Szerző: Bognár Viktor

  • Kezdhetünk félni, hogy a lángossal is forgat majd ilyen „egérürülékes” videót Norris és Piastri?

    Kezdhetünk félni, hogy a lángossal is forgat majd ilyen „egérürülékes” videót Norris és Piastri?

    Különös kulináris kalandozásokat is folytatnak idén a világbajnoki csata egyik mellékszálaként a McLaren versenyzői. Nagy-Britanniában torta, Belgiumban gofri volt a menü – vajon ezen a héten Magyarország összes nemzeti étele megússza, hogy mindenféle oda nem illő feltétekkel rászabaduljon két narancssárgába öltözött huszonéves férfi?

    A Belga Nagydíjat követően érkezett a McLaren egy újabb bolondozós videóval, Oscar Piastrival és Lando Norrisszal a főszerepben. Feladatuk az volt, hogy az ország egyik jellegzetes ételéből, gofriból készítsenek látványos ételkölteményt, amihez különféle dekorációs édességek álltak rendelkezésükre – közülük a csokireszeléket Norris nem túl hízelgő módon gyorsan el is keresztelte egérkakinak, mielőtt egy ügyetlen mozdulattal szétszórta volna azt az asztalon.

    Mindkettőjüknél szárnyalt a kreativitás, de a végén az értékelés elmaradt, mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy megették volna saját, édesítőkkel telepakolt kreálmányukat a versenyzők.

    Idén már nem ez az első alkalom, hogy a McLaren versenyzői valamilyen ételkészítésben ügyeskednek vagy éppen ügyetlenkednek. Silverstone-ban a rajongói zónában, nézők tömegei előtt kellett valamiféle tortát készíteniük, de az év elején, az angolszász országokban őrzött palacsinta napon is befogta Norrist a McLaren, hogy süssön párat a névadó tésztaételből.

    Ha ez az idei ételes tematika folytatódik a wokingi csapatnál, az e hétvégi Magyar Nagydíj apropóján is könnyen terítékre kerülhet valamilyen Magyarországra jellemző étel a McLaren motorhome-jában, hogy nem túl akkurátus elbánásban részesüljön Norris és Piastri kezei alatt.

  • Vettel csodaszámba menő első győzelmét idézte meg a Belga Nagydíj dobogója

    Vettel csodaszámba menő első győzelmét idézte meg a Belga Nagydíj dobogója

    Rendkívüli együttállást hozott össze a véletlen a spa-francorchamps-i Forma–1-es futam végeredményében, de a McLaren zsinórban harmadik kettős győzelme és az egymás után negyedszer ugyanolyan eredményt szerző Oliver Bearman is megérdemelnek néhány bekezdést a Belga Nagydíj statisztikai összegzőjében.

    Oscar Piastri idei hatodik futamgyőzelmét jegyezte Spában, ezzel pedig az ausztrál pilóták közül máris kiemelkedik: egyetlen honfitársa sem tudott még ilyen sok versenyt nyerni egy szezonon belül. Jack Brabham 5-je volt eddig az etalon, noha az 1960-as szezon, amikor ezt produkálta, még csak 10 futamból állt.

    Egy másik mutatóban pedig beérte Piastri a legsikeresebb honfitársát: a McLaren pilótája immár zsinórban kilenc futam óta vezeti a bajnoki tabellát, ilyen hosszú sorozata pedig szintén csak Brabhamnek volt az ausztrálok közül, 1959-ben – az a szezon viszont összesen ebből a kilenc versenyből állt.

    Győzelmi harmónia a dobogón

    Piastri összességében 8. F1-es győzelmét szerezte karrierje során, ezzel ismét kiegyenlített csapattársával és bajnoki riválisával, Lando Norrisszal szemben győzelmek számában. A két McLaren-pilótához Charles Leclerc csatlakozott a dobogón, aki történetesen szintén 8 alkalommal nyert idáig az F1-ben.

    Fotó: McLaren

    Az, hogy egy futam mindhárom dobogósa pontosan ugyanannyi győzelemmel álljon, ráadásul egy ilyen egészen magas számmal, rendkívüli véletlen egybeesés. Tudomásunk szerint egyetlen másik alkalommal fordult még csak elő az F1-ben hasonló összeállás:

    A 2008-as Olasz Nagydíjon, ahol Sebastian Vettel szenzációs első győzelmet szerzett a Toro Rosso volánjánál, a dobogón pedig két másik egyszeres győztessel, Heikki Kovalainennel és Robert Kubicával locsolhatták a pezsgőt.

    További különlegességek ide kapcsolódóan:

    • Elképesztő módon a spái verseny végén a kockás zászlót lengető Jacky Ickx szintén nyolcszoros F1-es futamgyőztes.
    • 2008-ban Monzában és 2025-ben Spában egyaránt eső által befolyásolt futam termelte ki ezt az együttállás.
    • Lewis Hamilton mindkét versenyen a 7. helyen ért célba.

    Első sor vagy 1-2? Nem mindegy!

    A McLaren autói a csapat fennállása során 68. alkalommal sajátították ki az első rajtsort egy versenyre, ezzel utolérték a Ferrarit, az első helyen azonban már az F1 egyik modernkori élcsapata, a Mercedes áll 82 befoglalt első sorral.

    Fontos különbség, hogy történelmileg az első sor megszerzése és az időmérőn elért 1. és 2. helyezés nincsenek teljes átfedésben egymással. A múltban, egész pontosan az 1973-as Holland Nagydíjig a rajtrácsokat még máshogyan osztották fel, azok többségében három, vagy néhol akár négy autó is állt az első sorban. Azokban az időkben is el lehetett hozni az első rajtsort, hiszen sokáig kettőnél több autóval is nevezhettek a csapatok, de persze jóval nehezebb volt. Mindenesetre a rajtrácson elfoglalt 1. és 2. helyek mutatójában eléggé máshogy néz ki az állás az élmezőnyben: Mercedes 84, Ferrari 83, McLaren 69.

    De jöjjön még néhány adat, hogy kontextusba helyezzük a McLaren felemelkedését, ami több mutatóban akár a csapat történetének legdominánsabb szezonját is eredményezheti idén.

    A csapat idén már a hatodik kettős győzelmét szerezte, ennél többet csak egyetlen szezonban, a legendás 1988-asban halmozott fel számukra Ayrton Senna és Alain Prost – 10-et.

    Az sem mostanában történt, hogy a McLaren három kettős győzelmet arasson egyhuzamban, mint az most Spielbergben, Silverstone-ban és Spában tette: legutóbb az 1997-es szezonzáró Európa Nagydíjon, majd az 1998-as Ausztrál és Brazil Nagydíjon volt ilyen sorozatuk. 1988-ban volt négy kettős győzelmük is egymás után, ezt a házi rekordjukat pedig az e hétvégi Magyar Nagydíjon akár be is állíthatják.

    Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Pirelli

    És újra, és újra, és újra

    Oliver Bearman a 11. helyen ért célba, ami nem különösebben izgalmas eredmény – mint ahogy nem volt az Silverstone-ban, Spielbergben és Montrealban sem, együttesen azonban mégis egészen különleges ez a széria. Azzal ugyanis, hogy négy egymást követő versenyen egyaránt ugyanabban a pozícióban ért célba, a Haas brit pilótája feliratkozott egy szűk listára, hiszen a győzelmet kivéve semelyik más helyezésen nem tudott még egymás után négynél többször célba érni senki.

    Négyes szériából azonban már több is akadt, kilenc versenyző tudott eddig ilyet teljesíteni, közülük hárman kétszer is. Alább az ő névsoruk:

    • Nelson Piquet – sorozatban négy 2. hely 1987-ben
    • Michele Alboreto – sorozatban négy 7. hely 1992-ben
    • Heinz-Harald Frentzen – sorozatban négy 3. hely 1997-ben
    • Lewis Hamilton – sorozatban négy 2. hely 2007-ben, majd ismét 2015-16 fordulóján
    • Mark Webber – sorozatban négy 3. hely 2011-ben és sorozatban négy 4. hely 2012-ben
    • Nico Rosberg – sorozatban négy 2. hely 2014-ben, majd ismét 2016-ban
    • Valtteri Bottas – sorozatban négy 5. hely 2018-ban
    • Robert Kubica – sorozatban négy 18. hely 2019-ben
    • Oliver Bearman – sorozatban négy 11. hely 2025-ben

    Érdekes, hogy a győzelemmel sokkal könnyebbnek bizonyul az ismétlés, mint bármely másik pozícióval. A sorozatos 1. helyezések rekordja ugyebár 10, amit Max Verstappen állított fel 2023-ban, de volt már két 9-es sorozat is. Négyesnél hosszabb győzelmi szériára összesen 14 alkalommal történt már az F1-ben kilenc különböző versenyző jóvoltából.

    Fotó: Peter Fox/LAT Images/Haas

    Nagy sorozatok, ha megszakadnak

    Yuki Tsunoda az első japán versenyző, aki eljutott 100 F1-es nagydíjrajtig. Viszont a hatodik olyan versenyző, aki dobogós helyezés nélkül teljesítette első 100 futamát, vagy úgy is mondhatjuk, hogy volt lehetősége eljutni 100 futamig úgy, hogy egyszer sem szerzett dobogót. Őt megelőzően Philippe Alliot, Pierluigi Martini, Adrian Sutil, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz voltak csak ilyenek – közülük utóbbi kettő jutott fel később a dobogóra, Sainz futamgyőztes is lett.

    Max Verstappen már harmadik futam óta nem állt dobogón, ilyen gyenge sorozata utoljára akkor volt, amikor még nem is mondhatta magát világbajnoknak, és még a koronavírus-világjárvány sem tört ki: közel hat éve, a 2019-es szocsi, szuzukai és mexikóvárosi fordulók során.

    Hamilton a 14. alkalommal ért célba Spában, csak ő és Vettel tették ezt meg ennyiszer. A brit ezzel együtt azonban egy helyi mélypontot is megélt, hiszen eddig minden alkalommal a legjobb négy között ért célba ezen a pályán, most viszont csak hetedik lett.

    Az eső miatt gördülőrajttal indult el a versenyt, a 2022-es Monacói Nagydíj óta először történt ilyen, összességében pedig a 15. alkalom volt ez, hogy a biztonsági autó felvezetésével kezdődött meg egy futam.

  • Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Korábban Max Verstappen apja volt a nyilvánosság előtt a legharsányabb kritikusa a Red Bull csapatfőnökének, ám a Belga Nagydíjon Jos mégis úgy viselkedett, mintha nyoma sem lenne bármiféle korábbi konfliktusnak.

    Christian Horner alighanem több ellenséget is szerzett magának a Red Bull F1-es csapatának élén töltött utóbbi éveiben, különösen a 2024 elején kirobbant zaklatási botrány nyomán. Akkoriban erősödtek fel azok a hangok is, amelyek szerint a csapatot két táborra szakították a hatalmi belharcok, Jos Verstappen pedig fiával együtt Helmut Marko oldala felé húznak – a négyszeres világbajnok pilóta apja többször is nyíltan kritizálta, távozásra szólította fel Hornert akkoriban, a két fél között pedig többször is paddockbeli vitákról számoltak be a szemtanúk.

    Három hete, hogy Hornert menesztették posztjáról, a Sky Sports közvetítésében pedig a Belga Nagydíj rajtrácsán Martin Brundle és Nico Rosberg meg is kérdezték Jos Verstappent, mit szól a fejleményekhez.

    „Úgy döntöttek, hogy változtatnak. Részemről rendben van minden, amíg beválik” – felelte a holland.

    Rosberg ekkor emlékeztette Verstappent, hogy tavaly márciusban még Horner távozása mellett foglalt állást, így nehezen hihető, hogy most semlegesen viszonyul ahhoz, hogy ez ténylegesen megtörtént.

    „Ez másfél évvel ezelőtt volt. Most más a helyzet. Nincs mit mondanom, rendben van” – felelte ismét szűkszavúan Jos Verstappen.

    Mire Rosberg provokatívan visszakérdezett: „Most bezzeg csendben vagy?”

    „Mindig csendben vagyok” – érkezett a beszélgetés lezárását célzó válasz az idősebbik Verstappentől.

    A Magyar Nagydíj előtt eldőlt: Verstappen már nem léphet csak úgy le a Red Bulltól

    Mindkét versenyző profitálhat a vezetőváltásból

    Értelmezzük bárhogy is Jos Verstappen szavait, azért az előzmények tudatában nehéz elképzelni, hogy ne kedvező fejleményként tekintene Horner menesztésére a család – Max Verstappen is egyre sűrűbben kritizálta az utóbbi időben a csapatot a nehezen vezethető autó, egyáltalán a fejlesztési irány miatt.

    És egyelőre úgy tűnik, a Horner helyére érkezett Laurent Mekies a csapat másik versenyzőjét, Yuki Tsunodát is felvillanyozhatja. A japán már hangot is adott annak, milyen sokat jelentett neki egy gesztus, amit Mekies a számára 7. hellyel záruló időmérő után tett felé – Tsunoda a Racing Bullsnál korábban már dolgozott együtt jelenlegi főnökével.

    Horner elment, beköltözött a mosolygás a Red Bullhoz, jött is egy idén még nem látott eredmény

    Most Rosberg is kifejtette, milyen sok extrát adhat egy versenyzőnek, ha érzi a támogatást a vezetőség részéről, amit az áprilisi érkezése óta eltelt hónapokban Horner vezése alatt bizonyára nem kapott meg ilyen mértékben a japán.

    „Tényleg erőt adott Tsunodának ezen a hétvégén. Ő is megkapta az új padlólemezt, amit Verstappen használ. Az időmérő után mosollyal és felfelé mutatott hüvelykujjal jelzett felé. Rengeteget jelent egy versenyzőnek, ha hirtelen azt tapasztalja, hogy megkapja a támogatást a csapat részéről” – mondta erről Rosberg a Sky-on.

    „Mert az alapján, amit hallottam, korábban úgy érezte, mintha egy külön szigeten létezne a csapatban, amely csak Max Verstappenért dolgozott. Most azonban Laurent azonnal elkezdett foglalkozni Yukival is.”

  • Hamilton elmondta, miért nem kell neki barátnő

    Hamilton elmondta, miért nem kell neki barátnő

    Ritka alkalom, hogy Lewis Hamilton a párkapcsolati életéről beszél, még ha csak annak teljes hiányáról is. A Ferrari versenyzője Spában kifejtette, mi motiválta arra, hogy ne keresse tovább a szerelmet, amíg az F1-es világbajnoki címekért küzd.

    A jelenlegi mezőnyből Nico Hülkenbergnek, április vége óta pedig már Max Verstappennek is van gyereke, de a többi versenyző zöméről is lehet tudni, hogy ki a barátnője – sokan a versenyhétvégékre is együtt utaznak. Lewis Hamilton viszont azon kevesek egyike, aki hosszú ideje kimarad a versenyzők párjait bemutató listákról – azóta, hogy F1-es karrierjének elején nagy publicitást kapó kapcsolatban állt az énekesnő Nicole Scherzingerrel, akivel 2015-ben váltak végleg külön az útjaik.

    Bár a bulvármédia előszeretettel boronál össze Hamiltonnal szinte minden nőt, akivel közös fotón jelenik meg egy-egy eseményen, a britnek elmondása szerint már tíz éve nincs tartós kapcsolata, és nyomós oka is van arra, hogy miért tartja távol magát ettől.

    „Nézem a többi versenyzőt és azon tűnődöm, hogyan csinálják – mondta Hamilton a belga RTBF televízió kérdésére. – Egyeseknek gyerekeik vannak, egyesek megházasodtak, a többségüknek van barátnője. A 20-as éveimben nekem is volt. De meghoztam azt a döntést, hogy maximálisan ki akarom használni az itt eltöltött időmet, mert ez egyáltalán nem olyan hosszú, mint hinnénk. Nem akarok majd úgy visszatekinteni erre az időszakra, hogy többet is beleadhattam volna, hogy nem áldoztam rá elég időt, mert más elköteleződésem is volt. Az elmúlt tíz évemben tényleg arra koncentráltam, hogy mindent kihozzak a saját teljesítményemből, amit csak lehet.”

    „Aztán amikor visszavonulok, akkor majd azt csinálok, amit csak akarok. Bármire felhasználhatom az időmet anélkül, hogy más miatt aggódnék. De most, a versengés idején az egészségre, a jó közérzetre, a mentális egészségemre, a vezetési technikámra akarom helyezni a hangsúlyt, miközben a lehető legjobb mérnök és a lehető legjobb csapattárs próbálok lenni.”

    Ennek az életfilozófiának talán kissé ellentmond, hogy Hamilton korábbi csapatfőnöke, Toto Wolff éppen nemrég beszélt arról, hogy amióta rivális csapatok szekerét tolják, a közös repülőútjaik során már nem az F1, hanem a brit csajozási kalandjai jelentik közöttük az egyik fő témát.

    „Az ő szemüvegén keresztül egy másfajta életet élek – tudod, megmutatja, hogy kivel flörtöl, kivel randizik, és megkérdezi, hogy »Rámenjek erre a csajra vagy ne?« Én pedig azt válaszolom, hogy »Igen, menj, aztán meséld el, mi volt«” – fedte fel ezt a kulisszatitkot Wolff, bár feltételezhetjük, hogy kissé sarkítva.

    Érdekes egyébként, hogy mely versenyzők tartják a családi életet összeegyeztethetetlennek az F1-es versenyzés sűrű feladatköreivel, Hamiltonhoz hasonlóan az éppen ma 44 éves Fernando Alonso sem állapodott még meg.

    A hétszeres világbajnok mindazonáltal arról is gyakran beszámol, hogy mennyi minden mással szeret foglalkozni szabadidejében, az F1-en kívül: az utóbbi években a divatiparban, a zeneiparban és a filmiparban is letette névjegyét többek között. Egy társas kapcsolatot a jelek szerint ennél nagyobb megterhelésnek tartana Hamilton, és abban természetesen igaza van, hogy a barátnővel nem teheti meg az ember, hogy csak akkor foglalkozzon vele, amikor éppen ráér.

    Hamilton idén már 19. szezonját tapossa a Forma–1-ben, eközben pedig 105 futamgyőzelmével a sportág legsikeresebb versenyzőjévé vált, hét világbajnoki címmel pedig Michael Schumacherrel együtt rekorder.

  • Szokatlan dologgal lepte meg a Sauber a többi csapatot Spában

    Szokatlan dologgal lepte meg a Sauber a többi csapatot Spában

    Nico Hülkenberg silverstone-i csodadobogójának emléke a Belga Nagydíj hétvégéjén is élt tovább, ennek jegyében a Sauber több riválisának motorhome-jába is betoppant Spában.

    Amikor három héttel ezelőtt az esős Brit Nagydíjon Hülkenberget a harmadik helyen intették le, azzal minden túlzás nélkül kijelenthető volt, hogy az évszázad egyik legmeglepőbb dobogós helyezése született az F1-ben. A német 239 futam után végzett végre először a legjobb három között, a Sauber pedig 2012 óta nem járt ilyen magasságokban – tavaly pedig már utolsó lett a konstruktőri tabellán.

    Nem csoda, hogy a csapatot is felkészületlenül érte, hogy hirtelen sűrű ünnepelnivalója támadt, ám több istálló is a svájciak segítségére sietett néhány üveg pezsgővel, hogy legyen mit kortyolni és persze szétlocsolni.

    A Saubernél nagyra értékelték, hogy a paddock ilyen formában fogott össze értük, így Spa-Francorchamps-ban köszönetük jeléül ők is egy kedves gesztussal készültek, több riválisuk motorhome-jába is egy méretes ajándékkosárral toppanva be. A csapat által közzétett videók alapján legalább öt istálló, a Red Bull, az Alpine, a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren részesült az ajándékból.

    A spái verseny szintén esős volt, ám hosszú kényszerszünet után gyorsan felszáradó pálya ezúttal nem tette lehetővé, hogy egy kiscsapat ismét a zavarosban halásszon. A Sauber így is elhozott azért két további pontot a hétvégéről Gabriel Bortoleto 9. helye révén. Talán lehetett volna ennél több is, mert Hülkenberg a 10. helyen haladt, amikor kihívták egy második kerékcserére – Jonathan Wheatley csapatfőnök szerint a német romló tempója miatt kezdtek azon aggódni, hogy nem fogja végigbírni a versenyt azon az egy közepes keverékű szetten, bár utólag már azt mondta, át kell értékelniük a döntés helyességét – Hülkenberg végül a 12. helyig zárkózott vissza.

    „Gabi ismét hibátlan teljesítményt szállított, sziklaszilárd volt az egész hétvége során, az edzésen, a sprinten és a versenyen is. A kilencedik helye pedig azt jelenti, hogy a csapat zsinórban az ötödik versenyen szerzett pontot, ami a pályán és a gyárban keményen dolgozó csapattagok munkájának elismerése” – dicsérte meg brazil pilótáját és az istálló teljes személyzetét Wheatley.

  • „Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt!” – kiakadt a Jaguar pilótája, miután nem kapta vissza a segítséget

    „Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt!” – kiakadt a Jaguar pilótája, miután nem kapta vissza a segítséget

    A London ePrix két futamával véget ért a Formula E 11. évada, a szezonzáró hétvége főszereplője pedig a Jaguar csapata volt, akik óriási felzárkózással ugrottak fel mindkét bajnokság második helyére, ám nem múltak el konfliktus nélkül Mitch Evans és Nick Cassidy csapattársként töltött utolsó napjai.

    Először is állapítsuk meg, mit vitt véghez a Jaguar a szezon utolsó versenyein. A tavalyi év csapat- és gyártói bajnokságát megnyerő márka az új idény első felére eléggé visszaesett, s leszámítva Evans utolsó rajthelyről aratott szenzációs győzelmét a Sao Pauló-i szezonnyitón, az istálló két új-zélandi versenyzője számára nem sok babér termett. Evans például a győzelmét követően csak a szezon 13. futamán (!) szerzett újra pontot. Cassidy éve sem nézett ki sokkal szívderítőbbnek, de a második sanghaji versenyt megnyerte június 1-jén, onnantól pedig a Jaguar óriási, az FE-ben ritkán látható menetelésbe kezdett: a csapat az idény utolsó hat futamából ötöt megnyert, ebből négy lett Cassidyé, aki három egymást követő sikerrel zárta a szezont, vagyis Londonban mindkét versenyt ő húzta be.

    A látványos feltámadás eredményeként az új-zélandi valahogy az egyéni tabella második helyén kötött ki a végelszámolásnál, és a Jaguar is második lett a csapatok között úgy, hogy a szezon féltávjánál, a nyolcadik futam után még csak a 9. helyen szerénykedett. Mi több, a szezonzáró hétvégén még a csapatbajnoki cím megszerzésére is volt távoli esélyük, de az végül a Porschéhoz került. Pedig visszatekintve akár az is bezsákolhatták volna, hiszen mindkét versenyen kettős győzelem felé haladtak, mielőtt Evansszel valamilyen dráma nem történt volna, és mindkettő esetben eléggé kiakadt a csapatára.

    Az első futamot a pole-ból indulva sokáig Evans vezette a félig fedett pályán, a londoni ExCeL kiállítócsarnokban és környékén kialakított vonalvezetésen, ám a csapat rosszul kalkulált azzal, hogy mikor kérjék az új-zélandi pilótát az első támadó módjának aktiválására. A riválisokhoz képest nem jól taktikáztak, emiatt Evans több pozíciót visszacsúszott, majd Dan Ticktum ki is forgatta őt, így végül csak a 10. helyen ért célba.

    Evans számára a korábbi években sem volt szerencsés helyszín a londoni pálya, 2023-ban és 2024-ben is elbukta itt a bajnoki harcot, tavaly ráadásul úgy, hogy kétszer is sikertelenül próbálta bekapcsolni a támadó módot. A 31 éves versenyző most az újabb sorscsapás után már úgy fogalmazott, poszttaumás stresszt (PTSD) okoz számára ez a helyszín, amit a pszichológia tragikus események által kiváltott mentális betegségként ír le.

    „PTSD-m van ettől a helytől, és ez ma is folytatódott. Igen, ez alighanem a csapat sara. Rendkívül okos embereink vannak a csapatban, megbízok bennük. Ha a berlini pályán lennénk, nem sok múlt volna azon, hogy egy körrel előbb vagy később csináljuk. De egy ilyen pályán, ahol rengeteget számít az elfoglalt helyezés, sajnos mellélőttünk” – mondta Evans szombaton.

    Mitch Evans – Fotó: Andrew Ferraro

    Vasárnap viszont csak fokozódtak Evans kínjai, aki azt érezhette, mintha csapata és csapattársa is összeesküdött volna ellene. Ő és Cassidy honfitársakként és barátokként kerültek egy istállóhoz a megelőző szezonra, de a rivalizálásuk többször is alaposan próbára tette a kapcsolatukat, és ezen ez a nap sem segített, amikor utoljára hajtottak pályára csapattársakként.

    Pedig most, a szezon utolsó versenynapján Evans szép gesztust tett Cassidy felé azzal, hogy hagyta őt nyerni az időmérős párharcukban: a két Jaguar egymás ellen hajtott pályára a kvalifikáció egyik elődöntőjében, Evans pedig szándékosan lelassított a célvonal előtt, hogy a körét még el is rontó csapattársa jusson tovább, ezzel javítva esélyét a bajnoki második hely megszerzésére (végül a döntőben legyőzte őt Ticktum).

    A szezonzáró futamon aztán ismét esélyesnek tűnt a Jaguar kettős győzelme, ám Evans elkövetett egy hibát, túl gyorsan haladt egy virtuális biztonsági autós szakasz alatt, ami miatt 5 másodperces időbüntetést kapott. A versenyző ekkor Cassidy segítségéért kezdett kardoskodni a csapatrádióban, alighanem azt szerette volna, hogy az élen haladó csapattársa lassítson le, engedje őt előre, s tartsa fel az üldözőket, amíg ő kiautózza az öt másodperces különbséget.

    „Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt” – szúrt oda többszöri kérés után csapatának Evans, akit mérnöke „harcolok érted” üzenettel próbált nyugtatni, a Jaguar garázsában azonban nem kapott többségi támogatást ez a taktika. Cassidy nemhogy nem lassított, de 13 másodperc előnnyel a Formula E történetének második legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Evanst végül az ötödik helyig sorolta vissza a büntetés, de a csapatbajnokság második helye így is kényelmesen meglett a Jaguarnak, miután a Nissan mindössze két pontot szerzett az egyéni bajnoki címet nagy fölénnyel már Berlinben behúzó Oliver Rowlanddel.

    A Jaguar az elmúlt évek egyik legsikeresebb istállója az FE-ben, de az egyéni bajnokságról minden alkalommal lecsúsztak, most pedig az eddigi szupercsapat részben fel is bomlik, miután két kulcsszereplő is távozik: Cassidy két szezon után elhagyja az istállót, és valószínűleg a DS vagy a Maserati versenyzője lesz, és búcsúzik James Barclay csapatvezető is, aki ősztől már a McLaren 2027-re készülődő hypercar-programját fogja vezetni a WEC-ben.

    És ehhez kapcsolódó, hogy utolsó versenyét teljesítette az elektromos szériában a McLaren is, amely átcsoportosítja erőforrásait, így kiszáll a bajnokságból – a csapatra ráadásul nem is jelentkezett vevő. Ezzel együtt pedig az FE egyik veteránja, a kezdetek óta a mezőnyben lévő Sam Bird is valószínűleg ülés nélkül marad.

    A Formula E következő évada az őszi holtszezon után december 6-án, ismét Sao Paulóban indul.

  • A halálos baleset miatt húzták az időt Spában? Két párhuzamos valóságban élnek az F1-es versenyzők

    A halálos baleset miatt húzták az időt Spában? Két párhuzamos valóságban élnek az F1-es versenyzők

    A Belga Nagydíj után Lewis Hamilton és Max Verstappen éles kritikát fogalmazott meg az FIA felé, amiért túl sokat várakoztatták a mezőnyt az eső miatt, több más versenyző azonban nem ért velük egyet: ha valahol tényleg elsőbbséget élvez a biztonság, akkor az éppen a spa-francorchamps-i pálya, ahol még csak hat éve, hogy Anthoine Hubert életét vesztette egy F2-es versenyen.

    Erősen megosztja a véleményeket az F1-es mezőny tagja között, ahogy a versenyiránytás kezelte a Belga Nagydíj lebonyolítását: az eső miatt 80 perccel elhalasztotta a rajtot, s az autók csak azt követően hajthattak ki a bokszutcából, hogy elállt a csapadék, s négy további biztonsági autós kör után kapcsolhattak versenytempóra. A pálya gyorsan száradt, innen már nem is telt el sok idő, hogy slick gumikra váltsanak a versenyzők – ez táplálta Verstappen gúnyos reakcióját, aki szerint ilyen hozzáállás mellett nem is kellene esős versenyeket rendezni.

    Több más versenyző szerint azonban helyes döntés volt az óvatosság, hiszen a pálya legvizesebb szakasza egyben a legveszélyesebb is volt, az 1-es kanyartól az Eau Rouge-on át a Kemmel egyenes végéig tartó gyors felfelé meneten pedig szárazon is könnyű hibázni. Charles Leclerc utalt is Hubert balesetére, aki 2019-ben, az F1 betétfutamaként rendezett Forma–2 szombati versenyén szenvedett tragikus kimenetelű balesetet itt a dombtetőn.

    Az F1-es mezőny azóta is minden évben megemlékezik Hubert-ről, akinek édesanyja, Nathalie jelen is volt ezen a hétvégén, az Alpine garázsából figyelte a versenyt, amely fiának egykori nevelőcsapata volt.

    „Egy ilyen pályán nem feledkezhetünk meg arról, hogy mi történt a múltban. Egyszerűen nem felejthetjük el. Emiatt én mindig a biztonságot választanám ahelyett, hogy túl korán elinduljunk” – fogalmazott Leclerc, akit a The Race idéz.

    „De persze ez folyamatosan téma, és valószínűleg a döntéshozók most inkább olyan visszajelzéseket fognak kapni tőlünk, hogy túl sokat vártunk, de én nem változtattam volna ezen.”

    Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    És nem Leclerc volt az egyetlen, aki burkoltan egy újabb súlyos baleset elkerülésének fontossággával példálózott. A versenyzők érdekvédelmi szervezetének két igazgatója, Carlos Sainz és George Russell érthető módon szintén az FIA döntésének helyességét hangsúlyozták.

    „Tiszteletem a versenyigazgatónak, aki a silverstone-i balesetek után azt mondta, hogy itt óvatosabb lesz a hozzáállása, és így is történt. Jobb óvatosnak lenni, mint hogy történjen egy baleset, és aztán sajnálkozzunk” – mutatott rá Sainz.

    „320 km/órás sebességgel az Eau Rouge-ban ilyen körülmények között szó szerint semmit nem látunk. Ezzel az erővel akár bekötött szemmel is mehetnénk. Ez pedig nem versenyzés lenne, hanem hülyeség – tette hozzá sarkos véleményét Russell. – Mivel tudható volt, hogy délután 4 óra után már száraz lesz az idő, a helyes döntés született.”

    A futamgyőztes Oscar Piastri közvetlenül a gördülőrajt után előzte meg Lando Norrist, amihez elmondása szerint nagy bátorságra volt szüksége, amikor a hétvége során először érkezett meg versenytempóval a vizes Eau Rouge-ba, de azt ő sem érezte volna kényelmesnek, ha ennél korábban szabad utat adnak a mezőnynek.

    „Az elmúlt években azt jeleztük az FIA felé, hogy inkább az óvatosság felé hajlunk, semmint hogy bármit is kockáztassunk – különösen ezen a pályán. Ma pedig pontosan ez is történt. Ha mindenképp bele akarunk kötni, akkor talán lehetett volna eggyel kevesebb körünk a biztonsági autó mögött, de a nagyképet tekintve, vajon ha úgy alakultak volna a dolgok, hogy épp abban az egy körben történik valami, akkor megérte volna? Nem” – szögezte le Piastri.

  • Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    Max Verstappen és Lewis Hamilton is kritizálta a versenyirányítást, amiért túl sokáig várt a Belga Nagydíj ejrajtoltatásával az eső miatt. A holland szerint nem is lett volna szükség a piros zászlóra, vagy ha már mindenképp ez a hozzáállás, akkor rendezzék a versenyeket mindig kizárólag száraz körülmények között.

    A spa-francorchamps-i verseny egy biztonsági autó mögött megtett felvezető kör után 80 percnyi várakozással indult, az FIA ugyanis megvárta az eső elállását, miután több versenyző is a rossz látási viszonyokra panaszkodott az autók által felvert víz miatt. Verstappen és Hamilton nem voltak az óvatoskodók között, s a futam után mindketten hangot adtak nemtetszésüknek amiatt, hogy túl sokáig várakoztatták a mezőnyt, így végül már alig volt szükség az intermediate gumik használatára is.

    A versenytáv végül négy további biztonsági autós körrel kezdődött meg, de a 12. körben már megkezdődtek a kerékcserék, hiszen slick gumikon máris jobb köridőt lehetett autózni.

    A döntés ráadásul sokak terveit is keresztülhúzta: Verstappen a szombati szárnyállítással, Hamilton a bokszutcai rajttal gondoskodott róla, hogy autója az esős körülményekhez illően nagyobb leszorítóerőt termeljen, de miután a verseny zöme száraz pályán zajlott, ebből hátrányuk fakadt.

    „Ez így elég nagy kár mindenki számára. Többé már nem fogunk klasszikus esőversenyeket látni” – bosszankodott Verstappen a verseny után több interjúban is.

    „Túlságosan óvatosak voltak. Azonnal el kellett volna indulnunk, mert nem is esett az eső. Három-négy biztonsági autó mögött eltöltött kör után pedig már versenyezhettünk is volna. Beszéltünk velük, és azt mondták, hogy biztosra akarnak menni, de végül túlzásba vitték.”

    „Ráadásul így már nem is versenyezhetünk többé esőben. Csak pár kört tettünk meg intermediate gumikon, és már váltottunk is át slickekre. Ennek nem így kellene működnie. És ez az általunk választott beállítás szempontjából is váratlanul jött.”

    Verstappen szerint már a tervezett 15 órai rajt idején is csak a pálya első szektorában voltak nehezek a körülmények, de a helyzeten javíthatott volna, ha az autók folytatják a körözést.

    „Az 1-es és az 5-ös kanyar között persze elég sok volt a víz, de miután megteszünk 2-3 kört a biztonsági autó mögött, rögtön jobban letisztult volna, a pálya többi része pedig már akkor is versenyezhető állapotban volt” – idézi a hollandot a The Race.

    „Akkor már inkább mondják azt, hogy: »Tudjátok mit? Várjuk meg, amíg teljesen felszárad, és versenyezzünk csak slickeken.« Mert ami itt történt, az számomra nem esős versenyzés.”

    „Csupán pár kör kellett volna, hogy sokkal jobbá váljon a helyzet. Ha pedig nem látsz, bármikor elemelheted a gázt. Aztán majd eljön a pont, amikor látsz.”

    Hamilton felkapaszkodása a mezőny végéről eleinte elég jól ment, az intermediate gumikon többet is előzött, a slickeken viszont már egyet sem – korai kerékcseréjével a 7. helyig ugrott előre, de onnantól 30 körön át csak Alexander Albon Williamsének hátsó szárnyát nézhette.

    A Ferrari britje szerint az FIA a három héttel ezelőtti, szintén esős Brit Nagydíjból okulva volt ezúttal túlságosan óvatos – Silverstone-ban sok baleset és kicsúszás történt, és a biztonsági autó mögött is sok kör telt el. Ezúttal viszont mindenki célba ért, senki nem követett el nagy hibát.

    „Szerintem túl későn kezdtük el a versenyt, pedig én már kiáltoztam, hogy »készen állok, készen állok!«. De csak mentünk körbe-körbe. Azt hiszem, ezt most túlreagálták azok után, hogy az előző versenyen még mi kértük őket arra, hogy a rossz látási viszonyok miatt ne induljunk el túl korán” – fogalmazott Hamilton.

    „Ezen a hétvégén viszont átestek a ló túloldalára, mert nem lett volna szükség repülőrajtra. Az autóm esőre volt beállítva, de addig vártunk, amíg már majdnem száraz lett a pálya. Mindenképpen állórajtot kellett volna elrendelni, hiszen már szinte a száraz ív is látszott, és felverődő víz sem volt.”

  • Hamisítatlan Spa: azon múlt Piastri és Norris csatája, hogy melyikük tökösebb a vizes Eau Rouge-ban

    Hamisítatlan Spa: azon múlt Piastri és Norris csatája, hogy melyikük tökösebb a vizes Eau Rouge-ban

    A győztes Oscar Piastri és a második helyezett Lando Norris is az első versenytempóban megtett kört tartották kritikusnak a spa-francorchamps-i győzelemért folyó harcban. Az ausztrál elmondta, milyen vakmerőségre volt szüksége ahhoz, hogy kicselezze csapattársát a még nagyon vizes pályán.

    A Belga Nagydíj közel másfél órás késéssel kezdődött meg a pályára zúduló rengeteg eső miatt, és bár csak akkor engedték ki a bokszutcából a mezőnyt, amikor már elállt az eső, a safety car pedig négy kör után hajtott ki a repülőrajtra készülő versenyzők elől, amikor már itt-ott száradni is kezdett a pálya, az első körök így is nagy kihívást jelentettek, hiszen a hétvége során mindenkinek most először kellett versenytempóban végigszáguldania a vizes Eau Rouge-on és az azt követő Kemmel egyenesen, amely a legnedvesebb szakasznak tűnt akkor.

    Norris az 1-es kanyarból kiérkezve hibázott, kissé megcsúszott alatta a McLaren, ez pedig azonnal megnyitotta a lehetőséget Piastri előtt, hogy a hosszú, szinte egyenes, szinte padlógázos szakasz végére legyorsulja csapattársát. Ez sikerült is, ami a közelgő bokszkiállások leosztása miatt is kulcsfontosságú volt az ausztrál számára, hiszen így ő hajtott ki slick gumikért az optimális pillanatban, Norrisnak pedig még egy kört várnia kellett, amivel 9 másodpercre nőtt a különbség a két autó között.

    „Tegnap elég csalódott voltam az eredményem miatt, de a második rajthely végül nem bizonyult olyan rossznak, mint azt gondoltam” – mondta Piastri, aki egy híján az összes elérhető pontot bezsákolta Spában, hiszen szombaton a sprintversenyen második lett Max Verstappen mögött.

    Előzés döntötte el a győzelmet a két McLaren között az eső miatt halasztott Belga Nagydíjon

    „Tudtam, hogy az első körben nyílik majd a legjobb lehetőségem a verseny megnyerésére. Jól gyorsítottam ki a 1-es kanyarból, majd vettem a bátorságot és alig emeltem el a lábam a gázpedálról az Eau Rouge-ban. Egy kicsit kevésbé kellett elemelnem, mint azt Lando tette, úgy, hogy közben a pályán maradjak. Elég mozgalmas volt a helyzet a domboldalon felfelé, de sikerült ott tartanom az autót, a szélárnyék pedig sokat segített.”

    „A verseny hátralévő részét aztán sikerült nagyon jól lehoznunk. A végén küszködtem egy kicsit, az utolsó öt-hat körre talán már nem a közepes keverék volt a legjobb gumi, de nagyrészt irányítás alatt tartottam a dolgokat.”

    Az utóbbi két versenyt Spielbergben és Silverstone-ban Norris nyerte, Piastri pedig a június 1-jei Spanyol Nagydíj óta először állt a dobogó tetején, de szűk pontelőnyét mindvégig megőrizte, s most 16 pontosra tornázta. A két McLaren-pilóta teljesítménye továbbra is rendkívül közel van egymáshoz, így Norris is tisztában van vele, hogy olykor be kell érnie a második hellyel.

    „Oscar szép munkát végzett, nem tudok mást hozzátenni. Egy kicsit rámenősebb volt az Eau Rouge-ban, szélárnyéka volt és megcsinálta. Szóval nincs okom panaszkodni. Jobban tette a dolgát a verseny elején, onnantól pedig már semmit nem tudtam csinálni” – fogalmazott Norris a leintés után.

    Fotó: McLaren

    A bokszkiállások után úgy tűnt, a britnek taktikai előnyt adhat, hogy Piastrival ellentétben (és a mezőnyből egyedüliként) kemény keverékű gumikat kapott, ám végül csapattársa is végig tudott menni 31 kört ezzel az egy szettel, s csak a hajrában esett vissza kicsit a tempója. Előtte pedig amikor Norris faragott egy-két másodpercet a hátrányából, egy hibával hamarosan el is dobta azt. De vajon lett volna esélye a győzelemre, ha makulátlan versenyt fut?

    „Nem tudjuk, mi lett volna, ha… Oscar ezt megérdemelte. Biztos vagyok benne, hogy ő is elkövetett néhány hibát, de ha tökéletes versenyt futott, akkor viszont semmiképpen nem nyerhettem volna” – ismerte el vereségét Norris.

  • Előzés döntötte el a győzelmet a két McLaren között az eső miatt halasztott Belga Nagydíjon

    Előzés döntötte el a győzelmet a két McLaren között az eső miatt halasztott Belga Nagydíjon

    Bár a nagy vihar miatt 80 perces csúszással indult csak el a Belga Nagydíj, a futam jelentős része végül mégis száraz pályán, viszonylag eseménytelenül zajlott. A táv első negyede viszont fontos pillanatokat hozott, ekkor előzte meg Oscar Piastri a győzelemért a pole-ból induló Lando Norrist, Lewis Hamilton pedig véghezvitte a nap legértékesebb taktikai húzását.

    A várakozásoknak megfelelően alaposan megváltoztak az időjárási körülmények Spa-Francorchamps-ban vasárnapra, az eső a délelőtti F3-as verseny lefutását el is lehetetlenítette.

    Az F1-es rajt előtt az eső újra rákezdett, így késlekedés nélküli, de biztonsági autó mögüli kezdést rendelt el a versenyirányítás. A rajtrácson csak 16 autó állt, miután az időmérőn egyaránt gyengélkedő Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Kimi Antonelli és Fernando Alonso autóját csapataik új beállítások vagy új motorelemek beszerelése miatt kivették a parc fermé-korlátozások alól, így ebben a sorrendben a bokszutcában sorakoztak fel.

    A felvezető kört minden versenyző intermediate gumikon kezdte meg, és nem is annyira a pályán felgyülemlett víz, inkább a rossz látási viszonyok miatt többen is panaszkodtak. Erre pedig az FIA gyorsan reagált, már ebben a körben elrendelte a piros zászlós leállást. A versenyzők az aktuális sorrendben leparkolták autóikat a bokszutcában, majd azokból kiszállva várták a fejleményeket. A versenyekre kijelölt maximális 3 órás időtartam azonban még nem kezdett el leperegni: az FIA megerősítette a Sky Sports kérdésére, hogy ez a számláló nem a felvezető körrel, hanem a tényleges versenytáv megkezdésével, erre pedig még nem került sor.

    Egy órán keresztül szakadatlanul hullott még az eső a pályára, ám 16 óra körül elállt, az ég és a pálya is tisztulni kezdett, és 16:20-ra ki is tűzték a folytatást. Biztonsági autó vezette ki a bokszutcából a Lando Norris McLarenjével kezdődő mezőnyt.

    Négy kör után hajtott vissza a bokszutcába a safety car, a versenyirányítás pedig repülőrajtot rendelt el a még mindig eléggé vizes pályán. Az első helyen így is hamar változás történt: Norrisnak korrigálnia kellett a La Source kijáratánál, így Piastri tapadni tudott rá az Eau Rouge-on keresztül, a Kemmel egyenesben pedig el is ment csapattársa mellett, átvéve ezzel a vezetést.

    Mögöttük Russell gyorsan megelőzte Albont az ötödik helyért, Verstappen pedig szorongatta Leclerc-t a harmadikért, de a fő pozícióvadász Hamilton volt, aki többet is előzött, igyekezve felkapaszkodni a mezőny hátsó traktusaiból.

    A kevés veszítenivalóval rendelkező Hamilton volt az is, aki elsőként hajtott ki közepes keverékű gumikért a 12. körben, amivel ráadásul tökéletes pillanatot választott, hiszen a pálya állapota éppen átbillent, s slick gumikkal már gyorsabb kört lehetett autózni. A 13. körben aztán már sokan követték, az élmezőnyből Piastri, Leclerc, Verstappen és Russell is, Norrisnak azonban csapattársa mögötti közelsége miatt még eggyel több kört kellett várnia, s miután még a kerékcseréje sem volt túl gyors, már 9 másodperces hátrányban tért vissza a pályára Piastri mögé, továbbra is a második helyen – viszont egyedüliként kemény keverékű gumikon. A kiállások nagy nyertese Hamilton lett, aki a hetedik helyen találta magát a McLarenek, Leclerc, Verstappen, Russell és Albon mögött.

    Innentől viszont hosszú időre megszilárdultak a frontvonalak, nem történtek pozíciócserék a mezőny első felében. A fő beszédtéma a versenyzők és mérnökeik között nagyon gyorsan arra terelődött, vajon a több mint 30 körös etap teljesíthető lesz-e a közepes keverékekkel. Ez a győzelem sorsában is kulcskérdésnek tűnt, hiszen Norris a keménnyel – amely ezen a hétvégén két fokkal keményebb, mint a közepes keverék – már semmiképpen nem tervezett újabb kerékcserét.

    Eközben a két McLaren-pilóta közötti különbség sem változott érdemben, mert amikor Norris faragott volna egy-két másodpercet a lemaradásán, egy kisebb hibával rendre semmissé tette azt.

    Második kerékcserét végül csak a mezőny második felében haladók vállaltak be részben taktikai céllal, de ők sem tudtak ebből profitálni, miután újabb biztonsági autó már nem érkezett, sőt még csak egyetlen kiesőt sem hozott a verseny – amit a 15 órakor Spában uralkodó állapotok alapján még nehéz volt elképzelni.

    Norris az utolsó néhány körben kezdte el látványosan csökkenteni a lemaradását, de arra már nem volt elég az ekkorra kirajzolódó tempóelőnye, hogy veszélyt tudjon helyezni Piastri első helyére. A McLaren újabb kettős sikerült ünnepelhetett, az ausztrál pedig idei hatodik győzelmét szerezve megtörte kissé Norris előző versenyeken kialakuló lendületét, s 16 pontosra növelte előnyét a bajnokságban.

    A dobogóra még Leclerc állhatott fel, akit Verstappen, Russell, Albon, Hamilton, Lawson, Bortoleto és Gasly követett a célban a pontszerző helyeken.

    A világbajnoki szezon következő versenye pedig már a Magyar Nagydíj lesz az előttünk álló következő hétvégén!

    A Belga Nagydíj pontszerzői: