Szerző: Bognár Viktor

  • Most nézzük, vagy legközelebb csak a szezonnyitón – képeken a bahreini F1-es teszt utolsó napja

    Most nézzük, vagy legközelebb csak a szezonnyitón – képeken a bahreini F1-es teszt utolsó napja

    Galéria a Szahírban zajló Forma–1-es teszt utolsó, pénteki napjáról.

  • Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

    Charles Leclerc úgy érzi, máris sok tudást magába szívott azáltal, hogy megfigyelte, milyen különbségeket tapasztal Lewis Hamilton a Mercedes és a Ferrari munkamódszerei között. Szintén előnyöket lát abban a csapat számára, hogy vezetési stílusuk nagyon hasonló a hétszeres bajnokkal.

    Bár a tesztek eredményéből nehéz következtetni az első versenyhétvégéken várható formára, a Ferrari mégis magára irányította a figyelmet a szahíri gyakorlás második napján azáltal, hogy Hamilton és Leclerc a második és harmadik helyen zártak a tabellán – jelentős előnnyel az üldözőkkel szemben, és csak hajszállal elmaradva az egy teljes időmérő edzést főpróbázó Carlos Sainz mögött.

    Hamilton ráadásul pozitívan nyilatkozott az új autójától kapott visszajelzésekről, bár elismerte, hogy még rengeteg tanulnivalója van a korábbi munkahelyéhez, a Mercedeshez képest tapasztalt temérdek beállításbeli és szóhasználatbeli különbség miatt.

    Nem csak a 40 éves brit megy át azonban intenzív tanulási folyamaton jelenleg a Ferrarinál, hanem Leclerc elmondása szerint ő maga és a mérnökcsapat is, éppen a Hamilton által hozott új szemléletmód miatt.

    „Érdekes látni, milyen módon dolgozott más csapatoknál, amelyek annyi sikert eredményeztek számára. Ebből a szempontból mi is sokat tanulunk tőle. És azt is jó volt nézni, milyen örömmel és izgatottsággal állt neki a munkának. Számomra mindez az jelentette, hogy egy kicsit távolabb voltam a rivaldafénytől a szünetben, de ezt nem bántam. Jobban oda tudtam figyelni magamra, teljesen odatettem magam, hogy készen álljak az első versenyre. Nagyon várom már ezt az évet, és remélem, pozitívabb kicsengéssel kezdjük majd, mint a tavalyit” – idézi Leclerc-t az Autosport.

    Leclerc emberi jellemzőit méltatja az előző versenymérnöke

    Az érdekes különbségek mellett azonban egy fontos hasonlóságra is rámutatott Leclerc, aminek nagy jelentősége lehet a szezon során a Hamiltonnal való közös munka, és akár a csapat teljesítménye szempontjából is.

    „Meglepett, hogy a vezetési stílusunk nagyon hasonló. Mindketten agresszívan közelítjük meg a kanyarbejáratokat, ami jó jel a csapat számára is, mert ez azt jelenti, hogy ugyanazt akarjuk kihozni az autóból, azonos viselkedést várunk tőle” – mutatott rá a nyolcszoros győztes monacói.

    „Már elég sok időt eltöltöttünk egymás társaságában, bár nem annyira a pályán, inkább a fotóstúdióban. Ezt persze kevésbé élvezzük, de szintén része a munkának. Már várom, hogy együtt versenyezzünk, és remélem, visszavezetjük a Ferrarit a csúcsra.”

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

  • „Ennél jobban nem is állhatnánk” – üzen Hamilton, aki a hammertime-tól viszont elköszön

    „Ennél jobban nem is állhatnánk” – üzen Hamilton, aki a hammertime-tól viszont elköszön

    Először beszélt, ráadásul hosszasan a Ferrari F1-es autójáról szerzett érzéseiről Lewis Hamilton a bahreini teszt második napját követően. A brit azt mondja, máris nagyon jól ráérzett az SF-25 működésére, de rengeteg dolgot újra kell tanulnia, amik a Mercedesnél máshogy működtek.

    Két délelőtti etap van eddig Hamilton lábában a Ferrari idei autójának volánjánál Szahírban, ezek során összesen 115 kört tett meg, a csütörtököt pedig a második legjobb idővel zárta Carlos Sainz mögött. A brit ezt követően beszélt az új munkaeszköze által nyújtott első benyomásokról, amit a The Race idéz.

    „Talán még kicsit korai erről beszélni, de nagyon élvezem az autót. Lassan összeolvadunk. A tegnap még csak egy okés nap volt, de akkor még csak a kötelező dolgokon mentünk végig és rengeteg dolgot leteszteltünk, de a beállításokkal még nem foglalkoztam. Ma már egy kicsit többet dolgozhattam a mérnökömmel való kommunikáción. Eddig nagyon élvezem vezetni ezt az autót, de persze még mindig rengeteg felderítetlen terület van előttem” – ismerte el.

    „A beállítások is nagyon különböznek attól, amit korábban megszoktam, például a fékerőeloszlás is máshogyan működik. Ha elfelejtenem nem is kell mindazt, amit eddig csináltam, de mindenesetre új munkamódszereket kell megtanulnom, miközben kiismerem, hogyan is a legjobb vezetni ezt az autót. Máshogyan kell vezetni, és ennek megtanulása is izgalmas folyamat. Egyelőre viszont elmondhatom, hogy nagyon jól érzem az autót magam alatt, reagál arra, amit csinálok. Ez egy pozitív nap volt, fontos lépéseket tettünk a beállítások terén.”

    Hamilton már korábban is ejtett szót arról, extra tanulnivalót ad számára, hogy a Ferrarinál az autó egyes elemeire, beállításaira is más kifejezéssel hivatkoznak, mint ami a Mercedesnél alapértelmezett volt számára. Ezen a területen még mindig hátrányos helyzetben érzi magát.

    „Még mindig tanulom, milyen beállításai vannak az első és a hátsó felfüggesztésnek, és a kifejezéseket, amiket használunk rá. Mind rajta vannak a számítógépemen, és éjjel-nappal olvasgatom őket, hogy mindig megértsem, melyik elemről beszélnek. 12 év alatt más szóhasználatot szoktam meg a másik helyen, ott mindig tudtam, hogy miről van szó, de itt a megbeszéléseken mindig meg kell állnom, hogy leellenőrizzem, mi is a szóban forgó elem.”

    Hamilton rámutatott, neki jóval rövidebb ideje volt megismerkedni a csapattal, mint a Ferrarihoz érkezett két másik világbajnoknak az utóbbi másfél évtizedben, 2010-ben Fernando Alonsónak és 2015-ben Sebastian Vettelnek. A brit január 20-án kezdte meg a munkát új csapatával, csupán 55 nappal a szezon első versenye előtt, miközben a The Race számításai szerint Alonsónak 128, Vettenek 106 napja volt a felkészülésre.

    „Utánanéztem, hogyan érkeztek meg a csapathoz a korábbi nagy versenyzőik, mint Sebastian és Fernando, és mindketten jóval előttem, már novemberben elkezdték a munkát. Mindaz, amit nekünk ez a rövid idő alatt sikerült elérnünk, igazán nagyszerű. Gyakran sokat számít, hogy hogyan kezdünk, és szerintem ez az elmúlt hónap ennél nem is alakulhatott volna jobban. Amik megtörténtek, mint a barcelonai eset, azoknak meg is kellett történniük” – fogalmazott Hamilton, utóbbi mondatában arra utalva, amikor a spanyolországi privát teszten balesetezett a 2023-as autóval.

    Hamiltonnak mérnökével, Riccardo Adamival is össze kell még csiszolódnia, amihez szintén új üzenetformákat kell megtanulnia. Elmondása szerint nem valószínű, hogy megtartják a nevével a Mercedesnél egybeforrt „hammertime” kifejezést, amit a versenyek kulcspillanataiban mondott a fülére Peter Bonnington. Egy olasz mérnök szájából szerinte ez nem lenne túl autentikus.

    „Még nem beszéltem erről a mérnökömmel, de nem tudom, mennyire hangozna ez jól olasz akcentussal. Valószínűleg egy olasz szóra lesz szükségünk, szerintem keresni fogunk valami újat” – adott számot egyik nagy „lemondásáról” a Ferrari új pilótája.

    Verstappent meglepetések érték a Red Bull első tesztnapján

  • Sainz az élre repítette a Williamst csütörtökön, de Hamilton és Leclerc eredménye beszédesebb lehet

    Sainz az élre repítette a Williamst csütörtökön, de Hamilton és Leclerc eredménye beszédesebb lehet

    Az első napon még a McLaren, a másodikon azonban kissé váratlanul már a Williams zárta az élen a bahreini F1-es tesztet új versenyzője, Carlos Sainz révén – aki viszont legközelebb már csak az Ausztrál Nagydíjon vezet majd. A nap egyetlen jelentős fennakadását a sivatagi eső okozta, ami a csapatok többségét felkészületlenül érte.

    Gyorsan peregnek a napok a mindössze szerda és péntek között zajló közös előszezoni teszten – hiszen még alig kezdődött el, a csütörtöki leintéssel máris a felkészülés kétharmadánál jár a mezőny. Ráadásul vannak olyan versenyzők, akik ezzel máris befejezték a munkát Szahírban.

    A versenyzők túlterhelésének elkerülése miatt a legtöbb csapat minden nap délelőtti/délutáni váltásban ülteti autóba két pilótáját, ám akad két kivétel: csütörtökön a Red Bullnál csak Liam Lawson, a Williamsnél pedig csak Sainz vezetett, ennek megfelelően a péntek pedig már teljes egészében csapattársuknak van fenntartva, vagyis az egyaránt csapatot váltó új-zélandi és a spanyol versenyző számára ezzel a nappal véget is ért a körözés.

    Lawsonnak ráadásul nem is volt problémamentes napja, délelőtt hosszabb időt a garázsban kellett várakoznia, amíg a szerelők kijavították az autójában keletkezett vízszivárgást.

    A tervezettnél hosszabb bokszutcai pihenő azonban ezen a napon is jutott mindenkinek, noha ezúttal nem a szerdán tapasztalt áramkimaradás, hanem a természet különös játéka volt ennek az oka. A sivatagi miniállam pályáját ugyanis esőfelhők érték el, az azokból érkező csapadék intenzitása pedig nagyobb volt a szerdainál, ami a délelőtti program első másfél órája után ellehetetlenítette az érdemi körözést mindazok számára, akik nem rendelkeztek intermediate gumikkal.

    Képeken a bahreini F1-es teszt második napja

    Merthogy a csapatok többsége nem kért esős körülményekre alkalmas abroncsokat a Pirellitől, csupán a Haas és az Aston Martin készültek ilyen eshetőségre. Közülük is csak a Haas élt a hencegés lehetőségével, amikor kiküldte Esteban Ocont néhány interes körre. Több mint fél óra elteltével aztán feljavultak a körülmények annyira, hogy mindenki folytathassa a tesztprogramját slick gumikon. Bár az eső később is vissza-visszatért, az már nem volt olyan erős, hogy érdemben befolyásolja a munkát.

    A délelőtt legjobb idejét Lewis Hamilton jegyezte a Ferrarival C3-as gumikon, az 1:29,379-es ideje pedig több mint egy másodperccel jobb volt, mint Lando Norris szerdai etalonja.

    A délutáni programból aztán csak fél óra telt el, amikor Sainz Hamilton idejét is 31 ezreddel felülmúlva az élre ugrott, noha az F1TV közvetítésének információi szerint a Williams teljes időmérőszimulációt bonyolított spanyol versenyzőjével (három különálló szakasszal), amiből feltételezhető, hogy jobban fókuszáltak az erős egykörös tempóra, mint mások.

    Charles Leclerc eközben megérkezett fél tizedmásodpercre Hamilton mögé, mintegy nyomatékosítva a Ferrari tempóját. Hiszen ez is maradt a tesztnap végeredménye, és míg Sainz mögött a két Ferrari egy tizeden belül maradt a rangsorban, a negyedik leggyorsabb George Russell már több mint négy tizedet kapott a Mercedesszel. Őt Kimi Antonelli, Lance Stroll, Lawson és Jack Doohan követte az első nyolc helyen. Szinte mindenki a C3-as abroncsokon futotta napi leggyorsabb körét.

    A délután második felében már nem történtek nagy mozgások az eredménytáblán, mivel a versenyzők a hosszabb etapokra, versenyszimulációkra koncentráltak. Persze az üzemanyagmennyiségek és egyéb fontos paraméterek ismeretének hiányában nem lehet messzemenő következtetést levonni ezekből, de azt puszta tényközlésként leírjuk, hogy az 1:32-es köridőtartományban mozgó Lando Norris tempója tűnt ekkoriban a legjobbnak, amiket a C2-es, vagyis második legkeményebb keveréken jegyzett.

    A tesztnap során vezetett részletes, élő szöveges közvetítésünk ide kattintva olvasható vissza. 

    A második tesztnap végeredménye:

    1. Sainz (Williams): 1:29,348, 127 kör

    2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör

    3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 83 kör

    4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör

    5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 87 kör

    6. Stroll (Aston Martin): 1:30,229, 57 kör

    7. Lawson (Red Bull): 1:30,252, 91 kör

    8. Doohan (Alpine): 1:30,368, 80 kör

    9. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör

    10. Hadjar (Racing Bulls): 1:30,675, 94 kör

    11. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör

    12. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör

    13. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör

    14. Norris (McLaren): 1:30,882, 77 kör

    15. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 80 kör

    16. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör

    17. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör

    18. Bearman (Haas): 1:34,372, 66 kör

  • Verstappent meglepetések érték a Red Bull első tesztnapján

    Verstappent meglepetések érték a Red Bull első tesztnapján

    Pozitívan értékelt a szahíri F1-es teszt első napja után Max Verstappen, ami alighanem megkönnyebbülést jelent csapatának, a Red Bullnak is az autó makacs viselkedése által végigkísért 2024-es szezon után.

    Verstappen a szerdai nap délutánjára vette át az RB21-es modellt csapattársától, Liam Lawsontól, s a kockás zászlóig az új-zélandi 58-a mellé további 74 kört hajtott bele az új autóba, amivel a nap aktívabb versenyzői közé került. 1:30,674-es köridejével pedig a harmadik lett a mind a húsz pilótát felsorakoztató eredménysorrendben, mindössze Lando Norris McLarenje és George Russell Mercedese végzett előtte.

    Áramszünet és eső a bahreini F1-es teszt első napján, az élen Lando Norris zárt

    Mint a holland elmondta, a köridőt kevésbé tartja fontosnak, az autó által adott visszajelzéseket viszont biztató előjelnek tartja a továbbiakra nézve.

    „A mai köreim során minden jónak érződött. Csak kellemes meglepetések értek. A tempónkat még mi sem ismerjük, de jól működnek a dolgok, és az autó azt csinálja, amit kérek tőle. Mindent az irányításunk alatt tartunk, ennél többet pedig nem is kívánhatnánk a tesztelés kezdetekor” – fogalmazott Verstappen a Red Bull nap végi összefoglalójában.

    „Folyamatosan tanulunk és új dolgokat próbálunk ki, s ezt is fogjuk folytatni. Nem célunk, hogy megfussuk a tökéletes kört. A lényeg, hogy a tesztprogramunk szerint haladjunk, és megértsük, milyen irányba kell indulnunk az autóval a továbbiakban.”

    Tavaly a szezon nagy részében a Red Bull nehéz kezelhetősége a versenyzők teljesítményére is rányomta a bélyegét, a nyártól kezdve Verstappen győzelmi sorozata is megszakadt, noha a holland sorozatos erős eredményekkel így is meg tudta őrizni pontelőnyét a szezon végéig.

    A Red Bull az első napon még megosztotta a munkát két pilótája között, de a továbbiakban a többséggel ellentétben már nem tesz így: a csütörtök teljes egészében Lawsoné lesz, pénteken pedig Verstappen zárja le a tesztet a csapattal. Rajtuk kívül csak a Williamsnél nem lesz munkában a teszt második napján mindkét versenyző az előzetesen közölt beosztás szerint.

    Verstappenen nem látja a kicsattanó önbizalmat a brit F1-es kommentátor

  • Sajtó: Autoriter rendszert építhet az FIA elnöke, hogy szinte lehetetlen legyen leváltani

    Sajtó: Autoriter rendszert építhet az FIA elnöke, hogy szinte lehetetlen legyen leváltani

    Botrányos kitiltások előzték meg a Motorsport Világtanács (WMSC) szerdai ülését, aminek nyomán felmerül a kérdés, hogy egyáltalán érvényesnek tekinthetőek-e az ott meghozott döntések, például a Monacói Nagydíjra bevezetett szabályváltozásról.

    A WMSC elfogadta azokat a javaslatokat, amelyeket nemrég az F1 Bizottság terjesztett elő. Köztük van az is, hogy kötelezővé teszik legalább két bokszkiállás teljesítését a versenyzőknek az idei Monacói Nagydíjon, akár száraz, akár esős versenyt rendeznek majd. Száraz pályaviszonyok között továbbra is legalább két különböző keveréket kell majd használni. Ez egyébként a tavalyi év egyszeri, rendkívüli esetére adott hirtelen reakciónak tűnik, amikor az első körben elrendelt piros zászlós leállás alatt mindenki felrakathatta a második keveréket, és a későbbiekben sokan további bokszkiállás nélkül is eljutottak a célig.

    De mindez csak mellékszál volt amellett, ami a videókonferencián tartott gyűlésen történt. A BBC beszámolója szerint ugyanis az FIA több tagját kizárták az azon való részvételből, miután nézeteltérésbe kerültek a szövetség elnökével, Mohammed Ben Sulayemmel.

    Az érintettek között van két prominens személyiség, Robert Reid, az FIA elnökhelyettese, valamint David Richards, az FIA Egyesült Királyságot képviselő tagja, az F1-es BAR korábbi csapatvezetője is. A kitiltásuk oka pedig az volt, hogy nem voltak hajlandóak aláírni a titoktartási szerződést, ami előírja, hogy a tagok nem beszélhetnek az ott elhangzottakról és általában az FIA ügyeiről a nyilvánosságban. Igen ám, de ez a titoktartási szerződés már egy szigorúbb változata volt annak, ami korábban kötötte az FIA tagjait, Reid és Richards pedig – akik elnöki kampánya alatt még támogatták Ben Sulayemet – másokkal egyetemben a jelek szerint már elfogadhatatlannak tartották az új dokumentumban foglaltakat.

    Akár be is tilthatja az F1-es csapatrádiók közvetítését az FIA elnöke

    A történtek fényében bizonytalanság alakult ki azt illetően, hogy a WMSC döntései – mint a monacói kötelező kerékcserék – érvénybe léptek-e, hiszen az FIA statútuma kimondja, hogy a tagok mindegyikének joga van leadni szavazatát, ettől a lehetőségtől azonban most többeket megfosztottak.

    Az FIA egy szóvivője reagált a fejleményekre, amelyben a titoktartási szerződés nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta, noha a szigorításának szükségére nem tért ki. „A bizalom megőrzésének érdekében tett lépéseink széleskörű támogatásra találtak, és szupertöbbséggel fogadták el azokat a WMSC tagjai” – mondta.

    A BBC által megkérdezett bennfentesek szerint két oka lehet annak, amiért Ben Sulayem szigorított a titoktartási szerződésen. Az egyik, hogy az FIA-ra ártalmas hírek szivároghatnak ki a nyilvánosságba, a másik pedig, hogy az FIA júniusi közgyűlésén az elnök további változtatásokat készül tenni az FIA statútumában, amelyek megnehezítik, hogy bárki is kiálljon ellene az idei év későbbi szakaszában tartandó elnökválasztáson. A statútumot egyébként már tavaly decemberben is úgy változtatták, hogy azáltal nagyobb hatalom összpontosuljon Ben Sulayem kezében, ami aggodalmat is váltott ki az F1-es csapatok körében.

    Az emirátusi sportvezető 2021 végén vette át az FIA vezetését Jean Todttól, idén tehát első négyéves ciklusának érkezik a végéhez, egyelőre azonban még egyetlen kihívó sem jelentette be, hogy megmérkőzne ellene. Amennyiben ez így marad, a következő elnökről való szavazás természetesen csak formaság lesz.

    Egyébként egyáltalán nem szokatlan, hogy egy elnök több cikluson át is vezesse az FIA-t, így történt ez az utóbbi évtizedekben is: az utóbbi három elnök közül Todt 12, Max Mosley 16, Jean-Marie Balestre pedig 8 éven át maradt a szervezet élén.

    Az FIA elnöke sem zárta ki, hogy látunk még üvöltő V10-es motorokat a Forma–1-ben

  • Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

    Annál hangulatosabb szezonnyitó videót nehezen lehetett volna készíteni, mint amivel a Ferrari előrukkolt Charles Leclerc, Lewis Hamilton és az SF-25 főszereplésével.

    A Ferrari február 19-én mutatta be új autóját, és egyúttal meg is tartotta annak bejáratását saját, fioranói tesztpályáján. A bejáratást csak filmforgatási nap keretén belül tehetik meg napjainkban a csapatok, vagyis serényen dolgoztak is a pályára, az autóra és az autókat követő járművekre felszerelt kamerák.

    A végtermék alapján valószínűleg egyetértés lesz nemcsak a Ferrari, de általában az F1 rajongói között is abban, hogy ez egy igazán hasznosan eltöltött filmforgatási nap volt.

  • Hét év után hívta volna vissza korábbi versenyzőjét a Red Bull, de kosarat kapott

    Hét év után hívta volna vissza korábbi versenyzőjét a Red Bull, de kosarat kapott

    Az egykori Toro Rosso-versenyző, Sébastien Buemi felfedte, a Red Bull szerette volna őt visszavenni F1-es programjába a Daniel Ricciardo váratlan távozását követő pilótakeresése során, a svájci azonban jobbnak látta, ha nem él a lehetőséggel.

    Buemi 2009 és 2011 között versenyzett a Red Bull második csapatánál, a harmadik év végén azonban – csapattársával, Jaime Alguersuarival együtt – menesztették, alapvetően azért, mert az élcsapattá fejlődött Red Bullnál akkoriban nem volt szabad hely, ám már a nevelőprogram újabb fiataljai, Ricciardo és Jean-Éric Vergne álltak mögöttük a sorban a debütálásra várva.

    A svájci versenyző ezzel kiszorult a Forma-1-ből, amit nehezen élt meg, ám hamar sikerült más csúcskategóriákban újra felépítenie magát, s ma az F1-en kívüli legsikeresebb versenyzők egyikének számít: a WEC-ben négyszer megszerezte a világbajnoki címet, ugyanennyiszer megnyerve a Le Mans-i 24 órást a Toyotával, eközben pedig a Formula E második szezonjának is bajnoka lett 2016-ban. Mindkét világbajnokságnak máig állandó résztvevője, a WEC-ben 26, az FE-ben 13 futamgyőzelmet számlál. Emellett a Red Bull-lal is végig kapcsolatban maradt, sokáig tesztpilótai pozíciót töltött be és az autókat is többször vezette, de amikor váratlan megkeresést kapott arra, hogy visszatérjen, visszautasította az ajánlatot.

    „Beszélgettünk róla 2018-ban Christian Hornerrel és Dr. [Helmut] Markóval. De nem lett volna sok értelme számomra, hiszen jó szerződésekkel rendelkeztem a Formula E-ben, illetve a Toyotával. Lehetőségem lett volna újra a Toro Rossónál vezetni, de jobb választásnak tűnt, ha folytatom a megkezdett utamat, minthogy visszatérjek a Forma-1-be” – fedte fel Buemi az e-formel.de interjújában.

    A lehetőséget Ricciardo váratlan döntése szülte, aki 2018 nyarán döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt a Renault kedvéért.

    Nemrég Kevin Magnussen mesélt arról, hogy 2018-ban ő is ajánlatot kapott Hornertől a Toro Rosso következő évi ülésére, de ő sem élt a lehetőséggel. Végül az energiaitalosok egy másik korábbi támogatottjukat, Alexander Albont igazolták le a faenzai csapathoz, aki egyébként első Formula E-szezonjára készült volna a Nissannál, éppen Buemi csapattársaként. Ezek a sztorik adnak betekintést abba, mekkora dilemmában is találta magát a Red Bull Ricciardo távozásakor.

    Azt hitte, ő az új Hamilton, majdnem kitúrta Leclerc-t, majd visszautasította Hornert – Magnussen beteljesületlen karrierje

    A 2019-es F1-es szezont végül Albonnal és Daniil Kvyattal kezdte meg a Toro Rosso, miután Pierre Gaslyt felléptették a Red Bullhoz, a szintén másodjára felkarolt Brendon Hartley-t pedig menesztették az előző év végén. A szezon nyári szünete során aztán Albon és Gasly pozícióját felcserélték, vagyis ha Buemi elfogadja a Toro Rosso ülését, akár számára is közel lehetett volna a gyors előléptetés, ám sikeres és biztos F1-en kívüli állásait nem akarta kockára tenni – ami amiatt is érthető, mert ez előző alkalommal már megégette magát a Red Bull pilótaprogramjában.

    „A Red Bull és Dr. Marko sokat tettek értem, amiért nagyon hálás vagyok. Akkoriban [2011-ben] persze nem igazán értettem a döntést, mert a célom az volt, hogy a Red Bullnál vezessek, de el kellett fogadnom. Nehéz volt megemészteni, hiszen addig az egész életemet annak szenteltem, hogy a Forma-1-ben versenyezzek. Noha nehezen éltem meg a történteket, továbbra is a Red Bull-lal maradtam tesztpilótaként, és máris a karrierem következő lépésén gondolkodtam” – fogalmazott a most 36 éves Buemi.

    Sebastian Vettel távozott a fontos tisztségből, Carlos Sainz váltotta

  • A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    Bár régen látott mélységet élt meg tavaly a bajnokságban, a tél folyamán pedig meghatározó versenyzőjét is elveszítette, a Mercedes nem védekező hozzáállással készül a 2025-ös szezonra, Toto Wolff a bajnoki cím lehetőségéről is beszélt a csapat autóbemutatójának napján.

    2024-ben ugyan szerzett négy győzelmet a Mercedes, ami jelentős javulás jelentett a megelőző két szezonhoz képest, ám a kevésbé kiegyensúlyozott teljesítménye miatt csak a 4. helyen zárt a konstruktőri bajnokságban – ilyen viszonylagos mélységben pedig 2012-ben vagyis Wolff és Lewis Hamilton érkezése előtt járt a csapat utoljára.

    A tél folyamán Hamilton a Ferrarihoz távozott, ülését pedig az újonc Andrea Kimi Antonelli kapta meg, míg a vezetőszerepet a pilóták között George Russell vette magához. A Mercedes így idén először két olyan versenyzővel készül a szezonra, akik egyaránt saját akadémiájának neveltjei.

    „George bizonyította, hogy a mezőny legjobb versenyzői közé tartozik, és képes lenne harcolni az egyéni bajnoki címért, ha megadjuk számára az ehhez szükséges autót. Az idősebb versenyzőként irányt fog mutatni a csapatnak, emellett pedig segíti Kimit is a fejlődésben” – fogalmazott Wolff, miután a Mercedes közzétette az első fotókat a 2025-ös kihívójáról, a W16-ról.

    Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    „Rendkívül kiegyenlített szezon áll előttünk. Már tavaly sem lehetett előrejelezni, hogy ki nyeri majd a következő versenyt, és arra számítok, hogy ez az év még szorosabb lesz. A legjobbunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címekért.”

    Arról, hogy a csapat az autó mely területein dolgozott a legtöbbet, James Allison technikai igazgató beszélt a Mercedes weboldalán.

    „A szabályrendszer ezen szakaszában az autók teljesítménye egyre közelebb kerül egymáshoz, és van rá esély, hogy még annál is több csapat álljon fel a dobogó legfelső fokára, mint tavaly.”

    „A fő hangsúlyt arra fektettük, hogy orvosoljuk a W15 olyan problémáit, mint a lassú kanyarokban való alulkormányzottság, illetve a gumihőmérséklettől való túlságos függés, ami miatt akár egyik edzésről a másikra is teljesen máshogyan viselkedett az autó” – mutatott rá Allison.

    „Ez ahhoz vezetett, hogy az autó szinte minden látható aerodinamikai felületét megváltoztattuk, új első felfüggesztéssel álltunk elő, és további módosítások találhatók a borítás alatt is, azzal a céllal, hogy az előd néhány jelentősebb karakterhibáit is kijavítsuk. Elégedettek vagyunk a tél folyamán tett előrelépéssel, és izgatottan várjuk, hogy kiderüljön, mire lesz ez elég a többiekkel szemben.”

    Russell, akinek neve mellett három Forma-1-es futamgyőzelem áll, és a Mercedesszel töltött három szezonja közül a 2022-es év végi negyedik hely az eddigi legjobbja, főnökével ellentétben nem beszél saját bajnoki esélyeiről, ugyanakkor hisz abban, hogy teljesítményében újabb szintlépést láthatunk majd idén.

    „Úgy érzem, a tavalyi volt az eddigi legjobb évem az F1-ben. A most kezdődő már a hetedik szezonom lesz a sportban, és a negyedik a Mercedes gyári versenyzőjeként, s továbbra is azon dolgozok, hogy évről évre egyre jobb legyek. Csapatként rendkívül motivál minket, hogy javuljunk a tavalyi eredményünkhöz képest” – fogalmazott a 27 éves Russell.

    Az Aston Martin is a Ferrariéhoz hasonló löketre számít, amikor megérkezik a maga Hamiltonja

  • Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    Két nappal a bahreini közös tesztelés kezdete előtt bemutatta 2025-ös F1-es versenyautóját a Mercedes csapata, amellyel megkezdi új, Lewis Hamilton nélküli korszakát.

    A brit pilóta, aki tizenkét Brackley-ben töltött év alatt hat egyéni címet szerzett, s a csapat nyolc konstruktőri titulusában vállalt oroszlánrészt, idénre a Ferrarihoz szerződött, a Mercedes pedig a 18 éves Andrea Kimi Antonellinek adott debütálási lehetőséget George Russell mellett.

    Ezzel a Mercedesre olyan időszak köszönt, amivel teljes Forma-1-es ténykedése során még sohasem szembesült gyári csapatként, azaz nem rendelkezik világbajnok versenyzővel: 1954-55-ben Juan Manuel Fangio, 2010 és 2012 között Michael Schumacher, 2013-től pedig Hamilton töltötte be ezt a szerepet.

    A háromszoros győztes Russell-lel és az újonc Antonellivel a Mercedes új korszakba lép, ráadásul 2012 óta legrosszabb szezonja után, amelyben csak negyedikként zárt a konstruktőri bajnokságban – de mint a brit versenyző elmondta, a csapaton belüli dinamika átrendeződése nem feltétlenül hátrány, talán szükség is volt már a változásra.

    A Mercedes a múlt keddi közös bemutatón csak a festésről lebbentette fel a fátylat, előre jelezve, hogy az új autóról, a W16-os modellről február 24-én érkeznek majd képek. Az új idomok tehát a már megismert festés alá bújtak – amely valamelyest hasonlatos a tavalyihoz, vagyis oldalnézetből inkább fekete összhatást kelt az autó, igazolva Toto Wolff csapatfőnök Hamiltonnak tett ígéretét, miszerint távozása után is megtartják az általa inspirált fekete festést.

    A W16-ost kedden járatja majd be Russell és Antonelli Szahírban, hogy már az alapvető rendszerellenőrzéseket elvégezve vágjanak neki a szerdától péntekig tartó közös tesztnek Bahreinben.