Szerző: Bognár Viktor

  • Ha az okozta Hamilton visszaesését, amire Wolff gondol, akkor az a Ferrarinál sem fog megoldódni

    Ha az okozta Hamilton visszaesését, amire Wolff gondol, akkor az a Ferrarinál sem fog megoldódni

    Több tényező is közrejátszhatott Lewis Hamilton 2024-es formaromlásában korábbi főnöke, Toto Wolff szerint, de az nem volt közöttük, hogy a brit fejben már új csapatánál, a Ferrarinál járt volna.

    Az persze semmiképpen nem tragikus, csak önmagához képest számított alulteljesítésnek, hogy Hamilton karrierje leggyengébb év végi helyezésével csak 7. lett az egyéni tabellán 2024-ben, látványosabb és beszédesebb volt viszont a brit George Russellhez viszonyított Mercedesen belüli időmérős formája – ezt a párharcot ugyanis 19:5-re veszítette el.

    „Az autók ezen generációja nem fekszik Lewisnak – idézi Wolffot az AMuS alapján a racingnews365. – Ő ugyanis későn fékező típus, aki agresszívan teszi be az autót a kanyarokba, de az autók és a gumik ezt olykor nem kedvelik. Jobban kiütközik ez az időmérőkön, mint a versenyeken. Más tényezők is befolyásolhatták a teljesítményét, de azt nem hiszem, hogy fejben már az új csapatánál lett volna. Lewis profibb ennél.”

    Alig hogy Hamilton kitette a lábát, rögtön máshogy kezdtek el öltözködni a Mercedesnél

    „Az életkorral járó hanyatlás mindannyiunkat érint, de úgy hiszem, hogy egy Lewishoz hasonló élsportoló hosszú időre képes ezt kitolni. A legjobban ez Fernando [Alonso] esetében mutatkozik meg, aki a temérdek tapasztalatának köszönhetően még mindig képes gyorsan vezetni – és hasonló a helyzet Lewisszal is.”

    A január elején 40. életévét betöltött Hamilton fiatalabb már nem lesz, és idén még a Ferrarinál is a jelenlegi szabályrendszer szerint épült autót kell vezetnie, a 2026-os nagy megújulás előtt utoljára.

    Ám mint arról korábban írtunk, a Ferrarinál még tehetnek azért, hogy Hamiltonhoz jobban passzoló autót építsenek:

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Érdekes párhuzamot vont Max Verstappen apja: szerinte ha Liam Lawson nem tudja kordában tartani az elvárásait az új szezonban, úgy fog járni, ahogy harminc éve ő maga Michael Schumacher csapattársaként.

    Az idősebb Verstappen jelezte a Red Bull új pilótája, a Sergio Pérezt váltó Lawson számára, hogy semmi esélye felvenni a versenyt a négyszeres világbajnok csapattársával, ám a tőle megszokott lekezelő stílus helyett most egy egészen elmés hasonlattal, korábbi saját tapasztalatával példálózva tette ezt.

    Jos Verstappen 1994-ben kezdte Forma-1-es karrierjét, amikor a Benettonnál debütált az első vb-címére hajtó Michael Schumacher mellett, tíz futama során azonban hamar rájött, hogy milyen mély vízbe dobták – mindössze két harmadik helyet tudott összehozni a mezőnyből kimagasló autóval, és a szezont már nem is vele fejezte be a csapat. Szerinte Lawson első Red Bull-os szezonja is hasonló csalódással járhat, amennyiben nem realizálja időben, hol van a helye a versenyzők közötti hierarchiában.

    „Nem szabad elkövetnie ugyanazt a hibát, amit én a Benettonnál 1994-ben, vagyis hogy mindenáron tartani akarja a tempót a csapattársával. Ő [Schumacher] rendkívül gyors és tehetséges volt, a csapat vezére, és én hiába is szerettem volna hasonló tempót mutatni a versenyeken, a tapasztalathiányom miatt erre nem voltam képes. Ettől csak még több hibát követtem el, legszívesebben a falba vertem volna a fejem” – idézi a planetf1 Verstappent, aki ezt követően fia és a hétszeres világbajnok között is párhuzamot vont:

    „Maxben és Michaelben sok minden közös: a versenypályán kíméletlenek, a magánéletben azonban kedves, érzékeny, gondoskodó emberek.”

    Jos Verstappen megcáfolta saját fiát az egyik sokat emlegetett gyerekkori története kapcsán

  • Alonso: Már gyerekként sem az enyém volt a legjobb gokart, erről szól az életem

    Alonso: Már gyerekként sem az enyém volt a legjobb gokart, erről szól az életem

    Fernando Alonso rámutatott egy frusztráló motívumra, ami már a kezdetektől fogva végigkíséri a versenyzői karrierjét. Elmondása szerint még az F1-es világbajnoki éveiben sem a mezőny legerősebb autóját vezette, de egyszer, valahol máshol mégis volt lehetősége megtapasztalni ezt az érzést.

    Ahogy múlik az idő, úgy tűnik egyre kilátástalanabbnak Alonso harca az újabb Forma-1-es világbajnoki cím, vagy akár csak a következő futamgyőzelem megszerzéséért – előbbit 2006-ban, utóbbit 2013-ban tapasztalhatta meg utoljára.

    Alighanem utolsó esélyét az új szabályváltozásokat hozó 2026-os szezonban látja, az Aston Martinhoz idén tavasszal csatlakozó Adrian Newey ugyanis már részt vehet majd az azévi autójának tervezésében.

    Alonso nemrég a spanyol DAZN tévécsatorna által készített dokumentumfilmben mesélt arról, hogy az egész karrierje arról szól, hogyan dolgozza le a többiekkel szemben meglévő műszaki hátrányát – már egészen gyerekkorától, az első gokartos éveitől kezdődően.

    „Asztúriában sokat esik az eső, az esős versenyeken pedig a többi gyerek mind felrakatta az esőgumikat, nekem viszont száraz pályára való gumikkal kellett versenyeznem, mert nem volt pénzünk esőgumikra” – idézi a spanyol szavait a planetf1.

    „És ez a jelenség máig végigkísér. Itt már mindenkinek vannak esőgumijai, viszont nincs olyan szárnyunk, mint a Ferrarinak, vagy olyan padlólemezünk, mint a McLarennek. Erről szól az egész életem, mindig rosszabb felszereléssel versenyeztem, mint az ellenfeleim, és alkalmazkodnom kellett.”

    Alonso: Alig van sportoló rajtam kívül, akinek a szülők és a gyerekeik is drukkolnak

    Egy másik interjúban, a Chequered Flag podcastban tovább fejtegette pályafutásának kihívásait, kedvenc versenyszezonjának pedig nem egy F1-est választott, hanem a WEC LMP1-es kategóriájában a Toyotával eltöltött rendhagyó hosszúságú 2018-2019-es bajnoki idényt, amelyben a nyolcból öt versenyt megnyertek Sébastien Buemivel és Kazuki Nakajimával, köztük két Le Mans-i 24 órást.

    „Sohasem volt olyan jó autóm, amivel dominálhattam volna, leszámítva a Hosszútávú világbajnokságban töltött szezonomat, amikor tényleg a Toyota volt a legjobb. Abban a szezonban döbbentem rá, milyen csodálatos lenne a Forma-1-ben is egy domináns autó. Nagyszerű eredményeket érhetnék el, és úgy vezethetnék, ahogyan csak akarok” – ábrándozott.

    „Mert ott az egész karrieremben sohasem volt az enyém a legjobb autó, még a két világbajnoki évemben sem. 2005-ben a McLaren gyorsabb volt, ám a rossz megbízhatósága miatt én lettem a bajnok. 2006-ban pedig nagyon hasonló szinten álltunk, de a Ferrari és Michael [Schumacher] kicsit többször esett ki, és ezért nyertem én.”

    Alonso Renault-val szerzett első vb-címének idén már a huszadik évfordulója lesz, nemrég egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore hasonlította össze az enstone-i istálló akkori állapotát a jelenlegivel.

    Briatore: Az Alpine most jobban áll, mint Alonso vb-címei előtt

  • Verstappen odalépett egy Mustangnak, ezzel a Ford végképp megérkezett a Red Bull életébe

    Verstappen odalépett egy Mustangnak, ezzel a Ford végképp megérkezett a Red Bull életébe

    A szezon huszadik nagydíja körül a nézőknek talán már túladagolási tüneteik lesznek a száguldó Forma-1-es versenyzőkből, télen azonban igazi kuriózum ilyenbe botlani. Főleg, ha az aktuális világbajnok egy szokatlan autóban és egy szokatlan helyszínen teszi ezt!

    A svédországi hóban Mercedest vezető George Russell után ugyanis itt a Ford Mustang határait steril körülmények között feszegető Max Verstappen.

    A Ford 2023 februárjában jelentette be a Red Bull-lal kötött partnerségét, aminek keretében a 2026-os új technikai szabályrendszer mellett nyújt segítséget az istálló által gyártott saját motorban, elsősorban az elektromos hajtás terén. A közös munka a jövő évre való felkészüléssel persze már zajlik a színfalak mögött, de mivel a Red Bull motorját nem a Ford építi, a két cég kollaborációjában vélhetően a marketingtevékenységen lesz a legfőbb hangsúly.

    Néhány szórakoztató videó már az elmúlt két évben is készült a Red Bull versenyzőinek részvételével a Ford számára, de ez az első, amely ízig-vérig a száguldásról szól. Verstappen a Milánótól délre 2014-ben átadott, elsősorban tesztpályaként használt Circuito Tazio Nuvolarin hajtotta meg a Mustangot, a Ford talán legismertebb modelljét.

    A rendkívül koncentrált, semmiféle érzelmet nem mutató Verstappen ténykedéséhez az elmaradhatatlan, hangulatfokozó, mély férfihangon előadott narráció is társult.

    „A vezetés annyit jelent, mint uralmunk alá hajtani a gépet. A legjobb autó pedig az, amely előhívja a versenyző belső késztetését arra, hogy gyorsan menjen, felszabadítva a benne megbújó sötét lovat. Amikor a pálya üres és nincs első helyezés, az igazi versenyző akkor is csak… vezet.”

    Verstappen megkapta a rendelését, idén már lemásolhatja Räikkönen főnöki húzását

  • Annyira bízik új autójában a Mercedes, hogy egy régi hagyománnyal is szakít

    Annyira bízik új autójában a Mercedes, hogy egy régi hagyománnyal is szakít

    Brit lapértesülés szerint a Mercedes nem Silverstone-ban fogja bemutatni idei F1-es versenyautóját – ezzel és az első bejáratással is egészen az utolsó pillanatig kivár majd.

    A csapat az F1-es szereplése során eddig leggyakrabban a brit pályán leplezte le új autóját a szezonok előtt – 2017 óta csak a 2021-es év volt a kivétel ez alól. A délelőtti bemutatót ilyenkor rendszerint egy filmforgatási nap, bejáratás követte, amely során a két versenyző megszerezhette az első tapasztalatokat az új modellről, elvégezve az alapvető rendszerellenőrzéseket.

    A Motorsport azonban úgy tudja, hogy a Mercedes idén szakít ezzel a szokásával, és csak Szahírban, az előszezoni teszt helyszínén tárja először a nyilvánosság elé a W16-ost. A tervek szerint február 25-én a bahreini pályán történik majd meg a bejáratás, egy nappal a február 26-28. között zajló kollektív tesztelés előtt. A csapatok a korábbi 100 km helyett immár 200 km-t teljesíthetnek az ilyen forgatási napok során, ami azt jelenti, hogy Szahírban George Russell és Andrea Kimi Antonelli 36 körön osztozhatnak. Az olasz újonc egyébként már idén is teljesített egy privát tesztet egy korábbi modellel Jerezben.

    A Mercedes álcázta Hamilton utolsó világbajnok autóját és Antonellit is (fotó, videó)

    A korábbi, silverstone-i bemutató mellőzése kockázattal is jár, hiszen így a csapatnak a gyártól távol és szűkös időkerettel nehezebb lesz reagálnia, ha valamilyen gyermekbetegsége derülne ki az autónak a bejáratás során. Ugyanakkor technikai szabályváltozások nélkül, a jelenlegi szabályrendszer negyedik évébe lépve a csapat magabiztos lehet afelől, hogy nem szembesül ilyen nehézséggel.

    A Mercedes idei festését persze már megcsodálhatja a közönség a február 18-i közös F1-es bemutatón Londonban. Ezen esemény léte is oka lehet annak, hogy a csapatok idén eltérően állnak hozzá a hagyományos autóbemutatójuk megrendezéséhez.

    A Ferrari egy nappal a közös esemény után, február 19-én leplezi le új modelljét, míg a Williams február 14-ét választotta – ekkor viszont az autó egy különleges, egyszeri festést fog viselni, a csapatoknak ugyanis megtiltotta az F1, hogy a közös bemutató előtt prezentálják a tényleges 2025-ös festésüket.

    Rosberg is támogatja Wolff „őrült lépését”

  • Eltűnt a mezőnyből az F1 leghatékonyabb nemzete, és egyetlen vállon nyugszik a visszatérés reménye

    Eltűnt a mezőnyből az F1 leghatékonyabb nemzete, és egyetlen vállon nyugszik a visszatérés reménye

    Azzal, hogy Valtteri Bottas 2025-re elveszítette helyét a Forma-1-es rajtrácson, hosszú idő után először nem lesz finn versenyző a mezőnyben. Heikki Kovalainennek van egy sejtése, hova tűnhettek a már három világbajnokot is adó ország képviselői.

    Finnország ugyan jóval több sikeres raliversenyzőt adott az autósportnak, mint Forma-1-es versenyzőt, ám figyelemreméltó, hogy akik a formaautózás királykategóriájába eljutottak, szinte biztosan sikerre voltak ítélve: az eddigi mindössze nyolc finn F1-es versenyzőből három világbajnok lett (Keke Rosberg, Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen), további kettő futamgyőzelemig jutott (Kovalainen, Bottas), de a dobogóig még két másik is eljutott (Mika Salo, Jyrki Jarvilehto). Az egyetlen, akinek nem adatott meg különösebb siker, az a mindössze egy nagydíjon rajthoz állt első finn, Leo Kinnunen.

    Nyolc versenyzőből három világbajnok – ilyen jó sikerességi aránnyal egyetlen nemzet sem rendelkezik az F1-ben. A nyolcból öt futamgyőztes hasonlóan kimagasló, ebben a tekintetben is csak Lengyelország hatékonyabb náluk, hiszen az egyedüli Robert Kubicával 100%-os mutatót szállítanak.

    A finnek bár kevesen voltak, hosszú ideje kihagyhatatlan elemeinek számítottak a mezőnynek: 1989 óta minden évben megjelent legalább egy finn a mezőnyben, 1991 óta pedig folyamatosan állandó ülése volt valakinek. Előbbi sorozat még idén is folytatódhat, ha a Mercedes tartalékjának szerződött Bottas beugrási lehetőséget kap, az állandó jelenlét azonban biztosan megszakad.

    A kispadra ültetett Bottas még visszavágyik az F1 mezőnyébe

    Az egyszeres győztes Kovalainen az Autosportnak beszélve elemezte az ország és a Forma-1 kapcsolatát – és kezdésnek cáfolta is azt a közhelyet, hogy a finnországi csúszós utak által megkövetelt vezetési képességek miatt lennének ilyen szép sikereik az autósportban – a rali-világbajnokságot például nyolc versenyzőjük is megnyerte már.

    „Ezek a versenyzők gyakran megjelentek a hírekben, nem lehetett nem észrevenni őket. Ez talán sokakra hatással volt, ahogy rám is – láttam a híreket, az autókat, a sebességet, és ez felébresztette bennem a szenvedélyt” – fogalmazott Kovalainen.

    „A másik ok pedig talán a finn emberek semleges mentalitása. Viszonylag nyugodt emberek vagyunk, nincsenek kimagaslóan jó vagy kirívóan rossz napjaink, eléggé átlagos életet élünk. Egy ilyen közegben, amely ekkora nyomással jár, ez egy hasznos tulajdonság. A sport rivaldafényében sok mindenre oda kell figyelnünk, és olyankor sokat segít, ha természetes nyugodtság árad belőlünk. Az a tapasztalatom, hogy a finneknek nem kell különösebben dolgozniuk ennek eléréséért, még a nehéz helyzetekben is higgadtak tudunk maradni.”

    Keke Rosberg F1-es feltűnése óta a finn versenyzők egymást inspirálják és segítik. Az ő nyomdokain érkezett a sportba Häkkinen, majd rajta felnőve Räikkönen és Kovalainen, később pedig őket követte Bottas. Jelenleg azonban aggasztó a helyzet, a nevelősorozatokban is látszólag elakadt az utánpótlás, az elmúlt évek ígéretesnek induló karrierjei nem vezettek a Forma-1-ig. Pillanatnyilag a Ferrari nevelőprogramjában képződő 18 éves Tuukka Taponenben van a finn F1-es visszatérés egyetlen reménye. Ő tavaly az európai Formula Regionalt a harmadik helyen zárta, de a legkomolyabb rostákon még ezután kell átesnie: idén az F3-ban debütál, majd még az F2-ben is célszerű lenne kitűnnie.

    „Napjainkban ha valaki bekerül a Ferrari, a Mercedes vagy valamely másik csapat juniorprogramjába, még akkor is rendelkeznie kell valamekkora büdzsével – mutatott rá Kovalainen, hogy a mai újoncok könnyebbnek tűnő helyzete csak a látszat. – Ez pedig egy komoly gát, hiszen jelentős anyagi háttérre van szükség, Finnország pedig nem elég nagy piac ehhez, különösen nem a mai gazdasági helyzetben.”

    Maga Kovalainen a 2000-es évek derekán a Renault programja által lett felkarolva, a gyártó pedig teljes támogatásban biztosította őt és az F1-es ülésért küzdő öt riválisát is.

    „A másik dolog persze az, hogy tényleg csak a nagyon jókra figyelnek fel. Ha valaki képes megmutatni, hogy egy igazán kivételes tehetség, őt továbbra is felkarolják. Igaz ugyan, hogy nehéz összeszedni a pénzügyi hátteret, de egyes juniorversenyzők talán a tükörbe nézve találják meg az okok egy részét. Nem kell minden bajnokságot megnyerni, amiben elindulnak, de időnként tényleg mutatniuk kell valami különlegeset, amivel kitűnnek. Talán ebben is van némi hiányosságuk azoknak, akik a Forma-1 felé igyekeznek.”

    Russell kiment a hóra, és megpróbálta előhívni a benne rejtőzködő finnt (videó)

  • Russell kiment a hóra, és megpróbálta előhívni a benne rejtőzködő finnt (videó)

    Russell kiment a hóra, és megpróbálta előhívni a benne rejtőzködő finnt (videó)

    Egy autó havas-jeges borításon való kontrollálása a legjobb versenyzők számára nagyfokú szabadságélményt ad – talán a ralisoknál is jobban igaz ez a formaautósokra, akiknek versenyhelyzetben az ellenségüknek számít bármifajta megcsúszás. George Russell most elutazott Svédországban, hogy igazán szabadjára engedhesse a kormányt.

    „Nem tudtam a következő hónapig várni, hogy újra volán mögé üljek. Ez a hely minden alkalommal lenyűgöz! Mindig elképesztő érzés Svédország befagyott tavain vezetni. Elvégre a határok azért vannak, hogy feszegessük őket!” – írta közösségi oldalain Russell, miután megjáratott néhány utcai Mercedest a hóban. A képek tanúsága szerint nem mindennemű incidens nélkül, bár egy hóbuckában való elakadás az ártalmatlanabba közé tartozik az autóversenyzőkre leselkedő veszélyek közül.

    Mint a Mercedes pilótájának képgalériájából kiderül, George Kurtz társaságában töltötte a napot, aki bronzszintű autóversenyzőként kategóriagyőztese volt a 2023-as Le Mans-i 24 órásnak az LMP2 Pro-Am mezőnyében. Emellett, és az esemény szempontjából alighanem ez volt a fontosabb, Kurtz az alapítója a CrowdStrike kiberbiztonsági vállalatnak, amely a Mercedes F1-es csapatának egyik szponzora – aligha véletlen, hogy a cég neve öles betűkkel ott volt az autókon.

    Alighanem valamilyen marketingcélú videó is készült a helyszínen, viszont Russell a mellette ülő operatőr szemszögéből máris megosztotta vezetési élményét.

  • Verstappen bemutatja: összezárva olyan emberekkel, akikkel a világon semmi közös témád nincs

    Verstappen bemutatja: összezárva olyan emberekkel, akikkel a világon semmi közös témád nincs

    Aligha kínos emberi találkozásokról akart oktatóvideót készíteni a Red Bull, amikor elvitte krikettezni Max Verstappent, de mégis süt belőle, hogy a két világ szereplőinek egyáltalán semmi kapcsolódásuk nincs egymással.

    Valószínűleg még tavaly forgatott és az F1-es tél szünet csendes időszakára bekészített videó az, ami frissen megjelent a Red Bull YouTube-csatornáján, és amelyben Verstappen az angol krikettsport prominens játékosaival, Reece Topley-val, Will Jacksszel és Issy Wonggal találkozott, hogy elsajátítsa az alapokat ebből az elsősorban az egykori Brit Birodalom mai területén ismert és kedvelt sportból.

    A játék a baseballhoz hasonló, amelyben egy ütőjátékosnak kell eltalálnia az ellenfél által felé dobott labdát. Európában a Brit-szigeteken kívül nem örvend nagy népszerűségnek ez a sport, így Verstappen válasza sem volt meglepő, amikor megkérdezték tőle, látott-e már valaha krikettmeccset.

    „Konkrétan fogalmam sincs, hogy mi a krikett.”

    Ilyen remek felütést követően a hollandnak megmutatták, hogyan tartsa az ütőt, és sikerült is visszaadnia néhány labdát – mígnem aztán egy olyan sebességű dobást kapott, amivel a valódi versenykörülmények között kell megbirkózniuk a játékosoknak. Bár egy Forma-1-es versenyzőtől nem idegen a sebesség, de itt Verstappen is csak nézte, ahogy a másodperc törtrésze alatt elsuhan mellette a labda.

    Miután ezzel kellően letörték a lelkesedését, a holland is próbált nyitni a krikettesek felé, hiszen ő egy játékszimulátort hozott magával, hogy a többiek az F1-es autó élményét próbálhassák ki.

    „És ti vezettetek már korábban? Mondjuk egy játékban?”

    „Én biciklizni szoktam, haver” – ütötte bele az utolsó szöget a közös beszédtéma keresésének koporsójába Topley.

    Íme a videó:

    Jos Verstappen megcáfolta saját fiát az egyik sokat emlegetett gyerekkori története kapcsán

  • Sainz két bajnokkal azonos úton jár az F1-ben – jöhet a csúcstámadás a Williamsszel?

    Sainz két bajnokkal azonos úton jár az F1-ben – jöhet a csúcstámadás a Williamsszel?

    Azáltal, hogy Carlos Sainz az idei évre a Ferraritól a Williamshez szerződött, olyasmit tett, amit korábban csak Alain Prost és Nigel Mansell pályafutásában fedezhetünk fel: bejárta a Forma-1 három legnagyobb múltú csapatát. De ha engedékenyek vagyunk, még egy versenyzőt bevehetünk a klubba.

    A 2025-ös szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól kezdődően ugyanis a két korábbi világbajnokhoz hasonlóan Sainz is elmondhatja már magáról, hogy a Ferrari, a McLaren és a Williams színeiben is versenyzett a Forma-1-ben. Szigorúan véve csak ők hárman büszkélkedhetnek ezzel a sport teljes történelmében, senki másnak nem adatott meg, hogy mindhárom legendás istálló autójával versenyezhessen.

    Pontosabban Jacky Ickx karrierjének leiratában szintén megtalálhatjuk mindhárom csapatot, ám ez kissé félrevezető, hiszen az a Williams, amelyben 1976-ban négy futamot eltöltött, még Frank Williams előző versenyistállója volt. Éppen abban az volt az év, amelyben Williamst kiszorította saját csapatából az eredetileg befektetőként érkezett Walter Wolf, így a brit vállalkozó egy évvel később létrehozta máig működő második istállóját.

    Még ha a Williamst jóvá is írjuk, Ickx így is csak épphogy fel tudta magát szorítani a listára, hiszen a McLarennel is csak egyetlen versenyen állt rajthoz – 1973-ban a Nürburgringen a csapat felajánlott számára egy harmadik autót, mivel a Ferrari az azévi versenyképtelensége miatt azon a futamon nem állt rajthoz – ez volt azon 27 verseny egyike az F1 történetében, amitől a Scuderia távolmaradt. Ickx a Ferrarival hat győzelmet szerzett, de világbajnok nem lett.

    Videón, ahogy az egyik csapatváltó F1-es versenyző már új autóját vezeti

    Az egyaránt 1980-ban debütáló és a 90-es évek derekáig aktív Prost és Mansell karrierjében az is közös, hogy mindketten a Ferraritól igazoltak át a Williamshez – akárcsak most Sainz –, és mindketten bajnoki címig is jutottak a brit csapattal. Ez utóbbit viszont a spanyolnak komoly kihívás lenne pár év alatt véghez vinni.

    Mansellnek csak a csúcsra jutását követően, utolsó F1-es állomása lett a McLaren, ám mivel nem fért el kényelmesen a pilótafülkében, csupán két verseny után véget ért a csapattal való együttműködése 1995-ben. Ám ennek köszönhetően került fel erre az exkluzív listára.

    Prost máig az egyetlen, aki mindhárom nagycsapattal értelmezhető időtartamot töltött: a McLarennel, a Ferrarival és a Williamsszel is nyert versenyeket, ráadásul mindkét brit csapattal világbajnok lett. Bejárt istállóinak még a sorrendjét is kopírozta Sainz, ráadásul ez még kiegészíthető a Renault-val, hiszen mindketten onnan váltottak a McLarenre.

    A négy versenyző közül Sainznak sikerült leggyorsabban körbejárni a három ikonikus csapatot, hiszen már 30 éves korára versenyezhet mindhárommal, míg Ickxnek 31, Prostnak 38, Mansellnek 41 évesen lett meg a harmadik is közülük.

    Sikerességet illetően azonban Sainz egyelőre az utolsó helyen kullog ebből a kvartettből: Prost összesen 42 győzelmet szerzett ezzel a három csapattal, Mansell 31-et (az összes győzelmét), Ickx 5-öt, a spanyol pedig egyelőre csak a négy ferraris sikerét tudja felmutatni – de persze számára a harmadik szakasz még hátra van.

    Tegyük hozzá, ez a fajta rangsor, amelyben a Ferrari, a McLaren és a Williams kiemelhető a legrégebbi még működő F1-es csapatokként, csak a jelenünkben igaz. Amikor Ickx, Prost és Mansell versenyeztek, nem létezett ilyen számítás, hiszen akkor még a mezőnyben volt a Lotus (1958-as alapítás) és a Brabham (1962) is, amelyek egyaránt régebb óta létező csapatoknak számítottak, mint a McLaren és a Williams.

    Sokáig a három legsikeresebb csapatként is emlegették ezt a három tradicionális istállót – ez éppen Mansell visszavonulásának évétől, 1995-től vált igazzá, akkor előzte meg győzelmek számában a Williams a Lotust. Ma viszont már nem mondhatjuk ezt: a grove-iak negyed évszázadig tartották magukat a legjobb három között, ugyanis hosszú sikerínségük nyomán 2020-ban a Mercedes, tavaly pedig a Red Bull is megelőzte őket a győzelmi listán.

    Ma viszont vitathatatlan, hogy a konstruktőröket illetően a Ferrari, a McLaren és a Williams az F1 hőskorának utolsó képviselői – bár szervezetileg és személyzetileg persze teljesen átalakultak, némelyek tulajdonost váltottak és komoly mélypontokat is megéltek, ők viszont még az eredeti, a sporttal egybeforrt nevüket hordozzák. A többiek közül az 1993-ban érkező Sauber neve forog a mezőnyben a legrégebb óta (bár jövőre Audivá válik), majd következik a 2005-ben bemutatkozó Red Bull.

    McLaren Ferrari Williams Összes
    V Gy V Gy V Gy V Gy
    Jacky Ickx 1 0 55 6 4 0 60 5
    Alain Prost 107 30 30 5 16 7 153 42
    Nigel Mansell 2 0 31 3 95 28 128 31
    Carlos Sainz 37 0 88 4 ? ? 125 4

    V – verseny, Gy – győzelem

    Éledezik az F1, Norris és Sainz máris elkezdtek beszólogatni egymásnak

  • Új részletek derültek ki arról, Hamilton mikor és mivel kezd a Ferrarinál

    Új részletek derültek ki arról, Hamilton mikor és mivel kezd a Ferrarinál

    Ahogy fokozódik a várakozás, úgy derít ki egyre több mindent a Ferrarinál zajló folyamatokról jól értesült olasz sajtó arról, mikor és hogyan kezdi majd meg a csapattal való munkáját Lewis Hamilton.

    A brit néhány alkalommal már a tavalyi évben is járt új csapatánál, hivatalos bemutatására azonban még nem került sor – a csapat a közösségi oldalán azóta is csigázza a követőket a nagy belépő előtt. Az AutoRacer úgy tudja, hogy Hamilton jövő hétfőn, január 20-án fogja vezetni első alkalommal a csapat szimulátorát Maranellóban, egyúttal pedig megkezdi az ismerkedést a mérnökökkel és más csapattagokkal.

    Ahogy arról már a korábbi tervek is szóltak, a hétszeres világbajnok első ferraris tesztjére is jövő héten fog sor kerülni, a hírek szerint szerda, január 22. van most előirányozva erre. A csapat mindazonáltal egy háromnapos periódust jelölt ki a fioranói ténykedésre január 21. és 23. között, az időjárás függvényében pedig változhat, hogy végül melyik nap lesz a kiválasztott. A brit persze csak egy korábbi modellt vezethet – a 2023-as SF-23 a legfrissebben bevethető –, a rákövetkező héten pedig Barcelonában folytatja majd a felkészülést új csapatával és mérnökgárdájával.

    Mint arról már írtunk, idéntől a privát tesztekre is korlátozást vezettek be a szezon aktív versenyzői számára, de három versenytávot Hamilton így is belehajthat a Ferrariba, mielőtt a február végi kollektív teszten kipróbálná az idei modellt is – arra viszont már csak másfél tesztnapja lesz.

    Verstappen megsértette a szabályok szellemét, és ennek most Hamilton issza meg a levét a Ferrarinál