Szerző: Csonka Nikolett

  • Volt aki megvédte a Drive to Survive kiszinezett világát

    Volt aki megvédte a Drive to Survive kiszinezett világát

    David Coulthard szerint muszáj valami pluszt adni a Drive to Survive-hoz, mivel a versenyzők élete „nagyon unalmas”.

    Az elmúlt évek során rengeteg kritika érte a Netflix sorozatát. A pilóták is felszólaltak már emiatt, sőt Max Verstappen nem is volt hajlandó részt venni az előző évadokban. A holland versenyző szerint túl sok mindent ferdített el a produkció, így ő nem akart részese lenni a show-nak.

    A negyedik évad viszont többeknél kiverte a biztosítékot. Lando Norris is felhúzta a szemöldökét, mikor „mini-főgonosznak” lett beállítva, sőt Toto Wolffnak sem tetszett az, amit látott.

    Stefano Domenicali így beszélt a gyártóval, ezért az elkövetkezendő ötödik évadra javulást ígértek ezen a téren. Viszont a Red Bull egykori pilótája úgy véli, muszáj kiszínezni a dolgokat, hiszen a versenyzők élete nem túl izgalmas.

    „Úgy látom, nagy az érdeklődés a valóság nem forgatókönyvbe foglalt, de szerkesztett változata iránt. Néhány versenyző nem teljesen örült annak, hogy néhány beszélgetés nem a megfelelő helyre került. Ám ha ez nem így történne, akkor közel sem lenne olyan érdekes a sorozat. Ez is a show része. Ha nem írják át úgy a történet ami már illegálisnak tekinthető, akkor nincs probléma. Így érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában, ugyanis a legtöbb versenyző átkozottul unalmas. Őszintén szólva a Netflix elég érdekessé teszi őket. Ez nem olyan, mint például A Korona (The Crown), ahol az első évaddal kell kezdened, hogy megértsd az utat. A sport lehetővé teszi azt, hogy bármelyik évadba belevághass.” – nyilatkozta a PlanetF1-nek Dublinban Coulthard.

    A skót szakértő szerint a Netflix nagyon is jót tett a sportággal, mivel a fiatalabb generációt is megtudták szólítani.

    „A Netflix a pandémia időszakában még jobban beköltözött az otthonokba, és ez a Forma-1-nek is kapóra jött. Sokkal többen ültek le, és nézték a sorozatot. Különösen Amerikában volt népszerű, ami feltörekvő piacnak számít, ott nagyon rákattantak a Forma-1-re. Európában a fiatalabb generációt is megszólították, akiket a sorozat előtt egy kicsit elveszítettünk. A versenyek ugyanis nem mindig olyan izgalmasak. Inkább hasonlít néha egy sakkjátszmához, mint egy akcióval teli küzdelemhez.”

    Megvan a Drive To Survive 5. évadának premierje

  • Wolff nem gondolta volna, hogy Vowles elmegy

    Wolff nem gondolta volna, hogy Vowles elmegy

    Toto Wolff kihangsúlyozta, nem egy nagyobb terv része volt James Vowles távozása, tényleg meglepte őt a dolog.

    Miután a Williams bejelentette, hogy a Mercedes főstratégiája lesz idén a csapat élén, többen elismerően nyilatkoztak a csillagosokról. A szakértők nagy része úgy vélt, hogy így akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatot a két istálló, és így profitálnának az együttműködésből.

    Ám az osztrák csapatfőnök kijelentette, hogy erről szó sincs, tényleg meglepte őt, mikor Vowles a távozása miatt felkereste.

    „Meglepetésként ért az egész. Mindazonáltal ő mindig ilyen célokat tűzött ki maga elé, ám a Mercedesnél egy ilyen előléptetésnek én vagyok az akadálya. James egy nagyon intelligens és racionális játékos, ezért is engedjük el őt előbb. Az egész Forma-1-nek jót tesz, ha egy ilyen szakember hoz döntéseket a Williamsnél.” – nyilatkozta az Ezüst Nyilak vezetője.

    Wolff a napokban Kitzbühelben tartózkodott a sí-világkupán, csakúgy mint Andreas Seidl és Stefano Domenicali.

    „”Kitzbühel olyan, mint Monaco vagy a Szuperkupa. Ennél jobb nem is lehetne. Mindig is fennált a motorsport és síelés közötti rokonság, hiszen mind a két sportágban a gyorsaságról szól minden. Ezért van az, hogy a fél motorsportos világ itt tartózkodik ilyenkor.”

  • Windsor szerint Vettel nem mindig volt kiemelkedő

    Windsor szerint Vettel nem mindig volt kiemelkedő

    Peter Windsor szerint Sebastian Vettel olykor-olykor csak egy átlagos pilóta volt.

    A német versenyző tavaly év végén akasztotta szögre a sisakot, így búcsút intett egy időre a Forma-1 világának. A 35 éves ex-pilóta a családjára szeretne fókuszálni, ezért is döntött úgy, hogy véget vet a folytonos utazásnak.

    Vettel a 2010-es évek elején aratta sikereit. Négy világbajnoki címet szerzett zsinórban, majd 2015-ben a Ferrarihoz igazolt. Ám a váltás nem hozott neki szerencsét. A Scuderiával nem tudott felérni a csúcsra, bár volt olyan év (2018), amikor közel kerültek egy időre a bajnoki címhez. Lewis Hamilton és a Mercedes volt ebben az időszakban a fő ellenfele, ám a vörösökkel nem tudták legyőzni a csillagos istállót.

    Windsor ugyan elismeri Vettel érdemeit, ám olykor egy átlagos versenyzőnek látta őt. Véleménye szerint a német nem tudott javulni, így nem tudott olyan szinten versenyezni, mint Lewis Hamilton.

    „Mindig is úgy véltem, hogy Vettel egy nagyon gyors és kiegyensúlyozott versenyző. Mikor még a Sauberrel tesztelt, akkor is tökéletesen lehozta a kanyarokat. Ám mikor ezt a földrajzi adottságok miatt nem tudta megtenni, akkor egy átlagos pilótává avanzsált. Ám ha sikerült neki, akkor zsenivé lépett elő. Ez meg volt neki a Red Bullnál, különösen az autó hátsó tapadása és a befújt diffúzor miatt. Mikor a szabályváltoztatások miatt ez megszűnt, ismét átlagos lett, és akkor Daniel Ricciardóval küzdött. Ki volt ennek a módosításnak akkor szolgáltatva. Nem mondta ki az év végén, hogy ‘bajban vagyok’. Kicsit jobban játszhatott volna az autóval, hogy az elejét működésre bírja, de nem tett semmit. Egyszerűen tovább állt a Ferrarihoz. A csapat rengeteg pénzzel, míg a rajongók reményekkel telve fogadták. Ám nem tudott ott sem jobbá válni. Ez a Sebastian Vettel sztori.” – mondta Twitch-csatornáján Windsor.

    Vettel elismeri, hogy olykor lenyűgöző volt Webbert nézni

  • A Mercedes egykori főstratégája leszögezte: Nem leszek kettős ügynök!

    A Mercedes egykori főstratégája leszögezte: Nem leszek kettős ügynök!

    James Vowles, a Mercedes egykori főstratégája és Williams újdonsült csapatfőnöke eloszlatta a kételyeket a hátterével kapcsolatban.

    Jost Capito távozása után a grove-i istállónak sikerült leigazolnia a csillagosok egyik kulcsemberét. Ám emiatt a lépés miatt többen úgy vélik, hogy a privát istállóként működő Williams még szorosabbá fűzi a kapcsolatot az Ezüst Nyilakkal. A brit vezető azonban kijelentette, nem lesznek a Mercedes B csapata.

    „A Williams egy teljesen független szervezet, ráadásul olyan, aminek a sikere attól függ, hogy jól végzem-e a munkámat. Ennek a Mercedestől függetlennek kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy megszakítjuk az együttműködést, hiszen ez már akkor is fennállt, mikor én még nem csatlakoztam a csapathoz. Ám innentől kezdve azt kell néznem, hogy mi a Williams számára a legjobb.” – magyarázta Vowles.

    A brit vezető továbbá elmesélte, hogyan tudnak védekezni a kémkedés ellen.

    „Egy érdekes hasonlatot szoktam elmondani a bulikban. Nagyjából 10 évvel ezelőtt, egy MI6-es dolgozóval leírtuk azokat a technikákat, amiket a Forma-1-ben csinálunk. Vannak közös elemek, amiket alkalmazunk, ám a kettős ügynök koncepció nem ilyen. Abban a pillanatban, hogy felveszed a Williams pólót, oda tartozol. A lojalitás hozzájuk köt, valamint a sikeretek is közös lesz. Nincs mini-Mercedes vagy B csapat, vagy bármi ilyesmi. Mindez arról szól, hogy a saját lábamra állok és próbálok sikereket elérni a körülöttem lévő szervezettel.”

  • Ismét fellélegezhet az a brit szurkoló, akit maffiavezérnek néztek

    Ismét fellélegezhet az a brit szurkoló, akit maffiavezérnek néztek

    Egy Forma-1-es szurkolót majdnem lecsuktak, mert összetévesztették egy körözött maffiavezérrel.

    Sikeresen lezárult a két éve tartó hajtóvadászat, ugyanis nemrég sikerült elfogni Szicíliában Matteo Messina Denarót. Az olasz férfit már 30 éve körözik, de 2021-ben azt hitték, végre sikerült fülön csípniük.

    A Holland Nagydíj miatt utazott az országba egy 54 éves liverpooli férfi, ám Hágában a rendőrség letartóztatta. A fiával és egyik barátjával érkezett meg egy helyi étterembe, mikor a rendőrök elfogták és letakarták az arcát.

    A holland hatóságok azt hitték, hogy a hírhedt maffiavezér az országban tartózkodik és végre sikerült elfogniuk, de tévedtek.

    „Mindig is meg voltam győződve arról, hogy nem ő az. Zseniális lett volna, ha egy olasznak ilyen liverpooli akcentusa van. El lehet képzelni, mit érzett. Dühös volt, majd hitetlenkedett végül csak nevetni tudott a helyzeten. Ő csak egy sima, normális Forma-1 rajongó volt.” – nyilatkozta az eset után a kijelölt ügyvéd.

    Mark azonban ismét fellélegezhet, mivel Denarót elfogták.

  • A Red Bull nem zárkózik el Vettel visszatérésétől

    A Red Bull nem zárkózik el Vettel visszatérésétől

    Helmut Marko tárt karokkal fogadná Sebastian Vettelt a Red Bullnál, viszont nem akar nyomást helyezni egykori versenyzőjére.

    Tavaly döntött úgy a német pilóta, hogy ettől az évtől már nem lesz aktív tagja a mezőnynek. Így a négyszeres világbajnok „nyugdíjas” évei elkezdődtek, ám nem sokáig maradt versenyzés nélkül. A hétvégén a RoC-on tűnt fel, ám azt nem tudja még, hogy az esemény után mihez fog kezdeni.

    Vettel első sorban azért hagyta ott a száguldó cirkusz világát, mert szeretne a családjával több időt tölteni. Ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy egy napon visszatér a Red Bullhoz.  Ám egyelőre csak élvezni akarja a szabadságot.

    A Bikák tanácsadója örülne annak, ha Vettel pozíciót kapna náluk, viszont nem akar tolakodó lenni. Szeretné a döntést a németre bízni.

    „Tudjuk, hogyan dolgozik és azzal is tisztában vagyunk, mennyire intelligens. Első sorban azért távozott az F1-ből, mert a családjával akar több időt tölteni. Ha pedig menedzseri pozíciót kapna, az ugyanannyi utazással és erőfeszítéssel járna. Így először neki kell kitalálnia, hogy mit akar csinálni.” – nyilatkozta Marko a sport.de-nek.

  • Túlzó és toxikus volt Verstappen a „kirohanása” miatt?

    Túlzó és toxikus volt Verstappen a „kirohanása” miatt?

    Ben Constanduros, a Virtuális Le Mans-i 24 órás verseny egyik kommentátora szerint Max Verstappen kijelentései túlzóak és bántóak voltak.

    A holland versenyző a hétvégén vett részt az eseményen a Team Redline csapatot képviselve. Szombatról vasárnapra virradóan azonban nem alakultak túl jól az események a 25 éves pilóta számára. Egy szerver hiba miatt számos helyet veszítettek, majd a kétszeres világbajnok nehezen tudott visszacsatlakozni a játékba.

    A pozíciókat nem tudta visszaszerezni a Team Redline, így Verstappen kiakadt és inkább feladta a versenyt. Ez volt a harmadik alkalom, hogy ilyen hibába futott, így „bohócműsornak” nevezte az eseményt.

    Verstappen bohóckodásnak tartja az idei Virtual Le Mans-t a kiesése után

    A Red Bull versenyzője arra buzdította a többieket, hogy inkább töröljék az egész játékot. Constandurosnak azonban ez a kijelentés nem tetszett.

    „Ha mindez egy bohócműsor, akkor mi a keményen dolgozó, elkötelezett munkatársaimmal bohócok vagyunk. Egy 24 órás virtuális verseny után alapból fáradt szoktam lenni, viszont a közösségi média mérgező oldala és a szimulátoros közösség hozzáállása nagyon kimerítő volt. Én büszke vagyok arra, amit a Le Mans-i virtuális 24 órás verseny csapata elért.” – írta a kommentátor.

    Constanduros szerint Verstappen egyszerűen peches volt, mivel nem sűrűn futnak bele szervergondokba.

    „Igen, ma nem úgy alakultak Max számára a dolgok, ahogy szerette volna. Nem volt szerencséje, mivel elszállt a kapcsolat, csakúgy, mint más versenyzőknél. A többiek viszont folytatták, és az egyikük meg is nyerte a GTE-t. A versenyzés már csak ilyen. Ugyanakkor más emberek iránt ilyen erős kritikát megfogalmazni, és a gyűlöletet táplálni nem volt túl bölcs elgondolás. Ez a hozzáállás árt az egész szimulátoros versenyzésnek.”

    Romain Grosjean sem kímélte Verstappent:

    „A való életben a motorhiba és a technikai gondok nem ugyanilyenek? A szimulátoros közösség nagyon lelkes, és azt látni, hogy az egyik legnagyobb versenyt is megrendezik ilyen formában, az szuper. Néhány apróságon még lehet javítani, de ez az élet minden területére igaz.”

  • Piastri a tanulásra fordítja a hangsúlyt

    Piastri a tanulásra fordítja a hangsúlyt

    Oscar Piastri készen áll arra, hogy „belevesse magát” a Forma-1 és a McLaren világába.

    Az ausztrál versenyző idén fog debütálni a száguldó cirkuszban, így már izgatottan várja, hogy autóba üljön és bizonyítson. Zak Brown korábban már elmondta, hogy nem akarnak nagy nyomást helyezni a tanulni vágyó 21 éves pilótára, ám remélik, hogy gyorsan össze tud majd szokni az autóval.

    Piastri sem számít azonnal kiugró eredményekre, ám ha mégis sikerülnie villantania, azt „bónuszként” élné meg.

    „Jó látni, ahogy a fenevad életre kell. Minden jól halad és egyre közelebb kerülünk a szezonnyitóhoz is, így nagyon izgatott vagyok. Örülnék neki, ha már Bahreinben is jó eredményt tudnánk elérni, de persze nem tudom mi lesz. Én személy szerint a tanulásra szeretnék fókuszálni, és ha jó eredményt érek el, az lesz a bónusz.” – magyarázta Piastri a McLaren beindítása után.

    Az ausztrál pilóta hosszútávra tervez és megvetné a lábát a McLarennél, így tisztában van azzal, hogy minél több tudást kell magába szívnia.

    „2023-ban az a célom, hogy minél többet tanuljak. Mindig van mit tanulni a Forma-1 világában. Ha sikerül mindent elsajátítanom és jól végzem a munkámat, akkor majd az eredmények is jönni fognak. Mindent jól akarok csinálni és szeretném jól érezni magam.”

  • Dakar: Al-Attiyah diadalmaskodott, Loeb második lett

    Dakar: Al-Attiyah diadalmaskodott, Loeb második lett

    Nasser Al-Attiyah ötödik alkalommal nyerte meg a Dakart Szaúd-Arábiában, így minden idők egyik legsikeresebb tereprali versenyzője lett.

    A katari pilóta mellé a szerencse is odaállt, hiszen legfőbb riválisai az útszélén ragadtak. Nem kellett így kockáztatni, ezért szakaszgyőzelmeket is kiengedhette a kezéből. Az Al-Hofuf és Dammam közötti szakaszon a 11. helyen végzett, ám ez a pozíció is elég volt arra, hogy az összetettben megtartsa a vezető helyet.

    Az örökranglistán így a második helyre ugrott fel a versenyző Stephane Peterhansel mögé, aki a legtöbb győzelmet számlálja.

    Az Audi nagy reményekkel vágott neki az idei viadalnak, ám a győzelemről szőtt álmaik Peterhansel és Carlos Sainz Sr. balszerencséje miatt szerte foszlottak. Peterhansel volt az első, aki kénytelen volt feladni a győzelemért folytatott harcot. A 6. szakaszon hat méterről zuhant le, versenyzőtársa, Edouard Boulanger csigolyatörést szenvedett az incidens kapcsán.

    Sainz mechanikai problémákkal nézett szembe, majd három szakasszal később ő is balesetezett. Sebastien Loeb sem volt  túl szerencsés, defektek és egy borulás hátráltatta a franciát. Ám a későbbi szakaszok során a ralilegenda „feltámadt” és hat szakaszgyőzelemmel felugrott a tabella második pozíciójába.

    A lista harmadik helyén Lucas Moraes végzett, Giniel de Villiers és Henk Lategan előtt.

     

    Pozíció Versenyzők Csapat Idő Időkülönbség Időbüntetés
    1  NASSER AL-ATTIYAH TOYOTA GAZOO RACING 45H 03′ 15” 00H 01′ 10”

     MATHIEU BAUMEL

    2 SEBASTIEN LOEB BAHRAIN RAID XTREME 46H 24′ 04” + 01H 20′ 49” 00H 06′ 10”

    FABIAN LURQUIN

    3  LUCAS MORAES OVERDRIVE RACING 46H 41′ 46” + 01H 38′ 31” 00H 02′ 00”

     TIMO GOTTSCHALK

    4  GINIEL DE VILLIERS TOYOTA GAZOO RACING 47H 34′ 27” + 02H 31′ 12” 00H 06′ 00”

     DENNIS MURPHY

    5  HENK LATEGAN TOYOTA GAZOO RACING 47H 39′ 38” + 02H 36′ 23” 00H 22′ 10”

     BRETT CUMMINGS

    6  MARTIN PROKOP ORLEN BENZINA TEAM 48H 43′ 59” + 03H 40′ 44”

    VIKTOR CHYTKA

    7 JUAN CRUZ YACOPINI OVERDRIVE RACING 49H 30′ 24” + 04H 27′ 09” 00H 00′ 10”

     DANIEL OLIVERAS CARRERAS

    8  WEI HAN HANWEI MOTORSPORT TEAM 49H 32′ 36” + 04H 29′ 21” 00H 01′ 00”

     MA LI

    9  SEBASTIAN HALPERN X-RAID MINI JCW TEAM 49H 45′ 53” + 04H 42′ 38” 00H 15′ 00”

    BERNARDO GRAUE

    10 GUERLAIN CHICHERIT GCK MOTORSPORT 50H 25′ 25” + 05H 22′ 10” 00H 01′ 10”

     ALEX WINOCQ

  • Mazepin visszatér, de azt nem árulja el, hogy hova és mikor

    Mazepin visszatér, de azt nem árulja el, hogy hova és mikor

    Nikita Mazepin elárulta, hogy tárgyal a visszatérésével kapcsolatban, ám azt nem akarta elmondani, hogy melyik versenysorozatban tűnhet majd fel.

    Az orosz-ukrán háború kirobbanás utána vált meg a Haas az Uralkalitól és az orosz versenyzőtől. Ám a főtámogató addigra már utalt az amerikai csapatnak, így visszakövetelték az adott összeget. Végül a felek nem tudtak megegyezni, míg Mazepin felháborodottan vette tudomásul, hogy Gene Haas csapata már nem kér belőle.

    Mazepin továbbra sem mondott le az F1-ről

    A 23 éves versenyző tavaly az orosz Silk Way Rallyn próbált szerencsét, ám a fő célja az, hogy állandó szereplője legyen az egyik versenysorozatnak.

    „Örömmel mentem el oda, és az öröm a győzelemig repített. Ugyanakkor nem tekintem magam profi raliversenyzőnek. A Silk Way egy csodálatos verseny, de ahhoz, hogy egy amatőr erre megfelelően felkészüljön, mindent félre kell tennie. Jövőre egy új sorozatban fogok versenyezni, a hazámon kívül. Egyelőre még nem írtam alá semmit, így nem mondhatok erről többet. Természetesen ott van bennem az a vágy, hogy versenyezzek. A célom az, hogy visszatérjek a Forma-1-be, így ezen fogok munkálkodni.” – nyilatkozta Mazepin a Tassnak.

    Günther Steiner mindaddig elmondta miért kellett így cselekedniük:

    „Ukrajna lerohanása után nem dönthettünk másképp. Ha visszagondolok arra az időszakra, úgy vélem, helyesen cselekedtünk. Nem volt ennek semmilyen pénzügyi hatása, viszont a szezon elejére nagyon is rányomta a bélyegét. Rengeteget kellett dolgoznunk azért, hogy visszatérjünk oda, ahol lenni akartunk. Ám, amint Bahreinben versenyezni kezdtünk, láthattuk milyen gyorsan változik az élet a Forma-1-ben. Nem néztünk hátra, a legjobbat akartuk kihozni a lehetőségeinkből.”