Szerző: Bognár Viktor

  • Az FIA-t nem érdekli, ha a Mercedes jövőre mindenkit faképnél hagy, de lesz, akinek segít

    Az FIA-t nem érdekli, ha a Mercedes jövőre mindenkit faképnél hagy, de lesz, akinek segít

    A 2026-tól érkező új motorszabályok magukban hordozzák a lehetőségét annak, hogy nagy különbségek alakuljanak ki az F1-es motorgyártók, így pedig a csapatok között. Az FIA-nak van terve erre az eshetőségre, de csak a leszakadóknak készül segíteni, visszalassítani a nagy előnnyel rendelkezőket sem fogja – ugyanis nem a teljesítménykiegyenlítő rendszer (BoP) Forma–1-ben való meghonosítása a cél.

    Az idei négy helyett jövőre már öt motorgyártó lesz az F1-ben, közülük pedig kettő is teljesen újonc, mivel a Renault kiszáll: az Audi saját gyári csapatát fogja ellátni, és tulajdonképpen a Red Bull is gyári csapattá válik, miután a Milton Keynesben felépített saját motorrészlege az elmúlt években a Hondával való együttműködés tapasztalatai után immár Red Bull-motorokat fog gyártani saját két istállója számára.

    Nem kizárt, hogy az új szabályciklus kezdetén még jelentős különbségeket tapasztalhatunk majd az egyes motorok fejlettségében, teljesítményében, elvégre ez történt 2014-ben, a legutóbbi motorformulaváltás alkalmával is: a Mercedes akkora előnyben kezdett, hogy szándékosan még lejjebb is tekerték a motorokat, míg egy évvel később érkezve a Honda gyengén kezdett a McLaren oldalán.

    Ezúttal ismét a Mercedesről híresztelik a paddockban, hogy a legelőrehaladottabb állapotban járhat a fejlesztésekkel, míg az új beszállóktól talán nem is elvárható, hogy azonnal világverő erőforrással rukkoljanak elő. Még Christian Horner is óvatosan beszélt a Red Bull motorprogramjával kapcsolatos elvárásokról, mielőtt menesztették volna az istálló éléről.

    Az FIA szemmel tartja majd a motorok fejlettségét, és nem hagyja nagyon leszakadni a hátrányban kezdőket. A technikai szabályok egyik mellékletében ugyanis az áll, hogy amennyiben valamelyik gyártó belső égésű motorjának teljesítménye legalább 3%-kal alacsonyabb, mint a mezőny legjobbjáé, akkor a szezon ötödik futamát követően nagyobb szabadságot kap a fejlesztésekben és a tesztpad használatában.

    V8-as motor és drasztikus költségcsökkentés – az FIA elnöke felvázolta az F1 jövőjét

    A motorfejlesztések az új éra kezdetével nem lesznek befagyasztva, de bizonyos korlátozások vonatkoznak majd rájuk, tehát ezek alól kapnak majd engedményt a leszakadók. A vizsgálatot minden szezon elején elvégzi majd az FIA, és hasonló ügymenet szerint jár el.

    Az FIA arra is felkészült, hogy lecsapjon a trükközőkre, akik például szándékosan alacsonyabb motorteljesítményt használnak majd az első öt futamon, hogy ezt követően nagyobb fejlesztési szabadságot kapjanak: ha a teljesítmény mértékében ezután következetlenséget tapasztalnak, visszavonhatják az engedményt.

    Nikolas Tombazis, az FIA együléses sorozatokért felelős igazgatója a The Race-nek beszélt arról, elengedhetetlen ez a fajta külső segítség a lemaradásban kezdő gyártók számára, akik enélkül valószínűleg sohasem tudnának felzárkózni a legjobbakra – főleg, ha az új érkezőkről van szó.

    „Aki az F1-ben szerepel, az évek során rengeteg tapasztalatot halmoz fel. Az ebből származó előny évről évre csak nő, a költséglimit mellett pedig nem könnyű felzárkóznia annak, aki lemaradásban van” – fogalmazott Tombazis.

    „A maratonfutáshoz tudom ezt hasonlítani. Tegyük fel, hogy gyorsabb vagy nálam, ezért 20 perccel előbb célba érsz a maratonon, mint én. Ha viszont ez is úgy működne, mint az F1, akkor a következő maratonunkon te már 20 perccel korábban elrajtolnál, mint én, és így már 40 perccel győznél le engem. Emiatt számomra nem is lenne elég annyi, hogy felzárkózok hozzád a teljesítményben, ennél is többet kell tennem, hogy a részedről felgyülemlett tapasztalatot ellensúlyozzam.”

    Korábban is volt már rá példa, hogy egy lemaradásban lévő motorgyártó extra lehetőséget kapott a felzárkózásra, legutóbb két éve a Renault-val kapcsolatban érkeztek ilyen hírek.

    Tombazis azonban fontosnak tartja hangsúlyozni a különbséget a hátrányban lévők megsegítése és az abszolút teljesítménykiegyenlítés között. Arra a kérdésre ugyanis, hogy a más sorozatokban, például a WEC-ben és a TCR-autóknál ismert Balance of Performance bevezetését tervezik-e, ezzel garantálva a mezőny kiegyenlítését, kategorikusan nemmel válaszolt. Vagyis ha egy gyártó jelentős fölénybe kerül, azt biztosan nem fogják majd vissza.

    „Ez egész biztosan nem fog megtörténni. Nem lekicsinylően mondom, de azok a bajnokságok, amelyek BoP-t használnak, ők tényleg megpróbálják kiegyenlíteni az autók teljesítményét, és mesterségesen gyorsabbá tesznek olyan autókat, amelyeknek nem kellene annak lenniük” – mutatott rá.

    „Vannak olyan sorozatok, amelyekben ez tényleg szükséges, hiszen az utcai modellen alapuló GT-autóknak eredendően eltér a teljesítményük egymástól. Az esetükben tényleg butaság lenne, ha megtartanák, hogy az egyik gyártó állandóan három másodperccel lassabb legyen a másiknál, csak amiatt, mert így tervezték meg az autót a közútra. Tehát egyes kategóriákban, például Le Mans-ban nagyon jó okkal létezik a BoP, de az F1 esetében nem áll fenn ilyen helyzet.”

  • Alonso eléggé máshogy látja az F1 jövőjét, mint a többség

    Alonso eléggé máshogy látja az F1 jövőjét, mint a többség

    Lehet, hogy nem ő fog elsőként nagy eredményeket elérni, de hosszú távon ő lesz a generáció legjobbja – mondja az újonc Gabriel Bortoletóról menedzsere, Fernando Alonso.

    Persze a személyes és üzleti érintettség miatt nem nehéz elfogultsággal gyanúsítani Alonsót, amiért a saját menedzsmentcége által támogatott és képzett brazil pilótát méltatja, ugyanakkor az érveiben attól még lehet igazság, így érdemes meghallgatni a mezőny legtapasztaltabb és 50 éve a legidősebb versenyzőjének véleményét a szezon újoncairól.

    Bortoleto idén a Sauberben debütált, a mezőnyt elárasztó új pilóták közül papíron a leggyengébb csapatnál, az istálló váratlan előreugrásával azonban megvan a lehetősége, hogy erősebb eredményeket, pontszerzéseket szállítson a szezon második felében.

    A brazil pilóta tavaly megnyerte a Forma-2-es bajnoki címet Isack Hadjar előtt, ám a Red Bull által támogatott francia, a Mercedes-protezsált Kimi Antonelli és a Ferrari akadémiájában edződő Oliver Bearman mellett mégis kevés vetült rá a rivaldafényből.

    „Abu-Dzabiban [az F2-es szezonzárón] úgy éreztem, ő a generáció legjobbja – mondta Bortoletóról Alonso. – Újoncként megnyerte a Forma-3-at, újonckét megnyerte a Forma-2-t. Nem tesztelt korábbi F1-es autókat, semmit, de megérkezve így is elképesztő munkát végez. Másoknak jobb autójuk van, talán mások korábban fognak sikereket elérni, mint ő, de hosszú távon ő fog kiemelkedni ebből a generációból. Ennek bizonyítékai az alacsonyabb kategóriák, ahol az autók mind egyformák.”

    „Ő és Nico [Hülkenberg] pedig idén motivációt tudtak vinni a tavaly még küszködő csapathoz, így megindult a fejlődés. Eddig elképesztő munkát végez – de még mindig mögöttem van!”

    Az ifjú padavan naivan azt hitte, Alonso vele majd kíméletes lesz

    Alonsónak abban alighanem igaza van, hogy Bearmannek a Ferrarihoz, Hadjarnak a Red Bullhoz egyenesebb útja vezethet, nem beszélve a Mercedesszel már dobogós Antonelliről, míg Bortoletónak nincs köteléke egy nagycsapat pilótaprogramjához. Neki a kétszeres világbajnok Alonsóval „kell beérnie”, aki viszont a versenyhétvégéken is élő referenciát tud jelenteni. A mester és a tanítvány az Osztrák Nagydíj végjátékában első éles F1-es csatájukat is megvívták, ami a brazil számára a 8. helyet és első pontjait jelentette, még ha csak Alonso mögött befutva is.

    „Kanyarokon keresztül egymás mellett haladtunk, de végig sportszerűen. Gokarttal és szimulátorban néhányszor már csináltunk ilyet egymás ellen, és most élőben is megismételtük. De ezúttal én értem el előbb a célvonalat, ami ad azért némi megnyugvást” – idézte vissza a számára is kellemes spielbergi pillanatokat Alonso, akit a Racefans idéz.

  • Verstappen a Mercedesnél? – halálos páros a McLarennek, katasztrófa a Red Bullnak

    Verstappen a Mercedesnél? – halálos páros a McLarennek, katasztrófa a Red Bullnak

    Függetlenül attól, hogy meg fog-e történni, az F1-es paddock már egy ideje Max Verstappen és a Mercedes lehetséges szövetségétől hangos. Most a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown mondta el, őt hogyan érintené egy ilyen bejelentés.

    Ha egy átigazolásról sokat beszélnek az F1-ben, az szinte bizonyosan meg fog történni, a Verstappent a Mercedesszel összeboronáló hangok pedig már rég átlépték ezt a lélektani határt. Mégis, a Mercedes csapatfőnökének ezzel kapcsolatos szokatlan nyitottsága, valamint Verstappen kifürkészhetetlen gondolatvilága valami különös misztikummal itatják át ezt az ügyet, tényleg azt az érzést keltve, hogy itt még jöhetnek váratlan fordulatok.

    Jövőre új szabályrendszer érkezik, és ilyenkor mindig több az ismeretlen a megszokottnál, szinte lehetetlen tudni, hogy melyik csapatok fognak majd a leggyorsabban alkalmazkodni az új kihíváshoz. Ez a mostani helyzet viszont még ebből a szempontból is felettébb furcsa, hiszen általános vélekedés, hogy az új motor fejlesztésével a Mercedes halad a legjobban, s több prominens személy is szinte készpénznek veszi, hogy Toto Wolff istállója négy nehezebb év után jövőre visszatér a mezőny legelejére.

    A nagy szabályváltozások alatti csapatváltás tényleg ugrást jelent az ismeretlenbe a versenyzők számára, ám most már látatlanban is többen úgy gondolják, hogy 2026-ban a Mercedes és Verstappen párosával igazi szupercsapat jönne létre. Erről beszélt Zak Brown is a The Sports Agents podcastban, amit a planetf1 idéz.

    „Azt hiszem, a Mercedes felszállóágban van. A Red Bull pedig kihívásokkal szembesül, noha ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek azokat megoldani” – mondta.

    „Viszont elég kényelmetlen belegondolni, hogy Max a Mercedesnél lehet, mivel ő annyira jó. Szóval én jobban örülnék, ha ott maradna, ahol van. A Red Bull számára katasztrófa lenne, ha elveszítenék őt.”

    A McLaren idén látványosan profitál abból, hogy a Red Bull gyengélkedik, hiszen a szezon elején még úgy tűnt, a csapata egyértelmű elsőszámú pilótájaként Verstappen akár veszélyt is jelenthet az egyéni bajnoki címre, miközben Lando Norris és Oscar Piastri pontokat vesznek el egymástól. A Red Bull azonban az utóbbi időben összehozott néhány gyengébb eredményt, az elmúlt négy futam összesítésében még a Sauberrel Nico Hülkenberg is több pontot szerzett, mint Verstappen, így a Piastri mögött 69 pontos hátrányban lévő holland el is zárkózik attól, hogy az esélyesek közé sorolja magát.

  • A média ereje? Ha nem jelenik meg egy cikk arról, hogy távozik a Red Bulltól, nem is távozott volna

    A média ereje? Ha nem jelenik meg egy cikk arról, hogy távozik a Red Bulltól, nem is távozott volna

    A Sauber csapatvezetője, Jonathan Wheatley elárulta, milyen különös motiváció állt a Red Bulltól való távozása mögött.

    A Red Bull F1-es csapata több vezető karakterét elveszítette tavaly óta, de mindegyikük távozásának körülményei kicsit mások voltak. Adrian Newey ajánlatot kapott arra, hogy részvényes is legyen az Aston Martinnál, Christian Hornert a tulajdonosok menesztették nemrég, a sportigazgatóként dolgozó Wheatley azonban elmondása szerint csak akkor kezdte el komolyan mérlegelni a távozás lehetőségét, miután elolvasott egy cikket a The Timesban, amely a lehetséges távozásáról szólt…

    „Tavaly a miami hétvégén megjelent egy cikk, amitől egyáltalán nem voltam boldog. Szándékosan nagyon távol tartottam magam a médiától, de ettől foga minden lapban az én nevem forgott, ami nehéz helyzetet teremtett a munkahelyen is” – idézi Wheatley-t a planetf1.

    „Azt viszont elérte, hogy emiatt hitelen rengeteg megkeresést kaptam, én pedig el is kezdtem gondolkodni a távozáson, hiszen az embereket nagyon érdekelte, hogy hol kötök ki.”

    Az 56 éves brit szakember idén év elején kezdte meg a munkát a Saubernél, ahol máris átélhetett egy a csapat életében ritka sikert a legutóbbi Brit Nagydíjon szerzett dobogóval. Wheatley már most leszögezi, hogy belátható időn belül nem fogja elhagyni a jövőre Audivá alakuló istállót, hiszen korábbi F1-es munkahelyein is évtizedes időszakokat húzott le, nem véletlenül a lojalitásáról ismerik a paddockban.

    „Biztos voltam benne, hogy a szerződésemet tiszteletben fogom tartani annak lejártáig – mondta a Red Bull-lal való szakítás körülményeiről. – Én nem vagyok az a fajta ember, aki ha aláírt egy szerződést, rögtön azon kezd el gondolkodni, hogyan manőverezhetné ki magát belőle, amint kap egy másik ajánlatot. Ha elkötelezem magam egy csapat mellett, akkor azt komolyan gondolom.”

    „16 évet töltöttem el a Benetton/Renault kötelékében, 19-et a Red Bullnál, ez pedig rengeteg beszélgetést indított meg. A jelenlegi helyemről sem áll szándékomban távozni.”

  • A Leclerc-előzés, amit látva Bianchi megemelte a kalapját odafenn

    A Leclerc-előzés, amit látva Bianchi megemelte a kalapját odafenn

    Graeme Lowdon volt a Marussia elnöke, amikor a 2014-es Japán Nagydíjon Jules Bianchi tragikus kimenetelű balesetet szenvedett. A pilóta halálának 10. évfordulóján egykori főnöke felidézte azokat a pillanatokat, amelyek örökre élénken berögzültek az emlékezetébe: a Bernie Ecclestone-nal való telefonbeszélgetést a baleset után, a Bianchival való utolsó találkozást és egy bizonyos manővert, amivel Charles Leclerc megidézte őt.

    Bianchi karrierjéről és a szuzukai baleset körülményeiről itt írtunk bővebben az évforduló apropóján.

    Lowdon volt a 2010-től F1-es nevezési jogot kapott Manor Racing egyik vezetője, aki a különböző nevek alatt futó istállónak 2015 októberéig volt tagja, s éppen most, tíz év távollét után készül visszatérni a királykategóriába, hiszen a jövő évtől egy újabb frissen érkező istálló, a Cadillac csapatvezetője lesz.

    A sereghajtó Manor F1-es ténykedések legígéretesebb pilótája volt Bianchi, aki kilenc hónappal a baleset után, 2015. július 17-én, a nizzai kórházban hunyt el. Lowdon most a planetf1-nek mesélt hosszan a francia kiválósággal kapcsolatos emlékeiről, és természetesen a baleset napja az, ami a legélénkebben él benne.

    „Sohasem néztem vissza a tévéfelvételt, soha. És furcsa, hogy milyen dolgokra emlékszek arról a napról. Emlékszem, hogy a valóságban már sokkal jobban besötétedett, mint az a közvetítés alapján tűnt. Sokkal rosszabbak voltak a körülmények, mint amilyennek látszottak. Aztán emlékszem, ahogy a kórház felé autózunk. Közben kaptam egy telefonhívást Bernie-től, aki nem volt jelen ezen a hétvégén, de nagyon gyorsan és egyértelműen a tudomásomra akarta adni, hogy bármire is van szükségünk, azt megkapjuk” – mondta az F1 akkori vezetőjéről, Bernie Ecclestone-ról.

    „Ez nagy segítség volt. Akkoriban egyébként is sokat beszélgettünk Bernie-vel, mert új befektetéseket kerestünk a csapatnak, mivel láttuk, hogy gondok lehetnek az Oroszországból érkező támogatással. Ebben az esetben azonban teljesen más volt a beszélgetésünk a megszokotthoz képest, hiszen azt kérdezte, hogy mire van szükségünk.”

    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Korábban olvastam róla, hogy amikor Bernie csapatfőnök volt, nagyon megérintették őt egyes balesetek, amelyek a csapatában történtek. Eszembe jutott, hogy most olyasvalakivel beszélgetek, aki már átélt hasonló dolgokat a múltban, és pontosan tudja, ilyenkor mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.”

    „Abból is sok mindenre emlékszem, hogy mi történt a kórházban. Nehéz pillanatok voltak, és mindeközben még egy F1-es csapatot is működtetnünk kellett. A következő hétvégén már Szocsiban kellett versenyeznünk egy orosz tulajdonú csapatként, így több irányból is nyomás nehezedett ránk.”

    Az utolsó találkozás

    Bianchit 2014 novemberének végén szállították át Japánból szülővárosába, Nizzába, így nemcsak a családja, de csapata is könnyebben látogathatta. Lowdon elmondása szerint maga is gyakran megfordult a kórházban, s bár Bianchi nem volt tudatánál, mindig beavatta őt abba, mi történik éppen az F1-ben és a Manor háza táján.

    „Az egyik látogatásért nagyon hálás vagyok. Mindig EasyJettel repültem hozzá, és egy nap alatt nem lehetett megjárni az utat, szóval ott töltöttem egy éjszakát. Ezúttal találkoztam Jules apjával a kórházban, és hosszan elbeszélgettünk” – mondta.

    „Az állapotáról nem akarok beszélni, mert ez csak a családra tartozik, de mindig odaültem mellé és meséltem neki arról, mi történik a csapatban. Abban a reményben, hogy egy kicsit hátha ez is segít. Ilyen esetekben ezt nem lehet tudni. 2015-ben jártunk, elmeséltem neki, hogy mi történt a legutóbbi versenyünkön.”

    „Aztán hazamentem. Elég sokáig tartott, mire visszaértem Northumberlandbe [Észak-Angliában], és még csak éppen megérkeztem, amikor John [Booth, a Marussia csapatvezetője] felhívott azzal, hogy Jules elment.”

    „Hálás voltam, hogy megejtettem még azt a találkozót, mert legalább ott ülhettem mellette és elmondhattam neki, mi a helyzet a csapatnál. Kialakult közöttünk egy kötelék. Voltak a csapatban mások, akik sokkal közelebb álltak Jules-höz, mint én, mert egy csapat irányítójaként különböző okokból nem alakítunk ki túl közeli kapcsolatot a versenyzőkkel. De az évek során akadtak versenyzőim, akik megsérültek, akikkel törődtem, és ezek hatása nem múlik el. Még ma is, ha körbenézünk a paddockban, láthatunk embereket, akik azt a karkötőt viselik, amit 2015-ben osztottunk ki mindenkinek.”

    A karkötőt, amiről Lowdon beszél, még maga is hordja, és a „Monaco, 2014, P8, JB17” felirat áll rajta – emléket állítva a csapat egyetlen pontszerzésének, s a korábbi elnök szerint az az eredmény létfontosságú volt ahhoz, hogy a csapatnak a következő szezonra is meglegyen a működéshez szükséges költségvetése.

    Amikor Leclerc lemásolta Bianchit

    Az a bizonyos 2014-es monacói futam egy másik szempontból is különleges maradt Lowdon számára, aki – és ezzel aligha van egyedül – a pár évvel Bianchi halálát követően szintén az F1-ben debütáló Charles Leclerc-ben kicsit a francia pilóta újjászületését látja. Köztudott, hogy a Bianchi és a Leclerc család rokoni szálakkal is kötődik egymáshoz, és egy alkalommal közösen jelent meg a Manornál a két pilóta.

    „Egyszer egy versenyre elhozta Charles Leclerc-t, aki akkor még nagyon fiatal volt. Bemutatta őt nekem és John Boothnak: »ez itt Charlie, egy napon nagyon jó lesz, még nálam is sokkal jobb.« Szép volt látni, amikor Charles a Ferrari versenyzője lett, mert úgy tekintettem rá, mintha Jules megtestesülése lenne” – elmélkedett Lowdon.

    „Emlékszem, Jules-nek a 2014-es monacói versenyen volt egy nagyon szép manővere a Rascasse-ban. Fotó is készült róla felülnézetből, amit a verseny után mindenkinek aláírt a csapatban. Később aztán egyik évben Charles is megpróbált két hasonló előzést ugyanott a Ferrarival. Nem is hittem a szememnek! Igazi libabőröztető pillanat volt. Az első előzése sikerült, a második azonban nem. Ekkor elképzeltem, ahogy Jules figyeli ezt onnan fentről, és az első manőver előtt megemeli a kalapját, a másodikért viszont morog rá.”

    Az a bizonyos Rascasse-manőver során Bianchi 2014-ben Kamui Kobayashi Caterhamjét előzte meg, Leclerc pedig 2019-ben mutatott be egy ahhoz kísértetiesen hasonlót Romain Grosjean ellen – a két pillanatot összevágva mutatja be az alábbi videó.

    https://twitter.com/AndreaInApnea/status/1660276056211718145

  • Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Yuki Tsunoda idei legváratlanabb akcióját egyelőre nem a versenypályán, hanem az Instagram-oldalán kell keresni. A Red Bull japán pilótája azt állítja, beleejtette a mobiltelefonját egy tóba.

    „Ha valaki találna egy telefont, miközben a Comói-tóban úszik, szóljon” – jelent meg az egészen váratlan kérés Tsunoda Instagram Storyjában szerdán. A japán semmi egyebet nem osztott meg egyelőre a történtekről, bár ennyi is elég volt, hogy látványos mozgósítást vigyen véghez a követőinek körében, mert még ha azt nem is állíthatjuk, hogy tömegével jelentek meg búvárfelszereléssel az észak-olaszországi tó környékén, az Instán és a TikTokon hamar virálissá vált a téma, és rengetegen kezdtek viccelődni a szerencsétlenül járt japán esetével.

    A hullámra Tsunoda csapata, a Red Bull is felült, szintén közzétéve egy felhívást, valamint egy mémet, amin „Jason Statham fia” néven hivatkozik a pilótára. Nem véletlenül, hiszen korábban maga Tsunoda árulta el, hogy így nevezte el a saját telefonját, mivel Statham a kedvenc színésze, és emiatt akár ingyen is szívesen szerepelne egy filmjében. 2023-ban a színész jelen volt az Abu-dzabi Nagydíjon, így a pilóta első alkalommal találkozhatott is idoljával.

    Mivel idén a szokásos augusztusi nyári szünet előtt is van egy mini nyári szünet két üres hétvégével a Brit Nagydíj és a Belga Nagydíj között, a versenyzők ezt is felhasználhatják némi kikapcsolódásra. Tsunoda kedveli Olaszországot, éveken át élt is ott a Red Bull kiscsapatának versenyzőjeként, most viszont balszerencsés volt számára a visszatérés.

    Már ha egyáltalán igaz a tóba esett telefon sztorija, és nem valami furcsa vicc részeként izgatja ezzel követőtáborát a pilóta és a csapat.

  • A Ferrari leszögezi: nincs olyan, hogy Hamiltonra fejlesztett autó

    A Ferrari leszögezi: nincs olyan, hogy Hamiltonra fejlesztett autó

    A Ferrari helyettes csapatvezetője igyekezett eloszlatni egy az F1-es közvélemény fejében létező misztikumot arról, hogy lehet-e kifejezetten egy „versenyzőre fejleszteni” a versenyautót.

    Az idei Forma–1-es szezonban újra népszerű téma, hogy egyes versenyzők főként amiatt tudnak jobban szerepelni csapattársuknál, mert az autó az ő igényeiket szem előtt tartva lett építve. Ennek legékesebb példájaként a Red Bullt szokás emlegetni, amellyel Max Verstappen évek óta beárnyékol bárkit, aki a másik garázsban foglal helyet, az autó vezethetőségét pedig feláldozták a teljesítmény oltárán, tudva, hogy a holland ígyis-úgyis képes megbirkózni a feladattal.

    De felmerült ez a Ferrarinál is, ahol Charles Leclerc az időmérőkön 8:4-re, dobogós helyek számában 4:0-ra vezet Lewis Hamiltonnal szemben a szezon féltávjánál. Persze a Scuderián nem is kérhető számon, hogy a monacói miért boldogul jobban az autóval, hiszen ő már hetedik éve a csapatnál versenyez, míg Hamilton teljesen új közegbe csöppent, s saját elmondása szerint is rengeteg folyamatot újra kell tanulnia az autóban és azon kívül is, amik máshogy működnek, mint a Mercedesnél.

    Mindazonáltal okkal lehet azt hinni, hogy a 2026-os Ferrari karakterére Hamiltonnak már nagyobb ráhatása lesz, aki egy nemrég elejtett mondata szerint már dolgozik is ezen a karosszéria fejlesztését vezető Loic Serrával, aki hosszú időn át a Mercedesnél is kollégája volt.

    Nemrég a korábbi versenyző, Juan Pablo Montoya is amellett érvelt, hogy a Ferrarinak muszáj Hamiltonra fejlesztenie a következő autóit, hiszen enélkül semmi értelme nem volt őt a csapathoz vinni, és a bajnoki címek nélkül lepergő évek bizonyítják is, hogy az eddigi irányvonal nem megfelelő.

    Semmi nem lesz a Ferrariból, amíg nem Hamiltonra fejleszti az autót?

    Ezekre a véleményekre is reagáltatta most az Auto Motor und Sport a Ferrari helyettes csapatvezetőjét, Jerome d’Ambrosiót, aki szerint viszont az az állítás, hogy egy csapat képes kifejezetten egyik vagy másik pilótája köré építeni az autót, puszta népi hiedelem.

    „Nem lehet azt olyan egyszerűen kijelenteni, hogy az autó egy bizonyos igényt észben tartva lett fejlesztve. A fejlesztést elsődlegesen mindig az mozgatja, hogy elérjük a maximális teljesítményt. Loic és a csapata egyszerűen a lehető leggyorsabb autót akarja megépíteni, ehhez pedig objektív paramétereket kell figyelembe venniük” – fogalmazott d’Ambrosio.

    „Csak a második szakaszban kerül sor arra, hogy fontolóra vegyük, mire van szükségük a versenyzőknek. Sokféle eszközzel lehet őket segíteni abban, hogy alkalmazkodni tudjanak az autóhoz a vezetési stílusukkal, ekkor kerül sor a finomhangolásokra.”

    „Fontos a csapat számára, hogy évente néhány alkalommal leüljünk mindkét versenyzővel, amikor minden igényüket meghallgatjuk. Ekkor felmerül a kérdés, hogy amire szükségük van, az hogyan fordítható teljesítménnyé. És általában kiderül, hogy a kettőjük kívánságai igazából nagyon hasonlóak. A tény, hogy Loic éveken keresztül dolgozott Lewisszal a Mercedesnél, segíti a kommunikációt, dee Loicnak szintén nagyon jó a kapcsolata Charles-lal.”

  • A heves szóváltás, ami megelőzte Horner Red Bulltól való menesztését

    A heves szóváltás, ami megelőzte Horner Red Bulltól való menesztését

    A Red Bull csapatvezetőjeként töltött utolsó versenyhétvégéjén, a Brit Nagydíjon Christian Hornert vitázni látták Jos Verstappennel.

    Max Verstappen apja már régóta feszült viszonyt ápol Hornerrel, többször is érkeztek már hírek a színfalak mögött zajló, vagy éppen kamerák által elkapott szóváltásukról, a tavalyi év eleje óta pedig nem titok, hogy Jos a csapatvezető eltávolítása mellett kardoskodott – többször a sajtó előtt is kijelentette, hogy szerinte Horner rossz irányba vezeti a Red Bullt.

    Mindezek fényében stílszerű, hogy Horner még Silverstone-ban is vitázott egyet Jos Verstappennel – a versenyhétvégén, ami végül az utolsó lett számára a Red Bull csapatfőnökeként, bár ezt ő maga akkor még valószínűleg nem tudta.

    A verseny után kialakult szóváltásban Paul Smith, a Red Bull kommunikácós igazgatója is részt vett – akit Hornerrel együtt szintén menesztettek a Brit Nagydíj után, bár azt nem tudni, van-e kapcsolat a két esemény között.

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    A vita megtörténtéről Ralf Schumacher számolt be a Backstage Boxengasse podcastban, amiről a planetf1 ír: „Történt egy látványra is heves szóváltás Jos Verstappen, Christian Horner és a sajtófőnök között. Látni lehetett, hogy Jos egyáltalán nem volt boldog.”

    Schumacher a német Sky munkatársaként még ma is rendszeres látogatója az F1-es hétvégéknek, és riporterként ő maga sincs túl jó véleménnyel Hornerről.

    „Én Christian Hornert egyébként is egy elég nehéz esetnek tartom – fogalmazott. – Ki kell mondanunk, hogy nem tudta összetartani a csapatot, ami persze nem is könnyű feladat. Saját tapasztalatból pedig úgy látom, hogy a kritikát sem igazán fogadja be. Mi, illetve én már feketelistán vagyunk nála, szóval egy ideje már nem áll szóba velünk. Ami elég vicces, mert valakinek, aki ilyen sokat nyert, képesnek kellene lennie a kamerák elé állni és beszélni bármiről.”

  • Újabb csavar Verstappen és a Mercedes ügyében: ide küldhetik a félretolt versenyzőt

    Újabb csavar Verstappen és a Mercedes ügyében: ide küldhetik a félretolt versenyzőt

    Max Verstappen Red Bulltól való elszerződésének esélye nem csökkenni, inkább fokozódni látszik Christian Horner csapat éléről való eltávolítása óta.

    Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint Toto Wolff csapatvezető a legfelsőbb szintekről, a Mercedes vezérigazgatójától, Ola Kalleniustól is megkapta a zöld jelzést – és a szükséges költségkeretet – arra, hogy leigazolja az F1-es csapathoz Verstappent.

    Ez a felek akarata szerint már a jövő évre megtörténhet, ugyanakkor a holland számára nehézséget jelenthet a Red Bull-lal 2028-ig szóló szerződéséből való kilépés, hiszen a híresztelt teljesítményzáradékokat valószínűleg nem fogja tudni aktiválni, mivel jelenlegi harmadik helyével túlságosan jó pozícióban áll a bajnokságban. Verstappen viszont akár más jogi lehetőségeket is számba vehet, hogy elszakadjon a Red Bulltól, amit kulcsemberek sora hagyott el az elmúlt két év során.

    Az olasz lap azt is tudni véli, hogy a Mercedes kész összeállítani Verstappen és George Russell párosát a csapatnál. Bár a két versenyzőnek volt néhány feszült konfliktusa az elmúlt év során, jelen állás szerint teljesítmény szempontjából ez lenne a számukra elérhető legerősebb felállás. Russellnek egyelőre nincs szerződése a következő szezonra, egy egyéves hosszabbítást pedig állítólag nem fogadna el, a Mercedes így hajlik arra, hogy hosszabb távon megtartsa őt.

    Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    Ennek értelmében Andrea Kimi Antonelli lenne az, akinek helyet kellene adnia Verstappen számára. Bár a 18 éves olasz pilótában nagy reményei vannak a Mercedesnek, hullámzó debütálószezont teljesít, és bár nem minden kieséséért maga volt a felelős, de az elmúlt hat versenyből csak egyen szerzett pontot, a montreali első dobogója alkalmával.

    A forrás szerint a Mercedes nem szeretné elengedni Antonelli kezét, akibe rengeteget invesztált, viszont a jövő évre egy másik csapatnál, az Alpine-nál biztosítana számára ülést Pierre Gasly mellett. A francia istálló a jövő évtől leállítja saját Renault-motorprogramját és a Mercedestől vásárol erőforrásokat, így szorosabbá válik a kapcsolat a két istálló között, Antonelli pedig egy kevésbé rivaldafényben lévő csapatnál fejlődhet tovább.

    Persze mindez még csak sajtóértesülés, ám a múltbeli tapasztalatok azt súgják, hogy ha egyre több forrásból egyre több részlet szivárog ki egy lehetséges átigazolásról, amögött általában tényleg meghúzódnak valós tárgyalások.

  • Hamilton saját sikerének is érzi, hogy a többi F1-es versenyzőből egyéniség lett

    Hamilton saját sikerének is érzi, hogy a többi F1-es versenyzőből egyéniség lett

    Lewis Hamilton az eredményeivel már rég kitörölhetetlen nyomot hagyott a Forma–1-en, ám úgy érzi, abban is elévülhetetlen érdemei vannak, hogy pilótatársai már magabiztosabban járnak-kelnek a paddockban.

    A brit régóta eltökélt, hogy ne csak a versenypályán, hanem más területeken is hatást gyakoroljon a sportra, a külvilágra, az emberek gondolkodására – saját kezdeményezést indított, amellyel a társadalmi sokszínűséget ösztönzi a mérnöki tudományokban, zászójára tűzte a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás hirdetését is.

    Mindezek mellett belevonódott a divatiparba is, a versenyhétvégék során pedig gyakran feltűnést kelt, olykor még meg is mosolyogtat, hogy milyen ruhakölteményekben lép be a paddockba. Ezek a felvonulások rövidek, csupán addig tartanak, amíg Hamilton a beléptetőkapuktól elsétál a csapata motorhome-jáig, ám mégis nagy hatást tud gyakorolni általuk.

    „Amikor megérkezünk a pályára, a kapun belépve van egy bizonyos távolság, amit meg kell tennünk. Számunkra ez a kifutó” – használt a divatbemutatókból kölcsönzött hasonlatot Hamilton az Esquire interjújában.

    „Minden nap csapatruházatba bújtatnak minket, évente több mint 90 napon át ugyanazt a felsőt kell viselnünk, ami engem kicsinál. Szeretek változatos, merész lenni az öltözködésemben, mert szerintem a megjelenés rendkívül fontos.”

    Hamilton azonban hangsúlyozza, nem puszta magamutogatásból ölti magára különféle divatmárkák olykor kihívó szereléseit, az önkifejezés ezen formája ugyanis számára nyugalmat és erőt ad, s meglátása szerint más versenyzőket is inspirált.

    „A sport 70 éves történetében, de legalábbis az én időmben a többi versenyző egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy mit visel, egyszerűen csak a csapatszerelésben jelennek meg, Én viszont ebben találtam meg magam, és nagy magabiztosságot ad, hogy a saját szerelésemben jelenek meg, mielőtt átöltözök a csapatom ruházatába” – mondta.

    „És nagyszerű érzés, hogy ez mintha a többieket is felszabadította volna. Felismerték, hogy ők is csinálhatnak ilyet, és mostanság már a többi versenyző is a saját stílusában, egyedi karakterként jelenik meg a pályán. Szerintem ők is erőt merítenek abból, amit csinálok, és hálás vagyok, hogy ebben én is szerepet játszottam.”

    Hamilton maga is elismeri, hogy néhány ruhaválasztása egészen szörnyű volt az évek során, de szerinte az öltözködés is ugyanolyan, mint az élet bármely más területe: aki bevállalósan játszik, olykor hibázhat.

    „Rendben van, ha valaki a biztosban érzi jól magát, de szerintem mindenkinek érdemes néha egy kicsit a határokat feszegetnie, kilépnie a komfortzónájából. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Ha valaki mindig a komfortzónájában marad, sohasem szembesül kihívásokkal, nem kap lehetőséget a fejlődésre.”

    „Légy bevállalós! Csinálj valamit, ami olykor kényelmetlennek is érződhet, eközben pedig rengeteget tanulhatsz magadról. Kit érdekel, hogy mások mit gondolnak, ha te így érzed jól marad! Maradj fenn a közösségi oldalakon, de soha ne olvass kommenteket, mert teljesen irreleváns, hogy mások mit írnak. Tényleg irreleváns” – adott végül egy útravaló bölcsességet is Hamilton.