Szerző: Csonka Nikolett

  • Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Összeszedtük melyik versenyzőknek kell izgulniuk a 2023-as szezonban.

    Ugyan az új év még nem kezdődött el, ám az átigazolások szelleme sosem alszik. A Forma-1-ben a szerződések kellőképp „rugalmasak”, erre legutóbb Daniel Ricciardo és a McLaren szolgáltatott példát.

    Ám a következő szezon végén hét versenyzőnek jár le a szerződése, így az ő sorsukért izgulhatnak a rajongók.

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén lejár, de Toto Wolff már korábban elmondta, hogy leülnek tárgyalni majd a brit pilótával. Az osztrák csapatfőnök nagyon is magabiztos a versenyzőjével kapcsolatban. Hamilton maradni akar, és a Mercedes is ezt szeretné, így a megbeszélés csupán formalitás lesz.

    Logan Sargeant:

    Az amerikai újonc idén csatlakozhat teljes értékű versenyzőként a Williamshez. Sargeant ugyanakkor már ismeri a csapatot, hiszen eddig a tesztpilótai feladatköröket látta el náluk. A grove-i istálló viszont nem bízott semmit a véletlenre. Ha nem tudja kellőképpen felvenni Alex Albon mellett a ritmust az újonc, akkor könnyen megválhat tőle az alakulat.

    Nyck de Vries:

    A holland pilóta több kategóriában bizonyított már, ám eddig a Forma-1-gyel kapcsolatban zárt ajtókra lelt. Monzában viszont megalapozta a „szerencséjét”, mivel Alex Albon helyén nagyon is jól teljesített. Az AlphaTauri le is csapott rá, így Yuki Tsunoda mellett kell bizonyítania de Vries-nek.

    Yuki Tsunoda:

    A japán helyzete sem olyan egyértelmű. 2023 végén lejár a kontraktusa, és ha nem sikerül jó vezérpilótává válnia, akkor Helmut Marko könnyen kiadhatja az útját. Tsunoda éretteben versenyzett idén, ám még mindig van mit tanulnia. De Vries oldalán bizonyítania is kell, ugyanis a holland is az állásáért küzd majd az első évében.

    Kevin Magnussen:

    A dán versenyző egy éve még nem számolt azzal, hogy idén ismét a Forma-1-ben szerepelhet. Ám az orosz-urkán háború miatt a Haas megvált az Uralkalitól és Nikita Mazepintől, így megcsörrent az a bizonyos telefon Magnussen zsebében. A versenyző élt a lehetőséggel és bizonyította is, hogy nem hiába bíztak benne.

    Nico Hülkenberg:

    Mick Schumachertől búcsút vett a Haas, helyére pedig a már visszatérő bajnok németet szerződtették. A tapasztalt pilótától sokat vár el a csapat, így Hülkenbergnek 2023-ban villantania kell, ha nem akar ismét búcsúzni.

    Guanyu Zhou:

    A kínai pilóta idén debütált a Forma-1-ben, és nagyon szépen helyt állt Valtteri Bottas mellett. Ha jövőre is ilyen mértékben fejlődik és ott liheg majd a finn nyakában, akkor nyugodtan hátra dőlhet, hiszen az Alfa Romeo is elégedett a teljesítményével. Az már más kérdés, hogy a belépni készülő Audinak milyen tervei vannak a versenyzői fronton.


    A versenyzők jelenlegi szerződéseinek lejárati dátuma:
    Max Verstappen: 2028
    Sergio Pérez: 2024
    Charles Leclerc: 2024
    Carlos Sainz 2024
    George Russell: „Hosszútávú szerződés”
    Lewis Hamilton: 2023
    Esteban Ocon: 2024 
    Pierre Gasly: 2024 (opció 2025-re)
    Lando Norris: 2025
    Oscar Piastri: 2024
    Fernando Alonso: 2024
    Lance Stroll: –
    Yuki Tsunoda: 2023
    Nyck de Vries 2023
    Kevin Magnussen 2023
    Nico Hülkenberg 2023
    Valtteri Bottas: 2024
    Guanyu Zhou: 2023
    Alex Albon: 2023 és azon túl
    Logan Sargeant: 2023
  • A kémbotrány egykori szereplője szerint nem tolt egy „Piquet Jr.-t” Pérez Monacóban

    A kémbotrány egykori szereplője szerint nem tolt egy „Piquet Jr.-t” Pérez Monacóban

    Pedro de la Rosa szerint Sergio Pérez nem szándékosan ment a falba Monacóban.

    Brazíliában pukkadt ki a harmónia lufi a Red Bullnál. Max Verstappent elengedtették Sergio Pérezzel, hogy próbálja meg megelőzni Charles Leclerc-t és Fernando Alonsót. Azt is elmondták a hollandnak, ha nem sikerül előrébb kerülnie, akkor vissza kell adnia a pozíciót a mexikóinak. Ám a kétszeres világbajnok végül megtartotta a helyet.

    A 25 éves versenyző személyes indokokra hivatkozott, mikor megkérdezték tőle miért nem adta vissza a korábban kapott pozíciót. A futam után Pérez mérgesen emlékeztette a sajtót, hogy mennyit is segített ő Verstappennek a világbajnoki küzdelmek során.

    A Red Bull szerint a két versenyző végül tisztázta a helyzetet, így szent a béke a csapatnál. Ám miért is akadt ki annyira a holland a csapattársára?

    Monacóban, a kvalifikáció utolsó szakaszában a mexikói falnak csapata autóját, így Verstappen nem tudott javítani az idején. Pérez lett a harmadik az időmérőn, majd a Ferrari hibái miatt végül megnyerte a futamot.

    A brazil eset után felreppentek olyan pletykák, mik szerint a 32 éves pilóta direkt csapta falhoz autóját a hercegségben. Sőt, különböző információk szerint mindezt Pérez be is vallotta Christian Hornernek és Helmut Markónak.

    Pedro de la Rosa viszont kételkedik ebben. A korábbi versenyző szerint a pilóták nem így vannak „programozva”.

    „Véleményem szerint Checo (Sergio Pérez) nem csinált semmit rosszat Monacóban. Nem volt semmi szándékosság a történetben. Nagyon nehéz egy versenyző számára az, hogy szándékosan ütközőn. Az már egy másik dolog, hogy leparkolj az autót. Viszont a DNS-ükben nincs belekódolva a baleset.” – magyarázta a spanyol.

    A McLaren egykori tesztpilótája úgy véli, jobban is kezelhette volna a csapat helyzetet. Nem derült ki pontosan, hogy miért is szegült ellen az utasításnak Verstappen, ezen felül Péreznek nem sikerült megtartani a második pozíciót az összetettben.

    „Talán Verstappen felteszi a kérdést, hogy mi történt volna, ha másképp cselekszik. Ugyanakkor úgy vélem, a bajnokság végeredményén nem változtatott volna. Ám egy kis fejfájástól megkímélte volna magát.”

    Verstappen édesanyja nem fogta vissza magát: Pérez megcsalta a feleségét

  • Az egyik Verstappen túl kritikus a Pirellivel, a másik inkább visszafogott

    Az egyik Verstappen túl kritikus a Pirellivel, a másik inkább visszafogott

    Jos Verstappen sokkal jobban bírálta a Pirellit, mint a fia, Max.

    Az esőgumik ebben az évben rengeteg figyelmet kaptak. A versenyzők szerint az extrém esős abroncsok tapadása nem a legjobb, és ráadásul túl nagy vízpermetet is generálnak.

    Max Verstappen szívesen segítene a gumigyártónak a fejlődésben, így óvatosan fogalmazta meg kritikáit. Édesapja viszont már nem finomkodott annyira.

    A Pirelli elismerte, van hova fejlődniük

    „Némi plusz erőfeszítést kellene tenniük. Ők tényleg úgy gondolják, hogy jó az abroncs, amit gyártanak. Viszont javulniuk kell, és amíg ezt nem látják be, addig nem lesz jobb.” – magyarázta Jos.

    Az esőgumik problémáját jól szemléltette Carlos Sainz első körös balesete Japánban. Így a kétszeres világbajnok is negatív véleményt fogalmozott meg a szóbanforgó keverékkel kapcsolatban.

    „Lassú, sokat mozog és nem nyújt elég támaszt. Biztos vagyok abban, hogy tudnánk javítani a dolgon, így többet kell beszélnünk a Pirellivel. Én szívesen dolgoznék velük együtt, így jobb gumikat lehetne megalkotni és jobb lenne a versenyzés az esőben. Remélem, hogy hamarosan beszélhetek velük, én tényleg szeretnék segíteni. Tudom, hogy már egy jó ideje ezzel foglalkoznak és a pályán vannak, ami szuper. Sokat adtak a sportnak, és egy szép márkát építettek fel. Viszont ennél tudnak jobbak is lenni, ez is a céljuk. Én is fejlődni szeretnék, ahogy a csapat is. Remélhetőleg ők is ezt akarják.” – tette hozzá Max Verstappen.

  • Az Audi elárulta, melyik évtől akar győzelmeket szerezni az F1-ben

    Az Audi elárulta, melyik évtől akar győzelmeket szerezni az F1-ben

    Az Audi elmondta, melyik évtől számítanak arra, hogy győzelmeket szereznek majd a Forma-1-ben.

    Az új motorszabályok kecsegtetővé teszik az új gyártóknak a belépést a száguldó cirkuszba. A német cég is az érdeklődök között van, sőt már be is jelentették, hogy 2026-tól a sportág tagjai lesznek. Ám névadóként már előbbi is felbukkanhat a márka, ugyanis a Sauber oldalán kóstolhatnak majd bele az F1-es életérzésbe.

    Adam Baker, az Audi vezetője tudja, hogy hosszú út áll még előttük, így nem is akar mindjárt nagy célokat megfogalmazni és elérni.

    „Tisztában vagyunk azzal, mekkora kihívás áll előttünk. Korán döntöttünk a 2026-os belépésről, ezért is vonzó ez a számunkra. Az első versenyig 42 hónapunk van. Ha megnézzük az elmúlt 30 évet, ez lehetett az egyik lekorábbi és legkézenfekvőbb döntés egy gyártó részéről. A 2026-os szabályrendszer egy ciklus kezdete, mások általában egy ciklus közepén lépnek be a sportágba. Az erőforrások változni fognak, de a karosszériák is. Bizonyos értelemben a nagyobb tapasztalattal rendelkező versenytársak előnye megszűnhet, így az új gyártóknak könnyebb lesz velük felvenni a versenyt.” – magyarázta Baker.

    Az Audi a McLaren egykori csapatfőnököt és behúzta a Sauber által, így bizakodva vágnak neki a kalandnak.

    „Három éven belül versenyképesek akarunk lenni, ez reális cél. A harmadik évben már a győzelmekért szeretnék menni.” – tette hozzá Andreas Seidl.

    Így legkorábban 2028-ban számít kimagasló eredményre a gyártó. Ugyanakkor a német cég nyitott arra is, hogy más istállóknak szállítson motorokat.

    „Nos, az FIA kötelezhet minket arra, hogy a szabályoknak megfelelően másnak is motorokat szállítsunk. Ha ez megtörténik, mi készen fogunk állni. Jelenleg nem keresünk ügyfélcsapatot, az még túl korai lenne. A gyári csapatra és programra szeretnék koncentrálni.” – fogalmazta meg a német vezető.

    Nem marad állás nélkül Seidl, vezérigazgató lesz a Saubernél!

  • Igazi olasz karácsonyt élt át Gasly és Tsunoda – videóval

    Igazi olasz karácsonyt élt át Gasly és Tsunoda – videóval

    Az AlphaTauri versenyző az „elválás” előtt megtapasztalhatták milyen egy igazi olasz karácsony.

    Az olasz kiscsapat az ünnepek előtt mutatta meg a két pilótának hogyan is telnek az ünnepek az országban. A szépen feldíszített környezetben Mikulás sapkát húzott Gasly és Tsunoda, majd vicces feladatok mentén átélhették a karácsony varázsát.

    A csapat külön felhívta a figyelmüket arra, hogy ez az utolsó programjuk, ugyanis jövőre a francia versenyző már az Alpine-nal vág neki a szezonnak.

    Karácsonyfadíszítés, Twister, olasz sütemények kóstolás, tombola és egy az F1-es autó „megépítése” is szerepelt a listán.

    Természtesen pontokra ment a dolog, így a versenyzők nem viselték jól a játékok során a vereséget. A Gasly folyton csalással vádolta csapattársát, míg Tsunoda az olasz ételeknek örült a legjobban. Természetesen a pároshoz hűen káosz uralkodott a forgatási területen.

     

  • Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

    Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

    A McLaren egyik kiemelkedő konstrukciója is szerepelt az Emily in Paris című sorozatban.

    Ha a francia divatról van szó, Emily mindig tettre kész. Nem csak parfümöket, éttermeket vagy kampányokat menedzsel, hanem luxus autókkal és még a McDonald’s-al is foglalkozik.

    A népszerű netflixes sorozat harmadik évadjának hatodik epizódjában egy ismerős név is szerepelt. A provence-i levendulamezők mentén egy lila McLaren Artura is főszerepet kapott. Lily Collins (Emily) és Lucien Laviscount (Alfie) az epizód végén ki is próbálta a sportautó. A brit színész nem félt a gázpedálra taposni, egy kicsit meg is szólaltatta a „fenevadat”.

    Az epizódban Tim Davies, a McLaren vezére is „megjelenik” David Coburn segítségével. Az amerikai színész alakította ugyanis a jól ismert márka vezetőjét.

    A McLaren a rész megalkotásánál szorosan együttműködött a Netflixszel, így mind a két fél profitált a kapcsolatból. Az Emily in Paris egy újabb nagy nevet húzott be, míg a különleges jármű több emberhez „eljutott.”

    A konstrukciót korábban Daniel Ricciardo és Lando Norris is megtáncoltatta.

  • Így díszített mézeskalácsokat Sainz és Leclerc – videóval

    Így díszített mézeskalácsokat Sainz és Leclerc – videóval

    Carlos Sainz és Charles Leclerc a szezon végén lepte meg a Shell munkatársait egy kis édességgel.

    A Ferrari kiemelkedő támogatója egész évben érdekes feladatokkal látta el a két versenyzőt. Az utolsó hétvégén viszont hat darab mézeskalács került a pilóták elé. Leclerc és Sainz akkor még nem tudta, hogy nem nekik készítették oda a karácsonyi süteményeket, így megkóstoltak az alkotást.

    A spanyol versenyző az egyik figura lábát ette meg, míg a monacói a másik fejét kaparintotta meg. Ezután derült ki számukra, hogy ezt ajándékba viszik a csapatnál dolgozó Shell munkatársaknak, így ki kell díszíteniük azokat.

    Ugyanakkor nem volt ilyen egyszerű a feladatuk. Kérdéseket kaptak, amiket meg kellett válaszolniuk. Mikor helyesen feleltek, nehézségek nélkül kezdhették meg az alkotás. Ám rossz válasz esetén bekötött szemmel kellett folytatniuk a díszítés.

    Az absztrakt műveket végül Sainz vitte el a Shell kamionjába, aminek az ott dolgozó munkatársak nagyon örültek.

  • Hamilton úgy érezte, szellem van az autójában

    Hamilton úgy érezte, szellem van az autójában

    Lewis Hamilton a szezon elején nem értette mi történik a Mercedesszel.

    Bizakodva vágtak neki az évnek a csillagosok, ám gyorsan rá kellett jönniük, hogy az idei év nem az övék lesz. Az autó megalkotásánál vakvágányra tévedtek, és a delfienzés sem segítette az előre lépésüket.

    Az első reménysugár Barcelonában ütötte fel a fejét, a fejlesztések mentén bizakodni kezdett a csapat, ám utána ismét felültek a pattogás hullámvasútjára.

    Ugyanakkor idén Hamilton nem szerzett győzelmet, csak George Russell álhatott a dobogó tejére Brazíliában.

    A hétszeres világbajnok nemrég reflektált az év elejére, és arra, hogy milyen érzés volt vezetni a W13-as konstrukciót.

    „Az első fordulópont Barcelonában volt, ott éreztük azt először, hogy több is lehet az autóban. Ám kiderült, hogy mégsem volt olyan pozitív a dolog. Az autó ott jól működött, de a következő versenyek nehézkesen teltek el. Úgy éreztem, mintha egy szellem lett volna az autóban, aki folyton visszajön. Nagyon nehéz év volt mindannyiunk számára. Olyan kihívásokkal találtam szembe magam, amikre nem számítottam. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok emiatt. Ebben az évben emberként tudtam fejlődni, a belső erőm növekedett meg.” – nyilatkozta Hamilton.

  • Verstappent Hollandiában is megkoronázták

    Verstappent Hollandiában is megkoronázták

    Max Verstappen újabb rangos elismeréssel bővítette vitrinjét tegnap este.

    Az év elején a Ferrari és a Red Bull küzdhetett a bajnoki címért, ám a szezon közepén a Scuderia lemaradt a bajnoki harcban. A nyári szünet után a holland sorra nyerte a futamokat, majd a Honda hazájában (Japánban) bebiztosította az idei győzelmét is.

    A 25 éves pilóta már átvehette a trófeát az FIA elnökétől, tegnap pedig hazájában lett az év sportolója. Verstappen a kerékpáros Harrie Lavreysent és a gyorskorcsolya bajnok Thomas Krolt utasította maga mögé. Verstappen már kétszer elnyerte a rangos elismerést, így az idei „kitüntetéssel” már három díj szerepel otthonában.

    Az eseményen nem vett részt a holland, a díját húga, Victoria vette át.

     

     

  • A szerelmesek ünnepén jön az új Ferrari

    A szerelmesek ünnepén jön az új Ferrari

    A Ferrari hivatalosan bejelentette, hogy mikor leplezi le a 2023-as autóját.

    Az idei szezonban jól kezdett a Scuderia, ám év közben elfogyott a lendület, így lemaradtak a Red Bulltól. Ugyan a második helyet mindkét tabellán megszerezték, ám ennél többre vágynak az olaszok. Az autó kapcsán az irány jó, viszont a stratégia nem volt toppon a vörösöknél.

    Szerkezeti változtatásokat eszközölt a Ferrari, Mattia Binotto január 1-jétől már nem lesz az istálló csapatfőnöke, helyét az Alfa Romeo korábbi vezetője, Frédéric Vasseur veszi át.

    Az új versenygép egyelőre 675 kódjelzés alatt fut, a konstrukció nevét a bemutatón árulja majd el a Scuderia. Február 14-én rántják le a leplet az autóról, így a „szerelmesek napján” minden pirosba öltözik még az F1-ben is.