Szerző: Bognár Viktor

  • A Williamst hazugsággal vádolják, a festéssel viszont csak látszólag csaltak

    A Williamst hazugsággal vádolják, a festéssel viszont csak látszólag csaltak

    Ha nem közvetlen közelről pillantjuk meg a pénteken bemutatott idei Williamst, úgy tűnhet, hogy a csapat fittyet hányt arra a megkötésre, hogy a közös londoni esemény előtt tilos felfedni a végleges festést – hiszen az FW47 külseje megszólalásig hasonlít a tavalyi FW46-éra.

    Az F1 azért tiltotta meg a csapatoknak a szezon során használt végleges festésük felfedését, mert az elvenné az egyetlen újdonságát a jövő kedden Londonban tartandó közös bemutatónak, amelyen minden istálló a tavalyi autóján mutatja be az idei színösszeállítását.

    A McLaren csütörtöki felbukkanása jó példája is volt annak, hogy mire kényszerül idén egy már korán saját prezentációt tartó csapat, hiszen narancs-fekete álcafestésű MCL39-est vezetett Lando Norris és Oscar Piastri Silverstone-ban.

    Íme a második 2025-ös F1-es versenyautó a pályán

    Egy nappal később ugyanott azonban a Williams mintha pontosan ugyanolyan sötétkék mintázatot villantott volna, mint amivel a tavalyi szezonban versenyzett – ráadásul a McLarennel ellentétben már a szponzorlogók is teljes pompájukban tündököltek Carlos Sainz és Alexander Albon új autóján. Első pillantásra fel is merülhetett a kérdés, hogyan tehette meg a csapat, hogy egyáltalán nem titkolózott, de ha közelebbről nézünk rá az FW47-esre, már látható, hogy a teljes borítson fekete csíkok és különféle formák szabdalják a sötétkék alapszínt. Vagyis bár távolról egyszínű hatást kelt az autó, a Williamsnél mégis teljes joggal mondhatják, hogy ez bizony nem ugyanaz a festés, amit a szezon során fognak használni. Már akkor sem, ha az csupán teljesen sötétkék lesz, mint a tavalyi, ám a The Race értesülései szerint a Williams valóban egy ettől nagyon elütő végleges külsővel fogja meglepni a közönséget jövő héten az O2 Arenában.

    Williams ideiglenes festés 2025
    Fotó: Williams

    A teljes díszletben, a McLarennel ellentétben sajtó előtt tartott bemutató egyik fontos célja volt a támogatók felé tett gesztus is, különösen azután, hogy a Williams nemrég jelentette be új névadó szponzorát az ausztrál szoftvervállalat, az Atlassian képében.

    James Vowles csapatfőnök a nap során többször is elmondta, hogy a céggel kötött megállapodás a Williams történetének valaha volt legnagyobb szponzori szerződése, sőt, az egyik legnagyobb az egész F1-ben.

    Az Autosport szakírója, Stuart Codling komoly kételyeket ébresztett ezen állítás valóságtartalma kapcsán. Iparági információkból úgy tudja, az Atlassian nagyjából évi 40 millió dollárral járulhat hozzá a Williams költségvetéséhez, ami ahhoz hasonló elköteleződés, mint amennyivel az Aramco beszállt az Aston Martin F1-es csapatába. Szerinte pedig azt állítani, hogy egy ilyen szponzori szerződés a legjövedelmezőbbek között lenne, badarság, hiszen az F1-es költések a támogatók részéről is csillagászati magasságokat ütöttek meg az ezredforduló környékén, a dohányipari szponzorációk fénykorában (amikor a Williams partnere a Rothmans volt), ma pedig már költséglimit köti a csapatok kezét, így az autókra kerülő matricákért sem lehet már akkora összegeket elkérni, mint korábban.

    Szintén valószínűtlen, hogy a tavalyi szezont a konstruktőri 9., vagyis utolsó előtti helyen záró Williamsnek lenne akkora marketingereje és érdekérvényesítő képessége, hogy egy az F1-be most beszálló szponzor nekik fizessen rekordösszeget, és ne mondjuk egy jóval több és pozitívabb kicsengésű megjelenéssel kecsegtető élcsapattal állapodtak volna meg akár ugyanezért az összegért.

    Akármi is az igazság, ahhoz nem férhet kétség, hogy a jelentős tőkeinjekció jól jön a következő években a Williamsnek, amely idén immár két élvonalbeli versenyzővel kezdi a szezont, vagyis nem kényszerül arra a csapat, hogy egy-egy versenyző mögött álló támogatók alapján döntsön valakinek a legizolásáról, mint az volt a helyzet a közelmúltban Nicholas Latifi, Robert Kubica, Sergey Sirotkin, Lance Stroll vagy bizonyos mértékben Logan Sargeant esetében is.

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

  • A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    Temérdek tartalmat gyártott az elmúlt hetekben a Ferrari új versenyzőjéről, Lewis Hamiltonról, de most itt a videó, ami nemcsak azoknak nyújt segítséget, akik téli álomban töltötték ezt az időszakot: érzelmek, gondolatok, nevetések és nagy pillanatok a brit vörösben töltött első napjairól.

    A britet több kamerával kísérte a Ferrari a csapatnál eltöltött első napjai során, sok eddig nem látott felvételből pedig most összeállt egy kilencperces színfalak mögötti videó, amely a belépő első három napját mutatja be közelebbről: a csapattal való ismerkedés, az üléspróba, a rajongókkal való találkozó és az autóban megtett első körök különleges pillanatait.

    Hamilton új kollégáival viccelődik, új rajongóival barátkozik, öltönyben mélyed el gondolataiban a fioranói tesztpálya ködében, s felemelő ária aláfestésével száll be először egy F1-es Ferrariba, amely eseményre, mint fogalmazott, apja és két anyja is elkísérte.

    De tényleg, ha valaki csak egy videót néz meg Hamilton és a Ferrari nagy egyesüléséről (bár valószínűleg nem sokan vannak, akik eddig vártak volna vele), akkor ez legyen az!

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

  • Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    Még a Williams pénteki autóbemutatóján is előkerült Carlos Sainznál témaként korábbi csapata, a Ferrari, ahol Lewis Hamilton érkezett a helyére.

    A spanyolnak négy év után kellett távoznia a Scuderiától, de elsősorban nem azért, mert a csapat ne lett volna elégedett a teljesítményével – egyszerűen csak megnyílt a különleges lehetőség az F1 valaha volt legsikeresebb versenyzőjének leigazolására, emiatt pedig be kellett áldoznia Sainzt a Ferrarinak.

    A 30 éves pilóta a vörösben töltött 90 versenyéből ugyan csak 4-et tudott megnyerni, de ezen időszakban csapattársa, Charles Leclerc is csak 6-ig jutott, hiszen a 2022-es szezon első harmadát leszámítva a Ferrari sohasem tűnt a mezőny egyértelmű favoritjának.

    Végül abban az évben is gyorsan elillantak a bajnoki esélyek, Sainz szerint azonban a csapat már a küszöbén van annak, hogy megtegye a nagy áttörést, és 16 bajnoki cím nélküli szezon után visszataláljon a csúcsra – ehhez pedig Hamilton érkezése lehet az utolsó fontos összetevő.

    „Amikor távoztam a Ferraritól, úgy éreztem, a csapat és Charles készen állnak a bajnoki harcra, Lewis csatlakozásával pedig ennek esélye csak nőtt. Ismerve Lewis eddigi eredményeit és hátterét, nagy a valószínűsége, hogy versenyképes lesz a Ferrarival. De mint mindig, ezúttal is minden azon fog múlni, hogy mennyire tud alkalmazkodni az autóhoz és a csapathoz” – fogalmazott a sajtó kérdésére a Guardian által idézett Sainz, miközben az esemény fókuszában a Williams idei autójának bemutatója állt.

    Alonso lehet a példa Hamilton előtt a Ferrarinál felmerülő nehézségek megoldására

    A spanyol és Alexander Albon Silverstone-ban filmforgatási nap keretén belül egyaránt kipróbálhatták az FW47-es modellt, amivel a Williams szintén előrelépésre készül tavalyhoz képest. Csak míg a Ferrari a konstruktőri második helyen igyekszik javítani, a grove-iak a 2024-ben szerzett 17 pontról és utolsó előtti pozícióból mozdulnának el.

    „Elmondhatom, hogy sima nap volt, sima kezdés az új autónak – mondta Sainz a bejáratásról. – Sikerült teljesítenünk a kitűzött programunkat bármiféle probléma nélkül, és én is megkaptam az első ízelítőt az autóból. Érezhető néhány különbség a 46-oshoz képest, amit Abu-Dzabiban vezethettem, de ez a nap elsősorban csak arról szólt, hogy meggyőződjünk róla, az autó problémamentesen működik. Most felkészülünk arra, hogy jövő héten már Bahreinbe utazzunk vele, ahol már komolyan nyomjuk majd neki.”

    Sainz szavai tapintható közelségbe helyezik a szezonkezdetet: a kollektív teszt szerdai kezdettel, február 26. és 28. között zajlik majd Szahírban, de a Williams már a jövő hét végén berendezkedik a pályán, hiszen a közös esemény előtt még ott is tartanak majd egy filmforgatási napot.

    Íme a második 2025-ös F1-es versenyautó a pályán

  • Kívánni sem lehet többet: utolsó kanyaros előzés döntött a gyorstöltés debütálóversenyén

    Kívánni sem lehet többet: utolsó kanyaros előzés döntött a gyorstöltés debütálóversenyén

    A forradalmi technológiai újítás bevezetése nem tette átláthatatlanná a Formula E első dzsiddai versenyét, viszont ritkábban a élmezőnybe kerülő versenyzők és csapatok harcoltak a győzelemért, amelyből az utolsó pillanatban történt helycsere nyomán Maximilian Günther jött ki győztesen.

    Szezon közben nyílt új korszak a Formula E történetében a bokszkiállások visszatérésével, ugyanis az FE által először meglátogatott dzsiddai pálya első futamán bemutatkozott a gyorstöltés. Ennek mibenlétéről és működéséről alábbi cikkünkben írtunk részletesen.

    A káosz elkerülhetetlen: így fog működni az autósport új találmánya, a gyorstöltés

    Az időmérő persze most is a szokványos lebonyolítás szerint zajlott, melynek döntő párharcában az ettől a szezontól már a DS-nél vezető Günther legyőzte honfitársát, Pascal Wehrleint a pole-ért – ezzel megakadályozva, hogy a Porsche versenyzője legyen mindössze a harmadik pilóta a sorozat évtizedes történetében, aki egymást követő három alkalommal rajtelsőséget szerez, ez ugyanis mindeddig csupán Antonio Felix da Costának és Alexander Simsnek sikerült.

    A rajt tisztán lezajlott, az első kör azonban bőven hozott kavarodást a mezőnyben, ami néhány vezéráldozatot is szedett. Mitch Evans hátulról Wehrleinnek ütközött, ezzel defektet okozva a címvédőnek, majd pár pillanattal később Nyck de Vriesszel is koccant, amitől az új-zélandi Jaguarjának első szárnya tört le. Wehrlein és Evans egyaránt bokszkiállásra kényszerült, ami megpecsételte a versenyüket, utóbbi ráadásul körhátrányba is került. Nico Müller pedig nem sokkal később egy tömegjelenetben Da Costa autóján repült át, súlyos hátsószárny-problémákat okozva a portugálnak. A Porschét hiába tartják az ellenfelek a mezőny idei etalonjának, mostani zűrjeikkel a harmadik futam után is nyeretlenek maradtak.

    Evans kalamajkái:

    Az élen pár kör után Günther épített ki néhány másodperces előnyt, amit hamarosan le is nullázott a Da Costa autójáról leszakadt szárnyelem miatt rövid időre beküldött biztonsági autó. A folytatásban a támadó módot az elsők között használó Oliver Rowland vette át a vezetést, az üldözőbolyt pedig De Vries Mahindrája, Jake Hughes Maseratija és Taylor Barnard McLarenje alkották.

    Da Costa és Müller ütközése:

    A táv feléhez közeledve, amint az autók töltöttsége 60% alá csökkent, megnyílt a lehetőség a gyorstöltés elvégzésére, így néhány körön belül minden versenyző kihajtott a kötelező, félperces bokszkiállására, amely során egy az autójukhoz csatlakoztatott kábelen keresztül az akkumulátor visszanyerte töltöttségének 10%-át – ezáltal kevésbé kellett takarékoskodniuk az energiával a pilótáknak a futam hátralévő részében.

    Ez a nagyjából ötkörös periódus során nehezen volt követhető a verseny folyása, hiszen a bokszba hajtók közel egyperces hátránnyal tértek vissza, de miután mindenki átesett a gyorstöltés tűzkeresztségén, kirajzolódott, hogy nem történtek óriási átrendeződések a sorrendben, és nem is szakadt szét a mezőny, mint attól sokan tartottak. Továbbra is Rowland vezetett néhány másodperces előnnyel, akit egy ideig De Vries követett – a fő fluktuációt továbbra is a támadó mód használata okozta.

    A végjátékra a bokszkiállással kissé visszaeső Günther visszaküzdötte magát a második helyre, s teljesen ledolgozta lemaradását Rowlanddel szemben is. Az utolsó körben a brit már intenzív védekezésre kényszerült, ám néhány tizedszázalékkal kevesebb energiája maradt az ideálisnál, így a pályába az FE számára beépített utolsó sikán előtt kénytelen volt nyitva hagyni az ajtót Günther előtt. A német besétált azon, elfordult, s megszerezte hatodik győzelmét az elektromos sorozatban, az elsőt a DS Penske-vel.

    Rowland második lett, amivel mexikóvárosi győzelmével megtámogatva a tabella élére állt, noha az FIA vizsgálat alá vonta, amiért valamilyen szabálysértést követett el a bokszkiállása alatt. Hogy ennek köze volt-e a töltéshez, és jár-e valamilyen utólagos büntetéssel, az fontos referencia lesz a továbbiakra a többi csapat számára is.

    A harmadik helyen a McLaren 20 éves versenyzője, Taylor Barnard futott be, aki ezzel három futam alatt már a második dobogóját szerezte, s eddig egyértelműen a szezon meglepetéseként emelkedik ki.

    Szombaton egy második időmérőt és versenyt is rendeznek Dzsiddában, azon viszont már nem kell használni a gyorstöltést.

    A verseny végeredménye:

    Norris azt tervezi, hogy „jobban kiteszi a könyökét” Verstappen ellen harcolva

  • A káosz elkerülhetetlen: így fog működni az autósport új találmánya, a gyorstöltés

    A káosz elkerülhetetlen: így fog működni az autósport új találmánya, a gyorstöltés

    Elérkezett a nap, két évnyi halasztás és még hosszabb fejlesztési időszak után ezen a hétvégén, a Formula E dzsiddai fordulóján érkezik egy forradalmi újítás: kötelező bokszkiállás, amely során a versenyautók nem folyékony üzemanyagot, hanem elektromos áramot „tankolnak”.

    A bokszutcai gyorstöltés a szezon harmadik versenyhétvégéjén mutatkozik be, de ezentúl sem lesz állandó eleme a versenyeknek: csak azokon a hétvégéken lesz használatban, amelyeken két versenyt is rendeznek ugyanazon a pályán, és ilyenkor is csak az egyik futamon kell majd használni – a másik az eddig megszokott normál menetrend szerint zajlik majd.

    Ezen a hétvégén, amikor a Formula E az eddigi szaúdi helyszínt, Diriját maga mögött hagyva először versenyez Dzsiddában (az F1-es pálya rövidített vonalvezetésén), az első, pénteki futam lett kijelölve a gyorstöltés alkalmazására. Ezen kívül Monacóban, Tokióban, Sanghajban, Berlinben és Londonban láthatjuk még majd ezt a rendkívüli betételemet, hiszen ezek lesznek a duplafutamos hétvégék.

    Félperces bokszkiállás

    Az autósport csúcskategóriáira gyakran hivatkoznak a közúti autózás fejlesztőterepeként, de ritkán látunk annyira kézzelfogható, az utcai autókba szinte egy az egyben átültethető technikai újítást, mint amilyen az FE gyorstöltése: az elektromos hajtású járművek népszerűsödését világszerte lassítja az autósok bizalmatlansága a technológiában, elsősorban az akkumulátor rövid hatótávja és hosszú töltési ideje miatt. Az utóbbi fejlesztése immár a nézők szeme előtt fog zajlani.

    Formula E gyorstöltés
    Fotó: FIA

    Na de hogyan fog működni mindez? A versenyzőknek a gyorstöltésre kijelölt futamok során egy alkalommal a bokszutcába kell hajtaniuk, majd miután leparkoltak csapatuk garázsa előtt, három szerelő érkezik hozzájuk a procedúra lebonyolításához, akik egyike egy elektromos töltőkábelt dug az autó hátulján lévő csatlakozóba 30 másodpercre. Ez idő alatt az akkumulátor teljes kapacitásának 10%-a visszatöltődik. A versenyzőknek legalább 34 másodpercen át kell állóhelyzetben maradniuk, amibe így került némi biztonsági időkeret is, hogy a csapatok elkerüljék a kapkodást.

    Nem lehet azonban a verseny bármely pontján teljesíteni a gyorstöltést, minden alkalommal előre jelzi majd az FIA, hogy mely periódust jelöli ki erre: Dzsiddában ezt minden pilótának abban az intervallumban kell megtennie, amikor autójának töltöttsége a 60% és 40% közötti tartományban van.

    Ezzel a kötelező bokszkiállások a negyedik szezon után most, a tizenegyedikben térnek vissza az FE-be, de nagyon más formában. Az első években is hosszadalmas volt a folyamat, akkor viszont még autót cseréltek a versenyzők a gyenge akkumulátoraik miatt. Mostanra viszont már nemcsak végigbírják az energiatárolók a 45-50 perces versenyeket, hanem viszonylag gyorsan rájuk is lehet tölteni.

    Joggal merül fel a kérdés, hogy a techológia prezentálásán túl mi a gyakorlati funkciója a gyorstöltésnek, amikor eddig is teljesíthető volt nélküle a versenytáv. Eddig nem is érkezett arról információ, hogy az extra visszatöltött energia miatt hosszabbak lennének a futamok, de olyan sokkal nem is lehetnének, legfeljebb 3-4 plusz kört bírhatnak az akkumulátorok ezzel a plusz 10%-kal. A McLaren videója szerint egyszerűen csak ennyivel több energiával gazdálkodhatnak majd a versenyzők, kevésbé kell takarékoskodniuk.

    Akár körhátrányba is kerülhet az éllovas

    Persze a 34 másodperces bokszkiállás így is rendkívül hosszú ahhoz képest, amit más autóversenyeken megszokhattunk. A bokszutca hosszától függően akár az egy percet is meghaladhatja a teljes procedúra a be- és kihajtás között, ami azt jelenti, hogy a rövidebb pályákon könnyen körhátrányba is kerülhet riválisaival szemben az a versenyző, aki noha az élmezőnyben haladt, de a többieknél korábban kötelezte el magát a gyorstöltés mellett.

    Formula E gyorstöltés
    Fotó: FIA

    Nyilvánvalóan amint mindenki kiáll, újra visszarendeződik a sorrend, legalábbis elméletben. Valójában azonban a csapatok és a versenyzők is tartanak attól, hogy a bokszkiállás visszatérése megbontja a Formula E hagyományosan extraszoros csatáit, ha pedig biztonsági autó érkezne, miközben a mezőny éppen a gyorstöltési ablakban jár, az akár alapjaiban szólhat bele a futam kimenetelébe, semmissé téve a korábban kiállók időveszteségét, amennyiben nem kerültek körhátrányba.

    Az biztos, hogy a csapattársak között mindig preferenciát kell majd tenni, hiszen minden csapat csak egy gyorstöltőkábellel rendelkezik, vagyis egyidejűleg, ugyanabban a körben nem tudják kihívni mindkét versenyzőjüket. A szerencsefaktort csökkenteni hivatott viszont, hogy biztonsági autó jelenléte mellett is ki lehet hajtani töltésre.

    Hogy ténylegesen milyen forgatókönyvek állhatnak elő ilyen esetekben, azt a csapatok is az éles bevetések során fogják igazán megtanulni. Méltatlankodó versenyzői rádióüzenetekből viszont vélhetően több lesz!

    Dzsidda Formula E
    A dzsiddai pálya FE-re szabott változata – Fotó: Formula E

    A gyorstöltéssel együtt persze továbbra is a versenyek része marad a támadó mód, ami idén már a négykerék-meghajtást is aktiválja bekapcsolói számára. Az biztos, hogy a mindkét taktikai elemet tartalmazó versenyek jóval komplexebbek lesznek, résen kell majd lennie a nézőnek, hogy lépést tartson az események folyásával.

    A szezon eddigi két futama pedig már hagyományos lebonyolítás mellett is bőven hozott kiszámíthatatlanságot, hiszen Sao Paulóban az utolsó helyről rajtoló Mitch Evans nyert a Jaguarral, Mexikóvárosban pedig az extrarövid biztonsági autós szakaszoknak köszönhette győzelmét Oliver Rowland és a Nissan.

    Most Dzsiddában tehát pénteken és szombaton rendeznek egy-egy különálló versenynapot, az időmérők mindkétszer közép-európai idő szerint 13:20-kor, a futamok pedig 18:00-kor startolnak. A versenyeket az Eurosport 2-n, a kvalifikációkat pedig a csatorna streamingplatformján, a Maxon lehet élőben követni.

    Vasárnap rendezik a Daytona 500-at, Molnár Martin is újra versenyez – hétvégi autósport-ajánló

  • Ez gyors volt: Hamilton olaszul mond beszédet – bár egy apró részlet ront az értékén

    Ez gyors volt: Hamilton olaszul mond beszédet – bár egy apró részlet ront az értékén

    Lewis Hamilton kellemes meglepetést okozott új munkatársainak, amikor saját anyanyelvükön üdvözölte őket, noha segítség nélkül aligha tudta volna megtenni.

    Vajon lesz hatása Hamilton Ferrarinál nyújtott teljesítményére, hogy tud-e olaszul? És ha igen, mekkora erőfeszítést fog tenni a brit, hogy megtanuljon egy új nyelvet? Néhány bennfentes és korábbi versenyző máris óva inti a britet, sőt már-már lefutottnak is véli a Charles Leclerc-rel szembeni vereségét amiatt, mert a nyelvi akadályok, a csapatba való beágyazottság hiánya leküzdhetetlen akadályt jelent majd számára.

    Még csak egy hét múlva lesz egy hónapja, hogy Hamilton az első hivatalos látogatással bemutatkozott a Ferrarinál, azóta pedig már rengeteg minden történt körülötte, köztük három teszttel. Hogy a brit mennyit foglalkozott az olasz nyelvvel azóta, hogy immár több mint egy éve aláírta szerződését a csapattal, nem tudni, viszont először hallhattuk őt összefüggően olaszul beszélni, amikor a minap a Ferrari gyárában a csapat dolgozóit köszöntötte.

    A zömmel olasz anyanyelvű munkatársak hangos éljenzéssel fogadták Hamilton próbálkozását, és jóindulattal szemet hunytak az az apró részlet felett, hogy az új jövevény végig mobiltelefonról olvasta a szöveget.

    Ami egyébként így hangzott:

    „Helló, mindenki! Köszönöm a meleg fogadtatást. Boldog vagyok, hogy megkezdhetem ezt az új kalandot veletek és a Ferrarival. Mindig is álmom volt, hogy ennek a csapatnak a része legyek. Már várom, hogy együtt dolgozhassunk. Köszönöm!”

    Leclerc, aki monacóiként az olasz határtól kőhajításnyira nőtt fel, és már 2016-ban csatlakozott a Ferrari versenyzői akadémiájához, ezzel szemben tényleg folyékonyan beszéli az olaszt.

    Összehasonlításként itt a videó arról, hogyan pörög egy jóval magabiztosabb, felszabadultabb olasz hangzás:

    Egyébként a komfortzónából való kilépés napjai zajlanak a Ferrarinál, hiszen miközben Hamilton olaszul beszél, Frédéric Vasseur csapatfőnök felcsapott fotósnak, legalábbis az alábbi videó erejéig:

    Alonso lehet a példa Hamilton előtt a Ferrarinál felmerülő nehézségek megoldására

  • Váratlan: Leopárdfestéssel belopakodott a 2025-ös McLaren

    Váratlan: Leopárdfestéssel belopakodott a 2025-ös McLaren

    Először mutatkozott meg és gördült egyúttal pályára egy 2025-ös Forma-1-es versenyautó: a konstruktőri címvédő McLaren előzetes bejelentés nélkül Silverstone-ban fedte fel idomait, egy különleges festéssel.

    A wokingi istálló nem tett előzetes bejelentés arról, hogy bemutatná az autóját, noha intenzív és sejtelmes közösségi médiás aktivitás előzte meg, hogy egyszer csak közzétett egy képet arról, amint új autója, az MCL39 már a silverstone-i bejáratását teljesíti Lando Norris kezei alatt.

    Az autó narancssárga-fekete foltos festést kapott, ami csak ideiglenes megoldás, s egyúttal álcafestésként is funkcionál. A jövő keddi, február 18-i közös londoni festésbemutató előtt ugyanis egyetlen csapatnak sem engedélyezett, hogy felfedje végleges 2025-ös színösszeállítását.

    „Ez a nap egy fontos mérföldkő a 2025-ös bajnoki címért folyó harcunkban. Jó érzés, hogy első alkalommal pályára vittük az idei bajnoki kihívónkat, az MCL39-est, ezzel prezentálva a csapatunk kemény munkájának termékét” – fogalmazott a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    „Az idei év minden korábbinál szorosabb lesz, így sok a teendőnk, ha meg akarjuk tartani a konstruktőri címet, illetve rá akarunk menni az egyénire is – mondta Norris, aki tavaly a második helyen zárta a szezont Max Verstappen mögött. – Amióta megkezdtem a felkészülést a csapat főhadiszállásán, pozitív, de koncentrált hangulattal szembesülök.” Csapattársa, Oscar Piastri szintén kipróbálhatta az autót a filmforgatási nap keretében egy autó által teljesíthető maximum 200 kilométer során.

    Pénteken, február 14-én a Williamstől várható a következő, szintén ideiglenes festéssel bemutatkozó 2025-ös autó, szintén Silverstone-ban – a McLarennel ellentétben a grove-i csapat ezt az eseményt már jó előre bejelentette.

  • Már mindenben felülmúlta, de valamiben még mindig apját másolja Verstappen

    Már mindenben felülmúlta, de valamiben még mindig apját másolja Verstappen

    Bemutatta 2025-ös sisakdizájnját Max Verstappen, amihez ezúttal a gyerekkoráig visszanyúló eredettörténetet is mellékelt.

    Szögezzük le gyorsan, nem sok minden változott a holland sisakfestésén ahhoz képest, mint amit a tavalyi szezonban – az alkalmi dizájnoktól eltekintve – használt. Ami viszont különlegessé teszi az idei leleplezést, az a videó, amiben Verstappen archív felvételekkel megtámogatva elmeséli, hogy a festést a korábban szintén az F1-ben versenyző apja, Jos Verstappen inspirálta.

    „Nagyjából ilyenben kezdtem el a versenyzést is négyéves koromban. Ez az apám által használt dizájn. Amikor kezdtem, nagyon fontos volt számomra, hogy ezt viseljem, és máig nagyon büszke vagyok rá. Apró részletek változtak, de alapvetően ezzel is visszanyúlok a gyökerekhez” – fogalmazott a Red Bull versenyzője.

    A 11. F1-es szezonját kezdő Verstappen sisakja az évek során folyamatosan alakult színeiben és mintázatában, de néhány alapvető vonás, mint például a sisakrostély alatti két bajuszszerű sáv már a kezdetekkor is megtalálható volt rajta. Mostanra megérkezett a piros, kék és fehér alapszínekhez, amelyek a holland zászló benyomását keltik, és a pilóta fel is hívta a figyelmet egy alig észrevehető, mégis fontos változásra: az oroszlános fejtető alatti, körbevezetett sávon a Heineken szponzorlogóját tavaly még felül és alul is vékony kék csík szegélyezte, idénre azonban a felső pirossá vált, ami egy újabb kikacsintás a nemzeti színeire.

    A legtöbbet jelentő változás persze a hátoldalon látható, ahol három helyett immár négy csillag található, utalva a tavaly egy továbbival gyarapodó világbajnoki címeinek számára.

    Bár eredményességével Verstappen már jó régen, a második szezonjában megszerzett első győzelmével felülmúlta mindazt, amit kétszeres dobogós apja az F1-es karrierje során elért, a fiú nemcsak a sisakdizájnnal mutatja, hogy apja és az általa kitaposott új milyen sokat jelent a számára, hiszen a pálya körül továbbra is ő a legfőbb bizalmasa.

    Jos Verstappen megcáfolta saját fiát az egyik sokat emlegetett gyerekkori története kapcsán

  • Hamilton kipróbálta a 2024-es Ferrarit, aminek mégsem volt sok köze a tavalyihoz

    Hamilton kipróbálta a 2024-es Ferrarit, aminek mégsem volt sok köze a tavalyihoz

    Három autó körözött a barcelonai pályán az e heti Pirelli-gumiteszt első napján, amely során Lewis Hamilton első alkalommal próbálhatta ki a Ferrari 2024-es autóját is – ami viszont nagyon más érzetet nyújtott, mint a tavalyi szezon során.

    A Ferrari új versenyzője már túl van egy fioranói és egy múlt heti, számára balesetet is hozó barcelonai teszten a csapat 2023-as autójában, az a lehetőség pedig, hogy most a legfrissebb modellt is vezethette, a véletlenen múlt, egész pontosan azon, hogy a Ferrarit is beosztották a Pirelli gumitesztjére erre az időszakra, Hamilton érkezése és a csapat új autójának leleplezése közé.

    Két csapat dolgozik a 2026-os gumik fejlesztésén ezen a héten, a Ferrari két pilótája mellett a McLaren is jelen van – de náluk kedden csak Lando Norris volt munkában, és nem is a tavalyi, hanem a 2023-as autóval. Persze a Ferrari SF-24 és a McLaren MCL60 aerodinamikailag egyaránt erősen átalakított modell volt, hogy a lehető legjobban próbálják szimulálni a 2026-os autók tulajdonságait, így például nagyjából 20%-kal visszavágták a leszorítóerőt. A jövő évi modellek könnyebbek is lesznek, ezt persze nehezebb volt előidézni a még más szabályrendszer szerint épült autókkal.

    Norris egész nap vezetett és 159 körig jutott, míg Hamilton és Leclerc a tesztidő felénél váltották egymást a volán mögött (87 és 86 kör). A The Race értesülései szerint azonban a Ferrari kedden ismét üzembe helyezte a 2023-as autót, és az erre érvényes tesztelési keretet kihasználva egy időre abban is pályára küldte Hamiltont és Leclerc-t, így voltak időszakok, amikor három autó is a pályán tartózkodott, de a Pirelli mindvégig csak kettővel dolgozott. Bár az adatok a gumigyártóhoz futottak be, a csapatok pedig nem is használhatták saját elemeik tesztelésére a lehetőséget, Hamilton számára bizonyosan így is hasznos volt a Ferrari motorjáról, kormányáról és csapatmunkájáról való tapasztalatszerzés.

    A leggyorsabb időt Norris jegyezte 1:15,215-gyel, Hamilton 1:15,930-at, Leclerc pedig 1:16,060-at futott (a tavalyi pole-pozíciós idő 1:11,383). Ezek az eredmények persze aligha relevánsak egy gumiteszten, hiszen olyan autókkal érték el őket, amelyek sohasem fognak versenyezni, ráadásul azok is különböző évből valók, és talán különböző gumikat is használtak, hiszen a Pirelli három legkeményebb slick keveréke volt terítéken a nap során.

    A 2026-os abroncsok profiljában is történik változás, mert noha 18 colosak maradnak, az első gumik 25 mm-rel, a hátsók pedig 30 mm-rel lesznek vékonyabbak.

    Szerdán folytatódik és zárul a teszt erre a hétre, amely során Oscar Piastri veszi át a McLarent csapattársától. A tavalyi konstruktőri bajnok alakulat egyébként már a múlt héten is tesztelt a Pirellinek, akkor a mesterségesen fellocsolt Paul Ricardon a vizes pályára alkalmas gumikkal gyűjtöttek adatokat. Jövő héten szerdán és csütörtökön az Alpine-nal és a Mercedesszel folytatódik a 2026-ra való felkészülés, majd pedig a közös bahreini, az idei évre szóló és korlátozások nélküli tesztet követően a szahíri pályán maradva az Alpine és a Williams dolgozik még egy kicsit a Pirellinek.

    A Ferrari korábbi megváltója szerint Leclerc számára Hamilton inkább lehetőség, mint veszély

  • Hogy nem lenne elég elkötelezett az F1 iránt az Audi? 30 éves hiányosságot pótol legújabb döntésével

    Hogy nem lenne elég elkötelezett az F1 iránt az Audi? 30 éves hiányosságot pótol legújabb döntésével

    Az Audi Forma-1-es csapata a Red Bull vagy az Aston Martin szomszédja is lehet, miután bejelentette, hogy bázist létesít Angliában, ahol szinte minden más csapat is székel.

    A Volkswagen Csoport autóipari válsága, az Audi F1-es részvényeinek katari kézbe juttatása, a pilótapiacon való tavalyi gyenge vonzereje, a vezetőség belháborúja után sokakban ébredhetett az a gyanú, hogy a Sauber felvásárlásával a 2026-os beszállást megcélzó német vállalat szándékai nem olyan komolyak, mint azt előzetesen gondolni lehetett, vagy legalábbis nem a tervek szerint haladnak a dolgaik a sportban való beágyazódásuk során.

    Nos, az Audi friss bejelentése végre egy pozitív hír a csapat háza tájáról, és egy olyan lépés megtétele, amely a svájci Hinwilből működő Saubernek már az 1993-as beszállása óta előnyére válhatott volna. Elhelyezkedéséből ugyanis több hátránya is fakadt a csapatnak az elmúlt több mint három évtized során, egyrészt a Svájcban általában magasabb költségek és fizetésigények miatt, másrészt pedig azért, mert így elvágta magát a Forma-1-es tudás és munkaerőáramlás központjától, az Angliában, London környékén elterülő Motorsport-völgytől, ahonnan szinte minden rivális istálló működik.

    A Sauberen kívül csak a Ferrarinak és a Red Bull kiscsapatának található a főhadiszállása Angliától távol, egyaránt Olaszországban, bár a Racing Bulls régóta üzemeltetett egy bázist Bicesterben is, tavaly pedig összebútorozott az anyacsapattal Milton Keynesben.

    A McLaren leigazolta a Sauber korábbi csapatfőnökét

    Az Audi most azt közölte, hogy éppen a munkaerőpiacra való rácsatlakozást megcélozva egy második bázist készül létrehozni a Motorsport-völgyben, a lehetséges helyszínek között Silvestone-t, Milton Keynest és Bicestert említve. Előbbi városban az Aston Martinnak, a másodikban a Red Bull két csapatának szomszédja lenne, Bicesterben pedig akár a Racing Bulls által hátrahagyott épületbe is beköltözhet. Alapoktól induló építkezésbe viszont a jelek szerint nem kezdenének, hiszen a kimondott tervük az, hogy az idei év nyarára már működjön az angliai részleg. Hangsúlyozzák azonban, hogy ez nem a hinwili központ leépítését jelenti, a jövőben két helyszínről párhuzamosan zajlik majd a csapat munkája.

    „Izgatottan várjuk, hogy felállítsuk a technikai központunkat az Egyesült Királyságban – mondta a közleményben az Audi F1-es programját vezető Mattia Binotto. – Ez kiegészíti majd a hinwili bázisunkat, ami továbbra is a központi helyszíne lesz a mérnöki munkának, és ott fog lezajlani a legnagyobb létszámú személyzeti növekedés is. A terjeszkedés azonban lehetővé teszi számunkra, hogy közel maradjunk a világ legdinamikusabb motorsportos életteréhez. A célunk, hogy egy erős, szoros együttműködésben álló hálózatot alakítsunk ki Hinwil és az Egyesült Királyság között, tovább ösztönözve ezzel az innovációt és a teljesítményt.”

    „Hiba volt idejönni” – kétszeresen átverve érzi magát a Saubertől távozó Bottas