Szerző: Bognár Viktor

  • Leclerc-t azzal nyugtatják, hogy nem a szabályokban kell keresni a gondot, hanem a Ferrarinál

    Leclerc-t azzal nyugtatják, hogy nem a szabályokban kell keresni a gondot, hanem a Ferrarinál

    Charles Leclerc először próbálta ki a 2026-os szabályok szerint lemodellezett F1-es Ferrarit a szimulátorban, és nem nagyon tetszett neki, amit tapasztalt. Ez viszont a Williamst csak megerősítette abban, hogy ők ellenben nagyon jól állnak az előkészületekkel.

    A csapatok január 1-jétől belevethették magukat a teljesen új aerodinamikai szabályok által meghatározott karosszéria fejlesztésébe, miközben az új motorokon már régebb óta dolgozhat a hat gyártó. Eközben a szimulátorokba is megérkeztek az első 2026-os modellek, így azok segítségével még több adatot nyerhetnek a mérnökök, és a pilóták is kaphatnak egy kezdeti érzetet arról, milyen lesz majd vezetni az új autókat – hiszen valós teszten majd csak január végén hajthatják őket pályára először.

    A Ferrarinál a két versenyző közül egyelőre csak Leclerc próbálta ki az új autót a szimulátorban, és nem volt elragadtatva a tapasztaltaktól.

    „Mondjuk úgy, hogy nem ez a legélvezetesebb autó, amit valaha vezettem. De még mindig a projekt viszonylag korai fázisában járunk. Abba helyezem a reményem, hogy a következő hónapokban még sokat fog javulni a rendszer, de az nem titok, hogy a jövő évi szabályokkal a versenyzők számára valószínűleg sokkal kevésbé lesz élvezetes a vezetés. Szóval egyelőre nem vagyok valami nagy rajongója” – idézi a monacóit a The Race.

    „Persze ez is egy kihívás, és szeretem az olyan kihívásokat, amikor egy nagyon másképpen működő autóból kell kihozni a maximumot. De hogy ezt élvezném-e? Valószínűleg nem.”

    Amikor megkérdezték Leclerc-től, hogy az alaposan megvágott leszorítóerő vagy az energiavisszanyerés eddiginél is nagyobb szüksége zavarja-e inkább, így felelt: „Mindkettő, de a második egy kicsit jobban. Egyelőre még nem tudom elképzelni, milyen lesz a versenyzés, milyenek lesznek az előzések az új szabályokkal.”

    A lap Leclerc véleményére reagáltatta a Williams csapatvezetőjét, James Vowlest, aki saját pilótáinak visszajelzései alapján mondhatja, hogy az új szabályok egyáltalán nem olyan aggasztóak, ahogyan a monacói lefesti azokat, egyszerűen csak a Ferrari még jókora hátrányban van a szimulátoros modell fejlesztésében, mint a grove-i csapat.

    „Szerintem kijelenthetjük, hogy mi más csapatokhoz képest előrehaladottabb állapotban vagyunk. És a helyzet jobbá fog válni, ez az üzenetem Charles-nak – fogalmazott Vowles. – Ez kicsit el is árulja számunkra, hogy ők hol tartanak a tanulási folyamatban. Én egyáltalán nem gondolom, hogy a jövő évi formula rossz lenne, inkább csak más. Amint a csapatok átverekszik magukat ezeken az akadályokon, szép dolgokat fognak tapasztalni a túloldalon. Csak még nem járnak ott. Szóval én nagyon is várom a következő évet.”

  • Verstappen reagált Pérez kritikájára, és közölte, még van egy elintézetlen ügyük

    Verstappen reagált Pérez kritikájára, és közölte, még van egy elintézetlen ügyük

    A Red Bull által tavaly év végén menesztett Sergio Pérez a napokban kiteregette néhány sérelmét a csapattal és Max Verstappennel kapcsolatban. A hollandot megkérdezték Spielbergben korábbi csapattársa véleményéről, de nem tartja valószínűnek, hogy a mexikói valóban kritikus hangvételben nyilatkozott volna róla.

    Egy mexikói podcastban Pérez beszélt egyebek mellett arról, hogy a Red Bullnál ő és Verstappen is hosszú ideje jelezték már, hogy nem jó irányba haladnak az autó fejlesztésével, tudomása szerint pedig az idén alulteljesítő helyetteseinek fényében a csapatnál már bánják, hogy felbontották a szerződését.

    A hatszoros futamgyőztes továbbá felhozta a Verstappennel való legismertebb konfliktusát a 2022-es szezonból, amikor Interlagosban a holland a csapat kérésére sem volt hajlandó elengedni őt maga mellett, s Pérez is megerősítette, hogy ennek hátterében a csapattársának azon gyanúja állt, miszerint a mexikói korábban Monacóban azért balesetezett az időmérő végén, hogy neki már ne legyen esélye elvenni tőle a pole-t.

    „Maxnek gondja volt azzal, ami Monacóban történt. Sohasem beszélt nekem erről közvetlenül. Megtartotta magának, aztán hat-nyolc hónappal később előhozta. Max már csak ilyen. Magában tartja a dolgokat, mígnem aztán egyszer kiereszti azokat, általában a pályán” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Pérez.

    Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján nekiszegezték a kérdést Verstappennek, nem érez-e csalódottságot Pérez róla alkotott véleménye miatt.

    „Nem. Szerintem nem úgy értette, ahogy ezt most egyesek megfogalmazzák. Jó a kapcsolatom Checóval, mindig is jól kijöttünk, amíg csapattársak voltunk. Nagyon tisztelem őt, és ő is tisztel engem” – válaszolta Verstappen.

    „Remélem, hamarosan újra láthatom őt a paddockban, mert még oda akarom neki adni egy sisakomat. Ő is nekem adta a sajátját egy nagyon szép üzenetet mellékelve, ezért megígértem, hogy én is adok neki egyet. Remélhetőleg a mexikói verseny környékén megtörténhet. Szóval bármit is ír a média, én tudom, hogy Checo valójában milyen, és jó a kapcsolatunk.”

  • A fellegekben jár a szinte mindenkinél gyorsabb újonc, de Marko őt is visszarángatta a földre

    A fellegekben jár a szinte mindenkinél gyorsabb újonc, de Marko őt is visszarángatta a földre

    Spielbergben átesett a tűzkeresztségen Alex Dunne, a McLaren fiatal versenyzője, aki először vett részt F1-es szabadedzésen a csapat egyik autójával – ráadásul egyből a negyedik leggyorsabb idővel zárt.

    A 19 éves ír versenyző tavaly csatlakozott a McLaren pilótaprogramjához, jelenleg pedig vezeti a Forma–2 pontversenyét, noha az elmúlt hetekben nehéz időszakot élt meg balesetei és az őt megtalált kritikák miatt.

    Mindez viszont a McLaren vele szövögetett tervein nem változtatott, Dunne néhány privát teszt után először vezethette a csapat idei autóját az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, Lando Norris helyén, s bár elsődleges feladata az MCL39-re érkezett fejlesztések ellenőrzése volt, végül a meglepően erős 4. helyen zárta az egyórás gyakorlást: az élen záró George Russelltől 224 ezredre, a másik McLarent vezető Oscar Piastritól pedig csak 69 ezredre maradt el.

    Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy csak az első edzésre beültetett tesztpilóta ilyen előkelő helyen végezzen a tabellán, bár nem túl régen volt rá példa: a 2023-as szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj nyitóedzésének tesztpilótákkal teletűzdelt mezőnyében Felipe Drugovich második lett az Aston Martinnal.

    „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan ez a nap alakult – fogalmazott Dunne a McLaren pénteki közleményében. – Az edzés előtt tudtam, hogy a cél nem a teljesítmény lesz: a tesztprogramon kellett végigmennem, segítve a csapatot a hétvégére való felkészülésben. Ennek fényében jó érzés volt, hogy a végén a tempómat is megmutathattam.”

    Fotó: McLaren

    „Maga az edzés is tisztán lezajlott. Az elején aerodinamikai szenzorokkal vezettem, amelyek értékes adatokkal látták el a csapatot az összehasonlításokhoz. Képes voltam használni azt a tudást, amit a korábbi autóval futott privát teszteken és a szimulátorban megtanultam, szóval nagy köszönet jár a csapatnak, hogy ilyen jól felkészítettek. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, és ahogy az edzés végén a rádióban is mondtam, egy kisfiú álma ezzel valóra vált.”

    Dunne-nak sűrű programja volt pénteken, hiszen az F2 is versenyez ezen a hétvégén a Red Bull Ringen – a McLaren fiatalja később a hetedik helyet szerezte meg az ottani időmérőn. Hibátlan F1-es bemutatkozásával viszont felrajzolta magát egy jövőbeli ülés várományosaként a királykategóriában. A McLaren volánjánál mutatott teljesítménye más csapatoknak is felkeltette a figyelmét, s még a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elismerően beszélt róla, de azért hozzátette: „Igen, de feltekerte a motort.”

    Arra a kérdésre, nem bánja-e, hogy Dunne nem a Red Bull kiterjedt pilótaprogramjának tagja, hanem hagyták, hogy elhappolja őt előlük a McLaren, az osztrák szakember meglepően előzékenyen és realistán reagált. „Csak négy ülésünk van. A miénk lett viszont [Isack] Hadjar és [Arvid] Lindblad. Nem lehet nálunk az összes tehetség.”

  • Hihetetlen csavar: évtizedekig irányította a Ferrarit, most leszerződött a McLarenhez

    Hihetetlen csavar: évtizedekig irányította a Ferrarit, most leszerződött a McLarenhez

    Senki által nem előrelátott fordulatot vett a Ferrari korábbi elnökének, Luca di Montezemolónak a karrierje, miután nyilvánosságra került, hogy a McLaren holdingcégének igazgatója lett.

    Luca di Montezemolo négy évtizeden át volt a Ferrari és a FIAT arca: 1973-ban csatlakozott a versenycsapathoz, ahol az akkori elnök Enzo Ferrari jobbkezeként ténykedett, majd sportigazgató lett, pár évvel az alapító halálát követően pedig 1991-tól őt nevezték ki a Ferrari elnökévé, amely posztját egészen 2014-es távozásáig őrizte.

    Tényleg nem lehet sok ma is élő embert találni, akit jobban azonosítanak a Ferrarival, mint Montezemolót. Talán csak Piero Ferraritól, a néhai elnök fiától tűnne még furcsábbnak, ha egy olyan vállalathoz szerződne át, amely már vagy fél évszázada a Ferrari ellenpontja a Forma–1-ben. Az ősi rivális, amely az eredményességi örökrangsorban is a második helyen üldözi őt.

    Pedig az Egyesült Királyságban bejegyzett cégeket listázó Companies House friss dokumentumából, ami ellepte a közösségi média autósportos szegletét, tisztán kiolvasható, hogy június 27-étól, vagyis cikkünk megjelenésének napjától Montezemolo a McLaren Group Holdings Limited egyik igazgatójává vált.

    Anélkül, hogy túlságosan belemennénk a szövevényes vállalati hálózatba: a McLaren Group Holdings Limitedet nemrég hozta létre egy Abu-Dzabiban székelő befektetőcsoport, hogy egy ernyő alá gyűjtse az Egyesült Királyságban meglévő üzleti érdekeltségeit, s ezek közé tartozik a több versenysorozatban csapatot működtető McLaren Racing is, amelyben szintén van tulajdonrésze.

    Montezemolo a McLaren Group kilenc igazgatójának egyike lett. A cég és a versenycsapat sem adott még ki közleményt erről a fejleményről mostanáig, így nem tudni, hogy a 77 éves üzletembernek lesz-e bármi kapcsolata a McLaren versenyzési részlegével. Pletykaként, sejtésként olvasható még egyelőre, hogy igen, de nem az F1-ben, hanem a McLaren hypercar-programjában, amivel a csapat 2027-ben készül beszállni a Hosszútávú-világbajnokságba.

  • Nem csoda, hogy Verstappen elégedett új versenymérnökével, aki Räikkönenen edződött

    Nem csoda, hogy Verstappen elégedett új versenymérnökével, aki Räikkönenen edződött

    Max Verstappen értékelte a beugró versenymérnökével, Simon Rennie-vel töltött első napját az Osztrák Nagydíj pénteki edzései után.

    A négyszeres világbajnok állandó versenymérnöke, Gianpiero Lambiase személyes okokból hiányzik az Osztrák Nagydíjról – ez az első alkalom Verstappen Red Bullhoz való 2016-os fellépése óta, hogy egy versenyhétvégén nem dolgozik együtt a paddock egyik legismertebb párosa.

    Mint azt a csapat korábban bejelentette, Simon Rennie vette át a holland melletti versenymérnöki feladatokat a spielbergi hétvégére, akinek rengeteg tapasztalata van már ebben a munkakörben, hiszen korábban betöltötte ezt a posztot a Renault/Lotus csapatánál Fernando Alonso, Robert Kubica, Nick Heidfeld és Kimi Räikkönen, majd a Red Bullnál Mark Webber, Daniel Ricciardo és Alexander Albon mellett is, az utóbbi években viszont már a gyárban segíti az istálló munkáját. Rennie volt az elszenvedője a 2012-es Abu-dzabi Nagydíjon győzelem felé száguldó Räikkönen azóta az F1-es folklórba bekerült rendre teremtésének is, vagyis az ő fülébe érkezett meg először a „hagyj békén, tudom, mit csinálok” intelem.

    Verstappen szintén nem tartozik a legkönnyebben kezelhető pilóták közé, számos Lambiaséval való csörtéjébe belehallgathattak már a nézők a versenyek során, de talán ha van még valaki az F1-es berkekben, aki nem jön zavarba a szélsőséges versenyzői kirohanásoktól, az Rennie.

    „Eddig nagyon jól mennek a dolgok Simonnal – nyilatkozta Verstappen az F1 hivatalos csatornájának az edzésnap végén. – Persze már régóta ismerem őt, eleinte a másik garázsból, mostanság pedig a szimulátorban dolgozok vele, rengeteg tapasztalata van. Minden nagyon-nagyon jól haladt ma, azonnal elkapta a fonalat.”

    „Általában véve is sima nap volt, nem akadtak nagyobb gondjaink. Egy kis tempónk viszont hiányzik, az autó a rövid és a hosszú etapok során is alulkormányzottnak érződött, ettől pedig valahogyan meg kell szabadulnunk.”

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is előkeresett néhány szép szót a régi posztját felelevenítő mérnök számára.

    „Az utóbbi időben a szimulátorokon dolgozott, de most visszatérve is ugyanolyan éles, mint a régi időkben volt. Nagyon közvetlen a kapcsolatuk, eddig jól működik” – mondta Marko.

  • Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    George Russell csütörtöki megjegyzése után a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak kellett választ adnia a paddockot egyre inkább lázban tartó kérdésre: most akkor jön-e Max Verstappen a Mercedeshez, és kinek a helyére?

    Nem újkeletű téma már, hogy a Mercedes csapatfőnöke Verstappen elérhetősége körül szimatol: már tavaly tavasszal elkezdődtek a puhatolózások, beszélgetések Wolff és a holland pilóta menedzsmentje között, az osztrák sportvezető pedig – a paddockban szokatlan módon – nem is titkolózott azzal kapcsolatban, hogy egy világsztár van a radarján, miközben elmondása szerint jelenlegi pilótapárosával, Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel is elégedett.

    A téma azért merült fel Spielbergben ismét, mert Russell elmondása szerint az idén év végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról szóló egyeztetések egyelőre még nem kezdődtek el közte és Wolff között – noha a brit pilóta most azt mondta, mivel két ülés van egy csapatban, ő nem félti a sajátját, ezzel arra utalva, hogy a nála eddig gyengébben teljesítő, bár még újonc Antonelli helyére kellene ültetni Verstappent, ha a holland akár már jövőre csapatot váltana.

    Hoppá: Russell elismerte, hogy Verstappen egyeztet a Mercedesszel

    Wolffot ennek nyomán pénteken több sajtóorgánum is faggatni kezdte, hogyan állnak a dolgok Verstappen lehetséges Red Bulltól való átcsábítása körül.

    „Először is, nincs csúszás George szerződésének tárgyalásában, hiszen régóta ismerjük egymást, és már régen lefektettük a tárgyalások időkereteit” – szögezte le Wolff a Sky Sports videójában.

    „Ugyanakkor a világ legjobb autómárkáját képviselő csapatfőnökként természetes, hogy szemmel tartom, mik egy négyszeres világbajnok tervei a jövőben, ami lehet akár a távoli jövőben is. Ennek viszont semmilyen hatása nincs arra, hogy rákerüljön az aláírás George szerződésére. Egyszerűen próbáljuk megérteni, hogy milyen távlatokban gondolkodhatunk [Verstappennel].”

    A Mercedes csapatfőnökének arra is van magyarázata, miért teríti ki a nyilvánosság elé pilótakártyáit, miközben az F1 zárt közegében megszokott, hogy különösen a legjobb versenyzőkkel való tárgyalásokat mindenki igyekszik titokban tartani. Tavaly januárban maga Wolff is csak pár nappal a bejelentés előtt értesült róla, hogy az akkor még nála vezető Hamilton megállapodott a Ferrarival.

    „Igyekszünk átláthatóak maradni. Azt is csinálhatnánk, hogy mindent elrejtünk egymás elől, de az elmúlt 10-12 évben, amióta itt vagyok, szívesebben állok inkább elő azzal, hogy mi a helyzet. A versenyzők is sok mindent tudnak, beszélgetnek egymással, így én is nyitott vagyok. De nem fogok olyat mondani, hogy leigazoljuk Maxet, mivel ez még nagyon távolinak tűnik jelenleg. George-dzsal pedig mindent megbeszélünk” – mondta.

    Az óvatosan, de mégis kicsit idegesen nyilatkozó Wolff semmilyen utalást nem tett arra, hogy Verstappen akár már jövőre a Mercedes pilótája lehet, ami egy fájdalmas döntést vonna maga után az egyik jelenlegi pilóta elküldésével vagy partvonalra helyezésével, azt ugyanakkor ő is elmondta, hogy nem látja semmi akadályát annak, hogy egy napon Russell és Verstappen csapattársak legyenek – dacára az elmúlt hónapokban közöttük kiéleződő több konfliktusnak a versenypályákon, amiket felhevült szócsaták követtek.

    „Idestova tíz éve tagja a programunknak, mindig az elvárásainknak megfelelően teljesített. Az elmúlt három évben nem adtunk neki olyan autót, amivel világbajnoki címet szerezhetett volna, de ez a mi hibánk. Amikor viszont jó volt az autó, versenyeket nyert” – mondta Russellről már az Autosportnak.

    „Bármilyen felállást el tudok képzelni. Azok után, hogy [Nico] Rosberg és Hamilton a világbajnoki címért harcoltak, már minden más könnyűnek tűnik. Vannak előnyei és hátrányai is, ha egy csapat két versenyzője összecsap: láttunk már példákat arra, amikor ez működött, és arra is, amikor nem.”

    Rosberg és Hamilton 2013 és 2016 között voltak a Mercedes versenyzői, ebből háromszor ők ketten csaptak össze a világbajnoki címért, amit a brit kétszer, a német egyszer szerzett meg – de az ő párharcukat is feszültségek és ütközések fűszerezték.

  • Norris az élen, a figyelem a Ferrarin az Osztrák Nagydíj második edzésén

    Norris az élen, a figyelem a Ferrarin az Osztrák Nagydíj második edzésén

    Lando Norris futotta a leggyorsabb köridőt az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, mögötte Oscar Piastri és Max Verstappen végzett.

    Bár nem a második szabadedzés az, amelynek a legvégéig repkednek a jobbnál jobb köridők, és sérült autókról sem tudunk képeket mutogatni, de mégsem mondható, hogy eseménytelen lett volna a második gyakorlás Spielbergben.

    Az események egy jobbra húzó Racing Bullsszal indultak: Liam Lawson jelezte a rádióban, hogy az autója nem egyenesen halad a pályán, ha elengedi a kormányt, így gyorsan vissza is szólították őt a garázsba. Laurent Mekies csapatfőnök a Sky Sports műsorában hamarosan el is mondta, hogy egy a két edzés között az autón elvégzett módosításba csúszott hiba, ami veszélyesen megváltoztatta az autó menettulajdonságait – de a szerelők ezt gyorsan helyrehozták, így az új-zélandi pilóta számottevő időveszteség nélkül részt vehetett a folytatásban.

    A következő szokatlan látványt a 6-os kanyarnál kicsúszó és a füvön átszánkázó Charles Leclerc jelentette, nem sokkal utána pedig a másik Ferrarival Lewis Hamilton került egy feltartós incidensbe: bár a brit figyelte a tükröt, Andrea Kimi Antonelli mégis váratlanul érkezett meg mögé nagy tempóval a domboldalon, és le kellett hajtania a pálya nyomvonaláról, hogy elkerülje a Ferrarival való ütközést. Hamilton egy intéssel gyorsan bocsánatot is kért mercedeses utódjától.

    A Ferrarikra ezektől az apró incidensektől eltekintve is fokozott figyelem helyeződött, hiszen sokat várnak a hétvégére hozott fejlesztéseiktől: Leclerc az 5., Hamilton a 10. lett, a brit egy alkalommal ezúttal is hallható volt a csapatrádión, amint a tempóhiányra panaszkodott.

    A tabella élére az edzés félidejénél, lágy gumikat használva a két McLaren ugrott, mielőtt a mezőny megkezdte volna a hosszabb etapokra való felkészülést. A legjobb idővel záró Norris 1:04,580-as kört futott, ami egy másodperccel jobb annál, mint amivel George Russell az élen zárt az első gyakorláson.

    A harmadik Max Verstappen lett a Red Bull-lal, a negyedik pedig Lance Stroll az Aston Martinnal. Az ötödik helyezett Leclerc már hattizedes lemaradást szedett össze, de ezzel együtt is a 13. helyezett Isack Hadjarig mindenki egy másodpercen belül maradt Norrishoz képest.

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéje a szombaton 12:30-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Elvesztette a Mercedes azt a személyt, aki nélkül egyetlen F1-es autója sem gördülhetett pályára

    Elvesztette a Mercedes azt a személyt, aki nélkül egyetlen F1-es autója sem gördülhetett pályára

    A gyártási részlegen dolgozó egyik munkatársát gyászolja a Mercedes, akinek tiszteletére egy különleges matrica került fel George Russell és Andrea Kimi Antonelli autójára az Osztrák Nagydíjon.

    A legutóbbi Kanadai Nagydíjon idén először győzelmet és kettős dobogót szerző csapat a spielbergi F1-es hétvége péntekén osztotta meg a szomorú hírt és számolt be a különleges megemlékezés módjáról.

    „Az elmúlt héten sajnos elveszítettük kollégánkat és barátunkat, Mark Hudsont. Mark 12 éven át dolgozott a Kompozitgyártó Osztályon, és nagy szeretetnek örvendett a Lauda úton lévő gyárban. Tiszteletére ezen a hétvégén az autóinkon viseljük a nevét” – írta X-oldalán a csapat.

    A racingnews365 idéz egy további részletet a csapattól, amely feltárja, milyen különleges szerepet töltött be Hudson a Mercedes életében: „Minden évben ő volt az, aki felhelyezte az utolsó alkatrészt az új autóra, mielőtt kiküldtük az első bejáratásra.”

    Mark Hudson neve az autók orrkúpján a rajtszám alatt kapott helyet, fölötte pedig egy zöld mezőben a „pre-fit OK” felirat olvasható. A csapat elmondása szerint ez Hudson egyik feladatköréhez tartozó mondat.

    Egy esetleges hétvégi győzelmet bizonyosan elhunyt kollégájuknak ajánlanák a Mercedes csapattagjai, és bár egy ilyen végkifejlet még messze van, Russell megtette az első lépést efelé azzal, hogy a leggyorsabbnak bizonyult az első spielbergi szabadedzésen.

  • Rengeteget segít az F1-es versenyzőknek, hogy nem azt látják az autóból, ami a szemük előtt van

    Rengeteget segít az F1-es versenyzőknek, hogy nem azt látják az autóból, ami a szemük előtt van

    Az autósport közönsége mára megszokta a formaautókon a versenyzők fejét védő, nem túl esztétikus halo látványát, de bizonyosan mindenki eltűnődött már egy kérdésen: nem zavarja a látásban a pilótákat a szemük előtt a karosszériához csatlakozó függőleges tartóelem? És mi baj lenne, ha azt egyszerűen eltávolítanák onnan? Az F1-es technikát legérthetőbben elmagyarázni tudó Pat Symonds érkezik a válasszal.

    A Forma–1-ben 2018-ban tették kötelezővé biztonsági okokból a halo használatát, ami a következő években sorban az FIA ranglétrájának többi formaautós sorozatában is megjelent – s minden bizonnyal megakadályozott már néhány balesetet, ami fejsérüléssel járhatott volna, ha nem védi a versenyzőket a titánból készült keret.

    Symonds, aki az F1-es paddock veterán technikai igazgatójaként ismert – jelenleg a Cadillac alkalmazásában áll –, hosszú ideje dolgozik a brit Autosportnál és testvérlapjainál is, ahol a sport technikai részleteit igyekszik közérthetően elmagyarázni a közönségnek. Egy utóbbi rajongói kérdés arról érdeklődött nála, hogy lehetséges lenne-e olyan halót tervezni az autók köré, amelyből hiányzik a középső, függőleges tartóelem – hiszen elviekben ez a versenyzők látóterét is növelné, így biztonsági szempontból akár még előnyös is lehetne.

    A brit szakember az emberi test egy érdekes működési sajátságára mutatott rá a válaszában.

    „Azt hihetnénk, hogy az oszlop akadályozza a kilátást, vagy legalábbis elvonja a versenyző figyelmét, amikor a vizuális érzékelésre a legnagyobb szükség van ahhoz, hogy pontosan eltalálja a kanyarcsúcspontokat” – áll Symonds válasza az Autosport hasábjain.

    „A valóságban azonban a versenyző nincs tudatában a középső tartóelem jelenlétének, és ez az úgynevezett retinális diszparitásnak köszönhető. Ha két jól működő szemünk van, képesek vagyunk a mindkét szem által külön-külön látott képekből háromdimenziós képet alkotni, és ezáltal felmérni a megfigyelt tárgy helyzetét és távolságát.”

    Brendon Hartley, Toro Rosso, Halo

    „Ez azért lehetséges, mert a két szem által látott képek enyhén eltérnek, mivel kicsit más szögből látják ugyanazt a tárgyat. Az agyunk ezután egyesíti ezeket a képeket, hogy kialakuljon a távolság megítéléséhez szükséges térérzékelés.”

    „A retinális diszparitás abból adódik, hogy a domináns szemünk egy közel lévő, közvetlenül előttünk lévő tárgyra fókuszál, míg a nem domináns szemünk inkább a háttérre. Az agy ezt a két információt külön dolgozza fel, aminek hatására a domináns szem előtt lévő tárgy átlátszónak, vagy legalábbis áttetszőnek tűnik.”

    Symonds emellett hozzátette, nem szabad elfelejtenünk, miért is alakították ki a halót éppen úgy, ahogy ma kinéz: a középső elemnek nem csak a stabilitás erősítése a funkciója, hanem védelmi szerepe is van, hiszen el tud téríteni a versenyző feje felé szemből érkező tárgyakat – akár egy rugót is, ami Felipe Massának okozott sérülést a 2009-es Magyar Nagydíj hétvégéjén, és részben éppen az az eset indította el a gondolkodást a fejvédelem erősítése kapcsán.

    A középső elem eltávolítása pedig strukturálisan is legyengítené a halót: Symonds szerint ebben az esetben csak úgy tudná megőrizni jelenlegi merevségét és ellenállóképességét, ha jóval nagyobb lenne a tömege a jelenlegi 7 kg-nál, ami nem lenne egy szívesen látott fejlemény a mérnökök számára.

    Ha ez nem a Cadillac egyik jövő évi F1-es pilótájának bejelentése, akkor semmi sem az

  • „Legközelebb is ezt tenném” – fejre állt autó és 100 másodperc büntetés után változott a nürburgringi 24 órás győztese

    „Legközelebb is ezt tenném” – fejre állt autó és 100 másodperc büntetés után változott a nürburgringi 24 órás győztese

    A ROWE Racing BMW-je nyerte a Nordschleifén rendezett 24 órás versenyt, pedig a Manthey Porschéja ért célba elsőként – hiába óvtak ugyanis már a futam közben, a felügyelők Kevin Estre-t találták vétkesnek egy lekörözésnél történt balesetben.

    A Zöld Pokol 24 órás versenye már az időmérőn is hozott egy bizarr jelenetet, majd nem sokkal a rajt után áramszünet miatt hosszú leállást kellett elrendelni, de az igazán nagy port kavart beszédtéma a végjátékra maradt, egy olyan forgatókönyvvel, amit senki nem szívesen lát az autósportban, és különösen nem egy egynapos küzdelem végén: nem az az autó lett az összetett győztese, amely elsőként ért célba.

    A Porschét vezető Estre-t a BMW-vel Raffaele Marciello üldözte az első helyért, amikor az éllovas lekörözés közben összeütközött egy GT4-es Aston Martin Vantage-zsal, miután nem értették meg egymás szándékát annak pilótájával, Rolf Scheibnerrel. Estre egy jobbosban a belső íven próbált meg elmenni, ám Scheibner ráhúzta az autót. Az ütközésben a GT4-es autó járt pórul, a szalagkorlátnak csúszott és fejtetőre állva landolt – a versenyző épségben szállt ki belőle.

    A baleset több fedélzeti kamerából:

    Estre megőrizte a vezetést, ám a felügyelők őt találták vétkesnek az ütközésben, és egy bokszkiállás során letöltendő 100 másodperces büntetést róttak ki rá. A csapat azonban nem töltette ezt le az autójával a leintésig, ehelyett óvást nyújtottak be a szerintük érdemtelen büntetés ellen. Ezt viszont pár perccel a verseny vége előtt a felügyelők visszadobták azzal az indoklással, hogy verseny alatt kiosztott időbüntetéseknél nincs helye óvásnak.

    A 100 másodpercet így utólag adták hozzá a végül elsőként befutó Porsche eredményéhez, amely így a második helyen végzett, az összetett győztes pedig a ROWE Racing BMW-je lett Marciello, Augusto Farfus, Jesse Krohn és Kelvin van der Linde kezei alatt.

    Estre, aki Ayhancan Guvennel és Thomas Preininggel osztozott az autón, a büntetés ellenére sem érzi, hogy ő hibázott volna a balesetnél, elmondása szerint egy újabb hasonló esetben sem tudna másképpen dönteni.

    „Nyitva hagyta nekem az ajtót a tripla jobbosban, így a belső ívre mentem, ahol megnyílt a hely. Ekkor viszont befelé kanyarodott, és onnantól már mégsem volt elég hely. Láttam, hogy érkezik, fékeztem, teljesen lehajtottam a kerékvetőre, de nem volt hova mennem. Rengeteg helye lett volna az út bal oldalán, de vagy nem látott engem, vagy azt gondolta, hogy még messzebb vagyok mögötte. Elég szomorú lett a végkifejlet, főleg neki, de örülök, hogy jól van. Viszont ha újra ilyen szituációval szembesülnék, akkor is ugyanígy tennék, mert nem gondolom, hogy bármit is rosszul csináltam volna” – idézi a sportscar365 a francia Estre-t, aki egy héttel a Le Mans-i 24 óráson elért második helyét követően egy másik nagy egynapost is ugyanolyan eredménnyel zárt.

    Kubica egykor a formaautók hangját sem bírta elviselni, de aztán megnyerte az elméjével vívott csatát