Szerző: Csonka Nikolett

  • Verstappen örül annak, hogy a barátnője kevesebbet lóg a neten

    Verstappen örül annak, hogy a barátnője kevesebbet lóg a neten

    Max Verstappen nemrég elmondta, örül annak, hogy Kelly Piquet már nem a közösségi médiás felületek rabja.

    A holland versenyző sokakat meglepett azzal, mikor összejött Daniil Kvyat ex-kedvesével. Azóta a páros boldogan él Monacóban, ám a különböző platformokon azért kapják az ívet. Kelly legfőképp modellkedéssel és az Instagrammal foglalatoskodik, legutóbbi kampánya kapcsán pedig a rajongók nemtetszését is kiváltotta.

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

    Ám a brazil hölgy már kevesebb időt szentel a kommenteknek és a platformnak, aminek a kétszeres világbajnok is örül.

    „Bennem nincs meg az az igény, hogy a magánéletemet mutogassam. Most már Kelly is kevesebbet posztol, mint korábban. Ha valaha is befejezem a Forma-1-et, nem hinném, hogy tartalmakat fogok gyártani az internetre. Egyszerűen én nem szeretem ezt a világot. Vannak, akik képesek egész nap ezt csinálni, engem viszont más dolgok kötnek le. Én is rengeteg időt töltök a telefonomon, de inkább a szimulátoros csapatom dolgait intézem. Ez is sok időt vesz el az életemből, de szeretem ezt csinálni, és így a legkönnyebb elintézni a dolgokat.”  – magyarázta Verstappen.

  • Webber szerint időbe telik majd, mire Piastri megszokja az F1-et

    Webber szerint időbe telik majd, mire Piastri megszokja az F1-et

    Mark Webber úgy véli, Oscar Piastrinak időbe fog telni, mire megszokja az F1 óriásautóit.

    Az ausztrál fiatalnak már eddig is kalandos útja volt a száguldó cirkuszban. Miután Sebastian Vettel bejelentette tavaly, hogy visszavonul, meglepetésre Fernando Alonso érkezett a helyére. Az Alpine viszont versenyző nélkül maradt, így a Renault Akadémia pilótáját jelentették be Esteban Ocon mellé.

    Ám a háttérben Piastri és Webber már megegyezett a McLarennel, így a 21 éves pilótának a közösségi médiás felületein kellett tisztáznia a helyzetet. Az Alpine megorrolt az ausztrálra, míg a Forma-1-es szerződéseket vizsgáló szervezet a wokingi istállónak adott igazat.

    2023-ban kezdődik Piastri F1-es kalandja hivatalosan, ám Webber szerint kelleni fog honfitársának némi idő, mire beletanul a sportágba.

    „Oscar (Piastri) eléggé különbözik Danieltől (Ricciardo), ő visszafogottabb. Mindenkinek megvan a maga karaktere. Sebastian (Vettel) világbajnokként teljesen más volt, mint a karrierje végén. Charles-nek (Leclerc) és Maxnek (Verstappen) is meg van a maga sajátossága és stílusa.” – magyarázta az egyori versenyző.

    Webber kihangsúlyozta, hogy Lando Norris és Daniel Ricciardo is 19 évesen csatlakozott az F1-be, így nekik is idő kellett mire megszokták a sportágat.

    „Oscar még új, idén lesz az első szezonja. Nem számít, milyen versenyző vagy, hiszen időbe telik, mire megszokod a sportot. Zsonglőrködnöd kell az utazásokkal, a médiával és a versenyzéssel. Amikor Lando megérkezett elég bátortalan volt a reflektorfényben. Danielnél is hasonló volt a helyzet még a HRT-nél és a Toro Rossónál. Oscar viszont nagyon visszafogott. A junior kategóriákban már láthattuk mennyire profi és szorgalmas. Nagyon takarékosan bánik a szavakkal. A feleségem azt mondta róla: ő a legkifinomultabb ausztrál, aki a tengeren túlra ment versenyezni.”

    Piastri bevette a lesz*rom tablettát, és új főnöke nagyon örül ennek

  • A McLaren vezére szerint a versenyzők túlzottan beleártották magukat a politikába

    A McLaren vezére szerint a versenyzők túlzottan beleártották magukat a politikába

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, kiállt az FIA döntése mellett, mivel szerinte a versenyzők kontrollálatlanul hangoztatták a véleményüket.

    Az elmúlt évek során Lewis Hamilton és Sebastian Vettel zászlóvivőként szolalt fel társadalmi kérdéskörökben. A Black Lives Matter mozgalom mellett a környezettudatosságon volt a hangsúly, ám néhány ország politikai döntéseit is bírálták.

    A Szövetség ezért egyeztetne a versenyzőkkel és a csapatokkal azzal kapcsolatban, hogy egy nagydíjhétvégén meddig mehetnek el bizonyos kérdéskörökben. Az amerikai vezető szerint az FIA megfelelően jár el, hiszen kezdett kicsúszni a lábuk alól a talaj.

    „Ez elég trükkös, nem igaz? Néhány téma elég jó, némelyik ellentmondásos és polarizál. Mindent összevetve mi olyan sportág akarunk lenni, ami jót tesz. Meg kell találnunk az egyensúlyt, és nem szabad, hogy minden versenyen egy új politikai napirenden legyen valaki. Nem hinném, hogy ez egészséges, ugyanis elvonja a figyelmet arról, amiért itt vagyunk. Mindenki a versenyre kíváncsi. Örülök annak, hogy nyitva áll az FIA ajtaja a versenyzők és a csapatok számára. Ha felmerül egy kérdés, akkor azt meg tudjuk vitatni. Végső soron ez nem tiszta tiltás, nem az van, hogy ‘ezt és ezt nem teheted meg.’ A szólásszabadság tehát nem sérül. Viszont időnként elszabadul a pokol a sok üzenet miatt, és ez elvonja a figyelmet a sportról.” – magyarázta Brown.

    A McLaren vezére kihangsúlyozta, hogy szabadidejében minden versenyző azt csinál amit akar:

    „A saját szabadidejükben megtehetik ezeket a dolgokat. Véleményem szerint a Forma-1-nek és az FIA-nak jogában áll azt mondania, hogy a versenyhétvégéken van egy viselkedési kódex, amit elvárunk, hogy mindenki tartson be. Tehát hétfőtől-péntekig mindenki azt csinál, amit akar. Ám a nagydíjhétvégéken az összes kamera a versenyzőket figyeli. A politika a természeténél fogva egy trükkös és ingoványos talaj. Makroszinten azt próbálják elkerülni, hogy a Forma-1 ne váljon ezeknek a szintereknek a melegágyává. Mivel átkozott vagy, ha bizonyos dolgokat megteszel és akkor is ha nem. Azt próbáljuk elkerülni, hogy az F1 ne legyen politikailag behatárolható. Mi csak versenyezni szeretnénk és tisztelni azt a helyet, ahol ezt megtesszük. Ebben a világban nem létezik egy féle politikai párt és program. Így minden csapat és versenyző úgy tudja képviselni az érdekeit, hogy ebből ne legyen problémája. Ezekben a sportokban emiatt egyre forróbb a talaj. Az NFL-ben a térdelés volt a kezdet, Katarban ott voltak a karszalagok. Meg kell találnunk tehát az egyensúlyt.”

    Wurz: Elmúlt már a politikailag semleges versenyzők korszaka

  • Leclerc elárulta miről szokott beszélgetni Hamiltonnal

    Leclerc elárulta miről szokott beszélgetni Hamiltonnal

    Charles Leclerc elárulta, hogy olykor a divatról szokott beszélgetni Lewis Hamiltonnal.

    A monacói versenyző évekkel ezelőtt létre akart hozni egy saját márkát, ám a szponzori megállapodások nem tették ezt lehetővé. Így a 25 éves pilótának még várnia kell azzal, hogy megvalósítsa ezt az álmát.

    Mindaddig a hétszeres világbajnok érdekes ruhadarabjaival hívja fel magára a figyelmet. Az elmúlt évek alatt a brit pilóta rendhagyó szettekben tűnt fel a paddockban, ami a Ferrari versenyzője szerint elég nagy bátorságra vall.

    Leclerc olyan karriert akar befutni a divat világában, mint Hamilton

    Leclerc nemrég elmondta, sokat szokott Hamiltonnal beszélni a divatról, mivel mind a kettőjüket nagyon érdekli a téma.

    „Elszoktunk beszélgetni arról, hogy melyik márkákat szeretjük. Nagyon bátor, hiszen a legkülönfélébb darabjait mutatja meg, mikor a pályára jön. Én is elkezdtem egy projektet, de végül abbahagytam. Majd talán a jövőben folytatom. Ez felszabadít. Legalább tudok valamire koncentrálni a versenyzésen kívül. A múltban ez volt az egyik fő gondom, nem tudtam kikapcsolni. A divat és a zene viszont segít” – magyarázta a monacói a napokban a La Gazetta dello Sportnak.

    Hamilton neve az évek alatt összeforrt az amerikai Tommy Hilfiger márkával, közös kollekciójuk nagy népszerűségnek örvendett. A vegán és fenntartható ruhadarabok kapcsán még Leclerc is gratulált anno riválisának.

    „Beszéltem Lewisszal, és gratuláltam neki a kollekciójához. Nagyszerű munkát végez a márkával, nagyon tetszik amit közösen csinálnak. A jövőben én is szeretnék erre az útra lépni.” – nyilatkozta még Leclerc 2020-ban.

  • Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

    Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

    A McLaren trükkös módon árulta el, mikor mutatja be a legújabb autóját.

    A legtöbb csapat februárban fogja lerántani a leplet az új konstrukciójáról, így a McLaren sem kivétel. A wokingi istálló több változás elé néz idén, hiszen Daniel Ricciardo helyén Oscar Piastri mutatkozik be, míg Andrea Stella karmesteri irányítása alatt robognak az új szezon felé.

    Andreas Seidl a Sauber Csoport élén nézheti majd, mire megy egykori csapat a 2023-as bajnokságban, míg a fiatal ausztrál először kezdhet meg egy idényt a száguldó cirkuszban.

    Természetesen a papaya színű alakulat most sem hagyományosan jelentette be, mikor találkozhat a nagyérdemű az MCL37-el. Közösségi médiás felületükön ugyanis egy cetli segítségével utalnak a dátumra.

    Így a nagy leleplezésre február 13-án kerül sor Wokingban, ahol is Lando Norris és Piastri segédletével jelenik meg a szezon egyik főszereplője.

  • Norris sokat tanult Ricciardo mellett két év alatt

    Norris sokat tanult Ricciardo mellett két év alatt

    Lando Norris elmondta, rengeteget tanult Daniel Ricciardótól az elmúlt évek alatt.

    Az ausztrál versenyző 2021-ben vette át Carlos Sainz helyét a McLarennél. A brit pilóta már a szezon elején „kivirágozott” és a dobogós pozíciókért küzdött, míg újdonsült csapattársa próbálta felvenni a ritmust az új alakulatánál. Végül Monzában megtört a jég, ugyanis Ricciardo elsőként szelhette át a célvonalat a papaya színű autóval.

    Ám utána nem jöttek az eredmények, és 2022-ben sem tudott brillírozni az ausztrál.

    Zak Brown így idő előtt felbontotta a versenyző szerződését és kiadta a 33 éves pilóta útját. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik majd idén, aki újoncként bizonyíthat a brit istállónál.

    Norris egy újabb csapattársnak inthet búcsút, így a közös időkre visszaemlékezve elmondta, mennyit tanult az ausztráltól:

    „Megtiszteltetés volt vele dolgozni, pokolian sokat tanultam Danieltől. A versenyzéshez való hozzáállása páratlan, csakúgy, mint a mentalitása. A nehéz időkben is erős tudott maradni, és hitt magában. Ezekkel a dolgokkal én sokat küszködtem, amikor a Forma-1-be kerültem, így az elmúlt néhány évben sokat tanultam tőle. A versenyzés terén is tanultam tőle, hiszen megannyi módon kezeli az autót. Láthattam azokat az eseteket, amik igazán jóvá tették őt. Megpróbáltam átvenni ezeket. Nem könnyű dolog ez, viszont minél többet tanultam tőle, annál jobbá váltam én is.” – magyarázta Norris.

    Norris tisztázott egy-két dolgot Ricciardo szereplésével kapcsolatban

  • Elárulta az Alpine, hogy mikor mutatja be az autóját

    Elárulta az Alpine, hogy mikor mutatja be az autóját

    Az Alpine nemrég felfedte, mikor ismerkedhet meg a közönség a 2023-as konstrukcióval.

    A francia istállót tavaly a technika ördöge nagyon a szívébe fogadta, így a versenyzők (legfőképp Fernando Alonso) gyakran búcsúztak a verseny közepén a mezőnytől. Az új évben viszont szeretne a csapat a megbízhatóságra törekedni, ugyanakkor a tempón is emelnének még.

    Esteban Ocon mellett Pierre Gasly bizonyíthat idén, így a „francia válogatott” egy nemzeti pilótapárossal hódítaná el a dobogós helyezéseket az új szezonban.

    A konstrukció az A523 kódnevet viseli, és különböző elemeire és attribútumaira február 16-án, Londonban rántja le a leplet az Alpine.

  • Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem

    Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem

    Lewis Hamilton elismerte, vannak kétségei a szerződéshosszabbítással kapcsolatban.

    A hétszeres világbajnok jelenlegi kontraktusa 2023 végén jár le, így a tárgyalásokat hamarosan meg kell kezdenie a Mercedesszel. Toto Wolff szerint nem lesz semmi probléma, hiszen mind a két fél a közös munkát preferálja, ám a brit pilótában felmerültek a kétségek.

    Hamilton nem akar elválni a csillagosoktól, de néha úgy érzi túl sok neki a száguldó cirkusz.

    „Még nem kezdtük el a tárgyalásokat, eddig nem volt erre időnk, mivel folyton úton voltunk. Viszont néha felébred az ember és azt érzi: nem akarom ezt tovább csinálni. Néha úgy ébredsz fel, hogy azt gondolod: egész életemben más dolgokat is csinálhatok, biztosan van még több olyan dolog, amit el akarok érni. Viszont mindenképpen maradni fogok.” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Hamilton célja, hogy megszerezze a nyolcadik világbajnoki címet, és ezzel új rekordot állítson fel, ám egyelőre a terveit Max Verstappen és a Red Bull meghiúsítja.

    „Úgy vélem, minden sportoló álma világbajnokként búcsúzni, így az enyém is az. Számomra sem a motorsport már a legfontosabb. Gyerekkoromban talán az volt, és valószínűleg akkor is, mikor bekerültem a Forma-1-be. Mióta a 30-asok táborát erősítem, rájöttem arra, hogy a barátokról, a családról és az emlékek teremtéséről szól minden. A legfontosabb emlékeid azokkal, akik a legtöbbet jelentik a számodra. Erre koncentrálok, és olyan dolgokat tervezek, amikkel megteremthetem ezeket a pillanatokat. Ezt viszed magaddal hosszútávon.” – tette hozzá Hamilton

    Wolff szerint betonbiztos Hamilton maradása

  • Ricciardo jelenélete nagyon is jól jött Norrisnak

    Ricciardo jelenélete nagyon is jól jött Norrisnak

    Lando Norris elmondta, rengeteget tanult Daniel Ricciardótól az elmúlt évek alatt.

    Az ausztrál versenyző 2021-ben vette át Carlos Sainz helyét a McLarennél. A brit pilóta már a szezon elején „kivirágozott” és a dobogós pozíciókért küzdött, míg újdonsült csapattársa próbálta felvenni a ritmust az új alakulatánál. Végül Monzában megtört a jég, ugyanis Ricciardo elsőként szelhette át a célvonalat a papaya színű autóval.

    Ám utána nem jöttek az eredmények, és 2022-ben sem tudott brillírozni az ausztrál.

    Zak Brown így idő előtt felbontotta a versenyző szerződését és kiadta a 33 éves pilóta útját. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik majd idén, aki újoncként bizonyíthat a brit istállónál.

    Norris egy újabb csapattársnak inthet búcsút, így a közös időkre visszaemlékezve elmondta, mennyit tanult az ausztráltól:

    „Megtiszteltetés volt vele dolgozni, pokolian sokat tanultam Danieltől. A versenyzéshez való hozzáállása páratlan, csakúgy, mint a mentalitása. A nehéz időkben is erős tudott maradni, és hitt magában. Ezekkel a dolgokkal én sokat küszködtem, amikor a Forma-1-be kerültem, így az elmúlt néhány évben sokat tanultam tőle. A versenyzés terén is tanultam tőle, hiszen megannyi módon kezeli az autót. Láthattam azokat az eseteket, amik igazán jóvá tették őt. Megpróbáltam átvenni ezeket. Nem könnyű dolog ez, viszont minél többet tanultam tőle, annál jobbá váltam én is.” – magyarázta Norris.

    Norris tisztázott egy-két dolgot Ricciardo szereplésével kapcsolatban

  • Verstappen azt se bánná, ha már nem nyerne többet

    Verstappen azt se bánná, ha már nem nyerne többet

    Max Verstappent nem vágná földhöz, ha nem nyerne több világbajnoki címet.

    2021-ben volt először reális esélye a hollandnak arra, hogy megszerezze a legnagyobb trófeát a sportágban. A Red Bull versenyzője élt is a lehetőséggel, bár az utolsó futamon vitatható döntések sorozata teremtette meg neki az esélyt a végső győzelemhez.

    Tavaly egyszerűbb dolga volt Verstappennek. Ugyan a Ferrari az év elején még kemény ellenfélnek tűnt, ám a szezon közepére a Bikák begyújtották a rakétákat, és onnantól bottal ütötte mindenki a nyomukat.

    Ám a 2021-es költségvetés kapcsán a Red Bull túlköltekezett, így büntetés várt rájuk. A pénzbírság mellett kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában is, ami megnehezítheti a helyzetüket az autófejlesztés terén.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Toto Wolff már dörzsöli a tenyerét, mivel abban reménykedik, hogy a Bikák előnye csökkeni fog. Verstappent ugyanakkor nem érdekli annyira a történet. Saját elmondása szerint nem érintené meg annyira, ha kétszeres világbajnok maradna.

    „Természetesen szeretnék nyerni, de ehhez kell egy jó autó is. Persze, most nyertem kettőt, de ha soha többé nem lesz lehetőségem nyerni, akkor sem lenne bajom ezzel. Nyilván szeretnék győzni a végén, de ehhez azért egy kis szerencse is kell.” – nyilatkozta Verstappen.

    A holland versenyző továbbá leszögezte, a sikerek nem változtatták meg őt:

    „Ahogy már mondtam az első után is, ami ezután jön az már csak bónusz, és ezt most is így látom. Ez nem változtatja meg az életemet. Tudom, hogy kik a barátaim, velük és a családommal töltöm a szabadidőmet. Semmit sem változott az életemben a tavalyi évhez képest.”