Szerző: Bognár Viktor

  • Nem a fizikát kellett szeretni, hanem Schumachert – így érte el álmát az F1 első női versenymérnöke

    Nem a fizikát kellett szeretni, hanem Schumachert – így érte el álmát az F1 első női versenymérnöke

    A Haasnál Esteban Ocon versenymérnökének kinevezett Laura Müller példája bizonyítja, nem feltétlenül kell mérnöki vénával születni ahhoz, hogy valaki már egész fiatalon is magas pozícióig jusson technikai szakemberként az autósportok csúcsán – ráadásul nőként.

    Müller 33 évesen vált a Forma-1 történetének első női versenymérnökévé, ez a kor ráadásul még férfiak körében is fiatalnak számít ezen a poszton. A német hölgy valóban szélsebesen tört előre, mert miután több évet eltöltött már LMP2-es, LMP3-as és GT3-as autókkal foglalkozva, valamint a DTM-ben, csak 2022-ben került be a királykategóriába a Haasszal.

    A csapatnál 2024-ig teljesítménymérnökként dolgozott, és tavaly készített vele a Haas egy interjút, amelyen felfedte nem szokványos útját Németországból az F1-es rajongóból F1-es mérnökké válás felé.

    „Az iskolában még nulla érdeklődést mutattam a fizika iránt. A német, az angol és a matek voltak a fő tantárgyaim, emellett az olasz és a történelem érdekelt még. Az utolsó két évemben már nem is tanultam fizikát és kémiát.”

    „Csak egy évvel a középiskola befejezése után ébredtem rá, hogy érdekelne a mérnöki munka. Nem az a fajta voltam, aki már a tanulmányai során tudta, hogy mivel akar foglalkozni. Emiatt ki is hagytam egy évet és elutaztam Ausztráliába, mint azt sokan teszik. Arrafelé meg sok mechanikus feltöltésű autó jár az utakon, ami újra felébresztette bennem a motorsportok iránti gyerekkori szenvedélyem. Úgyhogy ekkor el is döntöttem, hogy mérnök leszek!” – mesélte, hozzátéve, hogy az egyetemen gépészmérnöknek tanult, azon belül járműdinamikára specializálódott.

    Celebkedés helyett csapattá formálta az évek óta küszködő Haast – ezen változtatott Steiner utódja

    „Sohasem a mérnöki tanulmányok iránt érdeklődtem, mindig is inkább az autósportok iránt. Klisésen hangzik, de mivel német vagyok, kedveltem Michael Schumachert, szóval gyerekkorom óta követtem a Forma-1-et. Egyáltalán nem azzal a céllal tanultam gépészmérnöknek, hogy az autóiparban helyezkedjek el, az autósportot mindig is sokkal érdekesebbnek és szenvedélyesebbnek tartottam.”

    Már az sem szokványos, ha egy nő műszaki tanulmányokat folytat ezen a férfiak által uralt szakterületen, de Müller elmondása szerint, amikor kezdett a pályáján, ez még inkább igaz volt az autóversenyzés világára.

    „A mérnöki tanulmányaim során nem szembesültem semmiféle kritikával, a mérnöki szakmában nincs azzal semmiféle gond, ha valaki nő. A versenypályán azonban nagyon más közegbe csöppentem, és 5-10 évvel ezelőtt még mindig eléggé meg voltak bélyegezve a motorsportban dolgozó nők. De sohasem zavart ez annyira, hogy emiatt ne azzal foglalkozzak, amit szeretek.”

    Az elmúlt években a diverzitás javításáért tett törekvéseknek is köszönhetően a paddockban sétálva is szemmel láthatóan javultak az arányok, 2024-ben még a mezőny legkisebb személyzettel működő csapatánál, a Haasnál is hét női mérnök dolgozott.

    Müller ebben a tavalyi interjúban kifejtette, teljesítménymérnökként milyen felelősségek hárultak rá egy versenyhétvégén, és mit élvez a legjobban ebben a munkában. Versenymérnökként nem fog nagyon eltávolodni ettől a területtől, viszont immár ő jelenti majd a pilótával, Oconnal való elsőszámú kapcsot.

    „A fő feladataim, hogy a hétvégék előtt és a hétvégék során döntsek az autó beállításairól, együttműködve az összes mérnöki részleggel és a versenymérnökömmel. Majd elvégezzük a beállításokat a szerelőkkel, gondoskodva arról, hogy az autó olyan legyen, mint azt szeretnénk. Onnantól folyamatos visszajelzéseket adok a mérnököknek és a versenyzőnek arról, hogy hogyan javíthatnánk a teljesítményen.”

    „A legjobb dolog a munkámban, hogy azonnal láthatom az eredményét. Általában a döntés meghozása után egy órán belül kiderül, hogy egészen katasztrofális, határeset vagy zseniális volt-e a húzás. Annál pedig nincs jobb pillanat, mint amikor a versenyző elégedett azzal, ahogyan beállítottuk az autóját.”

    Müller és Ocon már megtapasztalhatták az egymással való munkát a csapat nemrég lebonyolított jerezi tesztjén, ami Ayao Komatsu csapatfőnököt csak még inkább meggyőzte arról, hogy a megfelelő személyt választotta a Haashoz érkező francia pilóta versenymérnökeként.

    Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

  • Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

    Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

    Miközben Lewis Hamilton közzétette első fotóját Ferrari-overallban, egy jól értesült fotós kiderítette, hol lakik olaszországi tartózkodásai során és hogyan jut el új munkahelyére, a Ferrari maranellói főhadiszállására a brit.

    Az ausztrál Kym Illman a Forma-1-es paddock tapasztalt és elismert fotósa, aki saját YouTube-csatornát is vezet, amelyben a sport általában bulvárosabb, általa megszerzett háttérinformációit osztja meg.

    A legutóbbi, Hamilton első ferraris hetével kapcsolatos videójában kitért arra a sokakat érdeklő kérdésre is, hogy hol alakíthatja ki ideiglenes rezidenciáját a hétszeres világbajnok Olaszországban – miután kiderült, hogy Enzo Ferrari egykori házát, amit a csapat korábbi versenyzői közül csak Michael Schumacher használhatott, nem bocsátják rendelkezésére.

    Videón Lewis Hamilton első Ferrarinál töltött napja

    Illman tudomása szerint Hamilton Milánóban száll meg, ami viszont elég messze, közúton közel 200 km-re van Maranellótól, így nem autóval fuvarozzák hétfő óta a csapathoz, hanem helikopterrel. Méghozzá a Ferrari saját helikopterével, ami a Fiat neve alá van bejegyezve, és amellyel 40 perc alatt teljesíthető a táv egy irányban. A fioranói tesztpálya területén található leszállópályán landol, onnan pedig pár perc autóúttal már a gyárban van.

    Arról már a BBC írt nemrég, hogy Hamilton kap egy lakóhelyet a Ferraritól az olaszországi tartózkodásaira – ez lehet a milánói. A brittől azonban nem várható, hogy teljesen áttenné ide a rezidenciáját Monacóból, ahol már 2012 óta él. Elvégre csapattársa, Charles Leclerc monacói állampolgárként szintén a miniállam lakója, s számára sem jelentett problémát az elmúlt években a Maranellóban való megjelenés.

    „Nekem nem számít, hogy hol fog lakni, a legfontosabb ugyanis a teljesítmény. Ugyanígy nem érdekel, hogy hova állíttatja a motorhome-ját vagy melyik hotelben száll meg” – mondta Frédéric Vasseur csapatfőnök Hamiltonról még decemberben a Sky Sportsnak.

  • Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

    Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

    A Forma-1-es mezőnyből idénre kiszorult Kevin Magnussen érdekes aspektusból magyarázta el, szerinte mi emeli Max Verstappent a többi versenyző fölé.

    Verstappen zsinórban negyedik világbajnoki címét szerezte meg tavaly, ezzel a hatodik versenyző lett az F1-ben, aki legalább ennyiig eljutott – 63 futamgyőzelmével azonban a vonatkozó ranglistán már a harmadik Lewis Hamilton és Michael Schumacher mögött.

    A holland a négy év során különféle kihívásokkal szembesült, 2021-ben végig fej fej melletti csatát vívott Hamiltonnal, 2024-ben pedig a Red Bull visszaesése mellett is rendszeresen szállította az erős pontszerző helyeket – miközben 2023-ban az F1 történetének legdominánsabb bajnoki évét produkálta, a 22-ből 19 versenyt megnyerve.

    Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Verstappen még mindig csak 27 éves, de teljes joggal sorolják máris a sport történetének legjobbjai közé. A mezőnyből búcsúzó Magnussen, aki élcsapat ülése híján egyetlen dobogóig jutott 185 nagydíjrajtja során, most sajátos módon hasonlította össze a holland pilóta teljesítményét a többiekével a racingnews365-nek. Meglátása szerint a címvédő eddig nem látott szintre emelte az egyenletesen erős teljesítmény fogalmát.

    „A szememben már nagyon közel van ahhoz, hogy minden idők legjobbja legyen. Pedig ha megnézzük, hogyan teljesít, amikor a legjobbját nyújtja, szerintem nem sokkal jobb Lewisnál vagy bárki másnál. Nagyon sokan el tudják érni ugyanazt a szintet, mint ő” – vélekedett Magnussen.

    „Ő azonban minden egyes versenyhétvége minden egyes körében képes rá. És ez az egészen őrületes benne, hogy mindig ott van, mintha minden nap a legjobb napja lenne. Szóval ez különbözteti meg őt a többiektől. Tulajdonképpen olyan, mint egy robot.”

    Verstappen kiegyensúlyozottan kimagasló formája lehet a fő oka annak, hogy az elmúlt hat évben egyetlen csapattársa sem tudott a közelébe érni a Red Bullnál: Pierre Gaslyt, Alexander Albont és idénre Sergio Pérezt is nagy tempóhátrányuk miatt cserélték le.

    Magnussen egyébként tavaly év végén elárulta, korábban neki is lett volna rá esélye, hogy Verstappen csapattársa legyen a Red Bullnál, ám akkoriban nem érezte helyesnek azt a karrierutat, ami később jó eséllyel az istálló üléséhez vezethetett volna. Ennek hátterét az alábbi cikkben fejtette ki.

    Azt hitte, ő az új Hamilton, majdnem kitúrta Leclerc-t, majd visszautasította Hornert – Magnussen beteljesületlen karrierje

  • Történelmi döntés: először neveztek ki női versenymérnököt az F1-ben

    Történelmi döntés: először neveztek ki női versenymérnököt az F1-ben

    A Haas eddig példátlan választással egy hölgyet, Laura Müllert nevezte ki Esteban Ocon versenymérnökeként, miközben több fontos poszton is átszervezéseket vitt véghez.

    Az amerikai csapat közleménye szerint mindkét versenyző mellett újonc versenymérnök debütál majd idén: Esteban Oconnal Laura Müller, Oliver Bearmannel pedig Ronan O’Hare fog dolgozni – korábban mindketten teljesítménymérnökként ténykedtek a csapatnál a korábbi pilóták, Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen mellett.. A sportigazgató Mark Lowe lett, de fontos pozíciót kapott egy másik hölgy is: Carine Cridelich vezeti a stratégiai részleget, miután a Racing Bulls hasonló posztját hagyta el az előző év végén.

    Az igazi különlegességnek Müller kinevezése tekinthető, hiszen ezzel egybehangzó vélemények szerint ő lett az első női versenymérnök a Forma-1 történetében.

    A 33 éves német hölgy 2022-ben csatlakozott a Haashoz, előtte az F1-en kívül, többek között a DTM-ben és LMP2-es autókkal dolgozott. A csapatfőnök Ayao Komatsu elismeri, hogy egy viszonylag tapasztalatlan személy került általa erre a fontos posztra, ugyanakkor több érve is van amellett, hogy miért Müller előléptetése volt a helyes döntés.

    „Laura egy igazán céltudatos személyiség, aki nagyon keményen dolgozik. A munkához való hozzáállása példaértékű. Esteban pedig hasonlóan céltudatos karakter, ezért úgy gondolom, hogy a személyiségük passzol egymáshoz. Nagyon jól tudnak együttműködni, és azt hiszem, ők is elégedettek a spanyolországi tapasztalatukkal” – utalt Komatsu arra, hogy a múlt heti jerezi teszten Ocon és Müller már megejtették első közös bevetésüket.

    Fotó: Haas

    „Laura abban igazán jó, hogy amikor szembesül egy problémával, mélyre ás annak megtalálásához, és nem áll meg az első válasznál. Sokan megállnak, de ő ilyenkor tíz további kérdést fedez fel, amelyek szintén válaszra várnak. Leginkább ez az elhivatottsága nyűgözött le.”

    „Még mindig fiatal és tapasztalatlan, így szüksége lesz iránymutatásra, de ilyen munkaetikával szerintem nagyon gyorsan képes lesz fejlődni. A rádión keresztüli kommunikációja nagyon-nagyon tiszta és nyugodt.”

    „Napjainkban jóval több női mérnökünk van már, mint korábban, de nem azért választottam Laurát, mert nő. Egyszerűen nem számít, hogy valakinek mi a nemzetisége és a neme.”

    Talán különös, hogy noha női versenymérnök eddig még nem volt az F1-ben, női csapatfőnök már két esetben is: 2012 és 2017 között Monisha Kaltenborn a Saubernél, 2013 és 2020 között Claire Williams pedig a Williamsnél töltötte be az istálló napi szintű irányításának feladatát (noha utóbbi a posztja szerint csak helyettes csapatfőnök volt).

    Bearman felülkerekedett egy szindrómán

  • A Ferrarinál visszatér „a legkeményebb nő” Hamilton életébe

    A Ferrarinál visszatér „a legkeményebb nő” Hamilton életébe

    Lewis Hamilton teljesen új közegbe csöppent új csapatánál, a Ferrarinál, most azonban több brit lap is teljes meggyőződéssel közli, hogy korábbi személyi edzője, Angela Cullen visszatér mellé idén.

    Az új-zélandi Cullen 2017-ben, a Nico Rosberg ellen elveszített bajnoki csata utáni évben érkezett Hamilton mellé, kettőjük között pedig hamar rendkívül szoros munkakapcsolat alakult ki. A leggyakrabban fizioterapeutaként emlegetett hölgyre edzőpartnerként, a versenyhétvégéken pedig személyi asszisztensként is számíthatott a brit, együtt utaztak, a világjárvány alatt pedig saját külön buborékjukban éltek.

    A néhai Dr. Aki Hintsa által alapított Hintsa Performance kötelékébe tartozó Cullen munkáját 2020-ban Hamilton így jellemezte: „Az emberek bizonyára nem fogják megérteni, mert kívülről látják, de ő az egyik legnagyszerűbb dolog, ami az életem során történt velem. Szerencsés vagyok, hogy sok emberrel dolgozhattam együtt, de ő a legkeményebben dolgozó nő, akihez valaha közöm volt.”

    Cullen aztán hat év elteltével, a 2023-as szezon elején távozott Hamilton mellől, és az IndyCarban versenyző Marcus Armstrong mellett kezdett el dolgozni. Pár hete azonban egy a közösségi médiában feltöltött síelős fotója, amelynek hátterében egy 44-es szám volt látható, felélesztette a találgatásokat, miszerint a rajtszám „elrejtésével” a Hamiltonnal való együttműködés újraélesztését lebegtette be.

    Most a Daily Mail tulajdonképpen tényként közli, hogy ez megtörtént, azt írva legutóbbi cikkében, hogy Cullen jelenleg is Olaszországban tartózkodik, és Fioranóban szállt meg, a Hamilton csapathoz való érkezésével való egybeesés pedig aligha lehet véletlen.

    Hamilton hétfőn bejárta a Ferrari maranellói gyárát, hogy megismerkedjen új munkatársaival. Nem mindenkivel kell azért nulláról felépítenie a kapcsolatot: az egyik legközelebbi ismerőse éppen a csapatvezető, Frédéric Vasseur, aki már a juniorszériákban is csapatfőnöke volt (legutóbb 2006-ban a GP2-ben az ART-nál), és most is kulcsszerepet játszott abban, hogy a Ferrari szert tegyen a hétszeres világbajnok szolgálataira.

    Galéria: Hamilton lekezel, aláírást oszt és dolgokat néz a Ferrari versenyzőjeként

    A brit a nap során a Ferrari vezetőségének minden kulcsemberével, így az elnökkel és a vezérigazgatóval is találkozott, második Instagram-bejegyzésében pedig nekik mondott köszönetet.

    „Hálás vagyok John Elkann-nak, Benedetto Vignának és Fred Vasseurnek, hogy bíztak bennem és a tagjává tettek ennek a családnak. Izgatottá tesz ennek az új időszaknak a kezdete, és az, hogy együtt dolgozhatok ezekkel a rendkívül tehetséges és inspiráló emberekkel, akik ilyen szívélyesen fogadtak. Elkötelezett vagyok, hogy mindent beleadjak a csapatért, a vállalatért és a rajongókért.”

    Hamilton kedden mérnöki találkozókon is részt vesz, szerdára pedig első tesztjét is beütemezték Fioranóban. Noha a planetf1 egy olasz lap alapján arról ír, még mindig van rá esély, hogy a rossz időjárás meghiúsítja ezt a tervet, ebben az esetben pedig Mugellóba vagy Imolába kerülhetne át a hétszeres világbajnok első ferraris tapasztalatszerzése. Imolában egyébként nem lenne egyedül, hiszen keddtől csütörtökig a Racing Bulls, szerdától csütörtökig pedig a Sauber is ott ad tesztlehetőséget idei versenyzőinek egy korábbi autóval.

    FRISSÍTÉS: Pár órával később az Autosport cikke is tényként közölte, hogy Cullen újra leszerződött Hamilton Project 44 nevű cégével, így visszatér a hétszeres bajnok mellé.

    Nemcsak Hamilton tesztel a héten Olaszországban F1-es autót

  • Galéria: Hamilton lekezel, aláírást oszt és dolgokat néz a Ferrari versenyzőjeként

    Galéria: Hamilton lekezel, aláírást oszt és dolgokat néz a Ferrari versenyzőjeként

    Hétfőn lassan csepegtek az audiovizuális tartalmak Lewis Hamilton első napjáról, amit hivatalosan is a Ferrari pilótájaként töltött el Maranellóban és Fioranóban, de este a csapat weboldala és az F1 csatornái is bőséggel osztottak meg képeket arról, hogyan telt a brit bemutatkozása új főnökei, új kollégái és új rajongói előtt.

  • A felfokozott várakozásokhoz képest lehangoló, amit a Ferrari művelt 16:44-kor

    A felfokozott várakozásokhoz képest lehangoló, amit a Ferrari művelt 16:44-kor

    16:44! – Az elmúlt hetekben, Lewis Hamilton érkezésére készülve többször is játszott ezekkel a számokkal a Ferrari a közösségi oldalán, a brit pilóta és csapattársa, Charles Leclerc rajtszámára utalva. 

    Január 19-én, egy nappal Hamilton tervezett első idei látogatása előtt egy óráról tett közzé videót a csapat, amint az 16:43-ról 16:44-re vált. A felirat: „Állísátok be az óráitokat.” Minden jel arra utalt, hogy hétfőn a megjelölt időpontban valami jelentős eseménnyel készül a Ferrari a követői számára.

    Nos, elérkezett január 20-a, Hamilton menetrendszerűen megjelent a Ferrarinál, a csapat általi bemutatása, napi programjának leírása azonban már kora délután megtörtént. A brit a fioranói tesztpályán és a maranellói gyárban is járt, ahol találkozott főnökeivel és az istálló különböző részlegeinek dolgozóival.

    Hamilton ferraris napja lépésről lépésre, Norris beszólása és az első fénykép rejtett üzenete

    Az óra persze ketyegett tovább, még mindig jöhetett egy különleges történés 16:44-kor, a célzás szerint talán valami olyasmi, amiben a két csapattárs, Hamilton és Leclerc egyaránt szerepet vállal. Nos, az időpont végül elérkezett, a Ferrari közösségi oldalait bőszen frissítgető rajongók pedig pontban 16:44-kor találtak is ott egy frissen feltöltött tartalmat!

    Ez egy öt másodperces videó arról, ahogy Hamilton fekete kabátját magára terítve, urasan besétál a Ferrari fioranói tesztpályájára, s felnéz egy digitális táblára, amin egy üdvözlőszöveg fogadja.

    „Köszönjük a várakozást” – fizeti ki ezzel a poszthoz írt szöveggel a követőket a Ferrari, akik felcsigázott állapotban ennél kétségtelenül valami nagyobb dobásra számítottak.

    A jeles napon ugyanis eddig a pillanatig egyetlen helyszínen elkészített néhány kép, és ez a rövid videó lett mindaz, amit a Ferrari rajongói láthattak Hamiltonból. Leszámítva persze azokat, akik a helyszínre utazva várták a hétszeres világbajnok érkezését: a maranellói gyár előtt ugyanis előkerült egy hatalmas Ferrari-zászló, a legszerencsésebbek pedig már találkozhattak is a néhány olasz szót is elsütő hétszeres világbajnokkal egy aláírásért.

    Este azért érkeztek újabb fotók és egy videó is a Ferraritól.

  • Hamilton ferraris napja lépésről lépésre, Norris beszólása és az első fénykép rejtett üzenete

    Hamilton ferraris napja lépésről lépésre, Norris beszólása és az első fénykép rejtett üzenete

    Lewis Hamilton hétfőn megejtette első hivatalos munkanapját új F1-es csapatánál, a Ferrarinál, miközben az első vicces reakció is megérkezett a nagy belépőre az egyik riválisától.

    Sőt, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az első elmélet is megszülessen egy a Ferrari és Hamilton által alkalmazott esetleges trükkről: vajon véletlen, hogy az első megjelent képen Hamilton éppen Enzo Ferrari egykori háza előtt áll, aminek elülső oldalán pont hét ablak és egy ajtó fért rá a fotóra? Ez akár utalás is lehetne a brit hét világbajnoki címének számára, ahol a Ferrari jelenti az ajtót a nyolcadik felé – mutat rá a Reddit F1-es közössége.

    Hamilton ezen egyetlen képe már pár óra alatt milliós nagyságrendű interakciót generált az Instagramon, alaposan elhomályosítva a technikai sportok egy másik nagy egyesülését, hiszen szintén mára időzítette a Ducati gyári MotoGP-csapata Marc Marquez bemutatását, amiről társoldalunkon számoltunk be.

    A Hamilton fotója alatti kommentcunamiban felfedezhetjük Lando Norrisét is, aki csak három betűvel reagált a honfitársa életében bekövetkezett nagy váltásra: „Don”. Ez olaszul egy magas rangon álló férfi neve elég illesztett előtag, de a maffiában például a vezetőt, a főnököt nevezik így.

    A hétszeres bajnok egy rövid bejegyzésben már összefoglalta érzéseit első ferraris napjával kapcsolatban, nem sokkal később pedig a Ferrari egy közleményben szinte lépésről lépésre leírta, hogy új pilótájuk honnan hová ment és mikor kivel találkozott a nap során.

    „Lewis Hamilton kalandja a Scuderia Ferrari HP-vel megkezdődött. Ma korán reggel a hétszeres világbajnok megérkezett a csapat maranellói főhadiszállására, az Enzo Ferrari 27. alá” – írja a csapat.

    „Onnan a fioranói pályára ment, ahol az egyetlen másik hétszeres világbajnokról, Michael Schumacherről elnevezett kis téren, Enzo Ferrari házával a háttérben találkozott Fred Vasseur csapatfőnökkel és Benedetto Vignával, a Ferrari vezérigazgatójával.”

    „A hagyományos, első napi fotók ott készültek el, és már az időjárás is segített abban, hogy Lewis otthon érezze magát, hiszen tipikus brit idő köszöntötte borult éggel és esővel. Szintén velük volt egy Ferrari F40-es, Lewis kedvenc szuperautója.”

    „Lewis programjának következő pontja volt a látogatás a fioranói házban, valamint a bokszutcai garázsban Vasseur és Vigna társaságában, és megtekintették a híres irodát, ahonnan Enzo Ferrari figyelte a csapatát munka közben.”

    „Hamilton ezt követően visszatért a Scuderia főhadiszállására, ahol a csapat vezetőségének tagjaival és Piero Ferrarival találkozott, majd megkezdte az egész napon át tartó ismerkedését a csapat tagjaival a különböző részlegeken.”

    „A munka holnap tovább folytatódik további technikai megbeszélésekkel, ezzel kezdetét veszi a felkészülése egy rendkívül sűrű szezonra.”

    „Ma új korszakot nyitunk a Ferrari történetében” – Hamilton nagy szavakkal ejtette meg belépőjét

  • „Ma új korszakot nyitunk a Ferrari történetében” – Hamilton nagy szavakkal ejtette meg belépőjét

    „Ma új korszakot nyitunk a Ferrari történetében” – Hamilton nagy szavakkal ejtette meg belépőjét

    Január 20-án elérkezett a napok óta, de valójában már közel egy éve várt pillanat: Lewis Hamilton belépett a Ferrari maranellói főhadiszállásának kapuján, hogy hivatalosan is megkezdje a munkát új Forma-1-es csapatával.

    „Vannak napok, amelyekről tudjuk, hogy örökké emlékezni fogunk rájuk, és ez a mai, az elő napom Ferrari-versenyzőként, pontosan ilyen. Abban a szerencsés helyzetben voltam a karrierem során, hogy olyan dolgokat érhettem el, amelyekről sohasem gondoltam, hogy lehetségesek lennének, de mindig ott volt bennem annak az álma, hogy egyszer vörösben versenyezhessek. Nem is lehetnék boldogabb, hogy most valóra váltottam ezt az álmot.”

    „Ma egy új korszakot kezdünk ennek az ikonikus csapatnak a történetében. Már alig várom, hogy kiderüljön, milyen történetet írunk mi közösen” – írta Hamilton az Instagramra feltöltött posztjában, mellékelve a képet, amelyen egy utcai Ferrari társaságában áll Maranellóban, Enzo Ferrari egykori háza előtt.

    A brit az AutoRacer értesülései szerin ma 11:30 körül kezdte meg első értekezletét a Ferrari mérnökeivel, majd kipróbálja a szimulátort, a terv pedig az, hogy január 22-én, szerdán vezeti majd először a csapat egy korábbi F1-es autóját Fioranóban – amelyről a The Race szerint még nem dőlt el, hogy a 2022-es vagy a 2023-as modell lesz-e. Ezt a jövő héten újabb tesztelés követi, már Barcelonában.

    Egy olasz technikai elemző szerint a Ferrarinál igyekeztek olyan kormányt készíteni Hamilton számára, amelyen a kapcsolók elhelyezkedése a lehető legjobban hasonlít ahhoz, amit a Mercedesnél már megszokott.

    A hétszeres világbajnok 12 a Mercedes gyári csapatánál, és 18 Mercedes-motorral töltött szezon után váltott, idén először fog másmilyen gyártó motorjaival versenyezni F1-es karrierje során.

    Verstappen megsértette a szabályok szellemét, és ennek most Hamilton issza meg a levét a Ferrarinál

  • Olyan tanácsot adott egy világbajnok Péreznek, amit ő maga sem fogadott meg

    Olyan tanácsot adott egy világbajnok Péreznek, amit ő maga sem fogadott meg

    Jacques Villeneuve szerint Sergio Pérez kiégett, és nem kellene már a Forma-1-be való visszatérésen gondolkodnia. Mondja a kanadai, aki sokak szerint maga is szintén alaposan túljárt már a szavatossági idején, amikor még mindig versenyzői ülés után kutatott a mezőnyben.

    Pérezzel szerződést bontott a Red Bull a tavalyi év végén, miután teljesítménye krónikusan alulmúlta az elvárásokat és a bajnoki címet szerző Max Verstappen szintjét. A mexikói nemrég azt mondta, a következő fél évben dönt arról, hogy megpróbálkozik-e az F1-es visszatéréssel.

    Villeneuve szerint a hatszoros futamgyőztes pilótának, ha folytatja is a versenyzést, el kell felejtenie a királykategóriát. Bár kissé furcsa ezt hallani éppen az 1997-es világbajnoktól, aki miután 2003 végén elveszítette az ülését a BAR-nál, egy évvel később mégis összehozta a visszatérést, majd miután a BMW Sauber is menesztette 2006 derekán, még a 2010-es érkezésre pályázó új csapatok egyikével is felvette a kapcsolatot. Ekkor már sikertelen volt a visszatérése, de a kanadai még utána is sokáig feltűnt a legkülönfélébb versenysorozatokban, legutóbb 2023-ban, 51 évesen versenyzett a WEC-ben.

    Pérez először állt nyilvánosság elé menesztése óta, beszélt az idei terveiről

    „Sergio Pérez vegye el a pénzt és élvezze az életet. Mehet az endurance-versenyzésbe, de az F1 számára véget ért, sohasem fog visszakerülni. Egyszer már korábban is a végéhez ért, de akkor még a Red Bull felkarolta. Ez felgyújtott benne egy szikrát, amitől egy ideig jobban ment, mint korábban, de ez a láng most kialudt” – idézi Villeneuve-öt a racingnews365.

    A tizenegyszeres futamgyőztes kanadai arra is jóslatot tett, ki lesz a következő versenyző, aki elveszíti Forma-1-es ülését.

    „[Yuki] Tsunoda lesz a következő, aki távozik a mezőnyből. Csak a Honda miatt van ott, és elég egyértelmű, hogy ez lesz az utolsó szezonja a Red Bull családon belül. Nem látom, hogy bármely másik csapatnak kellene, hacsak a Honda nem erőlteti” – fogalmazta meg álláspontját Villeneuve, aki kicsit tapasztalatból is beszél, hiszen annak idején, 2003-ban őt is egy japán versenyző, Takuma Sato miatt kellett félreállnia a BAR-Hondánál.

    A Red Bull a 2025-ös szezon végén szakít a Hondával, a jövő évtől pedig már saját fejlesztésű motorjaival versenyez majd, amihez a Ford nyújt technikai segítséget. A japán gyártó pedig az Aston Martin motorpartnereként folytatja tovább.

    Tegyük hozzá, az első januári pilótamozgások azt sejtetik, hogy egy másik versenyző akár már a szezon közben is kiszorulhat a mezőnyből:

    Meghiúsult Briatore terve, hogy hasonló köteléket építsen új versenyzőjével, mint Alonsóval