Kirabolták a Sauber versenyzőjét, Gabriel Bortoletót, akinek az útlevele is eltűnt pár nappal azelőtt, hogy a montreali futamra utazott volna.
Ha valahol, akkor leginkább Brazíliában szokták rablásos incidensek érni az F1-es mezőnyt, a brazil újonc azonban Svájcban került ilyen kellemetlen helyzetbe, ahol pedig az egyik legjobb a közbiztonság.
A német Auto Motor und Sport a bűntett pontos helyszínét ugyan nem közölte, csak annyit, hogy Bortoleto Svájcban tartózkodott, amely országban a csapatának, a Saubernek a hinwili központja is található. A pilóta a táskáját az autójában hagyta, amikor besétált egy étterembe, ám visszaérkezésekor a táskának már csak hűlt helyét találta, miután az autót feltörték, s többek között az útlevelének is lába kélt.
„Vacsorázni mentem Svájcban, ami alatt az autómat fetörték, és ellopták belőle a táskámat. Sajnos mindenem benne volt. Eltűnt az útlevelem, a számítógépem és az edzésfelszerelésem is” – nyilatkozta a brazil Band tévécsatornának Bortoleto már Montrealban. Sikerült tehát megvalósítania az utazást, miután a svájci hatóságok gyorsan intézkedtek.
„Hamar megtalálták az elkövetőt, szóval végül minden jól alakult. Az útlevelem előkerült, bár sajnos nem sikerült mindent visszaszerezni, csak néhány dolgot.”
Az F1-ben idén debütált 20 éves brazil pilóta eddigi legjobb eredményét a legutóbbi futamon, a Spanyol Nagydíjon érte el a 12. hellyel, az e hétvégi Kanadai Nagydíj montreali pályája viszont új helyszín lesz számára.
Miután Bortoleto eljutott a helyszínre, és Lance Stroll is visszatért kézműtétje után, az állandó mezőny tagjai kerültek fel a Kanadai Nagydíj nevezési listájára.
George Russell szerint az elmúlt évtizedben annyira átformálta az emberek gondolkodását, illetve a hírességekkel szemben támasztott elvárásait a közösségi média, hogy ma már Kimi Räikkönen legendásan nemtörődöm stílusa se jönne be a rajongóknak.
A 2007-es szezon világbajnoka a Forma–1 egy egész korszakát határozta meg egy kétéves kihagyással 2001 és 2021 között húzódó karrierje során: Räikkönen nemcsak gyorsasága miatt vált a mezőny egyik legnépszerűbb karakterévé, hanem utánozhatatlan stílusa miatt is: minimális arcmimikával, egymondatos szállóigéivel épített magának sajátos személyiséget, amivel örökre beépült az autósportos folklórba.
Russell viszont azzal érvel a motorsport-totalnak adott interjújában, hogy a finn a mai F1-es nyilvánosság követelményeit már nem tudná ilyen egyszerűen elbliccelni, az évezred elején felépített karaktere napjaink rajongói generációja előtt nem működne, hiszen most, amikor mindenki a közösségi médiában mutatott arcával építi magát, már egyszerűen csak kontraproduktív lenne, ha valaki szándékosan kihúzza magát a követőivel való kapcsolattartás feladatai alól.
„Hogy őszinte legyek, én sem mutatom meg senkinek, hogy milyen vagyok valójában – hiszen egyúttal az az én biztonságos közegem is. De ez sem könnyű, mert ugyanakkor magamat is szeretném adni. Elvégre a Forma–1-nek szüksége van a rajongókra, akik nézik a versenyeket és követnek engem, miattuk fizetnek a szponzorok a csapatoknak, és én végső soron ebből élek. Nem haraphatjuk meg a kezet, ami enni ad. Fel kell ismernünk, hogy az idők megváltoztak” – érvelt Russell, aki saját 2019-es debütálása után három szezont még maga is együtt töltött a mezőnyben a nála 19 évvel idősebb Räikkönennel.
„Kimi Räikkönen egy elképesztő egyéniség volt, de ha ma csatlakozna az F1-hez 18 évesként, az emberek valószínűleg elégedetlenek lennének vele, ha nem használná a közösségi médiát és szűkszavúan nyilatkozna. Ez a mai világ kihívása.”
Räikkönen azért idővel maga is beadta a derekát, és nagy port is kavart azzal, amikor 2017 végén végre regisztrálta a saját hivatalos Instragram-oldalát, ahol persze az egyszavas képleírásokkal és sejtelmes fotóival továbbra sem esett ki a szerepéből. Korszakában nem volt teljesen egyedül ezzel a zárkózottsággal, Sebastian Vettel szintén látványosan kerülte a közösségi médiát, ő csak 2022-ben hozta létre Instagram-fiókját, amin az első bejegyzése a visszavonulásának bejelentése volt.
A finn és a német versenyző azóta sem tolják túl az online térben való jelenlétet, és azt a Z-generációt képviselő Russell is készséggel elismeri, hogy az emberek valós személyiségét nem ott kell keresni.
„Persze bármit is látunk a közösségi médiában, bárkiről is legyen szó, az nem valós, hiszen ott mindenki a legjobb oldalát mutatja. Elvégre ha száz fényképet készítünk magunkról, nem azt fogjuk oda kitenni, amelyiken csukva van a szemünk vagy idiótán nézünk ki” – mutat rá a Mercedes pilótája egy jelenségre, amelyen keresztül talán sokan magukra ismernek.
Egy az F1-es pilóták körében ritkán előkerülő sportolólegendát nevezett meg egyik példaképeként Oscar Piastri, akit nemcsak olimpiai érmek számában, de edzésmódszerében sem tud leutánozni az autóversenyzés sajátságai miatt.
Az ausztrál a McLaren weboldalán mesélt arról, hogy a technikai sportokon kívül mely atléták inspirálták őt élete során. A bajnoki pontverseny éllovasa erre egy a 2008-as pekingi olimpiáról származó emléket hozott fel, bizonyítva, hogy már 7 éves korában is milyen meghatározó nyomot hagyott benne mindaz, amit az úszófenomén Michael Phelpstől akkor látott.
„Máig emlékszem arra az olimpiára, amelyen nyolc aranyérmet nyert. Minden számban első lett, amin elindult. Számomra ez az elhivatottság bizonyítéka. Láttam vele egy interjút, amelyben elárulta, hogy két olimpia között minden egyes napon elment úszni. Képzeljük csak el, négy éven keresztül minden nap a medencében, az eltökéltség ilyen foka semmihez sem hasonlítható” – fogalmazott Piastri, aki kénytelen elfogadni, hogy F1-es versenyzőként nincs lehetősége a Phelpséhez hasonló intenzív gyakorlásra, hiszen a versenyautó tesztelésének igen szűkös korlátai vannak. Ennek hiányát edzőtermi munkával pótolják a pilóták.
„Hasonló ez ahhoz, mint amit Michael Jordan csinált, aki szintén elég elhivatott volt ahhoz, hogy a legjobb legyen valamiben. Elég nyilvánvaló választás az ő neve, de ennek nyomós oka van. Semmi sem állította meg azon céljának elérésében, hogy ő legyen a sportjának etalonja” – méltatta aztán az NBA legendáját is, aki ráadásul 1994-ben egy különös karrierdöntést hozva felhagyott a kosárlabdával, és egy időre baseballban is kipróbálta magát, mielőtt visszatért volna elsőszámú sportágához.
Az FIA elfogadta a Red Bull kérelmét, és megadta a Forma–1-es versenyzéshez szükséges szuperlicencet a mindössze 17 éves Arvid Lindbladnak, aki így mostantól bármikor megejtheti bemutatkozását a királykategóriában.
Nemrég beszámoltunk róla, hogy az energiaitalosok benyújtották ezen kérelmüket az FIA-hoz, hasonlóan ahhoz, ahogy egy évvel korábban a Mercedes tehetségével, Andrea Kimi Antonellivel is történt. Az olasz is megkapta az engedélyt tavaly, hogy már 18. életévének betöltése előtt rajthoz állhasson egy nagydíjon, végül viszont nem került erre sor.
Az FIA most a Red Bull következő nagy dobásaként tekintett Lindbladdal is megtette ezt a kivételezést, illetve élt a tavalyi szabálymódosítás adta lehetőséggel, ami már a korábbiaknál lazábban kezeli a 18 éves korhatárt, így akár 17 évesen is bemutatkozhat az F1-ben, aki ehhez kellő rátermettséget mutat.
Sokáig nem volt semmiféle korlimit az F1-es debütáláshoz, azt csak azt követően vezették be, hogy 2015-ben Max Verstappen már 17 évesen a mezőny állandó tagjává vált a Toro Rossóban.
„Figyelembe véve a kérelemhez mellékelt információkat, a Motorsport Világtanács úgy ítélte meg, hogy a versenyző az utóbbi időszakban kimagasló képességeiről és érettségéről tett tanúbizonyságot formaautókban, emiatt a kérelem jóváhagyást nyert” – áll a közleményben, ami akár az azonnali F1-es debütálást is lehetővé tenné Lidbladnak, aki augusztus 8-án tölti majd be a 18-at. Ebből arra következtethetünk, hogy a Red Bull azzal számol, hogy már a következő két hónap során, a következő öt futam valamelyikén szüksége lehet valamelyik autójában a fiatal brit pilóta szolgálataira, hiszen a Magyar Nagydíj után már nem kellene ezt a különengedély használni.
Az indiai anyával és svéd apával rendelkező Lindblad tavaly a negyedik helyen zárta az F3-at, idén év elején pedig teljesítette a szuperlicenc megszerzésének másik feltételét, amikor az óceániai Formula Regional megnyerésével elérte a 40 pontot. Jelenleg az F2-es tabella harmadik helyén áll, nyert már egy futamot Dzsiddában, és legutóbb Barcelonában is.
A Red Bull pilótahelyzete idén igencsak volatilis, csupán a szezon második futama után felcserélték Liam Lawsont és Yuki Tsunodát két csapatuk között, és bár a japánnak az egész szezonra bizalmat szavaztak Verstappen mellett, az eddig megszerzett mindössze hét pontja miatt érthető, ha továbbra is nyitva akarják hagyni a lehetőségeiket, és akár a Racing Bullsban remeklő újonc, Isack Hadjar felléptetésével a kiscsapatban megnyílhatna egy szabad hely Lindblad számára, amennyiben a japánt teljesen mellőzik.
Ugyanennyire reális lehetőség viszont, hogy nem Tsunodát kell pótolni, hanem Verstappent: a holland ugyanis barcelonai akciójával 11 büntetőpontig jutott, s ha a következő két versenyhétvége egyikén, Montrealban vagy Spielbergben csak még egy továbbit is kap melléjük valamilyen vétséggel, akkor egyfutamos eltiltásban részesül a címvédő. Ebben az esetben is fel kellene léptetni valakit a nagycsapathoz, s szintén kéznél lehet Lindblad beugróként – ahogy a csapat másik tartalékpilótája, a japán Ayumu Iwasa is.
Az Autosport értesülései szerint a Red Bull nem Verstappen eltiltásának veszélye miatt kérelmezte Lindblad korai szuperlicencét, annak benyújtása ugyanis már a Spanyol Nagydíj előtt megtörtént.
Lindblad privát teszteken már vezette a Red Bullt, nemrég pedig az alábbi különleges kísérletben is részt vett:
A négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettel egy a harvardi egyetemen szerzett diplomával pózol.
Az F1-ből 2022 végén visszavonult Vettel eddig sem titkolta, hogy szeretné továbbképezni magát: arról tavaly ősszel beszélt, hogy újra „iskolába” jár, ugyanis mezőgazdasági területen igyekszik diplomát szerezni, ami kapcsolódik a környezetvédelemhez és az egészséges táplálkozáshoz fűződő viszonyához. A Daily Express értesülései szerint ezen kurzus helyszíne a svájci BBZ Pfaeffikon oktatási központ volt, és már ott is megszerezte az oklevelét.
Nem ez volt azonban a német egyetlen érdeklődése, hiszen egy frissen nyilvánosságra került fotón egy másik rangos egyetem, a Harvard Business School diplomáját tartja a kezében, ahol az „Üzlet a szórakoztatóiparban, a médiában és a sportban” című képzést teljesítette.
Da série “Vettel faz tudo”
Nosso Sebastião simplesmente se formou no curso “Negócios do Entretenimento, Mídia e Esportes” em HARVARD 👨🎓 pic.twitter.com/SV23sy5BJB
A lap azt írja, a kurzus tandíja napi szinten 2350 angol font volt, ami több mint 1,1 millió forintnak felel meg. Hogy nem került gigászi összegbe a teljes képzés, az annak köszönhető, hogy az egész összesen négy napig tartott, ami viszont így is nagyjából 4,5 millió forintnyi pénzébe került Vettelnek.
A német változatos helyeken tűnt már fel a nyilvánosságban F1-es visszavonulása óta: részt vett vitorlásversenyen, környezetvédelmi törekvéseinek keretében elutazott néhány nagydíjhétvégére, idén pedig a Bajnokok Tornáján a versenyautóba is visszaült.
Hogy fog-e még valamilyen fontos szerepet vállalni az autóversenyzésben, az egyelőre rejtély, noha felmerült már a neve a Red Bull tehetségkutató programjának élén Helmut Marko utódjaként, arról pedig ő maga beszélt, hogy a Le Mans-i 24 óráson még szívesen rajthoz állna.
Véletlen egybeesés, de a napokban egy másik korábbi F1-es pilóta egyetemi ténykedéséről is előkerült egy fotó. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a London Business Schoolban tett látogatást, a hallgatókkal közös csoportképén pedig nem más áll mellette, mint a Williamsnél 2020 és 2022 között versenyző, a 2021-es egyéni bajnoki cím sorsában abu-dzabi balesetével akaratlanul is kulcsszerepet játszó Nicholas Latifi, aki az F1-es mezőnyből való kisodródását követően jelentette be, hogy a tanulmányaira koncentrál, és azóta nem is versenyzett sehol.
🚨 THIS IS NOT A DRILL 🚨
After years, the goat Nicholas Latifi has been spotted alongside Zak Brown at the London Business School pic.twitter.com/n2xyZFrh8W
Miközben az F1 egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hol áll majd a 2026-os erősorrendben az Aston Martin az első Adrian Newey által tervezett autójával, a csapat nagykövete szerint a szakember érkezése hosszú távon is pozitívan befolyásolja az istálló versenyképességét.
A Red Bulltól tavaly távozott, a silverstone-i csapatban a munkát márciusban megkezdő Newey azonnal teljes kapacitással a 2026-os, új szabályok szerint épülő autóval kezdett foglalkozni, az Aston Martin így az idei, egyelőre elég gyenge szezont hajlandó is beáldozni a remélhetőleg sokkal fényesebb jövő érdekében.
Newey jelenleg 66 éves, és még ha társtulajdonosi pozíciója révén hosszú távon részese is marad az istálló életének, kérdéses, hogy mennyi ideig fog a tervezőasztal mellett tevékeny szerepet vállalni a sikerekben. Szemernyit sem aggódik viszont a jövő miatt az Aston Martinhoz 2022-ben nagykövetként csatlakozó korábbi versenyző, Pedro de la Rosa, aki szerint Newey puszta jelenléte máris olyan folyamatokat indított el az F1-es munkaerőpiacon, ami már most megalapozhatja a csapat következő évtizedeit a legtehetségesebb fiatal mérnökök bevonzásával.
„Amióta egyáltalán bejelentettük Newey érkezését, hatalmas változás vette kezdetét. Hirtelen rengetegen akartak az Aston Martinnál dolgozni, az összes csapattól, és különösen az egyetemekről jöttek érdeklődések. Egyikünk sem számított erre a hatásra, de kézenfekvő, hogy a fiatal mérnökök a szakma legjobbjával szeretnének dolgozni, hogy minél többet tanuljanak” – fogalmazott de la Rosa a SoyMotor interjújában.
„Angliában hatalmas felvevőpiaca van a mérnököknek, hiszen egy 100 kilométeres körzetben található szinte az összes csapat bázisa. Nagy verseny folyik köztük a tehetségek bevonzásáért, és Adrian jelenlétének nagy szerepe van abban, hogy inspirálja a jövő F1-es mérnökeit.”
„Ezen szerepe felett pedig könnyű elsiklani, hiszen a sportban Adrian Newey-ra mindenki olyasvalakiként tekint, aki győztes autókat tervez, de ugyanilyen fontos lesz a Newey-k új generációja, hiszen ők építik majd az Aston Martin jövőjét. Csodálatos látni a csapat belső átalakulását és gyarapodását. Amikor én csatlakoztam, még csak nagyjából 600-an dolgoztak a cégnél, de most már több mint 900-an vagyunk.”
Persze Newey érkezésével sem vált azonnal minden rózsássá az Aston Martinnál, és a közelgő nagy szabályváltozások ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a trendet, hogy a csapat eredményessége 2023 óta folyamatosan hanyatlik. A brit szakember attól sem ódzkodik, hogy nyilvánosan beszéljen a problémás területekről, szerinte például az Aston szimulátorából nyert adatok nem igazán korrelálnak a valóságban látottakkal.
A Red Bullnál még a saját igen magas mércéjükhöz képest is felettébb agyament kísérletbe vágtak bele, amikor rajtvonalhoz állították egyik versenyautójukat a Leeds labdarúgócsapat játékosai ellen…
A kérdést le lehet egyszerűsíteni arra a banális felvetésre, hogy vajon egy F1-es versenyautó vagy egy sprinter tud-e gyorsabban teljesíteni egy kijelölt szakaszt. A furcsa kísérlet ötletével a Leeds egyik játékosa, Daniel James hozakodott elő még tavaly, amikor a Red Bullnál vendégeskedett a Brit Nagydíjon, a csapat pedig, amely többek között lesiklópályára, egy felhőkarcoló tetejére, a Himalájára és zéró gravitációba is elvitte már az autóit, természetesen vállalta a kihívást.
Persze érdemes volt olyan feltételeket teremteni, amelyek mellett azért nem végtelenül egyértelmű a verseny kimenetele: a sprintet az angol másodosztályt idén megnyerő Leeds futballpályáján rendezték, és egy 180°-os fordulót is tettek bele, a füvön való elindulás és a kanyarodás pedig kihívás elé állíthatta a Red Bullt, illetve a 2011-es világbajnok RB7-es modellt vezető Arvid Lindbladot.
„Egy kicsit aggódtam a verseny előtt, hiszen még sohasem vezettem füvön, így nem tudtam, hogy fog menni” – mondta a Red Bull fiatal brit-svéd-indiai tehetsége, aki jövőre jó eséllyel, de akár már idén is az F1-es rajtrácson találhatja magát.
„Az autóban temérdek lóerő lakozik, viszont a füvön nem igazán van tapadás, szóval nem tudtam, képes leszek-e teljes gázon haladni, valamint kanyarodni. De élvezetes volt ezáltal is próbára tenni magam, és megmérkőzni más sportolókkal.”
Az ötletgazda Daniel James sérülés miatt nem tudott kiállni a Red Bull ellen, helyette viszont három csapattársa állt oda a rajtvonalra, Isaac Schmidt, Wilfried Gnonto és Largie Ramazani. A verseny a két tizenhatos vonala között zajlott: az egyikről rajtoltak, a másiknál egy bóját megkerülve fordulót vettek, a célvonal pedig megegyezett a rajtvonallal.
Lindblad félelmei valamelyest beigazolódtak, hiszen nehézkesen tudott elindulni a füvön, miközben a labdarúgók azonnal sprintelni kezdtek. A forduló után még a futók rendelkeztek némi előnnyel, innen viszont a Red Bullnak már csak gyorsulnia kellett, vagyis végül kényelmesen nyerte meg az összecsapást ezen a versenyautó számára nehezített, a futballjátékosok számára viszont otthonos terepen.
Alább megnézhető a videó is a különös versenyről, amelyben tehát a Red Bull megvédte az F1 becsületét, nem kürtölhető tele a világsajtó azzal, hogy egy focista gyorsabb lenne az autósport – 14 évvel ezelőtti – csúcstechnikájánál.
⚡️🚀 Ramazani, Gnonto & Schmidt take on the RB7 on the Elland Road pitch! The race is ON! pic.twitter.com/9PzGdJYTLX
Elpuskázott lehetőségként vonul majd be a történelembe Lewis Hamilton Ferrari általi leszerződtetése, ha a csapat a továbbiakban is elsősorban Charles Leclerc igényei szerint fejleszti a versenyautóit – Juan Pablo Montoya megfontolandó érvvel állt ki a hétszeres világbajnok mellett.
Hamilton idei szezonja egyelőre a küszködésről szól, elvétve nyilatkozik csak úgy a versenyhétvégék során, hogy összhangban érzi magát az autóval, de a kimagasló eredmények még ekkor sem érkeznek – továbbra is az F1-es sikerskálán sehova sem tehető sprintversenyen szerzett első helye számít az egyetlen „győzelmének” idén, amit Sanghajban szerzett.
Persze úgy, hogy a tavalyi év végéig még a Mercedesszel állt szerződésben, s csak januárban érkezett a Ferrarihoz, Hamilton már egy kész autóba ülhetett bele, amit az ő visszajelzései nélkül fejlesztettek. Ennek is köze lehet ahhoz, hogy a brit annyi mindent szokatlannak talál új autójában azt követően, hogy 18 évig Mercedes-motorral és 12 évig a németek gyári csapatával versenyzett.
Montoya szerint – aki az utóbbi években ismét több időt tölt az F1-es paddockban, nem utolsósorban fia karrierjének támogatása miatt – a Ferrari az új szabályrendszer szerint épülő 2026-os autójának fejlesztésekor már nem hagyhatja figyelmen kívül Hamilton igényeit, már csak azért sem, mert az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a Charles Leclerc-re igazított autóval nem lehet bajnoki címet szerezni.
„Érdekes lesz látni, hogy a jövő évi autóval jobban odafigyelnek-e majd Lewis igényeire, mint Leclerc-éire, mert jelenleg nem ez történik – mondta Montoya az AS podcastjában, amit a Motorsportweek idéz. – Véleményem szerint ugyanis ha versenyképesek akarnak lenni jövőre, akkor az autó alapjának Lewis köré kell épülnie. Hiszen azok az autók, amelyeket eddig Charles-ra terveztek, csak egy-két győzelemre voltak jók a szezon során, bajnoki címre azonban nem. Azt pedig láthattuk korábban, hogy Lewis irányítása alatt a csapata mindig gyorsan megtalálta a helyes irányt, ő mindig nagyon jól meg tudja határozni, mire van szüksége az autónak.”
Leclerc több mint hat Maranellóban töltött szezonja alatt eddig összesen nyolc győzelmet szerzett, a Ferrarinak pedig a tavalyi volt azóta a legjobb szezonja, amely során öt futamot is megnyertek a csapat autói, s másodikként zárták a konstruktőri tabellát.
„Szerintem meglepte Lewist, hogy a Ferrarinál mennyire lassan, bürokratikusan mennek a dolgok. Úgy gondolom, arra számított – ahogy mi is –, hogy mindent megtesznek majd neki, amit kér” – tette hozzá Montoya.
Hamilton a napokan éppen arra tett utalást, hogy a túl sok babért idén a csapat számára valószínűleg már nem termő szezon helyett a Ferrarinak hamarosan ideje lenne erőforrásainak 100%-ával a 2026-os autóra koncentrálnia.
Az idei Indy 500 győztese, Álex Palou ritkán látható dominanciát mutat az IndyCar aktuális szezonjában. Pár éve még csak ugródeszkaként akarta használni az amerikai versenyszférát az F1 felé vezető úton, de a McLarennel elmérgesedett kapcsolatuk után mostanra teljesen letett erről a tervéről.
A 28 éves spanyol versenyző ebben az évtizedben már három bajnoki címet szerzett az IndyCarban, s egyelőre lehengerlő formában halad a negyedik felé, miután az idei szezon első hat versenyéről öt győzelemmel és egy második hellyel távozott, köztük első alkalommal megnyerve a május végi Indy 500-at is.
Palou 2021 óta a Chip Ganassi Racing versenyzője, bár kapcsolatuk egy komoly viszályt is megélt, miközben a számára F1-es lehetőséggel kecsegtető McLarennel is felvette a kapcsolatot. 2022-ben a felek egy rejtélyes szerződtetési botrányba keveredtek: előbb a Ganassi jelentette be, hogy a spanyol pilóta a következő évre is velük marad, majd Palou ezt cáfolta, kijelentve, hogy a McLarenhez igazol át (akiknek az IndyCarban is van csapatuk). Később jogi eljárások forgatagában Palou visszakozott, s egy évvel eltolta a csapatváltást, hogy aztán 2023-ban végül már teljesen kihátráljon a McLarennel megkötött megállapodásból, így ekkor Zak Brownék követeltek tőle kártérítést a belé fektetett támogatásért. Palou 2022-ben Austinban F1-es versenyhétvégén is pályára hajthatott a McLaren autójával a szabadedzésen, a privát tesztprogram keretében pedig 2023-ban a Hungaroringen is járt.
„Örülök, hogy békét tudtam kötni Chip Ganassival az a dráma után, 2023-ra már lezártuk az ügyet. Én tudom, hogy mi történt akkoriban, és el kell fogadnom, hogy már nem csinálhatom vissza. A legjobb válaszokat az autóban adhatom” – emlékezett most vissza arra a viharos időszakra Palou az Auto Motor und Sport interjújában.
Palou akkor részben azzal indokolta kihátrálását, hogy felismerte, a közben Oscar Piastri és Lando Norris mellett elköteleződő F1-es McLarenben egy ideig nem kaphat versenyzési lehetőséget, s „túl öreg ahhoz, hogy mások sérülésére várjon”. Bár az F1-es paddockban továbbra is nagyra tartják a képességeit, ám az AMuS felemlegette számára a Williams csapatvezetőjének, James Vowlesnak a szavait, aki szerint a spanyolnak egy évnyi tesztelésre lenne szüksége, hogy beletanuljon az F1-es autók sajátságaiba.
Palou a McLarennel 2023-ban – Fotó: McLaren
„Nem igazán aggaszt. Sehol nem lennék szívesebben, mint itt – mondta az elszalasztott lehetőségről Palou. – Az IndyCarban egy kiemelkedő csapatnál vagyok, akikkel valami nagyszerűt építhetünk fel közösen. Ráadásul a harc egészen őrületes! Kétségtelen, hogy fantasztikusan kezdtük a szezont, de mindig csak az első edzés után tudjuk meg, hol állunk valójában. Kedvelem ezt a bizonytalanságot és a rendkívül kiegyenlített mezőnyt.”
„Félreértés ne essék, imádom a Forma–1-et, és az volt az álmom, hogy eljussak oda. De egyszerűen most nem megfelelő az időzítés ehhez. Miért pocsékoljak el három-négy évet egy olyan csapatnál, amely nem képes nyerni? Én nem így gondolkodok a versenyzésről. A győzelmekért akarok harcolni, különösen az olyanokért, mint az Indy 500, na meg bajnoki címekért. Egyedül ez tesz boldoggá.”
Igaz, hogy az IndyCar eseményei és az ott elért eredmények nincsenek annyira a világ szeme előtt, mintha ezeket a sikereket Palou az F1-ben érné el, ám az Indy 500 májusi megnyerésével az autósport egyik legnagyobb hőstettét így is elérte. És ez sem a teljesség érzetét nyújtotta számára, hanem csak további motivációt nyert belőle ahhoz, hogy továbbra is az Egyesült Államokban építse a karrierjét.
„Most, hogy megvan az első, csak még tovább akarom folytatni. Győztesként még jobban megértettem, mit is jelent ez az egész ebben a közegben. Ez a siker nélkül valószínűleg mindig megtaláltak volna azzal, hogy nem teljes a karrierem, de ez a teher most lekerült a vállamról!” – mondta Palou, akinek arcképét hamarosan szintén ráfaragják majd az Indy 500 győzteseinek járó Borg-Warner trófeára.
Népszerű pilóta tért vissza egy Forma–1-es autó volánja mögé a napokban: Kamui Kobayashi a Haasszal tesztelt azzal a céllal, hogy hamarosan újabb japán versenyző lehessen a mezőny tagja – de elzárkózik attól, hogy ő lehet az.
Kobayashi két napon keresztül a Paul Ricardon vezethette a Haas 2023-as autóját, a teszt pedig az amerikai csapat és a Toyota között tavaly létrejött technikai partnerség jegyében valósult meg. Kobayashi máig a Toyota utolsó saját nevelésű F1-es versenyzője, akit a 2009-es szezon végén juttattak a rajtrácsra két futamra, ám már akkor, amikor biztos volt, hogy a gazdasági válság nyomán a japán cég a szezon lezárultával kivonja gyári csapatát és minden érdekeltségét a világbajnokságról.
A pilóta ennek dacára hazája azon kevés pilótáinak egyike lett, akik úgy tudtak megragadni a mezőnyben, hogy nem japán motor hajtotta az autóikat: három évet lehúzott a Saubernél, egyet pedig még a Caterhamnél is, majd a csapat megszűnésével 2014-ben teljesítette utolsó futamát a királykategóriában. Eközben Japán egyik legsikeresebb F1-es pilótája is lett, hiszen 2012-ben hazai futamán dobogóra állt a Sauberrel.
Kobayashi versenyzői karrierje ezt követően is folytatódott, és újra is egyesült a WEC-be beszálló Toyotával, akikkel kimagasló sikereket értek el: a pilóta a 2019/20-as, valamint a 2021-es szezont is világbajnokként zárta, Mike Conway-jel és Jose Maria Lopezzel osztozva az autón, és egy alkalommal a Le Mans-i 24 órást is megnyerte. 38 évesen még ma is a mezőny tagja, egyúttal viszont a WEC-csapat főnökévé is kinevezték. Ezen sűrű teendői közé fért most be az F1-es autóba való visszatérés, nem sokkal az idei Le Mans előtt. Bár a hibridkorszak első évében, 2014-ben még ott volt a mezőnyben, elmondása szerint rengeteget változtak azóta az autók tulajdonságai.
— MoneyGram Haas F1 Team (@HaasF1Team) June 5, 2025
„Most egy kicsit más szerepet vettem fel, hiszen Forma–1-es autót vezetek a Haas csapatával. Ez a Toyota és a Haas közötti együttműködés része, ami segít abban, hogy feljesszük a jövőbeli technológiánkat, valamint hogy F1-es lehetőséghez juttassunk egy Toyota-versenyzőt a későbbiekben. Én már nem vagyok elég fiatal, hogy a Forma–1-et célozzam meg, viszont meg tudom majd osztani a tapasztalatomat a fiatalokkal azzal kapcsolatban, hogy milyen érzés vezetni az autót, és mire érdemes készülniük” – fektette le a teszt célját Kobayashi a Haas videójában.
„2014 óta nem vezettem F1-es autót, 11 év elteltével pedig már nagyon más érzést nyújt a vezetés. de rendkívül élveztem. Egész könnyen belefértem az autóba, és fizikálisan is jól bírtam, végig mosolyogtam a napot.”
— MoneyGram Haas F1 Team (@HaasF1Team) June 5, 2025
A Toyota versenyzői programja új dimenziót kapott, amióta a Haas révén újraalakította az F1-es kötődéseit a cég, hiszen a formaautós pilótáik szeme előtt immár reális lehetőségként lebeghet a királykategória elérése. A gyártó saját neveltjei között megtaláljuk az idén második F2-es szezonját futó Ritomo Miyatát, rajtuk kívül az európai szférában idén megjelent Jin Nakamurára és a Super Formula tavalyi második helyezettjére, Rikuto Kobayashira lehet még érdemes figyelni (aki nem rokona Kamuinak). Ryo Hirakawa a Haas tesztpilótájaként idén szabadedzéseken is vezetett már, de 31 éves kora miatt reálisan ő nem szövögethet már álmokat hosszú F1-es versenyzői karrierről.