Szerző: Bognár Viktor

  • A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    Különféle közlekedési eszközök mozgásából kiderült, hogy Max Verstappen és a Mercedest irányító Toto Wolff azonos napon azonos szigeten tartózkodhatott. Véletlen? Lehet.

    Christian Horner Red Bulltól való menesztését követően az eddiginél is több kérdés merült fel Verstappen jövőjét illetően. Vajon a holland által preferált körülmény-e, hogy távozott az eddigi csapatfőnök, vagy a sikercsapat széthullásának következő lépéseként pont hogy a négyszeres bajnok is elhagyni készül a fedélzetet?

    Verstappen és a Mercedes közeledését erősíti mindenesetre az a feltételezés, hogy a Red Bull pilótája és a Mercedes csapatfőnöke egyidejűleg tartózkodhattak az olaszországi Szardínia szigetén: a repülőgépek útvonalait rögzítő flightradar.com weboldalon ugyanis fellelhető volt, hogy pénteken oda tett egy utat Verstappen Nizzából felszálló magángépe, egy másik nyomkövetőoldalról pedig kiderült, hogy a holland pilóta és Toto Wolff jachtja is éppen Szardíniánál pihen – írja a planetf1.

    Az persze csak egy népszerű sejtés, hogy a felek találkoztak egymással és a Mercedes F1-es versenyzői üléséről beszélgettek a szigeten. Elvégre mindketten Monacóban élnek, ráadásul digitalizált világunkban egyébként sem kell már azonos térben tartózkodni egy tárgyaláshoz.

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Akadnak viszont F1-es szakértői vélemények, amelyek szerint az elmúlt napokban történtek után már elkerülhetetlen, hogy Verstappen a Mercedesnél kössön ki. Az egyik ilyen Ralf Schumacheré, aki a következőket mondta a Formel1.de-nek.

    „Szerintem nagyon egyértelmű, mit akar Max. A Mercedes ráadásul hamarosan egy új GT3-as modellt is bemutat, ami szintén érdekelheti őt. Jelenleg nem tűnnek jónak az esélyei a maradásra” – állt elő egy újabb érvvel Schumacher.

    „Azt hiszem, vasárnap felismerte, hogy ezt a helyzetet már ő sem tudja megmenteni. A verseny után ezt láttam rajta. És ha az ember valamiről úgy érzi, hogy menthetetlen, akkor onnan már elég nehéz visszafordulni.”

  • Massa elvitte egy menetre a 2008-as Ferrarit, nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélt

    Massa elvitte egy menetre a 2008-as Ferrarit, nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélt

    Ezen a hétvégén zajlik a világ alighanem leghíresebb versenyautó-felvonulása, a Goodwoodi Sebességfesztivál, amelyen temérdek legendás személy ül temérdek legendás autó volánja mögé, olykor egészen különleges kombinációkat alkotva.

    A goodwoodi hegyi meneten megjelent Felipe Massa is, aki nem mást, mint legsikeresebb F1-es autóját, az F2008-at vezette – amellyel hajszállal csúszott le a 2008-as egyéni bajnoki címről, amit az utóbbi években jogi kiskapukat keresve próbált megszerezni magának, bíróság elé citálva az F1-et és az FIA-t is. Az utóbbi egy évben azonban elhalkultak az ekörüli hangok, s legutóbb márciusban írtunk róla, hogy egyre rosszabbak a brazil esélyei arra, hogy lassan két évtizedes késéssel világbajnokká avassák.

    Biztos, ami biztos, a pénteki menete után azért tett még egy óvatos utalást arra, hogy szerinte ki is lett a bajnok abban az évben, amelyben valójában Lewis Hamilton.

    „Elképesztő érzés volt ennyi idő után újra vezetni a 2008-as autót. Nagyszerű volt olyan hosszú ideig a Ferrari csapatának tagja lenni, és kétségtelenül az volt a legjobb évem. Ötször nyertünk ezzel az autóval [valójában hatszor], ez volt a Ferrari utolsó bajnoki címe, és azt mondanám, hogy az enyém is” – fogalmazott.

    „Egy kicsit más pozícióban kellett beülnöm, mert felszedtem pár kilót, de azért nem olyan sokat. Nem tudtam, hogy jó lesz-e még nekem az ülés, de rendben volt. Hihetetlen érzés volt újra átélni ennek az autónak a vezetését.”

    Egy másik különleges egyesülésben a 72 éves Gene Haas beült saját F1-es csapatának egyik autójába, a 2023-as Haasba. Az istálló csapatfőnöke, Ayao Komatsu szintén vezetett, s elmondása szerint ő volt az, aki meggyőzte a tulajdonost a részvételről, noha Gene Haas „nem tudott sokat Goodwoodról.”

    Az évben, amelyben fennállása 75. évfordulóját ünnepli az F1, nem maradhatott ki a goodwoodi száguldásból az Alfa Romeo 158 Alfetta, az 50-es évek sikerhalmozó versenyautója, amely többek között az első Forma–1-es világbajnoki futamot is megnyerte Silverstone-ban.

    Akcióban vannak a Mercedes F1-es tesztpilótái is, pénteken Frederik Vesti, szombaton Valtteri Bottas viszi el egy menetre a 2022-es autót a szalmabálák között. Vesti feladatot is kapott a csapattól: vezetés közben fel kell sorolnia a lehető legtöbb F1-es világbajnokot. Nem jutott vele túl nagy mélységekig…

    És egy igazi ínyencség: a kilencszeres Le Mans-győztes legenda, Tom Kristensen az 1999-es F1-es Ferrari F399 volánjánál!

    A goodwoodi szombati program közvetítése az alábbi videóban nézhető élőben vagy utólagosan:

  • Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    Charles Leclerc a GQ magazin videójában bemutatja azt a tíz tárgyat, amelyeket a legfontosabbnak tart az életében – és megoszt melléjük néhány érdekes történetet is. Tudtátok például, hogy orvosi javallatra szemüveget kellene hordania, hogy kit tart a legjobb padeljátékosnak a mezőnyből, vagy hogy melyik zeneszámot hallgatta meg legtöbbször életében?

    1. Napszemüveg

    „De az interjúk alatt sohasem hordom, azt nem gondolom túl udvariasnak” – mondta Leclerc, majd hozzátette, hogy nem is napszemüvegre lenne szüksége.

    „Valójában orvosi ajánlásra is kellene szemüveget hordanom, de nem hordom. Tökéletesen látok, csak néha egy kicsit koncentrálnom kell, ezért előfordul, hogy a nap végére megfájdul a fejem.”

    2. Karóra és ékszerek

    Leclerc itt bemutatta egyedi karperecét, amin a tavalyi, első monacói győzelmének napja olvasható, karóráját illetően pedig elismerte, hogy csak divatból hordja, mert a sok utazás során a pontos időt lusta rajta állítgatni. Pedig saját szériás, a nevét is viselő modellről van szó, amit a Richard Mille készített számára.

    3. Kutyajáték

    Itt előkerült egy rózsaszínű, csipogós gumikrokodil. Igen, ez Leclerc kutyájának, Leónak a játéka. A legtöbb versenyre magával viszi Leót, és ilyenkor kötelezően ott van velük ez a játékszer is. A kutya tavaly még külön paddockbelépőt is kapott, de idén már nincs rá szüksége. „Valójában őt már jobban ismerik, mint engem!” – mondta Leclerc.

    4. Padelütő

    A legnépszerűbb sporttá az F1-es versenyzők körében az elmúlt években a padel vált, olykor még versenyhétvégék körül is játszanak egymással. „Azt hiszem, Carlos Sainz a legjobb, én vagyok a második, utána jönnek a többiek” – mérlegelte az erőviszonyokat.

    5. Jégkrém

    Egy doboz LEC márkájú jégkrém került elő, ami Leclerc saját terméke, tavaly megnyitotta első fagyizóját is Milánóban ugyanezen a néven. „Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban kapható, csökkentett kalóriával!”

    „Bűnös szenvedélyéből” épít saját vállalkozást Leclerc

    6. Szintetizátor

    A Covid idején kezdett el zongorázni, egy szintetizátort pedig a nagydíjhétvégékre is magával hordoz, ez segít neki abban, hogy lelassuljon, kicsit eltávolodjon a versenyzéstől. Tavaly első albumát is piacra dobta, amelyben Sofiane Pamart-ral adnak elő négy zongoraduettet.

    7. Okosmatrac

    „Nagy alvó vagyok, idén Japánban megdöntöttem a rekordomat, amikor 12 órát és 15 percet aludtam egyhuzamban.”

    Leclerc nemrég fedezte fel az Eight Sleep nevű okosmatracot, amit otthon és az utazásai során is használ, ugyanis sokat segít neki a regenerálódásban. Leclerc kedvenc funkciója, hogy a fekhely hőmérsékletét is lehet vele szabályozni.

    „A barátnőm mindig meleg felületen akar feküdni, én viszont mindig hidegen, ennek pedig be lehet állítani eltérően is a két felét. Ez mindent megváltoztatott! Korábban mindig kerestem a hideg pontjait az ágynak, mielőtt elaludtam, de ezzel többé nem kell foglalkoznom.”

    8. Fejhallgató

    „A Black Eyed Peas Where is the Love? című számát hallgattam a legtöbbször az életemben, gyerekkorom számos emléke kötődik hozzá.”

    9. Telefon

    A hátlapján Ferrari-logó, a háttérképén Leo kutya. Persze elsősorban ő is a családdal való kapcsolattartás miatt hordja magával, de akad vele más feladata is.

    „Vannak közösségi oldalaim, de igyekszem limitálni a rajtuk töltött időt. Napi 20-25 percre állítottam be a limitet. Én magam kezelem őket, de a körülöttem lévő csapat is segít benne.”

    10. Könyvek

    De a telefonozás helyett szívesebben üti el a szabadidejét könyvekkel. Jelenleg Mark H. McCormacktől az Amit a Harvardon sem tanítanak című könyvet olvassa. „Nem jártam a Harvardra, de attól még elolvasom.”

  • Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Egy a Red Bull Racing gyárában tartott búcsúbeszédében elejtett félmondat előrejelezheti, mi várható a folytatásban Christian Horner és a csapat kapcsolatában, ami akár késleltetheti is, hogy az F1 egyik legsikeresebb csapatvezetője új állást keressen a sportágon belül.

    Hornert több mint 20 év szolgálat után megfosztotta csapatfőnöki posztjától a Red Bull tulajdonosi köre, ám ez nem azt jelenti, hogy menesztették volna a cégtől. Mint arra ő maga is tett utalást a csapattagok előtt tartott szerdai beszédében, továbbra is a vállalat alkalmazásában marad.

    Arról, hogy esetleg valamilyen más pozícióban folytatná a munkát, nem esett szó – és a történtek fényében nehéz is lenne elképzelni. A The Telegraph szerint szerződésbeli okai vannak, hogy a felek papíron egyelőre nem szakították meg a kapcsolatot, Hornernek ugyanis 2030 végéig van érvényes kontraktusa a csapattal. A lap tudomása szerint 2023-ban mintegy 9 millió angol font volt a brit sportvezető évi fizetése (kb. 4 milliárd forint), ami évente meghatározott mértékben nő, és most a szerződés felbontásával akár 50-60 millió fontos végkielégítésre is számíthat.

    Horner, te idióta – Ecclestone belerúgott kicsit a cimborájába

    Horner a Red Bull csapatszemélyzetének legmagasabban fizetett tagja – a három legjobban fizetett szakember, valamint a versenyzők bére pedig kivételt képez a költséglimit kerete alól.

    Laurent Mekies már átvette a helyét a Red Bull istállójának élén, a vezetőcsere ellenére azonban a valódi egyezkedés még csak most indulhat el a háttérben Horner és a csapat ügyvédei között a távozás feltételeiről, amiben a végkielégítés összege mellett az is kulcskérdés lesz, hogy az 51 éves szakembernek milyen hosszú időt kell kényszerszabadsággal töltenie, mielőtt újra munkát vállalna az F1-ben egy másik csapattal.

    Ha folynak is egyeztetések arról, hogy Horner 20 évnyi Red Bull-os tapasztalattal és temérdek sikerrel a háta mögött egy másik istállónál kapjon vezetői pozíciót (a Ferrari már hónapokkal ezelőtt felmerült vele kapcsolatban, és az Alpine lehet még logikus választás), a Red Bull-lal való szerződésbontás folyamata elodázhatja a váltás időpontját.

    Feltéve persze, hogy Hornernek valóban célja a gyors visszatérés. Annak fényében nem feltétlenül, hogy milyen érzelmesen búcsúzott a csapattól, amelynél élete 40%-át töltötte, valamint hogy éppen nemrég hunyt el első gyermekének édesanyja, továbbá hogy a The Sun névtelen forrása szerint Hornernek amiatt is jól jönne egy kis szabadidő, hogy helyrehozza feleségével Geri Halliwell-lel való kapcsolatát, amit a tavaly év elején nyilvánosságot kapott botrány is megtépázott.

  • Hamilton melegen ajánlja Verstappennek, hogy igazoljon csak a Mercedeshez

    Hamilton melegen ajánlja Verstappennek, hogy igazoljon csak a Mercedeshez

    Lewis Hamilton nem tart attól, hogy Max Verstappen Mercedeshez való esetleges leszerződésével újabb domináns egység állna össze a Forma–1 2026-tól kezdődő új korszakára.

    Bár nem pilótáról, hanem csapatvezetőről van szó, Christian Horner Red Bulltól való távozása is megkavarhatja a lapokat az F1-es átigazolási piacon, hiszen egyelőre nem tudni, hogy ez a fejlemény marasztalja Verstappent vagy inkább csak meggyorsítja a távozását. A hollandot már több mint egy éve egyre erősebb pletykák boronálják össze a Mercedesszel – sőt, nem is csak pletykák, hiszen maga Toto Wolff nyíltan beszél arról, hogy felvették a kapcsolatot a hollanddal egy esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségeit mérlegelve.

    Tavaly az F1 történetének egyik legnagyobb horderejű átigazolásaként emlegette a szakma, hogy Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de lehet, hogy Verstappen és a Mercedes egy hasonló kaliberű lépésre vállalkoznak majd. A Sky Sports megkérdezte Hamiltont, mit szólna ahhoz, ha legnagyobb riválisa ahhoz a csapathoz igazolna, amelynél ő 12 év alatt 6 világbajnoki címet szerzett, és egyáltalán javasolná-e neki, hogy megtegye ezt a lépést.

    „Természetesen – mondta Hamilton, majd a nehéz időket élő Red Bullról kezdett el értekezni. – Kiváló csapatból érkezne. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor megkérdeztek erről, még azt mondtam, hogy a Red Bull csak egy energiaitalcég. De azóta is bánom, mert csak azért mondtam, hogy kedveskedjek a Mercedesnek. Valójában azonban a Red Bull egy elképesztő csapat rendkívüli szakemberekkel, és évekig domináltak.”

    „De ha a Mercedesről kérdeznek, róluk is azt tudom mondani, hogy elképesztő csapat tele szenvedéllyel, kiváló személyzettel, gyárépülettel és munkakörnyezettel. Szóval természetesen tudnám ajánlani. Kíváncsian figyelem, mi fog történni. Biztos, hogy a motor nagy szerepet fog játszani a döntésében. A Mercedes nagyszerű motorral fog előállni jövőre, hiszen ezen a területen különösen erősek.”

    Persze Hamilton a Ferrarival együttműködve is azon dolgozik, hogy a 2026-os új szabályrendszert ők várják technikailag a legfelkészültebben, és a brit nyolcadik vb-címért folyó hadjáratát aligha könnyítené meg, ha a Mercedes és Verstappen formálna egy újabb potenciális szupercsapatot.

    „Max bármilyen autóban erős ellenfél, nem igazán gondolkodom ezen” – söpörte le ezt a feltételezést a brit, ezzel például arra is utalva, hogy Verstappen még idén, az egyáltalán nem csúcsformában lévő Red Bull-lal is képes rajtelsőségeket szállítani, és már két versenyt is nyert.

  • Újabb trófeát törtek a McLarennél, de Norrisnak ezúttal van alibije

    Újabb trófeát törtek a McLarennél, de Norrisnak ezúttal van alibije

    Aligha osztottak még könnyebben széteső serlegeket egy F1-es futam díjátadóján, mint amiket a LEGO gyártott a Brit Nagydíjra, a McLarennél pedig sikerült is a földre ejteni a konstruktőri serleget.

    Lando Norris az, aki elhíresült a dobogón kiosztott díjak ellenségeként, amióta egy óvatlan mozdulattal összetörte a győztes Max Verstappen herendi porcelánját a 2023-as Magyar Nagydíjon – de nemrég a spielbergi dobogó tetején már nagyon szakszerűen gondoskodott róla, hogy ne történhessen semmilyen galiba.

    Silverstone-ban azonban az F1 egyik partnere, az ismert játékgyártó építőelemeiből készültek a trófeák (amellett, hogy Norris győztesként megkapta az igazi, aranyozott serleget is), amelyek szinte kínálták magukat arra, hogy darabokra essenek. Már amikor Norris megfogta és oldalra döntötte a sajátját, az láthatóan meghajlott, Nico Hülkenberg pedig megjegyezte, hogy élte első F1-es díjával így legalább kislánya is játszhat.

    Nos, nem kellett az elmúlt hetekben Instagram-sztárrá vált Noemi Sky Hülkenberg kezeire várni, hogy láthassuk darabokban az egyik LEGO-trófeát: egy nemrég előkerült rajongói videó ugyanis megörökítette, hogy a McLaren konstruktőri díja már nem sokkal a ceremónia után erre a sorsa jutott. Bár a törés pillanatát nem kapta el a kamera, ám mivel csak az azt a dobogón átvevő Peter Prodromou, a McLaren aerodinamikai részlegének vezetője állt hezitálva a földön heverő tárgy mellett, valószínűsíthető, hogy ő ejtette azt le.

    A videó még azt is rögzíti, ahogy Norris teli kezekkel éppen lesétál egy közeli lépcsőn, észre sem véve a mellette kibontakozó drámát, így alighanem megkaphatja a felmentést, ehhez a trófeatöréshez semmi köze nem volt.

    Prodromou közben segítséget kapott a szétszóródott építőelemek összeszedésében, s szerencse a szerencsétlenségben, hogy a sajátos anyagnak köszönhetően talán még az eredeti állapot visszaállítása sem bizonyult teljesen veszett ügynek.

  • A Hornert még hiányoló új csapatfőnök elmondta, mi lesz az első dolga a Red Bull élén

    A Hornert még hiányoló új csapatfőnök elmondta, mi lesz az első dolga a Red Bull élén

    Megejtette első interjúját a Red Bull csapatvezetőjeként a Racing Bullstól előléptetett Laurent Mekies, aki fontosnak tartja, hogy első heteiben minden csapattag véleményét meghallgassa.

    Húszéves F1-es fennállásának legnagyobb változásán megy keresztül a Red Bull Racing a napokban azzal, hogy az istállót a kezdetek óta irányító Christian Hornert eltávolították a posztjáról, helyére pedig az eddig az energiaitalosok kiscsapatát, a Racing Bullst irányító Laurent Mekies érkezett.

    Bár a következő versenyhétvégére, a Belga Nagydíjra még két hetet kell várni, a 48 éves francia szakember csütörtökön máris egy versenypályán kezdhetett el ismerkedni a csapattal, hiszen a Red Bull filmforgatási napot tartott Silverstone-ban. Mekies Horner méltatásával kezdte első interjúját új posztján.

    „Még mindig kicsit szürreális, hogy itt vagyok, és nem látom őt. Nem lehet eléggé méltatni azt a hatalmas teljesítményt, amit ez a csapat elért Christian vezetésének 20 éve alatt. Amikor először találkoztam vele 20 évvel ezelőtt, ő volt a Forma–1 legfiatalabb csapatvezetője, és hihetetlen, hogyan formálta át ezt a helyet azzá, ahogyan jelenleg ismerjük, az út során rengeteg győzelmet és bajnoki címet szerezve” – mondta elődjéről Mekies a Red Bull által készített videóban.

    „És Christian volt az, aki Helmuttal [Marko] és Oliverrel [Mintzlaff] közösen visszahozott engem a Red Bull családba két évvel ezelőtt. Az első gondolataim így ma róla szólnak.”

    Mekies maga is több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik már az F1-ben, ő azonban a ranglétra számos fokát bejárta és többször is munkahelyet váltott: 2001-ben az Arrowsnál motormérnökként kezdte, majd a Minardinál többek között Baumgartner Zsolt versenymérnöke is volt, és miután a Red Bull megvette a csapatot, egészen 2014-ig a Toro Rossónál maradt.

    Ezt követően egy négyéves periódust a FIA alkalmazásában állt és a biztonságért felelős igazgatóként felügyelte a szövetség égisze alá tartozó sorozatokat, mielőtt 2018-ban a Ferrari helyettes csapatfőnökeként visszatért a versengés közegébe. Ez a tízéves kitérő után hozta őt vissza a Red Bull a faenzai alakulatához, hogy 2024-től már annak egyik csapatfőnöke legyen, innen pedig logikus lépésnek tűnik a nagycsapat élére való kinevezés.

    A Red Bull vezetősége és technikai stábja az elmúlt két évben több olyan magasrangú szakembert is elveszített, akik kulcsszerepet játszottak az elmúlt 15 évük sikereiben, elég csak a már az Aston Martinnak tervező Adrian Newey-ra, a Saubert irányító Jonathan Wheatley-re, vagy a McLaren technikai igazgatójaként dolgozó Rob Marshallra gondolni. Horner leváltása pedig egyáltalán nem garancia arra, hogy megállna a tudáskiáramlás, miközben az istálló a versenypályán 2023 óta rohamléptekben veszítette el domináns státuszát.

    „Gondoskodnunk kell arról, hogy a csapatot alkotó temérdek tehetséges ember mind megkapja, amire szüksége van ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen – hiszen már most is ők a legjobbak. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a Red Bull energiája szétáradjon a csapaton belül” – fogalmazott Mekies, aki ígérete szerint az istálló minden tagjának meg fogja hallgatni a véleményét, ez pedig olyasvalami, ami az utóbbi években, amikor látszólag mindent Max Verstappen igényeinek rendeltek alá, a sejtések szerint nem valósult meg.

    A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    „Nem becsüljük alá az előttünk álló kihívást, a Forma–1 alighanem története legnagyobb technikai szabályváltozására készül. A Red Bull számára pedig ezt még különlegesebbé teszi, hogy saját erőforrásunkkal vágunk ebbe bele. Szóval hatalmas kihívás vár ránk.”

    „A következő heteket annak szentelem, hogy megpróbáljak minél több csapattaggal találkozni, hogy megismerjem mindazokat a fiúkat és lányokat, akik a varázslatot végzik a színfalak mögött. Meghallgatom őket, igyekszem átlátni, hogyan működik ez a csodálatos gépezet, amit a Red Bull Forma–1-es csapatának nevezünk, és megtalálni a módját, hogyan vehetem ki a részem ebből.”

    Mekies Red Bullnál való kinevezésével előző munkahelyén, a Racing Bullsnál is megmarad a folytonosság, ott a két csapatvezetős rendszerben Peter Bayer mellé Alan Permane lép mostantól fel, aki szintén kiterjedt tapasztalattal rendelkező mérnöke az F1 közegének, s a tavalyi évben érkezett a csapathoz azok után, hogy elhagyta az Alpine-t, ahol (az enstone-i csapat jogelődjeinél) 1989 óta dolgozott.

  • Fél évszázada nem volt olyan idős elsőbálozója az F1-nek, mint most Hülkenberg

    Fél évszázada nem volt olyan idős elsőbálozója az F1-nek, mint most Hülkenberg

    Nem lehet más a fő témája a Brit Nagydíj statisztikai összegzőjének, mint Nico Hülkenberg, aki miközben rekordmennyiségű futamot várt első F1-es dobogójára, a korossági rangsorban is előkelő helyre ugrott fel, ami az 50-es évek veteránjaival teli ranglisták mellett szintén figyelemreméltó teljesítmény.

    Igen, Hülkenbergnek tényleg 239 versenyt, 2010-es debütálása után több mint 15 évet kellett várnia, hogy először feljusson az F1-es dobogóra. Ezzel toronymagasan ő lett az a versenyző, akinek a legtöbb futam után jött ez össze: eddig Carlos Sainz vezette a listát, aki 101 verseny után lett először dobogós, 2019-ben Interlagosban a McLarennel.

    A német erre a listára feliratkozott, ezzel egyidejűleg pedig egy másikról, amit szintén nagy fölénnyel vezetett, le: visszaadta Adrian Sutilnak a dobogó nélkül teljesített leghosszabb karrier rekordját. Hülkenberg a 2017-es Szingapúri Nagydíjon állt ennek a rangsornak az élére, amikor 129. versenyével megelőzte az F1-ből 2014 végén kiszállt Sutilt, aki így egy évtizeddel visszavonulása után vált újra rekorderré.

    Ez a nem túl hízelgő tisztség azonban hamarosan újra veszélyben lehet: Yuki Tsunoda is már 99. versenyénél tart, és amennyiben jövőre is a mezőnyben marad, és továbbra sem szerez dobogót, megelőzi Sutilt.

    Nehéz volt elhinni, hogy még megtörténhet – itt az összes alkalom, amikor Hülkenberg kezéből kicsúszott a dobogó

    Bár futam végén még csak most először végzett az első három között, időmérőn ezt már ötször is megtette Hülkenberg: 2010-ben Interlagosban pole-t szerzett, 2013-ban Monzában 3., 2016-ban Spielbergben 3., 2020-ban az extra silverstone-i futamon 3., 2023-ban Montrealban pedig 2. lett a kvalifikáción.

    A 37 éves Hülkenberg a 218. versenyző, aki dobogót szerzett az F1-ben, de ebből csak 23-an voltak nála is öregebbek első pódiumra állásuk idején – ha pedig az Indianapolis 500-akkal nem számolunk, akkor csak 16-an!

    Az előtte lévők közül szinte mindenki az 1950-es években, az F1-es világbajnokság hajnalán iratkozott fel erre a listára, amikor ma már elképzelhetetlenül széles skálán mozgott a versenyzők életkora.

    Voltak azonban ketten, akik Hülkenbergnél idősebben, de ennél későbbi korszakban szerezték első dobogójukat: a dél-afrikai John Love az 1967-es hazai futamán 42 éves volt, George Follmer pedig az 1973-as Spanyol Nagydíj idején 39 éves.

    A kevéssé ismert George Follmer tehát az, aki legutóbb – több mint fél évszázada – idősebben debütált a dobogón, mint most Hülkenberg. Az amerikai versenyzőnek azonban közel sem kellett 239 versenyt várnia ehhez, sőt, már karrierje 2. futamán trófeát vehetett át! Korábban az Egyesült Államok versenyszférájának volt szerves tagja, így az F1-ben csak 39 évesen debütált az abban az évben, 1973-ban alakuló Shadow egyik pilótájaként, ahol többek között Graham Hill csapattársa volt. Látványosan robbant be, hiszen első futamán pontot szerzett, a másodikon, a Montjuic Parkban rendezett Spanyol Nagydíjon pedig harmadik helyen ért célba, ám végül ez maradt egyetlen dobogója, és ez volt az egyetlen szezonja is az F1-ben.

    Hülkenberg sikere lelőtt egy brutális véggel kecsegtető kihívást

    Bár előkelő helyen végzett a korlistán Hülkenberg, a rekord megdöntésére a sporttudomány jelenlegi állása szerint még nem lett volna reális esélye: Luigi Fagioli már majdnem 52 éves volt, amikor megszerezte első dobogóját, történetesen a legelső F1-es futamon, az 1950-es Brit Nagydíjon, aminek 75. évfordulóját ünnepelte éppen ezen a hétvégén Silverstone.

    Nemcsak Hülkenberg, hanem csapata, a Sauber számára is különlegesség volt a dobogó: az istálló közel 13 éves ínséges időszaknak vetett ezzel véget, hiszen a 2012-es Japán Nagydíjon harmadikként befutó Kamui Kobayashi szállított nekik legutóbb ilyen sikert. Ilyen hosszú idő még az F1-ben folyamatosan jelen lévő egyetlen csapatnak két dobogós helyezése között sem telt el.

    Ez volt a független Sauber 11. pódiuma. A BMW gyári csapataként további 17-et gyűjtöttek, a jövő évtől pedig egy másik német gyártóval, az Audival bízhatnak újabb eredményesebb időszakban.

    Hamilton menetelése véget ért

    Hülkenberg tette tovább odázta Lewis Hamilton első ferraris dobogóját. A brit így csak a 4. helyen ért célba, ezzel rekordhosszú silverstone-i dobogós sorozata lezárult. A Brit Nagydíjon 2014 óta zsinórban 11 éven keresztül, a pályán egymást követő 12 alkalommal végzett dobogón (mivel 2020-ban két versenyt rendeztek), amivel toronymagas csúcstartó, senki más nem tudott zsinórban hét évnél többször dobogóra állni ugyanazon a pályán vagy nagydíjon. Szinte a teljes mercedeses időszaka alatt ott volt a legjobb három között hazai pályáján, kivéve első évében, 2013-ban, amikor defektet kapott az élen.

    Pedig a csillagok mondhatni összeálltak Hamilton számára: mindkét korábbi Brit Nagydíjat ő nyerte, amelyet július 6-án rendeztek, ráadásul ezen a 2008-as és 2014-es győzelmén kívül senki más nem tudott itt nyerni az első három rajthelyen kívülről az elmúlt húsz évben, ő pedig most az 5. helyről indult.

    Így sem maradt hazai dobogós nélkül a közönség, hiszen Lando Norris nyert, ezzel ő lett Silverstone 13. különböző brit győztese. A hazai versenyzők győzelmét illetően mostanság nem panaszkodhatott a közönség, ám az 2008 óta most először fordult elő, hogy nyertes konstruktőr is brit legyen – a McLaren tudott 17 év után ismételni, és 2000 óta először zártak itt kettős győzelemmel.

    Max Verstappen a 44. rajtelsőségét szerezte, amivel beérte a Red Bull örökranglistáján Sebastian Vettelt – stílusos is volt Christian Horner csapat élén töltött utolsó versenyhétvégéjéhez, hogy ebben éppen egyenlőségjel került az istálló két kiemelkedő versenyzője közé. Ez volt egyúttal a csapat összességében 107. pole-ja, amivel ők pedig a Lotust érték be a konstruktőri örökranglista 5. helyén.

  • Füstbe ment terv – senkinek nem kell a McLaren, szegényebbé válik egy világbajnokság

    Füstbe ment terv – senkinek nem kell a McLaren, szegényebbé válik egy világbajnokság

    A McLaren áprilisban jelentette be, hogy a jelenlegi szezon végén távozik a Formula E mezőnyéből, s bár mindent megpróbált, hogy találjon vásárlót a csapatra, ez a törekvés nem járt sikerrel, így hamarosan teljesen feloszlik az alakulat.

    Ez még csak a harmadik szezonja a McLarennek a Formula E-ben, a 2022-2023-as idénytől szálltak be, átvéve az akkor kivonuló bajnok Mercedestől az istálló nevezési jogát és személyzetét. A McLaren nem vált saját konstruktőrré, a Nissantól vásárolta az erőforrást, s a 2027-től induló WEC-programja miatt döntött máris a kivonulás mellett.

    A három nagy bajnokság közül, amelyben a McLaren jelenleg versenyez, az F1 és az IndyCar mellett az FE volt a csapat legkevésbé sikeres projektje: a közel három szezon alatt egyetlen győzelmet szerzett Sam Birddel tavaly Sao Paulóban, a csapatok bajnokságában pedig eddig egy 8. és egy 7. helyez szállított. A Bicesterből működő gárda számára éppen az utolsó szezonja lehet a legkiseresebb, hiszen jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, akárcsak egyéniben a már öt dobogót is szerző Taylor Barnard, aki akár még a második helyezést is elérheti a már szinte biztosan beérhetetlen Oliver Rowland mögött.

    Bár a kivonulásról szóló bejelentéskor még az is felmerült, hogy a Formula E vezetősége megpróbálja egy további évre marasztani a McLarent, ez a terv nem volt hatásos, a csapatvezető Ian James pedig nem is talált olyan potenciális új jelentkezőt, amely kész lett volna átvenni az istálló már meglévő infrastruktúráját és személyzetét – pedig a Hyundai lehetséges beszállásáról már szó van egy ideje.

    Még a berlini és a londoni forduló van hátra az e hónap végén le is záruló szezonból, az Autosport értesülései szerint pedig a McLaren szeptembertől fogja végleg leállítani a működését, a csapat feloszlik, az FE jövő évi mezőnye tízcsapatosra zsugorodik, a jelenlegi két pilóta, Barnard és Bird pedig új istállót lesznek kénytelenek keresni. Erre pedig idei remek szezonja nyomán a még csak 21 éves, a sorozat legfiatalabb dobogósává vált Barnardnak jobb esélye lehet, mint kezdetek óta a sorozatban lévő, de már 38 éves Birdnek.

  • Sainznak elege van a folyamatos jópofizásból, ha aztán a versenyen Leclerc úgyis kiüti

    Sainznak elege van a folyamatos jópofizásból, ha aztán a versenyen Leclerc úgyis kiüti

    A Brit Nagydíj közvetítéséből kimaradt Charles Leclerc és Carlos Sainz ütközése, aminek nyomán a Williams pilótája kisodródott a pontszerző helyekről. A spanyol dühöngött egy sort, de elsősorban nem tavalyi csapattársa miatt.

    Azáltal, hogy tavaly év végén elveszítette az ülését a Ferrarinál, Sainz idén a Williamsnél menedékre lelve a középmezőny sűrűjébe csöppent, s még abban is különösen kíméletlen időket él. Nem elég, hogy az új közegének megszokásával küszködve többnyire alulmarad csapattársával, Alexander Albonnal szemben, de még folyamatos balszerencse áldozatának is érzi magát.

    Az eseménydús Brit Nagydíj 42. körében a Leclerc-rel való ütközése a közvetítésből ugyan kimaradt, de alább a videóban megnézhető, a történetét pedig maga Sainz meséli el:

    „A 7-8. hely környékén voltam akkor, 10 kör volt még hátra, és Charles-lal harcoltam, aki alighanem a kivezető körén járt a slickeken. Elveszítette az irányítást az autója felett és nekem ütközött, ezzel ennyi is volt. Sérült autóval visszacsúsztam a 12. helyre, és ott is értem célba. Megint nagyon balszerencsés voltam. Kezd elegem lenni azokból a helyzetekből, hogy mindig valami rajtunk kívül álló dolog történik velünk.”

    „Ezzel nem Charles-t akarom bántani, hiszen bárki hibázhat. De az már nagyon bosszant, hogy megint velem történt valami, amikor egy tiszta versenyünk lehetett volna.”

    Sainz idei legjobb eredménye eddig a nyolcadik hely volt, összesen 13 pontot gyűjtött Albon 46-jával szemben, az utóbbi néhány versenyen pedig tényleg látványosan rájárt a rúd: egy héttel korábban Spielbergben fékhiba miatt el sem tudott indulni a rajtrácsról, azt megelőzően pedig a montreali és a barcelonai időmérőn is más autók által akadályoztatva esett ki már a Q1-ben.

    „Sorozatban érnek minket olyan csapások, amikre nincs semmi ráhatásunk, és ez már nagyon frusztráló. El sem tudom mondani, milyen érzés ez egy sportoló számára. Folyamatosan dolgozok a szimulátorban, eljárok a marketingeseményekre, felöltöm a mosolygós arcom, elvégzem a feladatom a szabadedzéseken, mindent megteszek, ami ahhoz kell, hogy jó eredményt szerezzek. A versenyen megfelelő mértékű kockázatot vállalok, mindent jól csinálunk a stratégiával, aztán történik valami és kiestem. Most két szabad hétvégét kell várnunk a következő versenyig, de eljutottam arra a pontra, amikor ez az egész már nagyon frusztráló és nyomasztó” – hangoztak a lehangolt négyszeres futamgyőztes szavai, akit a crash.net idéz.