Szerző: Csonka Nikolett

  • James, itt George és Toto – így búcsúzott a Mercedes a főstratégától

    James, itt George és Toto – így búcsúzott a Mercedes a főstratégától

    Toto Wolff és George Russell is elköszönt James Vowlestól, aki februártól már a Williams csapatfőnöke lesz.

    A grove-i istálló tegnap jelentette be, hogy a Mercedes egyik kiemelkedő szakemberét sikerült leigazolniuk az alakulat élére. Vowles egy ideje már érlelgette magában a pozíciót, majd az osztrák vezetőtől kért tanácsot.

    Fájó szívvel ugyan, de a csillagosok csapatfőnöke elengedte kollégáját, hogy az ellenfélnél teljesedjen ki.

    „James nagyra értékelt tagja volt a csapatunknak, és jelentős szerepe volt az elmúlt évek sikereiben. Azóta dolgozom vele, mióta 2013-ban csatlakoztam a csapathoz. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szorgalmas, rátermett és tehetséges. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy láthattam az évek során a szakmai fejlődését. Tavaly, a szezon közepén egy kicsit hátrébb lépett, és Brackley-ből építette tovább a stratégiai csapatot. Hála neki, egy csapatnyi fantasztikus és tehetséges stratégával rendelkezünk. Ők az elkövetkezendő években is folytatni fogják a megálmodott utat és munkát. Bár szomorúan búcsúzunk a csapatunk egyik tehetséges tagjától, nem kételkedünk abban, hogy nagyszerű csapatfőnök válik belőle. Sok sikert kívánunk, és örülünk annak, hogy a karrierje következő lépcsőfokát a Williamsnél mássza meg. Ők erős technikai partnerünk és nagyon közel állnak a szívünkhöz.” – nyilatkozta Wolff.

    Russell egy kicsit viccesebbre vette a figurát, és a már jól elhíresült „Valtteri, it’s James (Valtteri, James vagyok) mondatot költötte át.

    „James, itt George. Gratulálok az új munkádhoz, igazán megérdemelted. Köszönöm mindazt, amit a Mercedesért tettél, és a támogatást, amit tőled kaptam. Találkozunk Bahreinben!”

  • A Ferrari ex-versenyzője reagált a visszatéréséről szóló pletykákra

    A Ferrari ex-versenyzője reagált a visszatéréséről szóló pletykákra

    A spekulációk ellenére Gerhard Berger leszögezte, nem akar visszatérni a Forma-1-be.

    2026-ban csatlakozik hivatalosan az Audi a száguldó cirkuszba, ám már jóval előbb a Sauber névadó szponzorai lesznek. Az új projekthez már elcsábították a McLarentől Andreas Seidlt, aki jelenleg a Sauber Gorup vezérigazgatója.

    Ugyanakkor azt még nem tudni, hogy ki fogja irányítani a Forma-1-es istállójukat. Seidl elsődleges feladata egy csapatfőnököt keresni az Alfa Romeo Sauberhez.

    Berger lesz az Audi Laudája?

    Decemberben merültek fel olyan hírek, hogy Berger is az Audi radarján van. Az osztrák ex-versenyző a Toro Rosso élén már bizonyított évekig hasonló  szerepkörben, viszont nem szeretné felforgatni újra az életét. A pletykák szerint még a Ferrari is felkereste Bergert, ám nekik is nemet mondott.

    „Megfontolások voltak, de akkor újra máshogy kellett volna szerveznem az életemet. A kisebb gyermekeim fontos szerepet játszottak ebben. Szeretném én elvinni a hat éves fiamat az első gokartversenyére, a kilenc éves lányomat meg lovagolni. Több időt szeretnék rájuk szánni. Több ajánlatot is kaptam, mindegyik nagyon érdekesnek bizonyult, de mint mondtam, ez nem fér bele az életvitelembe.” – magyarázta Berger a Speedweek.com-nak.

     

  • Jobban védi magánéletét Kelly Piquet és Max Verstappen

    Jobban védi magánéletét Kelly Piquet és Max Verstappen

    Max Verstappen nemrég elmondta, örül annak, hogy Kelly Piquet már nem a közösségi médiás felületek rabja.

    A holland versenyző sokakat meglepett azzal, mikor összejött Daniil Kvyat ex-kedvesével. Azóta a páros boldogan él Monacóban, ám a különböző platformokon azért kapják az ívet. Kelly legfőképp modellkedéssel és az Instagrammal foglalatoskodik, legutóbbi kampánya kapcsán pedig a rajongók nemtetszését is kiváltotta.

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

    Ám a brazil hölgy már kevesebb időt szentel a kommenteknek és a platformnak, aminek a kétszeres világbajnok is örül.

    „Bennem nincs meg az az igény, hogy a magánéletemet mutogassam. Most már Kelly is kevesebbet posztol, mint korábban. Ha valaha is befejezem a Forma-1-et, nem hinném, hogy tartalmakat fogok gyártani az internetre. Egyszerűen én nem szeretem ezt a világot. Vannak, akik képesek egész nap ezt csinálni, engem viszont más dolgok kötnek le. Én is rengeteg időt töltök a telefonomon, de inkább a szimulátoros csapatom dolgait intézem. Ez is sok időt vesz el az életemből, de szeretem ezt csinálni, és így a legkönnyebb elintézni a dolgokat.”  – magyarázta Verstappen.

  • A „Nagy Almában” mutatja be a Red Bull az új autóját

    A „Nagy Almában” mutatja be a Red Bull az új autóját

    Elárulta a Red Bull mikor találkozhat a közönség az új konstrukcióval.

    Eddig a Williams vezette a naptártban a listát, ám a tavalyi világbajnok mindenki elé ugrott. Ugyanakkor a hangsúly nem csak a versenygépen lesz, mivel elég nagy show-val készülnek a Bikák.

    Szinte minden új lesz már a jól megszokott arculaton kívül. Jönnek az új rajongói felszereléseke, az új autó és mindezt New Yorkban prezentálják.

    Max Verstappen és Sergio Pérez tehát az Egyesült Államokban egy nagyszabású show keretein belül mutatja meg mivel fog versenyeznie idén. A bemutatóra február 3-án kerül sor.

  • Nem ellenezi a Mercedes vezére az Andretti csapat érkezését

    Nem ellenezi a Mercedes vezére az Andretti csapat érkezését

    Toto Wolff azt már támogatja, hogy egy autógyár oldalán szálljon be az Andretti a Forma-1-be.

    Nyílt titok, hogy Michael és Mario Andretti szerencsét próbálna a Forma-1-ben 11. csapatként. Eddig a terveik között az szerepelt, hogy egy meglévő istállót vesznek meg és úgy lépnek be a száguldó cirkuszba, ám most már új csapatként indulnának.

    A Cadillac beszállhat a projektbe, így 2016 után újfent egy amerikai gárdával bővülhet a mezőny. Ám az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa óvatosan fogadta a híreket, míg a Mercedes csapatfőnökén ez a felállás már elnyerte a tetszését.

    „Véleményem szerint az Andretti egy fantasztikus márka, és sok sorozatban megmutatták már mennyire versenyképesek tudnak lenni. Már korábban is mondtam, hogy az a lényeg, mit tudsz hozzá tenni a sorozathoz. Ha egy autógyártóhoz csatlakoznék, és megfelelő mennyiségű pénzt ölnék a promócióba és a verseny reklámozásába, – ezt tesszük mi is – az egy fantasztikus kiegészítés lenne” – magyarázta az osztrák vezető.

    Ugyanakkor a privát istállók helyzete nem könnyű a Forma-1-ben. Épp ezért Wolff szerint minden új indulónak szüksége lenne egy olyan megállapodásra, ami az Andretti istálló és a Cadillac között is létrejött.

    „Privát istállóként nagyon nehéz talpra állni és sikeresnek lenni. Ezt láthatjuk a már meglévő magán csapatoknál is. Az esélyek ellened szólnak. Jelenleg az F1-ben szinte mindenkinek van egy OEM partnere, még a Saubernek is. A Haas és a Williams viszont nem rendelkezik ilyen megállapodással. Én viszont hiszek a már meglévő struktúrákban, különösen a Williamsben.” – tette hozzá a Mercedes csapatőfnöke.

    Wolff szerint jó lenne, ha egy amerikai istálló az élmezőnyben versenyezne, mivel a sportág egyre népszerűbb az Államokban.

    „Én támogatom azt, hogy bevegyünk egy amerikai csapatot, de mit tudnának hozni? A show-t? Mert akkor annak az istállónak az élen kellene harcolnia egy amerikai versenyzővel. Az mindenkinek jól jönne.”

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

  • 154 ember veszíthette el az állását a Red Bullnál a költségvetési plafon miatt

    154 ember veszíthette el az állását a Red Bullnál a költségvetési plafon miatt

    Komoly megszorításokat kellett eszközölnie a Red Bullnak a költségvetési sapka bevezetése után.

    2021-ben lépett életbe a Forma-1 új gazdasági szabályzata. A regulák szerint minden istállónak egy bizonyos összeg áll a rendelkezésére, (a marketing költségek és a versenyzők, valamint a felső vezetők fizetése nem tartozik bele) hogy teljesítse a szezont.

    A 145 millió dollár mentén a nagycsapatoknak nehéz döntéseket kellett meghozniuk. A Motorsport-Total.com információi szerint a Red Bull 154 alkalmazottól vált meg, így 875 főről 721-re csökkent az alakulat létszáma. Ugyanakkor nem mindenki került az utcára, a külön cégként és projektként működő Red Bull Powertrains jó pár szakembert átvett.

    A Mercedesnél is hasonló lépésekre kényszerültek, ám náluk kevesebb embert kellett elbocsátani. A csillagosoknál 59-en veszítették el az állásukat, mivel a 1063-as létszám 1004-re redukálódott a létszám. Hasonló cipőben járt 2021-ben a McLaren és az Aston Martin is, míg az Alpine, a Haas, a Williams és az AlphaTauri létszámnövelésbe kezdett.

    Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy a nagycsapatok könnyen találhatnak kiskapukat az alkalmazottakkal kapcsolatban.

    „Néhány nagyobb csapatnál megpróbálják megérteni és kihasználni a kiskapukat. Szervezeti változtatásokat eszközölnek, hogy minél több embert tudjanak bepréselni a költségvetési limit kereteibe. Úgy csinálják, hogy ‘igen, most megszabadultam 100 embertől, de hogyan tudnám más módon visszavenni őket.’ A költségvetési sapka égisze alatt olyan helyeket találnak nekik, ahol nem számítanak bele teljesen a létszámba, vagy épp marketinges dolgokat csinálnak. Bármi is legyen a megoldásuk, egy csónakban eveznek és ugyanazon a projekten dolgoznak.”

    A létszámcsökkentés mellett a Red Bull túllépte 2021-ben a megengedett összeghatárt. A csapat így pénzbüntetést kapott, valamint kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában idén.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

  • Webber szerint Piastri volt a leghűségesebb az egész McLaren-Alpine ügy alatt

    Webber szerint Piastri volt a leghűségesebb az egész McLaren-Alpine ügy alatt

    Mark Webber a leghűségesebb félnek titulálta Oscar Piastrit a szerződés-saga alatt.

    Az ausztrál pilóta tavaly nehéz helyzetbe került Fernando Alonso bejelentése után. Mivel szerződése volt a Renault Akadémiával, így a francia istálló bejelentette őt 2023-ra. Viszont magával az Alpine-nal nem volt megállapodása.

    A háttérben a 21 éves pilóta már a McLarennel tárgyalt, így a bejelentés után tiszta vizet kellett öntenie a pohárba. Az Alpine finoman „hálátlannak” nevezte a fiatalt, majd a Forma-1-es szerződéseket vizsgáló testületéhez fordultak. Ám a szervezet végül a wokingi istállónak adott igazat.

    Az egykori versenyző, aki most Piastri karrierjét egyengeti elmondta, hogyan viselkedett ügyfele az egész saga alatt.

    „Igazából elég nyugodt volt. Elég ironikus az, hogy elég hűséges maradt a körülményekhez képest. Válaszokat várt ugyan, de végig lojális maradt. Az összes részvényes, és a többiek, akik 8 éves kora óta vele dolgoztak, bizonyára kevésbé türelmesek. Ám Oscar tartanai akarta a szavát. Nem tudta hogyan fog kinézni a jövője, de a McLaren változtatni akart és mehetett Oscar, vagy akárki.” – magyarázta a Speedcafe.com-nak Webber.

    Daniel Ricciardo rajongói nem feltétlenül zárták a szívükbe a fiatal ausztrált. Legfőképp Ausztráliában lepődtek meg Webberék műveletén. Ugyanakkor a Red Bull egykori pilótája kijelentette: a 32 éves versenyző helyét mindenképp átvette volna valaki.

    „Elég vicces volt, hogy úgy nézett ki, nem lesz idén ausztrál a mezőnyben. Oscar viszont elérhető volt, és nagyon gyorsan kellett cselekednünk. Végül hajlandóak voltak kockázatot vállalni Oscarral, ami óriási volt. Anno bizonyos értelemben ezt Landóval és Carlosszal is megtették. A McLarennél tehát volt erre már precedens, és Oscar számára nagyszerű lehetőség volt ez arra, hogy beinduljon a karrierje. Szem előtt tartotta Daniel helyzetét, ám ha nem ő lett volna, akkor valaki más vette volna át a helyét. Tavaly már versenyeznie kellett volna. Tesztelt ugyan, de a pilóták állandóan autóba szeretnének ülni, és ez tavaly Oscarnak nagyon fájt.”

    Webber arra nem akart kitérni, hogy miért választották végül a McLarent.

    „Egyszerűen ők akarták őt, ez volt az elsődleges dolog. Elég nagy így a különbség. Fontos volt az, hogy akarták őt, és világosan elmondták mik a terveik.”

    Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

  • A Red Bull figyelmeztette a mezőnyt: Verstappen idén még jobb lesz

    A Red Bull figyelmeztette a mezőnyt: Verstappen idén még jobb lesz

    A Red Bull egyik mérnöke jelezte, hogy idén egy még erősebb Max Verstappennel találkozhat a Forma-1.

    A holland versenyző 2021-ben nyerte meg első világbajnoki címét, majd 2022 második felében ledominálta a mezőnyt. Azonban a csapat szerint még mindig vannak olyan területek, ahol a 25 éves pilóta fejlődhet, így még erősebben kezdheti meg a következő szezont.

    Lewis Hamilton nemrég elmondta, szívesen megnyerné a 8. bajnoki címét, ám a Bikák szerint erre a hétszeres világbajnoknak még várnia kell.

    „Max nagyon tehetséges. Már fiatalon is nagyon sokat dolgozott, főleg az apja felügyelete alatt. Ennek az örökségét láthatjuk most. Tudja miről beszél és mit akar az autóval kapcsolatban. Pontosan tudja, hogyan szeretné beállítani az autót, és ezt meg is tudja egyszerűen beszélni a mérnökeivel. Elég jól vigyáz a gumikra is, így kezelni tudja az extrém helyzeteket. Lenyűgöző teljesítményt nyújtott az elmúlt években. Ha nem lenne kivételes versenyző, akkor ezt nem érhette volna el. Tud még hova fejlődni? Persze, hogy tud. Bár, lehet, hogy nem fogja megköszönni, hogy ezt mondtam. Vannak olyan területek, ahol tud még fejlődni. Elmerül a gondolataiba és megvizsgálja, hogy a következő szezonban, hogyan tud még jobb lenni. Ugyanakkor az már rajtunk múlik, hogy biztosítani tudunk-e neki ehhez egy megfelelő autót.” – nyilatkozta Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke.

    Verstappen azt se bánná, ha már nem nyerne többet

  • Brown szerint nem vészes az FIA új irányelve

    Brown szerint nem vészes az FIA új irányelve

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, kiállt az FIA döntése mellett, mivel szerinte a versenyzők kontrollálatlanul hangoztatták a véleményüket.

    Az elmúlt évek során Lewis Hamilton és Sebastian Vettel zászlóvivőként szolalt fel társadalmi kérdéskörökben. A Black Lives Matter mozgalom mellett a környezettudatosságon volt a hangsúly, ám néhány ország politikai döntéseit is bírálták.

    A Szövetség ezért egyeztetne a versenyzőkkel és a csapatokkal azzal kapcsolatban, hogy egy nagydíjhétvégén meddig mehetnek el bizonyos kérdéskörökben. Az amerikai vezető szerint az FIA megfelelően jár el, hiszen kezdett kicsúszni a lábuk alól a talaj.

    „Ez elég trükkös, nem igaz? Néhány téma elég jó, némelyik ellentmondásos és polarizál. Mindent összevetve mi olyan sportág akarunk lenni, ami jót tesz. Meg kell találnunk az egyensúlyt, és nem szabad, hogy minden versenyen egy új politikai napirenden legyen valaki. Nem hinném, hogy ez egészséges, ugyanis elvonja a figyelmet arról, amiért itt vagyunk. Mindenki a versenyre kíváncsi. Örülök annak, hogy nyitva áll az FIA ajtaja a versenyzők és a csapatok számára. Ha felmerül egy kérdés, akkor azt meg tudjuk vitatni. Végső soron ez nem tiszta tiltás, nem az van, hogy ‘ezt és ezt nem teheted meg.’ A szólásszabadság tehát nem sérül. Viszont időnként elszabadul a pokol a sok üzenet miatt, és ez elvonja a figyelmet a sportról.” – magyarázta Brown.

    A McLaren vezére kihangsúlyozta, hogy szabadidejében minden versenyző azt csinál amit akar:

    „A saját szabadidejükben megtehetik ezeket a dolgokat. Véleményem szerint a Forma-1-nek és az FIA-nak jogában áll azt mondania, hogy a versenyhétvégéken van egy viselkedési kódex, amit elvárunk, hogy mindenki tartson be. Tehát hétfőtől-péntekig mindenki azt csinál, amit akar. Ám a nagydíjhétvégéken az összes kamera a versenyzőket figyeli. A politika a természeténél fogva egy trükkös és ingoványos talaj. Makroszinten azt próbálják elkerülni, hogy a Forma-1 ne váljon ezeknek a szintereknek a melegágyává. Mivel átkozott vagy, ha bizonyos dolgokat megteszel és akkor is ha nem. Azt próbáljuk elkerülni, hogy az F1 ne legyen politikailag behatárolható. Mi csak versenyezni szeretnénk és tisztelni azt a helyet, ahol ezt megtesszük. Ebben a világban nem létezik egy féle politikai párt és program. Így minden csapat és versenyző úgy tudja képviselni az érdekeit, hogy ebből ne legyen problémája. Ezekben a sportokban emiatt egyre forróbb a talaj. Az NFL-ben a térdelés volt a kezdet, Katarban ott voltak a karszalagok. Meg kell találnunk tehát az egyensúlyt.”

    Wurz: Elmúlt már a politikailag semleges versenyzők korszaka

  • Coulthard kiállt a Drive to Survive mellett

    Coulthard kiállt a Drive to Survive mellett

    David Coulthard szerint muszáj valami pluszt adni a Drive to Survive-hoz, mivel a versenyzők élete „nagyon unalmas”.

    Az elmúlt évek során rengeteg kritika érte a Netflix sorozatát. A pilóták is felszólaltak már emiatt, sőt Max Verstappen nem is volt hajlandó részt venni az előző évadokban. A holland versenyző szerint túl sok mindent ferdített el a produkció, így ő nem akart részese lenni a show-nak.

    A negyedik évad viszont többeknél kiverte a biztosítékot. Lando Norris is felhúzta a szemöldökét, mikor „mini-főgonosznak” lett beállítva, sőt Toto Wolffnak sem tetszett az, amit látott.

    Stefano Domenicali így beszélt a gyártóval, ezért az elkövetkezendő ötödik évadra javulást ígértek ezen a téren. Viszont a Red Bull egykori pilótája úgy véli, muszáj kiszínezni a dolgokat, hiszen a versenyzők élete nem túl izgalmas.

    „Úgy látom, nagy az érdeklődés a valóság nem forgatókönyvbe foglalt, de szerkesztett változata iránt. Néhány versenyző nem teljesen örült annak, hogy néhány beszélgetés nem a megfelelő helyre került. Ám ha ez nem így történne, akkor közel sem lenne olyan érdekes a sorozat. Ez is a show része. Ha nem írják át úgy a történet ami már illegálisnak tekinthető, akkor nincs probléma. Így érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában, ugyanis a legtöbb versenyző átkozottul unalmas. Őszintén szólva a Netflix elég érdekessé teszi őket. Ez nem olyan, mint például A Korona (The Crown), ahol az első évaddal kell kezdened, hogy megértsd az utat. A sport lehetővé teszi azt, hogy bármelyik évadba belevághass.” – nyilatkozta a PlanetF1-nek Dublinban Coulthard.

    A skót szakértő szerint a Netflix nagyon is jót tett a sportággal, mivel a fiatalabb generációt is megtudták szólítani.

    „A Netflix a pandémia időszakában még jobban beköltözött az otthonokba, és ez a Forma-1-nek is kapóra jött. Sokkal többen ültek le, és nézték a sorozatot. Különösen Amerikában volt népszerű, ami feltörekvő piacnak számít, ott nagyon rákattantak a Forma-1-re. Európában a fiatalabb generációt is megszólították, akiket a sorozat előtt egy kicsit elveszítettünk. A versenyek ugyanis nem mindig olyan izgalmasak. Inkább hasonlít néha egy sakkjátszmához, mint egy akcióval teli küzdelemhez.”

    Megvan a Drive To Survive 5. évadának premierje