Szerző: Bognár Viktor

  • Ekkora bőség zavarában még egyetlen új F1-es csapat sem volt, mint most a Cadillac

    Ekkora bőség zavarában még egyetlen új F1-es csapat sem volt, mint most a Cadillac

    Még alig kapta meg a végleges jóváhagyást a 2026-os F1-es csatlakozásra a Cadillac, máris égnek a vonalak a csapatvezetőnél – a mezőnyből tavaly szokatlanul sok tapasztalt pilóta szorult ki, az új istálló pedig valakinek esélyt adhat a visszatérésre.

    Annyira korán persze idén nem kezdődhetett el az átigazolási időszak, mint tavaly, amikor már február 1-jén kiderült, hogy Lewis Hamilton az év végén a Ferrarihoz távozik, ám a 11. csapat nevezésének hosszas huzavona után megtörtént elfogadása azt jelenti, hogy márciusban két extra ülés is szabaddá vált a 2026-os szezonra, amikor 2016 után először lép tíz fölé a csapatok száma.

    Egy új istálló érkezése, főleg, ha nem egy meglévő csapat átvételével, hanem teljesen nulláról épül fel, mindig temérdek bizonytalanságot hordoz a leendő versenyzők számára – akár az is előfordulhat, hogy néhány küszködős év semmilyen új kaput nem nyit meg karrierjükben, azoknak viszont, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a céljaik eléréséhez vezető úton, mégis érdemes lehet megragadni.

    2024-ben szokatlanul sok rutinos versenyző szorult ki a mezőnyből idénre, köztük három futamgyőztessel. Daniel Ricciardo már pár hónappal ezelőtt egy tömör válaszban egyérelműsítette, hogy a Red Bull által neki adott második esély elszalasztása után már bölcsebb annál, mint hogy mindenáron megpróbáljon visszatérni a rajtrácsra. Kevin Magnussen megtalálta a helyét idénre a Hosszútávú Világbajnokságon, ahol a BMW versenyzőjeként a csúcskategória legjobb pozícióiért küzdhet – lezártnak tekinti az F1-es tíz évét, s a Haas után nehéz elképzelni, hogy egy újabb amerikai csapat felépítése érdekelné.

    Sergio Pérez szándékairól keveset tudni, a mexikói eddig azt jelezte, hogy még az év első felében dönt jövőbeli autósportos terveiről. Valtteri Bottas azonban a Sauber ülésének elveszítése után tartalékpilótaként visszatért a Mercedeshez, vagyis továbbra is készen áll a bevetésre. Hozzá hasonló cipőben jár tavalyi csapattársa, Guanyu Zhou is, aki egy másik patinás csapatnál, a Ferrarinál kapott tartalékpilótai állást.

    Itt is felmerülhet Mick Schumacher neve, aki noha idén már a harmadik évben szorult ki az F1-es mezőnyből, ám továbbra is figyeli a visszatérési lehetőségeket – de tapasztalata, friss ismeretei és korábbi renoméja alapján is hátrányból indulhat a fentebb említett társaihoz képest.

    Apja legnagyobb riválisa támogatja Mick Schumachert, aki továbbra sem adja fel

    Graeme Lowdon a Virgin/Maussia/Manor korábbi egyik vezetőjeként már szerzett F1-es tapasztalatokat, most pedig őt kérték fel a Cadillac csapatfőnöki posztjára. Bár a sereghajtói szerepkörből előrelépni sohasem tudó kiscsapatnál többször kényszerültek arra, hogy anyagi megfontolások által is vezérelve válasszanak versenyzőket, ígérete szerint az amerikai istállónál ennél jóval biztosabb háttérrel dolgozhat.

    „Mindenképpen a képességek alapján választunk. Az F1 nem egy játszótér, hanem az autósportok csúcsa. Természetesen a képességek mentén kell pilótákat igazolnunk. Szerencsénk, hogy rengeteg jó versenyző elérhető” – idézi Lowdont a The Race.

    „Az viszont nem szerencsés, hogy addig nem léphettünk be a pilótapiacra, amíg a nevezésünket el nem fogadták, így még kicsit korai lenne részletekbe bonyolódni, hiszen csak most tudunk érdemi egyeztetéseket kezdeni.”

    „Fontosnak tartom, hogy több jelölttel is beszéljünk. Több tapasztalt, jó képességű, tehetséges versenyzőt látunk, akik jelenleg hiányoznak a mezőnyből. A telefonom pedig elég sokat csengett az utóbbi időben. Legalább féltucat olyan versenyzőről beszélünk, akik megérdemelnék, hogy bekerüljenek vagy visszatérjenek az F1-be.”

    Lowdon hozzátette, lát rá esélyt, hogy az egyik versenyzői ülést egy amerikai versenyzőnek adják – amit az USA-ból érkezett másik csapat, a Haas tíz év alatt sem lépett meg. Erre a legesélyesebbnek továbbra is Colton Herta tűnik, aki a Cadillac mögött álló Andretti versenyzője az IndyCarban, korábban teljesített már F1-es teszteket, a Red Bull pedig csak azért nem tudta leszerződtetni 2023-ra az AlphaTaurihoz, mert nem volt elegendő eredményességi pontja a szuperlicenc megszerzéséhez – az FIA pedig nem tett vele kivételt.

    Herta tavaly a második helyen zárta az IndyCar szezonját, de továbbra sincs meg a kellő mennyiségű pontja, erre ugyanis 30-at kapott a szükséges 40-ből, a megelőző két szezonban elért bajnoki 10. helyezésekért pedig csak 1-1 járt. Ahhoz, hogy betű szerint teljesítse a kritériumot, idén is a legjobb négy között kellene végeznie.

    Az F1-hez legközelebb járó másik amerikai az európai úton haladó Jak Crawford, az F2 tavalyi ötödik helyezettje. Ő megfordult már a Red Bull juniorprogramjában is, jelenleg pedig az Aston Martin segíti a fejlődését. Neki idén legalább még egy év végi ötödik helyre lenne szüksége ahhoz, hogy meglegyen a 40 licencpontja az utóbbi három évből.

    A Netflix meghajlította a valóságot Verstappennel, ezt már a holland sem hagyta szó nélkül

  • Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    A Ferrari elcsaklizta a Mercedestől Lewis Hamiltont, hogy igazi szupercsapatot építsen, a brackley-iek pedig rizikós húzással, egy újonccal pótolják minden idők legsikeresebb versenyzőjét. Amellett, hogy meggyőződésük szerint korszakos kincsre leltek Andrea Kimi Antonelli személyében, leigazolásával még a Ferrari monopóliumát is megtörnék az olasz rajongók szívében, hiszen a nemzetnek két évtized után lehet ismét győzelemre esélyes versenyzője.  

    A 2025-ös F1-es szezonnyitó hetén sorravesszük az év újoncait, akik régen vonultak már fel ilyen szép számban: idén a mezőny negyedét, öt versenyzőt is újoncstátuszba sorolhatunk. Kezdjük rögtön azzal, akinek érkezése a legnagyobb visszhangot keltette, és valószínűleg a legerősebb autóval rendelkező debütáns is lesz.

    A Mercedes már 11 évesen felkarolta

    „Jól emlékszem, az első versenyem az Adria gokartpályán történt Olaszországban, hétéves koromban” – idézte vissza Antonelli az F1 egy friss videójában. Versenyzőcsaládban cseperedett fel Bolognában, hiszen apja, Marco túraautózott, saját csapatot is menedzselt, megfordult az ETCC-ben is, és még napjainkban, 60 évesen is rajthoz áll olykor GT-versenyeken. Szakavatott segítővel járhatta hát a gokartpályákat a fiatal Kimi, és egy alkalommal apja trükkjének köszönhetően még az F1-es paddockba is belopózhatott.

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

    Még csak 11 éves volt, amikor felfigyelt rá a Mercedes juniorprogramja, s örökre emlékezetes marad számára a pillanat, hogy éppen egy gokartversenyről hazafelé tartottak, amikor megcsörrent a telefon, és Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szólalt meg a vonal másik végén, hogy felajánlja a gyártó támogatását. 2018-ban vált az utánpótlásprogram tagjává, s segítségükkel a 2021-es év második felében lépett fel először a formaautózás világába.

    Antonelli karrierútja a korszakos tehetségekéhez hasonlít abból a szempontból, hogy szélsebesen lépdelt felfelé a ranglétrán, a megnyert Formula Regionalból az F3 kihagyásával tavaly azonnal az F2-be ugrott, ahol nem is volt szüksége kimagasló szezonra (6. lett az erősorrendben visszaeső Premával), és máris megkapta az F1-es ülést. Mintha csak egy a fokokat tervezetten kettesével szedő Red Bull-junior figyeltük volna, és nem is csoda, hogy sokan máris Verstappenhez hasonlítják, de azért a holland egyetlen formaautós szezonjával szemben Antonelli így is három év fél évet versenyzett alacsonyabb kategóriákban, mielőtt megkapta a szerződést a Mercedestől. Ezzel együtt is az F1 történetének harmadik legfiatalabb pilótájaként mutatkozhat be Melbourne-ben, csak Verstappen és Lance Stroll érkeztek nála is korábban.

    Először került a rivaldafénybe, rögtön autót tört

    2024 áprilisa óta a Mercedes tudatosan készítette pilótáját az F1-es debütálásra, noha akkor még nem feltétlenül voltak benne biztosak, hogy vele fogják kitölteni a Hamilton által okozott űrt 2025-re. Több privát tesztet is bonyolított a csapat 2021-es és 2022-es autójával, az Olasz Nagydíjon pedig megkapta a lehetőséget, hogy az első szabadedzésen vezetve egy versenyhétvégén is debütáljon, ám mindössze néhány perc elteltével hibázott, és a Parabolicában a gumifalba csapódott. Egyetlen ilyen esetből persze elhamarkodott lenne bármire is következtetni, Wolff is igyekezett tenni azért, hogy a hazai közönség előtt elkövetett botlás ne hagyjon nyomot Antonelli önbizalmán – aki aztán Mexikóvárosban már jobban tudott élni egy ugyanilyen lehetőséggel.

    Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    A tehetősebb F1-es csapatok ma már bőven ellátják privát tesztlehetőséggel versenyzőiket – hiszen enélkül csak a két tavalyi edzés, az év végi teszt és az idei bahreini gyakorlás lenne az összes esélyük egy csúcskategóriás autó vezetésére. Antonelli az átlaghoz képest is sok időt tölthetett a pályán, az életkorát figyelembe véve pedig különösen, de persze F1-es versenytapasztalata – például F2-es csapattársával, Oliver Bearmannel szemben – nincs, s a csapat is óvatosan nyilatkozik a vele kapcsolatos elvárásokról, dacára annak, hogy tehetségének híre jóval megelőzte Antonelli tényleges érkezését, és hogy talán azonnal győzelemre esélyes autót kap majd maga alá.

    A Mercedesnek egyúttal marketingszempontból is kapóra jöhet egy fiatal olasz versenyző abban az évben, amikor a Hamiltont tőlük megszerző Ferrarira a megszokottnál is nagyobb figyelem hárul.

    Visszavezetni Olaszországot a csúcsra?

    Olaszország vitathatatlanul az F1 második számú otthona Nagy-Britannia után, ám a mai nézők közül már nem sokan emlékezhetnek azokra az időkre, amikor nemcsak a Ferrari, de az olasz versenyzők is a sport csúcsán jártak. Az első négy világbajnoki évből még hármat is olaszok nyertek meg, azóta viszont senki nem tudott ismételni. A 80-as és 90-es években Ricciardo Patrese, Alessandro Nannini és Michele Alboreto, a 2000-es években Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella voltak az ország prominens pilótái, de ők is csak néhány futamgyőzelemig jutottak, pedig Patrese és Fisichella bajnokautót is vezettek.

    43 olasz futamgyőzelem született az F1 története során, de ha kettévágjuk a sportág múltját, a második felében, vagyis az utóbbi több mint 550 versenyben csupán négy olasz győzelemre lelünk ezek közül. Trulli 2011-es kiszállása óta ráadásul példátlanul hosszú olasz versenyző nélküli periódus élt át a sport, egyedül Antonio Giovinazzi érkezett három feledhető szezonra, annyira pedig nagyon régen hozta már izgalomba az F1-et egy olasz érkezése, mint most Antonellié. Óvatos elvárások ide, az utóbbi évekre visszaeső Mercedes oda, ettől az együttműködéstől titkon mindenki sikert remél, hiszen ki tudja, mikor érkezik az országnak egy újabb neveltje győzelmi potenciállal.

    És hogy ki volt a legutóbbi olasz versenyző, aki már első F1-es szezonjában dobogóra állt? 1961-ben Giancarlo Baghetti, aki arról híres, hogy legelső világbajnoki futamát megnyerte. A dobogós teljesítmény megismétlésére Antonellinek reális esélye lesz idén, és ki tudja, talán még annál többre is.

    Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

  • Egyetlen versenyző merte kijelenteni, hogy idén F1-es világbajnok lesz

    Egyetlen versenyző merte kijelenteni, hogy idén F1-es világbajnok lesz

    Fogadalmat, vagy legalábbis jóslatot tettek a hétvégén startoló 2025-ös szezonra a Forma–1-es mezőny tagjai. Többen elviccelték a kérdést, néhányan azonban egészen konkrét célokat fogalmaztak meg.

    A bahreini teszt alatt lezajlottak az első hivatalos fotózások a szezon indításához szükséges tartalmakhoz, így a héten érkező új F1-es intró videóit is leforgatták. Nem maradt el persze a szórakoztató, informatív tartalmak gyártása sem, ennek jegyében pedig a versenyzők kezébe nyomtak egy rajztáblát, hogy az azokon lévő mezők kitöltésével bemutatkozzanak. Erre felírhatták, hányadik szezonjukat kezdik az F1-ben, mi a kedvenc zenéjük, és mi az a dolog, amit a legjobban szeretnek.

    Az utolsó kérdés pedig a 2025-ös jóslatra vonatkozott: az „ebben az évben…” kezdetű mondat folytatásával le kellett írniuk, mit várnak maguktól a hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal kezdődő új F1-es szezonban.

    Akcióhőst imitálva menekült a WC-ből az F1-es bajnok, majd a fejére szakadt a plafon

    Eredményre vonatkozó fogadalmat csak hárman, Charles Leclerc, Pierre Gasly és Isack Hadjar tettek, akik sorrenden világbajnoki címet, futamgyőzelmet és dobogót céloznak meg, így pedig majd számonkérhetőek is lesznek a szezon végén.

    A többiek vicces vagy ötlettelen választ adtak, de persze ezzel még mindig előrébb vannak, mint az az öt versenyző, akik nem vettek részt a játékban, vagy legalábbis nem kerültek fel az F1 közösségi oldalaira: ők Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Max Verstappen, Liam Lawson és Esteban Ocon, vagyis kimaradt mindhárom aktív világbajnok is.

    A versenyzők válaszai:

    Charles Leclerc: Idén világbajnok leszek.

    Lando Norris: Idén egy évvel idősebb leszek.

    Oscar Piastri: Idén boldog leszek.

    George Russell: Idén visszahozom a T-pózt.

    Kimi Antonelli: Idén megélem az álmomat, és elhivatott leszek.

    Lance Stroll: Idén bámulatos leszek.

    Pierre Gasly: Idén újra futamgyőztes leszek.

    Jack Doohan: Idén Forma-1-es versenyző leszek.

    Carlos Sainz: Idén jól fogok szórakozni.

    Alexander Albon: Idén 2025 lesz. [kihúzta az egyes szám első személyt a mondatból]

    Yuki Tsunoda: Idén még lenyűgözőbb leszek.

    Isack Hadjar: Idén dobogós leszek!

    Oliver Bearman: Idén megélem az álmomat!

    Nico Hülkenberg: Idén mesés leszek.

    Gabriel Bortoleto: Idén lenyűgöző leszek.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

  • A Netflix meghajlította a valóságot Verstappennel, ezt már a holland sem hagyta szó nélkül

    A Netflix meghajlította a valóságot Verstappennel, ezt már a holland sem hagyta szó nélkül

    Pénteken került fel a Netflix-streamingplatformra az F1-es dokumentumsorozat hetedik évada, a szemfüles nézők pedig azonnal elkezdték vadászni, hol mesél más sztorit a Hajsza a túlélésért ahhoz képest, ami a valóságban történt. Max Verstappen is ebből tudta meg, milyen feldúltan érezte magát a Miami Nagydíj után.

    Az F1-es sorozat évek óta élcelődés tárgyát képezi a világbajnokság rutinos nézői között azáltal, hogy a bizonyos eseményeket máshogy mesél el, vagy szándékosan más sorrendben fűzi össze a történetszálakat, mint ahogyan az a valóságban történt. A platform által gyártott más sportdokuknál is megfigyelhető ez a jelenség, amit persze lehet azzal védeni, hogy ezeknek elsősorban nem a valóság elmesélése, hanem a megragadó történetek előadása a céljuk, de persze a tény, hogy eközben dokumentumfilmes csomagolásban tálalják mindezt, megtévesztő, és sokaknál ellenérzéseket vált ki.

    Max Verstappen például emiatt is régóta hangos kritikusa a Netflix-sorozatnak, amiben így korábban már a részvételt is megtagadta. Persze a hivatalos közvetítés felvételeit használva így is feltűnik benne, a mezőny egyik legjobbjaként ez elkerülhetetlen, és a 2024-es szezont feldolgozó hetedik évadban egy rajongó máris kiszúrt egy csúnya ferdítést.

    A Netflix úgy mutatja be a tavalyi Miami Nagydíjat, amelyen Norris a biztonsági autóból profitálva átugrotta Verstappent és megszerezte első győzelmét, hogy annak leintése után a holland rendkívül frusztrált volt. Az alábbi felvétel azonban bemutatja, hogy a rosszkedvű Verstappen prezentálásához a zandvoorti díjátadó előtti felvételeket használták – a versenyzők által viselt sapkáról látszik ugyanis, hogy melyik helyszínen járunk.

    @maniaonboard

    What other misleading bits have you spotted in the new season of Drive to survive? Lando Norris got his first win in Miami in 2024, but Max Verstappen’s annoyed reactions were not from the Miami cooldown room but instead from the Dutch Grand Prix later that year 👀 #f1 #formula1 #dts #drivetosurvive #landonorris #maxverstappen #ln4 #mv1 #formulaone #fyp #foryou

    ♬ original sound – Manon & Maia 🏁 F1 content

    A videó híre magához Verstappenhez is eljutott, aki egy a Twitchen indított élőzésben tett róla említést egy barátjával beszélgetve.

    – A jelek szerint nagyon feldúlt voltam a miami verseny után – élcelődött a holland versenyző.

    – Igen, miközben a zandvoorti sapkát viselted – tette hozzá a barát.

    – Konkrétan soha nem éreztem magam olyan jól, mint azon a vasárnap estén. Szóval nem tudom, mi idegesíthetett fel annyira – fűzte hozzá Verstappen.

    Ugyanaz a tiktoker egy másik turpisságról is lerántotta a leplet a Netflix-sorozatból, ugyanis mint rámutat, Daniel Ricciardo F1-ből való távozásának történetszálával sem volt minden rendben. Bár a Szingapúri Nagydíj volt az ausztrál utolsó futama, a készítők valamiért mégis úgy mesélik el a történetet, mintha mindez a Brit Nagydíjon történt volna, ráadásul a szezon legkülönfélébb pontjairól vágtak össze ehhez videókat paddockbeli pillanatokról. Ennek részletes felderítéséhez azért már egész komoly kutatómunkára volt szükség, mert olyanokra is kellett figyelni, hogy Ricciardo éppen melyik helyszínen milyen ruhát vagy arcszőrzetet viselt. Egy látszólag letörten sétálós videófelvételt például Miamiból találtak hozzá.

    @maniaonboard

    By popular demand, here’s an analysis of the Red Bull Racing and Daniel Ricciardo episode as nobody understands why Netflix decided to play all of this out in Silverstone. As we know, Daniel Ricciardo lost his VCARB seat in Singapore, replaced by Liam Lawson, but the episode gives a brief suggestion of a battle with Sergio Perez for the Red Bull seat, then a sudden drop to Liam in Singapore. Yuki Tsunoda is also mostly missed out of the conversation. What do you think really happened and what do you think about this narrative decision by Netflix? #f1 #danielricciardo #formula1 #formulaone #vcarb #maxverstappen #redbullracing #dts #drivetosurvive #drivetosurviveseason7 #liamlawson #yukitsunoda #f1edit #dtss7 #f1contentcreators #f1analysis #netflix #dr3 #maxiel #f1content #f1contentcreator #silverstone #fyp #foryou

    ♬ original sound – Manon & Maia 🏁 F1 content

    Beindult az F1-es sükettelefon: Alonso szivárogtat Verstappen és az Aston tárgyalásáról?

  • Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Bár a nyilvánosságban minden Lewis Hamilton körül forog, valójában három kulcsfontosságú személyt szerzett meg a Ferrari a Mercedestől az utóbbi hónapokban. Egyikük, Jerome d’Ambrosio a versenyzői létről is sokat tud, de ennél fontosabb feladatra szerződtették.

    Tavaly október óta három magasrangú korábbi Mercedes-alkalmazott érkezett a Ferrarihoz. Loic Serra a technikai igazgatói posztot vette át, d’Ambrosio helyettes csapatvezető lett, és persze januártól a hétszeres világbajnok Hamiltonnal vált teljessé ez az értékes toborzási hullám.

    D’Ambrosio 2011-ben és 2012-ben összesen 20 F1-es versenyen állt rajthoz, majd a Formula E-ben folytatta karrierjét, ahol idővel versenyzőből csapatvezetővé vedlett át. Onnan került vissza az F1-be, ahol a Mercedesnél Toto Wolff jobbkeze volt, most pedig már Frédéric Vasseur munkáját egészíti ki a Ferrarinál – mindössze 39 évesen, úgy, hogy hat évvel ezelőtt még autóversenyt nyert pilótaként.

    Mivel 2023-ban együtt dolgoztak a Mercedesnél, a Ferrarihoz pedig néhány hónapnyi előnnyel érkezett, így d’Ambrosiónak van a legjobb rálátása arra, hogy mire van szüksége Hamiltonnak az új csapatánál. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy mibe nem érdemes beleszólnia.

    „Lewisnak nincs szüksége arra, hogy bemutassak neki bárkit is a csapatban. Nagyon könnyen kapcsolatot tud létesíteni az emberekkel, mindenki imádta őt már az első nap után. Ami az igazán hasznos, hogy már ismerem az őt körülvevő szűk kört. Egy versenyző ugyanis nem egyedül érkezik egy új csapathoz, hanem a saját kis személyzetével, a menedzserével és a segítőivel együtt. Velük pedig kapcsolatban álltam már a múltban is. Ennek a háttérnek az ismeretében már tudtam, mi fog azonnal működni és min kell kicsit változtatni az új környezethez igazodva” – idézi d’Ambrosiót a The Race.

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    „Azzal is könnyebben tudok azonosulni, hogy mit éreznek a versenyzők az autóban, de ezzel óvatosnak kell lennem, nem akarok átlépni egy határt. Lewis és Charles [Leclerc] a Forma-1 valaha volt legjobbjai közül valók, Lewisnál sikeresebb versenyző még nem volt, így nincs szükségük arra, hogy mástól tanuljanak valamit a vezetésről. Semmiképpen sem akarok beleesni abba a csapdába, ami korábbi versenyzőkkel gyakran megesik, akik abból vonnak le következtetést, hogy az ő idejükben mi hogyan működött.”

    A belga exversenyző noha korábban még egy mezőnyben versenyzett Hamiltonnal, most már a csapat irányításában vállal fontos szerepkört. Mint elmondta, a 24 versenyből 18-ra tervez elutazni, olykor ő fog nyilatkozni a médiának, és általában véve is Vasseur tehermentesítése lesz a dolga a pályán és a gyárban egyaránt.

    „Az első naptól kezdve megosztjuk a feladatokat Freddel. Nem igazán van körülhatárolva, hogy mivel foglalkozok. Műszaki-, pénzügyi- és HR-feladatok is kikötnek az asztalomon, ugyanúgy, mint a csapatfőnöknek. Egyszerűen elosztjuk őket. Az irodáink egymással szemben találhatók, naponta vagy 20 alkalommal beszélgetünk, és minden nagyon hatékonyan működik” – fogalmazott d’Ambrosio, aki a 2023-ig Laurent Mekies által betöltött helyettesi pozíciót vette át.

    Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

  • Beindult az F1-es sükettelefon: Alonso szivárogtat Verstappen és az Aston tárgyalásáról?

    Beindult az F1-es sükettelefon: Alonso szivárogtat Verstappen és az Aston tárgyalásáról?

    Még el sem startolt az új Forma–1-es szezon, Max Verstappennél máris újra terítékre került az Aston Martinhoz való átigazolás lehetősége, állítják spanyol és német lapok.

    Bár a hollandnak 2028-ig szóló szerződése van a Red Bull-lal (még ha tartalmaz is kilépési záradékokat), a tavalyi szezonnak is egyik fő témája volt, hogy melyik csapat kedvéért válthat idő előtt, és úgy tűnik, idén sem oszlanak el az ezzel kapcsolatos találgatások.

    2024-ben a Mercedesszel és az Aston Martinnal is szóba hozták a hollandot már a szezon elején, amikor a Red Bull belviszálya és Adrian Newey távozása bizonytalanságokat keltett a csapat körül. Bár Christian Horner csapatvezetőnek sikerült csillapítania a kedélyeket, ezzel maradásra bírni a Mercedesszel már elismerten egyeztetésekbe kezdő Verstappent, a holland továbbra is bajnokesélyes autót várt munkaadóitól, ezt pedig a tesztek tapasztalatai alapján idén már nem feltétlenül kapja meg. A napokban Jos Verstappen is újraindította pszichológiai hadviselését az istállóval szemben.

    Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

    A katalán El Nacional című lap ír arról, hogy az elmúlt hetek történései csak újabb éket vertek Verstappen és a csapat közé. A négyszeres világbajnok állítólag elégedetlen az új autó teszteken tapasztalt teljesítményével, ami a sejtések szerint nem lesz harcban a győzelemért Melbourne-ben, emellett nem értett egyet a csapat azon döntésével sem, hogy az első teljes szezonjára készülő Liam Lawsont ültették Sergio Pérez helyére, aki az autó fejlesztésében is kevésbé tud majd segédkezni.

    Mindezen tényezők terelték őt afelé, hogy ismét fontolóra vegye az Aston Martin ajánlatát, ahol 2026-tól újra együtt dolgozhatna a több mint három évtizede minden csapatánál bajnokautót tervező Newey-val, valamint a Red Bulltól szintén átpártoló Hondával – írja a lap.

    Megjelenését követően érdekes utat kezdett járni a hír, hiszen abban egyre hangsúlyosabban kezdett megjelenni egy újabb szál. Az egyébként általában jól értesült német f1-insider az El Nacionalra hivatkozva, saját információmorzsáival is megtámogatva erősítette meg az értesülést, hozzátéve, hogy a katalán lap „talán” az Aston Martin spanyol versenyzőjéhez, Fernando Alonsóhoz való bekötöttsége miatt tudhat részleteket arról, mi zajlik a háttérben a csapat pilótaügyeiben.

    A már az f1-insiderre hivatkozó gpblog aztán már egy fokkal határozottabban tolmácsolja, hogy Alonsónak „jó kapcsolatai vannak a spanyol lappal”, majd pedig egy hírgyűjtő oldal az X-en a gpblog alapján már úgy fogalmaz, „Fernando Alonso lehet az egyik kulcsfontosságú forrás” az információhoz. Ezt olvasva már tényleg úgy tűnik, mintha a kétszeres bajnok szivárogtatna arról, hogy az Aston egyeztetéseket kezdett Verstappennel, pedig a forrásokat visszafejtve kiderül, hogy az egész csak azon ténymegállapítás túlgondolásából indult, hogy a hírt először közlő lap és Alonso egyaránt Spanyolországból származnak.

    Mi nem költjük tovább a történetet, de persze a spanyol szál lététől függetlenül még nem kizárt, hogy a hír magja, a Verstappen és a silverstone-i csapat közötti kapcsolatfelvétel valóban megtörtént – már tavaly is lehetett hallani arról, hogy az Aston rekordösszegű ajánlattal (öt év alatt egymilliárd dollár) csábítja a hollandot. Ha pedig Alonso csapattársa lenne 2026-tól, az csak még pikánsabbá tenne egy ilyen váltást.

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

  • Norris sem tud ellenállni a kísértésnek, Hamiltont követve a Ferrarihoz igazolna

    Norris sem tud ellenállni a kísértésnek, Hamiltont követve a Ferrarihoz igazolna

    Karrierje későbbi pontján szeretné lekövetni honfitársa, Lewis Hamilton útját, és a Ferrari F1-es csapatához szerződne, erre tett erős utalást Lando Norris.

    A brit versenyzőt 2017-ben, első teljes F3-as szezonja előtt vette fel juniorprogramjába a McLaren, akiknek színeiben két évvel később már a Forma–1-ben debütálhatott. Hasonló úton érkezett tehát, mint honfitársa, Hamilton is, a hétszeres bajnok azonban hat szezont követően eligazolt a wokingiaktól, míg Norris idén már hetedik évét kezdi meg velük.

    Norrist két éve már a Red Bull is megkörnyékezte, ám a pilóta az előző télen hosszú távon elkötelezte magát a McLaren mellett, aminek értelmében legalább 2027-ig velük marad. Az NBC News kérdésére azonban elárulta, jelenlegi hűsége dacára van egy csapat, amelynél még szívesen versenyezne karrierje során.

    „Pontosan tudom, hogy melyik csapathoz szeretnék menni. Ahhoz, amelyiknél mindenki szeretne vezetni karrierje egy pontján” – próbált sejtelmeskedni Norris, ám egyértelmű, hogy ezzel a Ferrarira utalt, Hamiltonhoz és sok más korábbi nagysághoz hasonló célt megfogalmazva.

    „De nagyon boldog vagyok a McLarennél. Ők juttattak el a Forma–1-ig, szinte az egész életemet velük töltöttem, és még sok-sok évig folytatni akarom. Izgatottá tesz, hogy továbbra is a papajaszínekért harcolhatok.”

    Norris: Nem lehetnek többé kifogásaink

    A bahreini tesztek alapján a McLaren várhatja a legjobb esélyekkel a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjat, így ez az első szezon, aminek Norris favoritként vághat neki. Bár a riválisok is egyértelműen az ő hátukra teszik a célkeresztet, a 25 éves brit azért próbálta kicsit árnyalni a képet, rámutatva arra, hogy ő és Oscar Piastri is erős balanszproblémákat tapasztaltak az MCL39-es modellen.

    „Gyorsak voltunk, de versenyzőként mindig panaszkodunk valami miatt. Mindig jobbá akarjuk tenni az autó összes területét, legyen szó az autó elejéről, a hátuljáról vagy az egészről. Folyamatosan feszegetjük a határokat. Jelenleg elsősorban az autó hátulján érezzük bekorlátozva magunkat, ami részben jó, részben rossz dolog” – fogalmazott Norris.

    „Rossz, mert ez olykor elég kiszámíthatatlanná teszi az autó viselkedését, de persze az én dolgom, hogy vezetés közben ezen felülkerekedjek. Az ugyanakkor segít, hogy tudjuk, az autó azon területére koncentrálhatunk a további fejlesztésekkel.”

    Norris: Aki kételkedik Lewisban, az hülye

  • Akcióhőst imitálva menekült a WC-ből az F1-es bajnok, majd a fejére szakadt a plafon

    Akcióhőst imitálva menekült a WC-ből az F1-es bajnok, majd a fejére szakadt a plafon

    Váratlan viszontagságokkal szembesült Jacques Villeneuve az Ausztrál Nagydíjra történő utazásának elején, amit szerencsénkre részletesen dokumentált közösségi oldalán. Elvégre ráért, amíg egy milánói WC-ben várakozott a soha meg nem érkező felmentőseregre.

    Különös fotóval indította a napot az 1997-es F1-es világbajnok, ugyanis Milánó Malpensa repülőteréről jelentkezett be, egész pontosan annak egyik mellékhelyiségéből, az alábbi szöveggel.

    „20 perce be vagyok szorulva a mellékhelyiségbe, és a biztonságiak képtelenek kiszedni innen engem. A WC 30 másodpercenként automatikusan öblít. Remekül érzem magam. Lenyűgöző.”


    A Malpensa Európa egyik legismertebb repülőtere, bár tavaly csak a 22. legforgalmasabb volt a kontinensen, de ennek oka, hogy Milánót két különböző reptér is kiszolgálja. Magyarországról is gyorsan és olcsón elérhető.

    Villeneuve azonban hiába várt, nem érkezett a segítség, így saját kezébe kellett vennie a dolgokat, s kisvártatva drámai fejleményekről érkezett a következő bejegyzése.

    „30 perc elteltével kijutottam. Ki kellett rúgnom az ajtót, ekkor pedig a fejemre esett egy darab a mennyezetről. Irány Ausztrália! Az utazás élvezetes.”

    Az 53 éves kanadai 2006-ban távozott végleg az F1-es mezőnyből, versenyzői karrierjét viszont azóta sem zárta le, időnként vendégszerepel különféle sorozatokban, vagy vág bele új projektekbe is, bár a Formula E-ben és 2023-ban a WEC-ben sem tudott megragadni. 2021-ben viszont még versenyeket is nyert az európai NASCAR-sorozatban.

    Az F1-es paddocknak és közösségnek televíziós szakértőként továbbra is rendszeres arca, ilyen funkciójában utazik most is a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj hétvégéjére.

    27 éves Schumacher és Villeneuve hírhedt ütközése, ami után együtt bulizott a két ellenfél

  • Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

    Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

    Nem dagad az önbizalomtól a Red Bull a 2025-ös F1-es szezonnyitó előtt – Jos Verstappen kicsit mintha már előre magyarázná a bizonyítványt és hárítaná a felelősséget.

    A napokban a 2021 óta zsinórban négy világbajnoki címet nyerő Max Verstappen lehangoló nyilatkozatot tett csapata szezon elején várható esélyeiről, azt érzi ugyanis, hogy a Red Bull nem lesz harcban a győzelemért a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon – pedig az elmúlt két szezont még lehengerlő formában kezdték az energiaitalosok.

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Apja, Jos Verstappen is nyilatkozott a csapatnál uralkodó jelenlegi helyzetről, és hangsúlyozta, hogy bár a tavalyi, távozásukkal kapcsolatos fenyegetések után mégis a Red Bullnál való maradás mellett döntöttek, az esetleges gyenge teljesítményért a felelősség az istállót terheli majd.

    „Kitartunk a csapat mellett, bizalmat szavaztunk nekik, de ha nem mennek jól a dolgok, az nem Max hibája lesz. Muszáj fenntartaniuk a jó teljesítményt, és fontos, hogy továbbra is erős autót építsenek” – kezdte meg ebben az évben is a Red Bull felé intézett nyomásgyakorlást Jos Verstappen, akit a Radio Joe alapján a Motorsportweek idéz.

    A háromnapos bahreini teszt után a paddockban az az általános érzés uralkodott el, hogy a konstruktőri címvédő McLaren lesz a favorit a szezon elején, és erről van meggyőződve a Verstappen maradásának egyik garanciájául szolgáló Helmut Marko is, aki azért még bízik benne, hogy három-négyesélyes csata alakulhat ki az élcsapatok között. „A teszteredményekből azonban látszik, hogy a McLarennél van az előny. A rövid és a hosszú etapokból egyaránt ez rajzolódik ki, jelenleg a McLaren a favorit” – fogalmazott az osztrák.

    Piastri az önfeláldozást is a McLaren sikereinek egyik alapjának látja

  • Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Egy hét múlva jön az F1-es szezonrajt, de mintegy ennek felvezetéseként már ez a hétvége is szállított különleges pillanatokat az autósport világából. Ezeket gyűjtöttük egy csokorba.

    Ünnep Milánóban

    A Ferrari Milánóban tartott szezonindító utcai parádét, Lewis Hamilton és Charles Leclerc színre lépése pedig hatalmas tömeget csalogatott az utcára. A hangulat fokozása céljából az olasz himnusz is felcsendült, amitől zengett a Piazza Castello, hiszen a rajongók szenvedélytől átitatva, egy emberként énekelték a sportban olyan jól ismert dallamot.

    Hamilton F1-es karrierje során 26 alkalommal állt a dobogón, amikor egy Ferrari-versenyző nyerte a futamot. Talán most tudatosult benne, hogy amikor legközelebb ő győz, akkor már neki és csapatának fog megszólalni a Fratelli d’Italia. A videó alapján igencsak élvezte ezt a „főpróbát” a brit, bár Leclerc volt az, aki hazai pilótát imitálva már maga is éneklésbe kezdett.

    Loeb emberére talált

    Az autósport-történelem egyik legsikeresebb alakjáról, Sébastien Loebről közismert, hogy tornászmúlttal rendelkezik, amit ünneplései során alkalmi hátraszaltókkal is prezentált már. A Sydney-ben rendezett Bajnokok Tornáján bemutatott produkciója azonban mindenkit meglepett: miután pénteken megnyerték a Nemzetek Kupáját Victor Martinsszal, a két francia egymással szemben kiállt a pódium elé, majd szinkronban mindketten hátraszaltóztak egyet! Kevesen tudták ugyanis, de az F2-es versenyző Martins gyerekkorában hat éven át szintén tornásznak készült!

    Üzenet Schumachernek

    Minden egyes évben, amikor a motorsportvilág legkülönfélébb szegleteiből összegyűlnek a versenyzők a Bajnokok Tornájára, elmaradhatatlan a Michael Schumachert biztató üzenet. A hétszeres bajnok 2007 és 2012 között zsinórban hat alkalommal nyerte meg a csapatversenyt Sebastian Vettel oldalán, a 2013 végére, Thaiföldre tervezett esemény elmaradt, decemberben pedig megtörtént a német síbalesete. 2019 óta Vettel már Mick Schumacherrel alkot egy csapatot a Nemzetek Tornáján, de Németország sikerét megismételniük még nem sikerült.

    Ricciardo a rózsakertben

    Az F1-es ülését a tavalyi Szingapúri Nagydíj után elveszítő Daniel Ricciardo egyelőre annyira nem gondolkodik a versenyzésen, hogy még az Ausztráliában rendezett Bajnokok Tornáján sem tűnt fel – pedig biztosak lehetünk benne, hogy a szervezők nem mulasztották el meghívni az ország legismertebb autóversenyzőjét.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes a napokban belebegtetett egy bejelentést, ami ismét adhatott egy kis reménykedést a rajongók számára, hogy versenyzéssel kapcsolatos hír érkezik, ám ehelyett Ricciardo a saját brandjének építését folytatta. Enchanté nevű márkájával korábban már belépett a divatiparba, most pedig a ruhák mellé megérkezett egy bor, az Enchanté Rosé is. A videó így is tartalmaz érdekes utalásokat Ricciardo karrierjére, azzal kezdi például a felvezetőt, hogy „az utóbbi időben egy kicsit elvettem a lábam a gázpedálról”, de szóba kerül a shoey is a szinte rímekbe szedett szövegben, amelyben a pilóta igyekszik a lehető legtöbb szó végét „é” hangra kanyarítani.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

    Az egy négyzetméterre jutó, cipőből ivó ausztrálok száma kilő

    Ricciardo nélkül sem volt hiány ausztrál versenyzőkből a Bajnokok Tornáján, öten is képviselték az országot, és volt is ok az ünneplésre, hiszen mindannyian jól mentek, Will Brown és Brodie Kostecki a csapatversenyben, Chaz Mostert pedig egyéniben lett második. Az esemény végén pedig ez a három Supercars-versenyző egy rendkívüli mutatvánnyal rukkolt elő: a szinkronizált cipőből ivással!

    Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján