Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton: Csak egyszer nem követték a szabályokat

    Hamilton: Csak egyszer nem követték a szabályokat

    Lewis Hamiltont megrohamozták az emlékek az Olasz Nagydíj utolsó köreiben.

    Daniel Ricciardo autója a verseny utolsó felében adta meg magát, így az ausztrál versenyzőnek meg kellett állni a pályán. Mivel nem egy megnyitás közelében parkolta le a McLarent, a versenyirányítás beküldte a Safety Car-t a pályára. Szinte az összes versenyző a boxba rohant kereket cserélni, ám a tűzijáték a végén elmaradt. Nem tudták időben elvinni Ricciardo autóját, a mezőny nem ért fel rendesen a biztonsági autó mögé, és a lekörözött versenyzőket sem tudták jó ritmusban elengedni.

    Így a katarzis elmaradt, mivel a ‘biztonsági autó mögött’ ért véget a futam. A hétszeres világbajnoknak azonnal eszébe jutott a tavalyi évadzáró, ahol Michael Masi mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne a SC mögött dőljön el a bajnoki cím sorsa. Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy végre betartották a szabályokat, míg a brit pilótában kavarogtak az érzelmek:

    „Mindig visszatérnek ezek az emlékek. Ám a szabályok szerint ennek így kellet lennie, igaz? A sportág történetében csak egyszer fordult elő az, hogy nem úgy alkalmazták a regulákat, mint ma. Az az eset megváltoztatta a bajnokság eredményét. Ám ez van.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

  • Russell: Nem számít a tempónk, míg dobogón állunk

    Russell: Nem számít a tempónk, míg dobogón állunk

    A Mercedes ugyan többre vágyott, ám George Russell szerint elégedettnek kell lenniük a harmadik hellyel.

    Hullámzó teljesítményt nyújtanak a csillagosok a szezon második felében. Zandvoortban úgy tűnt, hogy ismét feljebb kapcsoltak, ám Monzában nemigen tudtak mit kezdeni az élmenőkkel. Russell ennek ellenére behozta autóját a harmadik helyre.

    „Azt mondtam a csapatnak a rádióban, nem számít, hogy gyorsak vagyunk, vagy lassúak, míg a dobogón állunk. Nem vagyunk ott, ahol csapatként lenni szeretnénk, de az elmúlt versenyeken is felállhattunk a pódiumra, így elégedettnek kell lennünk. Valami mást kellet kipróbálnunk, hogy harcolni tudjunk Maxszel és Charles-lal, de ma túl gyorsak voltak. Örülök annak, hogy mi ma más taktikát követtünk.” – nyilatkozta Russell a futam után.

    A versenyző II. Erzsébetről is megemlékezett, a leintés után:

    „Szomorú időszak ez a briteknek és az egész világnak.”

     

  • Nemzetközi sajtó: A holland Rocky szétzúzta a Ferrari álmait

    Nemzetközi sajtó: A holland Rocky szétzúzta a Ferrari álmait

    A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari még akkor sem tud felülkerekedni Max Verstappenen és a Red Bullon, mikor nem hibázik.

    Az Olasz Nagydíjon Charles Leclerc rajtolt az élről, ám nem kellett sok kör ahhoz, hogy Max Verstappen felérjen mögé. A Scuderia próbálta kivédekezni a támadásokat, ám a gumikezelés és a tempó a 24 éves pilóta oldalára billentette a mérleg nyelvét.

    Az utolsó körökben felvillant a remény a vörösöknél, ám a Safety Car fázis nem ért véget idő előtt, így a verseny végén a katarzis elmaradt.

    A neves lapok így értékelték a Monzában látottakat.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „A tigris legvadabb tekintete újfent Max Verstappen szemében tükröződött. A holland Rocky Balboa Monzában is lecsapott, és esélyt sem adott a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc-nek. Most sem volt kihívója a világbajnoknak, aki Budapesten a 10. és Spa-ban a 14. helyről rajtolva is nyerni tudott. Most egy újabb ékkővel gyarapította a gyűjteményét. Ez már harmadjára sikerült nekik, a dicséret egyértelműen kijár a Verstappen-Red Bull duónak. Egyre közelebb kerülnek a második bajnoki címhez.”

    Marca (Spanyolország):

    „Újabb győzelem a hollandnak, aki ismét legyőzte Leclerc-t és így szinte már világbajnok. Leclerc-t ismét akadályozta a Ferrari a boxutcában, Sainz remekül versenyzett és a negyedik helyen ért célba. Verstappen kereket cserélt a SC fázis alatt, Leclerc is így tett.  George (Russell) és Sainz is így cselekedett, mindenki a lágy keverékeken volt. Ám nem indították újra a versenyt, így a regnáló bajnok a ‘biztonsági autó mögött’ ért célba. Lassan már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Fájdalmas napok ezek a Ferrari számára, és talán nincs annál fájdalmasabb, minta a monzai naplementében rájönni arra, hogy ezt a bajnokság már elbukták. Az Olasz Nagydíjjal egy újabb mesterhármast produkált Max Verstappen, aki Monzában végleg rátette a kezét a bajnoki trófeára. Nehéz feldolgozni ezt a Scuderiának, hiszen most úgy kaptak ki, hogy nem csináltak semmi rosszat. Ez az állapot kifejezeten kellemetlen lenne bármelyik csapat számára.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Verstappen ismét lenyűgöző volt a Red Bull volánja mögött, a tehetségével szétzúzta a Ferrari álmait. A pole pozíciót megszerző Charles Leclerc úgy végzett a második helyen, hogy sem ő, sem a csapata nem hibázott. A regnáló világbajnok túl nagy falat a számukra. Legalább a Ferrari számára nem tartott sokáig a gyötrelem. Ez Monza egyik előnye, ott minden nagyon gyorsan megy végbe.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen nyerte az Olasz Nagydíjat, bár az utolsó körökben nem kellett nyomnia. Leclerc lett a második a Ferrari hazai versenyén. Tisztességes eredmény ez az olaszok számára, bár a morál sérült, hiszen az egyéni és a konstruktőri bajnokság is elúszott. Nem is kezdhette volna jobb pozícióból a versenyt Leclerc és a Ferrari, ám a hetedik helyről rajtoló Verstappen ellen nem volt ellenszerük.”  

  • Leclerc csalódott: A vége elég frusztráló volt

    Leclerc csalódott: A vége elég frusztráló volt

    Charles Leclerc abban reménykedett, hogy a Safety Car fázis után még lesz ideje harcolni az első helyért.

    A monacói versenyző vezette a futamot, ám Max Verstappen gyorsan felért mögé. Miután Sebastian Vettel autója megadta magát, kezdetét vette a VSC fázis, ami alatt a Ferrari pilótája kereket cserélt. Így a holland került az élre, ám miután ő is kilátogatott a boxba, ismét Leclerc vezette a futamot. Egy második boxkiállást is megejtett a Scuderia, így a lágykeverékeken a monacói üldözhette ellenfelét. Ám nem tudott annyit hozni Verstappen.

    A verseny utolsó szakaszában Daniel Ricciardo autója is megállt, így a lehetőség megvillant Leclerc előtt. Ám újraindítani már nem tudták a futamot, így az első hármas maradt az addig pozíciójában.

    „A vége nagyon frusztráló volt. Bárcsak versenyezhettünk volna… Sajnos a korábbi történések miatt a második helyen voltunk, kár érte, én mindent beleadtam.” – nyilatkozta csalódottan a monacói.

  • Wolff: Ezúttal elfogadták, hogy a SC mögött fejezzük be a versenyt

    Wolff: Ezúttal elfogadták, hogy a SC mögött fejezzük be a versenyt

    Toto Wolff örül annak, hogy a versenyirányítás nem akarat minden áron újraindítani az Olasz Nagydíjat.

    A Mercedes szeme előtt ismét lejátszódott a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj, ahol Michael Masi mindent megtett azért, hogy ne a biztonsági autó mögött dőljön el a bajnoki cím sorsa. Az új versenyigazgatók viszont most mindent úgy tettek, ahogy a szabálykönyvben meg van írva, így a „tűzijáték” elmaradt a futam végén.

    „Láthatják, hogy a harmadik erőt képviseljük, így számunkra ez volt ma a maximum. Az elején élvezetes volt. Még minden nyitott, 35 ponttal vagyunk lemaradva és hat futam van még hátra. Csak a legjobbat kell kihoznunk magunkból és a végén még lehetünk másodikak a bajnokságban. Ez enyhítené azt a csapást, amivel idén szembesültünk. Több gondunk is van, hiszen 30 másodperccel voltunk lemaradva az első helyezettől. Fel kell zárkóznunk és le kell dolgoznunk a hátrányunkat.” – nyilatkozta Wolff a futam után.

    A csillagosok csapatfőnöke elégedetten vette tudomásul, hogy helyesen lett alkalmazva a szabálykönyv, míg a tifosi és a versenyzők többsége csalódottan távozott Monzából.

    „A versenyirányítást rengeteg kritika éri. Ezúttal be tudták tartani a szabályokat és elfogadták, hogy a biztonsági autó mögött kell célba érniük a versenyzőknek. Ennek így kell lennie.”

  • Verstappen érezte, hogy ennyi lesz: Kár, hogy nem volt újraindítás

    Verstappen érezte, hogy ennyi lesz: Kár, hogy nem volt újraindítás

    Max Verstappen az Olasz Nagydíjon is diadalmaskodni tudott, így tovább növelte az előnyét az összetettben.

    Motorkomponenst cserélt a Red Bull a holland versenyzőnél, így a 7. pozícióból kezdték meg a futamot. Ám nem kellet sok kör ahhoz, a 24 éves pilóta Charles Leclerc mögé kerüljön. A stratégia és a gumikezelés is jól működött a Bikáknál, sőt még a Safety Car fázis is alatt is jó lóra tettek. Mivel nem tudták elengedni a mezőnyt az utolsó kör előtt, a sorrend már nem változott. Így Verstappen ismét egy győzelemnek örülhetett, míg Charles Leclerc csalódottan lett második.

    „Nagyszerű versenyünk volt, minden gumikeveréken mi voltunk a leggyorsabbak. Az autónk jó és az előnnyel megfelelően tudtunk sáfárkodni. Kontrolláltuk a futamot, de a verseny végén a biztonsági autó is bejött. Sajnos már nem tudták újraindítani a viadalt, de összességében jó napot zártunk. Jól sikerült a rajtom, probléma nélkül mentem át a sikánon. Gyorsan felvettem a ritmust és a második helyre kerültem. Nagyon élvezetes volt vezetni ma az autót, és a gumik is jól viselkedtek.” – nyilatkozta a futam után Verstappen.

     

  • Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, a második helyet Max Verstappen szerezte meg, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdjék a gyakorlást. Az első mérvadó kört Carlos Sainz teljesítette, ám Max Verstappen és Charles Leclerc gyorsan megelőzte a spanyolt.

    Mick Schumacher autója megállt a középső szektorban. Először a sárga zászló került elő, majd kis idő múlva a vörös szín parancsolta vissza a versenyzőket a boxba.

    Így fél óra elteltével Max Verstappen maradt az élen, Charles Leclerc és Lando Norris előtt. Carlos Sainz a negyedik pozíciót birtokolta, míg mögötte Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Alex Albon, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo és Guanyu Zhou alkotta az első 10-et.

    Miután véget ért a piros zászlós szakasz, a versenyzők egy része azonnal visszahajtott a pályára. Carlos Sainz az élre is ugrott, míg Sergio Pérez továbbra sem találta a ritmust. A pilóták az utolsó szakaszban már a hosszú etapokra gyúrtak, így a sorrend nemigen változott.

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Lando Norris visszacsúszott a negyedik helyre, míg mögötte George Russell, Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Fernando Alonso és Alex Albon került be az első 10-be.

  • A Ferrari két versenyzője nyitott az élen, Verstappen csak az 5.

    A Ferrari két versenyzője nyitott az élen, Verstappen csak az 5.

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet Carlos Sainz szerezte meg, míg a harmadik George Russell lett.

    Megemlékezéssel kezdődött a Forma-1-es hétvége, a csapatok a boxutcában adóztak II. Erzsébet emlékének.

    Két „új” névvel bővült a versenyzők listája, ugyanis Nyck de Vries az Aston Martinban gyakorolhatott Sebastian Vettel helyén, míg Antonio Giovinazzi a Haasnál Mick Schumacher autóját vette át.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, Max Verstappen autózta az első mérvadó időt. Sergio Péreznek mindeközben a DRS-el gyűlt meg a baja. Pierre Gasly autója meghibásodott, így az alakulat visszahívta a boxba.

    Mindemellett büntetésre számíthat hétvégén Max Verstappen, Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda. A Red Bull pilótái 10 helyes rajtbüntetéssel számolnak, a míg a többiek a rajtrács végéről indítják a vasárnap délutánt.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen, őt Max Verstappen és Alex Albon követte. A negyedik pozíciót ideiglenesen Daniel Ricciardo bérelte ki, míg mögötte Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Fernando Alonso, Guanyu Zhou, Lance Stroll és Esteban Ocon alkotta az első 10-et.

    Max Verstappen és Lando Norris csatázott a pályán, ami a hollandnak okozott inkább időveszteséget. A forgalom már a szabadedzésen is problémákat okozott a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon.

    Nyck de Vries meglátogatta a sóderágyat, míg Carlos Sainz és George Russell majdnem egymásnak mentek.

    Végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik George Russell lett. Lewis Hamilton kaparintotta meg a negyedik pozíciót, míg mögötte Max Verstappen, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

  • Hamilton nehezen találja a szavakat: A királynő a remény szimbóluma volt

    Hamilton nehezen találja a szavakat: A királynő a remény szimbóluma volt

    Sir Lewis Hamilton nemrég Instagram-oldalán emlékezett meg az elhunyt II. Erzsébetről.

    Ködfátyolként borult a fekete szín az Egyesült Királyságra és a Nemzetközösségre. Tegnap a Buckingham Palota bejelentette, hogy az 1952-től uralkodó II. Erzsébet végleg megpihent a Balmorali kastélyban.

    A világ egy pillanatra megállt, és ráeszmélt arra, hogy a XX. század egyik utolsó bástyáját is elveszítette. II. Erzsébet az állandóság jelképévé nőtte ki magát országában. Megélte a második világháborút, királynővé koronázták, majd a szuezi válság után elkezdődött a változás a Nemzetközösségben.

    Találkozott John Fitzgerald Kennedyvel és feleségével, Jackie-vel, az Európai Unió előfutárának számító Európai Közösségbe „vezette” országát, majd a 2016-os referendum átkaként el is búcsúztak tőle.

    Winston Churchill mellett, többek között Margareth Thatchert és Tony Blairt is beiktatta.

    Számos sportesemény születésénél és fontosabb évfordulóján jelen volt. 1950-ben az elsők között nézhette meg az első F1-es versenyt Silverstone-ban.

    Lewis Hamilton többször találkozott a királynővel. Tavaly év elején lovaggá is ütötték a brit versenyzőt.

    A hétszeres világbajnok nehezen tudta szavakba önteni mit érez, de végül így búcsúzott Őfelségétől, a királynőtől:

    „Hogyan találjátok meg a szavakat Őfelsége, a királynő elvesztésének leírására? Ő egy igazi ikonikus vezető volt, jelenléte megnyugtató és inspiráló volt többünknek, ha nem mindannyiunknak.

    A tegnapi szomorú hír után elgondolkodtam a hihetetlen életén. Olyan sokak számára volt a remény szimbóluma. Méltósággal, odaadással és kedvességgel szolgálta a hazáját. Nem volt hozzá fogható, hálás vagyok amiatt, hogy abban a korban élhetek, amiben ő uralkodott. Hagyatéka éveken át ível majd, halála pedig mélyen megrendítő.

    Abban a hihetetlen megtiszteltetésben részesültem, hogy találkozhattam vele. Ezt sosem fogom elfelejteni. Beszélgettünk a kutyák iránti közös érdeklődésünkről, hihetetlenül nagylelkű volt az idejével. Tudom, hogy az egész nemzet, és sokan mások a világban gyászolják őt. Gondolataim és imáim a családjával vannak és mindazokkal, akik közel álltak hozzá, és akik elveszítették egy szerettüket. Nyugodjon békében!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Norris a tavalyi második helye után bizakodva várja a hétvégét

    Norris a tavalyi második helye után bizakodva várja a hétvégét

    Lando Norris már nagyon szeretne autóba ülni és bizonyítani az Olasz Nagydíjon.

    A brit versenyző 2021-ben egy sikeres versenyt tudhatott maga mögött, ugyanis a második helyen ért célba. Daniel Ricciardo megnyerte a futamot, így a McLaren kettős győzelmet ünnepelhetett.

    Ugyan a wokingi istálló idén nem teljesít olyan jól, mégis a 22 éves fiatal bizakodva várja a monzai megmérettetést.

    „Az Olasz Nagydíj mindig izgalmas. Az elmúlt években a monzai hétvégéim nagyon jól alakultak, a tavalyi eredményem ráadásul az egyik legkedvesebb F1-es emlékem. Ezen a hétvégén megpróbáljuk megismételni ezt az érzést. A pontokkal, amiket gyűjtünk, még mindig előrébb kerülhetünk a konstruktőri bajnokságban. Mivel a monzai pályát a sebesség templomának is nevezik, alig várom már, hogy ismét versenyezzek rajta. Kíváncsi leszek ezzel az autóval mire leszünk képesek itt.” – nyilatkozta Norris.