A Brit Nagydíj előtti héten a McLaren tartott igényt a Mercedesszel közös tesztpilótájának szolgálataira, így 27 év után először öltötte magára egy Schumacher a wokingi istálló overallját.
Bár a versenyzői ülését az idei évre elvesztő Mick Schumacher idén kizárólag a Mercedes csapattagjaként jelent meg olykor F1-es hétvégéken vagy dolgozott a gyárban a szimulátorban, a német pilóta azonban a McLarenhez is kötődik, hiszen a két istálló között pár éve meglévő megállapodás értelmében a McLaren is „használhatja” a Mercedes tesztpilótáit.
Ennek köszönhető, hogy Schumacherről szerdán szokatlan szerelésben, a McLaren narancs-fekete overalljában készültek fényképek, hiszen a német Portimaóba utazott a csapattal, ahol a 2021-es modellt, az MCL35M-et tesztelte. Ezt korlátozások nélkül megtehette, hiszen a szabályok a két évesnél nem újabb autók tesztelését tiltják a csapatok számára. A 2021-es McLaren a csapat egyik legsikeresebbje az elmúlt tíz évből, és az egyetlen, amely futamot nyert ebben az időszakban: Monzában Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet arattak, a konstruktőri bajnokságot pedig a negyedik helyen zárták.
Nem Schumacher volt ráadásul az egyetlen újonc a garázsban: a McLaren arra is használta ezt az alkalmat, hogy saját gyakornokainak értékes tapasztalatokat nyújtson a pályán való munkáról.
Mick Schumacher apja, Michael sohasem vezethetett McLarent karrierje során, dacára annak, hogy Ron Dennis akkori csapatfőnök többször is kísérletet tett a megszerzésére. Ralf Schumacher, Mick nagybátyja ellenben 1996-ban, Silverstone-ban egy napon keresztül tesztelhetett a McLarennél, mielőtt a következő tavasszal megejtette volna F1-es debütálását a Jordannel.
Mick Schumacher legutóbb Barcelonában, a Spanyol Nagydíj után ténykedett a gumiteszten a Mercedes idei autójával, a jövő héten pedig már ismét egy Mercedes volánjánál ül majd, ugyanis a Goodwoodi Sebességfesztiválon apja 2011-es autójával, a W02-vel tart majd egy bemutatómenetet. A múltban apja más régi autóit, egy Ferrarit és egy Benettont is kipróbálhatott már.
Külalakban jelentős átalakuláson megy keresztül a Forma-1 mezőnye a hétvégi Brit Nagydíjra, hiszen a Williams és a McLaren után egy harmadik ízig-vérig angol csapat is bejelentette, hogy speciális festéssel készül a hazai futamára.
A silverstone-i központú Aston Martin már le is leplezte új külsejét, amelyen a klasszikus zöld színt piros-fehér mintázat dobja majd fel egyebek mellett az első szárnyon és a felső légbeömlő gerincén is. A színválasztás nem véletlen, az ugyanis a csapat legújabb szponzorának szimbóluma: a kenőanyaggyártó Valvoline-é, amit idén vásárolt meg az Aston F1-es csapatával névadó partneri viszonyban lévő Aramco.
Bár a festés csak a Brit Nagydíjra változik meg, a Valvoline logója a szezon hátralévő részében az autókon marad, a csapatfőnök Mike Krack szerint pedig a céggel hosszú távú kapcsolatba léptek, ami segíti majd őket a Honda-motorokra való átállásban is 2026-ra.
Fotó: Aston Martin
De az Aston csak az egyike lesz a hétvégére módosított festéssel készülő istállóknak. Bár az F1 tíz csapata közül hétnek is Angliában van a központja, valójában csak hárman számítanak brit csapatnak, akik az ország zászlója alatt is adják le a nevezésüket. A másik kettő, a McLaren és a Williams pedig szintén új külcsínnel lép majd pályára Silverstone-ban.
A Williams pedig fennállásának 800. versenyét ünnepli hazai pályáján – noha az valójában majd a Magyar Nagydíjon jön el. A grove-i alakulat szintén szerda délután leplezte le az ennek emléket állító új külsőt, amelyen a motorborítása brit zászló mintázatát kapta.
Közzétette 2024-es versenynaptárát a Forma-1, amely rekordhosszúságú, tartalmaz egy visszatérőt és néhány helyszín klasszikus időpontja is módosult. A Magyar Nagydíj a szezon közepén, a 13. állomásként kapott helyet.
A kiadott hivatalos naptár változásai megegyeznek azzal, amit az elmúlt hetek híresztelései alapján már sejteni lehetett. Rendhagyó módon a szezon két szombati futammal indul, hiszen a március 2-i bahreini évadnyitányt március 9-én követi Szaúd-Arábia – a módosítás oka az iszlám vallási böjthöz, a ramadánhoz való alkalmazkodás, ami így egy nappal a dzsiddai futam után veszi kezdetét.
A legnagyobb változást azonban az jelenti, hogy a Japán Nagydíj, amely mindig is őszi időponttal rendelkezett, most április 7-ére, a naptár negyedik helyére került, hogy társulhasson a Kínai Nagydíjjal – ami a koronavírus indokával való négyévnyi törlés után jövőre remélhetőleg már tényleg visszatér.
Későbbre került viszont a Spanyol Nagydíj, ami hagyományosan Monaco előtt kapott helyet az utóbbi évtizedekben, ám jövőre csak június 23-án, a montreali és a spielbergi forduló között zajlik majd. Jelentős változás az Azerbajdzsáni Nagydíj szeptember 15-i időpontja is. A dátumokat logisztikai okokból, az utazásigény észszerűsítése miatt variálta meg az F1, a folyamat pedig a következő években folytatódni fog.
A Magyar Nagydíj az ideivel azonos héten – a szökőév miatt két nappal korábban –, július 21-én zajlik majd, és ismét Spát követi majd a nyári szünet. Különös módon azonban nemcsak augusztusban, de ősszel is lesz egy négyhetes kihagyás, hiszen a szeptember 22-i Szingapúri Nagydíj és az október 20-i USA Nagydíj között sem tartalmaz versenyt a 2024-es menetrend.
Mindez viszont a rekordszámú futammal társulva azt eredményezi, hogy 2020-hoz és 2021-hez hasonlóan ismét csak akkor fog véget érni a szezon, amikor már alaposan benne járunk decemberben – a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra az utolsó hónap 8. napján kerül sor.
Eddig a 22 futamos naptár jelentette a rekordot, ennyit rendeztek 2021-ben és 2022-ben, és ennyit fognak idén is az Emilia-Romagna Nagydíj törlése miatt. Új pálya tehát jövőre nem érkezik, ám Imola és Sanghaj visszatér.
A sprintversenyek helyszíneiről nem szól az F1 jelenlegi közleménye, de a tervek szerint 6-8 pályán kerül majd sor a rendhagyó lebonyolítású hétvégére.
Érdekesség az új naptár kapcsán, hogy 1982 óta először fognak három nagydíjat is szombaton rendezni (Las Vegas is marad ezen a napon), és az is, hogy 1977 óta nem volt ilyen hosszú az F1-es szezon az első és az utolsó futam által felölelt heteket tekintve (akkor 42, most 41 hét).
A Ferrari szezonbeli legjobb eredményét érte el Charles Leclerc azzal, hogy a második helyen ért célba az Osztrák Nagydíjon. Bár az idei szezonra már csak limitáltak lehetnek a céljai, a monacói pilóta lapunknak elmondta, hogyan tartja magasan a motivációját a Red Bull dominanciája ellenére is.
A Ferrari egy évvel ezelőtt, szintén Spielbergben szerzett utoljára futamgyőzelmet a monacói pilóta révén – akkor Leclerc még bajnokesélyesként kezdte a szezont, idén azonban távol áll ettől: mostani eredményével csak a tabella 6. helyét vette át George Russelltől, míg a listavezető Max Verstappenhez képest már 157 pont a hátránya.
Az Osztrák Nagydíjat követő sajtótájékoztatón lapunk megkérdezte Leclerc-től, hogyan tudja ilyen helyzetben is motiváltan tartani magát, és elkerülni, hogy már a következő szezon járjon a fejében.
„Szerintem mindig motivált vagyok, főleg ilyen hétvégék után, amikor az ember kicsit nagyobb esélyt lát arra, hogy az élmezőnyben harcoljon. Ez jó érzés” – mondta a Racingline.hu kérdésére Leclerc, akit ezen a hétvégén különösen feltüzelt, hogy beváltak a Ferrari Spielbergbe hozott fejlesztései. „Persze ami a bajnokságot illeti, azért idén természetesen nehéz lesz [küzdeni]. Másfelől viszont rengeteg munka van még előttünk. Látom, hogy a csapat milyen motivált, és mennyire hajtanak a gyárban, hogy a fejlesztések hamarabb elkészüljenek. Ez pedig magabiztossá tesz, és megadja a motivációt, hogy akárhol is vagyok a pályán, nyomjam.”
Nincs megállás a csapatok számára a nyári szünet előtti nagy hajtásban, hiszen ezen a hétvégén már a Brit Nagydíj következik, ahova a Mercedes készül komolyabb fejlesztésekkel, így a Ferrari számára sem garantált, hogy meg tudják őrizni a Spielbergben látott második helyet a csapatok hierarchiájában.
„Silverstone nagyon más pálya, és a csapat hihetetlen munkát végzett, szóval úgy vélem, mindannyian teljes erővel azon vagyunk, hogy minél hamarabb visszatérjünk a győzelem útjára, még úgy is, hogy százötvenakárhány pont a lemaradásunk. Mindannyian ezért a célért dolgozunk” – tekintett előre kérdésünkre a monacói pilóta.
Frusztráltan nyilatkozott lapunknak Carlos Sainz azt követően, hogy a negyedik helyen intették le az Osztrák Nagydíjon, miközben gyorsabbnak érezte magát a dobogó második fokára felálló Charles Leclerc-nél.
A spanyol versenyző a rajt után hosszú körökön át tapadt a másodikként haladó csapattársára, ám a Ferraritól érkező kérésnek eleget téve nem kezdett előzési manőverbe, ezt követően pedig két körülmény vetette őt vissza a versenyben. Először az a néhány másodperces időveszteség, ami Sainzt sújtotta amiatt, hogy a csapat a virtuális biztonsági autó mögött egyidőben hívta kerékcserére két pilótáját – a spanyol már akkor morgott a döntés miatt, szerinte későbbre is halaszthatták volna a bokszkiállást. Az egyszeres futamgyőztes később még egy öt másodperces időbüntetést is kapott sorozatos pályaelhagyásért, amit le kellett töltenie második szervizelésekor, így hősies védekezése ellenére hamarosan Sergio Pérez áldozatává vált a dobogó alsó fokáért folyó harcban.
„Azt hiszem, lehetséges lett volna a kettős dobogó, figyelembe véve, hogy milyen jó tempóm volt” – nyilatkozta Sainzt a Racingline.hu kérdésére a leintést követően, mielőtt belement volna annak részletezésébe, mennyire igazságtalannak érzi, hogy idén még egyszer sem állhatott dobogóra.
„Kicsit frusztrált vagyok, mert az elmúlt időszakban kiváló volt a sebességem a versenyeken. Örülnék, ha ez az eredményekben is jobban megmutatkozna, mert úgy érzem, hogy idén nagyon gyors vagyok a versenyeken, jelentős előrelépést értem el tavalyhoz képest, amit a tegnapi és a mai tempóm is alátámaszt. A negyedik hely nem rossz, de lehetett volna ebből egy második vagy egy harmadik hely is.”
„Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, tiszta manővereket hajtottam végre és jól védekeztem Checo ellen. Amint megérkeztem egy autó mögé, azonnal megelőztem, támadás közben pedig a gumijaimra is tudtam vigyázni. Az általam mutatott tempó, előzések és védekezés fényében nem látom a pozitívumait ennek a negyedik helynek.”
Sainz hozzátette, a verseny elején kapott csapatutasítás, miszerint nem előzheti meg Leclerc-t, nem érte váratlanul, hiszen egy előzetes megbeszélésen alapult.
„Megegyeztünk a verseny előtt, hogy az első etapban összedolgozunk annak érdekében, hogy elhúzzunk a mögöttünk állóktól. Emiatt a csapat nem akarta, hogy harcoljunk. Követtem ezt a tervet, noha gyors voltam és valószínűleg előzni is tudtam volna” – mondta Sainz.
Zsinórban ötödik, idei hetedik futamgyőzelmét szerezte az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen, aki bár egy időre elveszítette a vezetést, az első helye mégsem tűnt egy pillanatig sem veszélyben.
Verstappen és a Red Bull erőfölényét jelzi, hogy a virtuális biztonsági autós szakaszban sem érezték szükségét annak, hogy kevesebb időveszteséggel abszolválják a kerékcserét, majd a hajrában a holland azzal együtt is ráment a leggyorsabb körre, hogy tudta, Leclerc-hez nagyon közel fog visszatérni a pályára a friss gumiszettel.
„Az volt a legfontosabb számomra, hogy az első kör végén az élen maradjak, így kontrollálhassam a versenyt” – nyilatkozta a leintést követően a futamgyőztes, aki már 81 pontos előnyt őriz a bajnoki tabellán. „A virtuális biztonsági autó alatt úgy döntöttünk, hogy nem hajtunk a bokszba és követjük az eredeti tervünket a stratégiával, ami be is vált, hiszen a gumik élettartama nem olyan hosszú ezen a pályán. Már a virtuális biztonsági autó előtt láttam, hogy elég nagy előnyt tudunk kiautózni a többiekhez képest, szóval tudtam, hogy végül úgyis el fogom kapni őket. Egy sprinthétvége mindig hektikus, amin nagyon sok minden csúszhat félre, de szerencsére nekünk minden összejött.”
A hétvége során Charles Leclerc volt Verstappen legközelebbi üldözője az új padlólemezt és első szárnyat kapó Ferrarival, a monacói pilóta második helye pedig mérföldkövet jelentett az istálló F1-es történetében, ez volt ugyanis a 800. dobogójuk.
„Azt hiszem, pénteken és ma kihoztuk a maximumot magunkból, csak tegnap voltam egy kicsit lassabb. Jó érzés, hogy visszatérhettem a dobogóra. Az autóra hozott fejlesztések jól működnek, ami biztató a továbbiakra nézve, és örülök, hogy a csapat a vártnál korábban elkészült velük” – mondta Leclerc.
Sergio Pérez küzdelmes futamok sora után visszatért a dobogóra, de ehhez ismét rossz rajthelyről kellett felkapaszkodnia, ráadásul egészségügyileg sincs még teljesen rendben.
„Nagyon elégedett vagyok. Fizikálisan ez egy nehéz hétvége volt számomra, hiszen csütörtökön még betegséggel küzdöttem, magas lázzal és álmatlansággal. Nagyszerű felzárkózást vittünk véghez a csapattal, erős stratégiával és tempóval. A Ferrari nagyon erős volt, különösen a lassú kanyarokból gyorsítottak ki remekül, de élvezetes volt vele harcolni” – nyilatkozta Pérez a Carlos Sainz elleni, körökön át tartó csatáról.
A maximális pontszámmal távozott Max Verstappen a Red Bull Ring-i sprintfutamos hétvégéről, miután a vasárnapi nagydíjat is domináns formában zárta, igazi erődemonstrációt tartva még a második helyezett Charles Leclerc számára is.
Érzelmes hangulatban zajlott az Osztrák Nagydíj felvezetése, hiszen a Red Bull és Max Verstappen rajongói megtöltötték a lelátókat, miközben az F1 bejelentette, hogy 2030-ig meghosszabbította versenyrendezési szerződését a Red Bull Ring. Ugyanakkor szomorúság is úrrá lett a levegőben, amikor a himnusz előtt egyperces csenddel tisztelgett a rajtrács a Formula Regional Európa-bajnokság versenyén szombaton Spában életét vesztett Dilano van’t Hoff emléke előtt.
A szombati sprintversennyel ellentétben a tényleges futam már végig száraz körülmények között zajlott. A rajtnál az élről induló Verstappennek ezúttal nem csapattársával, hanem a Ferrarikkal szemben kellett védekeznie, és sikerült is maga mögött tartania a 2-es kanyar előtt azért bepróbálkozó Charles Leclerc-t az első körben. Lewis Hamilton átugrotta Lando Norrist a negyedik helyért, ám a mclarenes az első tíz körben képes volt nyomást gyakorolni honfitársára, közben jelezve a rádióban pályaelhagyásait is.
A 13. körben Nico Hülkenberg műszaki hiba miatt a 2-es kanyar bukóterébe parkolta a Haast, ami virtuális biztonsági autós szakaszt idézett elő. Ezalatt a bokszba hajtott a Verstappen mögött haladó négy pilóta, a holland azonban a pályán maradt, látszólag némi stratégiai előnyt hagyva ezzel a Ferrarinak, akik így kisebb időveszteséggel estek túl kerékcseréjükön.
Verstappen végül a 25. körben cserélt kereket, ezzel átadta a vezetést Leclerc-nek, s egyúttal véget vetett 249 körön át tartó sorozatának, hiszen ennyi időn keresztül állt az élen megszakítás nélkül a Miami Nagydíj óta. A hollandot viszont ez nem hozta zavarba, hiszen Sainzt pillanatokon belül, tíz körrel később pedig Leclerc-t is elkapta, így visszaállva az első helyre.
Közben a sportfelügyelői szobában repkedtek a büntetések, amiket többségében pályaelhagyásért osztottak ki: aki negyedszer is négy kerékkel túlhajtott a fehér vonalon, ami elsősorban a 9-es és a 10-es kanyarban fordult elő a pilótákkal, az öt másodperces időbüntetést kapott. Hamilton már a 17. körre elérte ezt a limitet, de lesújtott a szankció Sainzra, Gaslyra, Sargeantra, Albonra, Magnussenre és Cunodára is, utóbbira ráadásul kétszer. Rajtuk kívül Esteban Ocont veszélyes bokszutcai kiengedésért, Nyck de Vriest Magnussen leszorításáért találták meg.
Hamiltont látványosan frusztrálta a büntetés, többször is azt kérdezgetve a rádióban, hogy mások is kaptak-e már ilyesmit. Néhányszor már Toto Wolff csapatfőnök jelentkezett be, hogy megnyugtassa pilótáját. „Mindenki, aki előtted áll, kapni fog büntetést” – füllentett egy alkalommal. „Lewis, tudjuk, hogy az autó rossz. Kérlek, vezesd” – mondta később.
A Mercedes valóban nem tűnt igazán ütőképesnek ezen a vasárnapon, hiszen George Russell sem tudott jelentősen előrelépni a 11. rajthelyéről, Hamiltont pedig végül a pályán visszaelőzte Norris, majd a büntetése miatt Alonso is elé került, így a két Ezüstnyíl csak 7. és 8. lett.
A 15. helyről induló Sergio Pérez mozgalmas versenyt teljesített, amely során fokozatosan előretört az élmezőnybe, a táv utolsó negyedében pedig Norrist, majd hosszú csatában Sainzt is megelőzve feljött a harmadik helyre.
Verstappen a futam végére ismét húsz másodperc fölé növelte előnyét Leclerc előtt, így az is belefért számára, hogy már csak mintegy erődemonstrációként kihajtson egy friss szett lágy gumiért, hogy megfussa a leggyorsabb kört – a Red Bull ellenérzései dacára, hiszen az egy pont egyébként is hozzájuk került volna Pérez révén.
A holland azonban bezsebelte ezt a pontot is, így a maximális 34 egységgel zárta a sprinthétvégét. Az pedig, hogy csupán öt másodperccel végzett a második helyezett Leclerc előtt, nem a verseny valós képét tükrözi.
A kétszeres világbajnok már ötödször nyert a Red Bull Ringen, összességében 42. sikerével pedig megelőzte Ayrton Sennát az örökranglistán.
Az Osztrák Nagydíj rajta előtt pár órára még a megelőző futam, a Kanadai Nagydíj pontosztozkodásáról folyt a diskurzus, ugyanis a McLaren egy büntetés felülvizsgálatát kérte. A meghallgatáson a fél mezőny felvonult, végül azonban a várható eredmény született.
Lando Norris öt másodperces időbüntetést kapott a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíj végén, amivel a 9. helyről a 13.-ra esett vissza az eredménylistán, így ő és csapata két ponttal szegényebb lett. A sportfelügyelők „sportszerűtlen viselkedés” jogcímét rótták ki a szankciót a brit pilótára, aki a George Russell balesetét követő biztonsági autós periódus egy szakaszában indokolatlanul lassan vezetett, ezzel visszafogva a mögötte haladókat, és elérve, hogy a közvetlenül előtte a bokszba hajtó csapattársa, Oscar Piastri mögött ne kelljen várakoznia saját kerékcseréjénél, így ne veszítsen időt üldözőivel szemben.
Bár az efféle magatartást már tizennyolc éve, érdekes módon szintén a McLaren versenyzői által véghezvitt hasonló mutatvány miatt figyeli árgus szemekkel az FIA, büntetést eddig ritkán osztottak ki az efféle taktikai feltartások miatt, így a wokingi istálló most az eset felülvizsgálását kérte az „új precedenst teremtő” FIA-tól. Bár az ilyen kérelmek csak elvétve sikeresek, a McLaren azt állította, új bizonyítékokat tud felmutatni, amelyek más megvilágításba helyezhetik a történteket.
A McLaren a dokumentumok egyikeként bemutatott egy jegyzetet a csapatmenedzserek most pénteki gyűléséről, értelmezésük szerint ugyanis ott egyetértés mutatkozott a résztvevők között azt illetően, hogy az ilyen esetek nem érdemelnek büntetést.
A spielbergi meghallgatáson öt csapat képviselőjét is maguk elé citálták a sportfelügyelők: a McLaren mellett a Williams, a Red Bull, az Aston Martin és az Alpine is jelen volt, amely istállók egy-egy pilótája a leginkább érintett volt a Norris általi feltartásban, ugyanis a brit pilóta mögött haladtak az ominózus pillanatban.
A sportfelügyelők azonban végül elutasították a McLaren kérelmét az ügy felülvizsgálatára, megállapításuk szerint ugyanis a csapat által bemutatott dokumentumok nem tekinthetők relevánsnak. „Informális egyeztetések minden jó szándékuk ellenére sem tekinthetőek kötelező érvényűnek, amíg szabályba nem foglalják azokat” – áll az indoklásukban.
A Kanadai Nagydíj végeredménye tehát változatlan marad az utolsó pontszerző helyeken: a 9. hely marad Lance Stroll, a 10. pedig Valtteri Bottas birtokában.
Egyes Forma-1-es pilóták változtatást követelnek a spa-francorchamps-i pályán a híres Eau Rouge és Raidillon kanyarok környékén, mások a futam elengedését kérdőjelezik meg, miután szombaton a Formula Regional Európa-bajnokság (FRECA) ottani versenyen életét vesztette a holland Dilano van’t Hoff egy extrém esős körülmények között történt balesetben.
Bár az Osztrák Nagydíj sprintversenyéről faggatta volna őket a média a Racingline.hu részvételével zajlott szombati sajtótájékoztatókon, sok versenyző szerint egyáltalán nincs értelme a nap F1-es történéseiről beszélni, amikor Spában egy fiatal tehetséget veszített el az autósport közössége. Szerencsére a formulaautózásban napjainkban már ritkák a súlyos sérüléssel vagy halállal végződő balesetek, ám intő jel, hogy a pálya ugyanazon pontján, az Eau Rouge-t követő dombtetőn történt a végzetes kimenetelű ütközés, ahol négy évvel ezelőtt az F2-ben Anthoine Hubert is életét vesztette.
Most a FRECA versenye heves esőzés mellett zajlott, a Kemmel egyenes elején megpördült van’t Hoff autójába pedig az őt elkerülni már képtelen Adam Fitzgerald csapódott bele.
„Nem akarok felette ítélkezni, mert nem láttam, hogy mi történt, és nem is akarom látni” – nyilatkozta a Red Bull Ringen Nyck de Vries honfitársa tragédiájáról. „Azt viszont tudom, hogy a körülmények igencsak szélsőségesek voltak. Mindig kritizálják a rendszer működését, hogy a sport túlóvatoskodja az ilyen helyzeteket, de láthatjuk, hogy nem szórakozásból csinálják. Ez az eset is megmutatta, hogy komoly veszélyeket tartogatnak ezek a körülmények, és komolyan kell vennünk a pálya állapotát. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy mit lehetne még tenni az ilyen történések jövőbeli elkerülése érdekében.”
Lance Stroll azt szeretné, ha a spái pálya tulajdonosai szélsebesen módosítanának a pálya legveszélyesebb szakaszán, még mielőtt a Forma-1 megérkezne a Belga Nagydíjra július utolsó hétvégéjén.
„A nap történése nem a mi versenyünk volt, hiszen elveszítettünk egy fiatal versenyzőt Spában. Nem helyes, hogy ez megtörténhetett, és meg kell változtatnunk azt a kanyart, mert öt éven belül két fiatal tehetséget is elveszítettünk ott. Át kell alakítani a kanyart, mert pár héten belül mi is ott fogunk versenyezni” – mondta Stroll.
„Sohasem élvezetes átmenni azon a kanyaron. Minden egyes alkalommal, amikor ott áthaladunk, kockára tesszük az életünket. Csinálniuk kell valamit, mert pár hét múlva megint a tűzzel fognak játszani. És itt nem is csak rólunk van szó, hanem az F2-es és F3-as gyerekekről, meg mindenkiről, aki keresztülmegy azon a kanyaron.”
A Raidillon bukóterét éppen Hubert tragédiája nyomán nemrég már módosították, csökkentve ezzel annak esélyét, hogy az ott kicsúszó autók a falról visszapattanjanak a pályára. A mostani történések azonban azt sejtetik, hogy ez az intézkedés mégsem volt elegendő – ugyanakkor felvetődik az a kérdés is, hogy nem volt-e hiba megadni a zöld jelzést a versenyzésre ennyire mostoha időjárási körülmények között.
„Mindenképpen át kell gondolnunk, hogyan védhetjük meg jobban a versenyzőket a jövőben, mert ami ma történt, az teljesen szükségtelen volt. Könnyű a pályát hibáztatni, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy mennyi eső esett” – mondta Max Verstappen.
Fotó: FRECA
Fernando Alonso tanácstalan azt illetően, hogy mi jelenti a veszélyesség gyökerét az ominózus pályaszakaszon, egy valamiben azonban biztos: „Ezt nem engedhetjük meg magunknak. A mai kell hogy legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen történt.”
„Nem tudom, hogy a pályával, a sebességgel vagy a látási viszonyokkal van-e a gond. De a legfőbb probléma talán az utóbbi. Nem arról van szó, hogy ne tudnánk versenyezni esős körülmények között, nem ezért van a sok piros zászló és halasztás, ami miatt a rajongók bosszankodnak. Az együléses versenyautók egyszerűen ma már így működnek: a látási viszonyok annyira leromlanak, hogy egyes pályákon bizonyos sebesség felett egyszerűen már nem tudunk vezetni. Nem hiszem, hogy magával Spával lenne a probléma, mert ha ilyen körülmények között Monzában kerülne egy autó a pálya közepére, azt sem vennénk észre időben.”
Pierre Gaslyben még mindig élénken élnek a barátjával, Hubert-rel négy évvel ezelőtt történtek, amitől nem is tudott elvonatkoztatni nyilatkozatában.
„Mindez egy nagyon szomorú dolgot, az Anthoine-nal történt pár évvel ezelőtti esetet idézi fel bennünk. Nem szabadna olyan helyzetbe kerülnie a sportnak, amiben fiatal tehetségeket veszíthet el. Egyértelműen át kell tekintenünk, hogy pontosan mi is okozta ezt, gondoskodva arról, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen. Elég volt abból, hogy ilyen módon veszítünk el tehetségeket!” – fakadt ki.
„Ez eszembe juttat néhány olyan helyzetet is, amikor kisebb kategóriákban versenyezve én is hasonló körülmények között vezettem. És hogy őszinte legyek, előfordult, hogy komoly veszélyben éreztem magam a rossz látási viszonyok miatt. Persze az autóversenyzés mindig is veszélyes marad a nagy sebességek miatt. De mégis vizsgálatra van szükség a sportunk jövője érdekében.”
Max Verstappennek az első körben le kellett gyűrnie csapattársát, de ezt követően simán nyerte az Osztrák Nagydíj sprintversenyét, amely esőben startolt, de száradó pályán ért véget, az eltérő taktikák pedig izgalmas csatákat eredményeztek a teljes mezőnyben.
Délutánra ismét eső érkezett a Red Bull Ringre, így a mezőny első alkalommal készülhetett sprintversenyre vizes pályán. Mivel a csapatok a csapadék alábbhagyására számítottak, fennállt az esélye, hogy kerékcserékre is szükség lesz, ha a körülmények alkalmassá válnának a slick gumikra.
A rajtrácsra mindenki intermediate gumikkal állt fel, leszámítva a 19. helyen Valtteri Bottast – de a felvezető kör végén, felismerve, hogy ez még túl korai, a bokszba hajtott interekért.
A rajtrácsra Verstappen, Pérez, Norris, Hülkenberg sorrendben állt fel az élmezőny, a startot pedig a mexikói kapta el jobban, ami látványos csatát eredményezett az első kanyarokban a két Red Bull között. A célegyenes végén Pérez a belső ívről átvette a vezetést, ám a második egyenes végén – dacára annak, hogy a kigyorsítás során pár pillanatra két kerékkel a fűre került – Verstappen be tudott vetődni csapattársa mellé. A kanyarban nehezen állította meg az autóját a holland, így bár a vezetést visszavette, de leszorította a pályáról Pérezt, na meg komolyabb torlódást okozott mögöttük, ami Norrisnak sok pozíciójába került.
Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool
Verstappen lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, Hülkenbergnek azonban a Haasszal a kalamajkában sikerült megszereznie a második helyet Péreztől. A német a 24 körös sprintfutam féltávjáig őrizte is ezt a pozíciót, és felmerült annak esélye, hogy 190. versenyhétvégéjén úgy szerezhetne végre egy top3-as helyezést, hogy az mégsem számítana első dobogójának a statisztikákban.
Ekkor viszont gyorsan halványulni kezdett ennek esélye, hiszen Hülkenberg tempója visszaesett, és némi csata után Pérez és Sainz is megelőzte.
A mezőny hátsó harmadából startoló Mercedesek a futam első felét a 12-13. hely környékén töltötték az egy-egy alkalommal mindkettőjüket visszaelőző Kevin Magnussen társaságában. Később azonban, a táv kétharmada környékén George Russell lett az első, aki a bokszba hajtott slick gumikért, s rögtön utána Lewis Hamilton, valamint a pontzónán kívül álló versenyzők többsége is követte.
Bár a slick gumikon pár másodperccel gyorsabb köridő volt elérhető, az élen haladók a hátralévő kevés kör miatt már nem kockáztattak ezzel. Verstappen végül az intereken is tetemes, 20 másodperces előnnyel nyert Pérez és Sainz előtt, ezzel újabb nyolc pontot zsebelt be és eggyel növelte előnyét a tabellán csapattársával szemben.
A negyedik helyen Lance Stroll ért célba, miután maga mögött tartotta a hajrában őt támadó csapattársát, Fernando Alonsót. Kettőjüket már nem érte utol Hülkenberg, aki a mezőny elejéről egyedül slickekre váltva a 6. helyig tudott feljönni a leggyorsabb kört is megfutva. Esteban Ocon intereken a 7., a legkorábban cserélő Russell jutalma pedig egy pont lett a 8. helyen. Hamilton a 10., Leclerc a 12. helyen ért célba. Ezeknek az eredményeknek viszont az idei sprintszabályok értelmében már nem lesz hatásuk a vasárnapi történésekre, hiszen a fő futam rajtsorrendje már eldőlt a pénteki időmérőn.