Szerző: Bognár Viktor

  • A versenyzőnő kiszállt az autójából, ránézett a telefonjára, és erotikus képeken látta viszont magát

    A versenyzőnő kiszállt az autójából, ránézett a telefonjára, és erotikus képeken látta viszont magát

    Az FIA fokozott erőkkel lép fel az online zaklatás ellen, már az álnév mögé bújó kommentelőket is be tudja azonosítani, a versenyzőket érő fenyegetések pedig jogi eljárást vonhatnak maguk után.

    Nemcsak az autósportban, hanem globálisan az egész sportvilágban egyre fokozódó problémát jelentenek az ismert személyeket ért online zaklatások. A közösségi média ugyanis lehetővé teszi, hogy bárki közvetlenül is üzenetet küldhessen világsztároknak, akik még ha igyekeznek is elkerülni ezek olvasását, a súlyosabb fenyegetések így is eljuthatnak hozzájuk. Az F1-ben a legutóbbi, nagy publicitást kapott eset Jack Doohané volt, aki bár újoncként kezdte a szezont az Alpine-nál, mégis olyan zaklatások érték őt és családját az online térben és már azon kívül is, hogy egy idő után már csak biztonsági őrökkel közlekedett a versenyhétvégéken a pályán kívül.

    Az ilyen online abúzust az egyes személyek akár szimpátia alapján (Doohan esetében a ülésére esélyes Franco Colapinto argentin rajongói voltak a háttérben) vagy elveszített fogadások után követik el a frusztrált kommentelők, az ez ellen való védekezés pedig az egész világon még gyerekcipőben jár. Az FIA a 2023-ban megalapított Együtt az online zaklatás ellen nevű kezdeményezése viszont ezen dolgozik, a projektet vezető Erin Bourke pedig a planetf1-nek beszélt arról, hogy az autóversenyzőket érő zaklatási formák nagyon gyorsan változnak és egyre vadabbá válnak.

    „Nagyjából egy hónapja beszélgettem egy fiatal női versenyzővel egy másik bajnokságból. Éppen szponzorok után kutat, hogy tisztán láthassa a jövőjét, ami nőként nem egyszerű” – mondta.

    „Eközben több deepfake fotó is készült róla, amelyek eléggé szexuális tartalmúak, hogy finoman fogalmazzak. Amikor ezek megjelentek online, a szponzorai persze nem tudhatták, hogy valódiak-e vagy sem, és elkezdtek aggódni, hogy ez milyen fényt vethet rájuk.”

    „Az ilyeneknek rendkívül romboló hatásuk van. Pedig csak annyi történt, hogy egy versenyzőnő kiszállt az autójából, felnyitotta a telefonját és ezt találta magáról. Egy autóversenyzőnek rengeteg kihívással kell szembenéznie, de azt hiszem, hogy ez az egyik legsúlyosabb, hiszen az ilyen jellegű zaklatások egyre sokasodnak, és a kezelésük kulcsfontosságú a karrierjük szempontjából.”

    Bourke szerint azonban véget értek azok az idők, amikor névtelenség mögé bújva bárki bármit büntetlenül leírhat a nappalijából, hiszen az utóbbi időben a mesterséges intelligencia segítségét is felhasználva már az álnév mögül kommentelők személyazonossága is felfedhető – s ha indokolt, büntetőeljárás is indítható ellenük.

    „Néha a nyilvánosság is láthatja az olyan kommenteket, amelyek megfenyegetnek valakit azzal, hogy »utánad megyek egy késsel« vagy »doxolni foglak«, ami azt jelenti, hogy közzéteszem, hol élsz. És az is ijesztő, hogy ezek közül sokat nem is láthatunk, mert privát üzenetben kapják meg őket a versenyzők, ilyenkor pedig tényleg nagyon személyessé válik a dolog” – mutatott rá a szakember.

    „De azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy valójában az álnév mögé bújó emberek kiléte sem mindig titkos. A tweetek metaadataiból, a nyílt forrású adatok felhasználásával valójában be lehet azonosítani, hogy ki az illető. Az FIA-nál már foglalkozunk ezzel. Összegyűjtöttünk olyan hozzászólásokat, amelyek bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek, a partnerünk rendszerén keresztül pedig be tudtuk azonosítani a nevüket, az országukat és a munkahelyüket is. Szóval senki sem teljesen ismeretlen, ez a tudás pedig segíthet abban, hogy a versenyzők bátrabban előálljanak az ilyen ügyekkel, és onnantól mi elvégezhetjük a munkát számukra. Jogi útra lehet terelni ezeket az eseteket, gyűlöletbeszédért pedig már ítéltek el online kommentelőket.”

  • Ha Hamilton és Leclerc összedugják a fejüket, ennyire kreatív ötletek születnek

    Ha Hamilton és Leclerc összedugják a fejüket, ennyire kreatív ötletek születnek

    A pályán még a csapattársak között is mindig van bizonyos fokú rivalizálás, de ebben a kihívásban most együtt kellett működnie Charles Leclerc-nek és Lewis Hamiltonnak.

    Ki épít magasabb tornyot papírpoharak és pálcikák segítségével? Ezt a feladatot osztották ki a Ferrari motorhome-jában készenlétben álló két csapatnak, amelyek egyikét a két F1-es versenyző, a másikat pedig a Ferrari három esport-versenyzője (John Evans, Bari Broumand és Ismael Fahssi) alkotott.

    A kihívást többféle módon meg lehetett közelíteni. Eleinte a csapatok széles alapzatot próbáltak felállítani, hogy arra építkezzenek tovább, de az első próbálkozás egyik oldalon sem jött be. A szimulátorosok aztán a legegyszerűbb megoldásra tették fel tétjeiket, simán csak az egymásba helyezett poharak oszlopát állítva versenybe, de Hamilton és Leclerc végül a két irányelv kombinációjával (stabil alapra oszlop építése) simán megnyerték ezt a háziversenyt.

    A videó végén Hamilton még a legjobb Khaby Lame-imitációját is előhúzta.

  • Még Vettel, a legzöldebb versenyző is beleszállt az új szabályokba és V10-esekre vágyik

    Még Vettel, a legzöldebb versenyző is beleszállt az új szabályokba és V10-esekre vágyik

    A csudába a közútra átültethető technológiával, a Forma–1-nek elsősorban a szórakoztatásról kell szólnia, mondja Sebastian Vettel, aki szerint nemcsak a 2026-os, de már a 2014-es szabályokkal is tévútra lépett a sport.

    A versenyzéstől 2022-ben visszavonult német a karrierje előrehaladtával egyre hangsúlyosabban állt ki a környezetvédelem fontossága, a fenntartható technológiák használata mellett, egy-egy figyelemfelhívó projektjével olykor azóta is megjelenik az F1-es nagydíjhétvégéken.

    A négyszeres világbajnok idén márciusban még elég pesszimistán beszélt a világ és benne az autósport jövőjéről, szerinte az F1-et idővel társadalmi nyomásra akár be is tilthatják, ha nem tartja a lépést a korszellemmel, nem is annyira a versenyautók milyenségével, inkább azzal, hogy a szolgáltatások szempontjából mennyire mutatja magát pazarlónak a sport.

    Ennek első ránézésre ellentmond mostani, az Auto Motor und Sportnak adott interjúja, amelyben a német az F1 által több mint egy évtizede hajszolt elektromos utat kárhoztatja – a technológia már 2009-ben megjelent a KERS képében, majd a 2014-től érkező motorszabályokban már szerves részét képezte az erőforrásoknak az elektromos hajtás, a jövőre érkező újabb lépéssel pedig még nagyobb hangsúly helyeződik majd az akkumulátorok által tárolt energiára. Vettel szerint noha a zöld üzenettel önmagában nincs gond, az F1 elmérte az arányokat, és nem hozta ki az átállásból azt, amit kellett volna.

    „A 2014-es szabályok elvben rendben voltak, helyes gondolatok szülték. A megvalósítása azonban félrement. Túl sokba került az egész, és semmit nem adott hozzá a sporthoz” – fogalmazott a német.

    „Egyelőre az új szabályok sem győztek meg. Az energiavisszanyerés jó dolog, de annak semmi értelmét nem látom, hogy miért csak a hátsó tengelyen történik, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják az első tengelyt.”

    „Most száműznek néhány innovatív megoldást a motorokból, hogy csökkentsék a költségeit, és vonzóbbá tegyék azt az új gyártók számára. Az elektromos hajtás hasznos, ám a közutakon máris előrébb járunk a 100%-ban elektromos járművekkel. Az autósport követelményei ettől nagyon eltérőek. Legyen szó akár a Le Mans-i 24 órásról, a Forma–1-ről vagy a juniorkategóriákról, egyik sem fog működik teljesen elektromos hajtással.”

    Simán lehet, hogy jövőre a Williams kezd el versenyeket nyerni, mondja az állását vesztett McLaren-pilóta

    A hibrid erőforrás egyik nagy hátránya a tömege: bár nem kizárólag ennek tudható be, hiszen más dimenziók is megnőttek, de míg az F1-es autók húsz évvel ezelőtt még 600 kg-ot nyomtak, idén már 800 kg a minimumtömeg – bár ezen próbálnak javítani az új szabályokkal.

    „Történik egy kis lépés a helyes irányba, de ez csak csepp a tengerben. Az autók túlsúlyosak, 200 kg-mal kellene könnyebbnek lenniük” – mondta erről Vettel.

    Az F1-ben egyre hangosabbak azok a vélemények, hogy megérett az idő a hangjuk miatt népszerűtlen, 2014-ben érkezett V6-os motorok lecserélésére V8-asokra vagy V10-esekre. Már az F1 és az FIA vezetői, Stefano Domenicali és Mohammed Ben Suleyem is nyíltan beszéltek erről. Bár az új hibrid erőforrások, amelyekben a teljesítmény közel 50%-áért már az elektromos hajtás lesz felelős, a tervek szerint a következő három évre a sporttal maradnak, Vettel is úgy gondolja, hogy a károsanyag-kibocsátástól mentes szintetikus üzemanyagok mellett már végképp visszatérhetnek a jóval hangosabb motorok.

    „Én még megtapasztalhattam a V10-es motorok érzését és hangját. Ennek is részének kell lennie a Forma-1 életérzésének. Akkoriban nem csak azért ment ki az ember a pályára, hogy megnézze, ki fog nyerni. Ezt az egész atmoszférát be akarta lélegezni” – mondta Vettel, aki aztán V8-as motorokkal 2007-től kezdődően még hét évig versenyzett az F1-ben.

    „Úgy hiszem, hogy éppen felnő egy generáció, amely számára a V10-esek hangja már nem olyan fontos, mint nekünk, ugyanakkor még őket is izgalomba hozhatja. A kérdés csak az, hogy a motorformulának rendelkeznie kell-e közúti relevanciával. Szerintem nem. Úgy gondolom, el fog mozdulni a technológiaátvitel a szórakoztatás felé. Állapodjunk meg annál, amiről tudjuk, hogy működik, de tegyük környezetbaráttá.”

    A négyszeres F1-es világbajnok az elmúlt hétvégén újra versenyzett, ám nem autóval, hanem vitorlással: a SailGP nevű sorozatban a német csapattal az ötödik helyen zárták a hazai, sassnitzi fordulót.

  • Visszatért a közutakra a rendőrök által levadászhatatlan formaautó, tankolni is megállt

    Visszatért a közutakra a rendőrök által levadászhatatlan formaautó, tankolni is megállt

    Újabb epizódot írt a csehországi autópályán az utóbbi évek közúti szabálysértéseinek egyik legnagyobb talánya, a magánkézen lévő GP2-es autó, amely ezúttal egész komoly stábbal érkezett meg a forgalomba.

    Korábban is írtunk már a 2008 és 2010 közötti időszakból származó, a Dallara által épített, V8-as Mecachrome-motorral hajtott, 620 lóerő körüli versenyautóról, amelyet az F1-es Ferrarit idéző festéssel és matricákkal láttak el a tulajdonosai, és amely időnként megrökönyödést kelt a cseh közutakon egyszerűen azzal, hogy megjelenik rajtuk – legutóbb éjszaka egy alagúton is végigszáguldott.

    A 2023-as kaland óta már egy YouTube-csatornával is rendelkeznek a tulajdonosok, a TrackZone stábja pedig ezzel szintet lépett, hiszen már nem kell a meglepett arra haladók videóira hagyatkozni, ők maguk készítenek felvételt a különös kiruccanásról. A GP2-es autó ezúttal impozáns kísérőket kapott két sportautó képében, amelyek szintén a TrackZone csapatának tulajdonában vannak, és amelyek tudták is tartani a tempót az autópálya hívatlan látogatójával.

    Információk szerint a cseh hatóságok korábban is próbálták beazonosítani a formaautó sofőrjét – ebben az esetben pilótának nevezni talán túlzás –, de nem jártak sikerrel. A TrackZone egyéb videóiban két fiatal vállalja arcát a kamerák előtt, de persze azt nem tudni, hogy valamelyikük viszi-e ki az utakra a versenyautót.

    A stáb ezúttal ráadásul egy tankolást is megejtett, vagy legalábbis imitált, amiben felettébb kreatívak voltak, hiszen egy Ferrari-overallba öltözött „szerelő” várta a benzinkúthoz bekanyarodó autót, miközben a kamerák több irányból is vették a történéseket.

    Ráadásul immár fedélzeti kamerás felvétel is készült:

  • A Red Bull végre egy olyan versenyzőt szemelt ki, aki hozná Verstappen szintjét?

    A Red Bull végre egy olyan versenyzőt szemelt ki, aki hozná Verstappen szintjét?

    Éppen főnökétől kapott méltatást a thai versenyző, aki pedig aligha engedné őt, hogy átszerződjön Max Verstappen mellé a Red Bullhoz.

    Néhány sajtóértesülés a napokban azt állította, a Red Bull thai társtulajdonosa, Chalerm Yoovidhya honfitársát, Alexander Albont szeretné megszerezni az F1-es csapat egyik ülésébe Verstappen mellé. Albon 2019-ben és 2020-ban, F1-es karrierje első két szezonjában versenyzett már az energiaitalosok nagycsapatánál, de ugyanúgy járt, mint az elmúlt évek során többen is – jelentősen elmaradt a teljesítménye a holland mögött, így nem tarthatta meg az ülését hosszú távon.

    Azóta több év eltelt, Albon egy szezonnyi távollét után visszatért az F1-be, a Williamsnél versenyezve pedig rengeteget javult a paddockbeli megítélése, amit csak fokoz, hogy idén egyelőre Carlos Sainznál is rendszeresen gyorsabb.

    A thai versenyző szerződéssel rendelkezik a Williamsszel a következő évekre (a sejtések szerint 2027 végéig), és főnöke, James Vowles aligha válna meg tőle, de Albon méltatásaként azért elmondta, szerinte milyen fejlődésen ment át pilótája az elmúlt években, aminek nyomán ma már Verstappen mellett sem vallana szégyent.

    „Ez egy érdekes beszélgetés lenne, amit még nem folytattam le vele. Biztosan azt mondaná, hogy ugyanolyan gyors tudna leni, mint ő. Az viszont egyszerű tény, hogy ha ma beültetnénk őt Max mellé, már teljesen más pilóta lenne, mint korábban volt” – idézi Vowlest a planetf1.

    „Nem pusztán az alapján ítélem ezt meg, hogy mennyire gyorsan tudja elvezetni az autót, hiszen ez mindig is igaz volt rá. Hanem inkább az alapján mondom, hogy mennyire ellenálló mindennel szemben, ha rosszul alakulnak a dolgok körülötte, és mennyire erős tud maradni ilyen körülmények között.”

    „Szóval nem hinném, hogy arról lenne szó, hogy a csúcsteljesítménye javult jelentősen, sokkal inkább arról, hogy minden körülmény között képes kihozni az autóból a legtöbbet. Ez az, ami egyértelműen látszik.”

    Albon az idei szezonban jó úton halad afelé, hogy a középmezőny legjobbjaként végezzen a tabellán, hiszen jelenleg a nyolcadik helyen áll, és csak a négy nagycsapat hét versenyzője áll előtte.

  • „Ezt Norbinak is ki kellene próbálnia” – új sorozatot ajánlott csapattársa Michelisznek a Hungaroringen

    „Ezt Norbinak is ki kellene próbálnia” – új sorozatot ajánlott csapattársa Michelisznek a Hungaroringen

    Az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén egy olyan versenyzővel is összefutottunk a Hungaroringen, akiről elsőre nem sokan gondolnák, hogy itt kellett volna lennie: Mikel Azcona a TCR World Tourban Michelisz Norbert csapattársa, idén azonban az F1 egyik betétsorozatában, a Porsche-szuperkupában is teljes szezont fut.

    Azcona idén először versenyez a Porschék között a Hadeca Racinggel, a hungaroringi volt a nyolc futamból álló szezon hatodik állomása, legjobb eredménye eddig a Monacóban szerzett ötödik hely.

    Nincs ütközés idén a két bajnokság versenynaptára között, ráadásul a Porsche-szuperkupa szezonja szeptember elején, Monzában már véget is ér, és csak ezt követően jön még a TCR World Tour négy állomásból álló keleti túrája, a jelenlegi kéthónapos szünet után. Adja magát a kérdés, a TCR-menetrend foghíjassága motiválta-e Azconát arra, hogy egy másik bajnokságban is kipróbálja magát.

    „Elég elfoglalt vagyok így idén, hiszen nyolc hétvégén versenyzek a TCR-ben, nyolc hétvégén pedig a Porschéval. Azt nem mondanám, hogy túl rövidnek találom a TCR versenynaptárát, de a tapasztalatszerzés szempontjából hasznosnak tartom, hogy itt vagyok, mert ezt a tudást még felhasználhatom a későbbiekben” – mondta kérdésünkre Azcona a Hungaroringen, hozzátéve, hogy nem könnyű egyidejűleg az F1, az F2 és az F3 árnyékában élni, hiszen a hétvége három napja során csak egy 45 perces edzésből, egy 30 perces időmérőből és itt egy 16 körös versenyből áll a teljes programja.

    „Nagyon unalmasak tudnak lenni ezek a hétvégék, mert minden nap csak egyszer hajtunk pályára, ami nem valami sok. A maradék időben az adatokat elemezzük és felkészítjük az autót a csapattal, de igaz, hogy erre talán túl sok időnk is van.”

    A spanyol versenyző kérdésünkre összehasonlította a Porsche-szuperkupa egyenautóinak és a TCR-szabályok szerint épült Hyundaiának képességeit – a kettő közül előbbi a gyorsabb egy körön, a Hungaroringen úgy 5-6 másodperccel, de Azcona szerint technikailag nagyon más kihívást jelent a két gép.

    Fotó: X – @mazconaoficial

    „Teljesen eltérő vezetési stílust igényelnek. A Porschéban az autó hátulja kevésbé stabil, ezért jobban oda kell figyelni a fékezésre. Nincs ABS és kipörgésgátló sem, így az első kerekeket is nagyon könnyű blokkolni, kigyorsításkor pedig megcsúszni. A TCR-autókra inkább az alulkormányzottság a jellemző, itt viszont folyamatos túlkormányzottsággal kell megbirkóznunk. Nem tudnám kiválasztani, hogy melyiket szeretem jobban vezetni, a különböző karaktere miatt mindkét autó nagyon élvezetes” – mondta a spanyol, aki szezonbeli első kiesését könyvelte el a hungaroringi versenyen.

    A Hyundai a szezon első felében nem remekelt a TCR World Tourban, és bár a kétszeres címvédő Michelisz Norbert szerzett már egy győzelmet, Azconának egyelőre ott is csak egy ötödik hely a legjobbja idén, és ezzel a 10., utolsó helyen áll a szezon összes futamán résztvevők között.

    „A BoP rossz hatással volt a teljesítményünkre, de a szerencsével is hadilábon álltunk. Mexikóban a turbóval volt problémánk, később defekt és a féltengely meghibásodása is visszavetett minket. És kétségtelen, hogy jelenleg a BoP nem nekünk segít, emiatt jobban kell feszegetnünk a határokat, ez viszont könnyebben vezethet hibákhoz. Szóval eddig nincs egyszerű szezonunk” – összegzett Azcona.

    A 29 éves pilóta Michelisznek is melegen ajánlaná a Porsche-szuperkupában való versenyzést, hiszen ezáltal újra pályára léphetne hazai közönsége előtt – a TCR csúcsbajnoksága legutóbb 2023-ban járt a Hungaroringen.

    „Természetesen, ki kellene próbálnia. Gyakran beszélgetünk, és még el is jött megnézni, amikor itt teszteltem egy hónappal ezelőtt. Most nincs Magyarországon, de máskülönben biztosan a versenyre is eljött volna” – mondta Michelisz Norbertről csapattársa.

  • A Räikkönen által elütött szerelő szerint Vettel tudhatja a megoldást Hamilton bajaira

    A Räikkönen által elütött szerelő szerint Vettel tudhatja a megoldást Hamilton bajaira

    Lewis Hamilton tanácsot kapott ahhoz, hogy honnan kaphatna tanácsot – az egykori Ferrari-szerelő, Francesco Cigarini ma már kívülről követi a Forma–1 történéseit, Hamilton idei küszködését figyelve viszont azt érzi, mintha látta volna már ezt valahol…

    Az olasz Sky Sportsnak nyilatkozott Cigarini, aki a kevés névről ismert F1-es szerelő egyike: 2008 és 2021 között ő volt a bokszutcai szervizcsapat egyik, a bal hátsó keréknél dolgozó tagja, és ő járt nagyon balszerencsésen a 2018-as Bahreini Nagydíjon, amikor a tévesen zöld jelzést kapó Kimi Räikkönen a gázra lépett, ezáltal elsodorta az autón még dolgozó Cigarinit, aki lábtöréssel került kórházba.

    A szerelő 2021 végén hagyta el a Ferrarit, jelenleg a talán leghíresebb gokartcsapattal, a Tony Karttal dolgozik, de persze az F1 történéseit továbbra is figyeli, és van is egy meglátása a Scuderia idei új pilótájáról.

    Hamilton rengeteget panaszkodott már a szezon kezdete óta amiatt, hogy a Ferrari teljesen más vezetési stílust, új folyamatokhoz való hozzászokást igényel, mint korábbi Mercedesei, emiatt egyelőre nem tudja a maximumot kihozni az autójából – ráadásul nehézségei a legutóbbi két versenyhétvégén, Spában és a Hungaroringen mintha még súlyosbodtak is volna.

    Ha akarná, sem tudná kitenni Hamiltont a Ferrari?

    Cigarini szerint Hamilton küszködése nagyon hasonlít ahhoz, mint amit ő maga még testközelből is megtapasztalt a Ferrarinál Sebastian Vettel teljesítményén, miután megérkezett csapattársaként Charles Leclerc. Az előző négy évben Vettel volt a Ferrari eredményesebb pilótája Räikkönen mellett, a Leclerc oldalán eltöltött két szezonban viszont már a monacóinál volt a kezdeményezés, a szerelő szerint pedig az autó tulajdonságaiban kellett keresni ennek az okát.

    „Leclerc azt szereti, ha az autója nagyon élesen fordul, a hátulja pedig szabadabban mozog, amit nagyon érezni kell. Amikor Vettel lemásolta a beállításait, úgy nézett ki, mint egy kezdő. És azt hiszem, pontosan ez történik most Hamiltonnal is” – mondta Cigarini, akit az f1-insider idéz.

    „Nem lennék meglepve, ha Hamilton felhívná Vettelt annak érdekében, hogy megpróbáljon kimászni ebből.”

    A szezon során talán az indokoltnál is felkapottabb téma, hogy a Ferrari „kire fejleszti” az autóját, és noha Hamilton elmondása szerint máris rengeteget dolgozik a színfalak mögött azon, hogy a 2026-os autó megépítésénél az ő visszajelzéseit is figyelembe vegyék (sőt, van, aki szerint a Ferrarinak elsősorban rá kell hallgatnia, ha jót akar), de eközben az istálló helyettes csapatfőnöke, Jerome d’Ambrosio igyekezett eloszlatni azt a hitet, hogy egy autót lehet, vagy egyáltalán érdemes valamelyik versenyző igényeihez igazítani.

  • Kirúgták az F1-ből, hátat fordított az autóversenyzésnek, most mégis visszatér

    Kirúgták az F1-ből, hátat fordított az autóversenyzésnek, most mégis visszatér

    Egy év leforgása alatt különös karrierutat járt be a 2024-ben Forma–1-es ülését elvesztett versenyző, amibe még egy pálfordulás is belefért.

    Először fog versenyezni Logan Sargeant azt követően, hogy a tavaly augusztusi Holland Nagydíjon a 16. helyen ért célba az F1-ben a Williamsszel. A csapat ezt követően gyenge teljesítménye miatt menesztette őt, Franco Colapintót ültetve a helyére.

    Sargeant ezután feltűnt egy IndyCar-hétvégén is, de végül a 2026-ban a WEC-be beszállni készülő Hyundaijal kötött szerződést, a márka pedig a programra való felkészülésként idén az Európai Le Mans-sorozatban, az IDEC Sport Racing színeiben versenyezteti pilótáit és próbálja ki személyzetét. Sargeant azonban ezt végül nem várta meg, hiszen már a szezonkezdet előtt, februárban váratlanul kiszállt a projektből. A csapat akkor az indoklásban azt írta, az amerikai versenyző eltávolodik a sporttól, hogy más érdeklődéseiben mélyedjen el.

    A versenyzéssel való szakítás azonban nem tartott sokáig, hiszen fél évvel később Sargeant újabb csapattól kapott szerződést: ismét a hosszútávú versenyzésben, de ezúttal az amerikai élvonalban, az IMSA-ban. Itt az LMP2-es géposztályban a PR1 Mathiasen Motorsports Oreca-Gibsonját fogja vezetni Benjamin Pedersen és Naveen Rao társaságában a szezon hátralévő két versenyén, a hatórás indianapolisi és a tízórás Road Atlanta-i fordulón.

    Az új menedzsert is szerző Sargeant azt nyilatkozta, nagyon izgatott a visszatérés miatt.

    „Remek lehetőség, hogy két különleges pályán, Indianapolisban és a Road Atlantán versenyezhetek, és segíthetek jó eredményeket elérni a csapattársaimmal, Bennel és Naveennel. Alig várom, hogy hozzájárulhassak a csapat sikeres két futamához, és megoszthassam a tudásomat és tapasztalataimat mindenkivel. Találkozunk a pályán!”

    A korábbi F3-as és F2-es futamgyőztes, jelenleg 24 éves amerikainak az F1-ben ugyan nem jöttek be a számításai, de most egy év után először újra versenyezni készül – feltéve, hogy ezúttal nem történik egy újabb utolsó pillanatos hátraarc.

  • Montenegro az F1-es nagydíj visszahozásán dolgozik, de ez egy becsapós cím

    Montenegro az F1-es nagydíj visszahozásán dolgozik, de ez egy becsapós cím

    A miniszterelnök elmondása szerint közel van az eddig mindössze két nagydíjnak otthont adó pálya visszatérése a Forma–1-es versenynaptárba.

    A verseny, amelyről szó van, a Portugál Nagydíj, aminek a közelgő visszatéréséről az ország miniszterelnöke, Luís Montenegro beszélt a Szociáldemokrata Párt rendezvényén, a Festa do Pontalon.

    Az ország rendelkezik egy modern, a versenyzők körében a vonalvezetése és szintkülönbségei miatt is népszerű versenypályával délen, Portimao mellett, amely azonban sokáig nem kapcsolódott be a legnagyobb autós és motoros bajnokságok vérkeringésébe. F1-es futamot csak 2020-ban és 2021-ben rendezett, amikor a világjárvány alatti futamtörlési hullámban ugrott be, de amint rendeződtek a sorok a naptárban, a pálya ki is került onnan. A pálya mindkét versenyét Lewis Hamilton nyerte a Mercedesszel.

    „Az egyik legfontosabb tényező, ami hozzájárul a térség népszerűsítéséhez, az a nagy események megrendezése. Sikerült bebiztosítanunk a MotoGP-t, a motorversenyzés királykategóriáját 2025-re és 2026-ra. És elmondhatom, hogy minden készen áll arra, hogy hivatalossá tegyük a Forma–1 visszatérését Algarve-ba 2027-ben” – jelentette ki Montenegro, hozzátéve, hogy jelentős állami támogatás segítségével rendeznék meg a futamot.

    „Ezek az események bizonyos anyagi erőfeszítést követelnek meg a kormány részéről, viszont közvetlen pénzügyi haszonnal járnak, valamint közvetett, promóciós értékük is van, ami igazán megéri.”

    Módosul a versenynaptár: egy páréves háború miatt ad engedményt az F1, ami felett végig szemet hunyt

    A 2026-os F1-es versenynaptár már ismert, és az is a maximálisként kijelölt 24 nagydíjat tartalmazza. Imola helyére Madrid utcai pályája érkezik, és mivel egyelőre Barcelona is marad, az Ibériai-félszigeten két futamot is rendeznek – ehhez csatlakozhatna harmadikként 2027-től Portimao. A következő években mindenesetre lesz mozgástér új helyszínek érkezésére, hiszen 2026 után kiszáll az F1-ből Zandvoort, továbbá 2028-ban és 2030-ban Belga Nagydíjat sem rendeznek majd, Spa rotációs rendszerbe lép egy másik helyszínnel.

    A MotoGP, amit a miniszterelnök ugyancsak említett, szintén 2020-ban látogatott el először erre a pályára, ám ők azóta is minden évben visszatérnek. A motoros világbajnokság persze tradicionálisan sokkal jobban kötődik a régióhoz, ők attól sem riadnak vissza, hogy egy szezonban öt versenyt rendezzenek az Ibériai-félszigeten.

  • Végleg lezárult egy korszak a Red Bullnál, új igazgatója van a csapatnak

    Végleg lezárult egy korszak a Red Bullnál, új igazgatója van a csapatnak

    A napokban a Red Bull egy újabb köteléket vágott el az F1-es istállónál több mint 20 éven át csapatfőnökként dolgozó, de júliusban posztjától megfosztott Christian Hornerrel.

    Hornerrel a Brit Nagydíj után közölték a döntést a Red Bull tulajdonosai, helyét pedig azonnali hatállyal a Racing Bullstól érkező Laurent Mekies vette át az istálló élén, a Milton Keynes-i gyárban tartott búcsúbeszédében azonban elárulta, hogy továbbra is a csapat alkalmazásában maradt.

    Ennek alighanem csak munkajogi, szerződéses okai lehettek, hiszen a Red Bull nem tartott tovább igényt Horner munkájára a cégben. Nagyjából egy hónappal a bejelentést követően, e hét szerdán pedig az Egyesült Királyság Cégnyilvántartási Hivatalánál megjelent a dokumentum, amely hivatalosan is megfosztotta a Red Bullnál betöltött tisztségeitől a szakembert.

    Horner a több különböző entitás, a Red Bull Racing, a Red Bull Technology és a csapat saját motorjait fejlesztő Red Bull Powertrains igazgatói titulusát birtokolta, mostanáig.

    Az igazgatók között egy új név tűnt fel: Stefan Salzer, akit adminisztratív okokból már a Brit Nagydíj utáni hétfőn, július 8-án kineveztek mindegyik entitás élére. Mostantól viszont a Red Bull Racing versenycsapatnak ő és Helmut Marko a két igazgatója.

    A Red Bull pilótája nem kertel, jobb az új főnök, mint Horner

    Salzer egyáltalán nem új érkező a Red Bullnál: a planetf1 szerint már az F1-es csapat 2005-ös megalakulásakor is betöltötte az igazgatói tisztséget egy rövid ideig, de az elmúlt két évtized túlnyomó részében az anyavállalat, a Red Bull GmbH HR-osztályának vezetőjeként dolgozott. Nem tudni, ezek után mennyire lesz jelen a Forma–1-es istálló életében, de könnyen lehet, hogy a kinevezés csak formaság.

    Érdemes hozzátenni, hogy Horner igazgatói tisztségeinek leadása még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne állna továbbra is a Red Bull alkalmazásában. Lehet, hogy szerződéses okokból egy ideig még mindig ott van a neve a fizetési listán, ez pedig akár a költséglimit szempontjából is nehézségekeket okozhat, mivel a csapat három legjobban fizetett alkalmazottjának bére nem esik az F1-es csapatokra vonatkozó költséglimit hatálya alá, és előfordulhat, hogy Horner továbbra is elfoglalja az egyik ilyen helyet, miközben Mekies képében már egy újabb, vélhetően magasan fizetett vezetője van a csapatnak.

    Maga Horner a menesztése óta csak néhány Instagram Storyval jelentkezett, a képei pedig azt sugallják, hogy pihenőjét tölti. A napokban egy naplemente posztolásával talán éppen a Red Bull-lal való szakítás újabb fázisára tett utalást.