Szerző: Bognár Viktor

  • Legutóbb még motort adott, most már időt mér az F1 egyik legrégibb visszatérője

    Legutóbb még motort adott, most már időt mér az F1 egyik legrégibb visszatérője

    Nem lehet többé a szponzorfalon lévő korona-logót precíz pozicionálással a versenyzők fején láttatni, elbúcsúzott a sporttól a Forma-1 egyik legismertebb partnere, a Rolex. Helyette idéntől a TAG Heuer lesz a világbajnokság hivatalos időmérője, aminek jóval színesebb története van, mint azt egy óragyártótól várnánk.

    Egy tíz év alatt a feltételezések szerint egymilliárd dollárt jövedelmező megállapodással frissítette fel idénre a támogatóinak listáját a Forma-1, amit a párizsi cégkonglomerátummal, az LVMH-val kötött. Hozzájuk tartozik a Rolex helyére érkező TAG Heuer, valamint a Moet pezsgőgyártó is, amely pedig a Ferrari Trentót váltja le szintén az idei évtől.

    Félrevezető cím, de mégis igaz: kiszáll az F1-ből a Ferrari

    A TAG Heuer alighanem a Forma-1 nézői által leginkább ismert brandek közé tartozik, hiszen a cég (ami valójában még két cégként indult) több mint fél évszázada jelent meg először a sportban, még a sportszponzoráció hajnalán – és olykor motorokat is matricáztak fel az ő nevükkel.

    Mint az F1 közleménye emlékeztet, 1969-ben az akkor még csak Heuer néven ismert svájci óragyártó lett az első luxusmárka, amelynek logója feltűnt egy versenyautón, 1971-ben pedig a Ferrari révén már egy csapattal is együttműködésre lépett. Akkor még praktikus célokat szolgált, ha valaki leszerződött egy óragyártóval: a Ferrarinak tényleg szüksége volt valakire, aki felszereli időmérőrendszerrel a fioranói tesztpályáját, ami a következő évben nyitotta meg kapuit.

    Egy másik történetszálon 1977-ben megalapította az alkalmazott technológiákra fókuszáló befektetőcégét, a TAG-ot egy szíriai származású üzletember, Akram Ojjeh. Fiát, Mansourt bízta meg annak vezetésével, ő pedig egyéb területek mellett a Forma-1-be is beszállt vele: a 80-as évek elején először a Williams autóin tűnt fel a TAG logója, majd 1983-tól Ojjehnek nem csupán szponzori, hanem társtulajdonosi ajánlatot tett a McLaren irányítását nemrég átvevő Ron Dennis. Így jelentek meg ’83 nyarától az F1-ben a felcímkézett, TAG Porsche turbómotorok.

    1985-ben aztán a TAG felvásárolta a Heuert, innentől pedig a két cég története összefonódik, s attól az évtől kezdve az óragyártó is a McLaren partnere lett, és maradt 1987 után is, amikor motorgyártóként már a Honda érkezett. Ayrton Senna után Mika Häkkinen és Lewis Hamilton bajnoki címeinél is felfedezhettük a logót a sisakokon, az autókon vagy a garázsban – egészen 2015-ig.

    Eközben a TAG Heuer tovább növelte F1-es szerepvállalását, hiszen 1992-től a sport hivatalos időmérőpartnere lett, amely titulust 2003-ig töltötte be. Amikor legutóbb prominens szerepben tűnt fel a sportban a cég, akkor viszont már megint „motorgyártó” volt, hiszen a Red Bull partnereként az ő nevük alatt futottak a Renault motorjai 2016 és 2018 között, miután a csapat és a francia gyártó között elmérgesedett a viszony. A TAG Heuernek persze semmi köze nem volt a motor építéséhez, egyszerű szponzori megállapodásról volt szó.

    A cég tehát most a 12 év után elköszönő Rolex helyén ismét az F1 időmérőjeként tér vissza, s egy kellemes hangulatú videóval bizonyítja, hogy a sport számos ikonikus pillanatánál ott volt megbújva a háttérben.

  • Verstappen idei első interjúja pont olyan, mintha haragudna valakire

    Verstappen idei első interjúja pont olyan, mintha haragudna valakire

    A tavalyi Szingapúri Nagydíj káromkodásbotrányában a sajtótájékoztatón tanúsított bojkottjára hasonlít a Max Verstappennel megjelent idei első interjú, amit a svájci Blick készített, hiszen a holland nyúlfarknyi válaszokat adott minden kérdésre. Ám a lényegre törő stílusával tényleg reflektált az elmúlt szezon őt és csapatát érintő összes fontos témájára.

    A McLarent vagy a Ferrarit vezetve már Las Vegas előtt megnyerted volna a világbajnoki címet?

    A McLarent illetően egyértelmű igennel válaszolok, a Ferrariban nem vagyok biztos.

    Egy alkalommal k*******nak nevezted az autódat, amire az FIA közösségi munkára küldött.

    Beszéltem erről az elnökkel, és megegyeztünk, hogy a gyerekekkel töltök egy kis időt Ruandában. Ami amúgy nagyon élvezetes volt, szóval végül sikerült valami értelmes megoldást találni.

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

    Nemcsak az FIA-val volt vitád 2024-ben, hanem George Russell-lel is. Mennyi ideig tartott, amíg lenyugodtál?

    Egy éjszakáig, mert teljesen felesleges a dühöt átvinni a következő napra.

    Sao Paulóban és Katarban büntetések után futottad a szezonod, ha nem a karriered legjobb versenyeit.

    Igen, ha ilyenekkel motiválnak, akkor eléggé tűzbe jövök.

    Még a rajtrács 17. helyén állva, szakadó esőben is, mint történt az Sao Paulóban?

    Igen, az szórakoztató volt. Később megtudtam, hogy 17 alkalommal javítottam meg a leggyorsabb kört a versenyen.

    Akkor talán 2025-ben gyakrabban kellene, hogy megbüntessen az FIA.

    Hát, egyes büntetésekről órákig lehetne vitatkozni. Már nyolc büntetőpontom van, akárcsak Alonsónak, de ettől nem fogok változtatni a versenyzési stílusomon.

    Ám a helyzet az, hogy míg Alonsónak három pontja el is évül márciusban, nálad az első kettő is csak június 30-án fog törlődni. Addig még lesz 11 verseny!

    Amint mondtam, nem fogok máshogy vezetni emiatt. Tudom, hogy mikor léptem át a határokat. Abu-Dzabiban, a szezonzárón például igen, amikor a rajtnál Piastrit támadtam. Nem esett nehezemre bocsánatot kérni tőle utólag.

    Rázósan indult az év a Christian Horner körüli üggyel. Mennyit ártott az a csapatnak?

    Nyilvánvalóan nem volt valami szép. Azt hiszem, ha Dietrich Mateschitz még köztünk lenne, az ügy nagyon gyorsan megoldódott volna.

    Kimondták a végső szót Horner zaklatási ügyében

    Mi a jóslatod a 2025-ös bajnoki szezonra?

    Nincs varázsgömböm, de ha ki tudjuk javítani az autó gyenge pontjait, akkor vissza fogunk térni az élre. Hiányzott az autó balansza, mert nem voltunk képesek kellően felmelegíteni a gumikat, de már sikerült csökkenteni a probléma mértékét. Jóslatokat viszont nem teszek, mert öt csapat is harcban lehet a győzelmekért.

    Ez a probléma végül a csapattársad, Sergio Pérez állásába került. 280 ponttal kevesebbet szerzett nálad, így mennie kellett.

    Kár érte, mert jól kijöttünk egymással az elmúlt négy évben. Sergio mindig lojális volt, ezt a tulajdonságot pedig nagyra értékelem.

    Nem tartasz az új csapattársadtól?

    Ha visszajuttatjuk az autót az élre, akkor nem számít, hogy hívják azt, aki a másik autóban ül.

    Kedvenc versenye Abu-Dzabi, 2021 – a Red Bull megtalálta a tökéletes mentalitású segédet

    Ki volt az eddigi legerősebb csapattársad?

    Egyértelműen Daniel Ricciardo. Tőle tanultam a legtöbbet. Mindent magamba szívtam és vegyítettem a saját tapasztalatommal.

    A saját belső köreidből is többször lehetett hallani, hogy csapatváltáson gondolkodsz.

    Boldog vagyok ott, ahogy vagyok. Az egyik feltételem pedig változatlan: a pártfogolómnak, Helmutnak [Marko] maradnia kell.

    Alonso és Hamilton egy időben belebegtették, hogy kiszállnak a sportból, ha a naptárban 22-nél több verseny lesz. Most 24 van, plusz 6 sprint.

    Mit tehetünk azon kívül, hogy megkérjük az F1 vezetőségét, hogy fejezze be ezt az őrületet? De te magad is tudod, hogy évek óta a versenyzők a leggyengébb láncszemek ebben a rendszerben.

    Egy éve beszéltünk a Kellyvel való lehetséges házzaságotokról. Változott azóta valami? A partnered immár várandós.

    Még nem, de valószínűleg hamarosan megtörténik.

    Ha Verstappent lelassítja a gyerek, még akkor is a leggyorsabb lesz, véli Marko

  • Sajtó: Hamilton érkezésével új színt kaphat a Ferrari

    Sajtó: Hamilton érkezésével új színt kaphat a Ferrari

    Az előző évekéhez képest változtathat 2025-ös Forma-1-es autójának festésén a Ferrari – értesült az olasz AutoRacer.

    A lap szerint sötétebb árnyalatú vörösben pompázik majd a Scuderia új modellje, amit először várhatóan a február 18-i, első alkalommal sorra kerülő közös festésbemutatón vehet szemügyre a nagyérdemű. A londoni O2 Arenában rendezett eseményen még majd a tavalyi idomokat lehet csak megcsodálni az idei festéssel, a közös felvonulásra nem kötelezik a csapatokat, hogy az idei autójukkal álljanak ki – az elsősorban közönségtalálkozóként fog funkcionálni, aminek apropója, hogy idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Forma-1.

    A Ferrari már jelezte, hogy az esemény másnapján, február 19-én Maranellóban megtartja hagyományos autóbemutatóját is, ahol már az új elemek is feltűnnek a még el nem keresztelt modellen, ami egyelőre Project 677 munkanév alatt épül.

    Ami a festést illeti, az olasz forrás szerint tehát valamennyit sötétít az árnyalaton a Ferrari, de annyit azért mégsem, mint amilyen köntösben a 2020-as Toszkán Nagydíjra állt ki az istálló az 1000. Forma-1-es versenyének alkalmából. Nem teljesen idegen persze a csapattól, hogy aprókat lépdel a színspektrumon: többször váltott már mélyebb tónusra az elmúlt két évtized során.

    A csapat történetesen újabb mérföldkőhöz érkezik az idei szezon elején, hiszen a második állomáson, a március 23-i Kínai Nagydíjon 1100. F1-es világbajnoki versenyét futja majd. A sorozat történetében az lesz az 1127. verseny, vagyis a Scuderia mindössze 27-et hagyott ki 1950 óta.

    Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy esetleg az újabb százas állomás közeledése áll-e a változtatás hátterében. Hamilton már korábban elmondta, a Ferrarinál nem fog kardoskodni amellett, hogy feketére fessék az autót, mint tette azt a Mercedes az elmúlt években néhányszor, az ő diverzitást ösztönző kampányának támogatására. A brackley-i istálló egyébként is kitart majd a fekete szín mellett, mint ahogy arról Toto Wolff búcsúzásul ígéretet tett Hamiltonnak.

    Hamilton távozik, de az autó színében mégis ott marad a Mercedesnél

    Mivel az FIA idénre 2 kg-mal megnövelte az autók minimumtömegét (800 kg-ra), a várakozások szerint a csapatoknak így már nem fognak majd a festéken spórolni, mint azt az elmúlt években egyre többen megtették, feláldozva az esztétikát a századmásodpercek oltárán. A Ferrari az előző években sem hagyott azért túl sok részt szénszálfeketén, a legrosszabb a helyzet talán a 2023-as autójuk esetében volt.

  • Alig hogy Hamilton kitette a lábát, rögtön máshogy kezdtek el öltözködni a Mercedesnél

    Alig hogy Hamilton kitette a lábát, rögtön máshogy kezdtek el öltözködni a Mercedesnél

    A Mercedesszel 12 éven át együtt dolgozó Lewis Hamilton hatása a csapat életének számos pontján, így még az öltözködésben is tetten érhető volt. A hétszeres világbajnok Ferrarihoz való távozása pedig ideális pillanatnak bizonyult az Adidasszal való megállapodáshoz.

    Azt, hogy a német ruhaipari óriáscég új világméretű sportágat keresett partnerként, az is indukálta, hogy hamarosan, 2027-től megszűnik az évtizedeken átívelő együttműködése a német labdarúgó-válogatottal – a Nike szorítja ki onnan. Azáltal, hogy idéntől a Mercedes hivatalos öltöztetőpartnere lett, az Adidas erősebb szálakkal szállt be a Forma-1-be, mint korábban bármikor. Mint a The Race emlékeztet, eddig csak apró matricákban rejtőzködő, kisebb szponzori együttműködései voltak a 90-es években a Footwork és a Larrousse csapatával, valamint Michael Schumacherrel.

    Azt, hogy a Mercedes milyen ruhacéggel dolgozik együtt, az utóbbi években befolyásolta Hamilton személye is, aki a Tommy Hilfigerrel meglévő partnersége révén behozta a céget a csapathoz 2018-ra. Ám ez az együttműködés nem terjedt ki mindenre: a Tommy öltöztette ugyan a csapatot, ám a versenyzők szerelésének legyártásához a Pumával is le kellett szerződniük Toto Wolfféknak.

    Hamilton tavaly év végi távozása révén a Mercedes a Tommy Hilfigerrel is szakított, és kereshetett egy olyan partnert, amely mindenre kiterjedően ellátja a csapatot öltözékkel, így találtak egymásra az Adidasszal. A partnerség lehetséges létrejöttéről már a nyár folyamán elkezdtek pletykálni a paddockban, majd január 7-én, történetesen Hamilton 40. születésnapján a hivatalos bejelentés is megtörtént.

    Fotó: Mercedes

    Természetesen a rajongók is az új partner által gyártott termékeket vásárolhatnak majd a Mercedes webshopjában, és a csapat belebegtette, hogy néhány különleges, limitált szériás dizájnnal is előrukkolnak majd a szezon során.

    „Az Adidasszal kötött partnerségünk egy egyértelmű szándéknyilatkozat az új fejezetet nyitó csapatunk részéről” – nyomatékosította Wolff a Mercedes F1 iránti elköteleződését a Hamilton-érát követően is.

    Hamiltonnak a Tommy Hilfigerrel való szoros kapcsolata eleinte aggasztotta a Mercedes vezetőségét, erről nemrég Wolff beszélt az alábbi cikkben: 

    Hamilton legnagyszerűbb köre után még Niki Lauda is újragondolta, amit addig az F1-ről hitt

  • Hamilton 40 éves – csalódást vagy csúcsmászást hoz a Ferrarival kezdődő következő ciklus?

    Hamilton 40 éves – csalódást vagy csúcsmászást hoz a Ferrarival kezdődő következő ciklus?

    40. születésnapját ünnepli Lewis Hamilton, aki nemcsak hogy még mindig aktív versenyzője a Forma-1-es mezőnynek, de még idén vág bele egy új kihívásba a Ferrari versenyzőjeként. Cikkünkben végigszaladunk a brit életkori mérföldkövein, ötévenkénti lépésekkel szemléltetve, hogyan vált az első afroamerikai származású F1-es versenyzőből a sport rekorderévé, s hogyan találkozott karrierjének meghatározó alakjaival.

    1995. január – Hamilton 10 éves

    Az F1 aktuális világbajnoka: Michael Schumacher

    Szülei pár évvel születése után elváltak, s 10 évesen még anyjával élt, miközben apja támogatásával ekkorra már életének meghatározó részévé vált a gokartozás. Az év során ő lett a brit bajnokság kadét kategóriájának valaha volt legfiatalabb bajnoka, és ez az a szezon, amelynek végén, az Autosport Awards díjátadón odament a McLaren csapatfőnökéhez, Ron Dennishez, és közölte vele, hogy egy napon az ő autójával szeretne versenyezni. Hamilton Ayrton Senna sikereinek idején lett a McLaren és az F1 rajongója, de a brazil legenda ekkor már nem élt.

    Bár a pályán hamar jöttek a sikerek, a mindennapi életben komoly nehézségeket élt meg, az iskolában származása miatt kiközösítették.

    „Banánnal dobáltak és az n-betűs szót használták” – Hamilton élete legnagyobb traumájáról beszélt

    2000. január – Hamilton 15 éves

    Az F1 aktuális világbajnoka: Mika Häkkinen

    Aki ennyire korán kezdi, tíz évet is eltölthet gokartozással, mire tinézserkorának derekán reális lehetőséggé válhat a feljebb lépés. Hamilton ekkor már Európát járta a legrangosabb sorozatokkal, 2000-ben csapattársak és barátok lettek Nico Rosberggel, későbbi F1-es riválisával. Ekkorra Hamilton már a McLaren akadémiájának tagja volt, miután Dennis a korábbi találkozásuk nyomán 1998-ban megkereste, és felajánlotta számára, hogy a szárnyai alá veszi.

    2005. január – Hamilton 20 éves

    Az F1 aktuális világbajnoka: Michael Schumacher

    Már három teljes szezonon túl volt a formaautózás ranglétráján, s a Forma-3 Euroseriesben készült második évére. Az előzőt egyetlen győzelemmel a tabella ötödik helyén zárta, ám 2005-re új csapathoz, az ASM-hez szerződött, amit Frédéric Vasseur, a Ferrari mai csapatfőnöke alapított és irányított. Ebben az évben már minden összeállt, Hamilton a 20 versenyből 15-öt megnyerve lett bajnok, jöhetett a GP2, a Forma-1-es debütálás pedig innen már tényleg elérhető távolságba került.

    „Összeálltak a csillagok” – Hamiltont Schumacher inspirálta és Vasseur vonzotta a Ferrarihoz

    2010. január – Hamilton 25 éves

    F1-es győzelmek száma: 11

    Az F1 aktuális világbajnoka: Jenson Button

    Újabb ötévnyi ugrás után már túl vagyunk Hamilton üstökösként való F1-es berobbanásán, ahol első két szezonjában egyaránt harcban volt a bajnoki címért a McLarennel, s drámai végjátékokban egyet elveszített, egyet pedig megnyert. Miután az új technikai szabályok útkeresésében a csapat 2009 második felére magára talált, Hamilton bizakodva vághatott neki a futamközbeni tankolás tilalmát hozó első szezonnak. Első évében Fernando Alonso oldalán várt rá kemény erőpróba, most pedig ismét az uralkodó világbajnok, Jenson Button érkezett mellé, ízig-vérig brit csapattá téve a McLarent – amely eközben elveszítette a Mercedesszel meglévő exkluzív kapcsolatát, hiszen a stuttgarti márka saját gyári csapattal is beszállt az F1-be.

    2015. január – Hamilton 30 éves

    F1-es győzelmek száma: 33

    Az F1 aktuális világbajnoka: Lewis Hamilton

    A Red Bull fölénye mellett beteljesületlenül maradtak a további bajnoki remények a McLarennél, de öt szezonnal később Hamilton számára éppen bevált a Mercedeshez való átszerződés kockázata. Bár kevesen hitték, hogy hat évet kell majd várnia a következő vb-címére, de 2014 végén a valaha látott egyik legnagyobb csapatdominanciát is kihasználva, Rosberg legyőzésével másodszor is felért a csúcsra.

    Lewis Hamilton, Mercedes, racingline
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    2020. január – Hamilton 35 éves

    F1-es győzelmek száma: 84

    Az F1 aktuális világbajnoka: Lewis Hamilton

    Még Michael Schumacher sem nyert annyi futamot egy ötéves periódus alatt, mint Hamilton a 30. és a 35. születésnapja között (bár Max Verstappen tavaly ezt is túlszárnyalta). És ebbe még a Rosberg elleni 2016-os vereség is belefért, a britet ekkorra már hatszoros világbajnokként konferálták fel, és stabil szabályok mellett nem látszott, ki állíthatja meg a hetedik felé vezető úton. Nem sokkal születésnapja után azonban berobbant a világjárvány, a megcsonkított F1-es szezon csak júliusban kezdődött, de Hamilton a talán legsimább menetelésével végül beérte Schumachert előbb a győzelmek, majd a vb-címek számában is. S mivel a járvány okán egy évvel elhalasztották a szabályváltozásokat, úgy tűnt, meglehet Hamiltonnak a rekordot jelentő nyolcadik is…

    A sapkadobálástól a marcangoló kételyig – Hamilton 7 karakterformáló győzelme a Mercedesszel

    2025. január – Hamilton 40 éves

    F1-es győzelmek száma: 105

    Az F1 aktuális világbajnoka: Max Verstappen

    2021 végül nem a történelmi 8. vb-cím miatt lett vízválasztó, a botrányos szezonzárón való veresége után két és fél éves nyeretlenségi sorozatba sodorták Hamilton a Mercedes rossz irányt vett fejlesztései, s alighanem három év összes csalódása kellett ahhoz, hogy meglépje karrierje második csapatváltását.

    Hamilton a második 40 feletti tagja lesz az idei mezőnynek Fernando Alonso mellett, de ebben az évezredben rajtuk kívül is csak Michael Schumacher, Pedro de la Rosa és Kimi Räikkönen álltak rajthoz a negyedik iksz betöltése után.

    45 éves versenyzője azonban 1975 és Graham Hill óta nem volt a Forma-1-nek – Alonso az Aston Martinnal kötött szerződése alapján erre pályázik, az viszont nem tűnik valószínűnek, hogy öt évvel később, amikor újabb alcímet írunk hozzá Hamilton életkori mérföldköveihez, még mindig F1-es pilótaként fogjuk őt bemutatni. Ha meglesz a vágyott nyolcadik bajnoki cím a Ferrarival, akkor amiatt, ha nem jönnek a sikerek, akkor pedig amiatt nehéz még 2030-ban is a mezőny tagjaként látni őt.

    Bár még nincs hír arról, hogy Maranellóban lenne, a Ferrarinál azért készítettek egy születésnapi tortát új versenyzőjüknek:

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1876551060547899520

  • A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    A mai Forma-1-es csapatokat már nem tudná iránytani egyetlen erőskezű vezető, ráadásul modern korunkban már célszerűbb színes és fiatalos imázzsal hódítani, mintha rideg és szürke istállóként élnének a köztudatban. Noha Zak Brown nagy tisztelettel beszél elődjéről, Ron Dennisről, szerinte a Darth Vader-korszak felett eljárt az idő.

    Bár nem ő alapította, csak 1980-ban érkezett a csapathoz, mégis Dennis számít a legnagyobb hatású vezetőnek a McLaren életében, s 2016 végén történt hatalomvesztéséig, amit tulajdonrészének eladása követett, nagyrészt ő határozta meg az istálló által a külvilág felé sugárzott képet. A McLaren évtizedeken át profizmust sugárzó, de rideg és távolságtartó csapatként élt a köztudatban, ezt a percepciót pedig csak fokozta, amikor a Mercedes motorpartneri érkezésével és a Marlboro szponzori támogatásának megszűnésével 1997-től szűrke, krómszínű külsőt vettek fel az autók.

    Zak Brown 2017-re történő hatalomátvételével az új vezérigazgató egyik leglátványosabb intézkedése a McLaren külsejének megváltoztatása volt, azóta narancssárga, ahogy ők nevezik, papajaszínbe öltöztek az autók, visszautalva az alapító Bruce McLaren által megálmodott külsőre. Az amerikai üzletember tudatosan akarta eltávolítani magát Dennis hagyatékától, noha ez a legkevésbé sem azt jelenti, hogy ne nézne fel mindarra, amit elődje elért a csapattal és az egész Forma-1-gyel.

    „Én többet foglalkozok a pályán kívüli dolgokkal, a rajongók felé mutatott arcunkkal, a brandépítéssel, a szponzorokkal. Jelentős lépéseket tettünk, hiszen a papajaszín valódi branddé vált. Hogy a Csillagok háborújából hozzak egy példát, a McLaren sokáig Darth Vader szerepét játszotta: sötét volt, hideg és rémisztő. Most azonban próbálunk inkább úgy kinézni, mint Skywalker, tele pozitív energiával, színnel és fiatalos lendülettel” – élt érdekes hasonlattal az AMuS interjújában Brown, akit a planetf1 idéz.

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    „Sohasem hasonlítanám magam Ron Dennishez, hiszen számomra ő a sport egyik legnagyobb legendája, egy szinten Enzo Ferrarival és Bernie Ecclestone-nal. Ők tették azzá a Forma-1-et, amilyennek ma ismerjük. Én is szeretnék felkerülni erre a listára, de ma még semmiképpen nem helyezném magam melléjük. Én eddig hat győzelmet szereztem a McLarennel, Ronnak csak bajnoki címből van ennyi. De egy olyan elképesztő csapat kapitányának érzem magam, amely szeretné megismételni mindazokat a sikereket, amelyeket a McLaren a múltban elért.”

    Különbség továbbá, hogy Brown nem ugyanolyan klasszikus csapatfőnöki pozícióban tartja a gyeplőt, mint Dennis a McLaren élén töltött évtizedek nagy részében tette, hanem felosztotta a feladatokat Andrea Stellával, aki az istálló napi szintű működését felügyeli, és a tulajdonképpeni csapatvezetői titulust birtokolja.

    „A mai csapatfőnököket már nem lehet a régiekkel összevetni. A csapatok mostanra túl naggyá váltak ahhoz, hogy egy Ron Dennis-szerű figura mindent irányítani tudjon. Aki jól akarja csinálni, az felosztja a feladatokat egy csapatfőnök és egy ügyvezető igazgató között. Andrea tartja kézben a versenycsapat működését, én pedig intézem a többit. Hiszen ha Andreának meg kellene osztania a figyelmét a média, a marketing, a tulajdonosokkal és a szponzorokkal való kapcsolattartás között is, akkor nem tudná megfelelően végezni a munkáját. Így viszont tudom, hogy mire számíthatok tőle” – fogalmazott Brown.

    A McLarennek a Dennis utáni éra nyolcadik évében, tavaly sikerült elérnie a nagy áttörést, s hosszú, küzdelmes időszak után visszajutni a Forma-1 csúcsára: 1998 óta először nyerték meg ugyanis a konstruktőri bajnoki címet.

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

  • Idén Piastri kap esélyt a legkülönlegesebb F1-es győzelemre

    Idén Piastri kap esélyt a legkülönlegesebb F1-es győzelemre

    Sokan megpróbálták, de mindeddig csak két versenyzőnek sikerült elérnie a tettet, amire a sors osztja az esélyeket. 30 éve vár a Forma-1 egy újabb születésnapos futamgyőztesre – nézzük át, mely hétvégéken jöhet ez össze 2025-ben!

    Számít a tehetség, hiszen ezáltal egy versenyző elnyújthatja a karrierjét, és fontos az is, hogy versenyképes technika legyen alatta a jeles napon, de ehhez a speciális győzelemhez elsősorban mégis szerencsére van szükség. Emiatt bizonyosan nem fog soha a születésnapján F1-es futamot nyerni Lewis Hamilton, hiszen január 7-én hagyományosan nem rendeznek versenyt, és így versenyezhetett háromszor is a születésnapján az ebben rekorder Fernando Alonso és Andrea de Cesaris, akik nemcsak sokáig kitartottak, de kedvező csillagzat alatt is születtek (július 29. és május 31.).

    Persze nyerniük nekik sem sikerült, a születésnapi győzelem rendkívül ritka hőstettét mindeddig csak James Hunt az 1976-os Holland Nagydíjon és Jean Alesi az 1995-ös Kanadai Nagydíjon valósította meg. Eddig 1950 óta 77 alkalommal álltak rajthoz versenyzők a születésnapjukon, vagyis évente átlagosan nagyjából egy ilyen alkalom adódott, és ezeknek csak 2,6%-a zárult győzelemmel, ami kifejezetten rossz arány.

    2024-ben reális esély nyílt az ismétlésre, hiszen egy élcsapat pilótája versenyezhetett a születésnapján, Carlos Sainz azonban szeptember 1-jén szintén elszalasztotta a lehetőséget Monzában: a 4. helyen ért célba, miközben a dobogó tetején ünneplő Charles Leclerc megmutatta, hogy benne volt a győzelmi potenciál a Ferrariban.

    Idén két versenyzőnek is egy-egy futam napjára esik a születésnapja, ebből a tavalyról ismert erőviszonyok alapján egyiküknek lehet is valós esélye a győzelemre.

    Újonc a Ferrariban, holtverseny a pole-ért, vb-cím 26 év után – az F1-es szezon észbontó eredményei

    Mindkettő már tavasszal megtörténik: először március 23-án, a Kínai Nagydíj vasárnapján Alexander Albon tölti be a 29-et, a legutóbb tizenhárom éve nyerő Williamsnél viszont önmagukat sem várják a mezőny élére, amíg nem dolgozzák le a gyári infrastruktúrában meglévő lemaradásukat.

    Két héttel később, április 6-án aztán Oscar Piastri is születésnapos lesz 24. alkalommal, s ezen a napon futják majd a Japán Nagydíjat Szuzukában. A harmadik szezonját kezdő ausztrál pilóta tavaly a Hungaroringen és Bakuban behúzta karrierje első két győzelmét, csapata, a McLaren pedig negyed évszázad után lett ismét konstruktőri bajnok, így bár az új autókról január elején még semmit sem tudhatunk, de előzetesen Piastri legalábbis esélyesnek mondható arra, hogy futamot nyerjen a születésnapján, és már ez az állapot is ritkán áll fenn.

    Piastritól frissen tett közzé egy vicces megnyilvánulást közösségi oldalán az F1. Arra kérték a versenyzőket, írják le újévi fogadalmukat, az ausztrál pedig egy képrejtvénnyel, egy a játékirányt megfordító Uno-kártyalappal válaszolt erre. Nem nehéz ebből kiolvasni, hogy az 1-es számra, vagyis a bajnoki címre utal vele – legfeljebb az olyan apró részleteken lehet elmélázni, hogy a tavalyi bajnok Max Verstappennel szemben fordítana, vagy a lap inkább arra utal, hogy míg 2024-ben a konstruktőri címet szerezte meg a McLaren, az egyéniről pedig lemaradt, idén ennek a fordítottja lenne az általa preferált eredmény.

    Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

  • Häikkinen szerint Hamilton jobban járna, ha úgy vonulna vissza, ahogy ő tette

    Häikkinen szerint Hamilton jobban járna, ha úgy vonulna vissza, ahogy ő tette

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is beállt azon F1-es bennfentesek sorába, akik szkeptikusak Lewis Hamilton sikeres ferraris karrierjét illetően. A finn képes volt felismerni, amikor megkopott a tempója, és bár nem állítja, hogy belelát a fejébe, de önvizsgálatot javasol a britnek is.

    Az elmúlt hetekben eltérő szempontok mentén, de Ralf Schumacher, Rob Smedley és Flavio Briatore is megkérdőjelezte Hamilton és a Ferrari idén kezdődő együttműködésének létjogosultságát és várható eredményességét. Most 1998 és 1999 világbajnoka, Mika Häkkinen is véleményt nyilvánított az F1 történetének egyik legnagyobb horderejű csapatváltásáról.

    Maga a finn a McLarennel ért fel a sport csúcsára, majd 2000-ban a alulmaradt Michael Schumacherrel szemben a harmadik címért folytatott hajszában, a következő szezon végén pedig befejezte pályafutását. Bár kezdetben csak szabadságról beszélt, nyitva hagyva a visszatérés lehetőségét, az F1-ben már nem versenyzett többet.

    Ha te is munkahelyet váltanál idén, Hamiltonnak van számodra egy üzenete

    Azok után, hogy Hamilton 2024-ben karrierje legrosszabb eredményével a 7. helyen végzett a bajnokságban, az időmérők zömében pedig lassabb volt csapattársánál, George Russellnél, Häkkinen azt gyanítja, hogy a hétszeres bajnok is hasonló döntéshelyzethez érkezhetett, mint ő maga az utolsó szezonjában – ám a brit másmilyen választ adott az életkor hívására.

    „Én 2001-ben vonultam vissza, és elárulom, hogy abban az évben elkezdett eltűnni a tempóm. Olykor még nagyon gyors voltam, más esetekben viszont már nem, két-három tizedet veszítettem, az pedig nagyon nagy probléma. Ezért eldöntöttem, hogy közlöm a csapattal, »köszönöm, hihetetlen tapasztalata volt az életemnek az F1-es karrier, de itt az ideje, hogy félreálljak«” – idézi Häkkinent a planetf1.

    „Nagyon nehéz döntés volt, de én magam hoztam meg. Lewist illetően nehéz megmondani, hogy mi jár a fejében és miért nem 100%-os már a teljesítménye. De ha vele is valami hasonló történik, beszélnie kell róla. Csak ő látja át a helyzetet, ám mivel elkötelezte magát a következő évekre, biztos vagyok benne, hogy dolgozik azon, hogyan hozhatná helyre a formáját az idei évre.”

    Hamilton cikkünk megjelenésének másnapján, január 7-én ünnepli 40. születésnapját. Noha az napjainkban már nem kirívó, hogy versenyzők a negyedik ikszen túl is helytállnak az F1-es mezőnyben, 40 éves kora felett azonban legutóbb Nigel Mansell tudott futamot nyerni 1994-ben, előtte pedig Jack Brabham 1970-ben. Hamiltonnak ráadásul napjaink egyik legjobb időmérőspecialistája, Charles Leclerc ellen kell kiharcolnia a vezető szerepet.

    Verstappen megsértette a szabályok szellemét, és ennek most Hamilton issza meg a levét a Ferrarinál

  • Kedvenc versenye Abu-Dzabi, 2021 – a Red Bull megtalálta a tökéletes mentalitású segédet

    Kedvenc versenye Abu-Dzabi, 2021 – a Red Bull megtalálta a tökéletes mentalitású segédet

    Mintha csak az állásinterjún lenne, úgy válaszolta meg a legkedveltebb Forma-1-es futamát firtató kérdést a Red Bull Racing új versenyzője, Liam Lawson.

    Az új-zélandi pilóta decemberben megkapta az előléptetést a Racing Bullstól az elsőszámú csapatba, ráadásul úgy, hogy még csak két részleges szezon, összesen 11 nagydíjrajt van mögötte. Kinevezése után az ESPN készített interjút Lawsonnal, a villámkérdések során pedig azt is megtudhattuk, hogy kedvenc filmsorozata a Briliáns elmék (Suits), kedvenc filmje pedig a Verdák (Cars), azonban a 22 éves versenyző ingoványos terepre tévedt, amikor az F1-gyel kapcsolatos kérdéseket kapott.

    Kedvenc F1-es versenyének ugyanis olyat választott, ami alighanem a legtöbb rajongóban megmozgat valamilyen érzelmeket.

    „Ez nehéz. Abu-Dzabi, 2021. Persze, az egy vitás verseny volt, de mégis…” – mutatott rá Lawson arra a bizonyos szezonzáróra, amelyen Max Verstappen egy utólag az FIA által is hibásnak ítélt versenybírói döntés következtében csenhette el a világbajnoki címet Lewis Hamilton elől.

    Persze szabadon lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni a végjáték lebonyolításának helyességével, bár amennyi ellentmondás kialakult az a bizonyos verseny körül, talán még maga Verstappen sem nevezné kedvencének – ő mondjuk bőven válogathat saját nagyszerű teljesítményei közül.

    Az év versenye: Nedvesség a pályán és a szemekben – tényleg lehetetlen legyőzni egy esőfutamot?

    Lawson hamarosan bizonyította azonban, hogy nem minden válaszát a Red Bull képzeletbeli propagandaminisztériumában írják, hiszen amikor kedvenc F1-es festéséről kérdezték, nem átallott egy rivális csapatot említeni, történetesen éppen azt, amely tavaly a legfőbb kihívója volt a Milton Keynes-ieknek: „Nem szép ezt mondani, de a krómszínű Vodafone McLaren a gyerekkoromból.”

    A telekommunikációs cég 2007 és 2013 között volt a wokingi istálló főszponzora, Lawson pedig korábbi elmondása szerint 2010-től, nyolcéves kora óta már aktívan követte az F1-et, s már akkor is a Red Bullnak és Mark Webbernek drukkolt.

    A 2021-es Abu-dzabi Nagydíj alighanem kitörölhetetlenül a Forma-1-es folklór része marad, és leggyakrabban éppen a verseny károsult csapatfőnöke, Toto Wolff szokta máig felhánytorgatni. Éppen nemrégiben is megtette, amikor egy podcastben írta körül még újabb módon a verseny által okozott fájdalmát.

    „A témák, amelyeket mindenki el akart kerülni a karácsonyi ebédlőasztalnál, azok Trump, a Brexit és a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj voltak.”

    Wolff: Vannak őrült politikusok, akik sokkal nagyobb károkat okoznak, mint Michael Masi

  • Ha Verstappent lelassítja a gyerek, még akkor is a leggyorsabb lesz, véli Marko

    Ha Verstappent lelassítja a gyerek, még akkor is a leggyorsabb lesz, véli Marko

    Max Verstappen apaság előtt áll 2025-ben, a Red Bull tanácsadója pedig talán nem teljes komolysággal azt értékelte, mire számítanak a holland megváltozott magánéletétől.

    A holland pilóta és élettársa, Kelly Piquet a 2024-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt jelentették be, hogy valamikor az idei év során gyermekáldás vár rájuk. Verstappen ezzel a 2025-re alaposan megfiatalodott mezőny második apájává válik Nico Hülkenberg mellett, mindössze 27 évesen.

    „Azt mondják, hogy az első gyereke születésétől egy versenyző három tizeddel lassabb lesz – hozta elő Helmut Marko a közkeletű kijelentést az RTL interjújában. – Ez azt jelenti, hogy a legjobb versenyzők némelyike talán Max közelébe kerül. De még mindig marad egy kis előnye, szóval nem lesz gond.”

    Óhatatlanul is felmerül, hogy Verstappen négyszeres világbajnokként talán már a főállású apaszerepre készül, gyerekének születése pedig csak felgyorsíthatja azon döntésének meghozását, hogy 2028-ig érvényes szerződésének lejárta előtt hátat fordítson az F1-nek. A holland a szezonzáró után, amikor szembesítették azzal, hogy nyolc büntetőpontot fog magával cipelni a következő szezon első felére, viccesen úgy reagált, hogy majd aképpen próbálja időzíteni a közelgő eltiltását, hogy ezáltal ott lehessen gyereke születésénél.

    „Nem hiszem, hogy kihagyna egy versenyt – mondta erről Marko. – Max valóban családcentrikus ember, de a versenyzés jelenti számára a prioritást, így hacsak rendkívüli körülmények nem állnak elő – és remélem, nem fognak – akkor nem látom, hogy miért tenne ilyet.”

    Max Verstappen gyereke már születésének pillanatában exkluzív klubhoz fog csatlakozni azáltal, hogy apja és Nelson Piquet révén nagyapja egyaránt Forma-1-es világbajnok. Ezt idáig csak Nico Rosberg és Damon Hill gyerekei mondhatják el magukról, de Verstappen utódja lesz az első, aki családja mindkét ágán találhat majd egy-egy F1-es bajnokot.

    „Nem számít, hogy fiú vagy lány lesz. Az apja négyszeres, a nagyapja pedig háromszoros világbajnok, ezek a gének pedig biztosan kivételes képességekkel látják el arra az esetre, ha ezt a karrierutat választaná a későbbiekben” – lebegtette be máris egy harmadik generációs autóversenyző érkezését Marko.

    Jól áll a Red Bull, de még jó ideig kénytelen ősrégi létesítményének korlátait tűrni