Amint a végéhez ért a Sauberrel való együttműködése vasárnap, az Abu-dzabi Nagydíj leintésével, Valtteri Bottas nem fogta vissza magát a csapat kritizálásában, ahol, mint mondja, Frédéric Vasseur távozása óta megállíthatatlan volt a lejtmenet.
Bottas Mercedes-pilótaként töltött ötéves ciklusa 2021-ben ért véget, ezt követően igazolt az akkor még az Alfa Romeo nevet viselő Sauberhez, ahol bár győzelmekben nem reménykedhetett, az akkori csapatfőnök, Frédéric Vasseur ígéretes terveket vázolt fel számára, amelyek meggyőzték őt afelől, hogy jó lóra tesz a hinwili csapattal. A finn három évre kötelezte el magát.
Igen ám, de az első szezon végén Vasseur felkérést kapott a Ferraritól, hogy dolgozzon náluk csapatfőnökként Mattia Binotto megüresedett helyén. Ekkor Alessandro Alunni Bravi érkezett a Sauber élére, Bottas szerint pedig onnantól félre is siklott a csapat az addigi felfelé ívelő pályáról. Ezt Bottas szezononkénti teljesítménye is jól tükrözi: míg az első évben még 49 pontot gyűjtött, addig tavaly már csak 10-et, idén pedig mindvégig pont nélkül maradt.
„Hiba volt, de nem láthatjuk előre a jövőt. Az első évben még minden jól haladt, de onnantól lejtmenet jött” – mondta ki kendőzetlenül az elpuskázott három évéről Bottas, akit a motorsport-total idéz.
„Fred fontos szerepet játszott a döntésemben, hiszen korábban már dolgoztam vele. Egyértelmű tervekkel rendelkezett, és célokat fektetett le, hogy hova szeretnénk eljutni az előttünk álló három évben. De amikor távozott, akkor ezek a tervek mind mentek a kukába. Nem hibáztatom ezért, mert ha valaki felkérést kap, hogy a Ferrari csapatfőnöke legyen, akkor természetes, hogy elfogadja.”
Bottas azt mondja, Vasseur távozásával neki is lett volna lehetősége kilépni a szerződéséből, ám a csapat Audival való szövetségre lépése már a levegőben lógott, őt pedig azzal hitegették, hogy neki is szerepet szánnak a gyári csapattá való átalakulás folyamatában. Ehhez képest neki és csapattársának, Guanyu Zhounak sem maradt helye 2025-re, Nico Hülkenberg és a friss F2-es bajnok Gabriel Bortoleto érkezik a két ülésbe. Az Audi vezetőségében is belső feszültségek dúltak eközben, s augusztusban Andreas Seidl helyére éppen Binotto érkezett, aki sokáig mérlegelte a pilótakérdést.
„Már nagyon későn, az év legvégén távozott [Vasseur]. Pedig volt egy kitétel a szerződésemben, hogy ha Fred elmegy, én is mehetek. Ám amikor megerősítették az Audi érkezését, nekem végig azt mondták, hogy én leszek a projekt egyik tartóoszlopa. Végül azonban ez nem így lett.”
„Ez van. Csak oda kell rá figyelnem, hogy legközelebb helyes döntést hozzak. Remélem, szebb idők jönnek.”
Ha visszatér, büntetéssel kezd
Bottas következő állomása valószínűleg ismét a Mercedes lesz, ahol Toto Wolff tartalékpilótaként számítana rá George Russell és Andrea Kimi Antonelli mögött. A tízszeres futamgyőztes egyébként a hírek szerint a Red Bullnál is puhatolózott, ahol Sergio Pérez helyén még versenyzői ülésben is adódhat üresedés, ám elmondása szerint a csapatnál egyesek nem támogatják az ő érkezését, így nem kapott kedvező visszajelzést.
A finn utolsó futama sem alakult emlékezetesen a Sauberrel: bár az időmérőn megszerezte a csapat idei mindössze második Q3-as részvételét, a pontszerzés reményei két baleset által szertefoszlottak: a rajt után Pérez kiforgatásáért 10 másodperces időbüntetést kapott, majd később a Kevin Magnussennel való ütközés véget is vetett a versenyének – ezért ráadásul öt rajthelyes büntetést róttak ki rá a következő futamára, ami bizonyosan nem javítja esélyeit arra, hogy valaki mondjuk beugróként őt kérje fel versenyzésre a jövőben.
12 szezon, 6 világbajnoki cím és 84 futamgyőzelem. Egyetlen versenyző sem ért még el annyi sikert egy F1-es csapat színeiben, mint Lewis Hamilton a Mercedesszel. Abu-Dzabiban a sport legendás partnersége ér véget, amelynek kulcspillanataira tekintünk vissza cikkünkben.
Hamilton jövőre 40 évesen vág bele egy új kihívásba, amikortól a Ferrari lesz harmadik F1-es csapata. Ismeretlenbe ugrik ezzel, de persze a maga mögött hagyott 18 szezonnal, amelynek kétharmadát a Mercedesnél töltötte, már felépítette magát a sport történetének valaha volt legsikeresebb versenyzőjeként, így nincs igazi veszítenivalója.
A brit temérdek mercedeses győzelmét számon tartani, bármilyen szempont szerint csoportosítani is nehéz. A maga módján mindegyik nagyszerű és egyedi volt, még ha sokat technikailag a mezőny fölé magasodó autóval ért is el. Méltatlanul hanyagolt például az a 2014 és 2018 közötti sorozata, amikor kilenc egymást követő esős futamot egyaránt ő nyert meg. Születtek győzelmek nagy rivalizálások, nagy felzárkózások és nagy taktikai húzások végén egyaránt.
Most azokból a sikereiből válogattunk, amelyek egy kicsit talán a fentiek mindegyikéből merítenek, egyúttal pedig fontos mérföldkőként szolgáltak Hamilton karrierjében, hogy oda jusson, ahova jutott, és azzá váljon, akivé végül vált. A hétszeres világbajnok hét karakterformáló győzelme.
Azon a napon talán még csak egy ártalmatlan, már egyébként is a levegőben lógó, de a szezon képén nem sokat változtató győzelmecskének tűnt ez a Mercedestől. Viszont a következő évek fényében érlelődött igazán történelmi jelentőségűvé a brit első sikere a Mercedes gyári csapatával, ami, ki gondolta volna még akkor, a legnagyobb F1-es menetelés kezdetét jelölte. A csapat gumitúlmelegítési gondjai abban a szezonban olykor egészen kriminális mértéket ütöttek meg, s a szezon addigi képe alapján valószínűbbnek tűnt, hogy a pole-ból induló Hamilton pontot sem szerez, semmint hogy nyer a forró Hungaroringen, a csapat és a pilóta egymással még ismerkedő párosa azonban most először oldott meg egy lehetetlennek tűnő feladatot, tíz másodperces előnnyel érve el a kockás zászlót. Bár még a hibridkorszak előtt jártunk, ez a siker máris egy apró visszaigazolást jelentett Hamilton számára, miután a McLarentől való távozásának helyességét sokan vitatták.
Az ellenállás mesterkurzusa
2014, Bahreini Nagydíj
A mercedeses években gyakran érte Hamiltont az a vád, hogy nem kellett csatáznia a győzelmekért, pedig Nico Rosberg azért még rendszeresen komoly nyomás alatt tartotta csapaton belül. A domináns éra csupán harmadik futamán elérkezett összecsapásuk pedig amolyan helyosztónak is beillett. A csárda prominens helyéért dulakodó két dudás szinte a futam teljes távja alatt vívott, Rosberg többször is támadást intézett a vezetést a rajtnál átvevő brit ellen, aki viszont mindannyiszor vissza tudta verni az offenzívát, szikrázóan látványossá téve az első villanyfényes Bahreini Nagydíjat. A leintés után Hamilton elismerte, hogy csapattársa volt a gyorsabb, de ez csak még jobb fényben láttatta a sikerét, amely komoly fegyvertényként volt értékelhető első mercedeses bajnoki hadjáratában.
Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
A sapkás incidens
2015, USA Nagydíj
Hamilton legkönnyebb éve a Rosberggel való párharcban, hiszen már három futammal a szezon vége előtt bebiztosította harmadik vb-címét. Egy nehéz, esős és eseménydús austini hétvégén történt mindez, amelynek hajrájában Rosberg vezetői hibája által örökölte meg tőle a győzelmet, és éppen erre a helycserére volt szükség ahhoz, hogy már itt eldőljön a bajnokság. A nap legemlékezetesebb mozzanata azonban a leintés után jött el, amikor a díjátadóra készülődve Hamilton kezébe akadt a 2-es számot hordozó, Rosbergnek járó szponzorsapka, amit egy flegma mozdulattal oda is ejtett a széken ülő csapattársa ölébe – hogy a német azzal a lendülettel vissza is dobja felé. A jelenet hosszú időre beszédtémát szolgáltatott: vajon Hamilton egója dobta oda a fölényesség üzenetével azt a sapkát, vagy csak egy ártalmatlan mozdulat lett felfújva?
Lassúsági győzelem
2016, Abu-dzabi Nagydíj
Itt talán az egész 2016-os év érne egy külön bekezdést, hiszen a választott verseny a szezon teljes történetívét ismerve nyerhet igazán értelmet. Új szintre emelkedett a Rosberg elleni rivalizálás intenzitása, a német minden létező mentális erejét megmozgatta a győzelem érdekében. Hamilton szemszögéből ez az év olyan morális csúcspontokkal járt, mint a lehengerlő monacói siker vagy a spielbergi párbaj megnyerése, és olyan csalódásokat hozott, mint a barcelonai ütközés vagy a Sepangban elfüstölt motor. A szezonzáró lassításos győzelmével sem sikerült kizökkenteni Rosberget, aki bajnokként távozott, a kezet nyújtó Hamiltonnak pedig kicsit újra kellett építenie magát új trénerrel, csapattárssal a folytatásra, s 2017-től már egy egészen más dinamikájú közegbe csöppent.
Vert helyzetből
2018, Német Nagydíj
Miután hazai pályán kikapott Sebastian Vetteltől, Hamilton Hockenheimben a visszavágásra készült az immár a Ferrari elleni feszült bajnoki harcban. Szombaton azonban úgy tűnt, erre nem lesz esélye, autója ugyanis cserben hagyta már az időmérő második szakaszában. A Mercedes technikai fölénye miatt persze a dobogóra így is esélye mutatkozott, ám tudta, ha Vettel nyer, azzal lépéselőnybe kerül a bajnoki hadjáratban. A félig száraz, félig esős futamon Hamilton tette a dolgát, már a harmadik helyig felzárkózott, s miután Vettel a stadionrészben a falnak csúszott, átvette a vezetést. Bár a győzelmet kissé beárnyékolta a bokszbejáratban elkövetett vélelmezett szabálytalanság, összességében így sem kérdéses, hogy a hetedik rajtsorból elért sikernek helye van a legjobb teljesítményei között. Különösen úgy, hogy a verseny fordulópontot jelentett a két pilóta harcában is a szezon hátralévő részére.
Hamilton kétségtelenül legnagyszerűbb győzelmeinek egyike, ráadásul a Verstappen elleni extrafeszült bajnoki harc végjátékában. Az akkori szabályok alapján a sprintverseny eredménye határozta meg a rajtsorrendet, ám miután a britet a túl szélesre nyíló DRS miatt kizárták az időmérőről, a mezőny végéről kellett indulnia. Innen már a sprinten előretört az 5. helyig, ahonnan egy motorcserés büntetés a 10.-ig vetette vissza a vasárnapi rajtrácson. Ezt a hátrányt is ledolgozta, s a Verstappen agresszív védekezését is átvészelve végül megnyerte a futamot – vagyis egy és egyharmadnyi versenytáv alatt lépett előre 24 pozíciót. A mentális fölény egyértelműen nála volt a szezon ezen kritikus szakaszában, hogy aztán a szezonzáró furcsa versenybírói döntése mindent zárójelbe tegyen, ami addig történt.
Könnyekben a válaszok
2024, Brit Nagydíj
Ki hitte volna, hogy Hamilton 104. F1-es futamgyőzelme lesz az első, amit úgy igazán megkönnyez? Ekkor már két és fél éve, a 2021-es végjáték óta nem nyert futamot, a Mercedes lehanyatló formája mellett pedig már elmaradtak a sikerek a csapatnál, aminek nyomán elmondása szerint saját képességeit illetően is kételyei támadtak. Vajon megvan még benne az az lendület, ami a Forma-1-es győzelemhez kell? Hazai futamán végül áttört a gát, esős körülmények között, a McLarennel, a Red Bull-lal és saját csapattársával harcolva kétségtelenül régi önmagát villantotta meg, hogy rekordot jelentő kilencedik alkalommal nyerjen egy pályán, ami történetesen hazai helyszíne, Silverstone volt. Igazi búcsúajándék lett ez az elmúlt bő évtizedért a csapata és követői felé.
Minden jel egy feszült végjáték felé mutatott Gabriel Bortoleto és Isack Hadjar között a Forma-2 szezonzáró futamán az abu-dzabi főversenyen, ám utóbbi rajtnál való lefulladásával a brazil már az első kör végére bajnoknak érezhette magát.
Azzal, hogy a bajnoki harmadik helyezett Paul Aront utólag kizárták a szombati versenyről és bokszutcai rajtra kárhoztatták vasárnapra, két szempontból is szorosabbá vált az egyébként is kiélezett pontverseny a két bajnokaspiráns között: 5,5-ről 4,5 pontra csökkent Bortoleto előnye az utolsó futam előtt, ráadásul a rajtrácson is éppen közülük vették ki az észtet, így a brazil a 2., a francia pedig a 3. helyről startolt az élen álló Victor Martins mögül.
A rajtnál Martins beragadt, így Bortoleto az élre állt, ám aki egyáltalán nem tudott elindulni, az maga Hadjar volt, aki drámai pillanatokat okozva a rajtrácson ragadt.
„Lefulladtam. Magyarázatot kérek. Nem tudom elhinni, hogy abból a rengeteg kemény munkából ez lett. Ez életem legrosszabb napja” – értetlenkedett azonnal a csapatrádióban a 20 éves, algériai származású pilóta.
LIGHTS OUT FOR THE CHAMPIONSHIP DECIDER!!!⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
DRAMA AT THE START! 😱😱😱
Gabriel Bortoleto takes the race lead into the first turn!
Hadjart sikerült gyorsan, biztonsági autó bevetése nélkül visszatolni a bokszutcába, ahol csapata beindította az autót, így a versenyző a mezőny után eredhetett. Ám már két kör hátrányban, éppen az élmezőny nyakán érkezett ki, s első megmozdulásaként rögtön vissza is vett egy kört az első helyen haladó Bortoletótól. Csalódottságától feltüzelve arra kérte a csapatát, hogy továbbra is folyamatosan tájékoztassák az ellenfelével szembeni hátrányáról, hogy lássa, mennyit tud hozni rajta.
Persze mindez a nap fő kérdésén már nem változtatott. Hadjar egy kör hátrányban, a 19. helyen ugyan eljutott a célig, de mivel a pontversenyben másodikként vágott neki a napnak, már a csodában sem igazán reménykedhetett. Bortoleto végül a második helyen jutott el a célig a paraguayi győztes, Joshua Durksen mögött, illetve Richard Verschoor előtt, így a dobogón ünnepelhetett – s Felipe Drugovich két évvel ezelőtti sikere után lett a Forma-2 második brazil bajnoka. Különbség azonban kettőjük között, hogy míg Drugovich az Aston Martin tesztpilótájaként nem igazán van közel az F1-es debütáláshoz, Bortoletónak zsebében van a 2025-ös szerződés a Sauberrel, kedden pedig már tesztelheti is a csapat autóját ugyanitt – nem csoda, hogy társainak bulizással kapcsolatos kérdésére diplomatikusan azt felelte a kamerák előtt, hogy az F1-es kötelezettsége miatt nem viheti túlzásba az ünneplést.
A Mercedes pilótájaként töltött utolsó nagydíjhétvégéjén Lewis Hamilton és versenymérnöke, Peter Bonnington közösen tettek meg egy kört Abu-Dzabi versenypályáján, természetesen a hétszeres világbajnokkal a volánnál.
Hamiltonnak 2013-as csapathoz való érkezése óta Bonnington a versenymérnöke, aki akkor a távozó Michael Schumacher helyett kapott egy újabb világbajnokot a legközelebbi munkatársaként. Azóta 12 szezont töltöttek együtt, Bonnington 84 futamgyőzelem és 6 vb-cím során tartotta a kapcsolatot Hamiltonnal a csapatrádión keresztül, de persze közös munkájuk ezen is messze túlnyúlik, hiszen a versenyhétvégéken kívül is rendszeresen egyeztettek.
A mérnök nem tart Hamiltonnal a Ferrarihoz, így utolsó közös hétvégéjükön búcsúajándékként a pilóta elvitte egy gyorskörre a rendszerint a bokszutcai irányítóközpontban ülő kollégáját egy Mercedes-AMG-vel.
Bonningtont a nézők leginkább csak a mindig nyugodt hangjáról ismerhetik, és ebben a videóban az is kiderült, hogy miért nem képernyőképes a 49 éves mérnök: nincs sikítozás, jajgatás, ijedezés, mint amikor valami hírességgel száguldanak körbe a versenyzők, csak a csendes élvezet a G-erők forgatagában. Egy celebritás esetében aligha lenne vállalható tartalom egy ilyen érzelmi kitöréseket nélkülöző videó, de ez itt most valami egészen más szinten mozog: két felnőtt férfi, akik már rengeteg mindent éltek át együtt, s alighanem már szavak nélkül is olvassák egymás érzéseit, gondolatait.
Az utolsó kanyar driftelős bevétele után azért érkezik egy frappáns megjegyzés a mérnöktől: „Nem értem, miért utálod a tesztelést. Hiszen ez nagyon élvezetes!”
Abu-Dzabiban, a 2024-es F1-es szezon utolsó futamán a McLaren jó helyzetben van ahhoz, hogy 26 év után először konstruktőri bajnoki címet szerezzen. Lando Norris visszatekintett az építkezés nehéz időszakára, kiemelve, a csapat iránti hűsége miatt nem igazolt el máshova.
Norris 2019-ben, újoncként csatlakozott a McLarenhez, amikor a csapat éppen az újjászerveződés fázisában járt a Honda-motorral félresiklott évek után. A brit idén már hatodik szezonját tapossa, s az ezévi Miami Nagydíjon érkezett el számára az áttörés az első futamgyőzelemmel. A McLaren már tavaly nyár óta rendszeresen dobogóesélyesnek számított, egy évvel később pedig az élre is megérkezett.
Oscar Piastri tavaly szintén újoncként kezdett a wokingi istállónál, s már az első szezonjában megtapasztalhatta a sikereket két dobogóval és egy sprintfutamos győzelemmel. Norris a szombati abu-dzabi sajtótájékoztatón rámutatott, mennyire más tapasztalata van neki és az ausztrálnak a csapatnál zajló élet nehézségeiről.
„Oscar alighanem szerencsés, hogy nem kellett keresztülmennie azon az első néhány éven. Volt ott azért egy pár vicces év. Igaz, még tavaly sem kezdtünk jól, de azt megelőzően tényleg érdekes idők jártak. Feljavultunk, visszaléptünk, feljavultunk, visszaléptünk. Soha nem álltak össze a dolgok igazán, nem sikerült gyarapodnunk” – fogalmazott Norris.
„Nehéz volt áttörtni azt a bizonyos gátat, hogy közel kerüljünk a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a Red Bullhoz, akik hosszú időn át uralkodtak az F1-ben. Az elmúlt másfél év során azonban nemcsak áttörtük ezt a gátat, de az élre is törtünk. Mi vagyunk a legjobb csapat, és remélhetőleg meg is nyerjük [a bajnokságot].”
Norrisszal idén év elején több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a McLaren, ezzel alighanem a Red Bulltól a pilóta felé érkező nyílt érdeklődésre is reagálva. A brit most elismeri, az elmúlt években tényleg kapott ajánlatot élcsapattól, ám örül, hogy visszautasította azt.
„Hosszú utat kellett bejárnunk, hogy eljussunk idáig, de igazán élveztem. A leginkább viszont arra vagyok büszke, hogy még mindig itt vagyok. Azért viselem még mindig papaja színeket, mert éveken át hittem a csapatban. Voltak lehetőségeim, hogy ne papajában legyek és talán a karrierem korábbi szakaszában versenyeket nyerjek. De kitartott a hitem, egyszerűen a McLarennel akartam megcsinálni. Azokkal a srácokkal, akik megadták nekem a lehetőséget a Forma-1-ben” – mondta Norris.
A McLaren 21 pontos előnnyel rendelkezik a tabella élén a Ferrari előtt, ráadásul két pilótája az első sorból rajtol, míg a riválistól Charles Leclerc a büntetése miatt a mezőny végéről – így a cím már csak egy nagy fordulat esetén csúszhat ki a wokingiak kezéből.
„Nem hittük, hogy idén sikerülni fog, a jövő évre terveztünk, papíron az lett volna a célunk. De a tény, hogy már idén elértük, csak még szebbé teszi az eredményeinket” – mondta a brit pilóta a McLaren mezőny élére való megérkezéséről.
Őrült szezonnyitányt produkált a Formula E újabb technológiai forradalma, ami az utolsó helyről rajtoló Mitch Evans győzelméről, Pascal Wehrlein látványos balesetéről, na meg a 20 éves McLaren-pilóta dobogójáról marad emlékezetes.
Sao Paulóban, de nem az F1-ből jól ismert pályán, hanem egy az elektromos szériát már harmadik alkalommal fogadó utcai helyszínen kezdődött el az FE 2024/25-ös szezonja, amelyben a Gen3 Evo modellekkel technológiai újítások is debütálnak.
A bokszutcai gyorstöltés első éles bevetését még nem tervezték a szezonnyitóra, ám a négykerék-meghajtás érkezésével így is egy fontos újdonsággal ismerkedhettek meg a nézők. Az autók ezen új képessége a rajtok utáni első körben mindenkinél aktív, ezt követően a támadó mód aktiválásakor lehetett a versenyen további nyolc percre bekapcsolni (a szokásos energianövekedéssel együtt). Ilyen módozatban pedig az autók lényegesen, körönként nagyjából két másodperccel gyorsabbá váltak a kétkerék-meghajtáson maradt társaikkal szemben. Az előzés az egyenesekben pofonegyszerűvé vált, a támadottnak nem is volt értelme védekezni – akár a nyolcadik hely környékéről is az élre lehetett így keveredni néhány perc alatt.
Egy előzés támadó móddal:
Nick Cassidy is on the charge! 📈
He's up to P2 as he looks to hunt down Oliver Rowland 👀
A támadó módot az elmúlt években kritika érte amiatt, hogy már nem nyújt valódi előnyt bekapcsolójának, ez viszont idénre megváltozott. És mivel a saját aktiválása után mindenkinek nyílt lehetősége visszatámadni, rendkívül sok pozícióváltozás történt a mezőnyben. Az előző pár évet mérgező spórolós, előreengedős taktikázásra ráadásul ezúttal nem volt szükség, valódi autóversenyt szolgáltatott a mezőny.
A pole-t a címvédő Pascal Wehrlein szerezte meg a Porschéval, akit lerajtolt ugyan Oliver Rowland Nissanja, ám a várható rengeteg fluktuáció miatt ez ekkor még nem sokat számított. Ennek ékes példája, hogy a technikai hiba miatt az időmérőt kihagyó, így az utolsó helyről rajtoló Mitch Evans Jaguarja számára is már látótávolságban volt az élmezőny a 10. kör környékére.
A 35 körös futamot a 21.-ben piros zászlós leállás akasztotta meg, amikor a szintén világbajnok Jake Dennis Andrettije műszaki okokból egy sikánon egyenesen átvágva megállt, a brit pilóta pedig jelezte, hogy az autója elektromos feszültség alatt maradt – vagyis különleges óvintézkedésekre volt szükség annak eltávolításához.
25 perces várakozás után Antonio Felix da Costával az élen, állórajttal jött a folytatás, ám nem jutott el a mezőny a kockás zászlóig újabb megszakítás nélkül. A bonyodalmak onnan indultak ki, amikor a sikánban Wehrlein, Nick Cassidy és Maximilian Günther egyszerre próbáltak meg elfordulni. Cassidy szendvicsbe került, de a külső íven lévő Günther sem fért el, s a falnak koccant a DS-sel. Két társa tovább haladt, s a következő jobbos kanyarban még mindig egymás mellett voltak, ám Cassidy első felfüggesztése megsérült az előző koccanásban, nem tudta elfordítani a Jaguart, így Wehrlein autójának ütközött, amely nagy robajjal fejtetőre állt. Újabb piros zászló következett.
A look at the incident between Wehrlein and Cassidy that brought out the red flag 🚩
Bár tíz percig tartott, mire egy daruval megemelték és visszafordították a pórul járt Porschét, s Wehrlein csak ekkor tudott kiszállni, a német nem sérült meg, noha nem csoda, hogy örömmel időzött egy kicsit a hordágyon.
A huge crash for our reigning world champion Pascal Wehrlein as he came together with Nick Cassidy
Az újabb várakozást követően a fennmaradt öt körre már biztonsági autó mögül, repülőrajttal engedték el a mezőnyt, amit ekkor már a támadó módjaival jól taktikázó Evans vezetett az utolsó rajthelyről, az új-zélandi pedig maga mögött is tudta tartani Da Costa Porschéját a rendkívüli körülmények között szerzett győzelemért.
Már az első piros zászlót követően is csak a két McLarennek maradt támadó módja, ezt felhasználva pedig a pontszerző zónán kívülről is fel tudtak kapaszkodni annyira, hogy az utolsó újraindítást már a 3. és a 4. helyről kezdhesse meg Taylor Barnard és Sam Bird. Végül fel is állhatott a dobogó alsó fokára a mindössze 20 éves Barnard, aki ebben az évben már F2-es versenyt is nyert Monacóban, de nevelőcsapata, a McLaren végül az FE felé terelte, ahol most mindössze negyedik futamán pódiumot szerzett. Mindezt azok után, hogy korábban egy sérült szárny és egy áthajtásos büntetés miatt is meg kell kellett járnia a bokszutcát. Utóbbit mind a négy Nissan-hajtásláncot használó versenyzőre kirótták (Oliver Rowland a vezetést veszítette el ezáltal), mert alighanem egy kalibrációs hiba miatt túllépték az engedélyezett teljesítményszintet a támadó mód felvételekor.
Fotó: Simon Galloway/LAT Images
Az előző szezon bajnoki címéről drámai körülmények között lecsúszó Evans tehát győzelemmel kezdte a Formula E 11. szezonját, amely 16 futamból áll majd 10 különböző helyszínen, a folytatás pedig január 11-én Mexikóvárosban, az Autodromo Hermanos Rodríguezen következik.
A Sao Paulo ePrix végeredménye:
(Norman Nato utólag 5 másodperc büntetést kapott, így kicsúszott a pontszerzők közül.)
Rosszabb rajthelye ellenére bajnoki riválisa előzz ért célba Gabriel Bortoleto a Forma-2 szezonzáró hétvégéjének első futamán Abu-Dzabiban, de így is apróságokon múlhat a cím a vasárnapi főversenyen közte és Isack Hadjar között.
Bortoletónak már zsebében van a 2025-ös F1-es debütálás a Sauberrel, s valószínűleg a Red Bull által támogatott Hadjar lehetséges RB-s ülése sem attól fog függni, hogyan zárul számára az év utolsó F2-es versenye, de ettől persze még mindkettőjük számára komoly presztízsértékű a cím, amelyért az egész szezon során szoros harcot vívtak. Olyannyira, hogy Luszailból Abu-Dzabiba érkezve Bortoleto előnye csupán 0,5 pont volt Hadjarral szemben.
Az időmérőn a brazil a második helyen zárt Victor Martins mögött, míg Hadjar negyedik lett – ez a sorrend viszont majd vasárnap, a főverseny rajtrácsán lesz használatos. A szombati sprintversenyen a kvalifikáció első tíz helyezettje fordított sorrendből indult, vagyis Bortoletónak a 9. pozícióból kellett pontokat mentenie – ami olyan jól sikerült számára, hogy a zűrzavaros első kör végén már az 5., a hatodik körre pedig már a 2. helyen találta magát.
A startnál Pepe Martí lerajtolta a pole-ban álló Amaury Cordeelt, s innentől az összes kört vezetve megnyerte a futamot – ezzel már az elképesztő 18. győztese lett az idei F2-es szezonnak az eddigi 27 versenyből. A szintén Red Bull-junior spanyol ezzel is csupán a 16. helyen áll a tabellán, amelyen az összes előtte lévő versenyző ugyancsak rendelkezik már győzelemmel…
Bortoleto végül bejött másodiknak, amiért a sprintversenyen 8 pont jár, míg Hadjar a hatodik helyért 3 egységet kapott, vagyis kettőjük között 0,5-ről csupán 5,5-re nőtt a különbség, ami az F1-es pontrendszer szerint osztozkodó vasárnapi főfutamon még bőven megfordulhat. A kezdeti előny az apró pontkülönbség mellett amiatt is a brazil mellett lesz, mert két hellyel riválisa elöl startolhat majd.
Paul Aronnak szintén volt még matematikai esélye a címre a verseny előtt, de elveszítette ezt azzal, hogy most csak Bortoleto mögött, harmadikként ért célba. Mi több, órákkal a verseny után magát a helyezést is elveszítette, miután kiderült, hogy egy milliméterrel szélesebbre nyílt autójának DRS-e a megengedettnél, így kizárták. Emellett, miután a felügyelők úgy ítélték meg, hogy az észt csapatának, a Hitechnek tudnia kellett a szabálytalanságról, a főfutamra további büntetést róttak ki az autóra, amelynek így a bokszutcából kell rajtolnia.
Aron sprintversenyről való kizárásának a bajnoki küzdelemre is lett hatása, hiszen Hadjar így az 5. helyre lépet előre, eggyel több pontot kapott, vagyis a Bortoletóval szembeni lemaradása 4,5 egységre csökkent.
A mezőny jövőre már szintén az F1-ben versenyző tagjai közül Oliver Bearman így végül negyedik helyet örökölt meg szombaton, premás csapattársa, Andrea Kimi Antonelli viszont betegség miatt kihagyta a futamot.
Másodszor is megnyerte ugyanazt a bajnoki szezont Pulling
A női F4-es széria, az F1 Academy szezonja ugyancsak ezen a hétvégén, Abu-Dzabiban zárul, a megelőző napokban pedig azzal a bizarr döntéssel került be a hírekbe, hogy miután Abbi Pulling egy hete Katarban már megünnepelte behozhatatlan pontelőnyét, két extra pont kiosztásával matematikailag ismét nyílttá vált a bajnokság.
Ahhoz azonban, hogy a lehető legszélsőségesebb fordítás bekövetkezzen, a kihívó Doriane Pinnek az összes elérhető pontot be kellett volna gereblyéznie a hétvégéről, ez a küldetés viszont már az időmérőn elbukott, hiszen nem ő, hanem Pulling szerezte meg a pole-t mindhárom futamra, így a velük járó 2-2 pontot is.
Furcsa, hogy az általuk elméletben újra nyitottá vált pontversenyről semmit nem kommunikált a sorozat hivatalos oldala, de persze a hétvége előtt is már csak formaság volt, hogy Pulling ismét kizárjon mindenféle matematikai esélyt, s az időmérő után nem is ünnepelte már kitörően a bajnoki címet, hiszen megtette azt egy héttel korábban.
A brit hölgy ráadásul a versenyeken is folytatta ellenállhatatlan formáját, hiszen a szombati mindkét futamot megnyerte (egyiket a hazai Hamda Al Qubaisi, a másikat Chloe Chambers előtt), miközben Pin is bebiztosította második helyét a tabellán Maya Weuggel szemben. Az utolsó futamot vasárnap rendezik.
Hiába kvalifikált a negyedik helyre, csak a hetedikről startolhat majd Nico Hülkenberg az Abu-dzabi Nagydíjon. A német elismeri, hogy szabályt sértett, úgy érzi azonban, hogy nem volt más választása.
Az időmérőt követően a felügyelők amiatt szabtak ki három rajthelyes hátrasorolást a Haas német pilótájára, mert a Q1-es szakaszban az utolsó gyorskörére igyekezve két autót is megelőzőtt a bokszkijáraton, egész pontosan az alagútban, ahol az autók egy szűk szakaszon áthaladnak a pálya alatt. A versenyigazgató, Rui Marques hétvégi iránymutatásai között azonban szerepel, hogy biztonsági okokból a bokszkijáraton tilos az előzés.
Hülkenberg ehhez képest előbb Carlos Sainz Ferrariját előzte meg jobb oldaról, miközben az autók hosszú sorban araszolgatva haladtak a kijárat felé, majd a spanyol előtt átvágott a bal oldalra, ahol aztán Jack Doohan Alpine-ját is lehagyta.
A 37 éves német azzal védekezett, hogy mivel a Haas garázsa az utolsó a bokszutcában (annak kijárata felől nézve), ezért csak követni tudta az előtte kihajtó autók sorát, így viszont nem maradt volna elég ideje ahhoz, hogy felérjen egy újabb gyorskörre. A csapat azért kapta ezt a sok esetben hátrányos pozíciót a bokszutcában, mert 2023-ban az utolsó, 10. helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.
„A versenyző a meghallgatás során nem vitatta, hogy nem követte a versenyigazgató iránymutatását, de azt mondta, hogy nem volt más lehetősége, muszáj volt megszegnie a szabályt, hogy meg tudja futni a körét. Bár a felügyelők elismerik, hogy a csapat garázsának helyzete limitálja, hogy mikor küldjék ki az autóikat a pályára, ez sohasem lehet kifogás a szabály megsértésére” – áll az FIA dokumentumában.
A büntetés két okból is fájó lehet a Haasnak. Egyrészt ezen a hétvégén eddig remekül működik az autó Hülkenberg alatt, aki a 4. pozícióval beállította a csapat történetének legjobb időmérős eredményét (tavaly Miamiban Kevin Magnussen érte el ugyanezt) – s maga a német is csak négyszer startolt ennél jobb helyről karrierjében, legutóbb 2020-ban 3. lett, amikor beugró volt a Racing Pointnál a 70. Évfordulós Nagydíjon.
Másrészt pedig azért, mert a Haas harcban van az Alpine-nal a konstruktőri tabella 6. helyéért, és ez az erős rajthely megnyitotta az esélyét annak, hogy az amerikaiak legalább hat ponttal többet szerezzenek a hétvégén a riválisuknál – ennyire lenne ugyanis szükségük a fordításhoz.
Persze még nincs semmi veszve, Hülkenberg 7. helye a célban éppen hat pontot érne, ám a német ezzel a büntetéssel Pierre Gasly Alpine-ja mögé is esett, amely így az 5. pozícióba került előre. Az eredetileg 5., 6. és 7. helyre kvalifikáló Max Verstappen, Gasly és Fernando Alonso profitáltak Hülkenberg hátrasorolásából.
Bár bajnoki címhez juttatta őt, Max Verstappen a legkevésbé sem fogja siratni az RB20-as modellt, miután vasárnap Abu-Dzabiban teljesíti vele utolsó versenyét.
A holland a rajtrács ötödik helyére állhat fel a szezonzárón, miután a McLarenek és Carlos Sainz mellett még a haasos Nico Hülkenberg is jobb időt futott nála az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén. A négyszeres bajnok ennél rosszabbul is járhatott volna, hiszen első Q3-as körének végén, az utolsó kanyarra ráfordulva megdobta az autóját a kerékvető, s a Red Bull pár tizedmásodpercig a bokszutca fala felé száguldott, ám Verstappen még időben képes volt irányítása alá vonni és irányba állítani az autóját.
„Amikor a fal felé néztem, arra gondoltam: ez így nagyon ízletes, csak éppen nem gyors. Így is rendben volt a Q3, de azért az autó nem ült úgy az aszfalton, ahogy szeretem. Egyes kanyarokban nehéz volt vezetni, így nem tudtam következetesen teljesíteni vele. És ha azokban a kanyarokban próbáltam is valamit változtatni, akkor biztosan egy másikban történt valami, ami megnehezítette a dolgom” – fogalmazott Verstappen, akit a racingnews365 idéz.
„Az első sorban kellene állnom, de azért így sem rossz, mert tudjuk, hogy ha megtaláljuk a megoldást a problémáinkra, azzal azonnal rengeteg időt nyerhetünk. Dolgoznunk kell ezen a jövő évre, de bízom benne, hogy a versenyre így is jó lesz az autónk.”
A holland a hazai stábjának, a Viaplaynek aztán már vidámabb hangulatban összegezte az autójának viselkedését.
„Elég nehéz volt ez a szezon. Az utolsó kör után tegyék be az autót egy múzeumba, és soha többé ne nyúljanak hozzá!”
Verstappen a szezon utolsó két hétvégéjén már tét nélkül versenyezhet, miután Las Vegasban bebiztosította negyedik bajnoki címét. A Red Bull eközben már kiszállt a konstruktőri versenyfutásból, köszönhetően Sergio Pérez tavasz át tartó gyengélkedésének – a mexikói most a 10. lett az időmérőn.
Lewis Hamilton Mercedes volánjánál töltött utolsó időmérő edzésén több minden is félresiklott, így a vágyott erős búcsúhétvégét a mezőny utolsó negyedéből rajtolva kell megoldania Abu-Dzabiban. A brit megbékélt helyzetével és igyekszik kiélvezni a csapattal töltött utolsó versenyét.
A hétszeres világbajnok idén egész szezonban önmagához képest alulteljesített az időmérőkön, 19-5-re elveszítette a csapaton belüli párharcot George Russell-lel szemben, és gyakran volt elégedetlen az autójával. Emellett a szezon végéhez közeledve még inkább hanyatlani kezdett a formája, hiszen az utolsó hat időmérőből háromszor is elvérzett a Q1-ben, miközben ezt megelőzően több mint tíz év alatt összesen volt csupán három további ilyen kellemetlen élménye.
Mindezekkel együtt az Abu-Dzabiban szombaton látott küszködését kevésbé lehet az ő számlájára írni. A csapat nem időzítette túl jól az utolsó gyorskörét, hiszen sietnie kellett a felvezetéssel: csak néhány másodperccel a leintés előtt, utolsóelőttiként kezdte meg a kört, túlságosan közel Jack Doohan Alpine-jához. Mi több, az útjából kitérni igyekvő Kevin Magnussen autója kiszakította az egyik kanyarba lehelyezett bóját, ami pont a Mercedes útjába került, s néhány kanyaron át Hamilton autója alá szorulva végzetesen megbolygatta annak működését. Ezek után nem csoda, hogy csak a 18. helyen zárt, így már az első szakasz végén búcsúzott a további küzdelmektől.
„Ezt dobta a gép, de rendben van – mondta Hamilton még az időmérő vége előtt adott első nyilatkozatában a Sky Sportsnak. – Keményen próbálkoztunk a beállításokkal jó tartományba hozni az autót, és az utolsó edzésen jónak is tűnt, ezért tényleg úgy gondoltam, hogy a dobogó elérhető lesz ezen a hétvégén. Az időzítésünk azonban nem volt jó az időmérőn, én mentem ki utoljára a pályára, és így nyilván utolértem az egyik Alpine-t és kifutottam az időből [egy újabb próbálkozásra].”
Kevin Magnussen tries to move out of the way in the final sector but hits a bollard onto the track, which Lewis Hamilton ran over and carried with him for his entire flying lap. #AbuDhabiGP#F1pic.twitter.com/TePZbk7MnX
Nagyjából fél órával később a hétszeres világbajnok látszólag már megbékélt a helyzetével, az F1 riporterének motiváltabb, frusztrációtól mentes nyilatkozatot adott.
„Ennél tökéletesebben nem is időzíthetett volna az a bója. Úgy látszik, ez így volt megírva. Az autó jól működött, így tényleg reméltem, hogy esélyünk lehet a dobogóra, de ma nem így kellett lennie. Tudom, hogy én mindent jól csináltam, a helyes döntéseket hoztam a hétvége során, szóval harcolok tovább.”
„Próbálok csak jelen lenni és élvezni minden pillanatot a csapattal. Még ha ez az időmérő nem is volt valami nagyszerű, továbbra is élvezem a vezetést, és még jobban fogom élvezni holnap.”
Charles Leclerc és Alexander Albon büntetése miatt Hamilton két rajthelyet nyer ugyan, de a 16. pozícióból indulva várhatóan így is küzdelmes vasárnap vár rá 246., utolsó Mercedes-pilótaként töltött versenyén. A brit jövőre a Ferrarihoz csatlakozik Charles Leclerc csapattársaként.