Szerző: Bognár Viktor

  • 14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    Ha egy kérdőívben megkérdeznénk a rajongókat, mi az a három dolog, ami elsőként eszükbe jut a Red Bull F1-es ténykedéséről, mérget vennénk rá, hogy Vettel és Verstappen neve mellett az jönne be harmadiknak, hogy úgy cserélgetik a pilótáikat, mintha nem lenne holnap. Pedig lesz, és holnap alighanem újra pilótát cserélnek majd. Lehetőleg szezon közben, mindenképpen nagy hirtelenséggel, és egy olyan utódra, akiről egyáltalán nem egyértelmű, hogy jobb lesz, mint a kegyvesztett előd.

    Az F1-be 2005-ben beszállt Red Bull Racingnek már húsz szezon van a háta mögött, ráadásul a Minardi megvásárlásával egy évvel később, 2006-ban egyedülálló módon létrehozták saját második, utánpótlásnevelő csapatukat is, a Toro Rossót, ami idén negyedik különféle nevét használva éppen Racing Bullsként működik. A négy autó lehetőséget adott számukra arra, hogy minden más istállónál könnyebben helyet adjanak a rajtrácson saját neveltjeiknek, és mivel a kiscsapat mindig is kimondott pilótaképző volt, Faenzában senkit nem építgettek hosszú távra, senki nem kapott néhány évnél több időt: ha nem bizonyította kellően rátermettségét, vagy még ha akár bizonyította is, de pont nem volt szerencséje az üresedéssel a nagycsapatnál (helló, Sébastien Buemi és Jean-Éric Vergne!), hamarosan lapátra került. Bár a tavalyi identitásváltással együtt a csapat kihirdette nagyobb függetlenségét és a pilótapolitikában való koncepcióváltást, az elmúlt hónapok történései ennek teljességgel ellentmondanak.

    A Red Bull vezetősége arról is híressé vált, hogy más csapatokhoz képest sokkal reakciósabb a pilótadöntésekkel, és a stabilitást beáldozva nem riad meg attól sem, hogy a szezon közben csereberélje a versenyzőit. Mindezt persze azzal a hittel, és bizonyára számokkal is jól megalapozott meggyőződéssel, hogy valaki már eljátszotta az összes kártyáját, nem lesz belőle nagy durranás, ideje hát tenni egy próbát a juniorprogram futószalagján soron következő pilótával.

    Döntött a Red Bull, pilótacsere lesz a Japán Nagydíj előtt

    Tizenhárom alkalommal történt már meg, hogy a Red Bull nem a téli szünetben, hanem a szezonok közben cserélt le valakit két csapata egyikében – vagy éppen a kettő között. Ebből kétszer vissza is cserélték őket még ugyanabban az évben. Ezekre tekintünk vissza most, hogy küszöbön az újabb ilyen eset is Liam Lawson és Yuki Tsunoda helycseréjével, és a létjogosultságukról is megpróbálunk ítéletet mondani.

    Klien ► Liuzzi ► Klien

    2005, Red Bull

    Stílszerűen a Red Bull Racing már az F1-be is egy olyan, letűnt korokat idéző pilótafilozófiával érkezett meg, miszerint egyik ülését két versenyző között osztja majd meg a szezon során. Míg az egyik autót állandó jelleggel megkapta David Coulthard, a másikra Christian Klient és Vitantonio Liuzzit szerződtették, a terv pedig az volt, hogy néhány futamonként váltogatják majd egymást.

    Bevált?

    A tény, hogy egyetlen kör után felhagytak ezzel a rendszerrel (Klien három futammal kezdett, Liuzzi jött négyre, majd onnantól Klien fejezte be a szezont), jelzi, hogy a modern, pontmaximalizálásra törekvő időkben nem hatékony módszer, ha megfelezzük a pilótáink autóban töltött idejét. De a csapat legalább kipróbálta Liuzzit, így nem teljesen újoncként kellett őt beültetni a következő évtől életre hívott Toro Rossóba.

    Klien ► Doornbos

    2006, Red Bull

    Klien a csapat pilótája maradt a következő szezonra is, ám nyáron bejelentették, hogy 2007-től Mark Webber érkezik a helyére. Az év utolsó három futamára aztán le is cserélték őt a tesztpilótára, Robert Doornbosra.

    Bevált?

    Őszintén, tökmindegy volt, hiszen a következő évre már volt két nagyra értékelt pilótája a csapatnak. A három futama alatt Doornbos sem tett csodát az akkor még középmezőnybe tartozó autóval. Még egy évig tesztpilóta maradt, majd távozott az F1-ből.

    Speed ► Vettel

    2007, Toro Rosso

    Másfél pontnélküli szezon után menesztették Scott Speedet, amihez nem is szolgáltathatott volna jobb apropót, hogy az amerikainak a nürburgringi kiesése után állítólag tettlegességig fajuló vitája volt a csapatfőnök Franz Tosttal. Sebastian Vettel pedig már egyébként is ott várakozott a háttérben a Red Bull első olyan neveltjeként, akikben benne lakozott a bajnoki potenciál.

    Bevált?

    Naná, Vettel már a Toro Rossóval is remekelt, sőt, szürreális futamgyőzelemig vezette azt egy évvel később Monzában, hogy aztán a Red Bull első világbajnok versenyzője legyen 2010-ben, és ezt a sikert még megnégyszerezze a következő években.

    Bourdais ► Alguersuari

    2009, Toro Rosso

    Az USA-ban már komoly karriert felépítő négyszeres ChampCar-bajnok Sébastien Bourdais-t nem saját programjából emelte fel a Red Bull, ám a nagy várakozások helyett a francia sohasem találta igazán az összhangot az F1-es technikával, a kontraszt pedig Vettel mellett elég élesen kirajzolódott. Bár még 2009-et is megkezdhette a csapattal, nyáron Helmut Markóék úgy érezték, Bourdais versenyeztetésénél még az is jobb, ha minden idők addigi legfiatalabb versenyzőjét, Jaime Alguersuarit dobják be a mély vízbe szezon közben.

    Bevált?

    Hát, lehet, pláne ha az időkitöltés volt vele a cél, mert végül is két és fél évet lehúzott a spanyol a Toro Rossóval, amely időszak során hetedik helyek lettek a legjobbjai, főnökei azonban lepasszolták a lehetőséget, hogy tovább alkalmazzák őt, amikor a Toro Rosso ajtaján kopogtatni kezdett két még ígéretesebb tehetség (Ricciardo és Vergne), a nagycsapatban pedig nem volt szükség új pilótára.

    Kis híján Loeb váltotta Bourdais-t 2009-ben az F1-es Toro Rosso csapatánál

    Kvyat ► Verstappen

    2016, Red Bull és Toro Rosso

    Mai fejjel már felfoghatatlan, de itt volt egy majdnem hétéves periódus, amelyben egy fia évközi pilótacserét sem eszközölt a Red Bull egyik csapatában sem. Az igazi nagyüzem azonban ekkor indult be, méghozzá a máig legnagyobb durranásnak számító húzással. Daniil Kvyattól egy-két ügyetlen mozdulat is elég volt a 2016-os szezon elején, hogy Helmut Marko megragadja az alkalmat, és felemelje a nagycsapathoz a 18 éves Max Verstappent. Kvyat visszakerült a Toro Rossóhoz, ez volt az első olyan évközi csere, ami a Red Bull két csapata között ment végbe.

    Bevált?

    Be hát, szépen szólt a holland himnusz Verstappen legelső Red Bull-lal töltött versenyének a végén. Meg utána még 62 másik alkalommal. Persze Verstappen felemelkedése előbb-utóbb úgyis eljött volna, de attól ez még az egyik legzseniálisabb pilótacsere volt az F1 történetében. Kvyat valójában tisztességes munkát végzett a csapat akkori formáját és a Red Bullban azóta megfordult pilótákat látva, de a kor szupersztárjával szemben ez nem lehetett elég. Olyasmi pedig sohasem merült fel, hogy ne ő álljon félre, hanem Daniel Ricciardo.

    Kvyat ► Gasly

    2017, Toro Rosso

    Az orosz megaláztatása viszont ezzel még nem ért véget, a rákövetkező szezon végéhez közeledve ugyanis néhány gyenge és balszerencsés verseny után ott is kegyvesztetté vált. Olyan sürgős volt a helyére beültetni Pierre Gasly-t, hogy két futammal később, amikor a franciának még dolga volt a Super Formulában, Kvyatot egy versenyre még vissza is ültették…

    Bevált?

    …hogy aztán egy év távollét után megint visszavegyék a baskíriai pilótát, és még két boldog (és főleg: teljes) évet lehúzzanak együtt a Red Bull kiscsapatában. Aztán megint kitették, így Kvyat bevonulhatott az F1-es folklórba, mint a Red Bull által háromszor is lefokozott versenyző. Kicsit mégis olyan érzés, mintha Helmut Markóék is jól tudták volna, hogy nincs semmi gond az orosz versenyzővel, de ő az, akit nyugodtan lehet rángatni és félretolni, úgyis mindig visszajön. És hogy Gasly bevált-e? Erről majd később…

    Szüleiknek kellett lenyugtatniuk Sainzot és korábbi csapattársát, amikor a nagy célért küzdöttek

    Sainz ► Hartley

    2017, Toro Rosso

    Ez az eset kilóg az klasszikus Red Bull-pilótacserék sorából, hiszen nem teljesen ők kezdeményezték. Carlos Sainz, miután végignézte, hogy a csapattársaként kezdő Verstappen hogyan vált sztárrá, miközben vele harmadik Toro Rossó-s évében sincsenek kecsegtető tervei a vezetőségnek, egyre frusztráltabbá vált a helyzete miatt, aminek nyilvánosan is hangot adott. Amikor pedig a Renault-nál üresedés támadt Jolyon Palmer menesztése miatt, kapott az alkalmon, hogy kiszakadjon zsákutcának tűnő nevelőközegéből, ami elé a Red Bull sem görgetett akadályokat. Visszahívták a helyére Brendon Hartley-t, akit hét éve egyszer már kitettek a nevelőprogramjukból, ekkor viszont már dekorált önéletrajzzal, Endurance-világbajnokként és a legutóbbi Le Mans-i 24 órás győzteseként tért vissza.

    Bevált?

    Meh. Nyilván nem sok értelme van ragaszkodni egy olyan versenyzőhöz, aki nem akar a csapatnál maradni, így Sainz elengedése érthető volt. Hartley-val viszont kicsit a Bourdais-szindróma tért vissza, egy másik sorozatban csúcsra jutó versenyző nem igazán találta a helyét az F1-ben. Kapott még egy teljes szezont, de aztán inkább visszahozták Kvyatot.

    Gasly ► Albon

    2019, Red Bull és Toro Rosso

    Az év, amikor a Red Bull második autója elkezdett lassú lenni? Gaslyt Ricciardo váratlan távozása miatt, a tervezettnél korábban, 26 futam tapasztalatával emelték fel a nagycsapathoz, ahol azonban ijesztő képet mutatott a csapattársak közötti különbség soha addig nem látott mértéke. A franciát a nyári szünetben gyorsan le is cserélték házon belül, a frissen debütált Alexander Albon köre jött 12 nagydíjrajttal a háta mögött. Gaslynak pedig maradt a lefokozás pokla, ami bármilyen munkahelyen kellemetlen, de a világ szeme láttára, ahol még magyarázkodásra is kényszerül az ember, gondolhatjuk, hogy ez hányszoros hatvánnyal érződik.

    Bevált?

    Annyiban igen, hogy Albont senki nem akarta azonnal hanyatt-homlok kihajítani a Red Bulltól. Kapott még egy teljes szezont is, szerzett két dobogót, Lewis Hamilton pedig elütötte őt két másik lehetőségétől. Persze Verstappentől elmaradt, de stabil eredményeket szállított, miközben persze simán lehet, hogy Gasly is elért volna ennyit, ha több időt kap. De aztán Albon is csak ideiglenes megoldás maradt, hiszen elérhetővé vált a rutinos Sergio Pérez (aki aztán 2023-24 során rekordszámú alkalommal vészelte át a szezonközbeni menesztés fenyegetését). Albon és Gasly hamarosan egyaránt másik csapatnál leltek tartós otthonra az F1-ben.

    De Vries ► Ricciardo

    2023, AlphaTauri

    Hozzuk be egy másik nagy sorozat tapasztalt bajnokát, mi baj történhet!? Nyck de Vries a Formula E világbajnokaként kapott bizalmat Helmut Markóéktól, az esélyre pedig, tegyük hozzá, rá is szolgált, hiszen intenzíven dolgozott az F1-es debütáláson, az előző szezonban a mezőny autóinak felét kipróbálhatta, és a Williamsszel beugróként egy remek eredményt is szállított. Hogy végül nem sikerült jól a szezonkezdet, és 10 futamig tartott a bizalom, annak sok oka lehet, és talán a legszomorúbb a De Vries-sztoriban, hogy nem is sokan hullajtottak könnyeket miatta, hiszen a népszerű Ricciardo visszatérése előtt nyitotta meg az utat gyengélkedésével.

    Bevált?

    Marketingszempontból biztosan, a belső jelzések szerint pedig az autó fejlesztésében is érezhető segítség volt Ricciardo iránymutatása. Az ausztrál által szerzett pontok viszont nem változtattak az AlphaTauri bajnoki helyezésén abban az évben, néhány további csere után pedig maga a Red Bull szögezte le: nem, nem vált be.

    Ricciardo ► Lawson ► Ricciardo

    2023, AlphaTauri

    Ez is egy különleges eset volt, hiszen Ricciardo két futammal visszatérése után, a zandvoorti edzésen kéztörést szenvedett, de az évközi pilótacsere az évközi pilótacsere, függetlenül a körülményektől. Az újonc Liam Lawson öt futamra beugrott, majd visszaadta a helyét az ausztrálnak.

    Bevált?

    Az éles bevetésekből főnökei legalább konkrét adatokat kaptak Lawson F1-es teljesítményéről, amit aligha bántak. Már ennek a szezonnak a végén is felmerült, hogy akár ő kaphatja az ülést 2024-re, ami bár nem következett be, de egyértelmű volt, hogy mi fog történni, ha Ricciardo záros határidőn belül nem ad elég indokot arra, hogy érdemes a Red Bull első csapatához való visszatérésre.

    Ricciardo ► Lawson

    2024, RB

    Ricciardótól különösebb mellényúlásokra sem volt szükség, hiszen miután nem tudta tartósan legyőzni Tsunodát, ami az elvárás volt tőle, a Szingapúri Nagydíj alatt-után kínos körülmények között kiadták az útját, lehetőséget sem adva az ausztrálnak egy épkézláb búcsúra. Innentől nem ő, hanem Lawson volt a Red Bull következő évi ülésének fő várományosa, hiszen ott a Pérez-helyzet már egyre tarthatatlanabbá vált.

    Bevált?

    Jézus, dehogy vált. A Lawsonba fektetett hit, hogy ő lesz a megoldás arra a rejtélyes gondra, ami Verstappen csapattársait sújtja, rekordgyorsan, két versenyhétvége alatt szertefoszlott még főnökei fejében is. Már miközben cikkünk végére értünk, újabb források erősítették meg, hogy biztos a Tsunodával való csere Szuzukára, de ha még kapna is időt Lawson, az az ítéleten már aligha változtatna. Tényleg el tudja bárki képzelni, hogy a csapattal hét futamot nyerő Ricciardo nem tudott volna ennél jobb teljesítményt kisajtolni a Red Bullból, legyenek annak bármilyen súlyos vezethetőségi problémái is, miközben Verstappen azért mégis második vele a bajnokságban?

    Lawson ► Tsunoda (?)

    2025, Red Bull és Racing Bulls

    Ha megtörténik, vajon beválik? Vagy csak csöbörből vödörbe esik a Red Bull? Esetleg még kárt is tesz Verstappen csapata vezett bizalmának további rombolásával? Izgalmas idők jönnek a Red Bullnál, ahogy azt elég sokszor kimondhattuk már az elmúlt években.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

    Egybehangzó sajtóértesülések állítják, küszöbön az újabb, minden eddiginél gyorsabb pilótacsere a Red Bullnál, hiszen Liam Lawson helyét már a Japán Nagydíjtól Yuki Tsunoda veheti át. A hírek szerint azonban Max Verstappen nem támogatja a döntést, ezzel ugyanis a csapat már megint szőnyeg alá söpri a valódi problémát, amit az autóban kellene keresni.

    Lawsont a két éven át szintén komoly mélypontokat megélő Sergio Pérez helyére ültette a Red Bull, ám ezáltal a második autó eredményei nemhogy jobbak, hanem csak rosszabbak lettek a 2025-ös szezon kezdetén. Az eddigi két versenyhétvége három időmérőjén az új-zélandi pilóta egy 18. és két utolsó rajthelyet szerzett, egyszer összetörte az autóját, a pontszerzéstől pedig minden esetben távol volt. Eközben Verstappen a második helyen áll a tabellán, ám ha csak egy autóval ér el eredményeket a csapat, az erős konstruktőri helyezéstől idén nagyon hamar elköszönhet a csapat.

    Ez lehetett az egyik fő oka a Red Bull állítólag már megszületett döntésének is a pilótacseréről, amit viszont több értesülés szerint Verstappen egyáltalán nem tart jó ötletnek. A holland szerint ugyanis az, hogy a másik Red Bullban ülő versenyző rendre gyengélkedik, nem a versenyző képességeinek, hanem az autó karakterisztikájának a hibája. Ezen ő maga ugyan elég jól felül tud kerekedni, ugyanakkor tavaly óta maga Verstappen is hangos kritikusa az autó vezethetőségének, miközben csapattársainak alkalmasságáról sohasem volt egy rossz szava sem. Kínában a négyszeres bajnok arra is utalt, hogy Lawson a Racing Bullst vezetve bizonyára sokkal erősebb helyekért harcolhatna, látva, hogy a faenzai csapat jelenlegi pilótái is képesek azt a legjobb tíz közé kormányozni (még ha a rémes taktikai döntések miatt ez eddig nem is termelt túl sok pontot).

    A The Race Christian Hornert idézi a kínai hétvégéről, aki arról beszélt, nem a csapat dolga, hogy a versenyzőknek tetsző autót építsen, hanem a versenyzőké, hogy alkalmazkodjanak ahhoz, amit alájuk tesznek.

    „A leggyorsabb autót kell megépítenünk, ezt pedig a rendelkezésünkre álló információk és adatok alapján tesszük. Nem azt a szemléletet követjük, hogy versenyzőközpontú autót építsünk, egyszerűen csak a lehető legjobb autóval próbálunk előállni a visszajelzéseik alapján. Ez pedig eddig elég jól működött, amit 122 győzelem bizonyít” – fogalmazott a csapatvezető.

    A gpblog szerint Verstappen egyáltalán nem vette jó néven, hogy már megint figyelmen kívül hagyták az autóval kapcsolatos kritikáit, és a vezethetőség javítása helyett egy újabb pilótával vitetik el a balhét. Ez akár tovább áshatja az árkot a holland és a csapat vezetősége között, miközben köztudottan a Mercedes és az Aston Martin is megkörnyékezte már Verstappent egy-egy jövedelmező ajánlattal – bár maga a pilóta még a sanghaji hétvégén is arról beszélt, jól érzi magát a Red Bullnál, és semmi mással nem foglalkozik.

    Nem tudni persze, hogy Tsunoda hogyan teljesít majd, amennyiben jövő hétvégi hazai versenyére már valóban a Red Bull Racing pilótájaként készülhet, de az biztos, hogy jelentős tapasztalatbeli lemaradásban találja majd magát ahhoz képest, mintha már a téli szünetben ő kapja meg a bizalmat, és együtt készülhetett, tesztelhetett volna a nagycsapattal. Sokan értetlenül is fogadták a hírt, hogy a kevés F1-es rutinnal rendelkező Lawson kapta meg a bizalmat a szezonkezdetre, hiszen Tsunodának már négy évad van a háta mögött, amely során fokozatosan lecsökkentette hibáinak számát, javított kommunikációs képességein és a faenzai csapat stabilabb versenyzőjévé vált.

    Az FIA és az Audi is megszólalt — itt tart most a V10-es motorok F1-es visszatérésének ügye

  • Igaz, hogy senkit sem zártak még ki többször F1-es versenyről, mint Hamiltont?

    Igaz, hogy senkit sem zártak még ki többször F1-es versenyről, mint Hamiltont?

    Lewis Hamilton és a Ferrari előbb a csúcson, majd a mélyben – ezen a vonalon futottak végig a Kínai Nagydíj fő beszédtémái, így az sem különösebben meglepő, hogy a szezonnyitóhoz hasonlóan ezúttal is a brit pilótához kötődik a hétvége egyik legérdekesebb statisztikája.

    Még minden mesésen indult: bár a hagyományok hiánya miatt nehéz hova tenni, és a versenyzők sem tudják, hogy mennyire örüljenek neki, mindenesetre Hamilton kissé váratlanul megnyerte a sprintverseny időmérőjét, majd pedig magát a sprintversenyt is Sanghajban. A 2021 óta létező sprintekből ezt a hétvégét megelőzően 18 darabot rendeztek, és mindezidáig sem Hamilton, sem a Ferrari nem tudott egyet sem megnyerni közülük – most azonban együtt iratkoztak fel erre a listára.

    A verseny eredménye ezek után komoly hidegzuhanyként érte a csapatot, és nem csak a gyengébb tempó miatt: utólag technikai szabálytalanság miatt mindkét autójukat kizárták, így pedig ez lett az első alkalom az F1 történetében, hogy a Ferrari két autója egyaránt a kizárás sorsára jutott.

    Pierre Gasly Alpine-ját szintén kizárták, ilyen sok autó pedig nem jutott erre a sorsra a 2004-es Kanadai Nagydíj óta, amikor a két Williams és a két Toyota képében négy autót is elmeszeltek a fékhűtőcsatornáik szabálytalansága miatt.

    Ha egy csapat két autóját egyaránt kizárják, az általában azért történik, mert mindkettővel ugyanazt a figyelmetlenséget követték el, de nem ez történt most a Ferrari esetében. A legutóbbi alkalom, amikor egy csapat autóit eltérő okból zárták ki egy futamon, a 2002-es Ausztrál Nagydíjon történt, ahol Heinz-Harald Frentzent a bokszutcai piros lámpán való áthajtás, Enrique Bernoldit pedig a túl kései autócseréje miatt intették ki még a futam alatt.

    A Ferrarival ráadásul ez a kínos eset egy a csapat számára egészen jeles napon történt, hiszen a Kínai Nagydíj volt az 1100. F1-es világbajnoki futamuk. Különös, hogy az istálló ezúttal semmilyen módon nem emlékezett meg erről, mint tette azt a 2020-as Toszkán Nagydíjon, az 1000. futamán egy sötétebb árnyalatú festéssel, a megelőző százasoknál pedig egy az autóra ragasztott matricával.

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    A történtek fényében nem is kell részletezni, hova rangsorol a Ferrari hétvégi eredménye a korábbi 100-as mérföldkövei között, legfeljebb a 600. futamukon, a hírhedt 1998-as Belga Nagydíjon elért kettős kiesésük vetekszik vele a lista alján. De a Ferrari egyébként is rémesen alulteljesít a 100. futamain: a legutóbbi négy alkalommal nem végzett autójuk a legjobb hat között, és még a domináns 2004-es szezonjukra eső 700.-on is csak a 2. és a 3. helyen jöttek be Spában. Egyetlen győzelmüket ilyen alkalmakról John Surtees jegyzi, ő az 1963-as Német Nagydíjon nyerte meg a Ferrari 100. versenyét. Talán éppen a kerek futamok átka miatt – ami egyébként a Mercedest is kísérti – döntött az új vezetőség bármiféle megemlékezés mellőzése mellett.

    Ismerős érzés

    Hamiltonnak ez volt a harmadik kizárása az F1-es karrierjében, minden csapatára jutott neki egy: a 2009-es Ausztrál Nagydíjon a McLarennél a hazugságügy miatt, a 2023-as USA Nagydíjon a Mercedesnél pedig a mostanival megegyező okból, a kopólemez túlzott elhasználódása miatt húzták ki a nevét az eredménylistáról.

    Ha rápillantunk az F1-es kizárások számára, a tabellát Stefan Bellof vezeti 11 esettel, őt Martin Brundle (8) és Stefan Johansson (4) követi. Bennük azonban közös, hogy mindhárman versenyeztek 1984-ben a Tyrrellnél, a csapatot pedig egyedülálló módon a szezon közepén az egész idényből száműzték, miután bebizonyosodott, hogy illegális tankolással trükköztek. A versenyzőket minden korábbi versenyről kizárták, és bár a lebukás után is rajthoz állhattak, azokon is ugyanez a sors várt rájuk. Ez az egyetlen eset az F1-ben, hogy egy istállót a teljes szezonról kizártak, s csak emiatt kerültek a lista élére Bellofék.

    Ha ettől a halmozati büntetéstől eltekintünk, s csak az egyedi esetekért adott kizárásokat tekintjük, ilyenből senki nem szedett még össze F1-es karrierje során háromnál többet. Hamiltonnal együtt összesen 10 versenyzőnek van három kizárása, köztük három másik világbajnokkal, akik Niki Lauda, Ayrton Senna és Nigel Mansell. A legutóbbi versenyző, aki megkapta harmadikat, az 2006-ban (szintén a Kínai Nagydíjon) Takuma Sato volt, míg Hamilton mellett még két olyan pilóta van, akik három különböző csapattal is kizárás sorsára jutottak: Stirling Moss és John Watson.

    Hamilton egyébként a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, ezzel Michael Schumachert lehagyva ő lett az első, aki 16 egymást követő szezonban legalább egy leggyorsabb kört futott – de utólag persze ettől az eredménytől és vele együtt a rekordtól is megfosztották.

    Boldog vezetést!

    Alexander Albon a születésnapján állt rajthoz a Kínai Nagydíjon – ez volt a 77. eset az F1 történetében, hogy a mezőny egy tagjának a születésnapja egy verseny napjára esett. Persze ennek kapcsán a fő figyelem arra szegeződik, mikor fog valaki szülinaposként futamot nyerni, de azért a Williams thai pilótája is feliratkozott egy szűk klubba.

    A bokszkiállások során ugyanis Albon a mezőny élén tölthetett egy kört (ami a második élen töltött kör volt a karrierjében, a 2020-as Török Nagydíjon is gyűjtött egyet), ezzel pedig a kilencedik F1-es pilóta lett, aki a születésnapján nagydíjat vezetett. Ez tavaly Carlos Sainznak is összejött Monzában, előtte pedig Max Verstappen, Sebastian Vettel, Heikki Kovalainen, Mika Häkkinen és Clay Regazzoni, na meg a születésnapján nyerő két versenyző, Jean Alesi és James Hunt tette meg ezt.

    És ami az igazán érdekes, hogy a következő nagydíjhétvégén pedig reális esély nyílik arra, hogy meglegyen a harmadik születésnapos győztes. Mint azt már az év elején megírtuk, a Japán Nagydíj vasárnapján 24 évessé válik Oscar Piastri, mostanra pedig már azt is tudjuk, hogy a születésnapos a mezőny aktuálisan legjobb autójában fog ülni, vagyis tényleg valódi sansz lesz arra, hogy ez megtörténjen. Legutóbb talán Rubens Barrichello volt ennyire jó helyzetben ehhez a 2004-es Ferrarival, de ő csak harmadik lett a Monacói Nagydíjon.

    Akiknek jól ment

    A McLaren fennállása 50. kettős győzelmét jegyezte a hétvégén, náluk csak a Ferrarinak (87) és a Mercedesnek (60) van több. Ebből az 50-ből Ayrton Senna és Alain Prost kettőse gyűjtötte a legtöbbet, 14-et, őket követi Mika Häkkinen és David Coulthard 13-mal. Piastrinak és Norrisnak ez volt a második a tavalyi Magyar Nagydíj mellett. És Prost az, aki a legtöbb kettős győzelemnek volt tagja, 21-nek.

    A harmadik helyen befutó George Russell a Mercedes 300. dobogóját szerezte. Ennek több mint felében Hamilton volt az illetékes, aki 153-at gyűjtött, öt Valtteri Bottas (58) és Nico Rosberg (55) követi, Russell pedig már a negyedik 16-tal.

    A Haas összesen 14 pontot szakított Sanghajban, ami a csapat történetének egyik legerősebb versenyét jelenti: a 2018-as spielbergi 22 pontjuk kiemelkedik, amögött viszont ez a második legjobb eredményük. Esteban Ocont az 5. helyen intették le, ennél is csak egy jobb helyezése volt a csapatnak a célban, s ez szintén azon a hét évvel ezelőtti Osztrák Nagydíjon történt, ahol Romain Grosjean 4. lett.

    Még csak másodszor fordult elő, hogy egy futamon két tizenéves versenyző is a legjobb tíz között érjen célba. Először ezt Max Verstappen és Lance Stroll érte el a 2017-es Olasz Nagydíjon, most Sanghajban pedig Andrea Kimi Antonelli és Oliver Bearman ismételte meg.

    Továbbra is bajban van a remeklő F1-es csapat

     

  • „Gyorsabb, mint az élet” – megható videóban búcsúzik Eddie Jordantől a U2 énekese

    „Gyorsabb, mint az élet” – megható videóban búcsúzik Eddie Jordantől a U2 énekese

    A múlt csütörtökön, 76 éves korában elhunyt korábbi F1-es csapatfőnök, az évtizedeken át a paddock egyik legszínesebb alakjának számító Eddie Jordan búcsúztatására készített egy érzelmes videót a Channel 4, amelynek narrálására a U2 frontemberét, Bonót kérték fel.

    Bono ugyanúgy ír nemzetiségű, mint Jordan volt, ők ketten ismerték is egymást, így az énekes üzenete személyes élményekből is táplálkozik.

    A videó Jordan személyiségére és F1-es kalandjára koncentrál. Bono felütésként úgy jellemzi őt, mint aki „gyorsabb, mint az élet”, majd zárásul a „rest in peace” helyett azt üzeni, „rest in pace”, vagyis „nyugodj tempóban”.

    https://www.youtube.com/watch?v=TlpCpW0ZoZU&t=225s&ab_channel=Harold2025

    Eddie Jordan F1-es ténykedésének legkülönösebb történeteit az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze:

    Felgyulladó hajú Michael Jackson; Schumacher autóját tesztelő golfozó – elképesztő sztorik Eddie Jordanről

  • Reagált a Ferrari manipulációs vádjaira az F1, de bocsánatot azért nem kért

    Reagált a Ferrari manipulációs vádjaira az F1, de bocsánatot azért nem kért

    Frédéric Vasseur valóságferdítéssel vádolta meg a Forma–1-es közvetítéseket gyártó FOM-ot, miután a Kínai Nagydíjon Lewis Hamiltonra kényszerített csapatutasításként állították be a Ferrari két autójának helycseréjét, miközben azt valójában maga a brit kezdeményezte. Az F1 úgy érezte, reagálnia kell az állításokra.

    Ebben a cikkünkben már a verseny napján írtunk arról, hogyan is zajlott valójában a rádióbeszélgetés Hamilton és mérnöke, Riccardo Adami között, ami végül ahhoz vezetett, hogy a brit elengedte maga mellett az őt szorosan követő csapattársát, Charles Leclerc-t. Az ötlet valójában Hamiltontól származott, miután úgy érezte, nincs elég jó tempója ahhoz, hogy tartsa a lépést az előtte haladókkal. Ezt a részt azonban nem játszották be a közvetítésbe a rádiózásból, a világ által hallott, kivágott rész azt az érzetet keltette, mintha a helycserét a csapat kérte volna, a brit pedig vonakodna annak teljesítésétől.

    Még a Ferrari csapatfőnöke is számonkérte a leintés után a közvetítést készítő Formula One Managementet, amiért rossz színben tűntették fel az istállót és a pilótát is a valóság egy részének elhallgatásával.

    „Ez egy vicc a FOM-tól, mert az első hívás Lewistól érkezett, Lewis kért meg minket a cserére. De hogy show-t csináljanak, hogy zűrzavart kreáljanak a helyzet körül, csak a kérdés második felét játszották be a közvetítésbe. Beszélni fogok velük” – fogalmazott vasárnap Vasseur.

    A hírek szerint a beszélgetés azóta meg is történt Vasseur és a sport vezetői között, majd pedig az F1 egy szóvivője a következő üzenetet juttatta el a sajtóhoz:

    „Semmi olyan szándék nem volt, hogy félrevezető narratívát közöljünk a Ferrari csapatrádiójából. Mivel más fejlemények is történtek a verseny során, Lewis üzenete nem lett bejátszva, de ez nem volt eltervezett” – szól az F1 hivatalos álláspontja a történtekről.

    Az elferdített történetmesélés vádja nem először merült fel idén az F1 körül, hiszen a bajnokság szezonjait bemutató dokumentumfilm-sorozat, a Drive to Survive idén is támadások kereszttüzébe került, amiért például különböző hétvégékről összevágott felvételekkel dramatizálták a valós történeteket. Még Max Verstappen is megnyilvánult ennek apropóján.

    A Netflix meghajlította a valóságot Verstappennel, ezt már a holland sem hagyta szó nélkül

    Nemrég ezzel kapcsolatban is érkezett egy nyilatkozat, a The National idézte ugyanis a sorozat producerét, James Gay-Rees, aki szintén nem tud azonosulni a vádakkal.

    „Meg kell ragadnunk a lényegét annak, amit el akarunk mesélni. A saját értelmezésünkben mondjuk el, hogy mi történt, de arra törekszünk, hogy mindig valósághű maradjon a sztori” – mondta a producer.

  • Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

    Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

    Lewis Hamilton egy a kínai közönségnek készült videóban beszélt a készülőben lévő filmes projektjeiről, de a fizika és az orvostudomány irányába is elkanyarodott, amikor arról beszélt, versenyzés közben lelassul az idő, a pilóták pedig agykapacitásuk nagyobb hányadát használják, mint az átlagember.

    A Kínai Nagydíj hétvégéjén egy kínai weboldalon tűnt fel a videó, amelyben Hamilton a Lululemon divatipari cég kérdéseire válaszol, többek között az edzésmódszereiről és a pillanatnak való élés fontosságáról is beszélve. A videó végén azonban, amikor a jelenlegi tervei kerültek szóba, néhány olyan filmes munkája is elhangzott, amelyekről nem feltétlenül tud a szélesebb nyilvánosság.

    „Az életemről szóló dokumentumfilmen dolgozok, ami elég hosszú. Egy filmhez próbálok forgatókönyvet írni, ami egy örökkévalóságig fog tartani, hiszen sohasem írtam még történetet korábban. De élvezem ezt csinálni. Emellett az életemet áldozom azért, hogy egy újabb világbajnoki címet nyerjek – és ez az elsődleges” – fogalmazott a brit, aki utóbbi célját már a Ferrari pilótájaként próbálja elérni.

    Bár nem egyértelműsítette, de úgy hangzik, mintha Hamilton két különálló filmről beszélne, egy róla szóló dokumentumfilmről, valamint egy ismeretlen témájú játékfilmről. Valamiféle Hamilton-doku készüléséről már korábban is lehetett hallani, mi is még 2023-ban írtunk az Apple TV-vel forgatott produkcióról, ami egy többrészes sorozat lenne, de azóta sincsenek fejlemények ezzel kapcsolatban.

    A hétszeres bajnok az interjú során filozófiai irányba is elkalandozott, amikor arról kérdezték, mihez tudná hasonlítani az F1-es autóval való száguldás élményét.

    „Olyan érzés, mintha fénysebességgel utaznánk. És mivel annyira kiélezzük a mozdulatainkat, kicsit olyan, mintha az agyunk egy másik részét használnánk. Azt mondják, hogy az ember csak az agykapacitásának 10%-át használja, de mi talán egy kicsit többet is fel tudunk szabadítani versenyzés közben, amihez egyéb helyzetekben nem férünk hozzá. És az idő is máshogyan telik, mintha egy kicsit hosszabb lenne minden másodperc. Mintha a nagy sebesség mellett az idő olykor megállna vagy lelassulna, aztán pedig hirtelen felgyorsul. Őrületes érzés” – elmélkedett Hamilton.

    Hamilton: Látok embereket, akiket éveken át csodáltam, de most mások háta mögött beszélnek

  • „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

    Lando Norris szerint akkora előnyt jelent a McLarennek jelenleg, hogy két versenyzője azonosan erős szinten teljesít, hogy az „egyautós” csapatok esélytelenek velük szemben. Ráfordulhatnak az egymás elleni öldöklő harcra Oscar Piastrival?

    A McLaren kettős győzelemmel zárta a Kínai Nagydíjat, és jó esélye volt erre a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is, mígnem az eső keresztülhúzta számításaikat Piastri kicsúszásával. Egyértelmű mindenesetre, hogy a wokingiak kezdték a legjobb formában a szezont, George Russell a Mercedestől például már a szezon első futama után odaadta volna a bajnoki címeket a McLarennek.

    Norris szerint csapatának fölényes helyzetét csak tovább fokozza, hogy a négy élcsapat között egyelőre nem mutatkozik olyan csúcsra járatottnak a harc, mint tavaly, mivel közülük ketten is egy fiatal pilótával újítottak, aki egyelőre még nincs csapattársa szintjén.

    „A Ferrarin kívül nincs másik csapat, ahol a két versenyző annyira hajtaná egymást, mint mi. Ez pedig számunkra hatalmas előny. Még ha teljesen azonos autóink is lennének, az a csapat, amelyben a két versenyző egymást ösztönzi, mindig le fogja győzni azt a csapatot, amelyben valaki magára maradt. Nálunk ez megvan, egy ilyen felállás pedig a mezőny legjobb versenyzőjét is felülmúlja. Jelenleg ez a legfőbb erősségünk, hiszen tanulni tudunk egymástól” – fogalmazott Norris a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    Való igaz, hogy a Red Bullnál egyelőre súlyos gondok vannak Liam Lawson teljesítményével, a Mercedesnél pedig Andrea Kimi Antonelli ugyan szépen teljesít, de még ő sem tudja szállítani Russell eredményeit. A legerősebb párosnak mondható ugyan Lewis Hamilton és Charles Leclerc kettőse a Ferrarinál, de ez mit sem ér, amikor a csapat hibájából két eltérő okkal mindkettőjüket kizárják.

    Nagyon régen nem volt már ilyen kedvező helyzetben a McLaren a Forma–1-ben. A 2010-es, kiegyenlített és sokesélyes szezonban ugyan sokáig a bajnoki címre hajthatott Hamilton és Jenson Button is, de a jelenlegihez leginkább hasonlító utolsó év, amikor a McLaren két pilótája számított a favoritnak a bajnoki harcban, 2007 volt, az az emlékezetes szezon Hamilton debütálásával a címvédő Fernando Alonso oldalán. Ahol végül botrányok által övezve mindkét bajnoki trófeáról lecsúszott a csapat, a versenyzők rivalizálása pedig a Magyar Nagydíj időmérőjén érte el a csúcspontját, ahol Alonso feltartotta Hamiltont a bokszcsapat előtt, hogy a britnek már ne maradjon ideje még egy gyorskörre.

    Arra a 18 évvel ezelőtti balhéra ebben a cikkünkben pár éve részletekbe menően visszatekintettünk.

    Bár Norris akkor még csak 7 éves volt, edukálódott már az akkori történtekből – sőt, mint most viccesen kijelentette, inspirációt is merített belőlük.

    „Akkor még nem is néztem a Forma–1-et, de 2007 lehetett Lewisszal és Fernandóval! Várjátok csak ki, hogy mögöttem érkezzen bokszkiállásra, és majd nem fogok elindulni! Vagy majd csinálunk egy kis Multi-22-t” – mondta Norris, utóbbival a Red Bull hírhedt csapatutasításos balhéjára utalva a 2013-as Malajziai Nagydíjról.

    „Na, de komolyan, készen állunk, most is szabadon versenyezhettünk. Nekem viszont nem volt meg a tempóm, hogy utolérjem Oscart, aki nagyon jól vezetett, megérdemelte a sikert. Nagyszerű érzékkel tud alkalmazkodni a pályákhoz, ezzel pedig most én jobban megszenvedtem. Sokat tanultam ezen a hétvégén Oscartól arról, hogyan adaptálódjak jobban az ilyen helyzetekhez. Mindenképpen alkalmazni fogom ezt a tudást, hiszen ennek segítségével győzünk le jelenleg mindenki mást. Elképesztő autóval és két elképesztő versenyzővel rendelkezünk. Ja, és ott van még Zak is” – élcelődött kicsit a vezérigazgatóval, Zak Brownnal is az egyéni tabella éllovasa.

    Piastri meglepődött, Norrisnak valóra vált a rémálma a Kínai Nagydíjon

  • Sajtó: Lawsonnak már a Red Bull kiscsapatában sem lenne helye, váratlan fordulattal szerezhetnek új pilótát

    Sajtó: Lawsonnak már a Red Bull kiscsapatában sem lenne helye, váratlan fordulattal szerezhetnek új pilótát

    Liam Lawson idei első két versenyhétvégén nyújtott kiábrándító szereplése máris mozgásba hozta a Red Bull válsággépezetét, s elképzelhető, hogy extrakorán megtörténik az idei első pilótacsere. Tegyük hozzá, végleges döntés még aligha született bármiről, de Franco Colapinto neve is felmerült, ismét.

    Bár Sergio Pérezzel annak érdekében bontott szerződést tavaly év végén a Red Bull, hogy stabilabb pontszerző pilótát ültethessen a második autójába, ám az új-zélandi helyettes teljesítménye egyelőre minden Red Bull-pilótáétól elmarad, aki eddig megpróbálta tartani a lépést Max Verstappennel. Lawson Melbourne-ben 18. rajthellyel és balesettel zárt, Sanghajban pedig a sprint és a verseny időmérőjén is az utolsó helyre kvalifikált. Az egy hete még türelemre intő csapat a történtek nyomán rendkívüli tanácskozást tart a héten a Milton Keynes-i bázisán, amelyen Helmut Marko elmondása szerint Verstappen is részt vesz, és ahol megpróbálnak megoldást találni a csapatot jelenleg sújtó problémákra.

    Két futam után kiteheti Liam Lawsont a Red Bull

    Kétségtelenül a Red Bull egyik gondját az jelenti, hogy idei autója nem tűnik önerőből képesnek a győzelemre, ám az erős pontszerzésekre igen, amit viszont egyelőre csak Verstappen szállít.

    Nem tudni persze, hogy mi lesz a döntés, adnak-e még időt Lawsonnak, ám amennyiben tarthatatlannak találja a helyzetet a vezetőség, kézenfekvőnek tűnik Yuki Tsunoda felléptetése a Racing Bullstól a nagycsapathoz. A japánnak már négy F1-es szezon van a lábában, és idén is remek formában kezdett, s elsősorban a csapat sara, hogy mindkét futamon rossz taktikai döntésekkel távolították el Tsunodát a pontszerző helyekről.

    A spanyol Motorsport tudomása szerint azonban ebben az esetben sem magától értetődő, hogy a két pilóta egyszerűen helyet cserél, és Lawson a Red Bull kiscsapatában folytatja a szezont. Ismét felmerült ugyanis a Racing Bulls ülése kapcsán Franco Colapinto neve, akinek leigazolásával már tavaly év végén is kacérkodott a csapat, de végül mégis saját neveltjük, Isack Hadjar versenyeztetése mellett döntöttek.

    Colapinto végül az Alpine-hoz került kölcsönbe a Williamstől, ahol tartalékpilótai státuszt kapott, és egyébként az enstone-iaknál is van esélye arra, hogy már idén újra versenyezzen, ott ugyanis Jack Doohan helye inog. Abban az esetben tehát, ha a Red Bull egy pálfordulással most mégis meg akarná szerezni a tavaly néhány meggyőző teljesítménnyel az F1-be berobbanó argentint, már a Williamsszel és az Alpine-nal is meg kellene egyeznie a továbbadásról.

    Egyelőre erről persze még nincs döntés, és az is lehet, hogy a spanyolajkú sajtó vágyvezérelt gondolkodása hajtja ezeket a híreket, azt viszont lassan ki lehet jelenteni, hogy a Red Bull nem éppen hatékonyan sáfárkodott a pilótaopcióival 2024 végén.

    Ha kettő, vagy akárhány futam után kiteszik bajnokcsapatukból Lawsont, azzal elismerik a kevés F1-es versenytapasztalattal rendelkező új-zélandiba helyezett bizalom tévességét.

    Tavaly sokan igazságtalannak tartották, hogy a Red Bullnál keresztülnéztek Tsunodán, és persze arra sincs garancia, hogy a japán lényegesen jobb eredményeket tudna hozni a Verstappen által is elismerten nehéz vezethetőségű autóban, de az biztos, hogy az évközi beültetésével csak még jobban megnehezítenék a helyzetét ahhoz képest, mintha az egész télen már a Red Bull-os szezonra készülhetett volna a csapattal együtt, a teszteken valamennyire az autót is kiismerve.

    Ha pedig a sejtés másik része is igazzá válik, vagyis tényleg ismét rámozdulna Colapintóra a csapat, akkor duplán igaz a fenti tétel: az argentin szintén mélyvízbe lenne dobva a Racing Bullsnál, bármiféle tesztlehetőség nélkül, ilyen feltételek mellett pedig sokkal nehezebb belerázódni a szezonba, vagyis könnyen lehet, hogy a pilótacserék csak további frusztrációt okoznak majd a rossz vagy elkésett döntéseket hozó vezetőségben.

    Ezek után óhatatlanul is felmerül a kérdés: a tavaly ősszel elküldött Daniel Ricciardo tényleg minden jelenleg elérhető opciónál rosszabb lett volna?

    „Ez egy vicc” – kifakadt a Ferrari főnöke, mert rossz színben tüntették fel Hamiltont

  • Ralis stílusban előző és udvariasan köszönő pilótáival érte el története egyik legjobb futamát a Haas

    Ralis stílusban előző és udvariasan köszönő pilótáival érte el története egyik legjobb futamát a Haas

    Esteban Ocon és Oliver Bearman néhány látványos előzéssel vetették magukat észre a Kínai Nagydíjon, eredményük pedig az utólagos kizárásokkal alaposan felértékelődött.

    A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon még aggasztó formát mutatott az amerikai csapat, hiszen két pilótája az utolsó helyen végzett az időmérőn, majd a mezőnyt alaposan megrostáló futamon is, így távol maradtak a pontszerzéstől. Mindezek után viszont Kínában a csapat már a teljesítményében beállt váratlan fordulatot ünnepli, hiszen mindkét versenyzőjük a legjobb tíz között ért célba, ami miután kizárták előlük mindkét Ferrarit, Oconnak egy 5. helyet, Bearmannek pedig egy 8. helyet ért.

    Két futam után így meglepő módon az öt csapatváltó pilóta közül Oconé az eddigi legjobb versenyeredmény idén (nem számítva a sprintet, ahol Lewis Hamilton nyert), ráadásul ez az ötödik hely a Haas tízéves F1-es történetében is rendkívüli: eddig csak egyszer volt ennél jobb eredményük, egy 2018-ban Spielbergben elért negyedik hely, és ötödikként is csak most ötödször intették le a csapat egyik autóját.

    Ocon helyezéséhez egy Mercedes megelőzésére is szükség volt, ezt pedig egy felettébb merész megmozdulással tette, a hátsó egyenesben a fűre is lehajtva, hogy ki tudja cselezni Andrea Kimi Antonellit.

    „Egy kis ralizásra is szükségem volt, de micsoda fordulat ez a csapat részéről. Csupán néhány nap alatt rendkívüli munkát végeztek, hogy nagyobb teljesítményt préseljenek ki az autóból. Nem aludtunk és nem is ettünk sokat, de sikerült megcsinálni” – fogalmazott Ocon a verseny után.

    Bearman a 17. helyről indulva végzett nyolcadikként, s maga is megelőzte egy élcsapat autóját Liam Lawson Red Bullja képében. A fiatal brit egy kedves kis szokást is meghonosított, az alábbi videó tanúsága szerint ugyanis udvariasan köszön azoknak az ellenfeleinek, akiket faképnél hagy a pályán – persze a másik autóban ülő ezt aligha hallja.

    A Haas összesen 14 pontot szakított Sanghajban, ami a csapat történetének egyik legerősebb versenyét jelenti: A 2018-as spielbergi 22 pontjuk kiemelkedik, amögött viszont ez a második legjobb eredményük.

    Két futam után kiteheti Liam Lawsont a Red Bull

  • Nem Leclerc vagy Hamilton fázott rá leginkább a két Ferrari ütközésére, hanem a Mercedes

    Nem Leclerc vagy Hamilton fázott rá leginkább a két Ferrari ütközésére, hanem a Mercedes

    Meglepő kárvallottja lett a Kínai Nagydíj első körében a Lewis Hamilton és Charles Leclerc közötti kontaktnak: Andrea Kimi Antonelli egész versenyére rányomta a bélyegét, hogy ráhajtott a letört szárnydarabra.

    A verseny első kanyarjaiban a két Ferrari helyezkedve, különböző íveken autózva enyhén összeért, ezáltal pedig Hamilton jobb hátsó kereke letörte Leclerc első vezetőszárnyának bal oldali véglapját. Mindketten szerencsések voltak ebben a helyzetben, hiszen a brit megúszta a defektet, a monacói pedig nem veszített érezhetően teljesítményt, és így is csapattársa előtt ért célba.

    Hogy mi történt a két Ferrarival a versenyen, azt persze irrelevánssá tette, hogy különböző technikai paraméterek megsértése miatt mindkét autót kizárták az 5. és a 6. helyről.

    Leclerc-t és Hamiltont is kizárták a Kínai Nagydíjról

    Ami a verseny közben történt velük, azt viszont nem lehet semmissé tenni, a Leclerc autójáról leszakadt szárnydarab pedig szerepet játszott valaki más versenyének megnehezítésében. A rajt után a Ferrarik mögött haladó Antonelli itta meg ennek a levét, noha egészen a leintésig nem tudott róla, mi lelte a Mercedesét.

    „Már az első körtől kezdve éreztem valami furcsát, sokat küszködtem az autó hátsó részével, nagy volt a túlkormányzottság. Nem erre számítottam, hiszen a sprinten még ennek az ellenkezője történt, akkor az autó eleje volt instabil. Éreztem ezt az eltérést, de a sérülésről nem tudtam, ezt csak a verseny végén mondták el nekem. A jelek szerint ráhajtottam Leclerc elveszített szárnydarabjára, és ez kuszálta össze a dolgokat az autóm alján” – nyilatkozta az olasz a Sky Sportsnak.

    Antonelli a 8. helyen ért célba, de kicsit kompenzált számára a két Ferrari kizárása, így 6. lett, a bajnokságban pedig két futam után az ötödik helyen áll az újonc – aki elsősorban az időmérős tempóján szeretne minél hamarabb csiszolni, hiszen egy hete Melbourne-ben a 16., most pedig a 8. lett a kvalifikáción, mindkét alkalommal jelentősen elmaradva csapattársától, George Russelltől.

    „Nem voltam elégedett a rajtommal, és különösen nem a tegnapi időmérőmmel. Fontos lesz, hogy Japánban jó időmérőt rakjak össze és előrébbről indulhassak. Azt is ki fogom elemezni, hogy mit csinálhattam volna jobban ezen a versenyen, ebből is okulva Szuzukára” – ígérte a mezőny legfiatalabb pilótája.

    Talán a Mercedes megbomlott balansza is hozzájárult ahhoz, hogy éppen Antonelli ellen mutatta be Esteban Ocon a verseny leglátványosabb előzését, amit félig a fűre lehajtva abszolvált a Haas francia pilótája – aki a történtek után végül 5. lett, ezzel a csapat egyik legjobb eredményét elérve már a velük töltött második futamán.