Szerző: Bognár Viktor

  • Ferrari-trailer, Hamilton két projektje – most akkor hány F1-es film készül egyszerre?

    Ferrari-trailer, Hamilton két projektje – most akkor hány F1-es film készül egyszerre?

    Napjainkban szinte minden héten érkezik egy hír egy készülőben lévő, a Forma-1-et központi témaként használó filmről, ám az embernek okkal van az az érzése, hogy mindig egy másikról! Hiánypótló gyűjtemény a jelenleg forgó produkciókról.

    Az F1-ben, és úgy általában a technikai sportokban valóban berobbant a filmipar az elmúlt pár évben. Ennek előszele talán az a 2019-es nagyszabású mozifilm volt, amely a Ford és a Ferrari legendás Le Mans-i párharcát idézte meg, az igazi katalizátor azonban egybehangzó vélemények szerint az először szintén abban az évben bemutatkozó Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) című dokumentumfilm-sorozat, amely a megelőző F1-es szezon történéseit foglalta össze, és azóta is évről évre elkészül.

    Aki az érkező F1-es filmek forgatagában elveszettnek érzi magát, egyáltalán nincs egyedül, hiszen az újabb és újabb bejelentések fényében tényleg egyre nehezebb átlátni, ki kivel együttműködésben éppen min dolgozik. Az alábbiakban összegyűjtöttük, milyen fikciós- és dokumentumfilmek, egész estés mozik és sorozatok munkálatai zajlanak jelenleg.

    Ferrari

    Amerikai életrajzi filmdráma a fenti címmel, amely a Ferrari márka és versenycsapat alapítójának, Enzo Ferrarinak az életét mutatja be. A sztori alapjául Brock Yates autósport-újságíró 1991-es életrajzi könyve szolgál, rendezője pedig Michael Mann. A történet 1957-ben veszi fel a fonalat, miközben Ferrari és felesége elhunyt fiukat, Dinót gyászolják. Az ellentmondást nem tűrő vezetőt Adam Driver alakítja, a főbb szerepekben feltűnik még Penélope Cruz és Shailene Woodley.

    A film premierjét idén december 25-ére tűzték ki, a trailere pedig frissen érkezett.

    https://twitter.com/neonrated/status/1696870412859170884

    Brad Pitt a paddockban

    A legnagyobb felhajtás az utóbbi hónapokban azonban egy másik mozifilmet övezett, nem is csak a főszereplője, az egyik legismertebb filmikon, Brad Pitt miatt, hanem amiatt is, mert a forgatás közvetlen interakcióba került az F1-es szezonnal, hiszen a Brit Nagydíj és a Magyar Nagydíj hétvégéjén is vettek fel jeleneteket. A sztori szerint Pitt karaktere egy visszavonult versenyzőt alakít, aki egy fiatal pilóta mentoraként tér vissza a versenyzés világába. A film egyelőre címmel és premierdátummal sem rendelkezik, a hollywoodi író- és színészsztrájk pedig könnyen késleltetheti a munkálatokat. Az alkotók között feltűnik Lewis Hamilton neve is, aki szakmai szempontok mentén segíti a történet alakítását, hogy az minél hűbb maradjon a valósághoz.

    A Magyar Nagydíjon mégis folytatódik Brad Pitt F1-es filmjének forgatása

    A Hamilton-doku

    A filmiparhoz legközelebb álló F1-es pilóta egyidejűleg két produkciónak is részese, s míg az egyikben a készítők között szerepel a neve, a másikban ő áll a kamerák kereszttüzében. A többrészes dokumentumfilm keretében az Apple TV kamerái kísérik Hamiltont a pályán és azon kívül is, a brit pedig nemrég úgy nyilatkozott, az életét bemutató sorozattal hasonló hatást szeretne elérni, mint amit rá gyakorolt gyerekkorában egy hasonló dokumentumfilm Ayrton Sennáról. Megjelenési dátumról szintén nem tudni.

    Hamilton azt tenné a mai gyerekekkel, mint amit Senna tett vele

    Ricciardo rejtélyes sorozata

    Még 2022 nyarán jelentették be, hogy egy másik streamingszolgáltató, a Hulu is felül a felhajtásvonatra, és Daniel Ricciardo közreműködésével egy fikciós F1-es tévésorozatot hoz létre. A dolgok állásáról azóta sem sokat tudni, Ricciardo legutóbb az idei szezon elején beszélt arról, hogy versenyzői ülés hiányában több ideje van foglalkozni a projekttel, amit kifejezetten élvez. Azóta az ausztrál körül is felpörögtek a dolgok, valószínűleg az AlphaTauri pilótafülkéjébe lépve, majd a zandvoorti balesete után kórházi ágyba kerülve jelenleg nem ez számára az elsőszámú prioritás.

    Az AlphaTauri bemutatja: önmagát

    Egy alkotás, amire már csak néhány napot kell várni: az AlphaTauri dokumentumfilmet készített a csapat történetéről, amely bemutatja azt a hosszú utat, amit a 2006-os, még Toro Rosso néven induló kezdetek óta bejártak. A film szeptember 6-án a Velencei Filmfesztiválon mutatkozik be, ezt követően pedig az istálló YouTube-csatornáján is elérhető lesz.

    Saját filmpremierre készül az egyik F1-es csapat, bárki ingyen megnézheti

    Drive to Survive, 6. évad

    Az idei F1-es szezont is végigköveti kameráival a Netflix, hogy aztán még a 2024-es idény rajta előtt piacra is dobja a legújabb, várhatóan tízrészes szezonösszefoglaló szériáját, amely igyekszik megragadni az évad főbb sztorijait és közelebbről is megismertetni a nézőkkel a pilótákat. Bár a szolgáltatót egyre sűrűbben éri az a kritika, hogy a dráma érdekében nem ódzkodik a valós történések és idővonalak elferdítésétől sem, ez egyelőre nem áll a produkció útjába – és amíg hozza a számokat az F1 számára legfontosabb piacokon, aligha fog véget érni a világbajnokság ezen különös szezonösszefoglalóinak sora.

    Jenson Button és Keanu Reeves közös mátrixban

    A Disney+ szolgáltatót a 2009-es F1-es szezon története ihlette meg. Az előző szezon végén a sportból váratlanul kiszálló Honda teljes csapata és gyára kis híján megszűnt működni, ám Ross Brawn az utolsó pillanatban felvásárolta az, Mercedes-motort rakatott a már megépített autókba és megtartotta a pilótákat, akik elképesztő módon a mezőny élén találták magukat a szabályváltozások forgatagában. Jenson Button világbajnok lett, erről pedig most Brawn: A lehetetlen Forma-1-es történet címen négyrészes dokumentumfilm készül, amelynek egyik producere az ismert színész, Keanu Reeves. A forgatáshoz nemcsak az autókat porolták le, de a ránézésre alig öregedő Button is visszavette a fehér-sárga overallt.

    https://twitter.com/FastestPitStop/status/1694401428658217006

  • Videó: A Le Mans-i győzelem előtt tiszteleg új festésével a Ferrari Monzában

    Videó: A Le Mans-i győzelem előtt tiszteleg új festésével a Ferrari Monzában

    Nem kellett sokat várni, hogy a speciális overallok után az egyedi sisakokról és az autó festéséről is lehulljon a lepel a Ferrarinál. A csapat videóban is megmutatta, hogyan fognak sziporkázni az SF-23-asok az Olasz Nagydíj pályáján a hétvégén.

    Ahogy sejteni lehetett, a hétfői overallbemutatóval nem ért véget a Ferrari ideiglenes átalakulása. Lassan szokássá válik a csapatnál, hogy hazai futamára különleges külsővel rukkol elő: 2022-ben a versenyistálló 75. és a pálya fennállásának 100. évfordulóját ünnepelték, de 2023-ra is találtak megemlékeznivalót a Scuderiánál. Kiváló apropót ad a különleges festéshez a Ferrari idei, váratlan győzelme a Le Mans-i 24 órásról, hiszen 58 év után először nyerték meg az összetett értékelést – és az overallhoz hasonlóan az F1-es versenyautó is a 499P Hypercart idéző vörös-sárga-fekete színösszeállításban fog pompázni.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1696866215631675493

    A csapat talált még egy, az F1-hez marginálisan kapcsolódó évfordulót: idén ünnepli fennállásának 100. évét az Olasz Légierő, amelynek gépei rendszeresen parádéznak a pálya felett a futam rajtja előtt, jellegzetes zöld-fehér-piros füstsávokat festve az égre.

    A versenyzők sisakja szintén illeszkedik majd a jeles alkalomhoz, Charles Leclerc-én a sárga, Carlos Sainzén a fekete fog dominálni.

    Amit csak lehet, azt a Ferrari a hétvége körítésében is a Le Mans-nak szenteli. Ott lesz a csapattal a júniusban győztes három pilóta két tagja, Antonio Giovinazzi és Alessandro Pier Guidi is (előbbi jelenléte tartalékpilótaként nem meglepő), ahogy Leclerc is végigizgulta az AF Corse garázsában a Le Mans-t.

    A szurkolói zónában pedig a márka három olyan versenyautóját állítják ki, amelyek fontosak a Ferrari sporttörténelmében: a híres 499P-t, az legújabb maranellói GT-csodafegyvert, a 296 GT3-at, valamint a 2003-as F1-es bajnokságot Michael Schumacherrel megnyerő F2003-GA-t.

  • Newey szerint Verstappen alatt automatikusan megy az autó

    Newey szerint Verstappen alatt automatikusan megy az autó

    Minden idők egyik legjobb mérnöke szerint Max Verstappen minden idők egyik legjobb versenyzője. Adrian Newey maga is sok mindent megélt már a Forma-1-ben, de a jelenlegihez hasonló sikersorozatban azonban még neki sem lehetett része.

    A Red Bull az idei szezonban megrendezett eddigi mind a 13 versenyt megnyerte, a csapat ezzel már példátlan győzelmi sorozat tulajdonosa, és ezen a hétvégén az Olasz Nagydíjon egyéni szinten is megdöntheti a rekordot Verstappen, amennyiben behúzza zsinórban tizedik sikerét.

    A Red Bull technikai igazgatójaként a jelenlegi sikersorozat egyik fő kovácsaként számon tartott Newey ugyan több mint három évtizedet felölelő karrierjében több világbajnokkal is dolgozott már, például Alain Prosttal és Sebastian Vettellel, s Verstappent is csak a korszakos nagyságok között tudja emlegetni.

    „Max kétségtelenül minden idők egyik legjobbja. Azt hiszem, amikor megnyerte a 2021-es világbajnokságot, nagy nyomás került le róla, ettől pedig sokkal jobban kezdett el vezetni” – idézi a szakembert az Autosport.

    „Teljesen összhangban van az autóval. Mint minden nagyság, úgy Max esetében is az lehet a benyomásunk, mintha automatikusan menne neki az autó vezetése, így rengeteg kapacitása marad arra, hogy minden máson is gondolkozzon.”

    Newey korábban a Williamsnél és a McLarennél is dolgozva összesen tizenegy konstruktőri címben játszott már kulcsszerepet, és csak idő kérdése, hogy a Red Bull-lal idén bebiztosítson egy újabbat.

    „Fantasztikus, amikor egy versenyző és egy csapat közösen ér el ilyen szintet az egyenletesség és a megbízhatóság terén. Olyan már történt a karrierem során, hogy egy csapattal az első hat versenyt megnyertük a szezonban, de ehhez, hogy az első tizenhármat, semmi sem fogható. Olyan helyzetben viszont már voltam, amikor semmit nem kellett másképp csinálni a sikerhez, egyszerűen csak minden összeállt” – mondta Newey, utalva a jelenlegi helyzetre, a Red Bull összes dolgozója kiváló csapatmunkájának tulajdonítva a példátlan sikersorozatot.

  • F1: Ne Verstappen mondja meg, hogy kellenek-e sprintversenyek

    F1: Ne Verstappen mondja meg, hogy kellenek-e sprintversenyek

    A Holland Nagydíj sikere is mutatja, hogy Max Verstappen napjaink Forma-1-ének egyik fő mozgatórugója, ám a sprintversenyeket nem fogják száműzni a kedvéért, jelentette ki Stefano Domenicali.

    Az F1, de az egész sportélet egyik legnagyobb hatású csillagaként robbant be az elmúlt években a köztudatba Verstappen, aki mostanra egyeduralkodóvá lépett elő a száguldó cirkuszban, sok fiatalnak lett kedvence és újraélesztette a sportág iránti lelkesedést hazájában, Hollandiában is.

    Ezzel együtt Verstappen lett az F1 elsőszámú hangadója is, akinek a véleményét nehéz figyelmen kívül hagyni a sport berkein belül, a Liberty Media F1-es vezetőinek azonban kevésbé tetszik a holland pilóta hagyományőrző álláspontja, ugyanis nem egyszer beszélt már arról, hogy az egyre bővülő versenynaptárak és a harmadik éve jelen lévő sprintversenyek számára csökkentik a sport élvezeti értékét, ennek nyomán pedig már korai visszavonulását is belengette.

    „Az szerintem rendben van, hogy Max elmondja a véleményét, de nem adhatjuk a sportot a versenyzők kezébe – nyilatkozta az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenical a De Telegraafnak, amikor Verstappen kritikájáról kérdezték. – Nem azért, mert ne bíznánk meg bennük, hiszen meghallgatjuk őket, hanem azért, mert egy ilyen döntéshez a szélesebb képet kell figyelembe venni, ők pedig nem mindig ezt teszik.”

    „Az ő céljuk az, hogy minél gyorsabban vezessenek, de mi az irányító szervezetként elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy a sport legjobb érdekei szerint döntsünk. Ezt tettük az elmúlt néhány évben is, máskülönben nem lennénk a jelenlegi pozíciónkban. Amint látható, a MotoGP és más sportok is szakítottak a tradíciókkal, és mi voltunk az elsők, akik ezt meglépték.” Domenicali arra utalt, hogy a MotoGP-ben az idei évtől kezdődően minden versenyhétvége szombatján rendeznek sprintversenyt.

    Ha Verstappen szabálymódosítási célozgatásai nem is tetszenek az F1-nek, a Verstappen-mánia igen, ami már harmadik évben töltötte meg varázslatos hangulattal a naptárba is kifejezetten miatta visszahozott zandvoorti pályát. Domenicali a Holland Nagydíj jövőjéről is ejtett néhány szót.

    „Mások is szeretnék követni a holland példát, hiszen Zandvoort semmilyen állami támogatást nem kap. Eközben mégis valami fantasztikusat alkottak az egész légkörrel és a fenntarthatósággal. A pálya fényes jövő előtt áll, amiről péntek délelőtt egyeztettünk is. Vagy minden évben ugyanígy folytatjuk, vagy kétévente váltakozik majd a helyszín egy másik pályával. Majd meglátjuk, melyik lesz a legjobb opció. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a közeljövőben véget érjen az együttműködésünk” – magyarázta az F1 vezérigazgatója.

  • Ritka pillanat: Alonso elismeri, Verstappen még nála is jobb

    Ritka pillanat: Alonso elismeri, Verstappen még nála is jobb

    Senki nincs jelenleg a Forma-1-es mezőnyben, aki olyan gyakran tudna 100%-os formát nyújtani, mint Max Verstappen – véli Fernando Alonso, aki másodikként végzett a Red Bull pilótája mögött a Holland Nagydíjon.

    Verstappen a hazai nagydíján beállította az F1-es dominancia talán legbeszédesebb rekordját, hiszen immár a legutóbbi kilenc futamot megnyerte, és jó esélye van arra, hogy e hétvégén Monzában begyűjtse zsinórban tizedik győzelmét is, ezzel megelőzve a 2013-ban szintén a Red Bull-lal kilencig jutó Sebastian Vettelt a ranglistán.

    A holland pilóta ellenállhatatlan formája a pályán viszont példátlannak tekinthető: többször bizonyította már, hogy akár gyengébb rajthelyről is, vagy éppen nehéz időjárási körülmények között is könnyedén áll a futamok élére és növeli behozhatatlanra az előnyét, miközben a Red Bull technikája is hibátlanul működik alatta.

    Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan a 9. siker

    A Zandvoortban másodikként befutó Alonso ugyan a saját vasárnapi teljesítményében sem talált kivetnivalót, mégis készséggel elismerte, hogy Verstappen idén mindenkinél magasabb szinten képes üzemelni a versenyautóban.

    „Olykor alulértékelik Max eredményeit. Szerintem minden profi sportban rendkívül nehéz ekkora dominanciát mutatni. Persze mindannyiunknak nagy az önbizalma, így én is azt gondolom magamról, hogy képes lennék ugyanígy teljesíteni. A versenyzőnek ehhez el kell érnie egy olyan lelkiállapotot, amikor teljesen együtt él az autóval” – mondta Alonso a Holland Nagydíj vasárnapi sajtótájékoztatóján.

    „Ezen a napon én is azt éreztem, hogy a legjobbamat nyújtom, elérve önmagam és az autó képességeinek 100%-át, és talán Spában vagy Ausztriában nem voltam ezen a szinten. Én most teljesen elégedett voltam magammal, de versenyzőként nagyon ritkán érzünk ilyet. És azt hiszem, Max jelenleg gyakrabban tudja elérni ezt a 100%-os teljesítményt, mint bármelyikünk a mezőnyben. Ez az oka annak, hogy dominál.”

    Ha senki és semmi nem tudná megállítani a 2023-as szezon során Verstappen, akkor a holland a döbbenetesen hangzó 18-as futamgyőzelmi sorozatot is elérné. Ennek az útnak viszont a leendő háromszoros világbajnok még csak a féltávjánál tart.

  • Elégedett Ricciardo helyettesével a csapata, megtartja

    Megerősítette az AlphaTauri, hogy milyen pilótapárossal vág neki hazai futamának, az Olasz Nagydíjnak. A csapat már a harmadik különböző felállást nevezi egy versenyhétvégére a 2023-as szezon során.

    Azt követően, hogy Daniel Ricciardo – aki szintén csak nyáron érkezett a csapatba Nyck de Vries helyére – a Holland Nagydíj második szabadedzésén elszenvedett balesetében kéztörést szenvedett, a 21 éves új-zélandi Liam Lawsont dobta mélyvízbe a csapat. A jelenleg a Super Formulában edződő, a Red Bull által egyébként is az F1-es debütálásra készített pilóta a mezőny végéről rajtolva a 13. helyen zárta a futamot, amelynek az elején és végén megérkező eső mindenki számára rendkívüli kihívást jelentett.

    Ricciardo vasárnap Barcelonában sikeresen átesett kézműtétjén, a csapat pedig továbbra is vele tervez a folytatásra, ám amíg nem gyógyul meg, továbbra is bizalmat szavaznak Lawsonnak, így az újonc az Olasz Nagydíjon is ott lesz a faenzai istálló egyik autójában, Juki Cunoda mellett.

    Ricciardo felépülésének idejéről ilyen kevéssel a műtét után csak jóslatokat lehet tenni – Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a szeptember 17-i hétvégén sorra kerülő Szingapúri Nagydíjra elméletileg akár készen is állhat, ám mivel az lesz a szezon leghosszabb időtartamú, legnagyobb fizikális kihívást jelentő futama, ez is késleltetheti a visszatérést.

    Lawson mindenesetre egy második lehetőséget még biztosan kap Monzában, mint azt az AlphaTauri hétfőn megerősítette.

    Ezt kell tudni a Ricciardo helyén debütáló F1-es újoncról

    „Örömmel halljuk, hogy Daniel műtétje jól sikerült, és ráléphetett a gyógyulás útjára. Bízunk benne, hogy hamarosan ismét láthatjuk őt a pályán, de megerősíthetjük, hogy amíg teljesen egészséges nem lesz, a Zandvoortban nehéz körülmények között is jól helytálló Liam fog vezetni Yuki mellett” – áll a csapat közleményében.

    Lawson idő előtti debütálása a jövő évre is fejfájást okozhat a Red Bullnak és az AlphaTaurinak, hiszen immár három kipróbált pilótával rendelkeznek, és valószínűleg dönteniük kell majd arról, hogy az új-zélandival vagy Ricciardóval folytatják-e a munkát 2024-ben.

  • A Ferrari új monzai overallját új festés is követheti?

    A Ferrari új monzai overallját új festés is követheti?

    Egyetlen nappal a Holland Nagydíj után az F1 máris ráfordult az Olasz Nagydíj hétvégéjére, a Ferrari pedig ezzel meg is kezdte a hangolódást hazai nagydíjára. Charles Leclerc és Carlos Sainz ezúttal is egyedi színű szerelést kaptak Monzára.

    A csapat idei monzai overallja három színt tartalmaz: felül piros, alul fekete, deréktájon egy sárga sávval, amin klasszikus írásmóddal olvasható a Ferrari neve. Az overall ujjainak egyik oldala szintén sárga.

    Leclerc és Sainz az alábbi videóban kapták kézhez első alkalommal az új szerelést, amiről a monacói azonnal meg is állapította, hogy eddig ez a kedvence az alkalmi ferraris szerelések közül. Tavaly az Olasz Nagydíjon, ahol a Ferrari fennállása 75. évfordulóját ünnepelte, a két pilóta teljesan citromsárga overallban ténykedett a hétvégén, és azon alkalomkor az autó is különleges festést kapott.

    Bár erről egyelőre nem árult el semmit a Ferrari, sokan azt sejtik, hogy idén sem áll meg a dizájnváltás a csapattagok öltöztetésénél, és az SF-23 külseje is átalakul majd – a piros, sárga, fekete színösszeállításból kiindulva valami olyanná, ami a júniusban a Le Mans-i 24 órást megnyerő hiperautójukat idézheti.

    A Ferrari 2010 és 2019 után szeretne ismét győzni hazai nagydíján, ám a Red Bull jelenlegi menetelése mellett erre nincsenek jó esélyeik – és az sem jó előjel, hogy a Holland Nagydíj után Sainz egészen lesújtó véleményt adott az autók tempójáról.

  • Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

    Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

    A Holland Nagydíjon az ötödik helyet szerezte meg Carlos Sainz a Ferrarival, elmondása szerint azonban ez az eredmény a csapat jó taktikájának és a saját remek teljesítményének köszönhető, ugyanis az autó tempója csak a mezőny második felébe jogosította volna fel őt.

    A Ferrarinál már a pénteki edzések óta küzdelmes hétvégére készültek, az autóik ugyanis különösen nehezen vezethetőnek bizonyultak a zandvoorti pályán, Charles Leclerc szombati elmondása szerint gyakran csak remélni tudta, hogy be fog tapadni az autója a kanyarokban – a monacói az időmérőn össze is törte az autóját.

    Leclerc szerencséje vasárnapra sem fordult meg, a megrongálódott padlólemeze miatt fel kellett adnia a futamot, ám Sainz a 6. helyről startolva még javítani is tudott egy pozíciót a célig. Küzdelmes délutánja végén sikerült maga mögött tartania a hátulról előretörő Lewis Hamiltont, ám a nehéz körülmények közötti hibátlan vezetése sem csalt mosolyt a spanyol arcára, elmondása szerint ugyanis a hétvégén öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, az Aston Martin és a Pierre Gasly révén váratlan dobogót szerző Alpine is gyorsabb volt náluk.

    „Az Alpine-tól látottak alapján azt mondanám, hogy csak a hatodik leggyorsabbak voltunk ezen a hétvégén. Egy ponton valóban úgy tűnt, hogy akár a dobogóért is harcolhatunk, de amikor száraz körülmények között zajlott a verseny, a tempónk alapján sehol nem voltunk” – idézi az Autosport a Ferrari spanyol versenyzőjét.

    „Azonban nagyon jól sikerült kiviteleznünk a versenyt, hiszen egész idő alatt nálunk sokkal gyorsabb autókkal harcoltunk, olyanokkal, akikkel nem voltunk egy szinten. Emiatt büszkének kell lennünk az ötödik helyre. Persze azzal nem vagyok elégedett, amilyen érzést az autó nyújtott, és hogy mennyire küszködtem vele a pályán. Az biztos, hogy a szezonbeli egyik legjobb teljesítményemet nyújtottam.”

    „A taktika húzásaink is jók voltak, leszámítva, hogy az első kerékcserét már az első kör végén meg kellett volna ejtenünk, de egy körrel tovább kint maradtunk. Minden más tökéletes volt.”

  • Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    A Mercedes taktika baklövése nyomán komoly kihagyott lehetőség miatt kesereg Lewis Hamilton és George Russell a Holland Nagydíj után. Hamilton szerint az autó tempója a legjobbak szintén volt, Russell csak negyed körig érezte magát nyeregben.

    Már a verseny elején félresiklott a Mercedes két pilótájának vasárnap délutánja Zandvoortban, hiszen a csapat az utolsók között reagált a közvetlenül a rajt után megérkező esőre, és csak a harmadik körben hívta ki kerékcserére a pilótáit, akik ekkor már a mezőny utolsó negyedébe tértek vissza a bokszból.

    Russell egyedüliként kemény keverékekre váltva vészelte át újabb kerékcsere nélkül a futam közepét a következő viharig, míg Hamilton a Mercedes erős tempóját kihasználva próbált előrébb törni, végül azonban a hétszeres világbajnok hatodik helyéért járó nyolc ponttal kellett beérnie a csapatnak ezen a hétvégén, ami mindkét pilóta szerint jóval komolyabb esélyeket tartogatott számukra.

    „Amikor megjött az eső, rossz döntést hoztunk. A csapat döntése volt, és megfizettünk érte, de miután visszatértem az utolsó helyre, szerintem jó példát mutattunk arról, hogy minden botlás után leszegett fejjel tovább kell próbálkozni – fogalmazott Hamilton a Sky Sportsnak. – Folyamatosan üldöztem valakit, meg tudtam előzni egy McLarent is, ami ezen a pályán nem valami könnyű, és a végén (Carlos) Sainznál is gyorsabb voltam, csak szükségem lett volna a DRS-re.”

    A versenyt Max Verstappen nyerte, aki szárazon, kisebb és nagyobb esőben is kontroll alatt tartotta a körülményeket, ám Hamilton úgy érzi, egy ideális napon nem Fernando Alonso lett volna a holland legközelebbi ellenfele.

    „Szerintem a mai körülmények között, ha végig a helyes döntéseket hozzuk, meglett volna a tempóm ahhoz, hogy az első két helyért küzdjek. Hogy őszinte legyek, szerintem Maxszel is hacolhattam volna. Száraz pályán sem volt messze tőlük a tempónk. Nem azt mondom, hogy legyőztük volna őket, de ott lehettünk volna, ha minden jól alakul” – vázolta sejtését a hétszeres világbajnok.

    Alonso: Nem akartam előzni, nehogy ne engedjenek ki a pályáról

    Russell a piros zászló utáni újraindításnak a 8. helyről rugaszkodott neki, ám a Lando Norrisszal való csata során defektet kapott, ezzel pedig elszállt az esélye a pontszerzésre.

    „Kár ezért a délutánért, mert nagyon gyors autónk volt, de az időjárás ellenünk dolgozott és a döntéseink sem voltak a legjobbak. Utána kell járnunk, hogy mit rontottunk el, mert az biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottunk el” – fogalmazott a fiatalabbik brit.

    „Arra számítottunk, hogy az eső csak egy-két percig fog tartani, végül azonban majdnem tíz percig esett. A pálya már az intermediate gumik számára volt ideális, de úgy éreztem, ki tudok még tartani egy vagy két körig, ha az eső tényleg elvonul pár perc alatt – ám végül nem így lett.”

    „Egy negyed körön keresztül hittem azt, hogy nagyszerű eredmény van kilátásban, amikor a verseny elején az élre kerültem, és a hozzám eljutó információkból azt gondoltam, hogy a többiek hoztak rossz döntést a bokszkiállással. Élvezetes volt, amíg tartott – de sajnos nem sokáig.”

    „Inkább legyen gyors autónk egy rossz napon, mint fordítva, de ez akkor is egy nagy kihagyott lehetőség volt.”

    Russell szerint Zandvoort az erősebb pályáik egyike volt a szezon második felében, a jövő hétvégén Monzában nehezebb versenyre számít, hiszen a Mercedes idén az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon eddig kevésbé teljesített jól.

  • Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan a 9. siker

    Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan a 9. siker

    A csapadék éppen a rajt pillanatában kezdett rá, ami meg is alapozott az első 20 kör káoszának a Forma-1-es Holland Nagydíjon. A végjátékban egy még erősebb vihar a piros zászlót is előcsalogatta, de Max Verstappen ellenállt a körülmények és az őt üldöző Fernando Alonso kihívásának zsinórban 9. győzelméért. Pierre Gasly 3. helye az Alpine-nal viszont meglepetés.

    Az F1-be való visszatérése óta harmadszor rendezett nagydíjat Zandvoort, és azonosság volt az eddigi három rajtrácsban, hogy mindegyiken Max Verstappen állt a pole-pozícióban, különbség azonban, hogy idén az előrejelzéseknek megfelelően eső is érkezett vasárnapra.

    A pálya száraz volt a rajprocedúra során, ám kényes pillanatban, a felvezető kör során kezdett el csepegni az eső. Mindenki slick gumikon várta a piros lámpák kialvását, miközben az eső intenzitása egyre erősödött. Verstappen megőrizte a vezetést Lando Norris előtt, az ötödik helyről induló Fernando Alonso viszont egy szemfüles manőverrel, a döntött 3-as kanyar belső ívén elment Alexander Albon és George Russell mellett is.

    Már az első kör végén érkeztek pilóták a bokszba intermediate gumikért, ám a mezőny első feléből ekkor még csak Sergio Pérez és Charles Leclerc. Ez volt a legideálisabb taktikai húzás, ám Leclerc nem tudott belőle profitálni, hiszen nem várta őt gumikkal a szerelőcsapata. A csapatrádió alapján a monacói önállóan hozta meg a döntést a kiállásról, de erről csak akkor szólt, amikor már behajtott a bokszutcába, így a Ferrarinak nem volt ideje felkészülni.

    A második kör végén állt ki kerékcserére Verstappen és Alonso, de már ők is időt veszítettek a leggyorsabban reagálókhoz képest. Jelentős mennyiségű víz érkezett a pályára, ám az eső hamar elállt, így a csapatok azt mérlegelték, érdemesebb-e slickeken kint maradni és átvészelni néhány küzdelmes kört. Úgy ítélve, hogy a pálya nem szárad fel a kellő gyorsasággal, Mercedes csak a harmadik kör végén hívta ki két autóját, ezzel a késői reagálással azonban Lewis Hamilton és Russell is a mezőny utolsó harmadában találta magát.

    Mire azonban Russell a bokszba hajtott, az egy kiállásnyi hátrányból érkező Pérez már meg is előzte őt és átvette a vezetést egy olyan kör végén, amelyben közel 20 másodperccel volt gyorsabb a slick gumis Mercedesnél.

    Az élen a negyedik kör kezdetén első körös kerékcserélők álltak Pérez, Kuna-jü Csou, Pierre Gasly sorrendben. A mexikói előnye 15 másodperc volt a csak egyetlen körrel később kiálló Verstappennel szemben, de a holland hamar előreverekedte magát a második helyre és nagy lépésekkel zárkózott csapattársára is, egyik körben négy másodpercet hozva rajta az intereken.

    Volt öt versenyző (Albon, Oscar Piastri, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Logan Sargeant) akik nem cseréltek kereket és slickeken várták ki a körülmények javulását. Eközben a mezőny végére csúsztak, de miután a 10. kör környékén a többiek megkezdték az interek visszacserélésének során, ők is visszatértek a meccsbe.

    Verstappennek pedig nem is kellett a pályán előznie az első helyért, megoldotta ezt helyette a Red Bull, akik őt hívták ki korábban lágy keverékekért, így a bokszban került az interjeitől utolsóként, a 13. körben megszabaduló Pérez elé. Mögéjük Gasly megelőzésével Alonso jött fel a harmadik helyre.

    A 15. körben Sargent hibázott, és akárcsak az időmérőn, száradó pályán csattant a falba a Williamsével, ezúttal a 8-as kanyarban. Néhány körre a biztonsági autó gyűjtötte maga mögé a mezőnyt, amit követően az immár teljesen száraz pályán normalizálódott a verseny folyása.

    Történt egy újabb kör kerékcsere slick gumikért, amely során Alonso veszített időt, de Sainz megelőzésével visszavette a harmadik helyet. Leclerc pedig feladta a futamot, miután a verseny elején egy Piastrival való koccanás során nemcsak az azóta lecserélt első szárnya, hanem a padlólemeze is megsérült, így nem volt képes erős tempóra, és még a hétvégén debütáló Liam Lawson is megelőzte őt egyszer a csatájuk során.

    A futam utolsó harmadához érve azonban a csapatok sorra értesítették pilótáikat arról, hogy egy újabb, a korábbinál sokkal erősebb vihar érkezik. A 72 körös futam 61. körében Pérez vezetésével meg is kezdődtek a kerékcserék – Verstappen egy körrel később érkezett, de megőrizte a vezetést.

    Az eső pedig eközben tényleg trópusi mértékeket öltött, több pilóta alatt is elúszott az autó az 1-es kanyarban: Pérez a fal érintésével tért csak vissza a pályára, pozíciót veszítve Alonsóval szemben, nem sokkal később pedig Csou nagy sebességgel csapódott a falba az Alfa Romeóval – a kínai pilóta épségben kiszállt, ám a versenyirányítás piros zászlós leállást rendelt el. Ezt megelőzően csak Esteban Ocon kapott extrém esőgumit, majd Verstappen újból kiállt ilyenekért (vezetése továbbra sem volt veszélyben), míg Pérezt a bokszban érte a piros zászló.

    A 65. kör telt el ekkorra, a kavarodást gyorsan megoldva pedig az FIA gyorsan kiadta a mezőny sorrendjét a várható újraindítás esetére: Verstappen, Alonso, Pérez, Gasly, Sainz, Hamilton.

    A vihar nem tartott sokáig, így nem volt ok arra, hogy idő előtt véget vessenek a versenynek, bár eltelt várakozással háromnegyed óra, mire az autók – kötelezően intermediate gumikon – kihajthattak a bokszból a már kezelhetően vizes pályára. A maradék nyolc körből kettőt tett még meg a mezőny a biztonsági autó mögött a repülőrajtos folytatás előtt.

    Az újraindítás utáni első versenykörben Alonso igyekezett Verstappenen maradni, Pérezt öt másodperces időbüntetésről értesítették bokszutcai gyorshajtásért, míg Russell a bokszba hajtott, miután defektet kapott a Norrisszal való koccanás során a 7. helyért folyó harcban.

    A hátralévő körökben Verstappen el tudott lépni, hogy egy ilyen kihívásokkal teli futamon szerezze meg zsinórban kilencedik futamgyőzelmét, beállítva ezzel Sebastian Vettel rekordját. Kanada óta először tért vissza a dobogóra az Aston Martin Fernando Alonsóval, míg a harmadik helyet az Alpine-nal Pierre Gasly szerezte meg, profitálva Pérez büntetéséből. A mexikói a negyedik, mögötte Sainz, Hamilton, Norris, Albon, Piastri és Ocon szereztek pontot.

     

    A Holland Nagydíj végeredménye:

    # Versenyző Csapat Hátrány Kör
    1 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 72
    2 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 3.744 72
    3 Pierre Gasly Alpine-Renault 7.058 72
    4 Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 10.068 72
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 12.541 72
    6 Lewis Hamilton Mercedes 13.209 72
    7 Lando Norris McLaren-Mercedes 13.232 72
    8 Alexander Albon Williams-Mercedes 15.155 72
    9 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 16.580 72
    10 Esteban Ocon Alpine-Renault 18.346 72
    11 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 20.087 72
    12 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 20.840 72
    13 Liam Lawson AlphaTauri-Honda RBPT 26.147 72
    14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 26.410 72
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 27.388 72
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 29.893 72
    17 George Russell Mercedes 55.754 72
    Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 62
    Charles Leclerc Ferrari 41
    Logan Sargeant Williams-Mercedes 14
    Daniel Ricciardo AlphaTauri-Honda RBPT 0