezte is azonnal az Alpine-nak.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, mögé Lewis Hamilton és Sergio Pérez ugrott fel. A negyedik helyen a motorcserére készülő Charles Leclerc állt, míg mögötte Carlos Sainz, George Russell, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    Kevin Magnussen autója megállt a pályán, így előkerült a sárga zászló is. Ám a versenyirányítás biztonsági okokból inkább a vörös színre szavazott. Így csak az idő ment tovább. Mindenkinek vissza kellett mennie a boxban, míg a dán autója pirosan villogott.

    9 perccel az edzés vége előtt újra pályára léphettek az autók. Az eső is meglátogatta a mezőnyt, a 14-es kanyarban már érzékelték is a versenyzők az esőcseppeket. A Ferrari versenyzői még a piros zászlós szakasz előtt átvették a vezetést Verstappenttől. Így Carlos Sainz neve mellett szerepelt a legjobb köridő, míg mögé Charles Leclerc zárkózott fel.

    A versenyzők így inkább a boxba hajtottak, nem akartak kockáztatni az esőben. Daniel Ricciardo viszont kint maradt slick abroncsokon és araszolva próbált visszamenni csapatához.

    Lando Norris még az utolsó másodpercekben megnézte intermediate gumikkal a pályát, ám a szakadó esőben nem sok mindent tudott tenni.

    Így végül az első szabadedzésen Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Mögöttük George Russell, Lance Stroll, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Yuki Tsunoda, Lewis Hamilton és Sergio Pérez fért be az első 10-be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:46.538s 16
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.607s + 0.069s 16
    3 Max Verstappen Red Bull 1:46.755s + 0.217s 10
    4 George Russell Mercedes 1:47.396s + 0.858s 13
    5 Lance Stroll Aston Martin 1:47.437s + 0.899s 13
    6 Alexander Albon Williams 1:47.835s + 1.297s 15
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:48.081s + 1.543s 14
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:48.310s + 1.772s 16
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:48.420s + 1.882s 10
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:48.474s + 1.936s 13
    11 Nicholas Latifi Williams 1:48.485s + 1.947s 13
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:48.672s + 2.134s 15
    13 Lando Norris McLaren 1:49.470s + 2.932s 15
    14 Fernando Alonso Alpine 1:49.664s + 3.126s 17
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:49.813s + 3.275s 12
    16 Esteban Ocon Alpine 1:50.315s + 3.777s 5
    17 Kevin Magnussen Haas 1:50.982s + 4.444s 9
    18 Mick Schumacher Haas 1:51.259s + 4.721s 15
    19 Liam Lawson AlphaTauri 1:52.065s + 5.527s 14
    20 Valtteri Bottas Alfa Romeo
  • Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Az Audi hivatalosan megerősítette, hogy 2026-tól beszállnak motorszállítóként a Forma-1-be.

    A Forma-1 hivatalos sajtótájékoztatót tartott, amin a német gyártó erősítette meg belépési szándékát. Az új motorszabályok ugyanis vonzóbbá varázsolják a manufaktúrák számára a sportot. A V6-os egységet tovább viszik, ám az elektromos teljesítményleadás nagyobb lesz, valamint megjelennek a fenntartható üzemanyagok is az új érában.

    A német cég feltételei így teljesültek, ezért úgy döntöttek szerencsét próbálnak a száguldó cirkuszban. A neuburg-i létesítményükben már tesztelik az F1-es motorjaik első verzióját, amit 6 hónapja kezdtek megálmodni. Jelenleg az infrastruktúra megtervezésén és kiépítésén, valamint a különböző erőforrások beszerzésén munkálkodnak. A projekt ügyvezetője Adam Baker lesz, aki három évig az FIA munkáját is segített.

    A német gyártó azonban csak az év végén árulja el, hogy melyik csapat oldalán kezdik meg a munkát az elkövetkezendő időszakban. Egyelőre több alakulattal is tárgyalnak.

    Stefano Domenicali:

    „Nagy örömmel üdvözölöm a Forma-1-ben az Audit, ami egy ikonikus márka, úttörő és egy igazi technológiai innovátor. Ez egy fontos pillanat a sportágunk történetében, rávilágít ugyanis arra, hogy milyen hatalmas erővel rendelkezünk globális platformként, ami folyamatosan növekszik. Nagy elismerése ez annak, hogy a fenntartható üzemanyaggal működő hibrid motorokra való áttérésünk a jövő megoldása. Mindannyian nagyon várjuk már, hogy az Audi logóját lássuk a rajtrácson.”

    Markus Duesmann, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke:

    „A Motorsport az Audi DNS-ének szerves része. A márkánk számára az F1 egyszerre globális szintér és fejlesztési laboratórium. A nagy teljesítmény és a verseny kombinációja mindig is az innováció és a technológia fejlődésének mozgatórugója volt az iparágunkban. Az új szabályok mentén most jött el a megfelelő idő arra, hogy bekapcsolódjunk. Elvégre a Forma-1 és az Audi egyértelmű fenntarthatósági célokat követ.”

  • „A nevem Lando Norris, és igen, golffüggő vagyok”

    „A nevem Lando Norris, és igen, golffüggő vagyok”

    Lando Norris újfent vendégíróként tűnt fel a The Telegraph oldalán, ezúttal a golf iránti szeretetéről mesélt.

    A nyári szünetnek lassan vége lesz, a versenyzők már Spa-ban várják, hogy ismét „becsengessenek”. A brit versenyző újfent billentyűzetet ragadott, és hosszasan elmesélte mivel töltötte szabadidejét, mi az ami igazán lázba hozza, továbbá milyen események várnak rá az olasz és a holland verseny között.


    „Alig várom már, hogy a hétvégén újra autóba üljek. Spa az egyik kedvenc pályám, mindig izgalmas ott versenyezni. Most különösen felfrissültnek érzem magam, – fizikailag és mentálisan egyaránt – hiszen egy fantasztikus nyaraláson vettem részt Spanyolországban és Portugáliában. Az első hetet  Ibizán és Formenterán töltöttem a családommal és a barátimmal. Utazgattunk a szigetek között, én többnyire lazítottam Max Fewtrell-lel és Tom Bale-lel. Őket még a régi gokartos időkből ismerek.

    Autós kirándulás helyett ez inkább golf kirándulás lett. Minden reggel játszottunk, majd a nap további részében folytattuk az utat a következő állomásunkra. Alicante-tól Marbelláig, Sotogrande-tól Algarve-ig, és végül Portóban kötöttünk ki. Csodálatos volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Luisinha Barosa Oliveira (@luisinhaoliveira99) által megosztott bejegyzés

    Igen, én vagyok Lando Norris, és igen golffüggő vagyok.

    Arra gondoltam, hogy az e heti rovatomat arra szánom, hogy a golfoz fűződő kapcsolatomról mesélek nektek. Nagyon sokszor kérdeznek erről az interjúk során.

    Nálam jobban senki sem tud meglepődni azon, hogy egy olyan játék, amit három évvel ezelőtt nem is játszottam, hogyan lett ilyen fontos az életemben. Ám valahogy mégis azzá vált, és ezt Carlos Sainznak köszönhetem.

    Carlos volt az, aki megismertette velem a golfozást még 2019-ben, mikor csapattársak voltunk a McLarennél. A surrey-i Topgolfban kezdtük, a csapat wokingi főhadiszállásának közelében. Ő javasolta, hogy menjek ki a pályára, és már az első pillanatban a rajba lettem a sportnak.

    Segített az is, hogy Max és Tom is egyszerre kezdett bele az egészbe. Mindannyian nagyon versengő típusok vagyunk, így hamar fellendült a versenyszellem. Lassan, ahogy telt az idő, a golf a rutinommá vált. Most már szinte mindennap játszok.

    Megszállott lennék? Talán egy kicsit! A TheGrint nevű alkalmazást használom, így minden lövést nyomon tudok követni. Ám ne higgyétek azt, hogy ez a megszállottság egészségtelen (persze bele lehet fásulni a golfba is, bár én nagyon igyekszem, hogy ez ne történjen meg velem. A barátnőmet is próbálom rávenni a játékra, eddig nem értem el sikert ezen a téren). Így tudok kikapcsolódni, a paddockot magam mögött hagyva. Egy hely, ahova azért mehetek, hogy kiszellőztessem a fejem, és elfelejtsem a kanyarbejárati és fékezési pontokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    Számomra ez az elsődleges motiváció: ki tudom tisztítani így a fejem. Tudom, hogy mindig előkerül az, hogy a sportolók más sportágakba fognak, hogy pihenjenek. Hosszú a lista, rengetegen tették le a voksukat a golf mellett. Gareth Bale-től Steph Curryn át Michael Jordanig. A koncentráció, az összpontosítás, az ellenszéllel való megbirkózás a képességek javítása miatt nagyon előnyös. Valószínűleg több frusztrációt érzek a golfpályán, mint az autóban.

    Alapvetően azért csinálom, mert élvezem. Ez ironikus tekintve a fájdalmat és a bosszankodást, amit okoz nekem. Jelenleg elég frusztrált vagyok a játékom miatt. Valószínűleg nem tudok elég leckét venni, így nem látom azt a fejlődést, amit szeretnék. A driver ( szerk: 1-es faütő, kezdőütésnél használják) különösen nagy problémát okoz, ironikus módon. Szerintem az utolsó három napon ki se vettem a táskámból. Azt a klasszikus módszert alkalmaztam, hogy 100-szor erősebben próbáltam ütni vele, mint a többi ütővel, mindezt kiszámítható eredménnyel!. Ám a rövid játékom során is van némi bukkanó.

    Egy kicsit jobban oda kell figyelnem erre, mert néhány hét múlva – a holland és az olasz verseny között – a Wentworth-i Pro-Am-en játszom. Elég idegőrlő lesz. Valószínűleg feszültebb leszek, mint egy F1-es versenyen. Korábban már játszottam Pro-Am-en, a Dubai Desert Classic-on, amikor Bernd Wiesbergerrel voltam párban. Wentworth-ben viszont sokkal több ember lesz, és hazai pályán többen is ismernek. Nem akarok felsülni, főleg mivel mindenki tudja, mennyire szeretem a golfot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    Nem tudom, hogy kivel sorsolnak majd össze, de bőven lesz lehetőség arra, hogy zavarba hozzanak. Viszont már nagyon várom. Egy élmény lesz, hiszen sokan látogatnak majd ki a helyszínre.

    Talán kapok néhány tippet Carlostól. Szerintem az F1-es pilóták közül ő a legjobb játékos. Ő vagy talán Lance (Stroll). Ők 6-7 ponttal vannak lemaradva, én 14,5-nél tartok. Alex Albonnal szoktam még Monacóban játszani. Az F1-ben egyre többen hódolnak ennek  a sportnak, bár George-ot (Russell) még nem sikerült kicsábítanunk a gyepre.

    Elégedett vagyok a kondíciómmal és azzal, hogy milyen keményen dolgoztam az idei szezonban. Fontosnak éreztem, hogy a nyári szünetben pihenjek. A golf segített ebben. Spa-ba fitten, felkészülten és újult erővel fogok megérkezni.”

  • Hivatalos: Ricciardo év végén távozik a McLarentől

    Hivatalos: Ricciardo év végén távozik a McLarentől

    A McLaren nemrég bejelentette, hogy Daniel Ricciardo nem tölti ki a szerződését, így 2022 végén távozik a csapattól.

    2020-ban, mikor Carlos Sainz megegyezett a Ferrarival, a McLarennek kellett találnia egy versenyzőt Lando Norris mellé. Az ausztrál pilótával már korábban is tárgyaltak, ám akkor Ricciardo inkább a Renault-nak szavazott bizalmat.

    Mivel az elbeszélgetések során jól érezték magukat a felek, 2021-ben létrejött a megállapodás. A legtöbben azt gondolták, hogy a 32 éves pilóta könnyedén dominálni fog fiatalabb csapattársával szemben, ám épp az ellenkezője történt.

    2021-ben nehezen szokta meg új autóját az ausztrál, míg Norris sorra gyűjtötte a pontokat és az előkelő pozíciókat. Ugyan Monzában visszavágott a 32 éves versenyző, mikor kettős győzelmet arattak, ám azóta újfent nem találta a ritmust.

    Egyre többen kezdték suttogni Ricciardo távozását, ám az ausztrál és Zak Brown folyamatosan cáfolta a pletykákat. Az amerikai vezető elmondta, hogy 2023-ig a McLaren család tagja marad a nyolcszoros futamgyőztes, bár azt nem kötötte ki, hogy melyik divízóban képviseli majd a papaya színű céget.

    Nemrég viszont a csapat bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontják a kontraktust, így Ricciardo 2022 végén távozik az F1-es istállóból. A wokingi alakulat megköszönte az ausztrál munkáját és az emlékezetes monzai kettős győzelmet.


    Daniel Ricciardo:

    „Kiváltság volt az elmúlt két szezonban a McLaren család tagjának lenni. Ám Zakkal (Brown) és Andreasszal (Seidl) folytatott több hónapos beszélgetéseink után úgy döntöttünk, hogy idő előtt felbontjuk a szerződésemet a csapattal. Megállapodtunk abban, hogy az idei szezon végén elvállnak az útjaink. A saját terveimet a megfelelő időben fogom ismertetni. Függetlenül attól, hogy mit hoz a következő fejezet nem bánok semmit, és büszke vagyok arra a munkára, amit a McLarennél nyújtottam. Különösen a monzai győzelemre a tavalyi szezonból. Élveztem a közös munkát mindenkivel a McLarennél, a pályán és Wokingban is. Mindent bele fogok adni, miközben együtt kiélvezzük a szezon hátralévő részét. Soha nem voltam még ilyen motivált a versenyzés kapcsán, részese akarok lenni ennek a sportnak, amit annyira szeretek. Alig várom már a következő fejezetet.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke:

    „Szeretném megköszönni Danielnek azt az elkötelezettséget és hozzájárulást, amit az elmúlt két szezonban tanúsított a csapat iránt. A kihívások ellenére mindig pozitívan és hatalmas küzdőszellemmel jelent meg, és segített az egész csapatnak abban, hogy előre tudjunk lépni. Soha nem fogjuk elfelejteni azt az emlékezetes monzai futamgyőzelmet, ami nagy lökést adott az egész csapatnak.”


    Sajtóinformációk szerint a McLaren elég nagy összeggel kompenzálta Ricciardót a szerződésbontás kapcsán. Kötelezettsége így már nem lesz a brit istálló felé, így oda igazolhat, ahova akar.

    A csapat a 2023-as felállásáról annyit közölt, hogy időben tudatja kik fogják vezetni az autóikat.

     

  • Az oroszok kiakadtak az F1-re: Domenicali mégis kicsoda?

    Az oroszok kiakadtak az F1-re: Domenicali mégis kicsoda?

    Egy orosz politikus gúnyolódott azon, hogy a Forma-1 soha nem tér vissza az országba.

    Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően a sportág kijelentette, hogy felbontja a szerződését a Szocsiban található létesítménnyel és a futam promóterével. Stefano Domenicali a napokban ismét elmondta, hogy nem terveznek Oroszországba látogatni, így a Forma-1-nek búcsút kell vennie Szentpétervártól és Szocsitól is.

    Dmitrij Szviscsev szerint az olasz vezető elhamarkodott kijelentést tett:

    „Szeretném megjegyezni, hogy Domenicali azt mondta: ‘soha nem lesz Forma-1-es verseny Oroszországban.’ Ugyanakkor át kellett volna olvasnia előbb a szerződést. Hány évre is írtak alá vele, kettő vagy három? Ő is csak egy alkalmazott, így csak a szerződése időtartamáig tehet ilyen kijelentéseket.”

    Az orosz politikus szerint a Forma-1-még a promóter által kifizetett előleget sem akarja visszaadni:

    „Ha már törlik az eseményt, akkor jó lenne ha visszaadnák az előre teljesített kifizetéseket. Nem akarnak versenyezni, akkor adják vissza a pénzt, amit a promóter az elkövetkezendő futamokra fizetett. Nagyon hasonlít az ügy a 90-es években történő átverésekhez. Nekem úgy tűnik, hogy ez semmilyen sportelven sem alapul.”

    Ennél fogva Szviscsev kételkedik Domenicali kinyilatkoztatásában:

    „Domenicalinak alaposan meg kellene fontolnia, hogy miket mond, mi pedig megfontoljuk a pénzügyi és erkölcsi kár megtérítésének lehetőségét. Legalábbis én ezt javaslom a rendezvény szervezőinek.”

    Az orosz politikus mellett Vitaly Petrov is kiállt:

    „Mégis ki az a Domenicali? Ma még ott van, holnap talán már nem lesz ott. Így tehát legyetek türelmesek. Szerintem visszafog jönni a Forma-1, talán már jövőre is itt versenyeznek.”

  • Marko reméli, hogy nem a könyvelők bajnoksága lesz az F1

    Marko reméli, hogy nem a könyvelők bajnoksága lesz az F1

    Helmut Marko elmondta, hogy a költségvetési korlát miatt még fontosabb szerepköre lett a könyvelőknek.

    Idén 140 millió dollárt költhettek eredetileg az istállók, ám az infláció megnövekedése miatt módosított a Szövetség az összegen. A szabálynak köszönhetően a nagycsapatoknak is meg kell néznie, hogy mire költenek, ugyanis aki túlköltekezik, az további pénzbírságra vagy súlyos esetben kizárásra is számíthat.

    Így a könyvelők munkája még jobban felértékelődött a sportágban.

    „Jelentősen kibővült a pénzügyi részlegünk. Korábban a mérnökeinknek csak annyit kellett mondani, hogy pénzre van szükségük, és ha a projekt az üzleti tervben nem szerepelt, akkor a Red Bull-lal kellett egyeztetni Salzburgban. Most viszont már a finanszírozási alap határozza meg a fejlesztéseket és azok mértékét.” – magyarázta az osztrák tanácsadó.

    Marko szerint csak akkor lehet nagyobb projektbe kezdeni, ha a könyvelők kitalálják, hol lehet még csökkenteni és megtakarítani.

    „A folyamat során az FIA is és mi is tanulunk. Remélem nem fogunk odáig eljutni, hogy a könyvelők bajnoksága lesz a sport.”

    A top csapatoknál az átcsoportosítás dobhat mentőövet a dolgozóknak:

    „A Red Bull Racingnél leépítésre került sor, de még mindig ott van a Red Bull Technologies. Az embereket áthelyezik, és más feladatokat kapnak. Ott van a hypercar és az America’s Cup. Van néhány projektünk, ahova átcsoportosíthatjuk az alkalmazottakat.”

  • Mansell „rákoppintott” a McLarenre, Norrist viszont dicsérte

    Mansell „rákoppintott” a McLarenre, Norrist viszont dicsérte

    Nigel Mansell szerint túl sok a bizonytalanság a McLarennél idén.

    A wokingi istálló nem kezdte jól az évet, majd csodával határos módon Imolában a dobogó alsó fokra kerültek. Ám azóta a középmezőnyben vitézkednek több-kevesebb sikerrel. 1992 világbajnoka szerint nem következetes az alakulat, miközben Lando Norris próbál mindent kihozni az autóból. A brit ex-versenyző elmondta, kedveli honfitársát, aki jogosan méltatlankodik néha a csapatával kapcsolatban.

    „Amikor az autója jól viselkedik, Lando (Norris) remek eredményeket ér el. A McLaren a konstruktőri csatában kemény versenyt vív a többiekkel, ám nagyon hullámzó a teljesítményük. Az egyik percben azt gondolnád, hogy a dobogóra is felférnek, míg a következő versenyen megint alul teljesítenek. Az élen a Red Bull, Ferrari és Mercedes hármas viaskodik a pódiumért, ám néha mások is zsonglőrködnek és vadásznak a lepattanóra.” – nyilatkozta Mansell.

    A brit istálló 2024-ben és 2025-ben várja az áttörést, ugyanis addigra már az új szélcsatornájuk segítségével tervezhetik az autóikat. Norris abban reménykedik, hogy az elkövetkezendő években sikeres lesz és futamokat nyerhet. Ezért is hosszabbította meg kontraktusát a McLarennel.

    „Tisztában voltam azzal, hogy még jó pár évre szükségünk lesz. 2024-ben és 2025-ben lesz az első olyan időszak, amikor egyre kevesebb kifogásnak kell lennie a tekintetben, hogy miért nem vagyunk abban a helyzetben, amiben lennünk kell. Addig van még pár év, és a dolog már folyamatban vannak. A szélcsatorna és a szimulátor olyan eszközök, amiket a nagycsapatok már évekkel ezelőtt optimalizáltak. Mi viszont még le vagyunk maradva e téren. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mindennek tökéletesen kell működnie.” – magyarázta Norris.