Szerző: Bognár Viktor

  • A Red Bull megdöntötte az 1988-as rekordot, újra dobogón a McLaren

    A Red Bull megdöntötte az 1988-as rekordot, újra dobogón a McLaren

    Lewis Hamilton már az első körben három helyet veszített a pole-pozícióból indulva, Max Verstappen pedig már az egymást követő hetedik versenyén volt megállíthatatlan, s újabb győzelmével fontos csapatrekordot állított fel a Red Bull a Hungaroringen.

    Meleg, napos időben készülhetett a mezőny a 38. F1-es Magyar Nagydíjra, amelynek felvezetésekor az 50 °C környékére felkúszó aszfalthőmérséklet jelentett beszédtémát, ami akár három kiállásos stratégiákat is kilátásba helyezett – a gumikopás azonban végül nem volt olyan intenzív, hogy erre bárkinek szüksége legyen.

    Lewis Hamilton 33 verseny óta először foglalhatta el az első startpozíciót a rajtrácson, és bár tartott attól, hogy Max Verstappen már az első kanyarban elé kerül, végül ennél is sokkal rosszabbul indult számára a futam. A holland valamivel jobban rajtolt, mellé ért, így az 1-esben valóban átvette a vezetést, ám a belső íven bekúszott a második helyre Oscar Piastri is, a 2-esben pedig Lando Norrisnak is sikerült megelőznie a negyedik pozícióba csúszó honfitársát.

    A rajthoz lágy gumikat választó Carlos Sainz felugrott a 6. helyre, csapattársa mögé. A start nagy veszteseinek névsora a karriercsúcsot jelentő ötödik helyen csúnyán beragadó Kuan-jü Csouval kezdődik: a kínai pilótát sokan legyorsulták a célegyenesben, majd annak végén még el is fékezte magát, hátulról eltalálva Juki Cunodát, ezzel láncreakciót elindítva. A japán nekikoccant Esteban Oconnak, akinek Alpine-ja így a külső íven érkező csapattárs, Pierre Gasly autójába csapódott. Az ütközés hatására mindkét Alpine olyannyira megsérült, hogy a bokszba visszatérve feladták a versenyt. Az ütközés során Ocon levegőbe emelkedő autójában a pilóta ülése is eltört, emiatt a franciát orvosi vizsgálatra is behívták a pályakórházba.

    Baleset a Magyar Nagydíj első körében  – eltört az Alpine pilótájának ülése

    Az első etapban Verstappent Piastri, Norris és Hamilton követte, közöttük a különbség egyre nőtt, a Mercedes britje pedig autójának vártnál gyengébb tempójára panaszkodott a rádióban, ami csapata szerint elsősorban az egyenesekből származott.

    A bokszkiállások első köre azonban hozott változást az élmezőnyben: a McLarennél szokatlan módon, részben az előttük cserélő Hamilton levédése érdekében nem az előrébb álló Piastri, hanem Norris kapta a kedvezőbb stratégiát, ő állhatott ki korábban. Az egy körrel később érkező Piastri kiállásával hiába végeztek két másodperc alatt a szerelők, Norris így is csapattársa elé tudott kerülni az 1-es kanyarban. A Ferrarinál eközben balul sült el Charles Leclerc kerékcseréje, aki közel tíz másodpercig állt a garázs előtt.

    A második etapot a kemény gumikon sokan hosszúra tudták nyújtani, így elkerülték egy harmadik kiállás szükségét. Ez az időszak Sergio Pérez szárnyalásáról szólt, aki a kemény gumikon rajtolt, ekkor pedig riválisaival ellentétben a közepeseken haladt, így a kilencedik helyről startoló mexikói jelentősen közeledni tudott a dobogós helyekhez. Megelőzte George Russellt és Sainzt, majd Hamiltont is utolérte, akit a második kiállásának korábbra időzítésével tudott átugrani. Eközben a mexikói Piastrit is megfosztotta annak lehetőségétől, hogy megszerezze első dobogóját, s a második helyen álló Norris után eredt.

    Az utolsó kiállását későbbre hagyó Hamilton csak az ötödik helyen tért vissza a pályára, ám a frissebb gumikon viszonylag könnyedén el tudta venni a negyedik helyet Piastritól. Norris Silverstone után újabb második helyet szerzett a McLarennek, ugyanis Pérez tempója a hajrában halványodni kezdett, de így is meglett a kettős dobogó a Red Bullnak.

    Az ötödik Piastri mögött, Russell, a bokszutcai gyorshajtásért öt másodperces időbüntetést kapó Leclerc, Sainz, Alonso és Stroll lettek még pontszerzők.

    Verstappen 30 másodperc feletti előnnyel nyerte meg a Magyar Nagydíjat, ezzel 11 futam alatt már szezonbeli 9. győzelmét szerezte – zsinórban pedig a hetediket, aminél már csak Sebastian Vettelnek van jobb sorozata az F1-ben.

    Ennél is fontosabb mutató azonban, hogy Verstappen sikerével a Red Bull zsinórban már a 12. győzelmét aratta a tavalyi szezonzáró óta, ez pedig a csapatok egyik legrégebbi és legfontosabb rekordját adta át a múltnak, felülmúlva a McLaren 1988-ban elért zsinórban 11 győzelmét, amit még a Mercedesnek sem sikerült megdönteni hosszú sikerkorszaka során.

    A Magyar Nagydíj végeredménye:

    # Versenyző Csapat Hátrány Kör
    1 Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 70
    2 Lando Norris McLaren/Mercedes 33.731 70
    3 Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 37.603 70
    4 Lewis Hamilton Mercedes 39.134 70
    5 Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1:02.572 70
    6 George Russell Mercedes 1:05.825 70
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:10.317 70
    8 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:11.073 70
    9 Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1:15.709 70
    10 Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1 kör 69
    11 Alexander Albon Williams/Mercedes 1 kör 69
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 1 kör 69
    13 Daniel Ricciardo AlphaTauri/Honda RBPT 1 kör 69
    14 Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1 kör 69
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda RBPT 1 kör 69
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo/Ferrari 1 kör 69
    17 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 kör 69
    18 Logan Sargeant Williams/Mercedes 3 kör 67
    Esteban Ocon Alpine/Renault 2
    Pierre Gasly Alpine/Renault 1
  • 11 éve nem látott sikert hozott össze csapatának Csou és Bottas

    11 éve nem látott sikert hozott össze csapatának Csou és Bottas

    Bár a legtöbben a hosszú idő után pole-t szerző Lewis Hamiltonról és az élmezőnyben lábát megvetni látszó McLarenről beszélnek a Magyar Nagydíj időmérője után, a Hungaroring csendes sztárja eddig az Alfa Romeo, amellyel Csou Kuan-jü karriercsúcsot jelentő ötödik rajthelyet ért el.

    Az F1-ben tavaly debütált Csou eddigi legjobb rajthelyezése a 9. hely volt, ezt pedig alaposan megjavította a Hungaroring időmérőjén, többek között mindkét Ferrarit is legyőzve. Ehhez társult még a 7. helyen záró Valtteri Bottas eredménye, ami ritkán látható magasságokba emelte az Alfa Romeót.

    Sőt, amióta a Sauber 2019-ben felvette az olasz márka nevét, nem értek el ilyen erős együttes időmérős eredményt két autójukkal, és egészen a 2012-es Japán Nagydíjig kell visszamennünk, hogy ennél magasabban találjuk meg autóikat a rajtrácson: akkor a Sauber a 4. és a 6. pozícióba kvalifikált, és egy-egy hellyel előrébbről startolt Kamui Kobajasival és Sergio Pérezzel.

    A kilenc ponttal jelenleg a konstruktőri tabella kilencedik helyén álló Alfa Romeo nem hozott új fejlesztéseket a mogyoródi hétvégére, ellenben az új időmérős gumiszabállyal a jelek szerint jól megbirkóztak a C43-as modellek és a csapat szakemberei.

    „Ötödik helyen zártam az időmérőt, ennél boldogabb nem is lehetnék! – lelkendezett Csou, az F1 első kínai versenyzője. – A Q1-ben ráadásul a tabella élén végeztem! Nagyon elégedett vagyok az autóval, amit a csapat adott számunkra, ezzel tényleg valami különlegesért harcolhatunk ezen a pályán. Ez volt az egyik legjobb köröm, amit valaha futottam az F1-ben.”

    Csou vasárnap az ötödik helyről, Oscar Piastri és Charles Leclerc közé ékelődve kezdheti majd meg a Magyar Nagydíjat.

  • Sainz az új szabály miatt esett ki korán, Leclerc a Ferrari mélybe zuhanásától tart

    Sainz az új szabály miatt esett ki korán, Leclerc a Ferrari mélybe zuhanásától tart

    Tovább látszik folytatódni a Ferrari süllyedése a 2023-as erősorrendben, hiszen a Magyar Nagydíj időmérőjén csak a 6. és a 11. helyet szerezték meg. Charles Leclerc szerint a csapatnak nagyon gyorsan cselekednie kell, mert a McLaren óriáslépéssel ugrott eléjük.

    A kiábrándító silverstone-i eredmény után újabb hidegzuhanyként érte a Ferrarit a hungaroringi időmérő, ahol Carlos Sainz már a Q2-ben elvérzett, Leclerc pedig hiába adott ki magából mindent, ezzel sem jutott előrébb a harmadik sornál.

    Sainz nem rejtette véka alá, hogy a hétvégén kísérleti jelleggel bevetett új időmérős gumiszabály áldozata lett, amely minden szakaszban egy adott keverék használatára kötelezte a versenyzőket.

    „Az egész hétvége során furcsán éreztem magam a közepes keveréken. Mindig, amikor azokon futottam, nagyon szenvedtem az első szektorban, nehezen tudtam őket munkára fogni. Még a kemény keverékeket is könnyebb volt kezelni. Emiatt tudtam, hogy a Q2 lesz számunkra az időmérő legnehezebb szakasza” – nyilatkozta Sainz az időmérőt követően.

    „A Q1-en szépen túljutottam, de amint a Q2-ben ismét kihajtottam a közepeseken, össze-vissza csúszkáltam az első szektorban, így egyszer sem voltam képes összerakni velük egy tisztességes kört. Kár érte, bár igaz, hogy csak két ezredmásodpercen múlt – a mai F1-ben viszont ez a kis különbség is sokat számíthat.”

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    Sainz a szakaszt a tizedik helyen záró Fernando Alonso mögött maradt el ennyivel, de korai kiesése ellenére nem akarja az új szabályt korholni.

    „Ezzel megfűszerezték a dolgokat, én pedig megfizettem az árát. Ha fel akarják dobni ezzel az időmérőt, amire szerintem ugyan nincs szükség, akkor tegyék nyugodtan. Emiatt nem is az időmérőre panaszkodok, hanem inkább a szabadedzéseken történtekre.”

    Leclerc hiába végzett csapattársánál előrébb, még őt is megelőzte a mogyoródi hétvégén szárnyaló Alfa Romeók egyike, de a monacói a McLaren hirtelen előretörését csodálja leginkább: elmondása szerint az, hogy a gyors Silverstone után a lassú Hungaroringen is a közvetlen élmezőnybe kvalifikáltak, kétségtelen bizonyítéka annak, hogy minden téren nagy előrelépést tettek.

    „Nagyon elégedett voltam a körömmel, de ha ránézek az eredményre, mégis csak a 6. helyen látom magam, szóval nem valami jó a helyzet. Igaz, hogy a negyedik helytől lefelé nagyon kicsik a különbségek, ugyanakkor a legjobb három eléggé meglógott mindenkitől, szóval bőven van dolgunk” – fogalmazott Leclerc.

    „Az elmúlt három verseny alapján az látszik, hogy a McLaren, a Mercedes és a Red Bull stabilan előttünk áll. Muszáj tennünk valamit, máskülönben csak egyre több és több pontot veszítünk minden hétvégén.”

  • Norris és Verstappen is úgy érzi, nekik kellene a pole-ban lenniük

    Norris és Verstappen is úgy érzi, nekik kellene a pole-ban lenniük

    85 ezredmásodperc választotta el egymástól a Magyar Nagydíj időmérőjének első három helyezettjét: Lewis Hamiltont meglepte az első rajthely, Lando Norris csalódott a harmadik miatt, Max Verstappen pedig ezúttal nem érzett rá a Red Bullra, de így is ott van az első sorban.

    Hamilton kilencedik pole-ját szerezte a Hungaroringen, ezzel hosszabb rekorddöntögetési szünet után ismét felállított egy új csúcsot, hiszen korábban senki nem szerzett még ennyi rajtelsőséget egy pályán.

    „Őrület volt ez a másfél év – kezdte nyilatkozatát Hamilton, akinek 2021 decembere óta ennyit kellett várnia 104. pole-jára. – Elment a hangom, annyit kiabáltam az autóban. Csodálatos érzés ez, annyira hálás vagyok, hogy itt lehetek, mert a csapat annyira keményen dolgozott. Annyira keményen küzdöttünk, hogy összejöjjön a pole, hogy olyan érzés, mintha most először sikerült volna. Nem számítottam rá, hogy ma a pole-ért küzdhetek, úgyhogy amikor megkezdtem az utolsó körömet, abszolút mindent beleadtam, semmi nem maradt benne.”

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    „Ez az év nagy kihívás a csapat minden tagjának, tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, egy nagy hullámvasút az egész, de senki nem veszítette el a hitét. Mindenben egységesek vagyunk, és arra koncentrálunk, hogy a megfelelő irányba fejlesszük az autót. Ma rengeteget veszítettünk a 4-es és a 11-es kanyarban a többiekhez képest, úgyhogy csak mindent beleadtam, és reméltem, hogy az autó a pályán marad. Kemény volt, és kemény lesz a folytatás is, de remélhetőleg ez az eredmény azt mutatja, hogy a jó irányba tartunk, és tovább nyomjuk.”

    Hamilton futamgyőzelmet éppoly régóta nem szerzett már, mint pole-t, s a Hungaroringen vasárnap erre is reális esélye lehet. „Még meglátom, hogy tudok-e ma este aludni. Olyan keményen tanulmányozzuk majd a holnapot, ahogy csak tudjuk, és a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Nehéz lesz felvenni a versenyt ezekkel a srácokkal, Lando nagyszerű munkát végez, remek itt látni a McLarent, Maxot pedig ismerik, ő mindig itt van és teszi a dolgát” – mondta a brit.

    A McLaren a silverstone-i második és harmadik rajthely után remekelt ismét egy időmérőn, ezúttal a második sort szerezte meg Norris és Oscar Piastri.

    „Csalódott vagyok – mondta Norris a harmadik helyről. – Ha egy tizeden belülre kerülsz a pole-hoz, azt érzed, hogy elsőnek kellene lenned, ha jobban összeraktad volna a kört. Az összképpel azonban elégedett vagyok. A csapat jó munkát végzett a harmadik és a negyedik hellyel, úgyhogy eddig ez egy jó hétvége. Versenyzőként viszont nem vagyok a legboldogabb, úgy érzem, túl sokat hibáztam ma, ami sokba került. Mindig vannak apróságok, amitől jobban összeállhatna a kör. Nem ez volt a legtisztább köröm, de mindig van abban kockázat, amikor az ember kicsit jobban próbálja nyomni. Semmi nagy dolog, de egy tized egyértelműen volt benne.”

    Russell 18. a pole-ra képes Mercedesszel: „Ritka, hogy ilyet hibázunk”

    „Izgatott vagyok, a versenytempónk pénteken igen erős volt, éppen annyira, mint Silverstone-ban. Ezen a pályán nehéz előzni, valószínűleg emiatt vagyok egy kicsit frusztráltabb a kelleténél. De elöl vagyok a gyors srácokkal, és mindkét autónk itt van, ami remélhetőleg a hasznunkra válik.”

    Verstappen zsinórban öt megnyert időmérő után csúszott most a második helyre, elmondása szerint pedig nem is érzi olyan ellenállhatatlannak a Red Bullt, mint az elmúlt hónapokban.

    „Az egész hétvégén szenvedtem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt, minden edzés hullámzó volt. Az időmérő is igazán nehezen alakult, a Q1-ben és a Q2-ben sem voltam elég magabiztos és nem tudtam igazán támadni a kanyarokat. Azt gondoltam, hogy az első Q3-as köröm elég jó lett, de aztán az utolsóban ismét nem éreztem a dolgot. Próbáltam kicsit jobban nyomni, de így az autó eleje és hátulja is csúszkált. Így is másodikak vagyunk, ugyanakkor ezzel az autóval normál esetben elsőnek kellene lennünk, de eddig ezt a hétvégét nem raktuk össze.”

  • Russell 18. a pole-ra képes Mercedesszel: „Ritka, hogy ilyet hibázunk”

    Russell 18. a pole-ra képes Mercedesszel: „Ritka, hogy ilyet hibázunk”

    George Russell volt a Magyar Nagydíj időmérő edzésének legnagyobb áldozata, hiszen a rossz időzítés következtében csak a rajtrács 18. helyét szerezte meg. Fájdalmát pedig csak növelhette, hogy a Mercedest csapattársa pole-pozícióig vezette.

    Mindkét Mercedes az utolsó pillanatokra hagyta a továbbjutást érő Q1-es kör megfutását az időmérő első szakaszában, s míg Lewis Hamiltonnak sikerült megfutnia a szükséges időt, a forgalomba kerülő Russell a kivezető körét és a gyorskörét sem tudta ideális feltételek mellett teljesíteni, így a tavalyi itteni rajtelső csupán a 18. helyen zárt és korán búcsúzott.

    Bár Russellt az új, kísérleti gumiszabály első áldozatának is tekinthetjük, hiszen a Q1-ben mindenki a kemény gumikeverékkel volt köteles körözni, a brit elmondása szerint az autó tempójában semmi kivetnivalót nem érzett, s tisztában volt vele, hogy a Mercedes az időmérő megnyerésére is esélyes.

    „Gyorsak voltunk, az autó nagyszerűnek érződött. Az egész edzés alatt aszinkronban voltunk a többiekkel. Négyen is megelőztek az utolsó kanyar előtt, miközben elkezdtem a körömet, így már az első kanyar előtt 3 tizedes hátrányba kerültem, a gumik nem voltak megfelelő állapotban, úgyhogy ezután teljesen érthető volt, hogy lassabbak voltunk, és nem jutottunk tovább” – nyilatkozta kiesése után a Sky Sportsnak.

    „Igazán csalódott vagyok. Nem kellett volna ennyit kockáztatnunk. Egyike voltunk azon néhány pilótának, akik az utolsó körre hagyták. A kocsi több mint gyors volt ahhoz, hogy bejussunk vele a Q2-be és a Q3-ba. Ritka, hogy ilyen hibát követünk el, de amikor nem jól dolgozol, azt kapod, amit megérdemelsz.”

    Míg tavaly Russell szerzett váratlan rajtelsőséget a Hungaroringen, idén ez Hamiltonnak sikerült, aki hosszú, 2021 óta tartó időmérős sikertelenségi sorozatot szakított meg ezzel.

  • Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    Nagy neveket ejtett ki az új időmérős szabály, de még az utolsó másodpercekre is maradt meglepetés, hiszen Max Verstappen ezúttal nem tűnt ellenállhatatlannak. Ismét remekelt a McLaren, ám 2021 után először Lewis Hamilton szerzett pole-t a vasárnapi a Magyar Nagydíjra.

    Napsütésben vághatott neki a mezőny a Magyar Nagydíj időmérő edzésének, ami ezúttal új szabályok szerint zajlott. Az újítás, amit kísérleti jelleggel két helyszínen próbálnak ki idén, Imolában debütált volna, ám mivel a versenyhétvégét a környékbeli áradások miatt tavasszal törölni kellett, a Hungaroringen debütált a rendszer, amely megszűnteti a szabad gumiválasztást az időmérőre: az első szakaszt ugyanis kötelezően mindenkinek a kemény, a másodikat a közepes, a harmadikat pedig a lágy keveréken kellett teljesítenie.

    A változtatással szemben támasztott egyik várakozás pedig, miszerint segít felkavarni az erősorrendet a mezőnyben, teljesülni látszott. Ehhez elég volt már a Q1 eredményére is vetni egy pillantást, amit a kemény gumikon kifejezetten jól működő Alfa Romeót vezető Kuan-jü Csou zárt az élen, s csak őt követte a két Red Bull.

    A versenyzők két szett kemény keveréket használtak el a Q1 18 perce alatt, a hajrában pedig mindkét Mercedes a veszélyzónában volt, hiszen későre hagyták második menetüket, a kivezető körük során pedig komoly forgalommal is meg kellett birkózniuk. Lewis Hamilton számára végül nem jelentett gondot a továbbjutás, George Russell azonban a 18. helyen ragadt, így a Hungaroring tavalyi pole-pozíciósa hamar búcsúzott az időmérőtől.

    Figyelemreméltó volt még Daniel Ricciardo továbbjutása is, aki csak 13 ezreddel volt gyorsabb Juki Cunodánál, de ez a kis különbség is elég volt ahhoz, hogy az AlphaTauri két pilótája a kiesőzóna két ellentétes oldalára kerüljön. Russell és Cunoda mellett Kevin Magnussen és a két Williams nem folytathatta.

    Már a Q2-ben, a kötelezően használatos közepes keverékeken megdőlt a tavalyi időmérő pole-pozíciós ideje, méghozzá Lando Norris által, aki a leggyorsabb eredményt érte el a McLarennel ebben a szakaszban. Hamilton tudta őt egy tizedre megközelíteni, míg Max Verstappen számára némi extra nyomást jelentett, hogy első mért idejét elvették az 5-ös kanyarban történt pályaelhagyása miatt, de így is megfutotta a szakasz harmadik legjobb körét. Öt kiábrándító időmérő után ezúttal bejutott a Q3-ba Sergio Pérez is, ám a 11. helyen végző Carlos Sainz személyében itt is volt egy meglepő kieső. A Ferrari pilótája mellett Esteban Ocon, a 13. hellyel visszatérő Ricciardo, Lance Stroll és Pierre Gasly búcsúzott.

    A Q3-ban a Red Bull és a McLaren mellett az Alfa Romeo képviseltette magát mindkét autóval. Immár a lágy gumik voltak használatban, és bár Norris ígéretes körrel kezdett, Hamilton és az élre álló Verstappen is megelőzte az első menetek során. A holland azonban második nekifutásra nem tudott javítani, így üldöző ritka esélyt kaptak arra, hogy elkapják őt. Norris 82 ezreddel elmaradt tőle, Hamilton azonban javítani tudott annyival, hogy egy hajszállal, három ezredmásodperccel legyőzze a hollandot, így a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj után szerzett ismét pole-pozíciót.

    Norris és Oscar Piastri révén az ismét remeklő McLarené a második sor, Csou pedig karrierje legjobbjaként az ötödik helyről rajtolhat, Charles Leclerc elől. Fernando Alonsónak csak a 8., Péreznek a 9. hely jutott.

    Az időmérő végeredménye:

    Fotó: F1 Twitter
  • Szerződést hosszabbított a Hungaroring, jöhet a 47. F1-es Magyar Nagydíj is!

    Szerződést hosszabbított a Hungaroring, jöhet a 47. F1-es Magyar Nagydíj is!

    A Hungaroring a Magyar Nagydíj szombat délutánján rövid közleményben tudatta, hogy sikerült újabb szerződést kötnie a Forma-1 vezetőivel a versenyrendezési jog meghosszabbításáról. 

    Mostanáig 2027-ig volt biztos a Hungaroring F1-es jövője, az új megállapodás értelmében azonban ez további öt évvel, vagyis 2032-ig meghosszabbodott. Abban az évben már egyhuzamban a 47. Magyar Nagydíjra kerülhet sor a pályán.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elmondta:

    „Nagyszerű hír, hogy bejelenthetjük a Magyar Nagydíj további öt évig szerepelhet a versenynaptárban. Különleges pálya ez, amit a gyönyörű magyar főváros, Budapest közelsége csak fokoz – ezt a futamot minden versenyzőnk és szurkolónk nagyon várja. Jó látni a magyar promóter elszántságát és erőfeszítéseit a fejlesztések terén, és azzal kapcsolatban, hogy tovább javítsa a szurkolók kiszolgálását. Olyasvalami ez, amit minden egyes helyszínen és eseményünkön látni szeretnénk.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring vezérigazgatója elmondta:

    „Hatalmas büszkeség és nagy megtiszteltetés számunkra a szerződéshosszabbítás, amely azt mutatja, hogy ebben a kiélezett versenyben, amely az F1 nagydíjak rendezéséért folyik, mi sikert arattunk. Terveink szerint a 2026-os Magyar Nagydíjra teljesen megújul a pálya – beleértve a főépületet, a fő lelátót és a szurkolói zónát is –, vagyis az új szerződéses periódusban világszínvonalú, vagy úgy is mondhatnám F1-es szintű környezetben láthatjuk vendégül a csapatokat és a szurkolóinkat, akik számunkra a legfontosabbak. Kollégáimmal nyolc éve kezdtünk el dolgozni ennek a nagyszabású fejlesztésnek az előkészítésén, és végtelenül boldog vagyok, hogy siker koronázta a fáradozásainkat, köszönöm mindenki munkáját, aki részt vett ebben a projektben.”

    Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára hozzátette:

    „Az F1-es Magyar Nagydíjat 1986 óta rendezik meg, ezzel Monza mögött másodikak vagyunk azon versenyek sorában, amelyek folyamatosan szerepelnek a naptárban. Ez a futam már régen túlmutat egy egyszerű sporteseményen: Magyarország egyik legfontosabb nemzetközi rendezvénye, amelyre minden évben külföldi szurkolók tízezrei látogatnak el hazánkba, a televíziós közvetítést pedig az egész világon látják. Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a Honvédelmi Minisztérium nevében Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr aláírta a szerződéshosszabbítást, amelynek köszönhetően 2032-ig rendezhetünk futamot. Fontos kiemelni, hogy a jogtulajdonos a hosszabbítás feltételéül szabta, hogy a 2026-os futamig el kell végeznünk a Hungaroring teljes megújítását. Terveink szerint idén év végére megszületik a munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye, ezt követően a kormány támogató döntése után 2024 elején lép hatályba a szerződés, és kezdődhetnek el az előkészületi munkálatok.”

  • Losonczy Levente pole-pozícióból rajtolhat a TCR Europe-ban

    Losonczy Levente pole-pozícióból rajtolhat a TCR Europe-ban

    Szezonja ötödik versenyhétvégéjét teljesíti a Paul Ricard-i versenypályán a TCR Europe, ahol a második, vasárnapi futamot az Aggressive Team Italia magyar pilótája, Losonczy Levente kezdheti majd meg a rajtrács éléről.

    A bajnokság a legutóbbi, hungaroringi fordulón még a TCR World Tourral közös mezőnyben versenyzett, ezúttal Franciaországba viszont önállóan utazott el a tizennégy autót számláló mezőny, köztük a Spa és a Hungaroring után a harmadik versenyhétvégéjén résztvevő magyar versenyzővel.

    A 20 éves Losonczy a Hyundaiával sikeresen túljutott a kvalifikáció első szakaszán, majd a másodikat a 10. helyen zárta, ami a bajnokság lebonyolítási rendjének értelmében első rajthelyet jelent majd a hétvége második, fordított rajtrácsos versenyére. Az időmérőt John Filippi nyerte az Audival, így az első futamon őt illeti meg a pole.

    „A Q1-ben teljesen egyedül mentem végig, és az ottani körömmel tovább is jutottam a Q2-be” – kezdte időmérőjének értékelését Losonczy.

    „A Q2 tíz perce alatt egy javítási lehetőségem volt, amely során egy Hyundai mögött haladtam, amit így jó referenciaként használhattam, ráadásul némi szélárnyékot is kaptam tőle. Úgy érzem, abban a körömben szinte mindenhol a határon autóztam, nagyon kevés maradhatott benne. A pálya leghosszabb jobbos kanyarjában, ahol bőven 200 km/óra feletti a tempó, majdnem keresztbe álltam, de meg tudtam menteni a helyzetet, így végül minden jól összeállt abban a körben. Ezzel a tizedik helyet szereztem meg, ami a holnapi versenyre pole-pozíciót jelent, szóval azt hiszem, jó időmérőt zártunk.”

    A TCR Europe első Paul Ricard-i versenye ma, szombaton 19:05-kor, a második pedig vasárnap 12:10-kor rajtol, s a sorozat YouTube-csatornája mindkettőt élőben közvetíti.

    Az első verseny élő közvetítése (kezdés: szombat 18:55):

    A második verseny élő közvetítése (kezdés: vasárnap 12:00):

  • Hamilton robbantotta a legnagyobbat a Hungaroringen az időmérő előtt

    Hamilton robbantotta a legnagyobbat a Hungaroringen az időmérő előtt

    Az erőviszonyok az utolsó szabadedzés végével továbbra is kifürkészhetetlenek maradtak a Hungaroringen, hiszen ezúttal Lewis Hamilton futotta a leggyorsabb köridőt a Mercedesszel, akit a két Red Bull és Nico Hülkenberg követ. 

    A pénteki változékony időjárás után szombaton már napos idő és tiszta égbolt várta az F1-es mezőnyt a harmadik szabadedzésen. Az viszont nem változott, hogy az időeredményekből továbbra is szokatlanul nehéz kiolvasni az erőviszonyokat a hétvége hátralévő részére, ennek pedig oka az új időmérős gumiszabály.

    Kísérleti jelleggel ugyanis idén először az időmérő első szakaszában mindenki a kemény, a másodikban a közepes, a harmadikban pedig a lágy keverékek használatára lesz kötelezve, emellett pedig a pilótáknak a hétvége során összesen 11 szett gumi áll rendelkezésére a megszokott 13 helyett. Ennek köszönhető, hogy az edzéseken eltérő programok mentén dolgoztak a pilóták, s a harmadik gyakorlásnak is csak az utolsó negyedórájában láthattunk egykörös, lágygumis meneteket az élmezőny tagjaitól.

    Az edzés félidejében a két Red Bull vezette az eredménylistát a közepes keverékeken. A folytatásban Lando Norris közepeseken futott 1:18,082-je volt az első figyelemreméltó köridő, amivel át is vette a vezetést, majd a lágyakon próbálkozók közül Lewis Hamilton állt az élre 1:17,811-gyel, amivel még Max Verstappent és Sergio Pérezt is megelőzte két tizeddel. A hajrában a negyedik helyre felugró Nico Hülkenberg Haasa okozott még meglepetést.

    Norris a közepes keveréken futott idővel is az ötödik helyen tartotta magát a Silverstone-ban feltámadó McLarennel, akit már lágyakon George Russell és a két Ferrari követett.

    Az időmérő az új gumiszabályokkal közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődik.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Fotó: F1 Twitter
  • Így nézett ki a kulisszák mögött Ricciardo mindent eldöntő tesztje (videó)

    Így nézett ki a kulisszák mögött Ricciardo mindent eldöntő tesztje (videó)

    „Már el is felejtettem, melyik oldalról szoktam beszállni” – így kezdődött, azonnali versenyzői szerződéssel végződött az a bizonyos múlt heti Pirelli-teszt Silverstone-ban, amelyen Daniel Ricciardo bebizonyította önmaga és a Red Bull számára, hogy érdemel egy második esélyt is a csapattól, amelyet 2018 végén elhagyott.

    Bár a tesztnap kezdetekor még a Red Bullnál sem tudhatták biztosan, hogy AlphaTauri-ülés, népszerű visszatérés lesz a bevetés végeredménye az ausztrál számára, hiszen arról elismerten csak a nap folyamán, Ricciardo erős formájának láttán született meg a döntés, a csapat ettől függetlenül is kamerával kísérte végig korábbi hétszeres győztesének napját, amely során nemcsak főnöke és régi kollégái méltatták, de még Sebastian Vettel is meglátogatta őt a garázsban.

    Az e hétvégi Magyar Nagydíjon már versenyző Ricciardo talán karrierfordító tesztnapját a Red Bull alábbi videója foglalja össze: