Szerző: Bognár Viktor

  • A McLaren átvette a kezdeményezést, kifürkészhetetlenek az erőviszonyok az időmérő előtt

    A McLaren átvette a kezdeményezést, kifürkészhetetlenek az erőviszonyok az időmérő előtt

    A hétvége eddigi legjobb idejét árnyalatnyival megjavítva Lando Norris zárta az élen az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzését.

    A pénteket Lewis Hamiltonnal az élen a Ferrari zárta a leggyorsabbként, és szokás szerint még egy szombati szabadedzés volt hátra a hétvége első tétre menő eseménye, az időmérő előtt. A szélirány megváltozott a bakui pálya körül, amihez alkalmazkodniuk kellett a versenyzőknek, de így is kevés incidenssel lezajlott ez a 60 perc: persze ezúttal is többeknek volt kiruccanása a bukótérben, köztük mindkét Ferrarinak, míg a leglátványosabb mutatványt Liam Lawson szállította, aki a 16-os kanyarban egy megpördülésből állította gyorsan vissza menetirányba a Racing Bullst.

    A nagycsapatok versenyzői az edzés derekánál kezdték meg az érdemi munkát, és innentől a köridők folyamatosan javultak, Charles Leclerc-t Max Verstappen, őt pedig Lando Norris váltotta az élen – a McLaren pilótájának ez az 1:41,223-as köre lett az első tíz perccel a leintés előtt, ami gyorsabbnak bizonyult Hamilton pénteki etalonjánál, noha csupán hét századmásodperccel.

    Az utolsó percekben már senki nem tudta felülmúlni Norris idejét, mögötte azonban mozgalmasan alakult a tabella: Verstappen bejött a második helyre két tizedmásodperces hátránnyal, hajszálnyival mögötte Oscar Piastrival. Hamilton pedig, aki korábban két gyorskörét is megszakította, előbb egy hiba, majd a forgalom miatt, végül negyedikként zárt.

    Az Azeri Nagydíj időmérője közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

  • Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    A Forma–1 igazi szeretem-utálom viszonyt alakított ki az elmúlt egy-két évtizedben a pályák nyomvonalán kívül elhelyezett kavicságyakkal. Két hete Monzában a sóder Fernando Alonso kieséséhez vezetett, de nem azáltal, hogy elakadt volna benne az Aston Martinnal. A sport újra szükségét látja a változtatásnak.

    Az Aston Martin sokáig nem jött rá, mi okozta a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Alonso első felfüggesztésének eltörését, amikor a spanyol ráhajtott egy kerékvetőre a 24. körben, hiszen az adatokban előzetesen nem látták ennek semmiféle jelét. A csapat sportigazgatója, Andy Stevenson Bakuban a The Race-nek fedte fel, nemrég milyen bizarr megfejtésre jutottak.

    „Az autóra ható összes terhelést figyelemmel kísértük, és semmi nem keltette fel a figyelmünket, ezért kicsit értetlenül álltunk a kiváló ok előtt” – kezdte a szakember.

    „Ezen a héten viszont már sokkal több információ állt a rendelkezésünkre, különösen a fedélzeti kamera felvételének köszönhetően. Azon pedig azt láttuk meg, hogy a verseny kezdetén, az 1-es kanyar felé tartva Lando [Norris] autója felvert egy kavicsot, miközben Max [Verstappen] ellen csatázva kicsit lehajtott a pályáról. A kavics egyenesen Fernando autója felé szállt, és közvetlenül eltalálta a tolórudat. A verseny során ezt nem vehettük észre, csak utólag, amikor képkockáról képkockára átnéztük a videót.”

    Itt egy kép az Alonso autóján a kavics által okozott, végül kieséshez vezető sérülésről.

    Stevenson szerint ez a rendkívül balszerencsés eset csak tovább erősíti azt a paddockban egyre elterjedtebb vélekedést, hogy a versenyzők és az autók biztonságának további javítása érdekében kezdeni kell valamit a kavicságyakkal, hiszen az utóbbi időben több példa is adódott arra, hogy az abból felverődő kövek sérülést okoznak. Isack Hadjar például a Magyar Nagydíjon volt kénytelen az ujjának erős fájdalmával együtt versenyezni, miután egy kavics eltalálta azt az első körben.

    „Egy ideje már egyeztetünk erről az FIA-val. Hallhattunk versenyzői panaszokat azzal kapcsolatban, hogy a felverődő kavicsok eltalálták az ujjukat a versenyek alatt, és tudom, hogy az FIA már dolgozik a pályákkal közösen azon, hogy erre megoldást találjon. Azt hiszem, az egyik lehetőség az, amit a silverstone-i utolsó kanyarban láthatunk, ahol sokkal könnyebb sódert helyeztek el” – folytatta Stevenson.

    „Szóval dolgozunk ezen. A kavicságy egyik szerepe, hogy megakadályozza a pályahatárokkal kapcsolatos vitákat, ami hosszú ideje problémát jelentett. Lehet, hogy egyszer találunk egy ennél jobb megoldást, de addig is a kavicságyak velünk maradnak.”

    Lépett az FIA, miután rájött, mi okozza a csonttöréssel járó különös sérüléseket a versenyzőknél

    Az utóbbi időben már enélkül is komoly dilemma övezte a kavicságyak szükségét az F1-ben és általában véve az autósportokban. Hagyományosan hosszú ideje ez volt a pályákat övező leggyakoribb borítás, ami bünteti a kicsúszó versenyzők hibáit, és akár a verseny végét is jelentheti valaki számára, ha ebben elakad. A modern tanulmányok azonban felfedték, hogy az aszfaltozott bukótér valójában biztonságosabb, hiszen azokon könnyebb megállítani egy kicsúszó autót. Az utóbbi években a pályahatárok feszegetése miatti bonyodalmak nyomán néhol mégis visszatért a kavicságy – ennek a furcsa fejlődéstörténetnek az egyik legjobb példája a monzai Parabolica, ahol 2014-re leaszfaltozták a bukóteret, de azóta részlegesen ismét visszaépítették a kavicságyat. Az F1 azonban tovább keresi a lehető legjobb megoldást, ami lehetőleg minden felmerülő problémára gyógyírt jelentene.

    „Különös, de a Forma–1-ben, ahol mindent a legapróbb részletekig kimérünk, a pályától függ, hogy éppen mekkora nagyságú kavicsokból áll a kavicságy. Ezt pedig nagyon nehéz egységesíteni, mivel a pályák különféle sorozatokat fogadnak világszerte, így nem alakíthatnak át mindent kifejezetten csak az F1 igényeire” – mutatott rá az Aston Martin szakembere.

  • Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Ha nem is egy egész, de egy fél puzzle-darab ismét a helyére került a jövő évi F1-es pilótafelállást illetően, miután az Alpine ügyvezetője szóbelileg kétesélyessé tette, ki lehet Pierre Gasly csapattársa. Akár egy újonc is érkezhet.

    Az Alpine második ülésének tulajdonosa körül az egész szezon során kérdőjelek sorakoztak, és történt is már egy évközi csere, amikor Imolától Jack Doohant Franco Colapinto váltotta. Most már úgy tűnik, az argentin ezt a szezont végigversenyezheti, de azért alkalmi autótörései mellett neki sem lehetett nyugodt a nyara, különösen főnöke kommunikációs csapongásai mellett.

    Briatore többször is zavarosan nyilatkozott már idén az Alpine második autójának sorsáról: emlékezetes, hogy Colapintót először ötversenyes szerződéssel jelentették be, ám az olasz üzletember később már cáfolta, hogy ilyet mondott volna a csapat hivatalos közleményében. Nyáron továbbá Toto Wolff elmondása szerint az is nagyon valószínűnek látszott, hogy a Mercedes tesztpilótája, Valtteri Bottas ülhet át évközben az Alpine-ba, de úgy tűnik, most már ebből sem lesz semmi.

    Az F1-be vezetői pozícióba 15 év után visszatért Briatore most Bakuban a The Race-nek beszélt arról, hogy Colapintónak 2026-ra is van esélye az ülése megtartására, ebben a versenyfutásban pedig egyetlen riválisa van, az idén szabadedzéseken már velük és a Sauberrel is résztvevő Paul Aron, az F2 tavalyi harmadik helyezettje.

    „Franco és Paul között fog eldőlni. Paul egy nagyon rendes srác, és nagyon gyors is. Rá kell jönnöm, melyikükkel járna jobban a csapat” – fogalmazott Briatore.

    „Nekem egyikükhöz sem fűződik érdekem. Korábban, amikor a versenyzők 50%-át én menedzseltem, őrületbe kergettek ezzel az emberek. De most nem menedzselek senkit. Szóval nem érdekel ilyen szempontból. Egyedül az számít, hogy az elérhető legjobb versenyzőt ültessem az autóba, aki a legjobb munkát végzi számunkra. Ilyen egyszerű. Még szükségem van egy-két versenyre, hogy döntést hozzak.”

    A most 21 éves Aron nemcsak újoncként érkezne a mezőnybe, de általa Észtország egy új nemzet lenne, amely a történelem során versenyzőt adott a Forma–1-nek. Eddig 39 különböző országnak volt F1-es pilótája, vagyis a balti állam lehetne a 40. ilyen.

    Gasly helye már korábban is biztos volt a jövő évre, de két hete újabb szerződéshosszabbítást írt alá az Alpine-nal, aminek értelmében 2028-ig a csapatnál marad.

  • Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén elérte az áttörést Lewis Hamilton? A brit inkább fokozatos fejlődésről beszél, de miután Bakuban erősnek tűnik a Ferrari formája, könnyen lehet, hogy itt jöhet ki a hétszeres bajnoknak az első igazán nagy eredmény idén.

    Hamilton ugyanis a leggyorsabbként zárta a pénteki napot, a második edzésen 74 ezreddel legyőzve csapattársát, Charles Leclerc-t, a harmadik helyezett George Russellnek pedig már közel fél másodpercet adva. Nem sűrűn láthattuk még a tél folyamán csapatot váltó brit nevét idén bármilyen eredménylista élén, mert a szezon második fordulóján, Sanghajban megnyerte ugyan a sprintverseny időmérőjét, majd pedig magát a sprintet is, de visszatekintve az csak egy anomáliának tűnik, Hamilton szezonjának fő történetszála ugyanis eddig a Ferrari autójához való nehézkes alkalmazkodás volt.

    Arra a kérdésre, hogy az eredménytől függetlenül is pozitívnak érezte-e a napját, megkönnyebbülten válaszolt: „Az volt, hála istennek!”

    „Az első edzésem még elég zűrzavarosan alakult. Ezen a pályán nagyon bíznunk kell a fékeinkben, nekem pedig akadt némi gondom a fékekkel. Idén minden pályán első alkalommal vezetek Ferrarit, az alkalmazkodás pedig nem egyszerű. Aztán elvégeztünk pár módosítást a második edzésre, és a fékek onnantól tökéletesen működtek, időt tudtam velük nyerni” – idézi Hamiltont a racingnews365.

    A hétszeres bajnok a mélypontjára talán a közvetlenül a nyári szünet előtt jutott el, Spában és a Hungaroringen is rémes időmérős eredmények pecsételték meg a hétvégéjét, de a szünet után visszatérve már egyértelműen a pozitív kicsengésű nyilatkozatok uralják a korábban többször is aggasztóan lelombozottnak tűnő Hamilton kommunikációját.

    „Nagy örömmel látom a fejlődést, mert ez mutatja, micsoda utat jártunk be együtt a csapattal. Igazán hálás vagyok mindenki türelméért. Mindenki nagyon keményen dolgozik, és végre elkezdtük látni a javulást” – mondta.

    „Persze ez még csak egy edzésnap, szóval ne szaladjunk nagyon előre. De azt mindenképp el akartam mondani, mennyire hálás vagyok a munkáért és a támogatásért mindenkitől, úgy a gyárban, mint itt a pályán is. A hétvégéről hétvégére mutatott türelmük és támogatásuk igazán megemel, ebben a garázsban dolgozóknak és még a marketingcsapatnak is szerepe van.”

    „Még mindig fel vagyok villanyozva attól az energiától, amit a tifositól kaptam az előző versenyen. Bízom benne, hogy ezt az energiát magammal tudom vinni egészen a szezon végéig.”

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A hétvégén a Ferrari számára elérhető eredmény szempontjából egész jókor jött Hamilton feltámadása, hiszen a Scuderia autóinak már-már hagyományosan fekszenek az utcai típusú, lassú kanyarokkal tűzdelt pályák, és Lando Norris is kijelentette, hogy mindenképp számol Hamiltonnal és Leclerc-rel a hétvége további részére.

    A The Race elemzése szerint a két Ferrari eltérő beállításokkal futott a második edzésen: Leclerc alacsonyabb szárnyállást kapott, de Hamilton így is gyorsabban gyorsult nála a célegyenesben, ami azt sugallja, hogy a brit viszont nagyobb motorerőt használhatott.

    Bakuban a legutóbbi négy évben Leclerc-é volt a rajtelsőség, de sem ő, sem más Ferrari-versenyző nem tudott még itt futamot nyerni az eddigi nyolc kiírás során.

  • A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    Nem a McLaren volt a pénteki edzésnap leggyorsabbja az Azeri Nagydíjon, olyannyira, hogy hat csapat is jobb köridővel zárt, mint a szezon domináns istállója. Ennek persze köze lehet ahhoz, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is zűrös második edzést teljesített, de a brit szerint a hétvége további részén legalább három egyenrangú kihívója lesz a McLareneknek.

    Norris a második edzés derekán a 4-es kanyarban a falhoz csapódott a bal hátsó kerekével, aminek nyomán kitört az autó felfüggesztése, és bár vissza tudott evickélni a bokszba, a gyakorlás ezzel mindössze hét megtett körrel véget ért számára, és a hosszú etapokról már lemaradt. Pár perccel később Piastri szintén lekoccolta a falat, és bár őt is visszahívták a bokszba ennek nyomán, az ő autója nem sérült, folytatni tudta a munkát.

    A McLarenek ugyan az első edzést még a két legjobb idővel zárták, ám a másodikon, amelyen másfél másodpercet javult a tempó, már csak a 10. és a 12. helyen zártak, egy másodperc körüli lemaradással a leggyorsabb időt autózó Lewis Hamiltonhoz képest. A nap legjobb köridőinek összesítésében a McLaren csak a hetedik helyen áll, és még ha ez nem is ad valós képet a hétvégén a konstruktőri cím bebiztosítására hajtó wokingi csapat helyzetéről, Norris felhívta a figyelmet a Ferrari jelentette veszélyre.

    „Ez elég sokba került ezen a pályán – mondta balesetéről a brit, akit az Autosport idéz. – De inkább járok így amiatt, mert a határokat feszegetettem, semmint hogy egyáltalán ne tegyem oda magam. Persze bosszantó, mert szerettem volna magasabb üzemanyagmennyiséggel is kipróbálni ezeket a gumikat, amelyek lágyabbak a tavalyiaknál. De ez van, ezt a hátrányt máshol kell behoznom.”

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    „Tavaly simán ők [a Ferrari] voltak a leggyorsabbak, annak ellenére is, hogy Oscar győzött. Szóval arra számítok, hogy a Ferrari most is gyors lesz. A Red Bull pedig pénteken sohasem teszi oda magát, de aztán alszanak egyet, és amikor felébrednek, ismét gyorsakká válnak. Holnap tehát legalább három másik autótól számítok kihívásra.”

    Piastrit a koccanáson túl még a felügyelők is elővették, miután a második edzésen egy alkalommal nem lassított kellően sárga zászlós jelzés mellett, de a meghallgatás után megúszta egy figyelmeztetéssel.

    „A tempó ott van az autóban, de jelenleg még nem olyan egyszerű kihozni belőle. Kipróbáltunk néhány dolgot a második edzésen, és át fogjuk nézni, min változtathatnánk holnapra. Volt pár necces helyzetem, de így is sok pozitívumot elraktározhatunk ebből a napból” – értékelte a napját a bajnokságot vezető ausztrál.

  • Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    A Ferrari idén még nem nyert versenyt az F1-ben, de így is kétségtelen, hogy jobb győzelmi eséllyel hajtanak ki a pályára Bakuban, mint amilyen reményekkel leültek Teimour Radjabovval szemben az asztal másik oldalára.

    Ritka, hogy két csapattársnak olyan kedvelt szabadidős tevékenysége legyen, amit valóban szívesen űznek egymás társaságában, nem csak azért, mert a csapatuk összeültette őket egy videó erejéig. Hamiltonnak és Leclerc-nek két ilyen is van, de nem a mezőny tagjai között népszerű padel vagy a golf az – gyorsan kiderült az év elején, hogy mindketten szeretik a videojátékokat, valamint a sakkot is. Utóbbi egészen szokatlan időtöltés az F1-es paddockban, de a Ferrari két versenyzője még az év eleji közös autóbemutatón is azzal keltette fel a figyelmet, hogy belefeledkeztek egy partiba.

    Azerbajdzsánba érkezve pedig a csapat leszervezte nekik eddigi legkeményebb ellenfelüket, az ország egyik sakknagymesterét, a csapatban Európa-bajnok Teimour Radjabovot.

    A 38 éves sportoló – merthogy a sakk sportként számon tartott játék – tanítgatta is az F1-es pilótákat, például megmutatott számukra egy nyitást, valamint bíráskodott kettőjük egymás elleni rapid partiján, a találkozás csúcspontjaként azonban a két Ferrari-versenyzőnek egy csapatot alkotva, egyesített tudásukkal kellett megpróbálnia legyőzni a nagymestert.

    Az eredmények az eddigi videókból ugyan még nem derülnek ki, de annak fényében, hogy Leclerc monzai nyilatkozata szerint a bakui pálya feküdni fog a Ferrarinak, és a hétvégére még Hamilton is optimistán érkezett, nem vitás, hogy a Red Bull, a McLaren és a Mercedes ellen jobb esélyekkel állnak majd ki mától kezdődően, mint Radjabov ellen tették.

  • A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    Charles Leclerc elmondása szerint hajlandó nagyon hosszú ideig próbálkozni, hogy bajnoki címhez juttassa a Ferrarit. De célravezető-e hosszú távú hűséget fogadni egy olyan csapatnak, amely immár 17. éve nem járt a csúcson?

    Azzal, hogy tavaly sem szerzett bajnoki címet (pedig a konstruktőrihez nagyon közel volt), a Ferrari rekordhosszú vb-cím nélküli sorozatba lépett, hiszen 2008 óta nem ünnepelhettek egyetlen titulust sem, és bár a matematikai esélye még megvan, teljesen kizárt, hogy ez idén, a McLaren domináns évében megszakadna.

    Leclerc már a hetedik évét tapossa a Ferrari versenyzőjeként, ezen időszak alatt összesen nyolc győzelmet szerzett, s a 2022-es 2. és a 2024-es 3. hely volt a legjobb eredménye a bajnoki tabellán. Idén azonban ismét lefelé mozdult a teljesítménygörbe, az eddigi 16 futam alatt még nem nyert futamot a csapat, a monacói csak öt dobogót és egy hungaroringi pole-t tud felmutatni – ami csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest így is kimagasló szereplés, ám a közelében sincs annak, amit az erős tavalyi szezonzárás után vártak.

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén azonban Leclerc megerősítette, hogy hite továbbra is töretlen az őt felnevelő és az F1-ig eljuttató csapatban, és nem gondolkodik azon, hogy máshova igazoljon a jobb bajnoki esélyek reményében.

    „A Ferrari iránti szeretetem töretlen, és ebből nyerem a motivációmat is: vissza akarom juttatni a Ferrarit a csúcsra, akármilyen hosszú ideig is tart. Mindent megteszek egészen addig, amíg el nem veszítem a projektbe vetett hitem. Jelenleg azonban teljes mértékben erre koncentrálok, és ez ad lendületet” – idézi az Autosport Leclerc-t, aki tavaly írt alá újabb hosszú távú szerződést a csapatával.

    „Persze ettől még nem törlődik az a csalódottság, amit a szezon elején éreztem, amikor kiderült, hogy több lépéssel is a McLaren mögött vagyunk. De ekkor új motivációt kerestem, újrafogalmaztam a célokat, és remélem, hogy nyerhetek egy versenyt az idei évben.”

    „Ez persze lehangoló cél ahhoz képest, hogy hol szeretnénk állni, de versenyzőként most ebből a helyzetből kell a lehető legtöbbet kihoznom – nemcsak önmagam, de a csapat miatt is. A tény, hogy két autónk van, szintén arra ösztönöz, hogy folyamatosan a legjobbamat nyújtsam és fejlődjek.”

    Hamilton hiába veri ebben toronymagasan a 30 évvel ezelőtti Schumachert, így nehéz maga mögé állítania a Ferrarit

    2026-ban persze az új technikai szabályokkal mindenki tiszta lappal indul, de az F1 történetének egyik legnagyobb átalakulásaként emlegetett váltás annyi ismeretlent tartogat, hogy lehetetlen még csak közelítőleg is megbecsülni a várható erőviszonyokat. Leclerc korábban aggodalmasan beszélt ugyan az új autók karakteréről, miután kipróbálta a 2026-os Ferrarit a szimulátorban, de most tulajdonképpen vissza is szívta akkori kommentárját.

    „A fejlődés üteme egészen lenyűgöző. Úgy hiszem, minden csapat hétről hétre jelentős előrelépéseket tesz, szóval azóta, hogy erről legutóbb beszéltem, határozottan jobbá vált a helyzet. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy hatalmas változás lesz, néhány dologhoz pedig elég nehéz lesz alkalmazkodni. Az pedig elég furcsának ígérkezik, ahogyan majd harcolni fogunk egymással. De az egészre csak egy újabb kihívásként tekintek.”

    „Az biztos, hogy ha nyerünk, akkor nagyon szeretni fogom az új szabályokat, ha viszont nem, akkor négy nagyon hosszú év várhat ránk” – vázolta fel a pozitív és a negatív forgatókönyvet is a monacói.

  • Ezt senki sem látta jönni: 28 éves női versenyző pályázik az FIA elnöki posztjára

    Ezt senki sem látta jönni: 28 éves női versenyző pályázik az FIA elnöki posztjára

    Háromfőssé változott az idén decemberben zajló FIA-elnökválasztás versenye, miután Laura Villars, egy ma is aktív versenyző is benyújtotta nevezését a tisztségre – célja, hogy ő legyen a Nemzetközi Automobil Szövetség első női elnöke.

    Sőt, bejelentésével Villars máris az első nő lett, aki egyáltalán elindul az FIA elnökválasztásán. De nemcsak ezzel, hanem életkorával is kitűnik, hiszen 1997-es születésűként mindössze 28 évesen teszi ezt meg.

    A svájci hölgy maga is versenyző, bár elég későn érkezett meg a pályaversenyzés alsó kategóriáiba: tavaly a szaúdi F4-es bajnokságban és a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett, idén a Ligier European Series sportautó-bajnokságban rója a köröket.

    Vele együtt jelenleg hárman vannak versenyben az FIA elnöki posztjáért, amelynek szavazását idén december 12-én tartják majd Taskentben. A jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem második mandátumának megszerzéséért indul, Tim Mayer pedig már korábban bejelentette, hogy elindul kihívóként. Előzőleg idősebb Carlos Sainz is fontolgatta a nevezést, de végül elállt ettől.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Laura Villars (@laura_villars)

    Tegyük hozzá, az FIA elnöki posztjára már pályázni sem egyszerű feladat: ahhoz, hogy ezt valaki megtehesse, egy imponzáns, szakemberekből álló listát kell állítania. Ennek részleteiről korábban Sainz lehetséges indulása kapcsán már írtunk bővebben. A győzelemhez pedig a szavazásban résztvevő nemzeti autóklubok bizalmát kellene elnyerni, mindezt ráadásul egy olyan környezetben, amelyben sokan máris elköteleződtek Ben Sulayem mellett, aki eközben olyan intézkedéseket hozott, amelyek megnehezítik a leváltását.

    Villars kapcsán a listáról és a támogatóiról egyelőre semmit nem tudni, közölte azonban az elnöki kampányának fő programpontjait, amelyek között szerepel az FIA pénzügyi és döntéshozatali átláthatósága, a nők autósportban való szerepvállalásának ösztönzése, valamint a közlekedés fenntarthatóságának és a közúti biztonságnak a további fejlesztése.

  • Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Oscar Piastri már aludt néhányat az Olasz Nagydíj végeredményét befolyásoló McLaren-csapatutasítás óta, s továbbra sem lát kivetnivalót a csapat döntésében, még ha az előzetes megegyezésük az is volt, hogy a csapat nem fogja helycserével korrigálni, ha elrontja egyikük kerékcseréjét.

    Monzában Piastri azáltal került Norris elé a bokszkiállások után, hogy a brit időt veszített a bal első keréknél dolgozó egyik szerelő hibája miatt, de az ausztrál hamarosan le is lassított, hogy visszaadja a második helyezést csapattársának, a McLaren ugyanis ezzel próbálta korrigálni saját hibáját.

    A döntés szokatlannak számít az F1-ben, mint ahogy az is, hogy egy csapat ennyire görcsösen ragaszkodjon a két versenyzője közötti egyenlőség megtartásához. A történtek persze bőven adtak beszédtémát a paddockban, és olyanok is akadnak, akik szerint a McLaren veszélyes vizekre evez, ha folyamatosan megpróbálja kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    „Úgy hiszem, elég szabadságunk van ahhoz, hogy a saját sorsunkat alakíthassuk a bajnokságban” – vélekedett Bakuban Piastri, akit az Autosport idéz.

    „Nincs válasz arra, hogy helyes volt-e az a döntés. Ha az ellenkezőjét csináljuk, akkor a rajongók másik fele vélekedett volna úgy, hogy rosszul cselekedtünk. De ezen nem lepődök meg. Elvégre a verseny egy fontos pillanata volt, a nézők pedig hajlamosak azonnal ráugrani minden vitatott esetre.”

    Norris megszegte a fontos tanácsot, jól jött ki belőle

    Amikor Monzában Piastri megkapta a felszólítást, hogy engedje vissza maga elé Norrist, először még ő is kételkedve fogadta azt, és jelezte mérnöke felé, hogy tudomása szerint „a versenyzés részének” számítanak az efféle bokszutcai hibák, vagyis a McLaren belső szabályai szerint nem köteles átadni a pozíciót csapattársának az, aki ilyenből profitál. Piastri most kifejtette, hogy az Olasz Nagydíjon rendkívüli helyzet miatt került sor mégis a cserére, hiszen a mögötte érkezőkkel szembeni védekezés miatt hajtott ő elsőként a bokszba (amivel további előnyt szerzett Norrisszal szemben), noha ennek joga az előrébb haladó versenyzőt illeti.

    „Úgy döntöttünk, hogy a lassú kerékcsere a versenyzés része marad. De Monzában volt egy másik tényező is a lassú kerékcsere mellett, hiszen a bokszkiállásunk sorrendje is hozzájárult ahhoz, hogy végül visszacseréltünk a helyünket” – magyarázta.

    „Ha egy pontosan ugyanilyen eset megismétlődne, akkor ugyanilyen lebonyolításra számítok, de tulajdonképpen lehetetlen, hogy ilyen még egyszer előálljon. Minden egyes történésre persze nem készülhetünk fel előre, de a csapatban egy hullámhosszon vagyunk, tiszteletben tartom a döntésüket, és megbízom abban, hogy a lehető legjobbakat hozzák meg.”

    A McLaren elég kiterjedt rendszert dolgozott ki arra, milyen elvek mentén csatázhat egymással a bajnoki címért Piastri és Norris, erre szoktak olykor papaja-szabályokként hivatkozni. A pontversenyt vezető ausztrál szerint azonban ezeket a szabályokat a külvilág legfeljebb akkor ismerheti meg, ha egy-egy éles szituációban alkalmazásra kerülnek.

    „Rengeteget beszélgettünk arról, hogyan kezeljük az egyes helyzeteket, de ez köztünk marad. Ha felfednénk ezeket a dolgokat, akkor mindenki más is tudná, és így nagyon könnyű célponttá válnánk. Szóval ezt megtartjuk magunknak” – mondta Piastri.

  • Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    George Russell kihagyja az Azeri Nagydíj csütörtöki napját, és bár a Mercedes szerint a versenyhétvégén való részvétele nincs veszélybe, az eset rávilágít arra, mire lenne szüksége a Cadillacnak, hogy megússza az érdemtelenül a nyakába aggatott büntetést.

    „Sajnos George ma nem lesz kint a pályán, mert nem érzi jól magát, ezért pihenni fog a holnapi pályaaktivitás előtt” – közölte csütörtök délelőtt a Mercedes F1-es csapata. Ennek a napnak a kihagyása persze még semmilyen versenyhátrányt nem jelent, sőt a pilóták valójában még örülhetnek is az igazolt hiányzásnak, hiszen a csütörtök a médiakötelességek teljesítésének napja. Ekkor zajlik ugyan a pályabejárás is, de a csapattal való egyeztetésről, a fontos információkról Russell természetesen így sem fog lemaradni. A brit éppen hivatalos volt az FIA sajtótájékoztatójára is.

    A csapat is utalt rá, hogy Russellnek a pénteki pályára lépés előtt van szüksége pihenőre, vagyis a kommunikáció a legapróbb jelét sem adta annak, hogy a pilóta hétvégéje veszélyben lenne, és akár további napok is kénytelen lehet kihagyni betegsége miatt.

    https://twitter.com/MercedesAMGF1/status/1968579124806488544

    Ha ilyesmi mégis megtörténne a Mercedesnél, akár most, akár a szezon későbbi pontján, annak valószínűleg nem is annyira valamelyik közvetlen riválisa örülne, hanem az a csapat, amely még nincs is a mezőnyben, a Cadillac. Mint ismeretes, az újoncként beszállni készülő amerikai csapat jövőre egyik autójának öt rajthelyes hátrasorolásával kezdi az F1-es szereplését, miután egyik versenyzője, Valtteri Bottas ezt viszi magával legutóbbi versenyéről, még a 2024-es Abu-dzabi Nagydíjról. Bár az FIA azóta hozott egy szabályt arról, hogy az ilyen büntetések letöltés nélkül 12 hónap múlva elévülnek, visszamenőleg Bottasra ezt nem érvényesítették. A Cadillac reménye tehát arra, hogy a finnek ne náluk kelljen letölteni a büntetést, az, ha Bottas már idén rajthoz áll egy versenyen, a Mercedes tartalékpilótájaként pedig erre akkor van a legjobb esélye, ha a csapat valamelyik versenyzőjét, Russellt vagy Andrea Kimi Antonellit kell helyettesítenie.

    A Cadillac csapatvezetője, Graeme Lowdon ugyanis egyáltalán nem helyesli, hogy ők isszák meg a levét egy olyan vezetői hibának (Bottas Kevin Magnussennel ütközött tavaly Abu-Dzabiban), ami még jóval azelőtt történt, hogy a csapat egyáltalán megkapta volna a jóváhagyást a beszállásra az F1-től.

    „Ez csak a szabályok szeszélye. Nem fogok azért harcolni, hogy megváltoztassam, de ez rámutat egy problémára. Nem gondolom, hogy egy csapatot kellene büntetni ezzel, különösen úgy, hogy ilyen sok idő eltelt már azóta. De ha így értelmezik a szabályokat, ám legyen, mi készen állunk a versenyzésre, bármik is legyenek a szabályok” – idézi a Racefans a Bottas büntetéséről beszélő Lowdont.