Szerző: Csonka Nikolett

  • Ricciardo hálás amiatt, hogy ezt megúszta

    Ricciardo hálás amiatt, hogy ezt megúszta

    Daniel Ricciardo sorsa már a rajt után eldőlt a verseny kapcsán, így örül annak, hogy sikerült a rajtbalesetet megúsznia.

    Már a felvezető kör tartogatott izgalmakat Interlagosban, mivel Charles Leclerc a falba csapódott. A monacói versenyző autója meghibásodott, így már az előtt fel kellett adnia a versenyt, mielőtt az elkezdődhetett volna. A rajtot követően Alex Albon és Kevin Magnussen talált egymásra. A brit-thai versenyző autója a korlátot is megrongálta, míg az ütközés miatt keletkezett törmelék „elborította a pályát”.

    Körhátrányban ugyan, de be tudta fejezni az AlphaTauri pilótája a versenyt, viszont a leintés után elmondta, hálás amiatt, hogy nem esett komolyabb baja a rajtbalesetnél. A 34 éves versenyző kihangsúlyozta, az egyik gumiabroncs találkozott a hátsó szárnyával, és őt is kis híján eltalálta.

    „Elég zűrös rajt volt. Láttam a nagy ütközést magam előtt, és rengeteg törmelék keletkezett. Úgy éreztem, hogy át tudok rajta jutni, de egy bizonyos ponton túl láttam, hogy egy gumiabroncs repül a levegőben. Olyan volt, mint egy frizbi, ami egyre jobban közeledett felém. Belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy a gumi eltalálta a hátsó szárnyamat” – magyarázta Ricciardo.

    A versenyirányítás a futam megszakítása mellett döntött, így a pórul járt két ausztrál autóját megtudták javítani.

    „Azt mondták, hogy Oscar (Piastri) és én 1 kör hátrányban leszünk, és a boxutcából kell rajtolnunk. Frusztráló volt az egész, mert gyorsak voltunk. Yuki (Tsunoda) mögött maradtam, és segítettem neki a pontszerzésben. Mikor tiszta lett előttem a terep, nagyon erős tempót tudtam diktálni. Úgy gondolom, hogy ma elég sokat hozzá tudtam volna tenni a csapat pontszerzéséhez, ha nem egy kör hátrányban kellett volna folytatnom a futamot.”

  • Alonso a verseny után is brillírozott – tanítani való módon tolta a marketinget

    Alonso a verseny után is brillírozott – tanítani való módon tolta a marketinget

    Fernando Alonso a verseny után is bemutatta, hogy mennyire vág az esze, főleg ha a saját márkájáról van szó.

    Az Aston Martin Brazíliában ismét feltámadt, így a spanyol világbajnok egy nagyszerű csatát mutatott be Sergio Pérezzel. A 42 éves pilóta a megszokottól eltérő kanyaríveket választott, ami biztosította számára, hogy hatékonyabban gyorsítson ki ellenfelénél. A mexikói egy ideig a jól ismert ívekkel próbálkozott, majd ellenfeléhez hasonlóan ő is elkezdett alternatív utakon „járni”. A Red Bull pilótájának sikerült is meglepnie Alonsót, aki ravaszságát előhúzva támadott vissza, és tartotta az utolsó méterekig Pérezt.

    A csatát még Verstappen is élvezettel követte, saját elmondása szerint a pályáról is majdnem lehajtott, ahogy a kivetítőket nézte. Alonso teljesítménye a harmadik helyre repítette a spanyolt, így a Forma-1-es közösség elismerése mellett a trófeát is átvehetett. A pihenőszobába közös képet is csinált az első három helyezett, amit Lando Norris tett ki a közösségi médiás felületeire.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés


    A brit versenyző a következő gondolatsort fogalmazta meg a bejegyzés kapcsán:

    „A két világbajnok és én.”

    Ám Alonso rögtön kapcsolt, és emlékeztette Norrist arra, hogy ő is bajnok lett, mégpedig a spanyol nevével ellátott gokartot használva.

    „3 világbajnok. Ne felejtsd el, hogy nyertél az Fernando Alonso Karttal” – jegyezte meg a 42 éves pilóta.

    Norris 2014-ben nyerte meg az FIA gokart-világbajnokságot az FA kart segítségével. Tavaly piacara dobta a saját márkáját, hogy ezzel is segítsen a tehetséges fiataloknak az autósportos álmuk elérésében.

  • Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull uralma jövőre sem fog megtörni, sőt, még évekig fogják uralni a mezőnyt.

    Katasztrofális hétvégét zárt Brazíliában a Mercedes. A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot és Lando Norris mögé ért fel, ám a verseny végéig a 8. pozícióba esett vissza. Csapattársa az erőforrás meghibásodása miatt a 11. helyről esett ki, így csak az egyik autó szerzett pontot. A Ferrari sem brillírozott, Charles Leclerc már a felvezető körben búcsúzott, miután meghibásodott a versenygépe, így Carlos Sainz 6. helye mentette meg a vörösök becsületét.

    Míg a konstruktőri második és harmadik helyezett felejthető versenyen esett át, addig a feltámadó Aston Martin és a továbbra is jól teljesítő McLaren ott tudott maradni a Red Bull nyakán. A spanyol világbajnok nagyszerű csatát vívott Sergio Pérezzel, míg a McLaren brit versenyzője próbálta megkergetni holland ellenfelét.

    Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    A Red Bull legyőzhetetlennek bizonyult ezen a fordulón is, és Hamilton szerint ez még évekig így fog menni. A 38 éves versenyző reméli, hogy jövőre sikerül majd jobb autót alkotniuk, viszont a Bikák egyeduralmát 2025 végéig egyértelműnek tartja.

    „Végső soron annyit tehetünk, hogy megpróbálunk optimisták maradni. A Red Bull viszont nagyon messze van, és valószínűleg még pár évig ez lesz a helyzet” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

    A brit versenyző szerint ez elmúlt futamon jól teljesítő új padlólemez vitte őket félre, és emiatt kellett kompromisszumokat kötniük a beállítások során.

    „Szerintem ez a padlólemez nem működik. Arra kényszerít minket, hogy magasabb szárnyállást használjunk. Viszont így csak vonszoltuk magunkat az egyenesekben, míg a kanyarokban csúszkáltunk. Meg kell vizsgálnunk miért alakult ez így ezen a pályán. Az abroncsok túlmelegedtek az egyenesekben, a kanyarokban meg nem volt tapadás.”

  • Verstappen annyira figyelte az Alonso-Pérez csatát, hogy majdnem baj lett belőle

    Verstappen annyira figyelte az Alonso-Pérez csatát, hogy majdnem baj lett belőle

    Max Verstappen elárulta, majdnem bajba sodorta magát, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez csatáját nézte.

    A holland versenyző senkitől sem zavartatva nyerte meg a Sao Paulói-i Nagydíjat, bár Lando Norris próbálta megváltoztatni a sorrendet. Egyszer próbálkozott a brit pilóta, de nem járt sikerrel, így a háromszoros világbajnok probléma nélkül zakatolt az újabb győzelem felé.

    Csapattársa és a spanyol bajnok csatája sokkal izgalmasabbnak bizonyult, így a kivetítők segítségével  a 26 éves pilóta is nézte az eseményeket. Saját bevallása szerint annyira figyelte az izgalmas csatát, hogy majdnem kicsúszott a pályáról.

    Videókon Alonso mestermunkája Pérez ellen, ami dobogót ért

    „Az utolsó néhány körben figyeltem, majdnem én is kisodródtam a pályáról, mikor láttam, hogy az egyenesben harcolnak. A 4-es kanyarban kis híján lehajtottam a pályáról, annyira néztem a kivetítőket. Nagyon közel voltak egymáshoz, és az utolsó körökben előzgették egymást. Nagyon szép csata volt” – nyilatkozta a Verstappen.

    A Red Bull világbajnoka hozzátette, sikerült sima versenyt futniuk, így elégedett a teljesítményükkel.

    „Szerencsére jó verseny volt. Jók voltak a rajtok, a stratégiát tekintve is helyesen cselekedtünk, a megfelelő időben álltunk ki a kerékcserékre is. Lando viszonylag jól tudta tartani a lépést, de az etap utolsó 5-10 körében sikerült eltávolodnom tőle.”

  • Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    George Russell attól tart, hogy az újabb sprinthétvégének köszönhetően kizárások lesznek a vasárnapi verseny után.

    Az Egyesült Államok Nagydíja után Charles Leclerc és Lewis Hamilton autóját találta szabálytalannak a technikai delegáció, mivel a kopólemez kopási mértéke nagyobb volt a megengedettnél. A Mercedes és a Ferrari is kihangsúlyozta, hogy a szabadedzésen és a sprint programokon nem volt baj az autóval, ám a kevés gyakorlásnak köszönhetően nem tudták megfelelően belőni a hasmagasságot, hogy elkerüljék ezt a problémát.

    Brazíliában ismét sprinthétvége következik, így a csillagosok másik versenyzője újfent fennakadásokra számít. Russellt ugyan nem vizsgálták az elmúlt alkalommal, de nem lepődne meg, ha ezúttal mások kerülnének hasonló helyzetbe. A 24 éves versenyző a GPDA egyik igazgatójaként kiemelte, ez ilyen események nagyon rosszt fényt vetnek a sportra.

    „Igazi kihívás lesz, ez a dolog még problémákat fog okozni a sprinthétvégéken. Ahogy már Austinban is mondtuk, teljesítettük az edzést, elvégeztük az ellenőrzéseket, és nem tapasztaltunk a vártnál nagyobb kopást, így megnyugodtunk. Majd megváltozott a szélirány, 100 kg üzemanyag került az autóba, néhány kört forgalomban autóztunk, néhányat nem, és emellett még a pálya is nagyon rázós és egyenetlen volt. Olyan problémával találtuk szembe magunkat, amire nem számítottunk. Attól tartok ilyen helyzet most is előállhat” – magyarázta a brit versenyző.

  • Marko szerint Alonso a „bűnös”: Ő találta ki az egészet!

    Marko szerint Alonso a „bűnös”: Ő találta ki az egészet!

    Helmut Marko azt sem tartja kizártnak, hogy Fernando Alonso kezdte terjeszteni saját magáról az átigazolási pletykákat.

    A Mexikóvárosi Nagydíj óta lázban ég a Forma-1-es közösség, miután Albert Fabrega és Will Buxton egy nagyon „felkavaró” pletykáról értesült. Az Aston Martin eladásán át, Carlos Sainz csapatváltásági szinte minden felmerült, ám legnépszerűbb elmélet szerint Fernando Alonso 2024-ben már a Red Bullnál versenyezhet.

    Fabrega kihangsúlyozta, hogy nem jó dologról van szó, és nem köthető a versenyzőkhöz, ám addigra a helyzet már eszkalálódott. Szinte mindenki felült a hype-vonatra és Alonsót prognosztizálta Pérez helyére, míg az érintett és a Red Bull meglepődve konstatálta a történéseket.

    Alonso kihangsúlyozta, fogalma sincs, hogyan jutott ez bárkinek eszébe, hiszen szerződése van az Aston Martinnal, ám Marko szerint a spanyol keze is benne van a dologban.

    Alonso üzent a pletyka után: Ennek következményei lesznek

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, nem akarnak idő előtt szerződést bontani a mexikói versenyzővel, és mindenképp vele kezdik meg a 2024-es évet.

    „Ez az egész teljesen váratlanul ért minket. Christiannal (Horner) többször hangoztattuk, hogy jövőre Pérez nálunk fog versenyezni. Az eredményeitől függetlenül maradni fog. Szerződése van, és mi tiszteletben tartjuk azt!” – hangsúlyozta a 80 éves vezető.

    Marko ugyanakkor megemlítette, el tudja képzelni, hogy Alonso áll a pletykaáradat mögött:

    „El tudom képzelni, hogy az egészet Alonso kezdte el terjeszteni. A ragyogó szezonkezdet után az utóbbi időkben elég kiábrándítóak az eredményei az Aston Martinnal. Nem ez lenne az első eset, hogy a hazai médiát használja fel hangulatkeltésre.”

  • Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    A tegnapi sajtótájékoztatón Felipe Massa ügye is előkerült, ám a versenyzők ugyanúgy reagáltak a témára.

    A brazil ex-pilóta Bernie Ecclestone év eleji nyilatkozata után úgy döntött megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét. Az ügyvédi csapatot felfogadó 42 éves egykori versenyző az első Szingapúri Nagydíj eredményét semmisítettné meg, mivel köztudott, hogy csalás történt a versenyen.

    Nelson Pique Jr. szándékosan csapta falnak autóját főnökei parancsára, hogy így kedvezzenek a csapat másik versenyzőjének, Fernando Alonsónak. A spanyol meg is nyerte a futamot, míg a Ferrari pilótája elrántotta a tankolócsövet, és a mezőny hátsó traktusában ért célba.

    Massa mikor tudomást szerzett arról, hogy a Forma-1 egykori ura és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már 2008 végén értesültek a csalásról, de nem tehettek semmit, dühbe gurult. A díjátadás után már nem változhat a világbajnokság sorrendje, ám a brazil bizakodva és támogatást kérve harcol tovább az igazáért.

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    November 15-ig adott határidőt az FIA-nak és az F1-nek, hogy reagáljanak a kérésére. Amennyiben nem érkezik semmilyen válasz, úgy Massa bíróságra viszi az ügyet.

    A Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a jelenlévő versenyzőket is megkérdezték, mi a véleményük a brazil szélmalomharcáról. Két rövid válasz született:

    „Nekem nincs véleményem” – hangsúlyozta ki Carlos Sainz.

    Lewis Hamilton, aki 2008-ban szerezte meg első világbajnoki címét, a következőket felelte:

    „Őszintén nem foglalkozom ezzel, így nem igazán van véleményem” – tette hozzá a brit.

    Addig a többiek nem kívántak nyilatkozni és várták a következő kérdést.

  • Bekeményít az FIA – Most már Verstappen sem fogja büntetés nélkül megúszni ezt

    Bekeményít az FIA – Most már Verstappen sem fogja büntetés nélkül megúszni ezt

    Max Verstappen már kétszer is nagyító alá került emiatt, és megúszta a dolgot, de az FIA legújabb határozata után már mindenkit büntetni fognak hasonló trükközésért.

    A versenyzők előszeretettel álltak meg a boxutca végén az időmérőn, ha előbb akartak kimenni vagy reagálni a megszakítások utáni folytatásokra. Ám egymást is akadályoztak, ugyanis a lassan kigördülő pilóták feltartották a többieket, ezzel helyet biztosítva maguknak a pályán. A Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén is hasonló jelenség alakult ki, amit több versenyző és csapatfőnök is szóvá tett.

    A háromszoros világbajnokot  kétszer, míg George Russellt és Fernando Alonsót egyszer vizsgálták emiatt a versenyfelügyelők, de mivel nem volt egyértelműen szabálytalannak minősítve a cselekedet, büntetés nélkül megúszták a dolgot. A brazil versenyhétvégétől viszont módosultak a regulák, a pilóták kedvükre nem állhatnak csak úgy meg a gyorsító sávban és a boxutca végén az időmérőn.

    „A Forma-1-es Sportszabályzat 33.4-es cikkelye kimondja, a versenyzők nem mehetnek szükségtelenül lassabban, ez megában foglalja a versenygép leállítását a boxutcai gyorssávban is” – áll a versenyigazgatói kiegészítésben.

    Az időmérőkön (a sprint szétlövést is ideértve) a versenyzők csak a boxutcai lámpák és a második Safety Car vonal között sorakozhatnak fel. Ezen felül balra kell sorolniuk a várakozóknak, és a jobb oldalt szabadon kell hagyniuk azok számára, akik azonnal ki akarnak hajtani a pályára.

     

  • Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Toto Wolff ugyan elégedett a Mercedes legutóbbi teljesítményével, viszont nem akarja elbízni magát.

    Az elmúlt versenyek során Lewis Hamilton dobogóra állhatott (bár Austinban kizárták), ezzel bizonyítva, hogy a csillagosok késői fejlesztései jó irányba mozdították el az autót. A Mexikóvárosi Nagydíj után szerzett második hely ugyan meglepte a német gárdát is, ám az osztrák csapatfőnök szerint nem szabad túlságosan elbízni magukat.

    Wolff kihangsúlyozta, két lábbal a földön kell járniuk, mivel könnyen lehet, hogy a tavalyi bravúrt nem tudják idén megismételni. 2022-ben a Mercedes mind a sprintfutamot, mind pedig a vasárnapi versenyt megnyerte George Russell révén, ám idén nem sok esélyt lát az újabb sikerre a csillagosok vezetője.

    „Ha túl optimista vagyok itt… nos, tudjátok csak a bolondok azok. Én inkább maradnék két lábbal a földön. A legjobb munkát kell végeznünk, az élre kell kerülnünk a kvalifikáción, és remélhetőleg kihívhatjuk majd Verstappent a versenyen. Az elmúlt versenyeken biztató volt a tempónk, így óvatos optimizmussal felvértezve indultunk Interlagosba. Bár, a W14 viselkedése elég kiszámíthatatlan” – nyilatkozta Wolff.

  • A Red Bull a kirúgás helyett inkább szerződést hosszabbít Pérezzel?

    A Red Bull a kirúgás helyett inkább szerződést hosszabbít Pérezzel?

    A legfrissebb hírek szerint a Red Bull nem elküldeni akarja Sergio Pérezt, hanem szerződést hosszabbít vele.

    A mexikói versenyző katasztrofális versenyt tudhat maga mögött, ugyanis hazai futamán egy merész manőver miatt már az első körben búcsúzni kényszerült. A korai kiesése még jobban veszélybe sodorta az egyéni listán elfoglalt második helyét, ami a pletykák szerint egy feltétel ahhoz, hogy megtarthassa az ülését a Bikáknál.

    Az elmúlt hónapokban rengeteg versenyző neve szóba került a Red Bull kapcsán. Daniel Ricciardo tűnik a legesélyesebbnek a 33 éves pilóta helyére, ám Liam Lawson, Lando Norris és a legfrissebb pletykák szerint Fernando Alonso is jó eséllyel pályázhat az autóra.

    Mindaddig az osztrák istálló vezetői többször kihangsúlyozták, nem akarják Pérezt parkolópályára tenni, és vele szeretnék megkezdeni a következő szezont.

    A Total-Motorsport értesülései szerint olyannyira kitart a Red Bull a mexikói pilóta mellett, hogy szerződést is hosszabbítana vele. A lap úgy tudja, decemberben ülnek le tárgyalni a felek, és 2025 végéig írnának alá.

    Minaddadig az ausztrál versenyző kontraktusa az AlphaTaurival 2024 végén jár le, így egy teljes szezon vizsgálata után dönthetnének arról, hogy a 34 éves pilóta visszatérjen-e az osztrák istállóhoz Max Verstappen mellé. Ám ha Pérezzel 2025 végéig hosszabbítanak, akkor nagy valószínűséggel Norris szerződésének lejártát akarják kivárni.