Szerző: Csonka Nikolett

  • Norris továbbra sincs jól: Az elmúlt két napban alig ettem

    Norris továbbra sincs jól: Az elmúlt két napban alig ettem

    Lando Norris a tegnapi sprintfutam után elmondta, nem érzi magát még 100%-osnak.

    Csütörtökön jelentette be a McLaren, hogy a brit versenyző nem vesz részt a sajtó napon, mert ételmérgezést kapott. Akkor még úgy tűnt, hogy a 23 éves pilóta nem fog autóba ülni a hétvégén, így Nyck de Vries-t kellett segítségül hívnia a csapatnak.

    Ám másnapra Norris állapota javult, így az alakulat orvosa engedélyezte a britnek a versenyzést. Pénteken jobban boldogult a pilóta. Az időmérőn első szakaszában az élre ugrott, majd végül a negyedik helyről rajolt a sprintversenyen.

    Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    Ám a 24 kör többet kivett a versenyzőből, így nehézkesen esett túl az eseményen.

    „Egyáltalán nem érzem magam csúscsformában. Nagyon nehéz volt ez is, így nem várom a versenyt. Gyengének érzem magam, két napja szinte nem is ettem.” – magyarázta a holland Viaplay-nek Norris.

    A hőmérséklettel is meggyűlt a baja britnek, ugyanis a meleg nincs jó hatással az állapotára. Vasárnapra 30 fokot jósolnak, így további problémákba ütközhet a pilóta.

    Norris szerint nem veszélytelen amit csinál, így felhívta a figyelmet arra, hogy nem tud úgy koncentrálni, ahogy szokott.

    „Túlélem, de elég küzdelmes a helyzet. Nem tudtam úgy koncentrálni, így olyan kisebb hibákat is elkövettem, amiket normál esetben nem szoktam. Versenyezhetek vasárnap, muszáj. Eddig napról-napra jobban éreztem magam, reméljük, hogy ez vasárnap is így lesz.”

  • Megszólalt az a riporter is, aki miatt tüntetett a Red Bull Mexikóban

    Megszólalt az a riporter is, aki miatt tüntetett a Red Bull Mexikóban

    Ted Kravitz először szólalt meg a botrány óta, és gyorsan szeretné is elfelejteni az ügyet.

    A Sky Sports riportere a nevével ellátott műsorban (Ted’s Notebook) azt találta mondani, hogy Lewis Hamiltont meglopták a tavalyi világbajnoki cím kapcsán. Ezen felül a brit azt is hangoztatta, hogy a holland világbajnok még nem nyert „normál körülmények között” bajnokságot.

    Max Verstappennél betelt a pohár, ezért úgy határozott, mellőzi a csatorna összes kirendeltségét. A bojkottban az egész csapat részt vett, ám Brazíliában megváltoztak a körülmények.

    A Sky Sports igazgatója a Red Bull főhadiszállására látogatott, hogy megbeszélje az alakulattal a dolgot. Sikerült megegyezniük, így a Bikák már készségesen állnak a tévétársaság szolgálatába.

    „Behódolt” a Sky Sports a Red Bullnak, tárgyalni akarnak a csapattal

    A közösségi médiás felületeken viszont Kravitzt éltették. Sok rajongó úgy vélte, ő merte csak kimondani az igazat, míg mások nem néztek jó szemmel a riporterre.

    „Csak néztem és követtem, hogy mi történt velünk (Sky Sports), velem és Max Verstappennel Mexikóban. Figyeljetek, leültünk, egy jót beszélgettünk, és ahogy Max is mondta, meghúztuk azokat a bizonyos határvonalakat. Szóval így megyünk tovább.” – mondta műsorában a Sky Sports riportere.

  • Norris szerint ő meg tudta volna verni Magnussent

    Norris szerint ő meg tudta volna verni Magnussent

    Lando Norris nagyon örült annak, hogy ilyen teljesítményt tudott nyújtani betegen.

    A brit pilóta ételmérgezés miatt kihagyta a csütörtöki sajtónapot, így kérdéses volt a tegnapi indulása. Nyck de Vries már fel his húzta a 22 éves pilóta overálját, ám Norris állapota sokat javult, így engedték versenyezni.

    Az időmérőn jól teljesített a McLaren versenyzője, a Q1-ben még a listát is vezette. Végül a negyedik helyről indulhat a mai sprintfutamon. Norris viszont úgy véli, előrébb is végezhetett volna.

    Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    „Nem érzem teljesen jól magam, ezért örülök a mai eredménynek. Viszont ennél jobban is csinálhattam volna a dolgokat, de nem érzem még 100%-osnak magam. Ahhoz képest meglepően jól alakultak a dolgok.” – nyilatkozta Norris.

    A brit versenyző viszont hozzátette, a Q3-ban lehettek volna merészebbek is.

    „Amikor kicsit trükkösebbek voltak a körülmények, én voltam a leggyorsabb. Azt kellett mérlegelnünk a Q3 elején, hogy rögtön kimegyünk-e, vagy várunk egy kicsit, hátha jobbak lesznek a körülmények. Mi az utóbbi lehetőséget választottuk. Ha az elején kimegyünk, megverhettük volna a Haast. Nem ez volt a legjobb döntés, ugyanakkor sikerült megszerezni a negyedik pozíciót. Valamit veszítettünk, de valamit nyertünk is.”

  • Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    Kevin Magnussen volt a leggyorsabb az időmérőn, így ő indulhat az első helyről a sprintfutamon, mellőle Max Verstappen rajtolhat, míg a harmadik George Russell lett.

    A kvalifikáció előtt eleredet az eső Brazíliában, így nedves aszfalt köszöntötte a versenyzőket. A mezőny háromnegyede azonnal kihajtott a pályára, hogy még a beígért eső utánpótlás előtt teljesítsék a gyorskörüket.

    A két Ferrari ugrott az élre, Charles Leclerc – Carlos Sainz sorrendben, míg Max Verstappen nem siette el a dolgot. A Red Bull nem sokáig hagyta az élen a Ferrarit, ám Fernando Alonso meglepetésre elorozta előlük az első helyet. Yuki Tsunoda a bukótér „nedvességét tesztelte”, míg Lando Norris felért az ötödik pozícióba.

    Az AlphaTaurinál (Pierre Gasly) tették fel először a slick gumit, míg Kevin Magnussen a harmadik helyre lopta fel magát. A dán körét elvették, mert levágta a pályát, viszont Mick Schumacher meg tudta ismételni csapattársa bravúrját. Mindaddig Lewis Hamilton ugrott az élre.

    Gasly számításai bejöttek, majdnem két másodperccel jobb időt autózott Hamiltonnál. Addig a Ferrari ismét hozta a formáját, ugyanis nem hozták ki időben Charles Leclerc gumijait. Jó pár másodpercet elvesztegetett így a monacói.

    A végén záporoztak az idők, mindenkinek slickekre kellett váltania. Végül a Q1-ből búcsúzott Nicholas Latifi, Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Mick Schumacher. A leggyorsabb kört végül Lando Norris autózta.

    A Q2-ben sem vesztegették az időt a pilóták, egymás után hajtottak ki a pályára. Lando Norris ebben a szakaszban is jól kezdett, sikerült megkaparintania az első helyet. Mögé Max Verstappen esett vissza, míg Fernando Alonso ugrott fel a harmadik pozícióba.

    A holland világbajnok azonban az élre állt, míg az esőfelhők egyre közelebb merészkedtek. A Q2 vége felé megérkezett a csapadék is a pálya egyik részére, Carlos Sainz ezt jelentette csapatának.

    A két Aston Martin elfékezte az 1-es kanyart, így ők a javításról lemondhattak. Ám a többiek sem tudtak javítani. A Q2-ben így kiesett Alex Albon, Pierre Gasly, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Lance Stroll. A leggyorsabb ebben a szakaszban Max Verstappen lett.

    A Q3-ban is mindenki kisietett, hogy minél előbb összerakjon egy jó kört. Charles Leclerc egyedüliként intermediate gumikkal hajtott ki, míg a többiek a lágyakra szavaztak. Egy kört megtett a monacói a zöld jelzésű abroncsokkal, majd visszahajtott a boxba lágyakért.

    George Russell mindaddig elásta autóját a sóderágyban, így megérkezett a piros zászló is az eseményre.

    Az első harcot Kevin Magnussen nyerte, aki maga sem hitte el, hogy az leggyorsabb kört sikerült autóznia. A Haas nagyon izgult, míg Sergio Pérez megnézte magának a pályát intereken az esős aszfalton. A mexikói nem tudott javítani, így vissza is gurult a boxba, míg Günther Steiner az amerikai Gene Haast hívta telefonon.

    Szép lassan letelt az óra, és Kevin Magnussen megszerezte az első pole pozícióját, így ő indulhat az élről a sprintfutamon. A második Max Verstappen lett, míg a hibázó George Russell a harmadik helyről rajtolhat majd. Lando Norris a negyedik pozíciót szerzete meg, míg mögötte Carlos Sainz, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Sergio Pérez és Charles Leclerc alkotta még az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Kevin Magnussen Haas 1:13.954 1:11.410 1:11.674
    2 Max Verstappen Red Bull 1:13.625 1:10.881 1:11.877
    3 George Russell Mercedes 1:14.427 1:11.318 1:12.059
    4 Lando Norris McLaren 1:13.106 1:11.377 1:12.263
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:14.680 1:10.89 1:12.357
    6 Esteban Ocon Alpine 1:14.663 1:11.587 1:12.425
    7 Fernando Alonso Alpine 1:13.542 1:11.394 1:12.504
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.403 1:11.539 1:12.611
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:13.613 1:11.456 1:15.601
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:14.486 1:10.950
    11 Alexander Albon Williams 1:14.324 1:11.631
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.371 1:11.675
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:13.597 1:11.678
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:14.931 1:12.140
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:14.398 1:12.210
    16 Nicholas Latifi Williams 1:15.095
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:15.197
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:15.486
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:16.264
    20 Mick Schumacher Haas 1:16.361
  • Pérez bekezdett Brazíliában, Sainz büntetést kapott

    Pérez bekezdett Brazíliában, Sainz büntetést kapott

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Brazíliában, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A sprinthétvégés menetrend miatt szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára. Lando Norris visszatért az ételmérgezés után, így nem volt szükség Nyck de Vries beugrására.

    Carlos Sainz mindeközben büntetés elé nézhet, ugyanis a belső égésű motort (ICE) cserélik az erőforrásában.

    Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg a második helyre már a közepes keverékeken Valtteri Bottas ugrott fel.

    Fél óra elteltével Sergio Pérez birtokolta az első helyet, mögé csapattársa, Max Verstappen esett vissza. Meglepetésre a harmadik pozícióban Kevin Magnussen állt, míg a negyedik helyet Valtteri Bottas kaparintotta meg. Mind a négy versenyző már a lágykeverékű abroncsokkal teljesítette az idejét. Mögöttük az első 10-et még Mick Schumacher, Lewis Hamilton, Guanyu Zhou, George Russell, Pierre Gasly és Lance Stroll alkotta.

    A hétszeres világbajnok hátsó szárnyát ragasztgatta a Mercedes, miközben Lance Strollnak akadtak gondjai az autóval.

    A versenyzők többsége csúszkált a pályán, Yuki Tsunoda még a rádióba is kiabált egyet emiatt.

    Az első szabadedzésen végül Sergio Pérez bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Carlos Sainz a negyedik helyre repítette magát, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be még az első 10-be.

  • Norris vicces üzenetet hagyott főnökének, miután még az ingét is kivasalta

    Norris vicces üzenetet hagyott főnökének, miután még az ingét is kivasalta

    Lando Norris a Hilton szolgálatába állt és elkészítette főnöke szobáját.

    A brit versenyző egy nem mindennapi tapasztalattal lett gazdagabb, ugyanis betekinthetett abba, hogyan készítik fel a szobákat egy fontos vendég érkezésére. A 22 éves pilóta bevallotta, hogy általában ő nagy rendetlenséget szokott hagyni, most azonban egy kis segítséggel az ügyvezető szobáját „tette rendbe”.

    Eleinte Norris sem tudta, ki az a fontos vendég, akinek kényelméről gondoskodhat, ám az inge vasalása közben rájött, hogy Zak Brown „szolgálatába” állt. Árulkodó jel volt, még a hajzselé is, a versenyző imitálta is, hogyan szokta használni a terméket a főnöke.

    Természetesen Norris hozta a formáját, megedte a vendégnek kikészített sütit, max hangerőn üvölttette a tévét és a végén még az ágyra is rázuhant. Az üdvözlőlapot összetépte, és egy saját üzenettel köszöntötte a Hiltonban az amerikai üzletembert.

    „Kedves Zak,

    Legközelebb vasald ki te a saját ingedet. Élvezd a papaya szeleteket. 

    Hideg üdvözlettel:

    Lando”

    https://youtu.be/88NgouSAwT0

  • Norris vicces üzenetet hagyott főnökének, miután még az ingét is kivasalta

    Norris vicces üzenetet hagyott főnökének, miután még az ingét is kivasalta

    Lando Norris a Hilton szolgálatába állt és elkészítette főnöke szobáját.

    A brit versenyző egy nem mindennapi tapasztalattal lett gazdagabb, ugyanis betekinthetett abba, hogyan készítik fel a szobákat egy fontos vendég érkezésére. A 22 éves pilóta bevallotta, hogy általában ő nagy rendetlenséget szokott hagyni, most azonban egy kis segítséggel az ügyvezető szobáját „tette rendbe”.

    Eleinte Norris sem tudta, ki az a fontos vendég, akinek kényelméről gondoskodhat, ám az inge vasalása közben rájött, hogy Zak Brown „szolgálatába” állt. Árulkodó jel volt, még a hajzselé is, a versenyző imitálta is, hogyan szokta használni a terméket a főnöke.

    Természetesen Norris hozta a formáját, megedte a vendégnek kikészített sütit, max hangerőn üvölttette a tévét és a végén még az ágyra is rázuhant. Az üdvözlőlapot összetépte, és egy saját üzenettel köszöntötte a Hiltonban az amerikai üzletembert.

    „Kedves Zak,

    Legközelebb vasald ki te a saját ingedet. Élvezd a papaya szeleteket. 

    Hideg üdvözlettel:

    Lando”

    https://youtu.be/88NgouSAwT0

  • Az F1 korábbi ura nagyon örül a kétszeres világbajnoknak: Ő nem sz*rakodik

    Az F1 korábbi ura nagyon örül a kétszeres világbajnoknak: Ő nem sz*rakodik

    Bernie Ecclestone örül annak, hogy Max Verstappen ilyen sikeres a Forma-1-ben.

    A brit üzletember az első naptól kezdve dicséri a holland versenyzőt. Az F1 egykori urát a 25 éves pilóta személyisége fogta meg igazán. Verstappen ugyanis nem játszmázik és nem kerettel, így kőkeményen megmondja a véleményét mindenkinek. Mr. E úgy véli, hogy ez a magatartás nagyon is kell a száguldó cirkuszba.

    „Max (Verstappen) nem játszmázik és nem sz*rakodik, ő azért van ott, hogy futamokat és bajnoki címeket nyerjen. Pontosan ezt is teszi, és semmi sem akadályozza meg abban, hogy azt csináljon, amit akar.” – magyarázta a német RTL-nek a brit.

    Ecclestone ugyanakkor nem akarta megjósolni, hogy meddig futhat így Verstappen „szekere”:

    „Az, hogy mennyi címet fog még nyerni, attól függ, hogy a csapata mennyire tud fejlődni. Minden srácnak a csapatára kell támaszkodnia, ha világbajnokságot akar nyerni. Ha ez a támogatás nincs meg, akkor nem nyernek. Ha sikerül ezt a szériát fenntartaniuk, akkor továbbra is ők lesznek a csúcson. Jelenleg minden rendben van náluk.”

  • Ételmérgezést kapott Norris, felkészül Piastri?

    Ételmérgezést kapott Norris, felkészül Piastri?

    A McLaren nemrég közölte, hogy Lando Norris csütörtökön nem látogat el a paddockba ételmérgezés miatt.

    Brazíliába van már a száguldó cirkusz jó pár napja, hogy felkészüljenek a sprinthétvégés megmérettetésre. Ám a wokingi istálló versenyzőjének nem kezdődik jól az esemény, ugyanis ételmérgezés miatt pihenésre ítélték.

    A csapat reméli, hogy holnap már jobban lesz Norris, ám ha nem, akkor a tartalékversenyzőké lesz a főszerep. Az Alpine-nal való megállapodás alapján még Oscar Piastri is szóba jöhet, így idő előtt vezethetne jövő évi csapatnál az ausztrál.

  • Nem ért véget a költségvetési-botrány, a Red Bull hat csapatra mutogat

    Nem ért véget a költségvetési-botrány, a Red Bull hat csapatra mutogat

    Helmut Marko szerint a 2022-es költségvetési limitet hat csapat lépheti át idén.

    Még az év elején az FIA beadta a derekát a csapatoknak, akik arra kérték őket növeljék a szóban forgó limit összeget az infláció megemelkedése miatt. Az F1 Bizottság akkori ülésén 9 csapat szavazatott igennel, így bevezették a 3,1%-os (4,3 millió dollár) emelést.

    Ugyanakkor az árak könyörtelenül emelkednek, így a túlköltekezés éhes vadként szedheti az áldozatait a következő bevallás során is. A Red Bull tanácsadója szerint elképzelhetetlen, hogy jövőre megússzon a Forma-1 egy újabb költségvetési-botrányt. Az osztrák szakembernek már tippje is van arról, hogy kik vétettek a szabályok ellen.

    „Véleményem szerint hat csapat költött többet jelenleg a kelleténél. Az infláció miatt nem egyértelmű és kiszámítható a helyzet, főleg az energiaárak emelkedése okoz problémát.” – magyarázta Marko az Auto Motor und Sportnak.

    A Red Bull végig azt vallotta, nem lépték át megengedett összeget tavaly, hiszen a saját számításaik szerint még kevesebbet is költöttek. Ám az osztrák csapat úgy véli, időközben az FIA bizonyos esetekben változtatott a kiadások besorolási eljárásán, ezért lépték át a limitet.

    „Ez volt a költségvetési limit első éve (2021), a szabályok elég homályosak voltak. Az FIA elég későn reagált a pontosításokkal. Mi az Ernst & Young (könyvvizsgáló cég) vállalattal ellenőrizettünk mindent. Valamire támaszkodnunk kellett, mi abban a hitben éltünk, hogy még 3 millió dollárnyi biztonsági hálónk van. A végén viszont 400.000 dollár maradt.”