Szerző: Csonka Nikolett

  • Vasseur már figyelmeztette Wolffot: Úgy fogok harcolni, mint a pokol!

    Vasseur már figyelmeztette Wolffot: Úgy fogok harcolni, mint a pokol!

    Frédéric Vassuer elárulta, hogy régóta jó kapcsolatot ápol Toto Wolffal, ám ettől még nem fog kesztyűskézzel bánni ellenfelével.

    A két csapatvezető az évek alatt baráti viszonyt alakított ki, ám a megváltozott helyzet miatt könnyen kerülhetnek egymással szembe. A francia vezető már a Ferrarit irányítja, és minden bizonnyal elő fog fordulni olyan szituáció, mikor az érdekei nem egyeznek majd meg Wolfféval. Így ha kell harcba száll a Mercedes csapatfőnökével, csakúgy, mint a többiekkel.

    „Tudom, hogy harcolni fogunk a pályán, a stewardok szobájában. Harcolni fogunk az FIA előtt is és Concorde Egyezmény kapcsán is. Ám az élet már csak ilyen.” – magyarázta a gpfans.com-nak a francia vezető.

    Vassuer esküt tett arra, hogy a legjobb tudása szerint vezeti majd a Scuderiát, és azt fogja szem előtt tartani, ami nekik kedvez.

    „Úgy vezetem a csapatot, ahogy akarom. Ám a globális kép szempontjából jobb, ha a csapatok egy oldalon állnak és együtt tudnak működni. Mikor az F1 érdekében kell döntést hoznunk és diskurálnunk, akkor a jó kapcsolat hatalmas előnyt jelent. Ám más kollégával is jól kijövök, nem csak Totóval. Viszont egy dologban biztos lehet mindenki: úgy fogok Toto ellen küzdeni a pályán, mint a pokol!”

    Vasseur Binotto hozzáállását méltatta

  • Piastri elsősorban tanulni szeretne, de egy-két jó eredményt azért nem bánna

    Piastri elsősorban tanulni szeretne, de egy-két jó eredményt azért nem bánna

    Oscar Piastri készen áll arra, hogy „belevesse magát” a Forma-1 és a McLaren világába.

    Az ausztrál versenyző idén fog debütálni a száguldó cirkuszban, így már izgatottan várja, hogy autóba üljön és bizonyítson. Zak Brown korábban már elmondta, hogy nem akarnak nagy nyomást helyezni a tanulni vágyó 21 éves pilótára, ám remélik, hogy gyorsan össze tud majd szokni az autóval.

    Piastri sem számít azonnal kiugró eredményekre, ám ha mégis sikerülnie villantania, azt „bónuszként” élné meg.

    „Jó látni, ahogy a fenevad életre kell. Minden jól halad és egyre közelebb kerülünk a szezonnyitóhoz is, így nagyon izgatott vagyok. Örülnék neki, ha már Bahreinben is jó eredményt tudnánk elérni, de persze nem tudom mi lesz. Én személy szerint a tanulásra szeretnék fókuszálni, és ha jó eredményt érek el, az lesz a bónusz.” – magyarázta Piastri a McLaren beindítása után.

    Piastri és Stella csillogó szemekkel nézte hogyan kel életre a McLaren – videóval

    Az ausztrál pilóta hosszútávra tervez és megvetné a lábát a McLarennél, így tisztában van azzal, hogy minél több tudást kell magába szívnia.

    „2023-ban az a célom, hogy minél többet tanuljak. Mindig van mit tanulni a Forma-1 világában. Ha sikerül mindent elsajátítanom és jól végzem a munkámat, akkor majd az eredmények is jönni fognak. Mindent jól akarok csinálni és szeretném jól érezni magam.”

  • Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Német sajtóértesülések szerint nem véltelenül a Nagy Almában mutatja be a Red Bull az új autóját.

    Február 3-án egy show keretein belül leplezi le Max Verstappen és Sergio Pérez az idei versenygép festését. Ám a német Sky úgy tudja, hogy egy új partner vezérigazgatója is részt fog venni az eseményen.

    A 2026-os új motorszabályok vonzóbbá teszik a száguldó cirkuszt az autógyártóknak. Az Audi már hivatalosan is jelezte belépési szándékát, míg a Porsche egyelőre nem talált magának partneristállót. A Bikák saját erőforrásprojektbe vágta és a fő hangsúlyt a Powertrainsre fektetik. Egy ideig a Porsche-val tárgyaltak, ám végül nem tudtak megegyezni azzal kapcsolatban, hogy kinek legyen nagyobb beleszólása a dolgokba.

    A műszaki területre viszont jól jönne nekik egy társ, de a megszokott segítőtől ezúttal eltekinteni a csapat. A Red Bull jelenleg a Honda hajtásláncait használja, ám a pletykák szerint 2026-tól már a Forddal állnának össze.

    A hírek szerint Christian Horner és Adrian Newey befogja jelenteni a bemutatón, hogy 2026-tól a Ford oldalán képzelik el az alakulat jövőjét.

    A napokban viszont Franz Tost már cáfolta ehhez hasonló pletykákat, ám a németek kitartanak az elméletük mellett.

    Tost elárulta, hogy ki nem lesz még biztosan a Red Bull motorbeszállítója

  • Vasseurt még nem érdekli, hogy kik versenyeznek 2024 után a Ferrarinál

    Vasseurt még nem érdekli, hogy kik versenyeznek 2024 után a Ferrarinál

    Frédéric Vasseur kijelentette, még nem foglalkozik azzal, hogy ki fogja vezetni a Ferrari autóit 2024 után.

    Az olasz sajtó pár napja arról írt, hogy a francia vezető minél előbb szerződést akar hosszabbítani a monacói pilótával, mivel nem szeretné, ha az ellenfelek lecsapnának rá. Leclerc szerződése (csakúgy, mint Sainzé) 2024 végén jár le, így a többi istállóval idén már elkezdheti a beszélgetéseket, ha nem jól alakulnak a dolgok a Ferrarinál.

    Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    Ám Vasseur a tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, még nem gondol arra, hogy mi lesz 2024 után, egyelőre a jelenlegi bajnokságra akar koncentrálni.

    „Két hete csatlakoztam a Ferrarihoz. Még több hónapnyi szerződésünk van Charles-lal, így nem akarom ezt a kérdéskört feszegetni. Szerintem most nem ezen van a hangsúly. Jó a kapcsolatunk és még lesz időnk beszélgetni, de először a teljesítményünkre és az eredményekre kell koncentrálni.” – magyarázta a Ferrari csapatfőnöke.

    A francia vezető azokra a pletykákra is reagált, mik szerint 30 lóerő pluszt találtak idén.

    „Nem tudom honnan szedték ezeket a számokat. Tavaly nem a motor teljesítményével volt probléma, hanem a megbízhatósággal. Most úgy tűnik, hogy minden rendben van, de a pályán derül ki igazán mi a helyzet. A problémák a vibrációból és sok más dologból származhatnak. Bahreinben tisztább képet kapunk majd.”

    A szezon előrehaladtával a sajtó valószínűleg párhuzamot fog vonni Vasseur és Jean Todt között. Ám a jelenlegi csapatfőnök szerint nem lehet összehasonlítani a helyzetüket.

    „Már hallottam ilyen megjegyzéseket. Nem lehet összehasonlítani ezt azzal, ami akkor történt. A Forma-1 folyamatosan változik, például a szabályok és a költségvetés is más. Whatsappon már beszéltem Jeannal, és hamarosan személyesen is találkozunk. Minden tanácsot szívesen fogadok. Viszont nem lehet összehasonlítani 1994-et vagy 1995-öt a mostani helyzettel.”

  • Derült égből villámcsapásként érte Wolffot munkatársa döntése

    Derült égből villámcsapásként érte Wolffot munkatársa döntése

    Toto Wolff kihangsúlyozta, nem egy nagyobb terv része volt James Vowles távozása, tényleg meglepte őt a dolog.

    Miután a Williams bejelentette, hogy a Mercedes főstratégiája lesz idén a csapat élén, többen elismerően nyilatkoztak a csillagosokról. A szakértők nagy része úgy vélt, hogy így akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatot a két istálló, és így profitálnának az együttműködésből.

    A Mercedes egykori főstratégája leszögezte: Nem leszek kettős ügynök!

    Ám az osztrák csapatfőnök kijelentette, hogy erről szó sincs, tényleg meglepte őt, mikor Vowles a távozása miatt felkereste.

    „Meglepetésként ért az egész. Mindazonáltal ő mindig ilyen célokat tűzött ki maga elé, ám a Mercedesnél egy ilyen előléptetésnek én vagyok az akadálya. James egy nagyon intelligens és racionális játékos, ezért is engedjük el őt előbb. Az egész Forma-1-nek jót tesz, ha egy ilyen szakember hoz döntéseket a Williamsnél.” – nyilatkozta az Ezüst Nyilak vezetője.

    Wolff a napokban Kitzbühelben tartózkodott a sí-világkupán, csakúgy mint Andreas Seidl és Stefano Domenicali.

    „”Kitzbühel olyan, mint Monaco vagy a Szuperkupa. Ennél jobb nem is lehetne. Mindig is fennált a motorsport és síelés közötti rokonság, hiszen mind a két sportágban a gyorsaságról szól minden. Ezért van az, hogy a fél motorsportos világ itt tartózkodik ilyenkor.”

  • Vasseur: Arrogáns dolog lenne mindjárt nagy változtatásokkal nyitni

    Vasseur: Arrogáns dolog lenne mindjárt nagy változtatásokkal nyitni

    Frédéric Vasseur szerint arrogancia lenne a részéről, ha azonnal reformokat vezetne be.

    Az Alfa Romeo egykori csapatfőnöke idén már a Scuderiát fogja irányítani. A csapat bízik abban, hogy a francia vezető a siker útján tartja őket, és így ismét megnyerhetik a bajnoki címet. Ám Vasseur óvatos duhajként vág bele a munkájába. Tegnap a sajtó képviselőinek elmondta, hogy nem akar ajtóstól rontani a házba, először a csapat működését szeretné átlátni.

    „Egyértelműen elmondtam a dolgokat Charles-nek (Leclerc) és Carlosnak (Sainz). Ugyanazt az autót kapják és ugyanúgy fogjuk őket támogatni. Ám ha a szezon egy pontján egyiket előnybe kell részesítenünk, akkor azt meg fogjuk tenni. Nincs első számú versenyző, a csapat élvez elsőbbséget.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

    A vörösök vezetője elmondta, hogy nem beszél jól olaszul, de már három hete nyelvleckéket vesz.

    „A csapatszellem megerősítése miatt van szükség erre.”

    Vassuer hozzátette, hogy nem fog kapkodni a változtatásokkal, így ne várják azt, hogy minden azonnal másképp fog működni:

    „Nem akarok arrogánsan ítélkezni a múltbeli események felett. A munkám legnehezebb része, hogy meg kell értenem mi történt a csapatnál. Egyértelműen ki kell elemezni a dolgokat és csak azután kell cselekedni. Higgyék el nekem, mikor azt mondom, hogy ez nagy kihívás. Megbeszéléseket folytatunk és próbáljuk összerakni, hogy mi történt. Inkább folyamatos fejlesztéseket szeretnénk, nem azonnali nagy változtatásokat. Hiszek az emberekben és próbáljuk a legjobbat kihozni a körülményekből.”

  • Olyan autót „tervezett” Norris, hogy még Lily Collins karaktere is reklámozná

    Olyan autót „tervezett” Norris, hogy még Lily Collins karaktere is reklámozná

    A McLaren megterveztette Lando Norrisszal a saját Artura verzióját.

    2020-ban mutatta be a brit autógyár a legújabb hibrid járművét. A gyártás egy évvel később kezdődött. Azóta kipróbálhatta már Norris és Ricciardo is az Arturát Silverstone-ban, valamint Bruno Senna is vezette Miamiban az autót.

    Norris az MTC-ben előkapta telefonját, majd megtervezte saját összeállítását a program segítségével.

    Négy csomagból választhatott: Standard, Performance, Techlux és Vision. A brit versenyző természetesen a teljesítményt (Performance) részesítette előnyben. Ám a színek mentén már többet gondolkodott. Először sárga autót szeretett volna, mivel az a szín a kedvence, de végül a kék árnyalt mellett döntött.

    Az összeállításban megjelent a carbon, a fekete szín és az audióra is nagy hangsúlyt fektetett. Norris „modellje” felkerült az Artura oldalára is, így akár meg is vásárolható.

    Az autó tavaly a „filmiparba” is betört, ugyanis az Emily in Paris sorozat (Emily Párizsban) harmadik évadjában egy saját részt kapott. Ugyan Lily Collins karaktere egy lila Arturát népszerűsített, ám Norris Artura Bule konfigurációja is elnyerte volna a tetszését.

    Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

  • „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

    Carlos Sainz és Charles Leclerc a héten már autóba ülhet, ugyanis a Ferrari privát tesztet tart versenyzőinek.

    A fiorániói pályán ismét felhangzott a motorszó, ugyanis a Scuderia ezen a héten a versenyzőit szeretné visszarázni a Forma-1-be. A háromnapos tesztet Robert Shwartzman kezdte kedden, majd szerdán Carlos Sainz vette át a kormányt.

    A csapat beszámolója szerint a reggelt esős körülmények között kezdte a spanyol pilóta. A délelőtti szakaszon 26 kört teljesített, ám délután már begyújtotta a rakétákat. A nap végén 119 körnél állt meg a számláló.

    Csütörtökön Sainz csapattársának, Charles Leclerc-nek adja át a lehetőséget a vezetésre. A monacói pilóta is azz SF21 segítségével izzítja be a rakétákat 2023-ra.

  • Wolff: Hamilton nem könyörög az új szerződésért!

    Wolff: Hamilton nem könyörög az új szerződésért!

    Toto Wolff eloszlattak azokat a feltételezéseket, mik szerint Lewis Hamilton szinte könyörög az új szerződéséért.

    A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén jár le, ám a felek korábban már elmondták, hogy együtt szeretnék folytatni az útjukat. Nemrég olyan hírek is napvilágot láttak, mik szerint Hamilton horror fizetést kaphat az új kontraktus által, ám a csapat szóvivője tagadta ezeket a pletykákat.

    A német sajtó úgy fogalmazott, hogy a 38 éves pilóta George Russell szereplése miatt szinte könyörög az új szerződésért, ám Wolff rendet tett.

    „Én ezt egyáltalán nem így látom. Már régen is mondtam, hogy Lewisnak mindig lesz helye nálunk. A döntést mindig közösen beszéljük át, és Lewis lenne az első aki elmondaná, ha már nem élvezné az egészet, vagy ha úgy érezné, hogy hiányosságai vannak. Együtt szeretnénk folytatni és tárgyalni fogunk erről, csakúgy, mint a előző években. Nem látom semmi jelét annak, hogy bármin is változtatnunk kellene.” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    A csillagosok csapatfőnöke ugyanakkor a 2023-as autó teljesítménye miatt jobban aggódik.

    „A Red Bull számára kapóra jött az, hogy voltak szakembereik a ground effect korszakból. Ez egy olyan dolog, amit alábecsültünk. Még mindig úgy vélem, hogy az aero részlegünk kiváló. Az a fejlődés amin tavaly keresztül mentünk, hosszútávon pozitív lehet. A szimulációink azt mutatják, hogy a nehézségeink végén kellene járnunk. Tavaly is ez volt a helyzet és nem ment jól az autó. Február végén kezdünk Bahreinben tesztelni, ott majd meglátjuk, hogy mennyire sikerült kiküszöbölni a problémákat.” – tette hozzá Wolff.

    Russell megverte Hamiltont, de Wolff szerint ez most lényegtelen

  • Vasseur „forradalmát” el kell kerülnie a Ferrarinak?

    Vasseur „forradalmát” el kell kerülnie a Ferrarinak?

    Emanuele Pirro szerint Frédéric Vasseurnek nem szabad kísértésbe esni és forradalmat csinálnia Maranellóban.

    Tavaly a Ferrari nagyon jól kezdte az évet. Az első futamok után úgy tűnt, hogy Charles Leclerc lesz a bajnoki cím várományosa, ám ahogy teltek a versenyek úgy csökkent a Scuderia esélye. A technikai és a stratégiai hibák mellett a fejlesztési harcot is elbukták, így meg kellett elégedniük a második pozícióval.

    Ám az újabb elbukott lehetőség után fejek hullottak Maranellóban. Mattia Binotto távozott a csapattól, helyére pedig az Alfa Romeo csapatfőnöként ültették.

    „Jobban is szerepelhetett volna a Ferrari, de nehézségeik voltak a technikával és a csapatvezetéssel. Véleményem szerint Fred (Vasseur) rendet és fegyelmet fog vinni a Scuderia életébe.” – dicsérte az olasz ex-versenyző a francia vezetőt.

    A hírek szerint Vasseur már kemény kézzel irányt, ám Pirro úgy véli, nem szabad forradalmat csinálnia.

    „Nem lenne jó, ha most forradalom lenne ott. Inkább egy olyan emberre van szükség, aki felszabadítja a csapatban rejlő potenciált. Így megkaphatnák azt a végső lendületet, ami a bajnoki címhez kell.”

    Pirro szerint az is gondokat okozhat, hogy nincs egyértelműen kimondva ki az első számú versenyző a csapatban.

    „A Red Bullnál egyértelműen le vannak osztva a szerepek, Max (Verstappen) az erősebb versenyző. Ám amikor egy alakulat két egyenrangú pilótával rendelkezik, akkor a csapatfőnöknek azt a versenyzőt kell támogatnia, akinek több nehézsége van. Mintha a szülő segítené a kisebbik gyerekét. A nehéz pillanatokban így az a pilóta fog győzedelmeskedni, aki az extra segítséget kapta. Emiatt lesz különbség a csapattársak között.”

    Vasseur gyorsabb és határozottabb fellépést szeretne