Szerző: Csonka Nikolett

  • Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Jacques Villeneuve ismét megfogalmazta a véleményét, ezúttal Lewis Hamilton és Sergio Pérez került tűzkeresztbe.

    A Mercedes éve nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. A bajnoki címért folytatott küzdelembe nem tudtak beleszólni, sokáig a tempót sem találták, mindemellett még a pattogással is nekik gyűlt meg a bajuk leginkább.

    Nem nőtt a hétszeres világbajnok szívéhez az idei konstrukció. A brit versenyző ugyanis kijelentette, örül annak, hogy többet nem kell a W13-ast vezetnie. Mindemellett idén fordult először olyan szezon Hamilton karrierjében, amikor nem sikerült futam nyerni. A csillagosok viszont nem maradtak győzelem nélkül, ugyanis George Russell révén állhattak a dobogó tetejére.

    A kanadai világbajnok szerint Hamilton jövőre visszavág majd, így nagy dolgokra számít a brit pilótával kapcsolatban:

    „Jövőre sokat várok el Lewistól, szerintem az eddigi legjobb Hamiltont fogjuk látni. Pole pozíciók és győzelmek nélkül fejezte be az idei szezont, véleményem szerint ez nagy hatással volt rá. A dolgok jövőre kezdenek csak igazán érdekessé válni, láthattuk, hogy a Mercedes mennyit fejlődött az év végén. Lewisnak ugyanakkor jogosan kellett visszaadnia a pozíciót a versenyen, majd később a közepeseken szenvedett. Ám amint feltették neki a keménykeverékű gumikat, szinte repült a pályán. Kár, hogy a versenye végül így ért véget, az első meghibásodás a szezonban.” – foglalta össze 1997 világbajnoka.

    Villeneuve ugyanakkor Sergio Pérez helyzetét is elemezte. A kanadai szerint nem kellene beleszólnia a mexikói édesapjának a dolgok menetébe. Ahogy Jos Verstappennek, úgy neki is ki kellene maradnia ezekből az ügyekből.

    „A szezon elején még erős volt Pérez, utána viszont láthatatlan lett. Az utolsó futamokra támadt fel, és ismét versenyképesnek bizonyult. Teljesíthetett volna jobban is ebben a szezonban, 2023 így egy meghatározó év lesz a számára. A Red Bull hamarosan visszaviszi a csapathoz Daniel Ricciardót, bár őt inkább reklám – és marketingtevékenységekre használják majd. Ugyanakkor tárgyalnak még Lando Norrisszal is, bár ebbe nem szabad senkinek beleélnie magát. A csapatoknak mindig előre kell tervezniük, ha nem akarnak úgy járni, mint az Alpine. Mindazonáltal Pérez édesapjának ki kellene maradnia ebből az egészből. A közösségi média korában a szülőket is előveszik, és a mondanivalójuknak nagy visszhangja van. Ennek viszont nem szabadna megtörténnie, nekik nem szabadna belekeveredniük. Ez az oka annak, hogy Jos Verstappen már nem szerepel annyit, távolt tartják, ami jó.” – tette hozzá Villeneuve.

  • A holland teljesen kiakadt Pérezre: B*ssza meg, vállalj már némi kockázatot!

    A holland teljesen kiakadt Pérezre: B*ssza meg, vállalj már némi kockázatot!

    Christijan Albers nem fogta vissza magát és keményen beszólt Sergio Péreznek.

    A mexikói versenyző egy ideig még tarott a második helyet, ám az egy kiállásos taktika helyett inkább még egyszer a boxba látogatott. Hiába volt gyorsabb Charles Leclerc-nél, két egyéni hibája miatt már nem volt ideje megelőzni a monacóit. Így a Ferrari versenyzője szerezte meg az egyéni tabella második pozícióját, míg a 32 éves versenyzőnek a harmadik hellyel kellett beérnie.

    Pérez a futam után a legkörözött versenyzőket hozta szóba, a mexikói szerint ugyanis a kikerülésük miatt veszített időt. Ám a holland ex-versenyző nem ért egyet a Red Bull pilótájával. Albers szerint Pérez csak magának köszönheti, hogy nem sikerült a hőn áhított pozíciót visszaszereznie.

    „Ekkora baromságot, hogy feltarották. Az Abu Dhabiban mutatott teljesítménye után már nem nevezhető gumimágusnak. Igazából még sosem láttam ilyet. Max (Verstappen) tízszer jobb nála, nem is értem miért hosszabbított Pérezzel a Red Bull. Az elején még örültem annak, hogy ott van, mert az állandóság jót tett Maxnek, de most már végeztem vele. Ő a legrosszabbul teljesítő csapattárs, Norrist vagy Russellt szeretném abban a csapatban látni. B*ssza meg, vállalj már némi kockázatot!” – mondta a magáét a holland.

  • A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    Abu Dhabiban tesztelt a mezőny, a legjobb időt a Ferrarik produkálták a szezon utolsó eseményén.

    Ugyan a 2022-es évad vasárnap lezárult, ám a versenyzők nagy része még az országban maradt, hogy segítségék a Pirelli munkáját. Emellett a fiatal pilóták gyakorlására is sor került, így két legyet ütött egy csapásra a sportág. Minden istálló mindkét autójával részt vett az eseményen. Az aktív pilóták a 2023-as gumikat próbálták ki, míg a fiatalok a kilométereket gyűjtötték a szuperlicensz ponthoz.

    A csapatot váltó versenyzők új alakulatuknál is feltűntek. Fernando Alonso így már az Aston Martint vezette, míg Pierre Gasly az Alpine-nal ismerkedett. Oscar Piastri debütált a McLarenben, míg Logan Sargeant ismét a Williams autójába ülhetett. Nyck de Vries pedig az AlphaTauri versenygépét nyúzta.

    Több versenyző is új F1-es gúnyát ölt ma! Mutatjuk, kik tesztelnek ma!

    A leggyorsabb időt Carlos Sainz teljesítette. A nap második felében Charles Leclerc vette át tőle a stafétabotot, a monacói a tabella második pozícióját érte el. A harmadik legjobb időt Robert Shwartzman autózta a másik Ferrarival.

    Piastri kalandja nem alakult zökkenőmentesen, ugyanis a McLaren megállt alatta, így előkerült a piros zászló is a teszten. Nico Hülkenberg is így járt a Haasnál, délután miatta állították meg a gyakorlást.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:25.245 65
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:25.383 +0.138 56
    3 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.400 +0.155 116
    4 Pierre Gasly Alpine 1:25.689 +0.444 130
    5 Max Verstappen Red Bull 1:25.845 +0.600 76
    6 Alexander Albon Williams 1:25.959 +0.714 118
    7 Logan Sargeant Williams 1:26.063 +0.818 82
    8 Nyck de Vries AlphaTauri 1:26.111 +0.866 151
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:26.263 +1.018 70
    10 Liam Lawson Red Bull 1:26.281 +1.036 111
    11 Jack Doohan Alpine 1:26.297 +1.052 111
    12 Fernando Alonso Aston Martin 1:26.312 +1.067 97
    13 Sergio Perez Red Bull 1:26.333 +1.088 88
    14 Oscar Piastri McLaren 1:26.340 +1.095 123
    15 Felipe Drugovich Aston Martin 1:26.595 +1.350 106
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.709 +1.464 129
    17 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.750 +1.505 67
    18 Lando Norris McLaren 1:26.890 +1.645 115
    19 Nico Hulkenberg Haas 1:27.000 +1.755 110
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.123 +1.878 135
    21 Pietro Fittipaldi Haas 1:27.172 +1.927 99
    22 Frederik Vesti Mercedes 1:27.216 +1.971 124
    23 George Russell Mercedes 1:27.240 +1.995 73
    24 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:27.591 +2.346 106
  • Vettel „időutazott”, Verstappen táncolt, Norris meg adta a talpalávalót

    Vettel „időutazott”, Verstappen táncolt, Norris meg adta a talpalávalót

    A szezonzáró után a versenyzők megünnepelték az afterparty-n az idei évet.

    Sebastian Vettel a futam után elmondta, hogy részt vesz majd a szezonbúcsúztató bulin, majd hozzátette, szeretné meghallgatni Lando Norrist a DJ-pult mögött. A négyszeres világbajnok kívánsága valóra vált, ugyanis a brit pilóta ismét a „pódiumra” keveredett.

    A német versenyző az este korai szakaszában egy „retro” ingben tűnt fel Max Verstappen és Christian Horner mellett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

    Az este további szakaszában már egy nem túl szomjas kétszeres világbajnok táncát kapták lencsevégre, míg egy újabb „remekmű” került ki Norris kezei alól.

  • Verstappen szerint nehéz lesz megismételni ezt a dominanciát

    Verstappen szerint nehéz lesz megismételni ezt a dominanciát

    Max Verstappen úgy véli, jövőre nem lesz ilyen egyszerű megismételniük az idei eredményeiket.

    A holland versenyző vasárnap a 15. győzelmét szerezte meg a szezonban, és megmutatta milyen dominanciája volt idén a csapatnak. Ám az évad véget ért, így márciusban mindenki tiszta lappal kezdheti az újabb csatározásokat.

    A 25 éves versenyző is tisztában van ezzel, így véleménye szerint nem lesz egyszerű egy ilyen szezont produkálniuk a jövőben.

    „Jó verseny volt, ez egész a gumikezelésről szólt. Jól mentünk a közepeseken, majd amikor váltottunk a keményekre, onnantól végig menedzselni kellett az abroncsokat. Hihetetlen, hogy ismét győzni tudtam, ez volt a 15. a szezonban, hihetetlen. Nagyon élvezetes volt az egész csapattal dolgozni, elképesztő, hogy idén ilyesmit tudtunk elérni. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz lesz ezt megismételni, de ugyanakkor ez egy jó motiváció is arra, hogy még erősebben térjünk vissza.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Wolff új helyre költözteti az idei Mercedest, a fájdalomból merítenének erőt

    Wolff új helyre költözteti az idei Mercedest, a fájdalomból merítenének erőt

    Toto Wolff elárulta, hol kap helyet az év végén a 2022-es konstrukciójuk.

    Nagy reményekkel indult neki a szezonnak a Mercedes, ám végül az álomból rémálom lett. Az év elején a pattogás nehezítette meg a dolgukat, mindemellett a sebesség sem állt az oldalukra. A szezon végén versenyképesebbek lettek, ám a technika ördöge az utolsó futamon sem kímélte őket.

    Lewis Hamilton elmondta, hogy nem szeretné többet vezetni a W13-ast, így már megbánta, hogy részt vesz a szezon utáni Abu Dhabi teszten. Azzal viccelődött a hétszeres világbajnok, hogy lehet hirtelen beteg lesz, és kénytelen lesz kihagyni a gyakorlást.

    A Mercedes csapatfőnöke korábban a múzeum alagsorába zárta volna a versenygépet, ám megváltoztatta a véleményét. Wolff a recepcióra tenné az autót, hogy mindig emlékezzenek, milyen nehéz tud lenni egy csapat sorsa a Forma-1-ben.

    „Mindkét létesítményünkben (Brackley és Brixworth) a recepcióra fognak kerülni az autók. Mindezt azért, hogy emlékeztessenek minket arra, milyen nehéz tud lenni ez az egész.” – nyilatkozta a szezonzáró után Wolff.

  • Marko szerint Hamilton miatt bukták el a második helyet

    Marko szerint Hamilton miatt bukták el a második helyet

    Helmut Marko szerint Lewis Hamilton az oka annak, hogy nem sikerült megszereznie Sergio Péreznek az egyéni tabellán a második pozíciót.

    Pontegyenlőséggel érkezett Charles Leclerc és a mexikói versenyző a szezonzáróra. A verseny elején még a 32 éves pilótának állt a zászló, ám a Ferrari tempója miatt bevállalták a plusz kiállást. Hiába volt gyorsabb Checo a pályán, nem tudta időben utolérni ellenfelét, így Leclerc futott be a második helyen.

    Pérez kisebb hibákat elkövetett, ezen felül a lekörözött versenyzőket sem tudta mindig jó ütemben lekörözni. Marko ugyanakkor úgy véli, Hamiltonon ment el a dolog. A mexikói ugyanis túl kemény csatát vívott a hétszeres világbajnokkal.

    „Checo túl keményen nyomta Hamilton ellen, ezért kellett a tervezetnél előbb behoznunk. Pérez csak akkor vesztett időt, mikor Hamiltont megelőzte. Ha ez nem így történik, lett volna elég ideje felzárkózni és megszerezni a második helyet.” – magyarázta a Red Bull szakértője.

    Ugyanakkor az osztrák tanácsadót a Ferrari tempója is meglepte.

    „Meglepett minket, hogy a Ferrari egy kiállásos taktikára tette Leclerc-t. Ez nem szerepelt a terveink között.”

     

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen nyert, és ismét nem segített Checónak

    Nemzetközi sajtó: Verstappen nyert, és ismét nem segített Checónak

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen dominanciájáról és a Ferrari szerepléséről „énekeltek” a szezonzáró után.

    A holland versenyző a 15. győzelmét aratta a szezonban, míg csapattársának nem sikerült végül az egyéni tabellán megszerezni a második pozíciót. A Ferrari ugyanakkor elégedett, ugyanis mind a két pontversenyben megszerezték a második helyet.

    A neves lapok így értékelték az utolsó futamot 2022-ben.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Leclerc jogosan ünnepelhet. A monacói versenyző a futamon és az összetettbe is megszerezte a második pozíciót. Verstappen ismét megmutatta dominanciáját az egy kiállásos taktikával, Leclerc nem tudott még a közelébe se kerülni. Ugyanakkor Leclerc-nek sikerült némi bravúrt bemutatni, mivel a Red Bull számításai szerint Péreznek meg kellett volna előznie őt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen nyert, és ismét nem engedte, hogy Checo megelőzze őt. A Red Bull stratégiája miatt csak a harmadik helyen végzett a mexikói, így pedig elbukta a hőn áhított második pozíciót az egyéni tabellán. Bármennyi kritika is érte a Ferrarit a stratégiáik miatt, számításaik Abu Dhabiban bejöttek. Charles Leclerc ugyanis egy kiállással ment végig, és egy Sergio Pérezt sikerült legyőzni. Persze, ha az első kanyarban Verstappen utat enged Checónak, akkor másképp nézett volna ki a történet.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen, ugyanolyan precízen és akkora dominanciával uralta a futamot, mint ahogy megszerezte a második világbajnoki címét. Egy újabb győzelem került a neve mellé, ám ez azt is megmutatja, mennyire hiányoznak a jó csaták az élen. Lewis Hamilton tavaly harcolt Verstappennel, és egy vitatott döntés miatt bukta el a győzelmet. Ezt a csalódást idén nem enyhítette az, hogy a Mercedes a futam vége előtt megadta magát a hétszeres világbajnok alatt.”

    Bild (Németország):

    „Max Verstappen sikeresen megtartotta az első helyet a rajtnál, és onnantól nem talált kihívóra. Mindeközben csapattársa valószínűleg csalódottan távozott a helyszínről, mivel nem sikerült megszereznie a tabellán a második helyet. Míg Leclerc az egy kiállásra szavazott, addig Pérez kétszer is a boxban járt. Ha a verseny néhány körrel tovább tarott volna, akkor Leclerc arcára fagyott volna a mosoly. Ám Péreznek így be kellett érnie a harmadik pozícióval.”

  • Verstappen dilemmája: nyerni is akar, de segítene Péreznek is

    Verstappen dilemmája: nyerni is akar, de segítene Péreznek is

    Max Verstappen indulhat az élről holnap, viszont leginkább a háta mögé tekinget.

    A holland versenyző nyerte az időmérőt, míg mellőle csapattársa, a második helyért harcoló Serigo Pérez rajtol. A mexikói viszont nem lélegezhet fel, ugyanis Charles Leclerc is ott van.

    A 25 éves versenyző ugyanakkor megígérte, hogy csapatjátékosként segíti a 32 éves pilótát, de azért a futamgyőzelmet sem dobná el.

    „Olyan volt, mint egy hullámvasút, hol fent voltunk, hol lent. A Q2-ben elég zűrös lett a helyzet, pedig jól indult. Nem találtam tapadást a pályán, ám a Q3-ben javultak a dolgok. Egy kicsit megijedtem, ugyanis az első próbálkozás előtt az autó leállt, így újra kellett indítani mindent.” – magyarázta Verstappen az időmérő után.

    A kétszeres világbajnok szerint kemény verseny vár rájuk, mivel a Ferrari és a Mercedes is erősnek tűnik.

    „Boldog vagyok amiatt, hogy a két autó az első sorból indulhat holnap. Természetesen meg akarom nyerni a versenyt, ugyanakkor azt is szeretném, hogy Checónak (Sergio Pérez) meglegyen az egyéni bajnokságban a második pozíció. A mai nap elképesztő volt, arra számítok, hogy holnap is nagy csata lesz.”

  • Ricciardo nem úgy készül, hogy ez lesz az utolsó versenye

    Ricciardo nem úgy készül, hogy ez lesz az utolsó versenye

    Daniel Ricciardo reménykedik abban, hogy nem Abu Dhabiban fogja meglátni utoljára a kockás zászlót a Forma-1-ben.

    Az ausztrál versenyző jövőre már nem a McLaren tagja lesz, ugyanis a csapat idő előtt felbontotta a szerződését. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik, míg a 33 éves pilóta ülés nélkül maradt. Sajtóértesülések szerint tartalékversenyző és márka nagykövet lesz a Red Bullnál, ám Ricciardo reméli, azért még a pályára is visszatérhet.

    „Nem úgy készülök erre a hétvégére, hogy most lesz az utolsó versenyem. Ám könnyen meglehet, hogy az lesz. Tudom, hogy semmi sincs kőbe vésve a jövőt illetően, ezért megyek úgy ki a pályára, hogy csak élvezni szeretném az egészet. Nem leszek túlságosan érzelmes hangulatban amiatt, hogy lehet ez az utolsó versenyem. Lesz, ahogy lesz, csak élvezni szeretném.” – nyilatkozta Ricciardo.

    Az ausztrál pilóta rajtbüntetéssel vág neki a szezonzárónak, ugyanis Brazíliában kipöckölte az első körben Kevin Magnussent a versenyből. Ricciardo azonban nem búslakodik emiatt.

    „Általában jobban megyek, mikor büntetést kapok. Így én 5 helyes rajtbüntetést kértem, de három is elég lesz.” – viccelődött Ricciardo.