Szerző: Bognár Viktor

  • A két évvel ezelőtti győztes szerint nem is nehéz előzni a Hungaroringen

    A két évvel ezelőtti győztes szerint nem is nehéz előzni a Hungaroringen

    Az általános versenyzői vélekedés szerint a Magyar Nagydíj otthona a szezon egyik legkevésbé kegyes pályája előzés szempontjából, amely emiatt ritkán kerül fel a versenyzők kedvenceinek listájára. Lapunk azonban megtalálta a mezőny azon pilótáját, akinek véleménye szembemegy ezzel.

    Esteban Ocon 2021-ben hatalmas meglepetést okozva nyerte meg a Magyar Nagydíjat az Alpine-nal, amely azóta is egyetlen F1-es futamgyőzelme. Emiatt természetes, hogy kellemes emlékek fűzik a magyar pályához, ám elmondása szerint nem ennek okán tekint rá kedvenc állomásaként.

    „Itt történt az eddigi karrierem csúcspontja, de már azt megelőzően is különleges pálya volt számomra a magyarországi: Szuzukával együtt a kedvencem, de talán ezt sorolnám előrébb. Még mindig emlékszem, hogy amikor először itt jártam a Formula Renault-val, micsoda támogatást kaptam mindenkitől és mennyire élveztem a pálya kanyarkombinációit” – mondta a 26 éves versenyző a csütörtöki médianapon.

    Bár szokatlan egy versenyzőtől, hogy a gyakran „vonatozós” futamokat hozó Hungaroringet várja egy szezonban a legjobban, lapunk felvetésére Ocon azt a vélekedést is megcáfolta, amely szerint a pálya Monacóhoz hasonlítható az előzési nehézség szempontjából.

    „Szerintem ez nem tartozik azon pályák közé, amelyeken a legnehezebb lenne az előzés, az új generációs autókkal pedig már jobban is tudunk tapadni az elöl haladóra az utolsó kanyarban. Persze azért nem is olyan könnyű az előzés, mint Spában vagy a Red Bull Ringen, de jó lehetőségeket kínál az 1-es és a 2-es kanyar, s egészen a 4-esig folytatódhat a harc. A múltban pedig láthattunk is itt már csodálatos csatákat” – válaszolta a Racingline.hu-nak Ocon, aki ennek ellenére 2021-es győzelmét úgy szerezte meg, hogy egyetlen előzést sem kellett végrehajtania a pályán, hiszen az első körök esős zűrzavara után az élre került.

  • Leclerc a leggyorsabb, de a tabella száraz pályán is zűrzavaros maradt a Hungaroringen

    Leclerc a leggyorsabb, de a tabella száraz pályán is zűrzavaros maradt a Hungaroringen

    Charles Leclerc futotta a leggyorsabb időt a Magyar Nagydíj második pénteki gyakorlásán, a Ferrari pilótáját pedig Lando Norris és Pierre Gasly követi, miközben az élcsapatok pilótáinak többsége a mezőny második felében végzett.

    A szinte teljes egészében vizes pályán zajló első szabadedzés után a másodikra – köszönhetően a felerősödő napsütésnek, na meg az azóta az időmérőjét lebonyolító F3-nak és F2-nek – felszáradt a pálya, így a mezőny megkezdhette a relevánsabb adatgyűjtést is a hétvége várhatóan száraz folytatására.

    A kevés gyakorlási idő ellenére nem mindenki sietett azonnal a pályára, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull versenyzői közel negyed órát is vártak ezzel. Kezdésként a mezőny nagyobb része a közepes gumikeveréken teljesített közepes hosszúságú etapokat, s fél óra elteltével a kissé szokatlan Lando Norris, Juki Cunoda, Nico Hülkenberg sorrend állt a tabella élén.

    Nem sokkal ezt követően a két Alpine zavart még bele a legjobb köridők sorrendjébe, Charles Leclerc pedig lágy gumikon 1:17,686-os idővel az élre ugrott, de nem mindenki foglalkozott az egykörös tempóval, ami jól látható az edzés szokatlan végeredményén.

    Leclerc-t ugyanis Norris, Pierre Gasly és Cunoda követte a tabella élén a leintéskor, míg Carlos Sainz a 10., a címvédő Max Verstappen a 11., Lewis Hamilton a 16., az első edzésen összetört, majd a Red Bull szerelői által megjavított autóval Sergio Pérez a 18., a tavalyi pole-pozíciós George Russell pedig a legutolsó helyen zárt. A visszatérő Daniel Ricciardo a 14. helyre kormányozta az AlphaTaurit.

    Pérez számára azonban a második edzés sem alakult simán, hiszen csupán 13 kört teljesített, de a tervezettnél kevesebbet dolgozott a silverstone-i meglepetésember, Oscar Piastri is, akinek a padlólemezét szerelte a McLaren a 60 perces gyakorlási idő egy részében.

    A versenyzők közül többen is a pálya gyenge tapadására panaszkodtak az edzés során, amit okozhatott a korábbi eső, de akár előrejelezheti a hétvége slágertémáját is.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Fotó: F1 Twitter
  • Feledhetetlen ajándékot kapott a Red Bulltól a Pérez balesete miatt síró kisfiú

    Feledhetetlen ajándékot kapott a Red Bulltól a Pérez balesete miatt síró kisfiú

    Szép gesztust intézett két rajongója felé a Hungaroringen a Red Bull azok után, hogy Sergio Pérez összetörte a csapat egyik autóját a Magyar Nagydíj első szabadedzésének kezdetén.

    Még száraz volt a pálya, s még négy perc sem telt el az idei Forma-1-es pályaaktivitásból a Hungaroringen, amikor Pérez az 5-ös kanyarban hibázott és a falba csapódott a Red Bull-lal, ezzel hamar véget vetve önmaga számára az egyórás gyakorlásnak.

    Pérez-bukással és esővel indult a hungaroringi hétvége

    A balesetet követően a televíziós közvetítés egy AlphaTauri-szerelést viselő, pityergő kisfiút mutatott a lelátóról, akit Red Bull-ruházatot viselő felnőtt kísérője próbált vigasztalni.

    A jelenet a Red Bull marketingcsapatát is meghatotta, és az istálló az Instagramon felhívást tett közzé, amellyel az ominózus rajongókat szerette volna megtalálni, hogy ajándékkal kedveskedjen számukra.

    A keresés hamar sikerrel járt, ugyanis egy újabb képen a kisfiú már VIP-belépővel a nyakában sétál a paddockban, ahol a Red Bull vendégszeretetét élvezi.

    Az eset hasonlatos ahhoz a hat évvel ezelőtti, nagy médiaérdeklődéssel övezett jelenethez, amikor a 2017-es Spanyol Nagydíj első körében kieső Kimi Räikkönen miatt sírdogáló kisfiút látta vendégül a Ferrari.

  • A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    Kevin Magnussen szerint az a régi a mondás, miszerint minden megszületett gyereke után visszaesik egy autóversenyző tempója, a mai világban már nem állja meg a helyét.

    A Haas dán versenyzője a Magyar Nagydíjat megelőző napokban másodszor is apai örömök elé nézett, hiszen 2021-ben született lánya, Laura kistestvért kapott Agnes személyében.

    Magnussen a családjával tudott lenni a fontos pillanatokban, de a hungaroringi felkészülését sem befolyásolta második kislányának születése – s ahogy a csütörtöki médianapon fogalmazott, attól sem tart, hogy a híres F1-es szólás szerint körönként néhány tizedmásodpercet ront majd a tempóján annak tudata, hogy egy újabb családtagért kell felelnie.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

    „Értem, hogy miért lehetett ez igaz azokban az időkben, amikor még Niki Lauda versenyzett, mert akkoriban a veszélyről még egészen más dimenzióban beszéltek, mint napjainkban. Persze ma is veszélyes a sport, de nem annyira, hogy ezen járjon az eszem” – fogalmazott a dán pilóta.

    A 30 éves Magnussen azt azért lapunk kérdésére hozzátette, hogy ha a tempóját nem is, a karrierjének hosszát befolyásolhatja az apaság.

    „Nem hiszem, hogy olyan sokáig fogok versenyezni, mint Alonso, aki tizenegy évvel idősebb nálam. De még mindig fiatalnak érzem magam, a családom pedig nagyon jól együtt tud élni az én munkarendemmel. Sokszor ők is elutaznak velem, hiszen a gyerekek is kicsik, így még nem kell iskolába menniük. Biztosan van még bennem néhány év” – reagált a Racingline.hu felvetésére.

    Jelenleg csupán három olyan versenyző van a mezőnyben, akinek már született gyereke: Magnussen mellett csapattársának, Nico Hülkenbergnek egy, Sergio Péreznek pedig három is van.

    Magnussennek egyelőre F1-es ülése miatt sem kell aggódnia, hiszen a Haas csapatávezetője, Günther Steiner kérdésünkre elmondta, hogy mindkét rutinos pilótájának, Hülkenberg mellett Magnussennek a munkájával is elégedett.

    „Az időmérőkön nem mindig éri el azt az eredményt, amit szeretne, de ezzel ő is tisztában van, nem kell emiatt noszogatnom, dolgozik rajta. Biztos vagyok benne, hogy össze fog állni” – mondta lapunknak Steiner, aki elsősorban a technikában, az autó rossz gumikezelésében látja a csapat gyakori gyenge vasárnapi teljesítményének okát.

  • Pérez-bukással és esővel indult a hungaroringi hétvége

    Pérez-bukással és esővel indult a hungaroringi hétvége

    Már néhány percnyi száraz pályás körözés is hozott egy piros zászlós leállást, majd a folytatásban a pálya fölé megérkező csapadék miatt már intermediate gumikon teljesítették a Magyar Nagydíj első gyakorlását az F1-es pilóták. A leggyorsabb időt végül George Russell érte el.

    Daniel Ricciardo mezőnybe való visszatérése jelentette a Magyar Nagydíj első szabadedzésének legfőbb újdonságát, a Hungaroring 2014-es futamgyőztese pedig az elsők között hajtott ki a pályára az AlphaTaurival. És az edzés következő jelentős mozzanata is olyasvalami volt, amit aligha bánt az elismerten a Red Bull ülésére vágyó ausztrál: Sergio Pérez négy perc elteltével a falban kötött ki az 5-ös kanyarban.

    A mexikói az első gyorskörét kezdte meg, amikor az ominózus kanyar előtt a külső íven bal hátsó kerekével az aszfaltról lehajtva elcsípte a füvet, ez pedig azonnal keringőre küldte az RB19-est, ami a falban landolt, komoly sérülést összeszedve a bal első szegletén.

    Pérez sértetlenül szállt ki az autóból, ám egy újabb hétvégén vetette magát észre vezetői hibával. A baleset előcsalogatta a piros zászlókat, a takarítás rövid időszaka alatt pedig alaposan meg is változtak a körülmények a Hungaroringen, ugyanis eleredt az eső.

    Az előrejelzések szerint várható volt a csapadék a pénteki edzésnapra, ami szombaton már jóval kisebb eséllyel érheti el a pályát, vasárnap pedig már száraz versenyre számít a mezőny. Emiatt sem érezte senki sürgősnek, hogy kihajtson a pályára, de ahogy az eső nem akart alábbhagyni, Lewis Hamilton, Esteban Ocon és a Ferrarik vezetésével fokozatosan egyre többen merészkedtek ki intermediate gumikon.

    Sokáig azonban mindenki csak egy-egy tapogatózó kört tett meg, így egészen az edzés háromnegyedéig kellett várni, hogy az első mért idő felkerüljön az eredményjelzőre: ezt Valtteri Bottas 1:47,787 köre jelentette.

    Ahogy egyre inkább felélénkült a pálya, jött is az újabb incidens: ezúttal Carlos Sainz miatt lengették be a piros zászlót. A spanyol alatt a 3-as kanyarból való kigyorsításkor úszott el a Ferrari, ám a pilóta megúszta a pörgést mindössze a fal enyhe simításával, s autója félig a füvön, félig az aszfalton állva, a talaj enyhe emelkedése miatt akadt el. A sportbírók segítségével azonban a Ferrari hamar kikeveredett a bajból, így a leállás nyúlfarknyi hosszúságú volt.

    Végül Pérez, Kuan-jü Csou és Juki Cunoda kivételével mindenki megjárta a pályát intermediate gumikon, s 13 versenyző mért időt is jegyzett. Közülük a hajrában Oscar Piastri elé ugró George Russell bizonyult a leggyorsabbnak 1:38,795-ös idővel.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
    1 George Russell Mercedes 1:38.795 13
    2 Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1:39.154 0.359 14
    3 Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1:40.013 1.218 10
    4 Lando Norris McLaren/Mercedes 1:40.277 1.482 13
    5 Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1:40.687 1.892 8
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 1:41.032 2.237 14
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:41.142 2.347 12
    8 Zhou Guanyu Alfa Romeo/Ferrari 1:41.363 2.568 9
    9 Logan Sargeant Williams/Mercedes 1:41.416 2.621 15
    10 Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1:42.706 3.911 12
    11 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:42.906 4.111 14
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda RBPT 1:45.575 6.780 7
    13 Alexander Albon Williams/Mercedes 1:47.407 8.612 10
    14 Daniel Ricciardo AlphaTauri/Honda RBPT 7
    15 Carlos Sainz Jr. Ferrari 6
    16 Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 2
    17 Esteban Ocon Alpine/Renault 4
    18 Pierre Gasly Alpine/Renault 3
    19 Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 4
    20 Lewis Hamilton Mercedes 3
  • Versenyzőtársai szerint igazságtalan a világbajnok korai menesztése

    Versenyzőtársai szerint igazságtalan a világbajnok korai menesztése

    Nyck de Vriesnek mindössze tíz versenyt adott a bizonyításra az AlphaTauri, majd miután elégedetlen maradt a formájával, a csapat menesztette a hollandot. Vajon mennyit veszít az F1 a Formula E világbajnokának távozásával?

    A Red Bull pilótaprogramjában senki sem tud kimagasló teljesítmény nélkül évekig elevickélni, sőt, akár egyetlen ballépés is bizalomvesztéshez vezethet, ezt már számos versenyző példáján láthattuk, amióta 2006-ban a Toro Rosso képében az energiaitalcég nevelőcsapata is beszállt az F1-be. Azt viszont, hogy a kiváló renoméval érkezett, 2019-ben az F2-t, 2021-ben pedig az FE-t megnyerő de Vriesnek ilyen kevés időt adott Helmut Marko és Christian Horner, sokan értetlenkedve fogadják.

    Tény, hogy a jelenleg a bajnokság utolsó helyén álló AlphaTaurinál elkél egy tapasztalt pilóta iránymutatása, és a holland helyére érkező Daniel Ricciardo kipróbálására is nagy volt a késztetés a Red Bullnál, ám a bokszutca mérvadó szakértői és a de Vries képességeit jól ismerő versenyzők szerint is elhamarkodott döntés volt a menesztés, ami ismét rámutat a Red Bull kíméletlen pilótaválogatási módszerének hibáira.

    A szintén FE-bajnok Lucas di Grassi úgy érzi, a Red Bullnál pillanatnyi benyomások alapján, az érzelmekre hagyatkozva döntenek a versenyzőkről, ami éles kontrasztban áll azzal, amilyen alapossággal az autókat fejlesztik.

    „Amikor valaki 10 verseny után kirúg egy versenyzőt, az bizonyítja, hogy a leigazolásának folyamata hibás volt. Az autósportban egy versenyző sorsát túl gyakran döntik el megérzések, egy kör vagy egy verseny eredménye alapján ahelyett, hogy a hosszú távú trendeket figyelnék. Ahhoz képest, hogy mennyi adatot használnak egy autó jobbá tételéhez, szinte egyáltalán nem törődnek ezzel a versenyző kiválasztásánál” – írta közösségi oldalán a brazil.

    Ricciardo a gumiteszttel válthatta meg ülését, kölcsönbe megy az AlphaTaurihoz

    Megnyilvánult az ügyben Twitteren egy másik FE-bajnok, Antonio Felix da Costa is: „Csak elképzelni tudom, milyen nehéz lehet ilyen gyorsan hozzászokni az F1-hez, és csak néhány tesztnap után azonnal teljesíteni. Nyck minden hétvégén egyre közelebb kerül Cunodához, aki, ne feledjük, szintén megélt rossz napokat, mielőtt eljutott a mostani szintjére.”

    Giedo van der Garde a pilóta honfitársaként követte közelről de Vries ténykedését, és némi hasonlóságot vélt felfedezni aközött, ahogyan kettőjük F1-es karrierje váratlanul véget ért a lapokat furcsán keverő csapataik miatt. Van der Garde emlékezetes módon 2015-ben került jogi vitába a Sauberrel, amely csapatnál négy pilóta rendelkezett érvényes versenyzői szerződéssel, s a holland hiába érkezett meg overallba öltözve a paddockba a szezonnyitón, végül csak kártérítés lett a jussa egy hosszas jogi folyamat végén az istállót akkor vezető Monisha Kaltenbornnal.

    „Sosem hittem volna, hogy ilyen hamar véget ér ez Nyck számára. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen kevés ideje volt hozzászokni az autóhoz, és hogy lassan, de biztosan mégis sikerült előrelépést tennie, szerintem ez túl korai döntés volt.”

    „Emlékszem, amikor az én karrierem váratlanul véget ért, egy ideig egy méternyi autóversenyzést sem voltam képes megnézni. De ne feledjük, hogy ez a srác pokolian gyors, már számos kategóriában bizonyított és továbbra is fényes jövő áll előtte az autósportban.”

    De Vries sorsa egyelőre bizonytalan, ám alighanem rövid időn belül akadnak majd kérői, és akár kettős programot is futhat, amit az F1-es szerződés nélkül eredetileg is tervezett volna idén. A The Race szerint a WEC-ben a Toyota továbbra is számíthat a szolgálataira, míg a Formula E-ben a Nissanhoz vagy a Maseratihoz térhet vissza.

  • Az F1-en várták, ehelyett a DTM-re hatoltak be a klímatüntetők

    Az F1-en várták, ehelyett a DTM-re hatoltak be a klímatüntetők

    Az elmúlt versenyhétvégén mindenki az F1-es Brit Nagydíj körül várt rendbontást környezetvédelmi aktivisták részéről, ehelyett azonban két másik csoport Németországban, a DTM hétvégéje során a Norisringen vendégeskedett hívatlanul.

    A silverstone-i pálya fokozott készültséggel, rendőrökkel és arcfelismerő rendszerrel várta a Just Stop Oil nevű aktivistacsoport esetleges akcióját, akiknek egy évvel ezelőtt már sikerült behatolniuk a pálya területére a futam rajtjakor, idén pedig ismét valami hasonlót helyeztek kilátásba.

    Idén viszont a környezetvédelmi tüntetés nem Silverstone-ban, hanem egy másik ország másik versenypályáján történt meg: Németországban, a DTM norisringi versenyhétvégéjén, ahol az Extinction Rebellion és a Last Generation aktivistacsoport vitt véghez sikeres akciót.

    A dpa és a Bild értesülései szerint egy 47 éves sportbíró meg is sérült, miközben megpróbálta megakadályozni a behatolást, ám csak zúzódásokat szenvedett és már aznap elhagyhatta a kórházat.

    Az aktivisták nem a verseny alatt, hanem 15 perccel a rajt előtt léptek a pálya területére az 1-es kanyar környékén, miután sikerült átmászniuk egy biztonsági hálót. Egyikük narancssárga folyadékot öntött az aszfaltra, míg másvalaki a pályát határoló védőhálóhoz próbálta odakötözni magát.

    A hatóságok azonban autóval pár perc alatt megérkeztek a helyszínre és véget vetettek a rendbontásnak: az Autosport információi szerint összesen 13 embert tartóztattak le az illetéktelen behatolás kapcsán.

    A tüntetés a versenyt annyiban mégis megzavarta, hogy a pályára került folyadék feltakarítása miatt 12 perccel elcsúsztatták a rajtot. A futamot a Porschéval Thomas Preining nyerte, aki ezzel a bajnokságban is átvette a vezetést a 16 futamból álló szezon hatodik fordulójánál.

  • Ricciardo a gumiteszttel válthatta meg ülését, kölcsönbe megy az AlphaTaurihoz

    Ricciardo a gumiteszttel válthatta meg ülését, kölcsönbe megy az AlphaTaurihoz

    Christian Horner nyilatkozata alapján Daniel Ricciardo Pirelli-teszten mutatott teljesítményének közvetlen hatása lehetett arra, hogy a csapat azonnali hatállyal delegálta őt az AlphaTauri versenyzői ülésébe Nyck de Vries helyére.

    Ricciardo a Brit Nagydíjat követő kedden idén első alkalommal vezethette a Red Bull aktuális autóját, hiszen őt kérte fel a csapat a silverstone-i gumiteszt elvégzésére, amelyen a gumimelegítőket nem igénylő, a jövő évtől bevezetni szándékozott konstrukciókat próbálta ki a csapat a Williamsszel és a Haasszal közösen.

    Az energiaitalos istállónak lehettek kételyei afelől, hogy a 34 éves Ricciardo még mindig képes-e a csúcspilóták szintjét hozni, hiszen tavaly gyenge formája miatt távozott idő előtt a McLarentől, és immár nyolc hónapot töltött versenyzés nélkül. A nap során mutatott produkciója azonban egyértelműen jó benyomást tett főnökeire.

    „Jó látni, hogy Daniel nem esett ki a ritmusból a versenyzéstől való távolléte során, a szimulátorban elvégzett erőfeszítéseinek eredményei pedig a pályán is visszaköszönnek” – mondta a Red Bull közleményében Horner, akinek szavai alapján az is elképzelhető, hogy a teszt ideje alatt született meg a végleges döntés az azonnali pilótacseréről.

    „A gumiteszt során elért köridői rendkívül versenyképesek voltak. Tényleg lenyűgöző, amit csinált, és izgatottan várjuk, mit hoz a szezon hátralévő része az AlphaTaurinál kölcsönben lévő Daniel számára.”

    Hivatalos: Ricciardo már a Magyar Nagydíjon visszatér a mezőnybe

    Ricciardo a szezon hátralévő 12 futamára visszatér ahhoz a csapathoz, amelynél – még Toro Rosso néven – 2012 és 2013 során vezetett. Tíz évvel ezelőtti sikerült megváltania helyét a Red Bull pilótafülkéjébe, és ennek megismétlését célozza meg ezúttal is. Erre pedig lehet is reális esélye, hiszen 2024-ig érvényes szerződése ellenére Sergio Pérez ülése is inog Max Verstappen mellett.

    „Örömmel látom Danielt ismét a csapatban – mondta az AlphaTaurit irányító Franz Tost. – A vezetési képességei felől semmi kétség, és már sokakat ismer közülünk, így a beilleszkedése is sima lesz. A csapat ráadásul sokat profitálhat majd a tapasztalatából, elvégre egy nyolcszoros futamgyőztesről beszélünk.”

    „Szeretném megköszönni Nycknek az értékes hozzájárulását a Scuderia AlphaTaurinál töltött ideje során, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben.”

    A nagy várakozásokkal érkezett de Vries összesen 11 nagydíjrajt után kikerült az F1 körforgásából, jövője pedig egyelőre nem tisztázott, ám a Formula E-ben, ahol 2021-ben világbajnok lett, jó eséllyel találhat magának ülést a következő szezonra, hiszen az ideire is több gyártó megkörnyékezte a hollandot, aki viszont az F1 miatt mindegyiküknek nemet mondott.

    Ricciardo még a gumitesztet teljesítette a hír bejelentésekor, így tőle csak egyetlen mondatot idéz a Red Bull közleménye:

    „Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára a Red Bull családdal!” – mondta az ausztrál, aki nyolc futamgyőzelméből hetet a Red Bull-lal, egyet pedig a McLarennel szerzett.

  • Hivatalos: Ricciardo már a Magyar Nagydíjon visszatér a mezőnybe

    Hivatalos: Ricciardo már a Magyar Nagydíjon visszatér a mezőnybe

    Gyorsan pörögtek az események a Brit Nagydíjat követő kedden az AlphaTauri és a Red Bull háza táján, melyek végén a faenzai csapat bejelentette: Nyck de Vries azonnali hatállyal elveszítette ülését, helyére pedig már a jövő héten Daniel Ricciardo ül.

    A de Vries menesztéséről szóló első híresztelések már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, a Red Bull pilótaprogramját menedzselő Helmut Markóról pedig közismert, hogy nem szokott visszakozni első megérzései után, és ritkán ad második esélyt.

    A 28 éves holland pilóta teljes szezonos debütálását nagy várakozások előzték meg azt követően, hogy korábban már az F2 és az FE bajnoki címét is megnyerte, tavaly pedig pontszerző beugrást produkált a Williamsszel Monzában, ám az idei szezonban az AlphaTaurinál eddig küszködött.

    A szezon első futamain hibáktól sem volt mentes a vezetése, és a csapattárs Juki Cunodától is többnyire elmaradt, helyzetét viszont az sem könnyítette meg, hogy az AlphaTauri a mezőny egyik leglassabb autója, amely jelenleg az utolsó helyen áll a konstruktőri tabellán.

    Kedd délután elsőként a holland Viaplay közölte a hírt, miszerint a frissen megszületett döntés értelmében a Red Bull már a nyári szünetig sem ad esélyt a holland pilótának, hanem azonnali hatállyal, tíz velük töltött futam után meneszti az AlphaTauritól.

    Pár órával később a csapat hivatalosan is megerősítette a hírt, egyúttal megnevezve a Cunoda új csapattársát is, ami pedig kétségtelenül egy népszerű döntés, hiszen a faenzai istálló Daniel Ricciardo visszatérését erősítette meg.

    A nyolcszoros futamgyőztes ausztrál ülés nélkül kezdte az idei szezont, miután tavaly szerződésének lejárta előtt távozott a McLarentől, s tesztpilótaként visszatért a Red Bullhoz. Bár célja, hogy újra győzelemre esélyes autót vezethessen, egy nemrég tett nyilatkozata szerint a kiscsapathoz való visszatérést is bevállalná – akiknél 2013-ban versenyzett utoljára –, ha ez jelentené számára az utat a Red Bull pilótafülkéjébe – ahol pedig Sergio Pérez ülése szintén inog az elmúlt hetek gyenge szereplései után.

    Az ausztrál kedden Silverstone-ban a Red Bull idei autóját vezetve vett részt a Pirelli gumitesztjén, mintegy a versenyzéshez való visszarázódás első lépéseként, hiszen a Hungaroringen már ő ül az AlphaTauriba.

  • Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    A Brit Nagydíjon ékes példáját adta a Ferrari számára annak, mekkora szerepük is van még napjainkban is a szabadedzéseknek az F1-ben. A csapatvezető szerint ugyanis az egész vasárnapjuk máshogy alakult volna, ha sikerül elegendő adatot gyűjteniük.

    Az olasz istálló vasárnapja rövid idő alatt siklott végzetesen félre, hiszen a futam első felében még a 4. és a 6. helyet őrző Charles Leclerc és Carlos Sainz végül csak az utolsó két pontszerző helyen futottak be. A Ferrari történelmi léptékkel is mélypontnak számító 2020-as szezonja óta nem történt olyan a csapattal, hogy ennyire hátul intsék le őket, amikor mindkét autóval célba értek.

    Fréderic Vasseur csapatfőnök szerint az istálló felkészületlenül vágott neki a futamnak azt követően, hogy Leclerc elektronikai meghibásodás miatt nem tudott pályára hajtani az adatgyűjtés szempontjából legfontosabbnak számító második szabadedzésen. Emiatt nem ismerték kellően a gumik teherbírását, s döntöttek úgy, hogy a közepes keverék után a keményet adják versenyzőiknek – miközben a Mercedesek és Max Verstappen bizonyították, hogy a közepes-lágy taktika is működőképes.

    „Az időmérő után úgy éreztük, hogy ennél sokkal többet érhetünk el. Nem lehetünk elégedettek a 9. és a 10. hellyel, és nemcsak a versenyt, hanem az egész hétvége menetét át kell vizsgálnunk ennek megértéséhez. Miután nem futottunk hosszú etapot pénteken, főként csak a lágy gumikat használtuk, Charles pedig a garázsban ragadt, kissé tartottunk a gumikopástól” – idézi Vasseurt a racingnews365.com.

    Így csúszott az utolsó két pontszerző helyre a Ferrari

    „Ott volt a fejünkben az is, hogy ne kövessünk el hasonló hibákat, mint a szezon elején, de túlságosan is konzervatívak voltunk a gumikezeléssel, nem tettük oda magunkat eléggé.”

    A safety car bejövetele ráadásul egyik pilóta futamát sem segítette, hiszen mindketten már azt megelőzően cseréltek kereket, s Leclerc ekkori, másodszori bokszba hívása is szükségtelennek tűnik utólag.

    „Egy kicsit balszerencsések voltunk a biztonsági autóval, de ez nem a mi kezünkben volt, így nem is ezen kell gondolkodnunk, hanem azokon a dolgokon, amelyekre ráhatásunk van. A verseny elején Russell-lel harcoltunk, és azon gondolkodtunk, hogyan győzhetnénk le. A leintés után viszont már könnyű volt azt mondani, hogy megnyújthattuk volna az első etapot, hiszen kihozhattunk volna többet is a gumikból” – folytatta a csapatfőnök.

    „Szerintem azonban nem ezzel veszítettünk a legtöbbet, hanem azzal, hogy noha Charles a biztonsági autó előtt már 10-12 kört megtett a kemény gumikon, azok kopásának mértéke szinte nulla volt, szóval sokkal jobban is erőltethette volna őket. Egyszerűen csak félreértettük a pénteki adatokat.”