Szerző: Bognár Viktor

  • Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Fernando Alonso szavai alapján az Aston Martin egészen a szezon végéig két fronton fog fejleszteni, bár Adrian Newey segítségére csak az egyikben számíthatnak.

    A Red Bullt tavaly elhagyó tervező idén márciusban állt munkába az Aston Martin silverstone-i főhadiszállásán, hogy új közegben, az autók aerodinamikáját teljesen újraíró 2026-os szabályrendszerben keressen új kihívást. Newey elmondása szerint már a márciusi kezdéssel is hátrányból indult, hiszen január óta engedélyezett a jövő évi autókkal való munka, és azt már az elején leszögezte, hogy a csapat idei modelljével és teljesítményével nem is akar foglalkozni. Ez viszont olykor komikus jeleneteket szül a gyárban, mint az Alonso Newey elhivatottságáról nyilatkozva elárulta.

    „Dolgozik, teljesen bevonódott, nagyon motivált. De az igaz, hogy az idei autó nem különösebben érdekli. Bármikor kérdezünk tőle valamit az idei autóval vagy a fejlesztésekkel kapcsolatban, ő feláll és átsétál egy másik irodába. Szóval már teljesen 2026-os üzemmódban van” – mondta a spanyol, akit az Autosport idéz.

    Alonso háborog, amiért Stroll stratégái jobb döntéseket hoznak, mint az övéi

    Miközben a legtöbb csapat a nyári szünet után már nem készül nagy fejlesztéseket hozni a szezon végén kifutó modelljére, hiszen azok nem lennének átültethetők a jövő évi autóra, Alonso elmondása szerint az Aston Martin kivétel lesz ebből a szempontból: ők párhuzamosan futtatják még az idei autó fejlesztését is, s a csapat közelmúltban végbement nagyberuházásainak jele lehet, hogy az emberi, pénzügyi erőforrásai és az infrastrukturája is megvan ehhez.

    Az Aston Martin ugyan már második éve képtelen elmozdulni a középmezőnyből, de az utóbbi futamokon azért felfedezhető volt a csapat teljesítményében némi javulás. Na meg Alonso szerencséjében is, aki az első nyolc futam nullázása után a következő négyen egyaránt pontot szerzett. Silverstone-ban is érkezett egy újítás az autó padlólemezére, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de a spanyol az apróságokat is tudja értékelni.

    „Szerintem előrelépést jelent, az autó egy kicsit jobbnak érződött tőle. A pálya egyes részein javulást mutattak az adatok, más részeken ezt már nehezebb volt látni. Szóval mondjuk úgy, hogy egy nagyon apró fejlesztés, de mindennek örülünk. Most, amikor ilyen szoros a mezőny, és 5-6 autó két tizedmásodpercen belül van, még egy fél tized is értékes. Egyúttal pedig ez azt is mutatja, hogy a csapat nem elégedett a középmezőnyben ragadva, továbbra is fejleszt. Az év végére a lehető legközelebb szeretnénk kerülni az élcsapatokhoz” – fogalmazott Alonso, aki persze a jövő évtől és Newey első F1-es Aston Martinjától várja az igazán nagy dobást.

  • A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    Továbbra is vita tárgya a McLarenen belül az az új első felfüggesztés, amiből Oscar Piastri szerint neki semmilyen előnye nem származna, Lando Norris viszont eközben a használatával látható formajavulást élt meg. A csapatnak van egy nyomós érve arra, hogy miért kellene az ausztrálnak beadnia a derekát.

    A Kanadai Nagydíj előtt fejtegették a McLarennél az új felfüggesztés hatásait, amit nem teljesítménynövelő fejlesztésként írtak le, hanem egy olyan elemként, aminek segítségével a versenyzők jobb visszajelzéseket kapnak az autó és a gumik működéséről. Az újítást már akkor is csak Norris kérte az autójára, aki elismerten kevésbé érzett rá az MCL39-es működésére a szezon elején, Piastri viszont továbbra sem használja.

    Az azóta eltelt három futamból a Kanadai Nagydíj a két McLaren ütközésében kulminált, Spielbergben és Silverstone-ban azonban egyaránt Norris nyert – először történt meg vele, hogy ő vezessen célba egy kettős győzelmet, és az is, hogy két futamot húzzon be egymás után. A Brit Nagydíjon ugyan Piastri büntetése fordította meg a sorrendet a két pilóta között, de egy apró lendület most kétségtelenül a brit oldalán van, aki 8 pontra csökkentette a lemaradását a tabellán.

    A McLaren számára alapvetően rendben van, hogy a két pilóta eltérő felfüggesztést használ, az adatelemzést ez nem nehezíti meg, ám Andrea Stella csapatfőnök most rámutatott egy hátulütőre, ami miatt mégis arra próbálják ösztönözni Piastrit, hogy ismét fontolja meg az új alkatrészre való átállást.

    „Az elemek legyártása szempontjából sokkal inkább probléma, mert így két eltérő specifikációt kell magunkkal vinni. Ezért felmerült, hogy a későbbiekben a Lando által használt lehetőségek közül esetleg Oscart is érkedelhetné-e valami. Ez még kiértékelés alatt áll” – idézi Stellát a The Race.

    „Látjuk, hogy Lando sokkal jobban érzi magát az autóban, ami jó hír. Oscar viszont mindvégig jó kapcsolatot ápolt az autójával, így az is meglehet, hogy ez a különbség a szezon hátralévő részére fennmarad.”

    Piastri mindenesetre Silverstone-ban még továbbra is hajthatatlan volt ezügyben:

    „Az én szememben ez nem egy fejlesztés, csak egy eltérő elem. Bizonyos dolgokat egy kicsivel jobbá, másokat egy kicsivel rosszabbá tesz. Ha csak előnyei lennének, akkor kérdés nélkül felrakatnám az autómra. Eddig nagyon jól alakul ez az év, ezért szeretném változatlanul hagyni az autó viselkedését, és inkább azon gondolkodni, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet a beállítások vagy valódi fejlesztések által.”

    Norris ugyanakkor nyilatkozatában igyekezett csökkenteni az általa használt felfüggesztés eredményeire gyakorolt szerepét – persze ez akár taktikai kommunikáció is lehet a részéről.

    „Szerintem az emberek túl sokat beszélnek erről. Lehet, hogy segít nekem ez az elem, de ebben az esetben is csak századokról, ezredekről van szó. Nehéz ezt számszerűsíteni” – fogalmazott.

    „Valóban nyertem azóta két versenyt, és Kanadában is gyors voltam. De nem akarom azt mondani, hogy ez emiatt történt, inkább tudom be az általam a pályán kívül, a csapattal elvégzett kemény munkának.”

  • Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Szerdán Mugellóban köröz a Ferrari idei autójával, az SF-25-tel a csapat két állandó versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc. A cél egy új fejlesztés pályára vitele, mielőtt élesben is bevetnék azt a jövő hétvégi Belga Nagydíjon.

    A filmforgatási nap az egyetlen lehetőségük a csapatoknak arra, hogy a szezon során privát tesztet tartsanak az aktuális autójukkal. Ennek a keretei is rendkívül korlátozottak, csak 200 kilométeres távot tehetnek meg a nap során, és a versenyekre gyártott gumikat sem használhatják, de egy-egy nagyobb fejlesztés első pályáraviteléhez, ellenőrzéséhez így is megfelelő ez a lehetőség. Reklámfilmek forgatására pedig mindig szüksége van egy csapatnak, így egy ilyen nap során két legyet üthetnek egy csapásra.

    A Ferrari egy új hátsó felfüggesztést visz pályára most az olaszországi Mugellóban a filmes nap során, ami a Red Bull Ringre érkezett – és a csapat formájában némi javulást hozó – padlólemez kiegészítése. Az új felfüggesztés várható hatása, hogy az autó kevésbé lesz érzékeny a hasmagasság változtatására, és szélesebb működési tartományt nyit ki a Pirelli-gumik számára.

    Az Autosport értesülései szerint a szimulátorban szerzett adatok biztatóak voltak, és ha a pályán is ugyanezt a hatást éri el az újítás, az további egy tizedmásodperces javulást jelenthet a köridőben – ami persze csekélynek tűnhet, de a jelenlegi szoros élmezőnyben sokat számíthat, és közelebb viheti a Ferrarit a futamgyőzelemhez, amit a négy élcsapat közül még csak ők nem értek el idén.

    Ennek ellenére a Mercedest és a Red Bullt is megelőzve a Ferrari a második helyen áll a konstruktőri tabellán, köszönhetően Leclerc és Hamilton kiegyensúlyozott teljesítményének, még úgy is, hogy az idénre szerződtetett hétszeres világbajnok a dobogót sem érte el a szezon felében.

    Mivel 2026-tól nagy szabályváltozások érkeznek, a nyári szünet után a csapatok várhatóan leállnak az idei autó fejlesztésével, így a Ferraritól is ez a jövő hétvégi Belga Nagydíjon bemutatkozó újítás lehet az egyik utolsó nagy dobás, amitől fordulatot remélhet az idei formájában.

  • Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Az F1-nek mostanság nincs szerencséje a délkelet-ázsiai versenyrendező-aspiránsokkal: a Vietnámi Nagydíj amiatt hiúsult meg a már felépített pálya ellenére, mert bebörtönözték a hanoi városvezetőt, most pedig egy a futamát előkészítő másik országban, Thaiföldön alakult ki politikai zűrzavar.

    A thai miniszterelnök, Paetongtarn Shinawatra (közismertebb nevén: Ing Shin) az elmúlt év során többször is vezette azt a delegációt, amely tárgyalt a bangkoki utcai verseny lehetőségéről Stefano Domenicali F1-vezérrel, a Monacói Nagydíjra pedig maga is elutazott, ahol két honfitársa, Alexander Albon, valamint az F3-ban Silverstone óta futamgyőztes Tasanapol Inthraphuvasak segítségével testközelből is megismerkedett a sporttal.

    Egy hónappal később azonban súlyos botrány főszereplőjévé vált a 38 éves politikusnő, miután a Kambodzsával kiújuló, fegyveres összetűzéseket is hozó határviták közepette a szomszédos állam vezetője Facebookon nyilvánosságra hozott egy vele folytatott telefonbeszélgetést, amelyben a thai miniszterelnök néhol alárendelt hangvételben beszélt, saját országának egyik katonai parancsnokát pedig ellenségnek nevezte.

    Thaiföldön hatalmas felzúdulást okoztak Ing Shin kiszivárogtatott szavai, amelyek gyengének, a nemzeti egységet veszélyeztetőnek tűntették fel az egy éve kinevezett politikust. A kormány július 1-jén felfüggesztette őt tisztségéből, új ideiglenes miniszterelnököt nevezve ki a helyére, július 14-én pedig a Nemzeti Korrupcióellenes bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot is indít ellene a hatalommal való visszaélés és az etikai normák megsértése miatt. Múltbeli tapasztalatok alapján mindezek után annak esélye, hogy Ing Shin még visszatérhessen a posztjára, a nullával egyenlő, írja az ázsiai ügyekre szakosodott The Diplomat.

    Fotó: F1

    A thai kormány június 17-én – egyetlen nappal a botrány kirobbanása előtt – elfogadta az 1,2 milliárd dolláros költségvetést egy Bangkok utcáin zajló F1-es nagydíj megrendezésére, ami a terveik szerint 2028-tól öt éven keresztül biztosítaná a verseny helyét a világbajnokságon, bár a sport még nem jelentette be, hogy végleges megállapodás született volna erről. Azóta pedig nem érkeztek új fejlemények a Thaiföldi Nagydíj sorsáról.

    Az ország belpolitikai történései egy időre alighanem háttérbe szorítják az F1-es projektet, ráadásul a kormánykoalíció egysége is veszélybe került, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy elháríthatatlan akadály gördült volna a jövőbeli versenyrendezés elé. Ugyanakkor Vietnám esete éppen arra adott példát, hogy egyetlen politikai vezető eltávolítása is képes dugába dönteni egy már a megvalósulás küszöbén lévő nagydíjat. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a thaiföldi kormány és az F1 vezetősége közötti első hivatalos találkozóról 2024 tavaszán számoltak be a felek, Ing Shint pedig csak néhány hónappal később nevezték ki miniszterelnöknek, vagyis nem ő vitte az ügyet a kezdetektől fogva.

  • 11 év alatt megvan a 10. különböző bajnok, továbbra is elképesztő változatosságot szállít a Formula E

    11 év alatt megvan a 10. különböző bajnok, továbbra is elképesztő változatosságot szállít a Formula E

    Amikor már kezdett felsejleni annak árnya, hogy Oliver Rowland tetemes pontelőnye elolvadhat, a Nissan versenyzője a második berlini futam hajrájában beállt fordulattal mégis bebiztosította a világbajnoki címet.

    Oliver Rowland az FE-ben szinte példátlan kiegyensúlyozottsággal szállította az első és második helyeket a szezon első felében, így a 16 futamos szezon 10. állomása után már 86 pont volt az előnye a tabellán, miközben nem is rajzolódott ki mögötte egyetlen legesélyesebb kihívó: egy ideje már Pascal Wehrlein, Antonio Felix da Costa és Taylor Barnard váltogatták egymást a bajnokság második helyén. A csapatok és a konstruktőrök bajnoksága végig szoros maradt (köszönhetően nagyrészt annak, hogy Rowland csapattársa, Norman Nato alig-alig szerzett pontot a másik gyári Nissannal), de az egyéni címre már senki más nem hajtott, Wehrlein még egy-egy dobogós eredménye után is rég lefutottnak nevezte a bajnoki küzdelmet.

    Aztán jött egy hullámvölgy, és úgy kezdett tűnni, hogy Wehrlein számára talán mégsem teljesen veszett ügy a címvédés. A sanghaji második futamon, majd Jakartában, illetve az e hétvégi első berlini versenyen Rowland mindössze egy pontot gyűjtött, a Porsche német pilótája pedig 50 pontosra csökkentette a hátrányát, amikor még a berlini vasárnap és a londoni dupla szezonzáró, vagyis három futam volt még hátra a szezonból.

    Fotó: Andrew Ferraro

    Szombaton ráadásul Rowland magának köszönhette a nullázást: bár már ekkor is lett volna esélye, hogy matematikailag bebiztosítsa a címet, az esőben rendezett futamon Stoffel Vandoorne-nal ütközött, ami a kieséséhez vezetett, ráadásul vasárnapra is öt rajthelyes büntetéssel sújtották a baleset okozásáért. Wehrlein eközben bejött a második helyen, de a győzelem is karnyújtásnyira volt számára Mitch Evans mögött – aki nemcsak először nyert, de pontot is először szerzett azóta, hogy a Sao Pauló-i szezonnyitón az utolsó helyről az élre tört.

    Vasárnap már száraz körülmények között zajlott a futam, amelynek bár első kétharmada intenzív energiatakarékoskodásról szólt és temérdek helycserét hozott a mezőnyben, Wehrlein mégis képes volt folyamatosan az élmezőnyben tartani magát. Rowland az alsó pontszerző helyek környékén haladt, és 11 ponttal kellett többet szereznie a németnél ahhoz, hogy a bajnokságról való döntés ne tolódjon át Londonra.

    https://twitter.com/FIAFormulaE/status/1944398459231936526

    Wehrlein más leosztás szerint használta fel támadó módjait, mint a mezőny többsége, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy versenye a végkifejlethez közeledve, egy biztonsági autós szakasz után félresiklott, amikor temérdek pozíciót veszítve kicsúszott a pontszerzők közül, és már nem is volt képes visszakapaszkodni. Rowland eközben feljött a számára minimálisan szükséges negyedik helyre, s mivel azt a leintésig megtartotta, behozhatatlan pontelőnyre tett szert, ezzel már a szezonzáró forduló előtt bajnokká vált. A győzelmet ezúttal a másik Jaguarral Nick Cassidy vitte el.

    Ez lett a Nissan első bármilyen bajnoki címe az FE-ben (a jogelőd Renault még halmozta a sikereket), de a csapatok és a konstruktőrök trófeájáért is versenyben lesz még a szezonzárón a Porsche ellen.

    Rowland hetedik FE-szezonjában ért fel a sorozat csúcsára, noha megpróbáltatásokkal teli időszak van mögötte: korábban volt már egy hároméves periódusa a Nissannál, majd a Mahindrához igazolt, akikkel viszont két éve a szezon közepén szakított. A brit versenyző mostani sikerével az FE 11. szezonjában a sorozat 10. különböző bajnoka lett, egyedül Jean-Éric Vergne tudott duplázni.

    Ez a mostantól 10 bajnok közül ráadásul 9 máig a mezőny tagja, csupán a legelső szezont megnyerő Nelson Piquet Jr. nincs már a sorozattal hosszú ideje. Ez azt jelenti, hogy ha a 2025/26-os szezonra minden korábbi bajnok meg tudja tartani az ülését, akkor a McLaren megszűnésével 20 versenyzőssé váló mezőnynek közel a fele bajnoknak, illetve 2021-től kezdődően már világbajnoknak mondhatja magát a Formula E-ben.

  • Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Továbbra is bizonytalan, hogy milyen versenyzői felállással fog nekivágni a 2026-os F1-es szezonnak a Mercedes, de George Russell igyekszik nyomatékosítani csapata felé, hogy a folytonosságból profitálhatnának a legtöbbet.

    A Forma–1 közegében mindenki tűkön ülve várja, hogyan dönt Max Verstappen a jövőjéről, milyen lehetőségei vannak a Red Bull-os szerződéséből való kilépésre, és egyáltalán élni szándékozik-e vele. Toto Wolff a Mercedes részéről már tavaly óta nyíltan beszél róla, hogy a érdeklődik a holland szolgálatai iránt, és ezen a héten is előkerült egy találgatás arról, hogy hol találkozhattak a felek.

    Russell szerződéshosszabbítása egyelőre parkolópályán van, az idén a Kanadai Nagydíjat megnyerő brit így nem érezheti teljes biztonságban az ülését, hiszen az sem egyértelmű, hogy Verstappen esetleges érkezésével őt vagy Andrea Kimi Antonellit tartaná-e meg a csapat.

    A brit most azzal érvel szolgálatainak szükségessége mellett, hogy egy az istállóhoz újan érkező pilótával a csapat nem tudna mindent kihozni az új szabályok adta lehetőségekből – elvégre idén is láthatjuk például Lewis Hamilton vagy Carlos Sainz esetén és eredményein, mennyi megpróbáltatással is jár megszokni egy más közeget.

    „Rengeteg ismeretlennel vágunk neki a következő évnek. Az autó, a motor és az üzemanyag körül is sok a kérdőjel” – fogalmazott Russell, akit a racingnews365 idéz.

    „Ami minket illet, mindkét fél számára azt jelenti a legjobb lehetőséget a győzelemre, ha a jelenlegi felállásban folytatjuk. Úgy érzem, nagyon jó a kivitelezési hatékonyságunk a versenypályán, és én magam is nagyon magas szinten teljesítek. Már hosszú ideje a csapattal dolgozok, az ötödik évemre készülök velük.”

    „Az olyan versenyzőknek, mint Lando [Norris] vagy Charles [Leclerc], szóval akik hosszú ideje ugyanannál a csapatnál nagyunk, ez a fajta következetesség jelenti a legjobb esélyt egy ilyen új kezdetre készülve.”

    Az új szabályok paraméterei a teljesen átszabott aerodinamikával és az elektromos hajtásra még nagyobb hangsúlyt fektető motorokkal már ismertek, a csapatok javában készülnek az F1 története egyik legnagyobb átalakulásának tartott új érára, noha a sejtések szerint a mezőnyben többen nem örülnek annak, hogy ebbe az irányba indult el a sport a szabályváltozásokkal.

  • Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Carlos Sainz felfedte, sötét gondolatok is átfutottak az agyán, miközben annak tudatában kellett teljesítenie a 2024-es F1-es szezont, hogy az lesz az utolsó idénye a Ferrarinál. A kisördög és a kisangyal eltérő tanácsokat suttogott a fülébe, de végül úgy döntött, jófiúként viselkedik.

    Tavaly már február 1-jén bejelentette a Ferrari, hogy a 2025-ös szezonnak Charles Leclerc és Lewis Hamilton párosával fog nekivágni, ami nehéz év elé állította Sainzt. Nemcsak azért, mert új versenyzői ülés után kellett néznie, amit végül csak a mezőny második felében talált, hanem mert azt is mérlegelnie kellett, hogyan álljon hozzá utolsó ferraris szezonjához.

    Végül karrierjének legerősebb éve lett a 2024-es, most először nyert két futamot is egy szezonban, összesen kilencszer állt dobogóra, és négy év alatt harmadszor is ötödik helyen zárt a tabellán, majd az abu-dzabi szezonzárón másodikként befutva jó viszonyban köszönt el a csapattól.

    Az elbocsátást igazságtalanságnak érezve azonban ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán nem kellene békés, harmonikus állapotokat hagynia maga mögött a helyére érkező Hamilton számára.

    „Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyobb egóval rendelkező versenyző miért szerette volna darabokra szakítani a Ferrarit abban az évben azáltal, hogy elkezd politizálni vagy megmérgezni a közeget” – mondta a High Performance podcastban Sainz, majd arra a kérdésre, hogy ő maga is mérlegelte-e az efféle hozzáállást, kendőzetlenül rávágta:

    „Természetesen! Mindenkinek van egy kisangyala és egy kisördöge. Az ördög szerette volna, hogy sok mindent kimondjak vagy megváltoztassak a csapatnál, de az angyal akkor erősebbnek tűnt, és azt mondta: »Nem, ne legyél ez a fajta ember. Legyél profi, aki az utolsó versenyig mindent belead ezért a csapatért.« Százak, ezrek dolgoznak a csapatban, akiknek semmi köze nem volt ahhoz a döntéshez, és tartoztam nekik ezzel. Ezért elhatároztam, hogy profi leszek, jófiú leszek, nem pedig olyasvalaki, aki felégeti maga mögött ezt a helyet.”

    Sainz a tavalyi konstruktőri 9. helyezett Williamsnél talált új otthonra, és bár a csapat lényegesen jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, a spanyol rendkívül frusztráltan nyilatkozott a szezon első felének lezárultát követően, a középmezőny harcaiban ugyanis sokszor rajta kívül álló okokból veszített pontokat – Silverstone-ban például tavalyi csapattársa, Leclerc tette tönkre a versenyét.

  • Már el akarták engedni a szezont, de véletlenül belenyúltak a világ legjobb fejlesztésébe

    Már el akarták engedni a szezont, de véletlenül belenyúltak a világ legjobb fejlesztésébe

    Az elmúlt futamok legnagyobbat fejlődött csapata az F1-es mezőnyben a Sauber, amely a konstruktőri utolsó helyről a hatodikra lőtte előre magát, az utóbbi négy futamon még a Red Bullnál is több pontot szerezve. Pedig semmi ilyesmi szándékuk nem volt.

    Persze Nico Hülkenberg silverstone-i csodadobogója aligha jött volna össze az esőfutam nélkül, amely kicsit kiegyenlítette az erőviszonyokat és nagyobb hangsúlyt helyezett a csapat által hozott jó stratégiai döntésekre, a Saubernél tehát tisztában vannak vele, hogy nem érkeztek meg hirtelen az élmezőnybe, ugyanakkor még a múlt hétvégi eredménytől eltekintve is szemmel látható az az ugrás, amit a hinwili istálló a Spanyol Nagydíj óta véghez vitt a középmezőnyben.

    Odáig a csapat utolsó volt a konstruktőri tabellán Hülkenberg azon hat pontjával, amit a szintén esős szezonnyitón elért 7. helyével szerzett. Ám Barcelonában, Montrealban, Spielbergben és Silverstone-ban a német egyaránt a legjobb tíz között ért célba, miközben Gabriel Bortoleto is feliratkozott a pontszerzők közé. Négy futam alatt a Sauber 35 pontot zsákolt, ezzel átugrotta az Alpine-t, a Haast, az Aston Martint és a Racing Bullst is, és már a Williamst ötödik helyétől is belátható távolságra került. Ugyanezen időszak alatt még a Red Bullt is felülmúlta, amely csak 29 egységig jutott.

    Annyira rég csinálta már, hogy a Saubernek segítségre volt szüksége az ünnepléshez

    A csapatok között a Sauber a 4., a versenyzők körében pedig Hülkenberg a 6. legtöbb pontot szerezte az elmúlt négy versenyen.

    Ennek oka elég jól lekövethető, ugyanis ezen időszak alatt a Sauber három futamra is fejlesztésekkel érkezett. Spanyolországban új padlólemezt, első vezetőszárnyat és motorborítást kaptak az autók, majd Ausztriában és Nagy-Britanniában a padlólemez újabb frissítései érkeztek.

    De mi ez a nagy fejlesztési roham a tabella sereghajtó csapatától a jelenlegi szabályrendszer utolsó évben, amikor már mindenki a 2026-os autóra fordítja erőforrásai nagy részét, ráadásul a Sauber életében teljesen új korszak is nyílik az Audi hatalomátvételével?

    Nos, mint a sportigazgató, Inaki Rueda a The Race-nek elmondta, a csapat olyan fejlesztési irányra talált rá a szélcsatornában, ami nagyon könnyen kivitelezhető megoldást jelentett az autó addigi legfőbb problémáira, erről a lehetőségről pedig nem akartak lemondani.

    „Haladtunk a tervünkkel, és nem úgy készültünk, hogy még erre a versenyre is lesz egy fejlesztésünk. De a szélcsatornában felbukkant ezt a fejlesztési útvonal, amit nagyon könnyű volt legyártani, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már ezt megtaláltuk, fejlesszük még egy kicsit tovább az idei autót. Közben persze tudjuk, hogy ha zsákutca felé fejlesztünk, akkor csak az időt vesztegetjük, amit másra kellene fordítanunk” – fogalmazott Rueda.

    A Sauberek fő gyengesége a szezon elején más autók követésekor jelentkezett, az ekkor az autókat érő légáramlatok, a „piszkos levegő” olyan szélsőségesen megbontotta a C45-ösök balanszát, hogy az úton tartani is nehéz volt őket.

    Fél évszázada nem volt olyan idős elsőbálozója az F1-nek, mint most Hülkenberg

    Hülkenberg akkoriban úgy fogalmazott, hogy emiatt a versenyek első köre és a biztonsági autó mögötti újraindítások csak a túlélésről szólnak számukra, hiszen támadásra semmi esélyük nem nyílhatott.

    Bortoleto így foglalta össze a helyzetet Bahreinben: „Még a fejemet sem tudom egyenesen tartani, amikor az egyenesekben közel haladok valaki mögött, mert még a sisakom is jobbra-balra inog.”

    Ezen a súlyos helyzeten tudtak jelentősen javítani az új fejlesztések, s mivel ezt könnyen elérhető gyümölcsnek látták a csapatnál, nem is tartanak attól, hogy ez az idei autóval való tervezettnél hosszabb foglalkozás elvonta volna a figyelmet a következő évről.

    Rueda azonban hozzátette, a silverstone-i csomag már tényleg az utolsó lehetett az idei évre.

    „Szerintem további bejárható utakat már nem fogunk találni. Talán jönnek még finomítások ezen a jelenlegi területen, de több nagyszabású kísérletbe már nem fogunk bele, hiszen annak már a 2026-os fejlesztések láthatnák a kárát.”

  • „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    Tíz F1-es versenyzőt kértek meg, hogy töltsék ki a tesztet, ami a közúti vezetői engedély megszerzéséhez szükséges az Egyesült Államokban. A mértékegységek sokakkal kitoltak, lehangoló eredmények születtek, de cserébe a poénok legalább magasan szárnyaltak.

    A BuzzFeed YouTube-csatornájára nemrég felkerült videót még a szezon elején forgatták, hiszen Jack Doohan szerepel benne az Alpine színeiben, és még Yuki Tunoda sem a Red Bullt képviseli, de feltűnik az élmezőny néhány tagja, George Russell, Charles Leclerc és Lando Norris is. A versenyzők tíz feleletválasztós kérdést kaptak, ebből legalább nyolcnak helyesnek kellett lennie ahhoz, hogy „átmenjenek a vizsgán”.

    A kérdések között voltak olyan egyszerűbbek is, amelyek a jobbkézszabály ismeretét vagy a maximális sebességet jelző tábla jelentését firtatták, de olyanok is, amelyeknél az USA-ban használt mértékegységekben, lábban vagy mérföld/órában voltak megadva válaszlehetőségek, így itt csak tippelni tudtak a versenyzők. De elgondolkodtató volt és több rossz választ szült az a kérdés is, amely arról szólt, mit kell tenni, ha a csúszós úton megcsúszik alattunk az autó.

    „Nekem ez természetesen megy, de most így a folyamatot végiggondolni elég nehéz” – mondta Leclerc. Ráadásul a cselekvés, amit a pilóták egy versenyautóban tennének, vagyis az ellenkormányzás nem is volt a válaszlehetőségek között.

    „Ez azt jelenti, hogy nem szabad korrigálni egy túlkormányzottságot. Vagyis muszáj balesetezned” – vonta le a következtetést Norris. A legtöbb versenyzőt félrevezetett a kérdés és helytelenül a lassú fékezést választották, de Leclerc rájött, hogy az „abba az irányba kanyarodj, amerre szeretnéd, hogy az első kerekeid menjenek” a helyes, mert az tulajdonképpen megegyezik az ellenkormányzással.

    Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    A legsziporkázóbb válaszokat azonban Russell adta, még ha ehhez néha meg is kellett játszania az értetlent. Arra, hogy kinek van elsőbbsége a kereszteződésben, bemondta a következőt:

    „Ezt sosem tudtam, mert én mindig csak megküldöm az autót, amikor odaérek!”

    Amikor pedig arra kellett felelni, milyen maximális sebességgel szabad átmenni egy az utat keresztező vasúti sínen, így felelt:

    „Erre azt mondanám, hogy menj át olyan gyorsan a síneken, amennyire gyorsan csak tudsz, hogy ne üssön el a vonat!”

    De itt Norrisnak is akadt egy nyomós érve arra, miért érdemes sietni:

    „Ha túl lassan mész, lefulladhatsz. Ha pedig lefulladsz… elüt a vonat.”

    És hogy hány láb távolságba érkezve kell lekapcsolnod a reflektort rövidfényre egy másik autó mögé érve? Russell ezzel a beszólásával bevitte a tust mindenkinek:

    „Ezt nem tudom, mert ha Mercedest vezetsz, akkor az autó ezt elintézi helyetted.”

    A videó szerint egyik versenyzőnek sem lett legalább nyolc helyes válasza, vagyis ez a gyorsteszt alapján egyikük sem kaphatna vezetői engedélyt az amerikai közutakra. Bár a játéknak alighanem pont az volt a rejtett célja, hogy ilyen eredmények jöjjenek ki.

    Alább a teljes videó, amelynek bolondozásai az angol nyelv tökéletes ismerete nélkül is élvezhetők (például ahogy Yuki Tsunoda bemutatja, szerinte mi az a „láb”):

  • Lakat lehet az F1-es versenyzők száján, ezért nem kritizálják az új szabályokat

    Lakat lehet az F1-es versenyzők száján, ezért nem kritizálják az új szabályokat

    Lance Stroll egy önmagához képest szokatlanul bőbeszédű nyilatkozatban kritizálta a 2026-tól érkező, az elektromos hajtásra minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyező technikai szabályokat. Szerinte sokan osztják a véleményét, még ha nem is mondják ki.

    A csapatok már javában benne vannak a jövő évi autó építésében, a források nagy része már jó ideje arra, nem pedig az idei modell fejlesztésére megy. Több versenyző már ki is próbálhatta a szimulátorban a 2026-os autó első változatát, bár ennek a modellnek a fejlettségével is eltérő fázisban tartanak a csapatok – nemrég a Williams csapatvezetője, James Vowles például Charles Leclerc kijelentései nyomán megállapította, hogy ők jobban állnak, mint a Ferrari:

    Leclerc-t azzal nyugtatják, hogy nem a szabályokban kell keresni a gondot, hanem a Ferrarinál

    Lance Stroll is túl van az első virtuális tapasztalatszerzésein, az Aston Martin pilótája pedig Leclerc-hez hasonlóan nincs elragadtatva a jövő évi autó vezethetőségével, és úgy általában a szabályok irányával sem.

    „Kár érte, hogy a Forma–1-ben csak az elektromos útról beszélünk, és rengeteg leszorítóerőtől fosztjuk meg az autókat, hogy kihangsúlyozzuk az akkumulátor erejét. Jó lenne könnyű, mozgékony, gyors, nagy leszorítóerejű autókat vezetni, ehhez pedig elég lenne egy kicsit leegyszerűsíteni a dolgokat. Hogy kevésbé az akkumulátorokról és egy tudományos kísérletről szóljon a Forma–1, sokkal inkább a versenyzésről” – idézi Strollt a Racefans.

    „Nem rajongok ezért az irányért, de persze ha versenyképesek leszünk és mindenki másnál jobban fogunk szerepelni, akkor abban a helyzetben nem lesz okom panaszkodni. De attól még azt az irányt, amit a szabályokkal veszünk, nem szeretem. Ezzel szerintem sok versenyző egyetért, de néhányan talán politikai okokból ezt nem mondhatják ki.”

    Utóbbi mondatával Stroll arra utalhat, hogy egyes versenyzők a csapatuk, illetve a mögöttük álló motorgyártó érdekeit szem előtt tartva nem fogalmaznak meg nyilvános kritikát a szabályokkal kapcsolatban.

    „Pedig izgalmas lenne olyan autók gondolata, amelyek kicsit hangosabbak, könnyebbek, és nem függnek annyira az elektromos hajtástól, amivel nem is annyira jó versenyezni” – zárta a kanadai.

    Nemrég Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke beszélt az új, és már az azt követő motorformuláról is – és egyre erősebben tartja magát a paddockban a sejtés, hogy hamarosan, akár már 2029-től egyszerűsödhetnek a motorok, s visszatérhetnek a V8-asok vagy a V10-esek.