Szerző: Bognár Viktor

  • Räikkönennél még vicces volt, most viszont a világ legdrágább hasmenése lett belőle

    Räikkönennél még vicces volt, most viszont a világ legdrágább hasmenése lett belőle

    Bizarr okból kapott komoly pénzbírságot a Japán Nagydíj után Carlos Sainz – ráadásul mindezt annak ellenére, hogy az FIA bevallása szerint is orvosi igazolása volt a tettére.

    Sainz vétsége az volt, hogy késve érkezett meg a japán himnuszra a verseny rajtja előtt. A himnuszt rendszerint negyedórával a rajt kezdete előtt adják elő a célegyenesben, a pilótáknak pedig kötelező ezt a rajtrács elején felsorakozva végighallgatniuk. Nem mindig létezett ez a kötelezettség, néhány éve vezették be ezt a protokolláris feladatot, vele együtt pedig a büntetést is arra az esetre, ha valaki elmulasztja a részvételt. Amikor kötelezővé tették, a versenyzők még morogtak is, hogy ez a procedúra a rajtrács elejére való sétával együtt értékes perceket vesz el a rajt előtti felkészülési rutinjukból, de persze mára már teljesen elfogadottá vált, nem is szokott vele gond lenni.

    Szuzukában helyi idő szerint 13:44-kor kellett minden versenyzőnek felállnia a rajtrács elején kijelölt helyre, de most Sainz sem jókedvében mulasztott, hiszen sürgős elfoglaltsága volt a mellékhelyiségben – ez pedig az FIA büntetésről szóló dokumentumából derül ki…

    „Enyhítő körülményként vesszük figyelembe, hogy a versenyző elmondása szerint gyomorprobléma miatt kezdett kényelmetlenséget érezni éppen a himnusz előtt, és ez késleltette a rajtrácson való megjelenését” – írják körül szakszerűen az FIA sportfelügyelői a hasmenést.

    „Ezt a Med-Extől Dr. Messina is megerősítette, hozzátéve, hogy a szükséges orvossággal is ellátta a versenyzőt. Mindennek ellenére a himnusz előtti tiszteletadás kiemelt fontossággal bír, emiatt a résztvevőknek minden eshetőséget számításba kell venniük a megérkezés tervezésekor. Ezért ugyanolyan büntetést szabunk ki, ami 2024-ben Kanadában egy hasonló szabálysértés esetén is történt.”

    A közlemény hozzáteszi, hogy a himnusz elmulasztásáért 60 000 eurós büntetést ír elő a nemzetközi sportkódex, ám a részletezett enyhítő körülmény miatt Sainz csak 20 000 eurós bírságot kapott, és felét ennek is felfüggesztették, tehát csak akkor kell befizetnie, ha ismét elkövetné ezt a vétséget. Mindenesetre 10 000 euróval lehúzni valakit gyomorbántalmak miatt, úgy, hogy ráadásul erről orvosi igazolása is van, elég kíméletlen döntés még a nem mindig következetes F1-es bíráskodás saját mércéjével is.

    Az említett tavalyi montreali esetben a himnuszról késő Yuki Tsunodát szintén 10 000 euróval rövidítették meg.

    Tegyük hozzá, ez már a Japán Nagydíj hétvégéjének második kellemetlen altesti incidense volt: szombaton az időmérő alatt Isack Hadjar agóniáját hallgathattuk végig, akinek lábai között komoly fájdalmat okozott a biztonsági öv.

    Érzékeny testrészét nyomta az öv, így is beleszólt a nagyok dolgába a francia újonc Szuzukában

    És hogy hogy jön ehhez az egészhez Kimi Räikkönen? Sainz esete akaratlanul is a finn versenyző egyik ikonikus beszólását idézte meg: a 2006-os Brazil Nagydíj rajtja előtt történt, hogy a Ferraritól visszavonuló Michael Schumachernek tartottak búcsúünnepséget a labdarúgólegenda Pelé részvételével a rajtrácson, amiről Räikkönen hiányzott. Amikor pedig a riporter, Martin Brundle kérdőre vonta a finnt emiatt, a szállóigévé vált legendás válasz érkezett: „Éppen sz*rtam.”

    Szerencséjére akkoriban még nem volt szabályba foglalt feladat a rajt előtti protokolláris eseményeken való részvétel, ami az akkori sportfelügyelőket még megkímélte attól, hogy Räikkönen mellékhelyiségben végzett tevékenységéről kelljen értekezniük.

    Nem akkor hangzott el először Kimi Räikkönen szállóigévé vált mondata, amikor híressé vált

  • Antonelli két Verstappen-rekordot is elvett, Russell szerint jövő héttől új erőviszonyok jönnek

    Antonelli két Verstappen-rekordot is elvett, Russell szerint jövő héttől új erőviszonyok jönnek

    A Mercedes versenyzői sem tudtak nagy változást elérni rajtpozíciójukhoz képest a Japán Nagydíjon, George Russell szerint a Pirelli gumiválasztása lehetetlenítette el a csaták kialakulását a futamon.

    Russell és Antonelli a harmadik sorból rajtoltak a futamon, és a két Mercedes a kockás zászlót is ugyanitt, az 5. és a 6. pozícióban érte el. A csaták a teljes mezőnyben szemmel láthatóan elmaradtak, az első tíz helyezett között csak Lewis Hamilton és Isack Hadjar között történt az egyetlen helycsere. Hiába nem alakultak ki nagy különbségek az autók között, Russell is végig 1-2 másodperccel haladt csak Charles Leclerc Ferrarija mögött, nagyon nehéz volt előzési pozícióba kerülni.

    A Mercedes brit pilótája szerint a három legkeményebb keveréket választó Pirellinek lágyabb gumikat kellett volna hoznia a hétvégére, az alacsony hőmérséklet és az újraaszfaltozott pálya miatt ugyanis a megszokottnál jóval kisebb volt a gumikopás mértéke.

    „Ezekkel a kemény gumikkal a végtelenségig mehettünk volna, végig nagyon keményen nyomtuk, de nem volt lehetőségünk előzni. Az első három helyezett tempójához szerintem nem voltam közel, de Charles tempóját tudtam hozni, mégsem voltam képes elmenni mellette” – mutatott rá a Sky Sportsnak nyilatkozva a szezont két dobogós helyezéssel nyitó Russell.

    „Az elmúlt években nem teljesítettem túlságosan kiegyensúlyozottan, ezeket a fluktuációkat pedig meg akartam szűntetni idénre. Ennek fényében elégedett vagyok a szezonkezdetünkkel, az első két versenyen szerintem nem érhettem volna el jobb eredményt, de ma azért benne lehetett volna a negyedik hely, én viszont ötödik lettem.”

    A Mercedes továbbra is a második helyen áll a konstruktőri tabellán, hátránya 36 pont a McLaren mögött, de a háromszoros futamgyőztes brit szerint nincs realitása annak, hogy az első helyért harcoljanak jelenleg – a két csapat közötti teljesítménybeli különbség pedig szerinte a jövő héttel kezdődő sivatagi kiruccanással csak tovább fog nőni.

    „Úgy hiszem, a McLaren legjobb formáját még nem láttuk. Három hűvös versenyünk volt eddig, most is kabát van rajtunk. De amikor majd megérkezünk Bahrein és Szaúd-Arábia 35 fokába, akkor fogjuk csak igazán látni őket tündökölni. Ezzel szemben mi mindig inkább a hűvösebb körülmények között voltunk igazán erősek, szóval igyekszek a földön maradni” – fogalmazott.

    Fotó: Mercedes

    Antonelli a hatodik helyen zárt, noha kissé eltérő taktikával kísérletezett, ugyanis az élmezőny többi, közepes keverékeken rajtoló tagjához képest jóval későbbre halasztotta kerékcseréjét. Ennek köszönhetően 10 kört is az élen töltött, ám a helyezést tekintve nem járt számára előnnyel ez a taktika. Arra viszont elég volt, hogy mindössze harmadik F1-es versenyén megfussa a leggyorsabb kört. A 18 éves olasznak ez volt az utolsó lehetősége, hogy elvegye a legfiatalabb dobogós vagy futamgyőztes rekordját Max Verstappentől, és bár ez nem sikerült, a futamot vezető és a leggyorsabb kört futó pilóták fiatalsági listáján letaszította az első helyről az élmezőnybe 2016-ban betörő hollandot.

    „Eléggé meglepett, hogy megfutottam a leggyorsabb kört, de az igazán fontosnak azt tartom, hogy milyen érzéseket kaptam ma az autótól – adott érett nyilatkozatot Antonelli. – Nagyon jól éreztem magam, képes voltam a határok feszegetésére és egy kicsit játszadozni az autóval. De nem tagadom, fizikálisan elég nehéz verseny volt, mert a végén már nem kellett spórolnunk a gumikkal, végig a határon autóztunk. Az új aszfalt miatt a gumikopás is feleakkora volt, mint szokott, az első szektorban szinte végig padlógázon mehettünk.”

    Norris a bokszutcai csatáról: Max az utolsó ember, akitől azt várnám, hogy elengedjen

  • Nehéz eldönteni, hogy Alonso Szuzukáról vagy a saját csapatáról beszélt-e lesajnálóbban

    Nehéz eldönteni, hogy Alonso Szuzukáról vagy a saját csapatáról beszélt-e lesajnálóbban

    Fernando Alonso a Japán Nagydíj után újabb magasságokat ütött meg csapata sanyarú helyzetének jellemzésével, és egyúttal saját teljesítményének felmagasztalásával, noha a pontszerzésről ismét lecsúszott. Persze hízelgőnek az is nehezen nevezhető, hogy a szuzukai pályát Monacóhoz hasonlította.

    Az Aston Martin a 2025-ben eddig látottak alapján nem közelebb, hanem csak még távolabb került 2023-as, rendszeres dobogós csúcsformájától. Alonso saját elmondása szerint is látványtalan versenyt futott Szuzukában, amit a 11. helyen zárt, így pedig három futam után továbbra is pont nélkül áll az egyéni tabella alsó negyedében.

    A spanyol az F1-ben eltöltött közel negyed évszázada során számos szóképet használt már aktuális csapata problémáinak körülírására, most viszont virágnyelven azt a lesújtó véleményt fogalmazta meg, hogy az Aston Martint az autók teljesítménye alapján a mezőny utolsó két helye illetné meg.

    „Nem hiszem, hogy bármilyen stratégiával pontot szerezhettünk volna. Nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy a legjobb 10 közé kerüljünk. Sőt, szerintem ahhoz sem vagyunk elég gyorsak, hogy a legjobb 18 között legyünk” – fogalmazott a DAZN-nek nyilatkozva.

    „Szóval kisebb csodának tekinthető, hogy 11. lettem, mert az autó egészen közepesnek érződött az egész verseny során. A kerékcserét úgy időzítettük, hogy védjük magunkat [Yuki] Tsunodával szemben, megpróbálva a 11. helyen maradni, és bízni abban, hogy valami történik előttünk. Ha nem abban a körben hajtottam volna a bokszba, akkor csak 12. vagy 13. lettem volna, és mivel a mi autónk csúcssebessége a legrosszabb, az elveszített pozíciókat lehetetlen lett volna visszaszerezni az egyenesekben. De hátha megint kizárnak 2-3 autót, és akkor pontokat szerzünk!” – bízott a két héttel ezelőtti Kínai Nagydíjon látott forgatókönyv megismétlődésében, aminek viszont a versenyt követő órákban semmi jele.

    A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

    Alonso sok látványtalan versenyét jellemezte már élete legjobbjaként az utóbbi években, és ezúttal is ezzel az eszközzel élt saját teljesítményének felsrófolására.

    „Senki sem fog emlékezni a 2025-ben Szuzukában megszerzett 11. helyemre, de kétségtelen, hogy személy szerint ez volt az egyik legerősebb versenyem. Kihoztam a maximumot az autóból, és egy kicsit még annál is többet. Emiatt egy kicsit mégis jó szájízzel távozok, az eredmény viszont olyan, amilyen” – mondta az F1 kétszeres és a WEC egyszeres világbajnoka.

    Csapattársával összevetésben persze tényleg jól mutat Alonso eredménye, Lance Stroll ugyanis – az Alonso által vélt erőviszonyokkal összhangban – az utolsó, 20. helyen ért célba a kiesők nélküli versenyen. A kanadai volt viszont az egyetlen, aki két kerékcserével teljesítette a futamot, és tegyük hozzá, hogy ő az előző két nagydíjhétvégéről azért már összeszedett tíz pontot.

    Alonso 19. alkalommal versenyzett az F1-gyel Szuzukában, s talán tapasztalatából adódóan ő már nem hüledezett az előzés nehézségén, ami idén különösen monotonná tette a futamot. Sőt, a spanyol egy már-már szentségtörésnek minősülő kijelentést is bevállalt: szerinte Szuzuka nagyban hasonlít a versenyzési élmény vonatkozásában régóta lesajnált monacói pályára.

    „Próbálok visszaemlékezni, de Szuzuka mindig is ilyen volt. Minden egyes itteni versenyhétvége csütörtökén elmondjuk, hogy ez a legjobb pálya és a legjobb verseny a világon, aztán vasárnap pedig elmondjuk, hogy nem lehetett előzni. Egy kicsit olyan ez, mint Monaco. A monacói versenyt is nagyon várjuk, ott az a sok híresség, a csillogás, aztán minden vasárnap újra és újra meglepődünk, hogy nem voltak előzések. Szuzuka és Monaco ebből a szempontból hasonlóak, de ez is része az F1 bájának” – mondta, utolsó tagmondatával azért kicsit enyhíteni próbálva a kritika súlyát.

    Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

  • 2012 újratöltve? Alonso saját legjobb szezonjához hasonlítja azt, amit Verstappen idén művel

    2012 újratöltve? Alonso saját legjobb szezonjához hasonlítja azt, amit Verstappen idén művel

    Fernando Alonso a Japán Nagydíj szombatja után vasárnap is folytatta Max Verstappen teljesítményének méltatását: ahhoz hasonlítja a Red Bull hollandjának hősies küzdelmét, amit ő maga is átélt 2012-ben a Ferrarival.

    Az idei szuzukai versenyt ugyan lehet kritizálni az eseménytelensége miatt, de mégis tartalmazta az egyik legfontosabb faktort, ami a Forma-1 élményéhez szükséges: nem a leggyorsabb autó győzött.

    Azt senki sem állítja a paddockban, hogy megváltoztak volna az élmezőny erőviszonyai a japán hétvégére a szezon első két nagydíján látottakhoz képest, továbbra is a McLaren rendelkezik a leggyorsabb autóval, így a győzelem fő esélyesének számított még a rajt előtt is. Verstappen azonban azáltal, hogy szinte tökéletes kört összerakva néhány századmásodperc előnnyel elcsente a pole-t Lando Norris és Oscar Piastri orra elől, majd pedig a futamon sem engedte előzési közelségbe riválisait, borította a papírformát, s megszerezte idei első győzelmét. Mi több, a holland mindössze egyetlen pontnyi hátránnyal követi az éllovas Norrist a tabellán, ami váratlan fejlemény az erőviszonyok ismeretében.

    Alonso már szombaton, az időmérő után is méltatta Verstappen teljesítményét a nyilvánvaló technikai hátrányban lévő Red Bullban (amellyel idén csapattársai még pontot sem szereztek), vasárnapi győzelmét követően pedig még messzebb ment: 13 évvel ezelőtti önmaga jutott eszébe a hollandról.

    „Én is harcoltam bajnoki címekért a mezőny harmadik vagy negyedik legjobb autójával, de ez mindig nehéz, ahogy nekem is az volt. Remélem, hogy a végsőkig harcban marad, de ehhez még javítaniuk kell az autót. Négyszeres bajnok, szóval akkor is fel tudja venni a versenyt, ha az ő autója kissé kevésbé versenyképes. Sokan nem is értik, mennyire nehéz egy tökéletes nagydíjhétvégét teljesíteni. Ez az egész az én 2012-es szezonomra emlékeztet, amikor egy nem túl jó autóval harcoltunk a bajnoki címért, néha végül nem nyertük meg” – mondta Alonso, akit az AS idéz.

    Verstappen célzott rá, hogy egy McLarenben agyonverte volna a mezőnyt Szuzukában

    2012-ben Alonso a Ferrarinál versenyezve szintén a kevésbé esélyes pilótaként állta a sarat a Red Bull és Sebastian Vettel ellen, sokáig vezette is a bajnokságot, s a szezonzáróig életben tartotta esélyeit harmadik világbajnoki címének megszerzésére – végül azonban három ponttal alulmaradt Vettellel szemben. Abban az évben nemcsak a Red Bull, de a McLaren is több győzelmet szerzett a Ferrarinál, Alonso gyakran hangsúlyozta technikai hátrányát, ám a kiegyensúlyozott teljesítménye versenyben tartotta őt – s szerinte hasonló szezon elé nézhet idén Verstappen is.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egyáltalán nem is érzi veszett ügynek Verstappen újabb címvédését.

    „A prioritás a versenyzők világbajnoki címe. A konstruktőri nehezebb lesz, de hosszú a szezon és soha nem adjuk fel. Ez egy maraton, és megváltozhatnak a dolgok. A legfontosabb, hogy mindent kihozzunk a lehetőségeinkből, ezen a hétvégén pedig megtettük ezt. Ez Max egyik legjobb hétvégéje volt. Vitán felül áll, hogy jelenleg Max a világ legjobbja, de a csapat nem csak a pilótából áll, és ez egy valódi egyveleg. Tudjuk, hogy ennek az autónak vannak gondjai, és tudjuk, hogy hol kell javulnunk. Bahrein teljesen más kihívás lesz.”

    A verseny utáni sajtótájékoztatón szembesítették Verstappent a hétvége során neki címzett méltatásokkal, amiket elmondása szerint jó érzéssel hall.

    „Szerintem ez azt is mutatja, hogy tényleg érdekel ez az egész, noha nem ez a legkönnyebb évkezdetünk – felelte a holland, akinél sokan motivációhiányt, a Red Bulltól való távozást vizionáltak az autó gyengülő formája miatt. – A teljesítményünk nincs a várt szinten, ez aligha titok. De ez a hétvége tényleg nagyon szépen összeállt. Vannak azok a pillanatok, amikor egy kör nagyon jól sikerül, és ilyen volt az időmérő is. Viszont én olyasfajta vagyok, aki nem figyel a pozitív és a negatív véleményekre sem. Igyekszek középen állni, csak a saját teljesítményemre figyelni és folytatni a munkát.”

    Alonso emlékezetes 2012-es szezonjáról az alábbi cikkünkben írtunk néhány éve:

    Alonso közel járt ahhoz, amihez még Senna, Schumacher vagy Hamilton sem

  • Norris a bokszutcai csatáról: Max az utolsó ember, akitől azt várnám, hogy elengedjen

    Norris a bokszutcai csatáról: Max az utolsó ember, akitől azt várnám, hogy elengedjen

    A Japán Nagydíj három dobogósa egyetértett abban, hogy a futamgyőzelem sorsa a szombati időmérő megnyerésével dőlt el Max Verstappen javára. Lando Norris szerint a McLaren tehetetlen volt a Red Bull ellen, de Oscar Piastri azért megnézte volna, hogy mi történik, ha maga is támadást indíthat az első helyért.

    Verstappen idei első győzelmét szerezte, megtörve ezzel a McLaren szezoneleji uralmát, s ő lett az első versenyző, aki négy egymást követő versenyt is megnyert Szuzukában, hiszen 2022 óta letaszíthatatlan a dobogó tetejéről a naptár egyik legnehezebb pályáján.

    „Nehéz volt, rendesen oda kellett tennem magam, különösen a második szett gumin, mert a két McLaren keményen nyomta mögöttem – fogalmazott Verstappen a leintés után. – A hétvége még elég nehézkesen indult, de nem adtuk fel, képesek voltunk javítani az autón, ami mára került a legjobb állapotába. Persze a pole megszerzése tette lehetővé ezt a győzelmet. Az utolsó körökben már az járt a fejemben, hogy szép lenne megnyerni ezt az itteni búcsúversenyünket a Hondával.”

    Norris és Verstappen a bokszban csapott össze, utóbbi ezután simán nyert Japánban

    A futamon egyetlen pillanat volt csupán, amikor az elsőszámú üldöző, Norris veszélyes közelségbe került Verstappenhez. Ez a bokszkiállások során történt, amire a két pilóta egyidejűleg érkezett, ám a Red Bullnál egy másodperccel tovább tartott a kerékcsere, így a bokszkijáratnál a McLaren majdnem a holland mellé ért. Norris a kelleténél is tovább tartotta magát a belső sávban, ennek következtében viszont a bokszból kihajtva a füvön találta magát – amivel el is veszített annyi időt, hogy Verstappen visszaszerezze 1-2 másodperces előnyét. A történteket szemrevételezték a sportfelügyelők is, de nem találtak benne semmi kivetnivalót, leszorításra utaló jelet, hiszen a hollandnak joga volt egyenesen haladni előre.

    „Ilyen a versenyzés – ismerte ezt el utólag Norris is. – Ő volt előrébb, az út összeszűkült, Max pedig az utolsó ember, akitől arra számítanék, hogy helyet hagy.”

    „Ezt tegnap vesztettük el. Max ma hibátlanul vezetett, a tempónk pedig túlságosan is hasonló volt ahhoz, hogy bármivel is próbálkozhassunk. Végig padlógázon voltunk, semmi különlegeset nem tudtunk bevetni Max ellen. Megérdemelte a Red Bull, végig gyorsak voltak, felzárkóztak ránk, így sok munkánk lesz a következő versenyre.”

    A ma 24. életévét betöltő Oscar Piastri különleges lehetőség előtt állt, hiszen mindössze a harmadik versenyző lehetett volna, aki a születésnapján nyer F1-es futamot, ám végül be kellett érnie a harmadik hellyel csapattársa mögött. A verseny végéhez közeledve szerette volna kiharcolni a helycserét a két McLaren között, hiszen közel haladt egymáshoz az első hármas, de ötletét nem hagyta jóvá a csapat.

    „Úgy éreztem, hogy ha pozícióba kerülnék ehhez, támadást indíthatnék Max ellen, de így jár az ember, ha hátrébb kvalifikál. Legalább feltettem a kérdést, és elfogadható választ kaptam” – mondta az ausztrál.

    „A tempónk nagyon jó volt, elégedett voltam vele. Párszor közel kerültem ahhoz, hogy próbálkozzak, de a pályán elfoglalt pozíció itt nagyon sokat számított. Tegnap nyerhettük volna meg a versenyt, de nem végeztük el az ehhez szükséges munkát. Tényleg nagyon gyorsak voltunk, legközelebb igyekszek jobb helyzetbe kerülni, hogy ki is használhassam ezt.”

    „Más F1-es korszakban Jack már nem járkálna itt” – a DRS megváltoztatását sürgetik a pilóták

  • „Más F1-es korszakban Jack már nem járkálna itt” – a DRS megváltoztatását sürgetik a pilóták

    „Más F1-es korszakban Jack már nem járkálna itt” – a DRS megváltoztatását sürgetik a pilóták

    Jack Doohan pénteki szuzukai balesete egy komoly biztonsági aggályra ébresztette rá a Forma-1-es mezőny tagjait a DRS-t illetően – a rendszer használatának 15., utolsó évében.

    Az Alpine pilótája a második szabadedzésen amiatt bukott nagyot az 1-es kanyarban, mert nyitott DRS-sel érkezett meg a gyors jobbosba – a hátsó szárny felnyíló eleme ugyanis csak akkor záródik automatikusan vissza, ha a versenyző a fékre lép vagy elemeli a lábát a gázról, más esetben egy a kormányon lévő gombbal, manuálisan zárható le. Doohan a sejtések szerint szándékosan nem nyomta meg a gombot a kanyar megkezdése előtt, miután a szimulátorban gyakorolva működött számára ez a taktika.

    A versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA péntek esti gyűlésén a baleset körülményei is szóba kerültek, a frissen megválasztott egyik igazgató, Carlos Sainz pedig ezt követően a változtatás követelésének szószólójává lépett elő. Szerinte a sportnak nem kellene a versenyzők saját döntésére bízni a DRS kanyarokban való használatát, az ugyanis hasonló balesetekhez vezethet.

    Egy ripityára tört autó története: nem feledékenység, pusztán szembejött a valóság

    „A Forma-1 bármely másik korszakában Jack ma már nem járkálna itt, és ha az autókat egyre gyorsabbá tesszük, akkor ezzel a biztonság javulásának is lépést kell tartania. Azt hiszem, elég erélyesen szólaltam fel, amikor azt mondtam, meglep, hogy ilyen baleset nem történt gyakrabban. Velem is előfordult, hogy rossz gombot nyomtam meg, és a DRS nyitva maradt. Ez pedig hatalmas megcsúszást és ijedtséget tud okozni az olyan kanyarokban, mint itt az 1-es, a sanghaji 1-es vagy az ausztráliai 9-es” – mutatott rá Sainz, akit a racingnews365 idéz.

    „Túl sok olyan kanyarunk van, ahol a versenyzőn múlik, hogy visszazárja, és a rendszernek is minden alkalommal jól kell működnie, hogy tényleg vissza is záródjon. Attól tartok, hogy nem volt elég sok balesetünk ahhoz, hogy ráébredjünk, ennek a biztonságosságán még dolgoznunk kell.”

    „De remélem, ez a mostani bukás bebizonyította, hogy szükségünk van egy automatikus rendszerre, ami 50 vagy 100 méterrel a féktáv előtt magától lezáródik, így nem fordulhat elő, hogy a versenyző hibázzon vagy egyszerűen a rendszer ne működjön. Illetve ha nem működik, lenne egy kis idő, hogy erről figyelmeztetést kapjunk és lezárjuk mi magunk.”

    „A jövő évre [amikor az aktív aerodinamika érkezik] fontos lesz számunkra, hogy előálljanak egy automatikus rendszerrel.”

    A helyzet furcsasága, hogy a 2011-ben az előzések megkönnyítésére bevezetett DRS jelenleg ismert formájában utolsó évét tölti az F1-ben. Jövőre, az új technikai szabályokkal az aktív aerodinamika érkezik, aminek működési elve szerint az egyenesekben minden autó első és hátsó szárnya alacsony leszorítóerőjű állásra ugrik át az energiahatékonyság jegyében. Ezzel a felnyíló szárnyak azon funkciója, hogy előnyben részesítse az üldöző autót, megszűnik ugyan, ám helyére egy új előzést segítő rendszer érkezik majd, ami az elektromos hajtás intenzívebb használatát teszi lehetővé a támadási közelségbe került versenyzőknek.

    Megszűnik a DRS, összemennek az autók – bemutatták a 2026-os F1-es szabályokat

  • Verstappen valaha volt legjobb köre mellett az sem számít, hogy a McLarené a domináns autó

    Verstappen valaha volt legjobb köre mellett az sem számít, hogy a McLarené a domináns autó

    Nemcsak saját csapatfőnöke, hanem még a McLarené is elismerően beszélt Max Verstappenről, miután a holland minden különösebb előjel nélkül megszerezte a rajtelsőséget a Japán Nagydíjra.

    A címvédő váratlanul húzta elő azt az 1:26,983-as köridőt az időmérő végén, amivel hajszállal a McLaren addig fölényben lévő két versenyzőjét is felülmúlta: Lando Norris 12, Oscar Piastri 44 ezredmásodperccel maradt el mögötte. Mindezt úgy, hogy a szuzukai hétvége korábbi részében nem is ő, hanem inkább a Mercedesszel George Russell tűnt a wokingi istálló legközelebbi kihívójának – ő azonban most jelentősebb lemaradással csak ötödik lett.

    „Max hihetetlen kört futva szerezte meg zsinórban negyedik rajtelsőségét itt Szuzukában – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Teljesen kiforgattuk magából az autót erre a hétvégére, Max és a csapata pedig remek munkát végeztek, hogy az ideális működési tartományba hozzák – aztán Max ment, és odatette magát. Ez a valaha volt egyik legjobb időmérős köre, ami ráadásul új körrekord is. Egészen kimagasló teljesítmény, kiérdemelt eredmény volt ez a kissé váratlan pole.”

    Nem adhat annál nagyobb bókot rivális a riválisnak, mint amekkorát Alonso adott Verstappennek

    Mi több, Verstappen úgy szerezte meg az első rajthelyet, hogy a pálya három szektorának egyikében sem övé volt a leggyorsabb részidő: az elsőben Norris, a másodikban és a harmadikban Piastri autózta az etalont, ám a hibátlan kört Andrea Stella elismerő megszólalása szerint is csak a hollandnak sikerült összeraknia.

    „Kalapot kell emelnünk Verstappen előtt, hiszen lenyűgöző kört húzott elő, különösen annak fényében, hogy milyen teljesítményt láthattunk tőle az utolsó Q3-as menet előtt. Nagyon jó oka van annak, hogy négy világbajnoki címmel rendelkezik” – fogalmazott Stella a Sky Sportsnak.

    „Ami minket illet, pozitív időmérő van mögöttünk, harcban voltunk a pole-ért, és végül 40 ezreden belül végeztünk, ami mutatja, hogy versenyképes autónk van. Biztos vagyok benne, hogy Lando és Oscar tudják, hol nyerhettek volna még néhány ezredet, ha mindent jól összeraknak, ám mindent jól összerakni csak papíron könnyű, az autóban ülve és egy ilyen nehéz pályán már egyáltalán nem az.”

    Az előrejelzések azt mutatják, hogy vasárnapra eső érheti el a szuzukai pályát. Bár van rá esély, hogy a csapadék délelőttre korlátozódik, és a futamot már száraz körülmények között rendezik, a csapatfőnök szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj igazolta a McLaren számára, hogy nedves körülmények között sincs az övéknél gyorsabb autó a mezőnyben jelenleg.

    „A lángra kapó fű aggodalmat jelent, hiszen látva, hogy mennyi megszakítást okozott a tűz az edzéseken és az időmérőn, jó eséllyel a versenyre is hatása lehet. Ebben viszont segíthet nekünk az eső – ha a versenyen nem is esik, valószínűleg a rajt előtt elég víz kerül a pályára ehhez.”

    „Ausztráliában már láthattuk, hogy esős körülmények között is elég versenyképesek vagyunk, így csak fel kell készülnünk, majd pedig lecsapnunk a lehetőségekre, amelyek adódnak előttünk” – mondta Stella.

    Az FIA elárulta, miben bízik, hogy ne az égő fű döntse el a Japán Nagydíjat

  • Érzékeny testrészét nyomta az öv, így is beleszólt a nagyok dolgába a francia újonc Szuzukában

    Érzékeny testrészét nyomta az öv, így is beleszólt a nagyok dolgába a francia újonc Szuzukában

    A Japán Nagydíj időmérő edzésének egyik történetszálát Isack Hadjar agóniája jelentette, aki elmondása szerint kis híján eldobta az autót, mivel a biztonsági öve túlságosan szorította őt a lába között. Végül azonban a hetedik helyre kvalifikált, Lewis Hamiltont is legyőzve.

    A Racing Bulls francia pilótájának kálváriája már a harmadik szabadedzésen elkezdődött, akkor is jelezte, hogy valami nincs rendben az övével, ám a problémát az időmérő kezdetére sem tudta orvosolni a csapat.

    „Egyszerűen nem tudok koncentrálni. Jelentős időt találhatnék még, de ez így vezethetetlen” – mondta a csapatrádión mérnökének, Pierre Hamelinnek az időmérő első szakasza során. Majd később így folytatta: „Ha ez teszi tönkre az időmérőnket, akkor csak hogy tudd, nagyon sajnálom.”

    „Egészen hihetetlen volt, amin keresztül kellett mennem a Q1-es köröm során. A 3-as kanyarban vettem észre a problémát, és ettől majdnem baleseteztem” – nyilatkozta utólag a Sky Sportsnak.

    Csapata közleményében aztán Hadjar kifejtette, a szorult helyzete megoldódott az első, 18 perces szakaszt követő szünetben. „A Q1 során sajnos éreztem némi kényelmetlenséget a pilótafülkében a biztonsági öv miatt, de a szakasz végén kiugrottam az autóból, a csapat pedig helyre tudta hozni a problémát, így a Q2 és a Q3 már simán ment számomra. Innentől már teljes mértékben a vezetésre koncentrálhattam, vagyis ez határozottan sokat segített.”

    Videón, ahogy a Racing Bulls egyik szerelője Hadjar lábai között próbálja helyre tenni a dolgokat:

    A 20 éves francia az első szakaszból még a 13. helyen jutott tovább, de aztán a másodikban már kilencedik lett, a végjátékban pedig a hetedik rajthelyet szerezte meg, legyőzve többek között Lewis Hamiltont, valamint saját csapattársát, Liam Lawsont is. Ami azt illeti, immár zsinórban a második időmérőn lett Hadjar a középmezőny legjobbja, vagyis előtte csak a négy nagycsapat, a Mercedes, a McLaren, a Red Bull és a Ferrari pilótái végeztek, és nem is mindannyian.

    Nem adhat annál nagyobb bókot rivális a riválisnak, mint amekkorát Alonso adott Verstappennek

  • Nem azt a versenyzőt büntették feltartásért, akire Hamilton gondolt

    Nem azt a versenyzőt büntették feltartásért, akire Hamilton gondolt

    A Williamsével egyre inkább összhangba kerülő Carlos Sainz elérhetőnek érezte, hogy a mezőny első felébe kvalifikáljon a Japán Nagydíjon, ehelyett azonban csak a 15. lesz a rajtrácson egy szükségtelen hiba következményeként.

    Sainzt ugyanis három rajthelyes büntetéssel sújtották az időmérő után, amiért a Q2 végén feltartotta Lewis Hamiltont. A brit, noha mint utólag kiderült, biztonságon helyen állt a továbbjutáshoz, az utolsó percekben még kihajtott a pályára egy gyorskörre. Éppen megkezdte azt, ám az 1-es kanyarban nem figyelt érkezésére a maga utolsó menetét éppen befejező Sainz, s valóban veszélyes helyzetet teremtve nagy sebességnél kényszerítette elkerülő manőverre, a pályán kívülre Hamiltont.

    Az incidensből, miután baleset nélkül megúszták a felek, senkinek nem származott sem előnye, sem kára. Sainznak már nem volt ideje több próbálkozásra, s a 12. helyen zárt, míg Hamilton a Q3-ba jutott, ahol végül 8. lett.

    Hamilton mindenesetre a feltartás pillanatában nem volt tisztában azzal, hogy melyik Williams-pilóta volt a ludas, legalább kétszer Albonnak nevezve Sainzt a csapatrádióban.

    Sainzt a büntetés végül a 15. helyre sorolta hátra, ezáltal Fernando Alonso, Liam Lawson és Yuki Tsunoda is nyernek egy-egy pozíciót a rajtrácson. A spanyol enélkül is újra alulmaradt Alexander Albonnal szemben a csapaton belüli időmérős összevetésben, ugyanakkor most elég gyorsnak érezte magát ahhoz, hogy a Q3-ba kerüljön.

    „Előrelépést tettünk ezen a hétvégén, és sokkal kényelmesebben érzem magam az autóban. Az utolsó köröm harmadik szektorában azonban elveszítettem nagyjából egy tizedet, vagyis a Q3 elérhető közelségben volt, így nem vagyok boldog a történtek miatt” – fogalmazott Sainz, aki 53 ezreddel maradt el a továbbjutást érő helytől, a kívánt köridő megfutása esetén pedig éppen csapattársát ütötte volna el a folytatástól.

    A feltartást illetően a spanyol a mérnökére hárította a felelősséget: „Erről nem kaptam figyelmeztetést a csapattól. Szerintem ezt eltoltuk. A gyoskörömben rengeteg levezető körön lévő autót megelőztem, Lewis is köztük volt, és alighanem a csapat abban a hitben volt, hogy ő is a bokszutca felé tart. Aztán viszont amikor az 1-es kanyarban már visszavettem, ő odalépett neki. Erről lemaradtunk.”

    Sainz a melbourne-i szezonnyitó hétvégén már volt Q3-as résztvevő, két hete Sanghajban pedig első williamses pontját is megszerezte.

    Hamilton újra elkezdte vágyni az esőt, Leclerc viszont kincsre lelt a Ferrariban

  • Hamilton újra elkezdte vágyni az esőt, Leclerc viszont kincsre lelt a Ferrariban

    Hamilton újra elkezdte vágyni az esőt, Leclerc viszont kincsre lelt a Ferrariban

    Lewis Hamilton egyik legrosszabb időmérős eredményét érte el Szuzukában szombaton, a negyedik helyre kvalifikáló Charles Leclerc viszont hosszabb távra is előnybe kerülhet a két Ferrari-pilóta összevetésében, miután fontos lépést tett az autójával való összhang megtalálásában.

    A két Ferrari között a hétvége eddigi legfontosabb pillanatában, az időmérő utolsó szakaszában nőtt az eddigi legnagyobbra a különbség: míg Leclerc a 4. rajthelyet szerezte meg, Hamilton csak a nyolcadik lett, s még a Racing Bulls újonca, Isack Hadjar is előtte végzett.

    A brit Szuzukában rendszerint nem nyúl mellé az időmérőkön, 16 itteni F1-es látogatása során minden egyes alkalommal eljutott a Q3-ig, ám ennél rosszabb rajthelyezése csak egyszer, 2012-ben volt, amikor kilencedik lett.

    „Ez nem volt elég jó részemről. Örültem, hogy bejutottam a Q3-ba, ott viszont már nem futottam elég jó köröket, és elég szoros a csata. Charles viszont remek kört futott. Eltérő úton indultunk el a beállításokkal, ami nekem jelentős alulkormányzottságot okozott, ezt pedig nem is tudtuk kiküszöbölni az időmérő alatt” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak, majd a két héttel ezelőtti, a kopólemez túlzott elhasználódása miatti kizárása nyomán meghozott kompromisszumokról is beszélt.

    Verstappen dobott egy váratlant, elcsente a szuzukai pole-t a két McLaren orra elől

    „Nagyobb hasmagassággal autózunk, mint szeretnénk, de nem tudom, mennyire jellemző ez a többiekre is. Az elmúlt versenyhétvége következménye, hogy most kicsivel magasabbra állítottuk.”

    A brit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon még küszködött vizes pályán a számára új autóban, s ott csak tizedikként ért célba, mostanra viszont már visszatért régi preferenciáihoz, s abban látja legjobb vasárnapi esélyét, ha megérkezik az égi áldás.

    „Izgatottan várom, általában véve szeretem az esőt. Persze trükkös lenne, de egy ilyen időmérő után természetes, hogy esőben reménykedünk. Szóval remélem, hogy marad [az előrejelzés]” – fogalmazott.

    A másik Ferrari előnybe került?

    Leclerc ugyan a pole-t szerző Max Verstappentől, valamint az őt követő két McLarentől is több mint három tizedmásodpercre elmaradt, ugyanakkor egy a pénteki edzések során tett felfedezés mégis pozitív érzetet ad számára – és nem feltétlenül csak erre a hétvégére.

    „Mindent beletettem ebbe a körbe, nem is hiszem, hogy ennél jobb lehetett volna. Persze a McLaren és a Red Bull még mindig messze előttünk járnak, a célunk pedig az, hogy újra versenyeket nyerjünk, de összességében pozitívnak értékelem a napot, mivel sokkal magabiztosabbá váltam az autóban – még ha a negyedik helyen állva nem is könnyű ilyet mondani” – nyilatkozta a monacói.

    „Vannak más problémáink, amiket meg kell oldanunk, és nem a hasmagassággal kapcsolatosak, de persze túlságosan nem mehetek bele a részletekbe. Viszont tegnap találtunk valamit, amitől jobban működik az autó az én vezetési stílusom mellett, ez pedig önbizalmat ad a szezon hátralévő részére. Ami azonban az egyéb problémáinkat illeti, azok megoldása több időt vehet igénybe.”

    Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni