Szerző: Bognár Viktor

  • Norris megcáfolja Verstappent: Ő sem lett volna bajnok a McLarennel

    Norris megcáfolja Verstappent: Ő sem lett volna bajnok a McLarennel

    Max Verstappen hangzatos kijelentést tett azt követően, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon megszerezte negyedik világbajnoki címét, amire Lando Norris most kissé ellentmondásos válaszreakciót adott.

    „Hogy bajnok lettem volna-e a McLarennel is? Igen, és már sokkal korábban” – nyilatkozta a holland a futam után, ezzel erős célzást téve arra, hogy a wokingi istálló és az egyéni bajnoki címre távoli eséllyel rendelkező Norris közel sem hoztak ki mindent a lehetőségeikből.

    A brit azonban nem ért egyet ezzel a véleménnyel, elmondása szerint a Red Bull év első harmadában mutatott dominanciája történelmileg ledolgozhatatlan hátrányba helyezte őt addigra, mire nyáron a McLaren állt a mezőny élére.

    „Nem, semmiképpen. Mármint, a Forma-1 történetében még senki nem jött vissza akkora hátrányból, mint amekkora nekem volt. Senki. Soha. Úgy, hogy a sport múltjában az idén látottnál sokkal nagyobb formaingadozásokat is hoztak a szezonok. Az év kezdetén nekik sokkal nagyobb előnyük volt a többiekkel szemben, mint nekünk utána bármikor” – idézi Norrist a brit Telegraph.

    Palik László újra a Forma-1-ről: „Legutóbb Sennában láttam azt, amit most Verstappenben”

    Norris Verstappennel szembeni hátránya a legnagyobb a Brit Nagydíj után volt, amikor 84 ponton állt, és 47 pontnál közelebbre később sem tudott zárkózni a hollandhoz. Ez több mint három futamgyőzelemnyi lemaradást jelentett, bár amióta sprintversenyek is léteznek, ezzel már nem lehet olyan tisztán kalkulálni, mint régen, így nem is ellenőrizhető egyértelműen Norris állításának helyessége, miszerint ekkora lemaradást még nem dolgozott le senki. 1976-ban James Hunt 35 pontos hátrányból kapaszkodott vissza Niki Laudára, ami az akkori pontrendszerben kis híján négy győzelemnyi különbség volt, de persze az osztrák balesete nagyban átformálta a bajnoki versengést abban az évben.

    Norris hozzáfűzött azonban még egy mondatot gondolatmenetéhez, amivel kicsit mégis zárójelbe tette a korábban megfogalmazottakat. A verseny után már az egekig magasztalta és a világ legjobb autóversenyzőjének nevezte Verstappent, most pedig arra a kérdésre reagált, hogy a pilóta személye tette-e lehetetlenné számára a bajnokság megnyerését.

    „Ha bárki más vezette volna a Red Bullt… na jó, nem bárki más, de ha nem Max, akkor szerintem sokkal nagyobb lett volna az esélyem” – mondta Norris, aki bár először azzal védekezett, hogy még a mezőny legjobbja sem tudott volna visszajönni ekkora ponthátrányból, mégis úgy gondolja, hogy a rendkívül keveset hibázó Verstappen személye nélkül mégsem lett volna behozhatatlan ez a lemaradás.

    Bár ez az érvrendszer már filozófiai magasságokat üt meg Norristól, aki tulajdonképpen azt mondja, hogy egy McLarenben ülő Verstappen nem tudta volna beérni a Red Bullban ülő Verstappent, ám a McLarenben ülő Norrisnak lehetett volna esélye erre, ha a nagy pontelőnyt őrző Red Bullt Verstappen helyett egy másik pilóta vezet.

    Russell annyira nem hitt a győzelemben, hogy direkt rosszabb technikát akart kérni magának

  • Russell annyira nem hitt a győzelemben, hogy direkt rosszabb technikát akart kérni magának

    Russell annyira nem hitt a győzelemben, hogy direkt rosszabb technikát akart kérni magának

    A Las Vegas-i domináns hétvége után a Mercedesnél egyértelműen körvonalazódott így a szezon végére, hogy a hűvösebb időjárás mellett működik igazán jól az autójuk. Ám a győztes George Russell továbbra is úgy számol, hogy Katarban is erősek lesznek.

    A Mercedes fölényes kettős győzelemmel mért komoly csapást a mezőnyre a Las Vegas-i Nagydíjon. George Russellnek a pole-ból indulva csak az első körökben kellett ellenállnia Charles Leclerc támadásainak, mielőtt kényelmes előnyt épített ki, Lewis Hamilton pedig bár az elrontott időmérője miatt csak a 10. helyről rajtolt, de végül kényelmesen jött fel a második helyre, s öt másodperces hátrányba visszazárkózott csapattársára – ami után alighanem okkal érezte úgy, hogy győzelmi esélyt dobott el a kvalifikáción.

    Hamilton úgy véli, simán nyert volna, ha nem baltázza el az időmérőt

    „Ha értenénk az autónk viselkedését, az egészen jó lenne, mert ezen a napon egyszerűen a földbe döngöltünk mindenkit – fogalmazott a Sky Sportsnak a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff. – Könnyedén mehettünk volna még ennél is gyorsabban – olykor két másodpercet adtunk a teljes mezőnynek. Nagyon boldog vagyok, a csapat megérdemelte már ezt.”

    „Úgy tűnik, akkor vagyunk igazán jók, amikor a pálya gyors, az idő hűvösebb, a tapadás pedig alacsony. Erre büszkék lehetünk, ám arra nem, hogy amikor felmelegszik, az autónk már nem teljesít valami jól.”

    Pedig a hétvége kezdetén még a Mercedes csapattagjait is meglepte az erős vegasi szereplés, noha utólagosan már jól láthatóan kirajzolódik a tendencia: idén az esős Silverstone-ban és Spában nyertek még önerőből, ugyancsak hűvös hétvégéken.

    Mindezek ellenére Russell a hétvége előtt azzal kalkulált, és most is így tesz, hogy a következő versenyhétvégén, Katarban ugyancsak a Mercedesnek állhat majd a zászló. Az a helyszín egyáltalán nem az alacsony hőmérsékletéről ismert, de a sima pályafelszín az autók másik erősségére játszhat rá.

    „Azt hiszem, Katarban is jó esélyünk lesz. Már ez az utolsó három futam előtt Katarra helyeztem a figyelmem, olyannyira, hogy itt majdnem kicseréltettem az autó új motorját egy régire, hogy azt a következő hétvégére tartogassuk. Most már persze örülök, hogy ezt nem tettük meg” – fedte fel a karrierje harmadik F1-es győzelmét arató Russell a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    „Nem titok, hogy küszködünk a huppanós pályákon, mert olyankor feljebb kell állítanunk az autó hasmagasságát, ezzel pedig rengeteg leszorítóerőt veszítünk. Az ilyen pályákon viszont, amelyek felszíne viszonylag sima, alacsonyra és merevre állíthatjuk az autót, és szinte repülünk.”

    A Mercedes negyedik győzelmét aratta idén, és negyedik csapatként iratkozott fel a kettős győzelmet aratók sorába is, ám a bajnoki helyezésük szempontjából már semmit nem ér ez a kései fellángolás: még ha az utolsó két versenyhétvégéről is elvinnék a maximális pontot, a konstruktőrök között már biztosan nem végezhetnek a negyedik helynél előrébb, és annak is már csak elméleti esélye van, hogy az egyéniben 6. Russell és 7. Hamilton utolérje Carlos Sainzt az 5. helyért.

    Videón a Verstappent egekig magasztaló Norris gratulációja a hollandnak

  • Palik László újra a Forma-1-ről: „Legutóbb Sennában láttam azt, amit most Verstappenben”

    Palik László újra a Forma-1-ről: „Legutóbb Sennában láttam azt, amit most Verstappenben”

    Hosszú idő után beszélt ismét a Forma-1-ről a versenyek korábbi népszerű magyar kommentátora, Palik László. Mennyire követi a sportot azóta, hogy 14 éve kilépett a közvetítői stábból, és vágyik-e a visszatérésre?

    Palik közvetítései a 90-es és a 2000-es évek során generációkkal szerettették meg a Forma-1-et, de az előbb az M1-nél, majd az RTL Klubnál ténykedő kommentátor ezen túlmutatóan is erős szálakkal kötődött az autóversenyzéshez, hiszen 2001 és 2010 között a Hungaroring elnöke volt, emellett többször rajthoz állt a Dakar Ralin is. A 2010-es Brit Nagydíjat követően azonban eltűnt a közvetítésekből és a nyilvánosságból egyaránt, elmondása szerint egyrészt családi okokból, másrészt pedig azért, mert még azelőtt szeretett volna kiszállni, hogy belefásult volna az autósportos munkáival járó állandó hajtásba.

    Bár hosszú kihagyás után 2019-ben visszatért a tévéképernyőkre, jelenleg például a Legyen ön is milliomos kvízműsort vezeti, korábbi életéről és a Forma-1-ről nem nagyon hallhattuk beszélni. Most a Tribün YouTube-csatorna által készített interjúban árulta el, milyen a viszonya ma a sporttal, amelynek egykoron az elsőszámú arca volt Magyarországon.

    „Hogy követem-e, arra borzalmasan egyszerű a válaszom: igen. Én ezt nagyon szeretem a mai napig, nagyon érdekel, és most már úgy tud érdekelni, hogy nem kell kényszeresnek lennem. De abszolút követem, mint mindenki más, aki szereti és nézi. Egy vagyok a világ százmilliói közül, akik rajonganak ezért a sportért” – árulta el Palik, hozzátéve, hogy az F1-es paddockban sem járt már azóta, hogy lemondott vezetői tisztségéről a Hungaroringen.

    „Hogy hiányzik-e az a 20+ év, amit ilyen-olyan szerepben eltöltöttem a Forma-1 környezetében, hála a jóistennek, nem. Máig azt tartom rendkívüli nagy szerencsémnek, hogy mindig akkor tudtam otthagyni a bulit, amikor még jó volt, és nem megfáradt az egész bennem. Én a Forma-1-re nem viszolyogva nézek vissza az életemben, hanem nagy örömmel, nagy szeretettel. Rengeteget kaptam ettől a sportágtól, és nem fáradt el bennem. De éppen ezért nincs is bennem semmilyen vágyódás semmilyen szerepre, hiszen nekem ez már megvolt, jó volt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sztárbulvár (@sztarbulvar) által megosztott bejegyzés

    Palik visszaemlékezett azokra az időkre is, amikor még a helyszínről közvetítette az F1-et: a sport akkor még sokkal zártabb közeg volt, mint napjainkban, így akik bekerültek, a versenyzőkkel is szorosabb ismeretségbe kerülhettek. Hozzá Ayrton Senna karaktere állt a legközelebb, akit a kor legjobb versenyzőjének tartott, és 1994-ben sokkoló élmény volt számára, „hogy ő is meg tud halni”. Elmondása szerint csak éppen nemrég látta a mezőnyben ismét azt a fajta kérlelhetetlenséget, ami egykoron a brazilt is jellemezte.

    „Az, ami Sennára jellemző volt karakterében, egyértelműen azóta egy embernél jelenik meg, Max Verstappennél” – vont párhuzamot Palik, aki a friss négyszeres világbajnok közelmúltbeli, Brazil Nagydíjon mutatott domináns teljesítményét hozta fel példaként saját, karakteres beszédstílusában.

    „Tehát amikor valaki a 17. helyről, zuhogó esőben végiggázol a mezőnyön kérdés nélkül – de ott senkinek nem volt kérdése, tehát épphogy nem indexeltek –, és megnyeri a versenyt, az az a fajta idegrendszer és koncentráció, amit én Sennában láttam. És pont az esőben, mert Senna volt az, akinél, ha leesett az eső, akkor mindenki ledobta a sisakját, hogy »na jó, jön a brazil«.”

    Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

  • Pérez nyakába varrja a konstruktőri vereséget a Red Bull – megvan, mikor döntenek a sorsáról

    Pérez nyakába varrja a konstruktőri vereséget a Red Bull – megvan, mikor döntenek a sorsáról

    Bár a Red Bull még mindig nem veszítette el matematikai esélyét arra, hogy megvédje konstruktőri bajnoki címét, a csapatnál már nem tartják reálisnak ezt a forgatókönyvet, mivel Sergio Pérez hosszú ideje már csak csipegetni tudja a pontokat.

    Max Verstappen két futammal a szezon vége előtt behúzta a 2024-es egyéni világbajnoki címet Las Vegasban, vagyis jelentős pontelőnnyel rendelkezik minden üldözőjével szemben. Ennek fényében rendkívül szokatlan, hogy csapata, a Red Bull távol van az újrázástól.

    Két versennyel és egy sprinttel a szezon vége előtt még maximálisan 103 pontot szerezhet egy csapat, így három istálló még mindig versenyben van a titulusért. A McLaren 608 ponttal áll az élen, 24 egységnyi lemaradással követi a wokingiakat a Ferrari, 53-mal pedig a Red Bull.

    Az energiaitalosoknak tehát két riválist is át kellene lépniük, ehhez pedig lehetőleg dupla dobogókra lenne szükségük, ám erre még Verstappen alatt sem mindig képes az autó, nem beszélve a szenvedő Pérezről, akit április óta elkerül a pódium, s rendre csak az alsó pontszerző helyek elcsípésében lehet rá számítani: Las Vegasban egyetlen pontot szerzett, ahogy a legutóbb Interlagosban is.

    Így ünnepelte Verstappen és a Red Bull a világbajnoki címet (képgaléria)

    A konstruktőri esélyeket firtató kérdésre így a Red Bull csapatvezetője és tanácsadója, Christian Horner és Helmut Marko is Pérez felelősségét vette elő. Marko pedig újabb utalást tett arra, hogy a mexikói elveszítheti ülését 2025-re – ennek megerősítésére azonban a szezon végéig biztosan várni kell.

    „Lesz egy találkozónk Abu-Dzabi után, és annak eredményeit bemutatjuk majd a tulajdonosoknak. Ők fognak majd dönteni arról, hogyan alakuljon a versenyzői felállás a két csapatunkban” – idézi Markót az Autosport. Amennyiben Pérez távozik a Red Bull kötelékéből, a hírek szerint Franco Colapintót szerezheti meg az istálló a Williamstől, de hogy kit emel fel első csapatába, az még kérdéses.

    „Nem tudom már, mennyi a pontos különbség, de Checo több mint 200 ponttal kevesebbet gyűjtött, mint Max. És egyértelmű, hogy a konstruktőri cím már nem elérhető. Ha Sergio csak a közelében tudott volna lenni akár Hamiltonnak, Russellnek, a Ferrarinak vagy a McLarennek, akkor még mindig mi vezetnénk” – kritizálta tovább a pilóta teljesítményét Marko.

    Pérez 251 pontos hátrányban van most Verstappenhez képest, mindössze 152 egységet gyűjtve idén. Az egyéni tabellán a 8. helye tulajdonképpen már végleges, ennél pedig korábban a Force Indiánál/Racing Pointnál is képes volt jobb év végi eredményre 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban.

    „Checo egy pontot szerzett, jól vezetett, szépen zárkózott fel, de a baj az, hogy egy olyan napon rajtolt hátulról, amelyen a McLaren gyengélkedett. Szerettünk volna ma több pontot hozni rajtuk” – sajnálkozott Horner is a Red Bull konstruktőri esélyein, hiszen annak ellenére is néggyel kevesebb pontot gyűjtöttek a McLarennél Vegasban, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is csak a 6. és a 7. helyen értek célba.

    Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

  • Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

    Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

    Max Verstappen a Las Vegas-i Nagydíjon bebiztosította negyedik F1-es vb-címét, miután a McLaren nyár óta tartó erőfölénye mellett is kellően nagy pontmennyiséget tudott szállítani. Elmondása szerint a wokingiak autójával sokkal könnyebb dolga lett volna.

    A holland az első, 2021-es világbajnoki címét egy a végletekig feszült szezonban szerezte meg Lewis Hamilton Mercedese ellen, ami a szezonzáró vitatott versenyigazgatói döntésének ismeretében tényleg bármelyik oldalra eldőlhetett volna. 2022-ben és különösen a számára 19 győzelmet hozó 2023-ban azonban jóval könnyebb dolga volt az ismétléssel. Idén is domináns formában kezdte az évet, ám a Red Bull erőfölénye a nyár elején váratlanul elillant, onnantól pedig addig kiépített előnyével kellett gazdálkodnia Verstappennek – végül pedig azzal billentette a mérleg nyelvét a maga javára, hogy az interlagosi esőfutamon visszatért a dobogó tetejére.

    „Ha egyesek kritizálnak és azt gondolják, hogy csak a legjobb autóval tudok nyerni, az csak motivál arra, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét – nyilatkozta Verstappen a De Telegraafnak, utalva arra, hogy a szezon második felében rendre a McLaren vagy a Ferrari, s olykor még a Mercedes is gyorsabbnak tűnt a Red Bullnál. – Ha erre a mostanira sem kapom meg az elismerést, akkor nem tudom, mire fogom. Hogy bajnok lettem volna-e a McLarennel is? Igen, és már sokkal korábban. 2021-ben szintén meg tudtam volna nyerni a címet egy másik autóval. De 2022-ben ez már nehezebb lett volna, mert akkor a Ferrari elég sérülékeny volt.”

    Így ünnepelte Verstappen és a Red Bull a világbajnoki címet (képgaléria)

    A kérdés fordítottjára, vagyis hogy szerinte van-e olyan versenyző a mezőnyben, aki bajnoki címet tudott volna szerezni az idei Red Bull-lal, igencsak szkeptikusan, élcelődve felelt.

    „Hogy ezt meg tudta volna-e más is csinálni? Hát, Vegasban vagyunk, szóval végül is lehet rá tétet tenni. Én csak annyit mondok, sok szerencsét hozzá” – felelte.

    Hogy a Red Bull idei autójával mennyire nehéz megbirkózni, annak a csapat másik pilótája, Sergio Pérez a hírmondója, aki a 8. helyen áll a tabellán, és mostanáig Verstappen pontjainak csak 37,7%-át gyűjtötte.

    „Nagyon büszke vagyok az idei szezonunkra, mert úgy 70%-ában nem a miénk volt a leggyorsabb autó, és mégis képesek voltunk növelni az előnyünket” – mondta Verstappen, már az F1 hivatalos csatornája által készített interjúban.

    „Nem rossz ez valakitől, aki Hollandiából érkezett! Kis ország vagyunk, de remélem, hogy inspirációt adhatok sok holland gyereknek, így a 4-8 évesek láthatják, hogy nem számít, honnan érkezünk, bárki képes lehet nagy dolgokat elérni. Most még élvezem a sikereket, de abban is bízok, hogy miután befejezem, újabb holland tehetségeket nézhetek majd az F1-ben.”

    Sainz Leclerc kirohanásáról: „Nem szép dolog a sajtónak beszélni”

  • Sainz Leclerc kirohanásáról: „Nem szép dolog a sajtónak beszélni”

    Sainz Leclerc kirohanásáról: „Nem szép dolog a sajtónak beszélni”

    Charles Leclerc látványosan kiakadt a Las Vegas-i Nagydíj leintése után, amiért Carlos Sainz az ígérettel ellentétben megelőzte őt a verseny során. A spanyol nem hajlandó belemenni a nyilvános szópárbajba, és a csapatfőnök is tűzoltással foglalatoskodik.

    A monacói a második kerékcseréjét követően Sainz elé tért vissza a pályára, a spanyol pedig annak ellenére is megelőzte őt, hogy Leclerc-nek azt mondta mérnöke, nem kell tartania csapattársa támadásától, nyugodtan koncentrálhat a gumik felmelegítésére. Hogy pontosan hogyan borult ki Leclerc, azt alábbi cikkünkben részletesen összefoglaltuk.

    Leclerc káromkodva dühöngött a Las Vegas-i Nagydíj után (videó)

    Bár Leclerc az autóból kiszállva, interjúi során is hangot adott sértődöttségének, a végül egy hellyel előtte, harmadikként záró Sainz nem volt hajlandó belemenni a sárdobálásba – elmondása szerint éppen a kettőjük közötti megállapodás nyomán.

    „Megegyeztünk vele, hogy semmit nem mondunk erről a médiának, mert ha itt beszélünk, azzal mindig csak zűrzavart keltünk. Ez egy kettőnk közötti ügy. Nem szoktam ilyenkor a rádiót sem bekapcsolni, és a sajtónak sem szeretek beszélni. Szerintem ez nem lenne valami szép dolog, és nem is szükséges” – nyilatkozta Sainz az olasz Sky-nak.

    Frédéric Vasseur szerint sokat tenne a csapaton belüli harmónia megőrzéséért, ha versenyzői nem éreznének késztetést arra, hogy közvetlenül a leintés után, már a levezető körben hangot adjanak elégedetlenségüknek a bárki által visszahallgatható csapatrádióban.

    „Egyáltalán nem aggódok. Megint arról van szó, hogy szükséges-e kommentálniuk valamit vagy sem. És a levezető körön elhangzottak vélemények úgy, hogy nem voltak tisztában az összképpel. Meg fogjuk beszélni, és nem lesz semmi gond. El kell kerülnünk az egymás közötti harcot, de a verseny azon pontján [Charles-nak] még a gumijait kellett kezelnie, Carlos pedig már a harmadik-negyedik körében járt a maga etapjának” – fogalmazott a francia csapatfőnök az Autosportnak.

    A Ferrari konstruktőri pontjait nem befolyásolta, hogy milyen sorrendben ér célba Sainz és Leclerc a 3. és a 4. helyen, ám egyéni érdekek még vezérelhetik a pilótákat annak ellenére is, hogy Max Verstappen Las Vegasban bebiztosította önmaga negyedik címét. Leclerc jelenleg 21 pontra van a tabella második helyén álló Lando Norristól, míg Sainzt csak kilenc egység választja el Oscar Piastri negyedik helyétől. A mögöttük lévőkkel szemben viszont két futammal a szezon vége előtt kényelmes előnyük van a Ferrari-pilótáknak, így a bajnoki pozíciójuk védése helyett előre tekinthetnek. Sainz pedig korábban már beszélt is arról, hogy a csapattól való év végi távozásának tudatában igyekszik a lehető legtöbb győzelmet és dobogót kisajtolni utolsó versenyeiből – a spanyol az utóbbi négy futamból most harmadszor lett dobogós, Mexikóvárosban pedig győzött is.

    Videón a Verstappent egekig magasztaló Norris gratulációja a hollandnak

  • Hamilton az utolsó esélyét dobta el arra, hogy győzzön a Mercedesszel?

    Hamilton az utolsó esélyét dobta el arra, hogy győzzön a Mercedesszel?

    A Mercedesnél nem számítottak arra, hogy három hónap elteltével Las Vegasban ismét a mezőny élén találják magukat. George Russell a pole-ból a győzelmet veszi célba, Lewis Hamilton pedig az elszalasztott lehetőségen sajnálkozva már ki is húzta magát az esélyesek közül.

    A brackley-i csapatnak nyáron volt egy erős periódusa, amikor a szünet előtti négy futamból hármat is megnyert, őszre azonban már nem tudta átmenteni ezen formáját az istálló, s általában csak a negyedik helyet foglalta el az erősorrendben.

    A Las Vegas-i Nagydíjon azonban minden edzésen és az időmérő mindhárom szakaszában egy Mercedes-pilóta zárt az élen, s jó esély látszott arra, hogy Russell és Hamilton is a mezőny elejére kvalifikáljon. A hétszeres világbajnok azonban a Q3-ban kritikus hibákat követett el, előbb a 12-es, majd a 2-es kanyarban rontott bele a körébe, így végül értékelhető eredmény nélkül a 10. rajthelyen ragadt.

    „Akkor nem álltak össze a dolgok, amikor kellett volna. Megpróbáltam, de nem sikerült. A pole-ban kellene lennem. De legalább tudom, hogy megvan a tempóm, ami mindenképpen pozitív tapasztalata ennek a hétvégének. A versenyem viszont ezzel nagyjából véget is ért, a győzelem lekerült a lehetőségek közül” – sajnálkozott Hamilton az elszalasztott lehetőség után. A brit idén Silverstone-ban megszakította két és fél éves nyeretlenségi sorozatát, majd Spában utólagosan megörökölte a győzelmet kizárt csapattársától, ezen a hétvégén pedig elérhető közelségben volt attól, hogy két versennyel a Mercedestől való távozása előtt egy újabb elsőséggel tegye fel a koronát a sikerei zömét hozó együttműködésre.

    Végül azonban kettőjük közül csak Russell tudott élni a váratlanul a Mercedesre szakadt lehetőséggel, a fiatalabbik brit pedig azzal együtt is megszerezte a pole-t egy tizedmásodperccel Carlos Sainz előtt, hogy első Q3-as körében kontaktusba került a fallal, ami a folytatást is veszélybe sodorta számára.

    • Russell pole-t érő köre:

    „Hihetetlen érzés újra a pole-ban lenni. Az egész hétvégén rendkívül gyorsak voltunk, és tudtam, hogy az utolsó Q3-as kör az, ami igazán számítani fog. Volt azonban egy meleg pillanatom előtte, az első menetben, ami miatt ki kellett cserélnünk az első szárnyat. Akkor egy ideig komolyan tartottam attól, hogy nem fogok felérni egy újabb körhöz a kockás zászló előtt. Mindenesetre alaposan ki kell elemeznünk, hogy miért vagyunk ennyire gyorsak ezen a hétvégén. Az utóbbi időben volt már néhány erős időmérőnk, de ezt a pole-t most győzelemre kell váltanunk” – bizakodott Russell, aki idén Spielbergben nyert korábban.

    Noha a csapatot váratlanul érte a Las Vegas-i remeklés, Toto Wolff csapatfőnök szerint a mérnökök nagyjából már körvonalazni tudták, minek tudható be ez a hirtelen jött esély.

    „Az autónk valamiért életre kell hűvös időben, amikor nem elég jó a tapadás. Mi végig azt a visszajelzést kaptuk a versenyzőinktől, hogy minden jónak érződik, míg másoktól jóval több panaszt hallhattunk a tapadás hiánya miatt. A jövő évre az a feladatunk, hogy olyan autót építsünk, amely minden pályán jól működik. De előbb még lássuk, mit hoz a holnap!” – fogalmazott.

    Már nem csak az autó, a versenyző épsége is veszélyben a Williamsnél az újabb baleset után

  • Már nem csak az autó, a versenyző épsége is veszélyben a Williamsnél az újabb baleset után

    Már nem csak az autó, a versenyző épsége is veszélyben a Williamsnél az újabb baleset után

    A Williams közleményt adott ki a Las Vegas-i Nagydíj időmérője után, amelyben arról tájékoztat, hogy kérdésessé vált az újabb nagy balesetet elszenvedő Franco Colapinto részvétele a futamon.

    A grove-i istálló által a szeptemberi Olasz Nagydíjtól Logan Sargeant helyére beültetett argentin pilóta első Forma-1-es futamain remek eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, az utóbbi két hétvége azonban már inkább autótöréseiről maradt emlékezetes: Interlagosban a viharos körülmények között az időmérőn és a versenyen is balesetezett, most pedig Las Vegasban száraz körülmények között mérte el néhány centivel a 14-es kanyart a Q2 végén – túl korán fordult be, így bal első kerekével a kanyar belső ívén a falnak ütközött, majd átsodródott a túloldalra, ahol a betonfal újabb Williamst tört totálkárosra.

    Colapintóhoz a becsapódás ereje miatt az orvosi stáb is megérkezett, ám az autóból saját erőből szállt ki, s látszólag épségben megúszta a történteket. Csapata azonban az időmérő után maga keltett bizonytalanságot azt illetően, hogy az argentin rajthoz tud-e majd állni a szombati versenyen.

    „Az időmérőn Franco egy komoly, 50G feletti erejű becsapódást szenvedett el, ami orvosi ellenőrzést tett szükségessé. Egy ekkora erősségű ütközés nyilvánvalóan súlyos, így holnap további állapotfelmérésre lesz szükség, mielőtt eldől, hogy versenyezhet-e. Egyedül Franco egészsége számít, és örülünk, hogy egyébként jól érzi magát. Amint tudunk, további információval szolgálunk” – áll a Williams közleményében.

    Colapinto a 14. rajthelyet szerezte meg, de még ha meg is kapja az engedélyt a versenyzéshez, akkor is esélyes, hogy az autóján elvégzendő komoly javítási munka és alkatrészcserék nyomán csak a bokszutcából rajtolhat majd.

    Amennyiben nem állhat rajthoz, a Williams egy autóval lesz kénytelen harcba szállni a pontszerzésért Las Vegasban. Idén már nem ez lenne az első ilyen alkalom: a szezon elején, Melbourne-ben alkatrészhiány miatt Sargeant autóját Alexander Albonnak adta a csapat, és dacára annak, hogy a thai versenyző törte össze az autót a szabadedzésen, az amerikainak kellett kihagynia a futamot. A Sky Sports információi szerint ezúttal az alkatrészhiány nem jelent veszélyt a csapat számára, az Interlagos óta eltelt két és fél hétben nemcsak újjáépítették az autókat, de tartalékelemeket is beszereztek a szezon hátralévő részére.

    Russell a pole-ban, Hamilton elpuskázta a nagy lehetőséget Las Vegasban

  • Russell a pole-ban, Hamilton elpuskázta a nagy lehetőséget Las Vegasban

    Russell a pole-ban, Hamilton elpuskázta a nagy lehetőséget Las Vegasban

    George Russell idei harmadik rajtelsőségét szerezte a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén Carlos Sainz és a meglepetésre harmadik Pierre Gasly előtt. Lewis Hamilton nem tudott élni a Mercedes váratlanul jó formája adta lehetőséggel, mindkét Q3-as körébe belehibázott, így csak 10. a rajtrácson. Ha a futam a rajtsorrend alapján érne véget, Max Verstappen világbajnokká válna.

    Helyi idő szerint 22 órakor, még tovább hűlt, 8°-os levegő mellett startolt el a villanyfényes időmérő a kaszinóvárosban, ahol a kezdeti erőviszonyok máris tükrözték a szabadedzéseken látott állapotokat, hiszen a Mercedes két versenyzője a Q1-ben is az első két helyen zárt – mögöttük csak egy tizedmásodpercnyi lemaradásban Max Verstappennel, aki az edzéseken jobbára még szenvedett az autóval.

    A Red Bull nehézségei ezúttal is a másik autón jelentkeztek elsősorban, hiszen Sergio Pérez csak a 16. helyen zárta az első szakaszt, így idén már hatodszor ragadt egy időmérő öt leglassabb pilótája között. A 17. helyen szintén indokolatlanul korai kiesőnek számít Fernando Alonso, aki csak Alexander Albont, Valtteri Bottast és saját csapattársát, Lance Strollt múlta felül. A kanadai a szabadedzés végén történt műszaki hibája után csak egyetlen körre tudott kihajtani a Q1 végén, miután az Aston Martin az utolsó pillanatban helyrepofozta autóját, de nem tudott elmozdulni az utolsó helyről.

    Ahogy a Q1 végén Pérez kiesése, úgy a Q2 végén egy Williams összetörése jelentette azt a fejleményt, amit az érintetteknek nehéz helyzetük miatt mindenképpen el kellett volna kerülniük. Franco Colapinto ugyanis a szakasz utolsó pillanataiban, a 15 perc lepergése után az utolsó előtti kanyart elmérve a belső íven a falnak csapódott kerekével. Ez a koccanás irányíthatatlanul a túloldali falba katapultálta az autót, ami komoly károkat szenvedve tért végül nyugalmi állapotba. Mindez azok után történt, hogy a Brazil Nagydíj alatt és után három nagy balesetből kellett újraépíteni az autóikat. Colapinto épségben kiszállt, noha a becsapódás ereje indokolttá tette az orvosi autó bevetését is. Az F1-ben szeptemberben berobbanó argentin remek szereplésével hamar a címlapokra és több csapat kívánságlistájára is felkerült, ám két interlagosi balesete után most egy harmadikat is elszenvedett, miután csapattársával ellentétben túljutott az időmérő első szakaszán.

    A Q2-ben kiesett Esteban Ocon, a leggyorsabb körét a baleset miatt befejezni képtelen Kevin Magnussen, valamint Csou Kuan-jü, Colapinto és Liam Lawson. Az élen ezt a szakaszt is a Mercedes zárta, ezúttal Hamiltonnal, akihez Sainz férkőzött a legközelebb.

    A sérült korlát helyreállítása miatt húszperces szünetre volt szükség, mire végül elkezdődhetett a rajtrács első tíz helyéről döntő Q3-as szakasz. Az első gyorskörök végeztével Russell állt az élre, két tizedmásodperccel Sainz előtt, ám a hétvégén először megbotlott az egyik Mercedes: Hamilton elfékezte magát, a bukótérből kellett visszatérnie, ezzel kukába dobta első lehetőségét.

    A második próbálkozások során többen is megjavították Russell korábbi idejét, a pálya állapota ugyanis gyorsan javult – ezért is kérte a brit csapatát, hogy utolsóként hajthasson ki a garázsból. A brit végül 98 ezredes előnnyel megszerezte a pole-t, önmaga számára az idei harmadikat, Sainz előtt, a harmadik helyre pedig egy meglepetésember, Pierre Gasly érkezett meg az Interlagosban dupla dobogót szerző Alpine-nal.

    Leclerc a negyedik, Verstappen az ötödik, a bajnoki esélyeit csak a holland előtt célba érve életben tartani tudó Norris pedig hatodik lett. Hamilton elpuskázta a hétvége által kínált nagy lehetőséget, hiszen második körébe is belehibázott, így a rajtrács 10. helyén ragadt. Piastri is csak 8., vagyis a McLarenek több pozícióval a konstruktőri rivális Ferrarik mögül kezdhetik csak meg a futamot, ami közép-európai idő szerint vasárnap reggel 7 órakor startol.

    Az időmérő végeredménye:

     

  • A csapatok szerint az F1 által megcélzott rajongókat nem is érdeklik az új autók

    A csapatok szerint az F1 által megcélzott rajongókat nem is érdeklik az új autók

    A Mercedes és a Ferrari csapatvezetője szerint szükségtelen kritizálni a 2025-ös szezon előtti közös bemutatóeseményt, hiszen arra annak ellenére is igény van, hogy semmiféle sportértékkel nem fog rendelkezni.

    Az F1 nemrég bejelentette, hogy február 18-án Londonban közös, nagyszabású csapatbemutatót fog tartani a sport, amelyen minden istálló és pilóta képviselteti majd magát. Az esemény hivatalosan a világbajnokság 75. évfordulójának apropójából jön létre, de emellett a nagy nézői igény is szülte, hiszen a jegyeket borsos áruk ellenére percek alatt elkapkodták.

    Az F1 saját maga veri át a nagy újítására jegy után kapkodó szurkolóit?

    A bemutató valódi értéke azonban a kezdetektől fogva kérdéseket vet fel, hiszen azon a csapatok nem az új, 2025-re épített versenyautójukkal fognak fellépni, hanem az idei modellt állítják közszemlére, s csak a festések esetleges változása jelent majd újdonságot. A Ferrari már jelezte, hogy később a szokott módon egy saját autóbemutatót is tart, és lehetséges, hogy több csapat is így tesz majd.

    A csapatfőnökök Las Vegas-i sajtótájékoztatóján Toto Wolff a Mercedes részéről támogatólag szólt a közös bemutatóról, dacára annak, hogy ő is a régivágású rajongók közé sorolja magát, akiknek nincs szükségük ilyen szemfényvesztésre.

    „Ha rajtam múlna, sprintversenyek sem lennének, de az adatok azt mondják, hogy a rajongók szeretik a sprintversenyeket. Szeretik az ilyen eseményeket is. A sportunkat az adatok irányítják, és ha azok azt mutatják, hogy ez nagyon jó lesz, akkor érdemes vele tenni egy próbát” – mondta Wolff.

    „Kicsit olyan lesz, mint egy versenyhétvége, hiszen minden versenyző és csapat megjelenik, és nagy médiaérdeklődés fogja övezni az új festések bemutatását. Talán a keményvonalas rajongók kicsit csalódottak lesznek, hogy nem a végterméket láthatják, de azt valójában a tesztek végéig úgysem látná senki.”

    A Ferrarit irányító Frédéric Vasseur szerint sem az autók idomainak apró változásai azok, amik lázba hoznák a rajongókat.

    „Nem hiszem, hogy egy ilyen eseményen az emberek az autók részleteit, a padlólemez szélét figyelnék. Még akkor sem, ha tényleg az új autót mutatnánk be. Biztos vagyok benne, hogy korábban mindannyian mutattunk már be autót nem valódi alkatrészekkel. Most pedig nem is lesz szó ilyenről, az előző évi autóval jelenünk meg, és a festés lesz a középpontban. Az egész a rajongóknak fog szólni, és szerintem jó esemény lesz, nem kell mindent kritizálni” – állt ki az F1 új ötlete mellett Vasseur is.

    Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal