Szerző: Bognár Viktor

  • A legnagyobb fogás? Már jóval Pérezék előtt IndyCar-bajnokot igazolt a Cadillac

    A legnagyobb fogás? Már jóval Pérezék előtt IndyCar-bajnokot igazolt a Cadillac

    Bár első F1-es szezonjára még nem tud IndyCarban edződött versenyzőt az autójába ültetni a mezőnyhöz 2026-tól csatlakozó csapat, a Cadillac, az amerikai formaautós versenyzés elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sztárját mégis megszerezte: Simon Pagenaud már régóta a szimulátorban dolgozik.

    A Cadillac három szimulátorversenyzőt nevezett meg, akik a háttérből segítik a csapat munkáját: Pagenaud mellett az évekig a rivális amerikai F1-es csapat, a Haas kötelékében lévő, két nagydíjrajttal is rendelkező Pietro Fittipaldi, valamint a szintén a GM alá tartozó Chevrolet GT-autójával a WEC-ben versenyző Charlie Eastwood is a 2026-os előkészületek körül ténykedik.

    Mindhárman tapasztalt versenyzőnek számítanak, de a legnagyobb fogás közülük kétségtelenül Pagenaud, aki 2012 és 2023 között állandó tagja volt az IndyCar mezőnyének, a Penkse-vel pedig minden fontos csúcsot meghódított: 2016-ban bajnoki címet szerzett, 2019-ben pedig megnyerte az Indy 500-at. Két évvel ezelőtt aztán már a Meyer Shank Racing versenyzőjeként egy Mid-Ohióban történt balesetben agyrázkódást szenvedett, azóta nem versenyzett.

    https://twitter.com/simonpagenaud/status/1973436802448105787

    Most a Cadillac hívására azonban elmondása szerint 41 évesen ismét hasznosnak tudja érezni magát a sportban. Már hosszabb ideje a csapat charlotte-i szimulátorában dolgozik, és bár az F1-ben sohasem versenyzett, érzése szerint sokat tud tenni azért, hogy a 2026-ra leigazolt pilóták, Valtteri Bottas és Sergio Pérez a lehető legjobb autót kapják maguk alá.

    „A technikai részletek optimalizálását és a gyárban dolgozókkal való kapcsolattartást már azóta élvezem, amióta elkezdtem versenyezni. Szeretek beszélgetni a mérnökökkel, és tökéletesíteni a szimulátort, hogy a visszajelzései a lehető legközelebb álljanak a valósághoz. Ebben a munkakörben ismét hasznosnak érezhetem magam, felhasználhatom a tapasztalatom, ez pedig a balesetem óta már nagyon hiányzott” – nyilatkozta a francia versenyző, akit a Racer idéz.

    Az elmúlt hetekben több izgalmas igazolást jelentett már be a Cadillac, ebbe a sorba illik bele Pagenaud is, de érdekes Colton Herta története, aki jövőre az F2-ben készül fel egy lehetséges F1-es debütálásra, a napokban pedig egy az NFL-ben szerzett tapasztalatokkal rendelkező „vízionárius” állt a kereskedelmi részleg élére.

  • „Nem gondoltam, hogy ennyire össze****m magam” – Sainz élete egyik legnagyobb élményét kapta apjától

    „Nem gondoltam, hogy ennyire össze****m magam” – Sainz élete egyik legnagyobb élményét kapta apjától

    Félve vágott neki, de végül rendkívüli tapasztalatokról számolt be Carlos Sainz, miután első alkalommal vezethetett egy terepraliautót – azt a Fordot, amellyel apja, idősebb Carlos Sainz idén rajthoz állt a Dakaron.

    A Sainz család ritka színfolt az autósport egén azzal, hogy apa és fia még egyaránt aktív versenyzők, ráadásul nagyon eltérő szakágakban találták meg számításaikat. Míg idősebb Carlos Sainz kétszeres rali-világbajnok és ötszörös Dakar-győztes, ifjabb Sainz a formaautózás csúcsára, az F1-be ért fel, négy futamot nyert a Ferrarival, a legutóbbi, bakui hétvégén pedig a Williamst is dobogóra juttatta.

    Apa és fia egyaránt nyitottak arra, hogy belekóstoljanak a másik világba, ennek egy ikonikus pillanata volt, amikor tavaly decemberben egy privát teszten idősebb Sainz egy 2022-es F1-es Ferrarit próbálhatott ki, s egyszerre lehetett a pályán fiával.

    Az „autócserélős” történetszálnak pedig idén nyáron elérkezett a második epizódja. A Williams-pilóta YouTube-csatornájára frissen felkerült videóból ugyanis kiderül, hogy a nyári szünet alatt ő is megtapasztalhatta a Dakar-ralira épített Ford Raptor DKR képességeit apja útmutatásai mellett.

    Ehhez egy terebélyes, még a szintén Dakar-győztes Nani Romát is magában foglaló stáb utazott egy Zaragoza környéki, száguldásra alkalmas terepre, ahol ifjabb Carlos először még apja mellett ülve, navigátori szerepben gyűjtött tapasztalatokat. Persze igazi navigálnivalója nem volt, így csak annyit tett, hogy a sebesség által megrémülve óvatosabb tempóra kérte a volán mögött otthonosan mozgó apját – mintha csak egy celebritás ült volna be az anyósülésre.

    Az érzései azonban elmondása szerint valósak voltak: bár egy terepraliautó sokkal lassabb tempóval száguld, mint egy F1-es, Sainz számára teljes újdonságként hatott a Ford mozgása, ugrásai és a természeti viszonyokkal szembeni védtelensége.

    „Ez az egész egy őrült élmény, olyan, mint egy óriási hullámvasút. Érzésre olyan, mintha leírhatatlanul nagy kockázatot vállalnának. Mintha az életüket kockáztatnák minden kanyarban, minden huppanón, minden irányváltásnál, minden sziklánál. Minden földet érés olyan, mintha az életem utolsó földet érése lenne” – foglalta össze első tapasztalatait.

    Eljött az idő, amikor neki kellett a volán mögé ülnie, és bár afelől nem volt kétsége, hogy jobban fogja bírni a terhelést, ha az ő kezében lesz az irányítás, még ekkor is nagyon izgult: „Nem gondoltam, hogy ennyire össze****m magam” – mondta a kamerának az indulás előtt.

    Végül minden rendben ment, ifjabb Sainz pedig a nap végén már élete egyik legmeghatározóbb tapasztalataként említette a terepralis tesztet.

    „Nem számítottam rá, hogy ennyire kemény, ennyire vad, ennyire gyors lesz. Életem két-három legjobb élménye közé sorolom, ez is volt olyan jó, mint amikor első alkalommal kipróbálhattam egy F1-es autót. Ennyire lenyűgözőek ezek az autók, és ennyire lenyűgöző az apám, aki egy szörnyeteg, teljesen őrült. Mindig elképedek azon, hogy miért csinálja ezt még 63 évesen is” – mondta Sainz, aki a videóban azt is elárulta, simán el tudja képzelni magáról, hogy egy napon ő is elindul majd a Dakaron.

  • Futamgyőztest csinált Alonsóból, most kamikazedrónokat gyárt Ukrajnának a volt F1-es mérnök

    Futamgyőztest csinált Alonsóból, most kamikazedrónokat gyárt Ukrajnának a volt F1-es mérnök

    Egy Forma–1-es mérnökök tudására alapuló vállalat Mike Gascoyne vezetésével bizonyítékát adja annak, hogy az F1-es autók tervezéséhez szükséges tudás a hadiiparban is hasznosítható: a Renault és a Toyota korábbi technikai igazgatója most az orosz-ukrán háború alakításában játszik fontos szerepet.

    A brit mérnök 1989 és 2016 között összesen 27 évet töltött el az F1-ben, neve leginkább a 2000-es években forgott a köztudatban, amikor a Jordan, a Benetton/Renault és a Toyota technikai igazgatója is volt. Gascoyne később a 2010-ben érkező egyik új csapat, a Lotus/Caterham vezetőségében töltött be fontos szerepet. Bár igazi élcsapathoz sohasem került, tevékeny szerepet vállalt a Jordan legsikeresebb időszakában 1999-ben, a Renault-nál pedig az ő felügyelete alatt épült meg az az R23B modell, amellyel Fernando Alonso megszerezte első futamgyőzelmét a 2003-as Magyar Nagydíjon – noha ennek pillanatában Gascoyne az újabb csapatváltása miatt már szabadságát töltötte.

    A most 62 éves szakember már ekkor, 2003-ban megalapította mérnöki-fejlesztői vállalatát, az MGI-t, amelynek fő tevékenysége könnyű kompozit megoldások fejlesztése a repülőgépipar, az autósport és az autóipar számára. A cég alkalmazottai között pedig többen vannak olyanok, akik Gascoyne-hoz hasonlóan szintén F1-es múlttal rendelkeznek.

    A világ folyamatai úgy hozták, hogy az Oxfordshire-ben működő cég az utóbbi években a hadiiparba is beszállt, részben az általuk gyártott drónokkal segíti az Egyesült Királyság az orosz invázió ellen védekező Ukrajnát a 2022 óta tartó háborúban. Gascoyne ezzel kapcsolatban nagyon egyértelműen fogalmazott a BFBS Forces News YouTube-csatornája által készített riportban: kamikazedrónokról van szó, amelyeket robbanóanyaggal szerelnek, és feladatuk, hogy becsapódjanak a kijelölt célpontba.

    Kínai szuperkatonák kiképzéséhez használták fel Charles Leclerc agyhullámait?

    „Amikor megalapítottam az MGI-t, még az autósportban voltam, és sohasem gondoltam volna, hogy a védelmi szektorban fogok dolgozni és egyirányú drónokat tervezek majd. De a világ jelenlegi helyzetében, ha meg akarjuk őrizni az eddigi életmódunkat, szükségünk van ezekre az eszközökre” – fogalmazott Gascoyne.

    „Nem minden cég akar beszállni a hadiiparba, ami teljesen érthető, de számomra nem jelent problémát, hogy a mérnöki tudásunkat Ukrajna megsegítésére fordítsuk, hiszen ez a helyes dolog.”

    A szakember kétféle drónt mutatott be. A Skyshark egy kisebb repülő szerkezet, amely 10-20 kg hasznos teher szállítására képes, 250 km-es hatótávval rendelkezik, és 450 km/órás sebességgel jut el oda. Miután Európa-szerte megnőtt az igény az ilyen drónokra, megszületett egy nagyobb modell, a Tigershark is. Előbbit 50 ezer alatti (vélhetően angol fontra gondolt, de nem egyértelműsítette), utóbbit 400 ezer alatti áron adják el Ukrajnának, akik kifejezetten költséghatékony megoldások iránt érdeklődnek – vagyis a lehető legkisebb költségvetésből a lehető legjobb technológia előállítására való törekvés, ami az F1-ben is fontos szempont, itt is előkerül.

    „Különféle problémákat kell megoldanunk, amelyek próbára teszik a mérnöki képességeket. Ilyen a teherszállítási kapacitás, vagy a navigáció olyan környezetben, amelyben zavarják a műholdjeleket. Fontos számukra a hatékonyság, vagyis hogy ezek a járművek megcsinálják, ami a feladatuk, szóval eltalálják a célt, és fontos az áruk is. Ez komoly versenyhelyzet elé állít minket, de a Forma–1-es múltunknak köszönhetően sok tapasztalatunk van a versenyorientált mérnöki munkában. A Forma–1-ben is kéthetente egy harcot vívtunk a világ körül azért, hogy mi legyünk a leggyorsabbak és a legjobbak” – állította párhuzamba a mérnöki munka két nagyon eltérő hasznosítású területét Gascoyne.

  • Norris és Hamilton pofonegyszerű trükkel oldják meg a versenyzők egyik legnehezebb feladatát

    Norris és Hamilton pofonegyszerű trükkel oldják meg a versenyzők egyik legnehezebb feladatát

    Tökéletesen elfoglalni a rajtpozíciót egy Forma–1-es autóval nem könnyű feladat, sőt, az autókra az utóbbi években felkerült extra elemekkel csak még nehezebbé vált. Lewis Hamilton és Lando Norris olyan megoldást találtak erre a problémára, ami a csúcstechnológia terepén egészen fapadosnak tűnik, ugyanakkor kifejezetten hatékony.

    Minden szezonban találunk néhány esetet, amikor a verseny rajtja után az FIA jelzi, hogy egy autó nem megfelelően állt fel a rajthoz, ilyenkor pedig elkerülhetetlen az általában ötmásodperces büntetés – ezek nem a kiugrós esetek, mint például legutóbb Bakuban, ahol Oscar Piastri és Fernando Alonso is a rajtlámpák kialvása előtt elindultak, hanem azok, amikor egy versenyző túlságosan elöl vagy oldalt parkolt le a rajtkockájához képest.

    A versenyzőknek egy 2,7 méter széles rácsba kell beleállniuk úgy, hogy első kerekeik oldalról se csússzanak ki a kereten, és ne is gördüljenek túlságosan előre. A sportszabályzat 48.1-es pontja szerint az számít szabálytalan beállásnak, ha az autók gumija a fehér vonalon túl is érintkezik a talajjal. Bár az oldalsó keretek közé sem feltétlenül könnyű jól beállni, hiszen a versenyzők az alacsony üléspozíciójuk, a 2018-ban bevezetett halo, valamint a 2022-től érkezett kerékfedők miatt nem látják a közvetlenül az autójuk körül, a földön lévő viszonyítási pontokat, így azt sem, hogy az autó első kerekei hol állnak meg a fehér „bokszon” belül.

    Az FIA ugyan ezt segítendő egy hosszan oldalra kinyúló sárga vonalat is felfestett minden rajtkockához, aminek az a funkciója, hogy segítse a versenyzőknek belőni, hol is kell megállniuk a felvezető kör végén, de hibák ennek ellenére is történnek, idén Bahreinben például Norris kapott 5 másodperces büntetést, amiért rosszul állt be a rajthelyére.

    Pár éve George Russell „rendkívül nehéz” feladatként jellemezte a rajtpozícióba való beállást, elmondása szerint még az oldalra hosszan kinyúló sárga vonalat is nehéz meglátni a pilótafülkéből.

    A The Race észrevette, hogy a legutóbbi Azeri Nagydíjon két versenyző is egy apró trükköt használt a rajthelyének könnyebb megtalálása érdekében, s kettőjük módszere is eltér egymástól.

    Az egyikük Lewis Hamilton. A brit esetében az történik, hogy amikor a rajtrácsra kivezető körének végén megérkezik a célegyenesre, a szerelők úgy tolják pozícióba a Ferrarit, hogy annak első kerekei pontosan a fehér vonalon legyenek, vagyis még éppen szabályosan álljon. A folyamatot Ricardo Adami, Hamilton versenymérnöke felügyeli. Ekkor egy kis fekete ragasztószalag kerül a Ferrari oldalszekrényére (itt egy kép róla), ahol a pilóta még jól látja azt – Bakuban egy a kezébe adott csavarhúzó segítségével ő maga mutatta meg, hogy pontosan hova ragasszák fel ezt a csíkot. A felvezető kör végén aztán ez a ragasztószalag szolgál referenciaként Hamilton számára ahhoz, hogy hova is parkolja le a Ferrariját – akkor áll meg, amikor az a pilótafülkéből kinézve pont egyvonalban van az aszfaltra felfestett sárga csíkkal.

    A Norris és mérnöke, Will Joseph által választott megoldás ugyanezt az elvet követi, ám a McLaren pilótája nem az autójára, hanem az oldalt, mellette lévő falra vagy korlátra kér egy jóval nagyobb ragasztószalagot. Már több verseny előtt is megfigyelhető volt, ahogy Joseph egy függőleges, szürke jelzőcsíkot ragaszt a korlátra (kép), s ha az egyvonalban van az aszfalton lévő sárga csíkkal, amikor Norris oldalra fordítva a fejét kinéz a pilótafülkéből, az jelenti azt, hogy tökéletesen állt fel, és nem hagyott benne egy-két decimétert a pozíciójában – mint az rajtrácson álló autók esetében olykor megfigyelhető.

    Bár nem minden F1-es pilóta használ ilyen referenciapontot, a megoldás nem korlátozódik csupán az F1-re: a brit F4-ben versenyző Molnár Martin nemrég a Hungaroringen beszélt a Norris-féle, falra ragasztott szalagcsíkok szerepéről, és meg is mutatott egyet, amit még „valószínűleg a GT Openről hagyhattak itt”.

    @martin.molnar.racing

    A jó öreg ragasztószalag  mindenre is jó! 😅🙌 #f1 #formula1 #f4 #hungaroring #molnarmartin

    ♬ original sound – martin.molnar.racing

  • Ez egyre furcsább: nyáron még szépségkirálynő akart lenni, most az FIA-elnökségért indul

    Ez egyre furcsább: nyáron még szépségkirálynő akart lenni, most az FIA-elnökségért indul

    Még nincs két hete, hogy egy svájci autóversenyző, Laura Villars bejelentette, első nőként elindul az FIA idei elnökválasztásán, de máris megjelent egy újabb női aspiráns: Virginie Philippot szintén rendelkezik autósportos kötődésekkel, lépését pedig azzal indokolta, hogy nem akar az utolsó lenni.

    A komoly elnöki kampányt indító Tim Mayer számára sem tűnik egyszerű feladatnak, hogy legyőzze az ismétlésre készülő Mohammed Ben Sulayemet az FIA elnöki tisztségéért, a dolgát pedig biztosan nem teszi könnyebbé, hogy új ellenfelek is beszállnak a versenybe. Mindenképpen rendkívüli, hogy az autóversenyzőként nem túl sikeres, 28 éves Villars után rögtön egy második női jelölt is feltűnt, hiszen korábban sohasem volt még rá példa, hogy egy nő elinduljon az FIA vezetéséért.

    Virginie Philippot egy 33 éves belga újságíró, műsorvezető és modell. Eddig elsősorban munkái révén állt kapcsolatban az autósporttal, a Red Bull néhány eseményének is volt már a házigazdája. A modellkarriert illetően pedig a planetf1 kiderítette, hogy 2012-ben a Miss Belgium, 2017-ben pedig a Miss International szépségversenyen indult, míg idén júliusban már a Kongói Demokratikus Köztársaság Miss Universe-versenyére nevezett, de ettől végül visszalépett.

    Philippot egyelőre csak egy Instagram-bejegyzésben beszélt vázlatosan a céljairól. Ennél mindenképpen több kell, hiszen ahhoz, hogy egy jelölt neve tényleg ott legyen majd a szavazólapon december 12-én Taskentben, komoly szakmai stábot kell felállítani – mint arról korábban, az indulástól végül elálló idősebb Carlos Sainz kapcsán már írtunk.

    „Elindulok az FIA elnöki tisztségéért. Nem azért, hogy az első legyek, hanem azért, hogy biztosan ne én legyek az utolsó” – áll Philippot bejegyzésében.

    „Abban hiszek, hogy az autósportnak a való életet kell tükröznie: legyen merész, sokszínű és egységes. Globális szemlélettel rendelkező és a gyökereihez mélyen kötődő nőként szeretném megnyitni azokat az ajtókat, amelyek túl hosszú ideje vannak zárva. Építsünk egy olyan FIA-t, amely tényleg befogad minden hangot, minden történetet, mindenféle szenvedélyt! A jövőért zajló verseny most kezdődik!”

  • Hamilton bemutatta a nőt, aki mellette volt Roscoe halálánál

    Hamilton bemutatta a nőt, aki mellette volt Roscoe halálánál

    Az egy évtizeden át hű barátjaként mellette lévő kutyáját, Roscoe-t gyászoló Lewis Hamilton újabb üzenetet tett közzé a szomorú történések apropóján, ezúttal az állat gondozójának, Kirstinnek köszönetet mondva.

    Hamilton vasárnap este hozta meg elmondása szerint élete egyik legnehezebb döntését, amikor jóváhagyta, hogy a beteg, kómában lévő Roscoe-t elaltassák. Az angol bulldog 12 évet élt, és az F1 teljes közössége átérzi a hétszeres világbajnok fájdalmát, hiszen Roscoe a paddock legismertebb házi kedvence volt, akit a pilóta olykor magával is vitt a versenyekre.

    Persze sűrű menetrendje miatt Hamiltonnak nagyon sok időt kellett a kutyájától távol töltenie, életvitele mellett pedig nélkülözhetetlen volt, hogy állandó felügyeletet találjon számára. Ő lett Kirstin McMillan, egy kutyaidomár, aki nemcsak Roscoe-nak, de korábban Hamilton másik kutyájának, a 2020-ban elpusztult Cocónak is gondját viselte. A brit fontosnak tartotta, hogy a Kirstinnek is szenteljen egy posztot a közösségi oldalán, aki mellette volt akkor is, amikor vasárnap búcsút mondtak Roscoe-nak.

    Fotó: @lewishamilton – Instagram

    „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bemutassam nagyszerű barátomat, Kirstint. Ő volt Roscoe és Coco idomára, s úgy bánt velük, mint családtagokkal. Odafigyelt az egészségükre, és valójában neki köszönhető, hogy Roscoe ilyen sokáig élt. Amikor úton voltam, mindig vigyázott rá, és annyira szerette, mintha a sajátja lenne. Minden nap folyamatosan ott volt vele. Noha családja van és más kutyákra is vigyáz, egyetlen napot sem hagyott ki” – írta Hamilton Instagramon.

    „Együtt voltunk, amikor elengedtük Roscoe-t. Hálás vagyok, hogy része voltál az életemnek és Roscoe életének. Senkihez sem vagy fogható, Kirstin. Köszönöm.”

    A brit közben egy vidámabb hangulatú videót is megosztott, amely a Roscoe-val töltött pillanatainak állít emléket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • A Ferrari legendás elnöke azt mondja, egy héten belül még ma is rendet tudna vágni a csapatnál

    A Ferrari legendás elnöke azt mondja, egy héten belül még ma is rendet tudna vágni a csapatnál

    Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy Max Verstappen magasan kiemelkedik a jelenlegi Forma–1-es mezőnyből, a Ferrarinál pedig az előző, Carlos Sainz és Charles Leclerc alkotta párost méltatta.

    A 78 éves olasz üzletember a Ferrari F1-es történetének egyik legismertebb vezetője: az 1970-es években, még Enzo Ferrari asszisztenseként érkezett a csapathoz, majd 1991 és 2014 között már ő töltötte be az elnöki tisztséget, végigvezetve az istállót története legsikeresebb korszakán.

    Montezemolónak a héten Londonban volt jelenése egy róla készült dokumentumfilm premierjén. A Luca: Seeing Red című alkotást Manish Pandey rendezte, akinek kezei alól már a 2010-es Senna-dokumentumfilm, valamint a Bernie Ecclestone életét elmesélő sorozat, a Lucky! is kikerült.

    A Scuderia korábbi arca ma már semmilyen módon nem áll munkakapcsolatban a csapattal – sőt, egy egészen váratlan csavarral idén júniustól az ősi rivális McLaren holdingcégének egyik igazgatója lett. Elmondása szerint továbbra is az összes F1-es versenyt megnézi, így van is véleménye a mezőny jelenlegi viszonyairól.

    „Azt kell mondanom, számomra ma Verstappen messze a legjobb. Láthattuk ezt a legutóbbi versenyen, Bakuban is, ahol nehéz körülmények között végig kézben tartotta az irányítást. Folyamatosan gyors és sohasem követ el hibákat. Sainz és Leclerc nagyon jó páros volt [a Ferrarinál], de semmi kétség afelől, hogy Verstappen magasan a legjobb. Magasan” – hangsúlyozta a Reutersnek, feltűnő módon említést sem téve a csapat új igazolásáról, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonról.

    Montezemolo megint keményen kritizálta a Ferrarit

    A dokumentumfilm premierjére Montezemolo több korábbi ferraris kollégája is elutazott, akik ma már más-más szerepkörben ténykednek az F1-ben: Stefano Domenicali, aki már a sorozat vezérigazgatója, valamint Mattia Binotto, a Sauber, és Andrea Stella, a McLaren vezetője.

    A Ferrari idén még nem tudott versenyt nyerni az F1-ben, a tavaly látott felfelé ívelés elakadt, és az év korábbi szakaszában még a jelenlegi csapatfőnök, Frédéric Vasseur lehetséges távozásáról is szóltak híresztelések, de aztán július végén az elnökség meghosszabbította a megbízatását.

    Montezemolo egyetlen mondattal egyértelműen sugalmazta, hogy szerinte sokkal jobban is mehetnének a dolgok a csapatnál, de nem hoznak ki mindent a lehetőségeikből: „Ha holnaptól a Ferrarihoz kellene bejárnom dolgozni, egy héten belül tisztán látnám, kit kell másmilyen posztra helyezni.”

  • Égető kérdések a Mercedesnél: egy lóméretű kacsát vagy száz kacsaméretű lovat hívnál ki a hóra?

    Égető kérdések a Mercedesnél: egy lóméretű kacsát vagy száz kacsaméretű lovat hívnál ki a hóra?

    Valtteri Bottas és Andrea Kimi Antonelli feltettek egymásnak néhány fontos és néhány kevésbé fontos kérdést a Mercedes legújabb videójában. Mindenki eldöntheti, mely kérdések mely kategóriába tartoznak.

    Idén már nem először szórakoztatja a Mercedes a követőit azzal, hogy furcsa kérdéseket nyom versenyzőinek kezébe, amelyeket aztán egymásnak szegeznek. Ezúttal Antonellin és a csapat tesztpilótáján, Bottason volt a sor. A teljes videó alább megtekinthető, mi ebből kiemeltük azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyeknek lehet némi relevanciájuk a rajongók számára, illetve azokat, amelyeknek az ég világon semmi értelmük.

    Ha össze kellene csapnod egy lóméretű kacsával vagy száz kacsaméretű lóval, melyiket választanád?

    Antonelli: Én az egy kacsát választanám, mert a száz ló meg tudna rohamozni, és az nem lenne valami jó.

    Bottas: Én inkább a száz kisméretűt választanám, és megpróbálnék egyenként elbánni velük. De amint mondtad, ez akár necces is lehet.

    Mi a leghosszabb táv, amit egyhuzamban megtett biciklivel?

    Bottas: 200 km. A Covid alatt történt, Finnországban voltam, és eldöntöttük a barátnőmmel, hogy eltekerünk az orosz határig. Az volt a leghosszabb, de azóta sokszor teljesítettem már olyan távot, ami csak egy kicsivel maradt el a 200 km-től.

    Antonelli: Az én maximumom 65 km körüli volt, de már az is nagyon hosszúnak érződött. Viszont jól ment, kezdem egészen megszeretni a biciklizést.

    Ha az egyiktől meg kellene válnod, a bajusz vagy a mullet [Bottas hátul kicsit hosszabbra hagyott haja, magyarul nincs jobb neve, mint a csikóhal frizura] lenne az?

    Bottas: Egyik sem. Na jó, van egy elméletem. Leborotválnám a bajszom, mert az bizonyosan gyorsabban visszanőne, mint a mullet. Pár hét, és ugyanilyen lenne.

    Inkább leúsznád a monzai pálya hosszát, vagy végigugrálnád az imolai pálya hosszát?

    Antonelli: Ez egy nagyon hosszú úszás lenne. Néha elmegyek úszni az edzőmmel, de a leghosszabb táv, amit megtettem, 2,5 kilométer volt, a monzai pálya pedig 5 kilométer körüli. Ez túl sok lenne, szóval inkább az ugrálásnál maradnék.

  • Verstappen elképesztő előnnyel adta át az autót, társával megnyerték a nordschleifei 4 órás versenyt

    Verstappen elképesztő előnnyel adta át az autót, társával megnyerték a nordschleifei 4 órás versenyt

    Max Verstappen az F1-es hétvégék közötti szünetben is szerzett egy győzelmet, miután a vezetést a rajtnál átvéve, két óra alatt egyperces előnyt autózott ki GT3-as Ferrarijával az NLS nordschleifei hosszútávú versenyén, amivel váltótársa, Chris Lulham könnyedén tudott gazdálkodni a leintésig.

    Az Emil Frey Racing Ferrari 296 GT3-asát Verstappen három másodperces hátránnyal a 3. helyre kvalifikálta a 24 kilométeres pályán, majd a 12 órakor startoló versenyen is ő kezdett – a két versenyző a táv felénél, két óra elteltével tervezett cserélni.

    A start az F1-es címvédő számára kevésbé ismerős módon, repülőrajttal indult, de a külső íven így is meg tudta támadni a pole-ból induló Aston Martint, s már elsőként fordult be az 1-es kanyarba, miközben két legközelebbi üldözője között egy ütközés is történt.

    Verstappen innentől érinthetetlen volt, fokozatosan húzott el a többiektől, s két óra eltetével már több mint egyperces előnye volt a második helyezett Ford Mustanggal szemben. Ekkor a bokszba hajtott (előtte is volt már egy kiállása, ahol kereket cseréltek az autóján), kiszállt, és átadta a volánt csapattársának, a brit Chris Lulhamnak, innentől a célig ugyanis már az ő feladata volt eljuttatni a Ferrarit.

    Lulham előnye kissé csökkent az ekkor elsőszámú üldözővé váló Jann Mardenborough-val szemben, ráadásul egy baleset miatti lassú zóna is rosszul jött ki számára, hiszen míg neki vissza kellett vennie a tempójából, Mardenborough már zöld jelzés mellett érte el a szakaszt, a kettőjük közötti különbség pedig ennek nyomán 24 másodpercre zsugorodott.

    Az éllovas még így is kényelmes előnnyel gazdálkodhatott, s végül 20 másodperc feletti előnnyel behozta a Ferrarit az első helyen, ezzel ő és Verstappen megnyerték az NLS szezonbeli kilencedik versenyét. A hollandnak ez volt az első GT3-as versenye a pályán, a győzelemhez pedig elengedhetetlen volt az a tetemes előny, amivel átadta az autót társnak. Az első hellyel megszerezték a legértékesebb trófeát, amit az NLS-ben Barbarossa-díjnak neveznek.

    Ez volt a nürburgring hosszútávú bajnokság szezonjának 9. állomása, még egy van hátra a szezonból október 11-én. Nem tudni, hogy azon Verstappen szintén tervez-e elindulni, mindenesetre az is egy F1 nélküli hétvége lesz a Szingapúri és az USA Nagydíj között. A holland elsőszámú terve viszont, hogy rajthoz álljon jövőre a nürburgringi 24 órás versenyen, amit majd a május 16-17-i hétvégén rendeznek.

    A verseny az alábbi videóban teljes egészében visszanézhető:

  • Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Charles Leclerc reagált az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali által az utóbbi hetekben belebegtetett, a következő években várható nagyszabású szabályváltozások tervére. Van, amit szívesen fogadna a monacói, más újítást viszont a sport szellemiségével teljesen ellentétesnek tart.

    Domenicali az utóbbi időben több interjúban is utalt arra, hogy nagyszabású, „őrült” szabályváltozások meghonosításán dolgozik, a sport vezetőségének álláspontja szerint ugyanis a megváltozott médiafogyasztási kultúra mellett ezekre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az F1 meg tudja ragadni az új és a fiatal nézők figyelmét. Nem titkolt szándék a sprintversenyek számának növelése, a vasárnapi versenyek távjának csökkentése, valamint a fordított rajtrács valamilyen módon történő meghonosítása. Domenicali szerint a rajongók közül is már csak a kisebbségben lévő keményvonalasok ellenzik, hogy az F1 ilyen irányba induljon, de a mezőny tagjai közül is egyre többeket sikerül meggyőzni erről.

    Az egész F1-et megrázó változások jöhetnek, de vajon mit szólnak ehhez a szurkolók?

    Nyilatkozata alapján Leclerc nem tartozik ezen versenyzők körébe, ugyanis a sprintekkel és a fordított rajtráccsal kapcsolatos ötlettel szemben is erős ellenérzései vannak.

    „Személyes véleményem szerint a sprintversenyek jelenlegi száma megfelelő, én nem tennék be többet. Ami a fordított rajtrácsot illeti… hát nem tudom, legalább ne egy normál hétvégén legyen. Egy sprintes hétvégén esetleg felmerülhet a sprintverseny kapcsán, de én tényleg nem érzem, hogy ezt bele kellene illesztenünk a Forma–1 vérkeringésébe. Úgy gondolom, hogy a Forma–1-nek olyannak kellene maradnia, amilyen most, és nincs szükségünk arra, hogy új dolgokat találjunk fel” – fogalmazott Leclerc, akit az Autosport idéz.

    A sport középtávú tervei között szerepel azonban egy változtatás, amivel a múltban révedne vissza, ez pedig népszerűbb ötletnek tűnik a nyilvánosságban. Bár 2026-tól még egy másik szabályrendszer kezdődik az elektromos hajtás még intenzívebb használatával, ezt követően azonban az F1 szándéka, hogy visszatérjen a nagyobb hengerszámú motorokhoz – ami a dolgok jelenlegi állása szerint 2031-re történhet meg.

    Leclerc ennek hírét már szívesebben hallja, bár egy hat szezonnal későbbi lehetőségről van szó, amikor ő már 33 éves lesz, és ki tudja, hol tart majd éppen autóversenyzői karrierjében.

    „Mindenképp örülnék, ha visszatérnénk a V8-as vagy a V10-es motorokhoz, különösen a hangjuk miatt. Azt hiányolom a legjobban a sportból, hiszen amiatt szerettem bele. Emlékszem, hogy annak idején milyen libabőröztető érzés volt, ahogyan az F1-es autók Monacóban köröztek. Ma már szerintem nincs meg ez az érzés, amiért elég nagy kár” – bánkódott a Ferrari pilótája.