Szerző: Csonka Nikolett

  • Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Piastri lenyűgözze a McLarent

    Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Piastri lenyűgözze a McLarent

    Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elmondta, lenyűgözte őket az, hogy milyen higgadtsággal kezelte Oscar Piastri a nyári eseményeket.

    Eseménydús évet hagyott maga mögött az ausztrál. Fernando Alonso bejelentése után az Alpine megnevezte a 21 éves pilótát második versenyzőnek, viszont erről elfejeltették tájékoztatni az érintettet. Piastri ugyanis nem írt alá semmit a franciákkal, mivel akkor már a wokingi istállóval tárgyalt.

    Így a közösségi médiás felületein kellett tiszta vizet öntenie a pohárba. Sokan hálátlannak tartották az ausztrál, hiszen a Renault Akadémia segítette őt az útján. Viszont a megállapodásoknak ők sem tettek eleget.

    A F1 szerződéseket vizsgáló szervezete végül a McLarennek adott igazat, így Piastri idén csatlakozhat a gárdához. Az ügy kapcsán máris szerzett egy jó pontot munkaadóinál a 21 éves versenyző. Ugyanis amerikai vezető szerint példaértékű türelemmel és alázattal vitte végig az ügyet a pilóta.

    „A korához képest nagyon érett. Nagyon lenyűgözött azzal, ahogy a nyári drámát kezelte. Emellett hatalmas tehetség. Egy éve nem versenyzett, így idő kell mire belejön. Biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog neki. Nagyon koncentrált és technikás, alig várom már hogy őt és Landót (Norris) a rajtrácson lássam.” – nyilatkozta Brown a Formula1.com-nak.

    Piastri bevette a lesz*rom tablettát, és új főnöke nagyon örül ennek

  • Hamilton: Banánt dobáltak felém, és az „n” betűs szót használták rám

    Hamilton: Banánt dobáltak felém, és az „n” betűs szót használták rám

    Lewis Hamilton újfent gyerekkoráról és az iskolában elszenvedett tapasztalatairól mesélt.

    A brit versenyző többször is elmondta, hogy nem volt könnyű gyerekkora. Az egyik oktatási intézményben gyakran bántották őt bőrszínei miatt, sőt olykor még a pályán is kapott megjegyzéseket. A hétszeres világbajnok elsősorban édesapjára, Anthonyra támaszkodott ebben az időszakban.

    „Már hat éves koromban is zaklattak. Abban a bizonyos iskolában a három színesbőrű gyerek egyike voltam. Valószínűleg az az időszak volt életem legnehezebb és legtraumatikusabb része. A nagyobb és erőszakosabb gyerekek sokszor megdobáltak. Állandóan piszkált és banánhéjat dobáltak felém. Csak úgy lazán használták az „n” betűs szót is. Az emberek félvérnek neveztek, így nem tudtam hova tartozom. Nagyon nehéz volt ez számomra. A középiskolában 1200 diákból hat volt színesbőrű. Hármunkat állandóan az igazgatói iroda elé vittek. Az igazgató rám volt szállva. Úgy éreztem, hogy a rendszer ellenem van és az árral szemben úszok.” – nyilatkozta a brit pilóta Jay Shetty legújabb podcast epizódjában.

    Ám Anthony Hamilton nem engedte, hogy a fia emiatt kevesebbnek érezze magát és kételkedjen a képeségeiben. A brit pilóta elmondta, édesapjától tanultam meg, hogyan kell elfojtani ezeket az érzéseket.

    „Az apám soha nem hagyta, hogy sírjak. Azt mondta, hogy az a gyengeség jele. Volt olyan időszak, amikor legszívesebben feladtam volna. A legkönnyebb út a feladás. Sokkal nehezebb, ha folytatja az ember, és muszáj is folytatni.” – tette hozzá a Mercedes versenyzője.

    Épp ezért Hamilton mindenkit arra biztat, aki egy kicsit is kételkedik magában, hogy ne futamodjon meg és bizonyítson első sorban magának, valamint a körülötte élőknek.

    „Sokan küzdenek azért, hogy megtalálják a céljukat, és ez így is van rendjén. Meg fogjátok találni, ami számotokra megfelelő. Sose adjátok fel!”

    Hamilton bizonyos szempontból hálás a nehéz gyerekkora miatt

  • Norris a McLarent a Ferrari útjára vezetné

    Norris a McLarent a Ferrari útjára vezetné

    Lando Norris abban reménykedik, hogy a McLarennel sikerül olyan fejlődést elérniük, mint amilyet tavaly produkált a Ferrari.

    A Scuderia 2021-ben még a középmezőny élén harcolt a wokingi istállóval, ám az új szabályok miatt a következő évben már a bajnokesélyesek között találták magukat. A brit istálló is reménykedett a felzárkózásban, ám ők nem előre mentek, hanem a rajtrács vége felé. Az első versenyeken még a pontszerzés is komoly fejtörést okozott nekik, majd Imolában csodák-csodájára a dobogón találták magukat.

    Az új szezonban Norris viszont szeretne javulást elérni, és abban reménykedik, hogy megtehetik a következő lépést egy sikeresebb év felé.

    „Elismerésre méltó, amit a Ferrari tett. 2021-ben velünk csatáztak, majd a következő évben eljutottak a bajnoki címért folytatott küzdelemig. Minden egyes hétvégén a dobogós helyekért harcolnak… Ezt a célt kell nekünk is kitűznünk. Egy ilyen szintű ugrást kell produkálnunk egyik szezonról a másikra, ez elérhető.” – nyilatkozta a brit pilóta.

    Norrist természetesen frusztrálja az, hogy nem harcolhat az előkelőbb pozíciókért. Szívesebben csatázna inkább Carlos Sainzcal és George Russell-lel a dobogós helyekért.

    „Természetesen azt kívánom, hogy bárcsak én is ott lehetnék és velük harcolhatnék. Úgy érzem, megérdemlem, hogy én is ott legyek.”

    Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

  • Úgy repesztett Verstappen a V8-as motorral, hogy Imola bírságot kapott

    Úgy repesztett Verstappen a V8-as motorral, hogy Imola bírságot kapott

    Max Verstappen és a Red Bull októberben forgatott a pályán, de végül a létesítménynek kellett a zsebébe nyúlnia az esemény miatt.

    A Bikák éltek a lehetőséggel és kihasználták az egyik „filmes napjukat” az Autodromo Enzo e Dino Ferrari pályán. Az alakulat a 2013-as versenygépet vitte el, és nem félt megszólaltatni a V8-as motort. Ám az erősebb erőforrás miatt a helyi zajszintmérő berendezések működésbe léptek, így a pálya bírságot kapott.

    Elena Penazzi tanácsos így nyilatkozott az eseményről az olasz Corriere dello Sportnak:

    „Az elmúlt évben csak a Red Bull eseményen volt akkor zaj, ami kapcsán életbe léptek az érzékelő berendezések. A pálya ezt az alkalmat leszámítva mindig a határértéken belül maradt. Ám október 12-én a Red Bull egy régebbi autóval jelent meg. Néhány kör erejéig használták a versenygépet és túllépték a határértéket.”

    Az imolai pályának 500 eurós (440 font) bírságot kell fizetnie az RB9-es és a V8-as motorhang miatt.

    A Red Bull figyelmeztette a mezőnyt: Verstappen idén még jobb lesz

  • Norris egyelőre nem lát esélyt a bajnoki cím megszerzésére

    Norris egyelőre nem lát esélyt a bajnoki cím megszerzésére

    Lando Norris szerint legalább 2025-ig nem számolhatnak bajnoki címmel a McLarennél.

    2008-ban, még Lewis Hamiltonnal nyert utoljára bajnoki címet a McLaren, ám azóta nem sikerült felérniük a csúcsra. A Mercedesszel való első szakításuk után Hondára váltottak, ám az egyesülés nem hozta meg a kívánt sikert.

    Két évig a Renault-val próbálkoztak, és javulni is tudtak. Az új szabályoka készülve ismét a csillagosok oldalán kötöttek ki, ám egyelőre nem sikerült áttörniük a középmezőny bűvkörét. 2021-ben arattak csak győzelmet Daniel Ricciardo révén, míg tavaly egy harmadik helynek örülhetett csupán a csapat.

    A háttérben már készül az új szélcsatorna, így az istálló számításai szerint 2024-ben már megalkothatják vele a következő autót. Viszont addig nem számolnak kiugró sikerekkel.

    „Talán tudnék futamot nyerni, de 2025-ig bajnokságot valószínűleg nem. Tisztában vagyok azzal, hogy ezekben az években abszolút a csúcson kell lennem. Szeretem hallgatni a mérnököket. Lehet, hogy olyan dologról van épp szó, amihez nem feltétlenül tudok hozzászólni, de mivel szeretem a versenyzést, szeretnék többet tudni róla. Én maximalista vagyok, a lehető legkeményebben próbálok jobb versenyzővé válni. Úgy vélem, nem vagyok rossz vesztes, viszont magammal szemben mindig szigorú vagyok. Nagyon kritikusan vizsgálom a saját teljesítményemet.” – magyarázta a GQ-nak Norris.

    Norris új fotósorozatot „robbantott” a GQ oldalán

  • Máris hatalmas baklövést követett el a Mercedes?

    Máris hatalmas baklövést követett el a Mercedes?

    Vitaly Petrov megdöbbentőnek tartja, hogy a Mercedes elengedte James Vowlest a Williamshez.

    Meglepődött az F1-es közösség, mikor a grove-i istálló bejelentette, hogy a csillagosok főstratégája fogja vezetni az alakulatot. Többen arra tippeltek, hogy emiatt még szorosabb kapcsolat lesz a két gárda között, és a Williams „B” csapatként fog funkcionálni.

    Ám Vowles leszögezte, erről szó sincs. Lehetőséget kínáltak neki arra, hogy előrelépjen, ő pedig elfogadta azt.

    Az egykori orosz versenyző szerint komoly veszteséget szenvedett a Mercedes, és nem lesz könnyű feladat ebből kilábalniuk.

    „Minden attól függ, hogy a Mercedes hogyan oldja meg az autóval kapcsolatos problémákat, és ki lesz majd James Vowles helyén. Nem értem, hogyan engedhették el őt. Ugyanakkor világos, hogy nem lehet valakit örökké ugyanazon a helyen tartani. Vannak olyan emberek, akik még több pénzért sem maradnának, mert tovább akarnak lépni és kísérletezni szeretnének. Érhető tehát, hogy Vowles miért ment a Williamshez. Ám a legfőbb kérdés az: a Mercedes mire megy nélküle? Főstratéga nélkül nem boldogulnak, így valakinek pótolnia kell őt. Lehet, hogy nem egy ember lesz, hanem több, de megoldást kell találniuk erre.” – magyarázta Petrov.

    Toto Wolff azonban nem aggódik, és örül korábbi alkalmazottja előléptetésének:

    „Sokszor volt már olyan, hogy más embereket léptettünk elő, mikor valaki otthagyott egy pozíciót. Ez azt bizonyítja, hogy sok rátermett emberrel dolgozunk együtt. Nem lesznek betöltetlen helyek és nem marad űr sehol. Évek óta folynak tárgyalások az utódlással kapcsolatban ezen a területen.”

    James, itt George és Toto – így búcsúzott a Mercedes a főstratégától

  • Norris egy felfújható unikornison lebeg és koktélokat szolgál fel – videóval

    Norris egy felfújható unikornison lebeg és koktélokat szolgál fel – videóval

    A Hilton jóvoltából Lando Norris megtapasztalhatta ismét milyen a szállodában dolgozók élete.

    Nemrég egy újabb videóval örvendeztette meg a népszerű szállodalánc a McLaren rajongókat. A korábbi epizódokban a brit pilóta Zak Brown szobáját készítette elő, majd szakácsnak állt az éttermi résznél. Ezúttal pedig a medencéknél segített be az ott dolgozóknak.

    A pihenő Norris „meglepődött” a feladatokon, viszont a rá jellemző jókedvvel végezte el azokat. Először törölközőket kellett hajtogatnia, majd a nyugágyakat kellett felállítania és elrendeznie. Ezután a rendeléseket kellett felvennie, megjegyeznie és a megfelelő vendéghez eljuttatnia.

    Végezetül pedig megismerkedett a medencén lebegő úszógumikkal. A fánk alakúval meggyűlt a baja, nem igazán sikerült felfújnia. A küzdelmet feladta, felpattant az unikornisra és próbálta élvezni a szabadidejét. Ám sejteni lehet, hogy végül hol kötött ki Norris a nagy „munkában.”

  • Hamilton szerint még nem volt hozzá hasonló versenyző a Forma-1-ben

    Hamilton szerint még nem volt hozzá hasonló versenyző a Forma-1-ben

    Lewis Hamilton csalódott a tavalyi szezon kapcsán, de reméli, hogy idén újra nyerhet.

    Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az új érának, ám gyorsan szembesülniük kellett azzal, hogy 2022-ben nem bajnokesélyesek. Az autó sebessége mellett a delfinezéssel is meggyűlt a problémájuk, így visszacsúsztak a harmadik helyre.

    A Red Bull és a Ferrari harcolt a szezon elején a címért, majd a fejlesztési verseny során alul maradtak a vörösök. A Bikák magabiztosan húzták be a címeket, míg az utolsó futamokra a csillagosok is megmutatták magukat.

    A hétszeres világbajnok reméli, hogy idén ki tudják majd aknázni a kellő potenciált ahhoz, hogy ismét a győzelmekért és a világbajnoki címért harcoljanak:

    „Ha valamit el tudok mondani a tavalyi évvel kapcsolatban azaz, hogy csapatként még rugalmasabbak és elszántabbak lettünk. Nehéz évet zártunk. 2021 után szerettünk volna visszavágni. Innem merítettük az erőnket. Ám egy ponton túl már azt gondoltam: ‘Istenem, ezzel az autóval tényleg nem tudok a bajnokságért küzdeni”. – nyilatkozta Hamilton a holland Formule 1 magazinnak.

    Hamilton túl van már a 300. futamán is. Ugyanakkor még nem sikerült olyan versenyzőnek futamot nyernie, aki túl lépte ezt a bűvös számot. A brit pilóta viszont magabiztos, és nem kételkedik abban, hogy ő megtörheti ezt a tendenciát:

    „Még olyan pilóta sem volt a Forma-1-ben, mint amilyen én vagyok.” – válaszolta mosolyogva.

    Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem

  • Repülővel jár, de lakást bérel – ilyen Verstappen luxusélete

    Repülővel jár, de lakást bérel – ilyen Verstappen luxusélete

    Max Verstappen az évek során szépen gyarapította a vagyonát és luxusautóit.

    A kétszeres világbajnok a pletykák szerint már a legjobban kereső Forma-1-es pilótának számít, ám pénzével nemigen kérkedik. Ugyanakkor a kényelméhez szükséges járműveket nem tagadja meg magától. A Red Bull versenyzője az év legnagyobb részén úton van, ám mikor sikerül egy kis időt otthon töltenie, akkor a következő ingatlanok és járművek segítségével pihenhet.

    Ingatlan:

    A holland versenyző és Kelly Piquet nemrég költözött nagyobb lakásba. A pár a népszerű Fontvieille negyedet választotta, így Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton közelében élhetnek. Ugyanakkor sajtóértesülések szerint a 25 éves pilóta csak bérli az ingatlant, mivel nem szeretne mindig Monacóban élni. A lakás fedett edzőteremmel is rendelkezik, bár a versenyző inkább az erkélyen szeret sportolni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

    Járművek:

    Verstappen járműparkja igazán impozáns. A svájci Blick szerint miután megnyerte első Forma-1-es futamot Spanyolországban, megajándékozta magát egy Porsche 911 GT3 RS-el. Mikor még az Aston Martin a Red Bull-lal működött együtt, a holland birtokába jutott egy DB11-es, egy Vantage, valamint egy DBS Superleggera is. Ezen felül egy Adrian Newey által tervezett Aston Martin Valkyrie tulajdonosa is.

    Egyik legnagyobb beruházásnak repülőgépét tartja. A kétszeres világbajnok egy Dassault Falcon 900EX tulajdonosa, amivel járja a világot a versenyek között. Gyakran pilótatársai is vele utaznak. Daniel Ricciardo és Lando Norris előszeretettel megy Verstappennel egy-egy versenyhelyszínre. A repülőn egy bár is található, valamint a 12 ülésből kettő ággyá alakítható át.

    Szimulátor:

    Verstappen szereti az online versenyzés világát, így természetesen nagyon komoly setuppal rendelkezik. Legutóbb a Le Mans-i virtuális 24 órás versenyen vett részt a Team Redline színeiben, ám a szerverhibák miatt feladta a versenyt.

  • Olyan luxusban él Hamilton, amitől leesik az állad

    Olyan luxusban él Hamilton, amitől leesik az állad

    Lewis Hamilton ingatlanjait és járműparkját vette górcső alá az egyik népszerű F1-es sajtóorgánum.

    A brit versenyző 2007-ben csatlakozott a száguldó cirkuszba. Ez idő alatt hét világbajnoki címet szerzett, évekig ő volt a legjobban kereső Forma-1-es pilóta, sőt a marketingértéke is az egekben van. Így nem meglepő hogy az évek során rengeteg vagyontárgy és ingatlan tulajdonosa lett. A crash.net összeszedte mivel rendelkezik a Mercedes. pilótája.

    Egykori és jelenlegi ingatlanjai:

    Saját elmondás szerint a monacói házát érzi otthonának. Az exkluzív Fontvieille negyedben még 2007-ben vásárolt egy 10 millió fontos ingatlant a brit pilóta. Ugyanakkor nem csak a Mercedes versenyzője él a környéken, a szomszédjai között szerepel Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, David Coulthard és még Max Verstappen is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Hamilton mindig is imádta az Egyesült Államokat, ezért vásárolt New Yorkban egy ingatlant. 2019-ben 40 millió dollárt költött egy négyszobás penthouse-ra, ami Manhattan egyik divatos részén, Tribecában található. A lakás tökéletes kilátással bír a Hudson folyóra is. Az ingatlanban azonban sosem lakott a hétszeresvilágbajnok, sőt azóta már tovább is adott rajta. A brit pilótának Los Angeles-ben és Coloradóban is van egy háza. Az utóbbi helyen szokta a téli szünetet eltölteni.

    2017-ben egy villát vásárolt Nyugat-Londoban a Mercedes versenyzője, ám a szomszédok felháborodtak. Hamilton sosem tartózkodott az ingatlanban, viszont a felújítási munkálatok miatt fákat akart kivágatni. Így a lakók tiltakozni kezdtek.

     

    Járműpark:

    A környezettudatosság jegyében a legtöbb járművén a hétszeres világbajnok túl adott, ám az évek során a következő autók ékesítették vagy épp most is ékesítik a garázsát:

          • Egy lila Pagani Zonda, 1,6 millió font értékben, amit Hamilton számára készítettek
          • Egy ritka 1966-os Shelby 427 Cobra, ami 4 millió fontot ér. Ez a világbajnok egyik legértékesebb vagyontárgya
          • Egy LaFerrari, aminek értéke 1 millió font
          • Egy Mercedes-AMG Project One autó, amiből mindössze csak 275 darabot gyártottak
          • Egy Mercedes-AMG SLS fekete színben
          • Egy McLaren P1
          • Egy Egy 1967-es Ford Mustang Shelby GT500
          • Egy elektromos Mercedes-Maybach 6
          • Egy Mercedes Maybach S600
          • Egy Honda CRF450RX motocross motorkerékpár
          • Egy elektromos Maverick X3 buggy
          • Valamint egy Sunseeker 90-es jacht

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Órák:

    Tavaly a versenyigazgatók leporolták azt a régi szabályt, mi szerint az autóban a pilóták nem viselhetnek ékszereket. Hamilton tiltakozott is a regula miatt, valamint elmondta, vannak olyan darabjai, amit nem tud csak úgy eltávolítani. Az egyik sajtótájékoztatóra bosszúból annyi ékszert aggatott magára, amennyit csak tudott. Hónapokig ment a huzavona, majd a hétszeres világbajnok beadta a derekát.

          • IWC Big Pilot’s Watch (10 900 font)
          • IWC Big Pilot’s Watch Top Gun Mojave Desert óra (14 500 font)
          • IWC Mercedes-AMG Petronas Formula One Team óra (6850 font)

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Hamilton évek óta az egyik legjobban kereső sportolónak számít. Az F1-es listát sokáig vezette, ám tavaly Max Verstappen letaszította az első helyről. A 38 éves versenyző az ötödik legbőkezűbb embernek számít az Egyesült Királyságban. Előző éven 20 millió fontot fordított jótékony célokra.