Szerző: Bognár Viktor

  • Videó: 0 bajnoki címet nyert, de a legfontosabb versenyeket mind behúzta idén a Ferrari

    Videó: 0 bajnoki címet nyert, de a legfontosabb versenyeket mind behúzta idén a Ferrari

    A részvételével zajló bajnokságokban, a Forma-1-ben és a sportautózásban szerzett 2024-es győzelmeiről készített videós összeállítást a Ferrari. Az istállónak van mire büszkének lennie, még ha a szezon végén nem is lehetett teljes az öröm.

    Bár ebből nem lett egyórás videó, mint az F1 YouTube-csatornájára felkerült Hamilton-győzelmekből, a Ferrari tényleg élvezetes, fogyasztható formában állított emléket a Forma-1-es szezonban Charles Leclerc és Carlos Sainz által szerzett összesen öt győzelemnek, valamint a WEC-ben és az amerikai IMSA-ban elért sikereknek.

    Az évet januárban rögtön megalapozta egy nagy klasszikuson, a daytonai 24 óráson a GT-kategóriában elért győzelem, majd az Ausztrál Nagydíjon a vakbélműtétjéből még csak éppen felépülő Sainz lepte meg a világot a dobogó tetején. Leclerc megcsinálta az önmaga számára legfontosabb duplát, hiszen nyert hazai versenyén, Monacóban, majd a Ferrari hazai futamán, Monzában is. Eközben a Le Mans-i 24 órás idén is a Ferrarié lett Antonio Fuoco, Miguel Molina és Nicklas Nielsen főszereplésével, majd ősszel Austinban Robert Kubica is győzelmet ünnepelhetett a Ferrari színeiben. A Circuit of the Americason duplázni is tudtak a maranellóiak azáltal, hogy a másfél hónappal később odaérkező F1-ben Leclerc nyerte meg a futamot – egy héttel később pedig Sainz Mexikóvárosban tette fel a koronát a Ferrari őszi amerikai túrájára, na meg saját, véget érő négyéves periódusára a csapattal.

    Hiába a patinás helyszíneken aratott győzelmek, a bajnoki címhez szükséges stabilan erős forma egyik sorozatban sem volt meg a Ferrarinál. Az F1-ben egy egyéni harmadik és egy konstruktőri második hellyel vigasztalódhattak, míg a WEC-ben Fuocóék másodikak lettek a tabellán, a Ferrari pedig a harmadik a gyártók között.

  • A Red Bull máris újabb évközi pilótacserére készülhet, benne látják a következő bajnokot

    A Red Bull máris újabb évközi pilótacserére készülhet, benne látják a következő bajnokot

    Még csak éppen hogy lenyugodtak a kedélyek és rendeződtek a 2025-ös sorok a Red Bull két F1-es csapatánál, Helmut Marko máris azt számolgatja, hogyan teljesíti már márciusra a királykategóriában való szerepléshez szükséges követelményeket a juniorprogram legígéretesebb fiatalja, Arvid Lindblad.

    Bár Liam Lawson hatalmas bizalmat és lehetőséget kapott azáltal, hogy mindössze 11 F1-es futam után Max Verstappen csapattársaként kezdheti meg a 2025-ös szezont a Red Bullnál, a Racing Bullsban pedig még csak a debütálására készül a Forma-2 idei bajnoki címéről hajszállal lecsúszó Isack Hadjar, a cég pilótaprogramját vezető Marko szokásához híven máris komoly nyomást helyez a fiatalok vállára azáltal, hogy az ülésüket veszélyeztető következő tehetséget magasztalja.

    A svéd apától és indiai anyától brit állampolgárként született Arvid Lindblad jelenleg 17 éves, és idén a tabella negyedik helyén zárta a Forma-3-as bajnokságot. Bár formaautós szériát még nem nyert, intenzív programot futva már több bajnokságban is kipróbálta magát az elmúlt két és fél évben, jövőre pedig Forma-2-es ülést kapott a Campos Racingnél.

    Lindblad idén Silverstone-ban vetette magát észre a szélesebb nyilvánossággal, ahol mindkét F3-as versenyt megnyerte, a másodikon jól olvasva a száradó pálya nyújtotta lehetőségeket.

    „Nem a következő Maxet keressük, hanem a következő bajnokot. És a következő versenyző, aki nagyon ígéretesnek tűnik, az Arvid Lindblad. A nyers sebessége emeli őt ki a mezőnyből” – idézi Markót a Racefans.

    „Az egyik Forma-3-as versenyén egy kör alatt valami 10 vagy 14 versenyzőt megelőzött, és az utolsó helyről nyert változó időjárási körülmények között.” Itt egész pontosan a második silverstone-i verseny 3. körére utalt Marko, amelyben Lindblad a 18.-ról a 6. helyig jött előre slick gumikon.

    „Jövőre a Forma-2-ben lesz, a felkészülése jól halad, és különleges programot teljesít, hiszen Új-Zélandra küldjük versenyezni. A cél az, hogy bajnok legyen, ezzel pedig megszerezné a szuperlicenchez szükséges pontokat.”

    Az F2-es szezon előtt ugyanis Lindblad a Formula Regional óceániai bajnokságában fog versenyezni, ami februárra véget is ér. A brit versenyző jelenleg 30 licencponttal rendelkezik, így már egy szezon végi dobogós helyezés is elég lenne neki ahhoz, hogy összegyűjtse az F1-es induláshoz elegendő 40-et, és ne kelljen ezzel megvárnia az F2-es bajnokság végét, ahol persze az eredmény szintén nem garantált. A 2007-ben született pilóta a 18. életévét majd augusztus 8-án tölti be, de idén is érkeztek már hírek arról, hogy akár az életkori kitétel alól is lehet engedményt kérni az FIA-tól. A Red Bull reakciós pilótapolitikáját ismerve pedig sohasem lehet tudni, mikor látják megalapozottnak egy újabb csere szükségét.

    Lindblad azonban F1-es autót az eddigi információk szerint még nem tesztelt, csak egy bemutatóeseményen vezette a 2012-es Red Bullt, jövőre azonban már előirányzott számára privát teszteket a csapat a 2023-as autóval. A hivatalos álláspont szerint 2026-ig szeretnék az F1-re felkészíteni a program legújabb fényes reménységét.

    Még el sem kezdődött a 2025-ös F1-es szezon, az egyik pilóta máris ultimátumot kapott

  • Félrevezető cím, de mégis igaz: kiszáll az F1-ből a Ferrari

    Félrevezető cím, de mégis igaz: kiszáll az F1-ből a Ferrari

    2025-től új pezsgőszállító partnere lesz a Forma-1-nek, miután négyévnyi együttműködést követően elköszön a sporttól a Ferrari Trento.

    A csapattal való névegyezés tényleg csak a véletlen műve, ugyanakkor eleinte okozhatott némi zavart a nézőkben, hogy az összes F1-es dobogó minden fokán ott állt a Ferrari neve. A pezsgőgyártó céget 1902-ben alapították, míg az autógyárat jóval később, 1939-ben hozta létre Enzo Ferrari.

    A Ferrari Trentót 2021 óta locsolták a versenyzők a dobogón. A cég egy viharos időszakban érkezett, és Matteo Lunelli vezérigazgató bevallása szerint is kockázatot vállaltak a beszállással – amiről először 2019-ben kezdtek el egyeztetni –, hiszen a Covid-19 világjárvány kirobbanásakor még nem lehetett tudni, mi lesz a sportesemények jövője.

    A Carbon a 2020-as késleltetett szezonkezdet előtt a járványra hivatkozva mondta fel a pezsgőszponzorációs tevékenységét, így egy évre a Moet érkezett a helyére, mielőtt életbe lépett volna a Ferrarival kötött szerződés. Az F1 azonban most milliárd dolláros értékű partnerségre lépett az LVMH-val, ennek jegyében pedig 2025-től ismét Moet pezsgőkkel spriccelik majd egymást a dobogósok.

    Még el sem kezdődött a 2025-ös F1-es szezon, az egyik pilóta máris ultimátumot kapott

    Matteo Lunelli a Motorsportnak nyilatkozva visszaemlékezett az elmúlt négy év legkülönlegesebb pillanataira, például amikor egyedi pezsgősüveggel köszöntötték a 100. győzelmét szerző Lewis Hamiltont a 2021-es Orosz Nagydíjon, amikor Lando Norris a dobogóhoz ütött üveggel leszédítette Max Verstappen herendi porcelánból készült győzelmi trófeáját a pódiumról a 2023-as Magyar Nagydíjon, vagy amikor Daniel Ricciardo cipőből itta az olasz pezsgőt utolsó győzelmekor, 2021-ben Monzában.

    „Egy cipő nem éppen a legmegfelelőbb módja a Ferrari elfogyasztásának, de ez az élvezetről szólt. Danieltől pedig bármi elfogadható, mert olyan csodálatos személyiség” – mondta Lunelli.

    A vezérigazgató számára a legérzelmesebb pillanatok viszont azok voltak, amikor a dobogó tetején a Ferrari valamelyik versenyzője locsolta a Ferrari pezsgőjét. Sőt, kiemelte a 2024-es Monacói Nagydíjat, ahol Charles Leclerc hazai győzelmétől meghatódva II. Albert herceg a protokollt megtörve maga is pezsgőlocsolásba kezdett. „A monacói dobogó a többinél formálisabban és elegánsabban zajlik, de ő olyan jól érezte magát, hogy maga is locsolni kezdte Charles-t és ivott is az üvegből. Ikonikus pillanat volt, mindenképpen az egyik legemlékezetesebb számunkra az F1-ben.”

    Újonc a Ferrariban, holtverseny a pole-ért, vb-cím 26 év után – az F1-es szezon észbontó eredményei

  • Újonc a Ferrariban, holtverseny a pole-ért, vb-cím 26 év után – az F1-es szezon észbontó eredményei

    Újonc a Ferrariban, holtverseny a pole-ért, vb-cím 26 év után – az F1-es szezon észbontó eredményei

    Nemcsak a pályán és a pontversenyben látottak miatt, hanem statisztikai szempontból is egészen rendkívüli volt a 2024-es Forma-1-es szezon. Számos olyan rekord, eredmény született, amelyekre még soha, vagy csak évtizedekkel ezelőtt volt példa a világbajnokságban. Két csapattal is remeklő újonc, kizárás futam közben, 13 győztes a rajtrácson és még sok-sok érdekesség az alábbi számmisztikai összefoglalónkban.

    Az év még úgy indult, hogy Max Verstappen 7-es győzelmi sorozatban járt, s csak három továbbira volt szüksége ahhoz, hogy ismét elérje a 10-es rekordot, amit nem is olyan régen, tavaly Monzában ő maga állított be. Csak a Red Bull szingapúri gyengélkedése szólt bele, hogy ne egy még elképesztőbb győzelmi sorozatban tartson a holland. És bár most is domináns formában kezdte a szezont, végül Ausztráliában, azon a futamon, ahol ismét megszerezhette volna zsinórban 10. győzelmét, kiesett. De azért így is volt egy olyan sorozata, amelyben 20-ból 19-et megnyert. Észbontó.

    Egy másik nagy, és igen régóta fennálló sorozatot viszont beállított a holland: Imolában megszerezte sorozatban nyolcadik rajtelsőségét, ezzel beérte Ayrton Sennát, aki eddig egyedüliként volt képes ilyen menetelésre az 1988-as Spanyol és az 1989-es USA Nagydíj között. A rekorddöntés viszont nem sikerült, Monacóban nem lett meg az újabb pole.

    Azok után, hogy 1977 óta először egyetlen új versenyző sem debütált a szezonnyitón, egy futammal később, Szaúd-Arábiában Oliver Bearman a Ferrarinál teljesíthette első F1-es versenyét, ilyenre pedig nem vállalkozott a csapat Arturo Merzario 1972-es bemutatkozása óta. Bearman lett az F1 történetének harmadik legfiatalabb pilótája, és Eddie Irvine 1999-es szereplése óta az első brit a Ferrarinál. Továbbá Dzsiddában a 2000-es Japán Nagydíj óta először végzett négy brit pilóta is az első 10 között, s az 1968-as Francia Nagydíj óta volt először négy brit pilóta is pontszerző.

    Bearman lett az első az F1 történetében, aki egy mezőnyben versenyezhetett azzal a pilótával, aki a világbajnok volt a születési évében: 2005-ről és Fernando Alonsóról van szó.

    A brit ifjonc később a Haasszal is rajthoz állhatott, amikor Kevin Magnussent eltiltották (az első eltiltott 2012 óta), s ott a 10. helyen ért célba. Ezzel is különleges tettet vitt véghez: ő lett az első Gijs van Lennep óta, aki első két F1-es futamát két különböző csapattal teljesítve egyaránt az első tíz között zárt: a holland ezen két versenye még 1971-ben és 1973-ban történt. De előtte is csak maroknyi pilóta volt képes hasonlóra, köztük Roger Penske-vel és Phil Hill-lel.

    A vakbélműtétből visszatérő Carlos Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat, így ő lett az első Gerhard Berger 1997-es Német Nagydíjon aratott győzelme óta, aki úgy ünnepelhetett egy futamon a dobogó tetején, hogy az azt megelőző versenyen nem volt ott a mezőnyben. Minden ilyen esetet külön is összegyűjtöttünk alábbi cikkünkben.

    Az eltiltott Schumachertől a túl lassú Piquet-ig – versenyzők, akik győzelemmel tértek vissza

    Furcsa belegondolni, de a szezont még azzal kezdtük, hogy Lando Norris a győzelem nélkül szerzett legtöbb dobogó rekordjáért megelőzte Nick Heidfeldet, amikor Melbourne-ben még nyeretlen pilótaként 14. alkalommal pódiumra állt. Végül azonban visszaszállt ez a rekord a németre, amikor Miamiban végül Norris is feliratkozott a győztesek sorába. 15 dobogós hely után lett meg az első győzelme, akárcsak Patrick Depailler-nek, Jean Alesinek, Mika Häkkinennek és Eddie Irvine-nak – ennél több pódiumot még senkinek nem kellett megélnie első győzelméig.

    A Miami Nagydíjon a sprintversenyes hétvégének köszönhetően előállhatott az, hogy nem a futam győztese szerezte a hétvégén a legtöbb pontot. Ez nem teljesen példátlan, de csak összesen csak háromszor történt meg az 50-es években, amikor még engedélyezett volt a pilótacsere az autókban, és ilyenkor a győztesek osztoztak a pontokon is. Legutóbb az 1957-es Brit Nagydíjon szerzett több pontot a futamon második helyen célba érő pilóta, mint bárki más.

    A Kanadai Nagydíj időmérőjén George Russell és Max Verstappen ezredre azonos idővel futották meg a leggyorsabb kört, így ez lett az első holtversenyes pole-pozíció az 1997-es Európa Nagydíj óta, amikor hárman is azonos idővel zártak az élen. Összességében már a 17. alkalommal történt meg, hogy legalább ketten azonos idővel végeztek az első helyen egy időmérőn, de a jerezi az egyetlen olyan másik eset, amikor három tizedesjegyig mérték az időt, az összes többi még a sport hőskorában történt.

    Lewis Hamilton leghosszabb, két és fél éves nyeretlenségi sorozatát megszakítva visszatért a dobogó tetejére a Brit Nagydíjon. Ez már a kilencedik győzelme volt Silverstone-ban, így ő lett az első az F1 történetében, aki egyazon pályán ennyiszer nyert. Hamiltonnak 17 év és 27 nap telt el első és akkori győzelme között, ezzel szintén élére ugrott a vonatkozó listának, megelőzve a 15 és fél éves intervallumot átölelő Räikkönent. A brit 344. F1-es futamán ünnepelt győzelemmel, karrierje ilyen késői szakaszában ez még senkinek nem sikerült (bár már csak Alonsónak és Räikkönennek volt ennél több nagydíjrajtja ezen a ponton). Hamilton később Spában ismét győzött, tovább nyújtva ez a két tartóssági rekordot.

    Hamilton távozik, de az autó színében mégis ott marad a Mercedesnél

    Oscar Piastri lett a Magyar Nagydíjak hatodik újonc győztese, ennek köszönhetően pedig a következő öt versenyen 13 futamgyőztes pilóta volt ott a mezőnyben. Spát megelőzően utoljára az 1980-as, imolai Olasz Nagydíj rajtrácsára állt fel 13 futamgyőztes, ez 774 versennyel és közel 44 évvel korábban történt. Olyanra pedig, hogy ennél is több győztese legyen a mezőnynek, csupán tíz Forma-1-es futamon volt példa a történelemben, szintén ebben az időszakban, 1977 és 1980 között.

    Piastri győzelme révén a McLarennel megtörtént az, amire legutóbb 2001-ben a Williamsnél volt példa Ralf Schumacherrel és Juan Pablo Montoyával: mindkét versenyzőjük egyazon évben szerezte meg első futamgyőzelmét. Sőt, ez az együttállás olyannyira ritka, hogy tulajdonképpen egyedül a McLaren a Williams említett esete értelmezhető a Forma-1 jelenleg ismert keretei között. Ezt megelőzően 1961-ben történt meg, hogy a Ferrarival Wolfgang von Trips és Giancarlo Baghetti is első győzelmét szerezze, de egyrészt abban az évben heten is versenyeztek Ferrarival, másrészt Baghetti egy ügyfélcsapat pilótája volt.

    Ezt követően Spában és Zandvoortban az első tíz célba érkező versenyző mindegyike korábbi futamgyőztes volt: ezt megelőzően sohasem volt ilyenre példa az F1 történetében, most viszont két egymást követő futamon is megesett!

    Charles Leclerc negyedik rajtelsőségét szerezte Bakuban, 2021 óta legyőzhetetlen az ottani időmérőkön, ám ennek dacára a futamot még egyszer sem tudta megnyerni. Egyetlen másik versenyző volt csak az F1 történetében, aki egy pályán négyszer állt a pole-ban, de győzni képtelen volt: Jim Clark Monacóban.

    Szingapúrban Daniel Ricciardo, Abu-Dzabiban pedig Kevin Magnussen is valószínűleg utolsó F1-es versenyét futotta, s közös bennük, hogy mindketten a futam leggyorsabb körét is jegyezték ezen a napon. Korábban csak Mark Webber, Jim Clark, Ritchie Ginther és Onofre Marimon értek el leggyorsabb kört utolsó futamokon, így igazi kuriózum, hogy ez idén két pilótával is megtörtént – egyelőre feltételesen, amennyiben már nem térnek vissza.

    Verstappen a 17. helyről nyert futamot Brazíliában, legutóbb 2005-ben Szuzukában Räikkönen tett így, ennél hátrébbról pedig csak három alkalommal sikerült bárkinek is az F1 történelmében győzni. A holland ezzel együtt már tíz különböző rajthelyről szerzett futamgyőzelmet, ami rekord.

    Az Alpine interlagosi kettős dobogója révén az 1994-es Német Nagydíj óta először ünnepelhetett együtt a pódiumon két francia csapattárs. Akkor Olivier Panis és Éric Bernard a Ligier színeiben tehették meg ezt. De a hétvége még mindezeken felül is hozott zűrzavaros dolgokat: összesen hatodszor, 2019 óta először toltak el vasárnapra egy időmérőt rossz időjárás miatt, Nico Hülkenberg pedig 2007 óta az első lett, aki a verseny közben kapott kizárást.

    Mivel a Las Vegas-i Nagydíjat helyi idő szerint szombaton rendezték, a behozhatatlan pontelőnyre szert tevő Verstappen elmondhatta magáról, hogy 2023-mal együtt immár másodszor avatták őt bajnokká egy szombati napon. Ilyen csak Nelson Piquet-vel történt korábban kétszer is.

    Több nemzet is régen látott magasságokban tűnt fel a rajtrácson idén: Franco Colapinto a 8. helyről rajtolt Bakuban, ilyen előkelő helyre Carlos Reutemann 1982-es kiszállása óta argentin versenyző nem jutott. Interlagosban Liam Lawson az 5. helyről indult, ami a legjobb új-zélandi szereplés Chris Amon 1976-ban Anderstorpban szerzett 3. rajthelye óta. Yuki Tsunoda pedig szintén a brazil pályán a 3. pozícióban állt a rajtrácson, aminél csak két jobb japán eredmény volt a történelemben, ráadásul ő és Lawson ezen a hétvégén összehozták a faenzai csapat fennállásának második legjobb összesített időmérős eredményét (a 2008-as Olasz Nagydíj mögött).

    Verstappen apja örül, hogy Helmut Marko hatalma erősödik

    Hét pilóta is legalább két győzelmet szerzett a szezon során, ilyenre pedig még soha nem volt példa az F1-ben. A Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes révén pedig négy csapat jegyzett legalább egy kettős győzelmet, ami csak 1960-ban fordult elő eddig. Persze mindkét rekordot segítette a minden korábbinál hosszabb, 24 futamos versenynaptár.

    A McLaren végül 26 év várakozás után szerzett konstruktőri bajnoki címet, úgy, hogy mindössze a szezon futamainak 25%-át nyerte meg – ennél gyengébb győzelmi mutatója csak 1982-ben és 1977-ben volt az aktuális bajnokcsapatnak.

    A Ferrarinak a szezonzáróra érkezve át kellett volna ugrania a McLarent a konstruktőri tabellán, de ez nem sikerült – különös módon nemcsak nekik, hanem még soha senkinek. Vagyis bár eddig 18 alkalommal csak az utolsó futamon dőlt el a bajnoki cím a csapatok között, minden egyes alkalommal az az istálló húzta azt be, amelyik a tabella élén érkezett meg az évadzáróra. Mivel a Ferrarinak nem sikerült a fordítás, már biztosan legalább 17 éven keresztül nem szereznek semmilyen bajnoki címet, ami negatív rekordja a csapatnak.

    Verstappen ugyan megszerezte zsinórban negyedik egyéni vb-címét, de Red Bull csak harmadik lett a csapatok között. Csak 1982-ben (a Williams 4.) és 1983-ban (a Brabham 3.) történt meg, hogy az egyéni bajnok csapata még a második helyre sem ért oda.

    Négy legalább egy évtizednyi F1-es tapasztalattal rendelkező pilóta, Ricciardo, Pérez, Bottas és Magnussen egyaránt elveszítette az ülését idén. A szintén távozó Guanyu Zhouval kiegészülve kijelenthető, hogy több mint 1000 nagydíjrajt rutinja tűnik el a mezőnyből 2025-re. Ekkora „tudáskiáramlás” még sohasem történt a sportban két szezon között.

    Videó: Jéggokartozással képzi még tovább magát Robin Räikkönen

     

  • Az év poénja: Akik tényleg viccesek voltak és akiken csak kínunkban röhögtünk

    Az év poénja: Akik tényleg viccesek voltak és akiken csak kínunkban röhögtünk

    Évértékelőnk utolsó pontján volt a leginkább szabadon értelmezhető, így alighanem a legnehezebb is feladat szerkesztőségünkben: listázd azokat a történéseket, híreket, videókat, közösségi médiás posztokat, amelyeket a legszórakoztatóbbnak tartottál a 2024-es F1-es szezon során! Mivel a válaszainkban semmiféle átfedés nem mutakozott, itt mutatunk mindent, ami eszünkbe jutott – linkekkel, magyarázattal.

    A Mercedes kormányt és kesztyűt ajándékozott Kiminek

    Erős utalással egy bizonyos másik Kimire.

    A Mercedes máris jobban bánik a maga Kimijével, mint a Ferrari tette Räikkönennel

    Yuki Tsunoda rádiós félrehallásai

    A japán a Katari Nagydíjon hódot (beaver) hallott a rádión, amikor mérnöke a pályán lévő tükörre (mirror) figyelmeztette.

    „Tükör volt? Én hódnak hallottam. A mérnököm azt mondta, hogy ott egy hód. De mit keres egy hód a Közel-Keleten? Hogyan kerülhetett ide? Gondoltam biztosan a globális felmelegedés dobta ide” – elemzett utólag Tsunoda.

    Leclerc „örökbe fogadta” Piastrit

    Újhullámos F1-es szürreality, amibe még a sorozat hivatalos X-csatornája is beszállt.

    Az F1 szerint „hivatalosan” is Leclerc örökbe fogadott fia lett Piastri

    Stroll elássa magát az interlagosi kavicságyban, bónuszként a közönség reakciója

    Ez sajnos nem a valakivel, hanem a valakin nevetés krónikus esete.

    Strollnak senki nem szólt, hogy vízben álló sóderre hajtani veszélyes (videó)

    Kanapén heverésző versenyzők

    Valahogy egyre gyakoribbak lettek a képek, ahogy a versenyek utáni hivatalos sajtótájékoztatón a pilóták elterülnek az ülőhelyül szolgáló kanapén, mintha csak otthon éreznék magukat. Ékes példája volt ennek a Monacói Nagydíj, ahol a dobogós Oscar Piastri és Carlos Sainz olyan sokat volt kénytelen várni a kint ünneplő és interjúkat adó Charles Leclerc-re, hogy szinte meg is feledkeztek arról, hol vannak.

    Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök ténykedése

    Mondjuk viccnek azért kicsit erős…

    Az alábbi, de a címke alatt még sok-sok gyöngyszem.

    Ha a versenyzők jobb felügyelőket akarnak, fizessék ki őket – itt az FIA elnökének megoldási javaslata

    Az évértékelő előző epizódjai:

  • Videó: Jéggokartozással képzi még tovább magát Robin Räikkönen

    Videó: Jéggokartozással képzi még tovább magát Robin Räikkönen

    Kimi Räikkönen egy finn versenyző számára egészen autentikus közegbe vitte versenyezni a fiát a karácsonyi szünet alatt.

    A Räikkönen apa és fiú Instagram-oldalán egyaránt megjelent egy videó arról, ahogy az észak-finnországi Leviben havas-jeges gokartpályán versenyeznek egymással. Aligha véletlen, hogy a 2007-es F1-es világbajnok ide vitte el a januárban 10. születésnapját ünneplő fiát, hiszen a csúszós talaj kiváló lehetőséget nyújt az autókontrollálási képességek fejlesztésére, az itt szerzett tudás és érzések pedig később egy esős versenyen, vagy akár egy hiba korrigálásakor is számíthatnak.

    A Räikkönen család a gokartozás mellett síeléssel és szánkózással tölti a finnországi telelést, ráadásul mint az Minttu Räikkönen Instagram-posztjából kiderült, még a Télapó is ellátogatott otthonukba.

    Robin Räikkönen bajnoki címmel zárta az idei versenyszezont, hiszen megnyerte a Rotax Max Challenge MicroMax kategóriáját a svájci bajnokságban. Az országot formáló trófea mellett pedig egy doboz legót is választhatott magának nyereményként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robin Ace Matias Räikkönen (@robinacematias) által megosztott bejegyzés

    Räikkönen egyik korábbi segítője visszatér az F1-be, egy másik távozott

  • Az év balhéja: Szétuntuk volna az agyunk Verstappen és a Red Bull nélkül

    Az év balhéja: Szétuntuk volna az agyunk Verstappen és a Red Bull nélkül

    Nincs Forma-1-es szezon jó szaftos viták és sárdobálás nélkül, 2024 pedig sok minden más mellett ebben is elkényeztetett minket. Legalábbis sűrűn csámcsoghatott a nyilvánosság valamilyen perpatvaron, amelyeknek jó része éppen a bajnoki címekért hajtó csapat, a Red Bull körül koncentrálódott. 

    1. Christian Horner zaklatási botránya

    Bizony, a Red Bullt alapjaiban megrengető belviszály is az idei évben történt, csak már jó régen, még februárban robbant ki. Na, ez botrány volt a javából, nem amolyan műbalhé, mint oly sok másik, és részben az F1 valaha élt legsikeresebb tervezőjének (Adrian Newey) csapatváltásához vezetett, miközben sokáig abban sem lehettünk biztosak, hogy nem hullik szét teljesen a Red Bull. Ez végül nem történt meg, Horner maradt a helyén – miközben Verstappen sem igazolt át a Mercedeshez –, és minden megy tovább, viszont a történtek hosszabb távú hatásaira csak 2025-ben vagy 2026-ban derülhet fény. Ki tudja, mikor fog ismét olyan történni, hogy a teljes F1-es sajtó egyidőben ugyanazt a privát WhatsApp-beszélgetést olvasgassa…

    2. Verstappen és Russell év végi csörtéje

    „Túlságosan steril a Forma-1, ahol a versenyzők egymás barátai, együtt játszanak, sportolnak és viccelődnek. Ez már nem olyan, mint a régi ádáz rivalizálások” – hallható időnként a modernkori pilótákat érő kritika. Nos, ami Max Verstappen és George Russell között történt a Katari Nagydíj hétvégéjén, és nyúlt át egészen a szezonzáróig, abban nem volt semmi baráti és semmi megjátszott. Verstappentől elvették a pole-t Katarban, Russell pedig úgy érezte, a holland veszélyesen vezetett előtte a pályán, s az ügynek a holland tolmácsolása szerint ijesztően nagy feneket kerített a felügyelők előtt. A Red Bull pilótája ezután a rajtot követő ütközés lehetőségét lebegtette be Russellnek, ami bár nem történt meg, de az indulatok csak még tovább fokozódtak. Hogy aztán mindez az asztalnál való ülésrendig fajult, az az előzményekhez képest már egy inkább komikus fejleménye a történteknek.

    Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    3. Verstappen káromkodásügye

    Egy másik balhé, ami a holland körül alakult ki, miután a Szingapúri Nagydíj előtt az FIA előállt azon tervével, hogy lecsap a hivatalos sajtótájékoztatókon elhangzó káromkodásokra, és hogy, hogy nem, Verstappen máris áldozatául esett ennek a szabálynak azon a hétvégén. A címvédő egy időre bojkottot hirdetett, az ügyben mindenki elmondta a véleményét, és az egész sztori végül egy jó hangulatban eltöltött ruandai közmunkával zárult le.

    4. Ocont majdnem szezon közben menesztik

    Az Alpine pilótáinak monacói ütközése után nagy volt a feszültség csapaton belül, és a hírek szerint nagyon is benne volt a pakliban, hogy Oconnak az legyen az utolsó érdemi megmozdulása az istálló színeiben. A versenyt követően a francia által kiadott hosszú magyarázó közlemény, valamint az év végi távozásának gyors bejelentése is arra utalt, hogy súlyos dolgok forrtak a háttérben, s bár Ocon ősszel még egy dobogót is szerzett, mégsem nyugodtak le a kedélyek, s nem lett békés a búcsú, a pilóta a szezon utolsó futamán már nem állt rajthoz a csapattal.

    Az évértékelő előző epizódjai:

  • A Maldív-szigetektől a spanyol lejtőkig – így tölti a karácsonyi szünetet az F1-es mezőny

    A Maldív-szigetektől a spanyol lejtőkig – így tölti a karácsonyi szünetet az F1-es mezőny

    Hogyan töltik az F1-es mezőny tagjai az év utolsó napjait? Sokan még akkor is beszámolnak életeseményeikről közösségi oldalukon, amikor a versenyzés helyét tényleg átveszi a család és a kikapcsolódás. Felütöttük az Instagramot, és a hógolyózástól a mesterséges intelligenciáig sok mindennel találkoztunk.

    Az F1 hivatalos csatornája idén is készült egy a mezőnyről alkotott rajzzal, amin viszont a megszokotthon képest ezúttal nagyobb a nyüzsgés: Stefano Domenicali F1-vezér mellett 25 pilóta látható már a jövőre állandó ülést kapó újoncokkal kiegészülve. A kép jobb alsó sarkában pedig többen is új pulóverüket próbálgatják.

    Image

    George Russell és barátnője síelni mentek a spanyolországi Sierra Nevadára – a Mercedes pilótája elmondása szerint első alkalommal próbálta ki ezt a sportot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

    Lando Norris szintén felvette a síszemüveget a rózsaszín sapka mellé, és … gyúrt egy hógolyót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    Charles Leclerc-nek idén nem annyira fűlött a foga a fehér karácsonyhoz, ehelyett két testvérével együtt Mexikóból jelentkezett be, egy festői tájon elhelyezkedő golfpályáról.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

     

    Max Verstappen és a várandós Kelly Piquet szűk baráti körben karácsonyoztak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Valtteri „Télapó” Bottas saját ginjének reklámozására használta ki a karácsonyt – erős mesterséges intelligenciás rásegítéssel. Egy finntől pedig végképp autentikusabb lett volna, ha egyszerűen csak beöltözik.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    O/\TH GIN (@oathgin) által megosztott bejegyzés

    Alexander Albonék a Maldív-szigeteken kapcsolódtak ki, majd onnan Tokióba mentek.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    Kötelező cukiságbomba a Red Bull új pilótájától, Liam Lawsontól: unokahúgát máris a versenyzéssel ismerteti a harmadik képen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

    A szintén csapatváltó Adrian Newey-t Rio de Janeiróban érte 66. születésnapja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Amanda Newey (@amanda.newey) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen zöldségeket beszélt vb-címe után, véli a Ferrari csapatfőnöke

    Verstappen zöldségeket beszélt vb-címe után, véli a Ferrari csapatfőnöke

    Miután a Las Vegas-i Nagydíjon bebiztosította negyedik világbajnoki címét, Max Verstappen vitaindító kijelentést téve azt mondta, a McLaren autójában is el tudta volna érni ugyanezt a sikert. Frédéric Vasseurnek fenntartásai vannak a holland kijelentése kapcsán.

    Az egyéni címet ellenállhatatlan szezoneleji formájára alapozva Verstappen már két futammal az idényzáró előtt behúzta, a konstruktőri cím viszont a McLarenhez került, amely csapat a szezon közepétől gyakran a legjobb autóval rendelkezett, s a versenyek többségén gyorsabbnak bizonyult a Red Bullnál. Lando Norris nem tudta hozni a holland beéréséhez elengedhetetlen hibátlan formát, így csak a második helyen zárt a tabellán.

    Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

    A Las Vegas-i futam után Verstappen kijelentette, ő az egyéni címet Lewis Hamilton kezei alatt elbukó 2021-es Mercedeshez hasonlóan az idei McLarennel is világbajnok lett volna.

    A Ferrari szintén a végsőkig harcban volt a konstruktőri címért a régóta nem látott kiegyenlített csatát hozó 2024-es szezonban, Frédéric Vasseur azonban vitatja Verstappen megjegyzését – szerinte ugyanis könnyen lehet, hogy a McLaren éppen amiatt volt ilyen erős, mert Norris és Oscar Piastri kezei alatt fejlődött és működött.

    „Semmi értelme arról beszélni vagy gondolkodni, hogy Verstappen egy másik csapatban is ugyanennyit nyert volna-e, mivel nem lehetséges különválasztani a versenyző és az autó teljesítményét. Számos összetevő játszik közre. Nem lehet azt sem kijelenteni, hogy Verstappen bajnok lett volna a McLarenben, hiszen a wokingi csapat teljesítményszintje nagy részben múlt a jelenlegi versenyzők munkáján és visszajelzésein” – idézi Vasseurt a planetf1.

    A csapatfőnök mindazonáltal elismerően beszélt a holland idei szerepléséről, aki szerinte a Red Bullt a nehéz időszakokban is hibátlanul vezette.

    „2022-ben és 2023-ban a Red Bull sokkal erősebb volt, hat tizedmásodperces előny mellett pedig senkinek nem tűnt fel, ha a csapat elkövetett egy hibát. Ebben az évben azonban egy apró hiba is elég volt, hogy a hatodik helyen találják magukat” – mutatott rá a csapatfőnök.

    „Idén lenyűgözött Verstappenben, hogy képes volt akkor is a maximumot kihozni az autóból, amikor a csapat szenvedett. Ez pedig számunkra is leckéül szolgál, mert egy ilyen kiélezett szezonban vannak versenyek, amelyeken nem mi vagyunk a legerősebbek, de mindig ki kell tudnunk hozni a lehető legtöbbet a lehetőségeinkből.”

    Verstappen az év eleji Red Bull-botrányról: „Nyilván nem volt szép”

  • Az év pillanata: Hamilton kétszer is sokkolt – egyszer minket, egyszer önmagát

    Az év pillanata: Hamilton kétszer is sokkolt – egyszer minket, egyszer önmagát

    A 2024-es Forma-1-es szezon legemlékezetesebb pillanatai közé a pályán vagy a hírekben zajló események is befértek, amennyiben eleget tettek annak a követelménynek, hogy megtörténtük után mi magunk is letettük a „tollat” egy rövid időre, s megpróbáltuk magunkba szívni, feldolgozni mindazt, amit láttunk. Sok esemény kapott szavazatot, íme a legkiemelkedőbbek.

    1. A Ferrari bejelenti Hamilton átigazolását

    Az F1 történetének legeredményesebb versenyzője a legsikeresebb és legnépszerűbb csapathoz szerződött. A Mercedes leghűségesebb pilótájáról van szó, akivel kapcsolatban mindenki rég elkönyvelte, hogy aligha fog már más csapatnál versenyezni, pláne nem egy másik országban székelőnél. Nemcsak teljesen váratlanul érkezett a bejelentés, de úgy, hogy még egy teljes szezon hátra volt a váltásig az addig ismert felállásban, a dominóelemek pedig így a szemünk láttára kezdtek el szélsebesen mozogni a többi csapat és pilóta között. Aligha kell magyarázni ennek az átigazolásnak a sporttörténelmi jelentőségét. Noha most éppen megtettük.

    2. Charles Leclerc nyer Monacóban

    Louis Chiron 1931-es sikere óta a Ferrari versenyzője lett az első, aki monacóiként nyert a Monacói Nagydíjon, az F1-ben pedig ő hozta össze ezt első alkalommal. Leclerc-nek már járt ez a siker a szívszorító 2021-es – amelyen emlékezetes módon el sem tudott rajtolni a pole-pozícióból –, illetve a 2022-es verseny után, amelyen szintén neki állt a zászló, de aztán a Ferrari stratégái mindent romba döntöttek.

    3. Hamilton elérzékenyül a dobogó tetején

    2021 végén, a 103. Hamilton-győzelem után aligha gondolhattuk, hogy lesz még tőle olyan, amely érzelmeiben az összes korábbin túltesz. De persze azt sem lehetett elképzelni, hogy két és fél szezonon át vár majd a következőre, noha korábban sohasem telt el tíz futamnál több két győzelme között. A Brit Nagydíjon, amit az év legjobb versenyei közé is beválasztottunk, a hétszeres bajnok áttört egy nagy gátat, elsősorban magában, hiszen bevallása szerint erősen kételkedni kezdett abban, hogy megvan-e még benne a győzelemhez szükséges átütő erő. Az a nap emlékeztetett arra, hogy Hamilton is ember, nem pedig gép, aminek az éveken át tartó sikersorozata alatt sokan látni akarták.

    4. Az Alpine visszahozza Flavio Briatorét

    Sokakat megdöbbentett, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíj manipulálása miatt eltiltott üzletembert ismét alkalmazza egy csapat, ráadásul ugyanaz, ahol mindezt elkövette. Ez leginkább annak nyomasztó jeléül szolgált, hogy mekkora bajba is keveredett a személyzeti felmondások és a mezőny hátuljára való süllyedés közepette az Alpine, az év végi látványos formajavulásért járó krediteket viszont alighanem büszkén aratja le a 74 éves üzletember – akinek a paddockban való jelenlétét, döntéshozó szerepkörben való ténykedését csak még idegenebbé teszi, hogy 15 évvel ezelőtti távozása óta több csapatvezető-generáció is kifutott már az F1-ben, s a tízből nyolc istálló élére is az elmúlt pár évben kerültek új arcok.

    Az évértékelő előző epizódjai: