Szerző: Bognár Viktor

  • Hamilton belengette, a jövőben egy egész más szakma sztárjaként fog visszatérni Silverstone-ba

    Hamilton belengette, a jövőben egy egész más szakma sztárjaként fog visszatérni Silverstone-ba

    Lewis Hamiltont teljesen magával ragadott valami a Brit Nagydíj helyszínén, aminek viszont semmi köze a versenyzéshez. Kezdi azonban összegyűjteni a bátorságot, hogy egy másik képességét is meg merje mutatni a közönségnek.

    A brit versenyzőről régóta közismert, hogy a rivaldafénytől távol hobbiként foglalkozik zenével és énekléssel. Bár erről eddig nem sok mindent osztott meg a nyilvánossággal, pár éve megjelent a Christina Aguilerával közös alkotásuk, amiben Hamilton XNDA művésznéven rappel.

    Silverstone-ban péntek este koncertet adott a brit R&B-előadó, Raye, aki történetesen jó barátságot ápol Hamiltonnal, többször is meglátogatta már őt a versenyhétvégéken, és most is a Ferrari garázsából követheti az eseményeket az énekesnő.

    Pénteken azonban még a hétszeres világbajnok volt az, aki rajongói énjét felöltve végigállta Raye koncertjét, lelkesen videózva is az előadást. Az élményre aztán másnap, a szurkolói zóna vendégeként is kitért, megszellőztetve, hogy egy napon talán ő is képes lehet hasonló koncertet adni az F1-es hétvégére kilátogató közönségnek.

    „Az előző este ott voltam Raye koncertjén, ami elgondolkodtatott. Gyakran tűnődök azon, hogy milyen érzés lehet a közönség előtt állni és előadni nekik valamit. Én is minden évben rengeteg zenét készítek, szóval akár én is kiállhatnék velük ide.”

    „Egy napon. Egy napon eljövök ide, és csinálok valamit!”

    Mivel a brit idén kezdte meg új együttműködését a Ferrarival, pár évig valószínűleg még nem tervezi befejezni a karrierjét, de talán miután kiszáll a sportból, elérkezettnek tartja majd az időt, hogy beindítsa zenei pályafutását, amivel továbbra is a köztudatban maradna – feltéve, hogy nem vágyik olyan nyugodt, a nyilvánosságtól távol töltött visszavonulásra, mint néhány korábbi kollégája, Sebastian Vettel vagy Kimi Räikkönen.

    És ne feledjük, nem Hamilton az egyetlen zenei vénával megáldott Ferrari-pilóta jelenleg: Charles Leclerc tavaly ki is adott egy albumot, amiben egy ismert francia művésszel adnak elő zongoraduetteket.

  • Tanácsot ingyen nem ad, de egy hízelgést azért eleresztett Verstappen felé Alonso

    Tanácsot ingyen nem ad, de egy hízelgést azért eleresztett Verstappen felé Alonso

    Paddockszerte elismerést aratott Max Verstappen a Brit Nagydíjon megszerzett rajtelsőségével, Fernando Alonso szerint a holland teljesítménye már Lewis Hamilton rekordszámú kilenc silverstone-i győzelmét is elhomályosítja.

    Alonso maga is erős időmérőt futott a lehetőségeihez képest, 9. helyet szerzett, a közvetlenül előtte végző Oliver Bearman és Andrea Kimi Antonelli büntetései miatt pedig két pozíciót még nyer is a rajtrácson, javítva az esélyeit zsinórban negyedik pontszerzésére.

    A spanyolt azonban sokakhoz hasonlóan szintén Max Verstappen pole-pozíciót érő köre nyűgözte le igazán azok után, hogy pénteken a Red Bull még nem mutatta a jelét ilyen formának. Alonso szerint a holland évek óta igazolja, hogy eggyel magasabb polcon helyezkedik el, mint bárki más a mezőnyből.

    „Egyszerűen Max a legjobb. Ha az autója hasonló szinten van, mint a többieké, akkor tudja, hogy a pole-ban lesz vele. Bár nem nyert ezen a pályán annyiszor, mint Hamilton, de szerintem ő a legjobb, és ezt ismét bizonyította” – mondta Alonso, akit a formulapassion idéz.

    Verstappen olyan beállítással győzött le mindenkit, amit senki más nem mert bevállalni

    Verstappen olyannyira uralja az F1-es közbeszédet hetek óta, hogy ha nem éppen valamelyik a pályán bemutatott kimagasló teljesítménye vagy balhéja van a középpontban, akkor az átigazolási piac fő mozgatórugójaként is őt állítják be, hiszen nem csitulnak a Mercedeshez való lehetséges átnyergeléséről szóló hírek – noha ő maga és a Red Bull is igyekszik eltávolítani magától ezt a témát.

    Alonsót Silverstone-ban megkérdezték, lassan negyed évszázados F1-es tapasztalattal felvértezve mi tanácsolna Verstappennek átigazolási ügyben – na nem mintha maga a spanyol annyira sziporkázott volna a saját csapatválasztásaival.

    „Lehetek a tanácsadója, de ehhez nagyon sok pénzt kell fizetnie. Jelen helyzetben nincs tanács!” – felelte erre vicces szigorral.

    A saját vasárnapi esélyeit illetően egyértelmű álláspontra helyezkedett: egy esős futam káoszára vágyik, mert már eléggé unja az alsó pontszerző helyeket.

    „Jobban örülnék, ha mondjuk a verseny közepén megérkezne az eső, hogy megkavarja a dolgokat. Tudjuk ugyanis, hogy egy száraz versenyen a nyolcadik, a kilencedik vagy a tizedik helyen fogunk végezni. Viszont egy kis esővel végezhetünk a legjobb ötben, de ugyanúgy lehetünk tizenötödikek is. De bevállalhatjuk a kockázatot, mert nincs mit veszítenünk” – mondta Alonso, bár ha neki kellene elszámolnia a konstruktőri helyezésekért járó tízmilliókkal, valószínűleg nem mondott volna ilyet, lévén a tabellán 8. helyen álló Aston Martint egyetlen ponttal előzi meg a Haas, és kettővel üldözi a Sauber.

  • Küszöbön a pilótacsere, az újabb baleset után fölpörögtek az események az F1-es paddockban

    Küszöbön a pilótacsere, az újabb baleset után fölpörögtek az események az F1-es paddockban

    Azzal, hogy Franco Colapinto egy hiba következtében idő előtt kiszállt a Brit Nagydíj időmérőjéről, még közelebb került a pillanat, hogy Flavio Briatore kitegye őt a versenyzői ülésből. Ezt ha nem is ő, de Toto Wolff megerősítette.

    Még csak a hét elején kapott szárnyra a hír, hogy Valtteri Bottas akár már idén versenyzési lehetőséget kaphat az Alpine-nál, és egyelőre úgy fest, ez a forgatókönyv öles léptekkel halad a megvalósulás felé. Az enstone-i csapat ugyan az utolsó helyen áll a konstruktőri tabellán, és Pierre Gasly is csak elvétve tud pontot szerezni, ám a másik autóval korábban Jack Doohan, és most utódja, Franco Colapinto sem képes olyan közel autózni a franciához, hogy az kielégítő legyen főnökei számára.

    Az ausztrál hat futamot kapott a szezon kezdetén, és most a tavalyi williamses debütálása nyomán nagy potenciállal rendelkezőnek tartott argentin is a hatodik versenyhétvégéjénél jár, ám Imola után Silverstone-ban is elkövetett egy látványos hibát, amikor az időmérőn kipördült, és már nem is tudta folytatni a körözést, így az utolsó rajthelyre került, miközben Gasly a Q3-ba jutva a 10. helyen végzett.

    Colapintónak sem adott garanciát Briatore arra, hogy a szezon végéig az övé lesz az ülés, és mivel a következő versenyhétvége, a Belga Nagydíj csak három hét múlva esedékes, a hosszabb szünet megfelelő alkalom lehet a pilótacserére. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff pedig Silverstone-ban meg is erősítette, hogy az Alpine ügyvezetője felvette vele a kapcsolatot a jelenleg a Mercedesnél tartalékpilótáskodó finn versenyző miatt.

    „Igen, már néhányszor beszéltünk. Ma is találkoztam vele Valtteri ügyében, szóval nagyon úgy tűnik, hogy egyre nagyobb az érdeklődés iránta” – nyilatkozta Wolff szombaton a Viaplaynek.

    „Mindig is azt tartottam, hogy nem fogok Valtteri útjában állni. Megérdemli a versenyzői ülést, mindig jól szerepelt. Ha kiválasztja őt magának egy másik csapat, elengedjük, noha könnyes szemmel.”

    Bottas 2013-as debütálása óta idén szorult ki először az F1-es mezőnyből, ahol eddig a Williamsnél, a Mercedesnél és az Alfa Romeónál versenyzett, 2017 és 2021 között pedig összesen 58 dobogós helyet, ebből 10 győzelmet szerzett a brackley-i csapattal, minden egyes évben konstruktőri bajnoki címhez segítve őket.

  • Norris még úgy is a Ferrarit tartja a favoritnak, hogy csak a harmadik sorból rajtolnak

    Norris még úgy is a Ferrarit tartja a favoritnak, hogy csak a harmadik sorból rajtolnak

    A McLaren a középutat választotta az élmezőny autóinak meglepően változatos beállítási forgatagában – bár a 2. és a 3. rajthely birtokában övék lett a legjobb csapateredmény a Brit Nagydíj időmérőjén, Oscar Piastri a Red Bull, Lando Norris pedig a Ferrari jelentette fenyegetésre hívja fel a figyelmet.

    Mint arra már a pole-t szerző Max Verstappen is rámutatott, idén az élcsapatok eléggé eltérő leszorítőerőt választva voltak képesek szinte ugyanarra az egykörös tempóra Silverstone-ban: a legalacsonyabb szárnyállás mellett a Red Bull döntött közülük, a legnagyobb leszorítóerőt a Ferrarik termelik, a McLaren pedig valahova középre kalibrálta autóit a két riválishoz képest. Nagyobb leszorítóerő mellett egy autó gyorsabb a kanyarokban, viszont lassabb az egyenesekben, míg a kisebb leszorítóerő alacsonyabb légellenállással jár, így az egyenesben lehet vele nagyobb tempót elérni, miközben az így beállított autók jobban küszködnek a kanyarokban.

    Legalábbis elméletben ennek így kell lennie, Piastri azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Red Bull kissé meghazudtolta a fizikát ezen az időmérőn.

    „Látványos, hogy egyes gyors kanyarokban továbbra is milyen teljesítményre képesek, dacára az alacsonyabb leszorítóerőnek. Persze bízom benne, hogy a mi nagyobb leszorítóerőnk előnyösebb lesz, de ez tényleg csak a versenyen fog kiderülni. De érdekes az egész, mert ezúttal nem olyan egyértelmű, hogy akinek nagyobb a leszorítóereje, az minden kanyarban gyorsabb. Egyesekben még így is lassabbak vagyunk, mint Max és a Red Bull” – fogalmazott a bajnokságot vezető ausztrál pilóta a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón.

    Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    A versenyt megelőző napokban végig kilátásban tartotta az előrejelzés, hogy akár esős is lehet a silverstone-i futam. A Ferrari talán erre is apellálva választotta a legnagyobb leszorítóerőt az élcsapatok közül, és Norris őket is tartja a győzelem legfőbb várományosának, amennyiben vizes pályán zajlik majd a Brit Nagydíj, dacára annak, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc csak a harmadik rajtsorba kvalifikáltak.

    „Mindenkit számításba veszek, de leginkább a Ferrarikat, mert ők mennek a legnagyobb leszorítóerővel közülünk. A gyors kanyarokba nyújtott teljesítményük elég lenyűgöző, látványosan jobb még a miénknél is. Szóval a Ferrarit tartom a legvalószínűbbnek, akik már az első edzés óta nagyon erősek a gyors kanyarokban, ez pedig mindig segít az esőben. De nem zárom ki a Mercedest sem, hiszen George [Russell] mindig ott van, amikor kiszámíthatatlan az időjárás, hogy lecsapjon a lehetőségekre” – mondta Norris.

    A futam reggelén a napi előrejelzések már valószínűbbnek tartják a száraz versenyt: Silverstone-ban a délelőtt folyamán várható jelentősebb csapadék, a futam rajtjának idejére viszont már csak 30%-os, és onnantól egyre csökkenő valószínűséget mutat a Met Office, az Egyesült Királyság nemzeti meteorológiai szolgálata.

  • Leclerc megdöntötte káromkodásrekordját, majd az autóját megszálló különös jelenlétről beszélt

    Leclerc megdöntötte káromkodásrekordját, majd az autóját megszálló különös jelenlétről beszélt

    Charles Leclerc csak egy pozícióval maradt el Lewis Hamilton mögött a silverstone-i időmérőn, mégis teljesen más hangulat ragadta magával, mint csapattársát – amit a leintés utáni rádióüzenete ad át legjobban, persze miután dekódoljuk.

    Leclerc a hatodik helyen zárta a Brit Nagydíj időmérőjét, a harmadik rajtsor két autóval való kisajátítása pedig kétségtelenül csalódást okoz a Ferrarinál azok után, hogy az edzések még jóval erősebb eredményt predesztináltak a csapat számára, ugyanakkor a két SF-25-ös pole-tól való lemaradása az idén megszokottnál jóval kisebb, csupán két tizedmásodperces volt ezúttal.

    Mégis, Leclerc a minden eddiginél magasabb szintre emelt önostorozása során már a csapatrádióban hosszas káromkodásláncolatba bonyolódott annak körülírásához, hogy ő maga micsoda is. Az alábbi videóban a kicsillagozott és kisípolt szöveg tetszés szerinti szavakkal behelyettesíthető.

    A monacói versenyző idén negyedszer maradt alul Hamiltonnal szemben szombaton, vagyis az egymás elleni összevetést továbbra is ő vezeti, ugyanakkor biztos benne, hogy valami nincs rendben a Ferrarikkal az időmérőkön.

    „A szezon kezdete óta a versenyeken nagyon jól teljesítek, és visszatekintve nem sok olyan versenyt tudok mondani, ahol ma már úgy érzem, valamint máshogyan kellett volna csinálnom. Sajnos azonban az időmérőkre visszatekintve rengeteg olyat találok, amin utólag változtatnék. Ugyanis minden alkalommal, amikor elérkezek a Q3-hoz, valami nem stimmel számomra bizonyos okból” – idézi Leclerc-t a The Race.

    „Voltak jó időmérőink, nagyszerű időmérőink azonban nem. Korábban ez az erősségemnek számított, de jelenleg nem vagyok elégedett a saját szintemmel.”

    „A Q2-től kezdve rendszeresen valami gondunk van, harcolunk valamivel az autóban. Valami olyannal, amiről eddig nem igazán beszéltünk. Egyes időmérőkön problémát okoz, másokon nem. Ma problémát okozott. Ez egy nagyon sajátos gond, nem az autó balanszához van köze, nem is a tapadásához. Nem akarok belemenni a részletekbe, de valami nagyon furcsa dologgal kell megharcolnunk az autóban. A gyors szakaszokon fokozottan jelentkezik.”

    Leclerc idén a tizenkét időmérő során még nem került a pole-pozíció közelébe, ellenben az előző években gyakran ott volt a kvalifikációk élmezőnyében akkor is, ha a Ferrari versenytempója nem volt meg a győzelemhez.

  • Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    Lewis Hamilton többet várt magától az ötödik rajthelynél, de nem hagyta szó nélkül, hogy csapata egy rossz döntése miatt kis híján már a Q1-ben kiesett a Brit Nagydíj időmérőjén.

    Azok után, hogy a Ferrarik az edzések során rendre a leggyorsabbnak bizonyultak, úgy tűnt, a pole-ért is harcban lehetnek a McLarenekkel, ám végül Hamilton és Charles Leclerc csak az 5. és a 6. rajthelyet szerezték meg. Ám a különbségek ezúttal rendkívül kicsik voltak a közvetlen élmezőnyben is, Hamilton csupán kéttizedes hátránnyal végzett az első helyet megszerző Max Verstappen mögött, és így is négyen előtte zártak. A brit a Q3 első menteit még a második legjobb idővel abszolválta, és érzése szerint a végjátékban is csak az utolsó kanyarban elkövetett hibája vetette vissza őt több pozícióval is.

    „Jó volt ez az időmérő, meg úgy általában véve az egész hétvége is az. Egyértelműen jobban érzem az autó balanszát és a beállításokat. Az utolsó kanyarig közel voltam ahhoz, hogy megszerezzem a második rajthelyet, de némi alulkormányzottsággal szembesültem, ami miatt elveszítettem egy tizedet, vagy egy kicsivel többet. A Q3 második menetei során a Red Bull mindig előkerül a semmiből és szupergyors kört fut, szóval engem nem leptek meg” – intézte el Verstappen pole-pozícióját, ami mögött viszont a Red Bull szerint rengeteg munka és egy komoly kockázatvállalás is meghúzódott. Talán Hamilton formajavulása sem véletlen viszont, hiszen éppen egy hete, Spielbergben látta be, hogy érdemes neki is jobban hagyatkozni Leclerc beállításaira.

    Kevésen múlt viszont, hogy Hamilton szombatja sokkal fájdalmasabb véget érjen, mint egy az utolsó kanyarban elkövetett hiba: a Q1 végén a legtöbben két gyorskörre hajtottak ki a pályára, amikor az enyhe eső elálltával gyorsan javulni kezdett annak állapota, Hamiltont azonban visszarendelte csapata a bokszba, amikor egy perc még hátra volt az edzésidő lepergéséig is. Pedig a brit szeretett volna még egy gyorskört futni a biztonság kedvéért, hiszen közel volt a kiesőzónához. Ekkor még nem lehetett tudni, hányan férkőznek majd be elé, s végül így is továbbjutott a 14. helyen, de a tehetetlenség meleg pillanatai a legkevésbé sem estek jól számára.

    Hamilton egyeztetést kezdeményezett, hogy ne tegyen magasról arra, amit a Ferrari kér tőle

    „A Q1-ben rosszul időzítettünk, mert csak egy körre elegendő üzemanyagot kaptam, miközben még lett volna időnk egy felvezető körre és egy újabb gyors menetre. Nagy-nagy kockázatot vállaltunk, egyáltalán nem volt jó a kivitelezés, de a következő két szakaszban már jól csináltuk” – mondta Hamilton, aki nem először morog már idén a Ferrari valamely döntése miatt.

    A tempója ígéretes, a rajthelyezése viszont nem igazán – vajon milyen eredményt lát reálisnak vasárnapra az ezen a pályán már kilencszer nyerő Hamilton? Jegyezzük meg, hogy 30 éve, 1995 óta csak egyszer nyertek Brit Nagydíjat a 4. helynél hátrébbról rajtolva, azt viszont éppen maga Hamilton tette meg 2014-ben, amikor hatodikként indult.

    „Szerintem nagyon-nagyon nehéz lesz legyőzni a McLareneket és a Red Bullt, de ahol van akarat, ott van megoldás is. Mindent bele fogok adni. Egy kicsit hátrébb vagyunk, mint azt szerettem volna, de ebből az időjárásból meg ebből a közönségből még bármi kijöhet…”

  • Verstappen olyan beállítással győzött le mindenkit, amit senki más nem mert bevállalni

    Verstappen olyan beállítással győzött le mindenkit, amit senki más nem mert bevállalni

    Max Verstappen idei negyedik rajtelsőségét szerezte, amikor önmagát is meglepve mindenki másnál gyorsabb köridőt futott a Brit Nagydíj időmérőjén. A Red Bullnál nem csinálnak titkot abból, mi okozta a váratlan előretörésüket a látványtalan pénteki edzésnap után.

    Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Ferrari és a McLaren versenyzői között fog eldőlni a silverstone-i rajtelsőség sorsa, a Q3 végén Verstappen 1:24,892-es köridejére már senkinek nem volt válasza: Oscar Piastri és Lando Norris indul mögüle, miközben a két Ferrari a harmadik sorba szorult, náluk még George Russell is gyorsabb volt.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, a pénteki edzések után meghozott döntések és elvégzett beállítások kulcsfontosságúak voltak a pole elérésében, de a kivitelezéshez kellett Verstappen zsenije is.

    „Hozzá tudtunk még adni egy kis tempót az autóhoz, miközben jobbá tettük a balanszot is, Max pedig, ahogy mindig teszi, szállította az eredményt. A versenytempónk is egész jónak tűnik. Látható, hogy igencsak alacsony [hátsó] szárnyállást használunk, és más módon vagyunk gyorsak, mint a többiek. Hogy ez vasárnap előnyt vagy hátrányt jelent-e, azt majd meglátjuk” – mondta a csapatfőnök a Sky Sportsnak.

    Verstappen részletesebben belement annak felvázolásába, hogy az élmezőnyből csak ő vállalta be, hogy ennyire alacsony leszorítóerőt kapjon az autója – ami ezen a gyors kanyarokkal teli, sodrós pályán merész választás volt, ám egyelőre ellensúlyozni tudta a kanyarokban való stabilitás hiányát.

    „Ez nyilvánvalóan egy jó kör volt, nem panaszkodhatok. És teljesen váratlanul jött” – fogalmazott a holland, akit a Sky Sports és az F1.com is faggatott.

    „Tegnap jelentős alulkormányzottságot tapasztaltam, és egyszerűen túl lassú voltam. Igazán érdekes, hogy a Ferrari a kanyarokban rendkívül gyors, viszont kicsit lassú az egyenesekben, a McLaren a középutat választotta, mi pedig az egyenesekben vagyunk gyorsak és a kanyarokban lassúak.”

    Verstappen az eddigi három pole-jából csak a szuzukait tudta győzelemre váltani idén, Dzsiddában és Miamiban azonban egy idő után elé keveredett legalább egy McLaren. Arra a kérdésre, hogy milyen kilátásai vannak a mostani vasárnapra, inkább maga elé vagy maga mögé fog-e nézni a versenyen, prózai választ adott a sajtótájékoztatón.

    „Hát, mivel mindenki mögöttem van, természetes módon hátrafelé kell figyelnem, hogy lássam, mi történik!”

  • Verstappen lett a nevető ötödik a McLaren és a Ferrari időmérős csatájában, Hamiltonék a harmadik sorba szorultak

    Verstappen lett a nevető ötödik a McLaren és a Ferrari időmérős csatájában, Hamiltonék a harmadik sorba szorultak

    Váratlan végkifejlettel Max Verstappen szerezte meg a Brit Nagydíj rajtelsőségét, miután a végjátékban többen sem tudtak javítani. A Ferrarik ígéretesen kezdtek, végül a harmadik rajtsorba szorultak.

    Óvatos lépésekkel betette a lábát Silverstone-ba a hétvégére előrejelzett változékony időjárás, hiszen szemelő esőben hajtottak pályára a versenyzők a Q1-ben, de ez még messze volt attól, hogy a gumiválasztással reagálni kelljen rá: nagyjából fél másodperccel maradt el az Oscar Piastri által felállított etalon az edzések legjobb időeredményétől.

    A Club kanyarban megcsúszó, a kavicságyba pördülő és első szárnyával enyhén a falnak is nekiütköző Franco Colapinto balesete aztán piros zászlós leállást követelt meg: bár az argentin pilóta visszatért a pályára a rendkívül porossá vált Alpine-nal, az jól láthatóan nem volt alkalmas életképes sebességre, így a csapata leparkolásra kérte.

    A piros zászlós leállás alatt elállt az eső, jobbá vált a pálya állapota, így mindenkinek érkeznie kellett még újabb gyorskörökre. A legjobb idővel végül Max Verstappen zárt, miközben a Ferrarinál kis híján elkalkulálták magukat, hiszen Lewis Hamiltont egy perccel az óra lepergése előtt visszahívták a bokszba, mivel nem maradt elég üzemanyaga, így a végjátékban már nem vehetett részt. Szerencséje volt, a 14. helyen továbbjutott, miközben Liam Lawson, Gabriel Bortoleto, Lance Stroll, Nico Hülkenberg és Colapinto esett ki.

    A Q2 kezdetén Verstappen és Piastri azonos idővel álltak az élre, s mivel a Ferrarit használt gumikon futották nem túl acélos első körüket, az időmérő feléhez érkezve még mindig nem mutatták jelét annak a meggyőző formának, ami alapján az edzéseken a győzelemre is esélyesként exponálták magukat. Második nekifutásra azonban már megérkezett az a bizonyos tempó, Hamilton és Leclerc zárták az első két helyen a szakaszt.

    Kiszorult a legjobb tízből, így ezzel befejezte az időmérőt Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Isack Hadjar, Alexander Albon és Esteban Ocon, továbbjutott viszont mindkét pilóta, akik rajtbüntetés tudatában vágtak neki az időmérőnek: Oliver Bearmanre tíz rajthelyes hátrasorolás várt az edzésen elkövetett súlyos vétsége miatt, Andrea Kimi Antonelli pedig +3 hellyel számolhatott a spielbergi balesete okán.

    Az első Q3-as gyorskörök után ezúttal egy McLaren állt az élre: Piastri a hétvége során elsőként nézett be 1:25-ös köridő alá, de veszélyes közelségbe, egytizedes hátránnyal megérkezett mögé Hamilton, akit Norris és Verstappen követett az utolsó szakasz derekán. A második menetekre hatalmas tűzijáték volt kilátásban, ám ezt végül a hibák dominálták: Piastri nem tudott javítani, Norris így sem volt képes átugrani csapattársát, Hamilton pedig két remek szektor után hibázott a harmadikban, így ő sem faragott az idején számottevően.

    Ellenben egészen váratlanul Verstappen egy szenzációs körrel érkezett, és az idáig a McLaren és a Ferrari harcának kinéző csatában végül a Red Bull szerezte meg a pole-t! A holland mögött Piastri végzett, a második sor Norrisé és Russellé, a Ferrarik viszont csupán harmadik sorra váltották az ígéretesen induló hétvégét: Hamilton Leclerc előtt zárt.

    A hátrasorolással szembesülő Antonelli és Bearman a 7. és a 8. helyen zártak, mögöttük még Alonso és Gasly végzett a Q3-ban.

    A Brit Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap 16 órakor rajtol.

    Az időmérő végeredménye:

  • Nem elég, hogy összetörte az autót, visszaeső bűnözőként még súlyos büntetést is kapott az F1-es pilóta

    Nem elég, hogy összetörte az autót, visszaeső bűnözőként még súlyos büntetést is kapott az F1-es pilóta

    Bizarr balesettel ért véget a Brit Nagydíj harmadik szabadedzése, amikor Oliver Bearman piros zászlós jelzés mellett szenvedett balesetet a Haasszal. El is meszelték gyorshajtás miatt, büntetőpontjainak számában pedig megérkezett Max Verstappen nyakára.

    Az első teljes F1-es szezonját futó Bearmannek ez ráadásul fél szezon alatt már a második piros zászlós vétsége: Monacóban 10 rajthelyes büntetést kapott, amiért az edzésen előzési tilalom mellett ment el Carlos Sainz ellen, indoklása pedig nem állt biztos lábakon.

    Most megint az edzésen sértette meg az óvatos vezetést megkövetelő, a versenypályán igencsak alapvető és szigorúan betartatott szabályt, emiatt pedig ugyanúgy 10 rajthellyel sorolják majd hátrébb az időmérőn megszerzett helyezéséhez képest.

    Bearman először lelassított, amikor az edzés végén Gabriel Bortoleto balesete miatt elrendelték a leállást, ám a bokszbejárat előtt versenytempóra gyorsított vissza, hogy a futamra készülve gyakorolja a féktávot a sebességlimitet jelző vonal előtt. Ezt viszont az érvényben lévő körülmények között nem tehette volna meg. Azzal, hogy még félre is sikerült a próbálkozása és összetörte az autóját, csak a saját helyzetét tette még kellemetlenebbé.

    Mint a sportfelügyelők dokumentumából kiderült, Bearman 260 km/órás tempóra gyorsult vissza.

    „Nem férhet kétség ahhoz, hogy a 87-es autó versenyzője nem lassú tempóban tért vissza a bokszutcába, hiszen felgyorsított, hogy a versenykörülmények közötti bokszutcába való behajtást szimulálja” – írják.

    „Ami azt illeti, az előző, normál körülmények közötti behajtásával összehasonlítva azt találtuk, hogy ebben a piros zászlós körben még gyorsabban is haladt.”

    „Csak még rosszabbá tette a helyzetet, hogy elveszítette az irányítást az autója felett és a korlátnak ütközött. A versenyző arról tájékoztatott minket, hogy rosszul mérte fel a fékeinek a hőmérsékletét, mivel a kört a piros zászló mellett lassú tempóban teljesítette. Noha ez hozzájárulhatott a balesethez, enyhítő körülményként azonban nem vehető figyelembe.”

    Bearman a monacói incidenséért még csak 2 büntetőpontot kapott, ezért a mostaniért viszont – talán az ismételt elkövetés miatt – már 4-et, összességében pedig 8-nál tart az elmúlt egyéves periódusban. Ezzel megközelítette az eltiltáshoz legközelebb lévő, ettől a hétvégétől már „csak” kilenc büntetőponttal álló Max Verstappent is a vétkezők listáján.

  • Hamilton végre mer nagyot álmodni a Ferrariban, ráadásul a kabaláját is magával hozta

    Hamilton végre mer nagyot álmodni a Ferrariban, ráadásul a kabaláját is magával hozta

    Lewis Hamilton idei legmeggyőzőbb péntekjét zárta azzal, hogy egy első és egy harmadik helyet szerzett a Brit Nagydíj edzésein. A Ferrari új fejlesztések nélkül is javult Silverstone-ra, de az időjárás még hozhat változókat.

    A brit köztudottan még egyetlen dobogós helyezést sem szerzett azóta, hogy idén megérkezett a Ferrarihoz, márpedig ha ez Silverstone-ban sem változik, az egyik legelképesztőbb rekordsorozata szakad meg: 2014 óta ugyanis már zsinórban 11 Brit Nagydíjon végzett a dobogón. Ez olyannyira domináns csúcs, hogy rajta kívül senki másnak nem volt még 7-nél több pódiuma sem egymás után ugyanazon a pályán – miközben ő maga már négy különböző helyszínen is túlszárnyalta ezt.

    Pénteki nyilatkozatából az szűrődik ki, mintha Hamilton jelentős áttörést ért volna el a Ferrari vezethetőségének kiismerésében erre a hétvégére.

    „Nagy előrelépéseket teszek az autóval, és már sokkal biztosabban meg tudom mondani, mit várok tőle. A második edzésen egy kicsit jobban küszködtem, mert még nem tartottunk ott, ahol kellett volna, de tudjuk, hogy ehhez milyen változtatásokat kell elvégeznünk a következő edzésig” – fogalmazott Hamilton az F1 hivatalos oldalának, miután a Ferrariknál csak Lando Norris tudott gyorsabb kört autózni a nap során.

    A Ferrari az elmúlt hétvégére, az Osztrák Nagydíjra érkezett új padlólemezzel, Silverstone-ra azonban már nem változott az autó.

    „A Red Bull és a McLaren fejlesztéseket hozott, ennek fényében pedig még jobban mutat, hogy ott vagyunk az élmezőnyben. Most tényleg azt érzem, hogy nagy dolgokról álmodhatunk ezen a hétvégén. Az persze más dolog, hogy sikerül-e mindent jól össze is raknunk és kiviteleznünk. A magam részéről mindent megteszek, hogy kihozzam ebből a legjobb eredményt” – tette hozzá a brit versenyző, megjegyezve, hogy a száraz péntek után szombaton és vasárnap is nagy eséllyell szólhat bele az erőviszonyokba az eső.

    Egy valamiben már biztosan újított Hamilton a hazai versenyére: idén először vitte magával közösségi médiás celebbé vált kutyáját, Roscoe-t egy nagydíjra, aki tehát most először találkozhatott az új, ferraris csapattársakkal – akik szintén örömmel fogadták a paddock négylábú sztárjának belépőjét, és még egy közös fotóra is összeálltak vele.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1941199925850857583