Szerző: Bognár Viktor

  • Kettővel ezelőtti futam eredményét formálná teljesen át utólag a Haas

    Kettővel ezelőtti futam eredményét formálná teljesen át utólag a Haas

    90 másodperces büntetés Sergio Pérezre, négy helyezésnyi előrelépés Nico Hülkenbergnek? A Haas közel két hétnyi adatgyűjtés után készül a pályán kívül pontokat hozni fő bajnoki riválisain, ehhez pedig az Egyesült Államok Nagydíja végeredményének felülvizsgálatát kéri.

    Austinban – hasonlóan a Spielbergben és a Luszailban látottakhoz a szezon korábbi szakaszában – nagy hangsúly helyeződött a pályaelhagyások ügyére az F1-es versenyhétvége során, a sportfelügyelők gyakran töröltek köröket vagy osztottak ki büntetéseket, amikor egy versenyzőt azon kaptak, hogy a pálya határát jelző fehér vonalon kívül vett be egy-egy kanyart.

    Már a hétvége során kiderült azonban, hogy nem minden kanyarban lépnek fel hasonló szigorral a versenyzőkkel szemben, a 6-osban történt pályaelhagyások rendre büntetlenül maradtak, erre felfigyelve pedig több pilóta sem törődött az ottani pályahatárokkal. A futamot követően Niels Wittich versenyigazgatónak volt is egy elejtett megjegyzése annak kapcsán, hogy az ominózus helyen nem elég jók az FIA kamerájának felvételei ahhoz, hogy azok alapján egyértelmű döntést lehessen hozni a pályaelhagyások tényéről.

    Ezen a nyomon indult el a Haas, amelynek versenyzője, Nico Hülkenberg – a kizárásokat követően – a 11. helyen ért célba, éppen a pontszerző helyeken kívül. A csapat az eltelt időben alaposan végigvizsgálta a Hülkenberg előtt végző pilóták fedélzeti kamerás felvételeit, azok alapján pedig megállapította, hogy a 6-os kanyarban történt pályaelhagyások miatt többek büntetését is elmulasztották.

    Amint az Auto Motor und Sport arról most beszámol, az FIA állítása szerint a felügyelőknek a futam alatt nem volt hozzáférésük az autók belső kamerás felvételeihez. Azok viszont a futam után bárki számára hozzáférhetővé váltak, erre hivatkozva érvel most a Haas azzal, hogy új bizonyítékok kerültek elő, ami szükséges ahhoz, hogy az FIA elfogadja az ügy felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet.

    A kérelem benyújtására 14 nap áll a csapatok rendelkezésére a futam leintését követően, a Haas pedig november 3-án, 12 nap elteltével tette ezt meg, vagyis még éppen a határidőn belül.

    A csapat számításai szerint a Hülkenberg előtt végző pilóták közül négynek is olyan mértékű időbüntetés járna, hogy azzal a német mögé kerülnének a rangsorban: így járna Logan Sargeant (aki eredetileg 10. lett), Alexander Albon (9.), Lance Stroll (7.) és még a negyedik helyen rangsorolt Sergio Pérez is. Az amerikai istálló szerint a mexikói következetesen elhagyta a pályát a 6-os kanyarban, és összesen 90 másodperces időhozzáadás illetné őt, írja az AMuS.

    Ha a Haas panaszát elfogadják, csak az első három helyezett sorrendje maradna érintetlen az austini futamon: Max Verstappen nyert Lando Norris és Carlos Sainz előtt, noha a dobogósok kiléte is változott már Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után pár órával a leintést követően.

    A negyedik helytől lefelé viszont a jelenleg hivatalos Pérez, Russell, Gasly, Stroll, Cunoda, Albon, Sargeant sorrend helyett Russell, Gasly, Cunoda, Hülkenberg, Bottas, Sargeant és Pérez lehetne a módosított végeredmény.

    A Haas az előző hétvégén, Mexikóvárosban a konstruktőri tabella utolsó helyére csúszott, a csata pedig egyre csak éleződik az amerikaiak és közvetlen riválisaik között. Bár a módosított eredménnyel az Alfa Romeo és az AlphaTauri egyaránt néggyel több pontot tehetne zsebre, a Haas pontjainak száma hattal nőne, emiatt éri meg a csapatnak bebizonyítani a saját igazát.

  • Újabb sprint pole-ja lett a McLarené Alonso és Ocon különös ütközése után

    Újabb sprint pole-ja lett a McLarené Alonso és Ocon különös ütközése után

    Katar után Brazíliában is a McLaren kezdheti az élről a sprintversenyt, ezúttal Lando Norris tudta legyőzni a két Red Bullt. A sprint időmérője Fernando Alonso és Esteban Ocon balesete miatt fél órán át állt.

    A pénteki időmérő végén tapasztalt viharnak és nyomasztóan sötét égboltnak nyoma sem volt már szombaton, amikor kezdetét vette a nap későbbi részében sorra kerülő sprintverseny kvalifikációja.

    A 12 perces SQ1 az utolsó percben történt különös balesetről maradt emlékezetes, amikor piros zászlót lengettek be, miután Esteban Ocon a falnak csapódott az első szektorban. Mint a visszajátszásból kiderült, a francia pilóta tavalyi csapattársával, Fernando Alonsóval ütközött a 3-as kanyar kijáratánál.

    A baleset körülményei nem mindennapiak, és a két pilóta belső kamerája más-más megvilágításba helyezi a történteken: Ocon volt gyorskörön a kettőjük közül, ám autója megcsúszott a kerékvetőn, ami miatt korrigálnia kellett, és ennek következtében találta el Alonso Aston Martinjának bal oldalát. A spanyol azonban enyhén balra mozdította az autóját az ütközés előtt, ami az ő felelősségét is felvetheti. Az incidenst vizsgálat alá helyezték.

    https://twitter.com/kerberos75368/status/1720810651168235564

    Közel félórás piros zászlós leállás következett, ugyanis helyre kellett állítani az Alpine által megrongált gumifalat. Ocon összetört autója a 16. helyen zárva mindenképp kiesett, de a bal első felfüggesztésénél sérülést szerzett Aston Martint sem sikerült időben megjavítani, így Alonso sem folytathatta. Az SQ1 utolsó gyorskörei elmaradtak, búcsúzott a vasárnapra harmadik rajthellyel rendelkező Lance Stroll is.

    Az SQ2 Norris elsőségével ért véget, a négy legerősebb csapat mellett pedig ezúttal az AlphaTauri jutott be az utolsó fordulóba mindkét pilótájával. Az első két szakasz eredményei ismét bizonyították, mennyire közel van egymáshoz a teljes mezőny teljesítménye Interlagosban: az SQ1-ben 819 ezredmásodperc választotta el a 20 autót, az SQ2-ben pedig 651 ezred volt a 14 állva maradt autó között.

    Eddig a pontig mindenkinek a közepes keverékű gumik használata volt kötelező, az SQ3-ban viszont már a lágyaké volt a főszerep. Néhány percnyi várakozás után mindenki csak egy gyorskörre érkezett, így hirtelen alakult ki a sprintverseny rajtsorrendje. A legjobb időt, 1:10,622-vel Norris futotta, ezzel övé lett az első hely a rövid futamra. Max Verstappen 61 ezred hátránnyal második, Sergio Pérez 134 ezredes lemaradással a harmadik, őket George Russell, Lewis Hamilton és Juki Cunoda követi. Charles Leclerc és Carlos Sainz csak a 7. és a 9. lett, a másik McLarennel Oscar Piastri pedig csak a 10.

    A sprintverseny közép-európai idő szerint 19:30-kor kezdődik.

    A sprint időmérőjének végeredménye:

    Interlagos, sprintszétlövés
    Fotó: F1 Twitter
  • Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    A versenyzőket is letaglózta, mit okozott az időjárás a környezettel és az autójuk viselkedésével az interlagosi F1-es időmérő edzésen, aminek a hirtelen beköszöntött vihar miatt idő előtt véget vetettek.

    „Éjszaka van” – állapította meg Fernando Alonso a rádióban, miután visszatért a garázsba a Q3-ban. Pedig helyi idő szerint még csak délután negyed ötnél járt az óra Sao Paulóban, ám az egyik pillanatról a másikra feketévé változó égbolt a pályára ereszkedő felhőkkel valóban ezt az érzést keltette a helyszínen tartózkodókban.

    Az időmérő első két szakasza még száraz körülmények között zajlott, a Q3-ban azonban mindenki igyekezett gyorsan megfutni első mért körét, hiszen a vihar már a levegőben lógott. Az első menetek után azonban tarthatatlanná váltak a körülmények és nem volt értelme folytatni.

    „A karrierem során sohasem tapasztaltam még ilyet. Még nem is esett, de az autót mégis rendkívül nehéz volt vezetni, egyáltalán nem volt tapadásom. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen visszajövök a bokszba a kör végén” – nyilatkozta Charles Leclerc, akit őszintén meglepett, hogy végül a második helyre volt jó a próbálkozása.

    Ugyanis a többi versenyző is pontosan így érezte magát az autóban. George Russell a leglassabbnak gondolta magát, és szintén a bokszba való azonnali visszatérést fontolgatta, de végül hatodik lett. Max Verstappenen még a rádióban őszinte meglepődés lett úrrá, amikor a krónikus tapadáshiánnyal teljesített köre végén mérnöke közölte vele, hogy övé a legjobb idő. A holland végül arra gyanakodott, a szintén extrém módon felerősödött és megváltozott irányú szél adhatta ezt a furcsa érzést a pilótáknak.

    „Ez egészen őrületes. Soha nem láttam még ilyen drasztikus időjárásváltozást, mint ez” – hüledezett Russell az időmérőt követő interjúk során. Ekkorra már az özönvízszerű eső is elérte a pályát, ami komoly pusztításokat is végzett.

    A szél több darabot, ponyvát is lesodort a fedett lelátók tetőszerkezetéből, a pálya környékén ténykedő egyik fotós pedig arról számolt be, hogy egy lelátó össze is rogyott az időjárási körülmények következtében. Személyi sérülésekről egyelőre nincs hír.

    A televíziós kamerák tanúsága szerint a célegyenest leszakadt ágakkal szórtra tele a vihar, így mindenképp szükség lesz a pálya feltakarítására is, mielőtt szombaton folytatódhat a pályaaktivitás Interlagosban.

  • A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Késve kezdődött, aztán viszont a kelleténél korábban véget ért a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőrő edzése, amelynek végét elmosta az eső, a kritikus pillanatban jó időt futó Max Verstappen idejét így már nem tudták kihívni a riválisok.

    Sprintversenyes hétvége lévén az első pénteki szabadedzésről azonnal az időmérő edzésre ugrott a mezőny pénteken, ami viszont 15 perces csúszással kezdődött. Ennek oka az volt, hogy a megelőző betétesemény, a Porsche-szuperkupa autói némi törmeléket hagytak a pályán, aminek eltakarítása több időt vett igénybe. Az elővigyázatosság igényét fokozta, hogy az edzés után aggodalmak ébredtek annak kapcsán is, hogy három versenyző – Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Esteban Ocon – is defektet kapott, némi ijedtséget okozva a Pirellinél.

    Az időmérő előtt egy húszperces eső is elérte Interlagost, de az akciónak már ismét száraz körülmények között vághatott neki a mezőny, noha az eső lába végig a levegőben lógott, és időnként jelentettek cseppeket a pilóták az első két szakaszban.

    A Q1 nem fedte fel az erőviszonyokat, hiszen a George Russell-lel az élen végző Mercedes, valamint a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is hasonló tempóra volt képes. Az első szakasz áldozataként búcsúzott a két AlphaTauri és a két Alfa Romeo mellett Logan Sargeant.

    A Q2 talán a valaha volt legszorosabb középső szakasz volt egy időmérő edzésen a lebonyolítási rendszer 2006-os bevezetése óta: Lando Norrisé lett a leggyorsabb idő 1:10,021-gyel, de a 10. helyen továbbjutó Lance Stroll lemaradása is csak 354 ezred volt, és a 15. Alexander Alboné is csupán 819 – ráadásul neki is volt ennél gyorsabb köre, amit egy apró pályaelhagyás miatt vettek el, enélkül pedig mindenki hét tizeden belül végzett az első helyhez képest!

    Bár a szorosság elméletben nagyobb keveredést eredményezhetne, mégis az öt legerősebb csapat autói kerekedtek felül, miközben kiesett Nico Hülkenberg, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen és Albon.

    A Q3 kezdetére horrorisztikusan feketévé változott a felhők színe a pálya felett, fokozatosan pedig az eső is elkezdett erősödni. Mindenki slickeken hajtott ki, egy gyorskörre ugyanis még éppen futotta a körülményekből. Verstappen az elsők között érkezett, és ezt kihasználva 1:10,727-tel megfutotta a legjobb időt, aminél senki nem tudott jobbat menni. Leclerc három tizeddel mögötte a második, és jól jött ki a lépés az Aston Martinoknak is, hiszen Stroll szezonbeli legjobb rajthelyezésével a harmadik, Alonso pedig a negyedik lett. Az eső és a szél is felerősödött, a pálya a borús égbolt alatt szinte sötétségbe borult, és bár még bőven volt idő a Q3-ból, értelme már nem maradt újra próbálkozni. Az FIA piros zászlóval véglegesen le is állította az időmérőt.

    A Mercedeseké a harmadik sor Hamilton vezetésével, a körülmények nagy vesztese az eddig remeklő McLaren lett, hiszen Norris csak 7. lett, Oscar Piastri pedig egy kicsúszás után 10. Sergio Pérez az emiatt lengetett sárga zászlónak lett áldozata, így ismét rossz rajthelyet, csak a kilencediket szerezte meg a vasárnapi futamra.

    A szombat teljes egészében a sprint körül forog majd, közép-európai idő szerint 15 órakor annak időmérőjével, majd 19:30-kor magával a sprintfutammal.

    Az időmérő végeredménye:

    Interlagos, időmérő
    Fotó: F1 Twitter
  • Beköszöntek a „következmények”? Bocsánatot kért az Alonso-pletyka kirobbantója

    Beköszöntek a „következmények”? Bocsánatot kért az Alonso-pletyka kirobbantója

    Úgy tűnik, öt nappal a fellángolást követően teljesen ki is alhat a mexikói F1-es hétvégét követően szárnyra kapott pletyka, amely egy senkit meg nem nevező egymondatos üzenetből pillanatok alatt duzzadt akkorára, hogy a fél paddock már a Red Bull jövő évi ülésében látta Fernando Alonsót.

    Hogy hogyan alakult a történet, azt az elmúlt napokban mi is részletesen dokumentáltuk. Az egész egy elismert spanyol újságíró, Albert Fabrega Twitter-üzenetéből indult, amit a Mexikóvárosi Nagydíj leintését követően pár órával osztott meg: „Nem akarom elhinni a pletykát, amit az imént mondtak nekem a paddockban. Nem.”

    Bár ő maga nem említett neveket, az üzenet minden sejtésnél nagyobb lendületet kapott a közösségi médiában, amire több ismertebb és kevésbé ismert platform és személy is reagált saját vélt vagy valós sejtéseivel, a darabok pedig szélsebesen álltak össze egy olyan bombasztikus történetté, miszerint az Aston Martin F1-es csapata máris eladósorba kerülhet, aminek nyomán Fernando Alonso már 2024-re az egyik Red Bullban köthet ki a gyengélkedő Sergio Pérez helyén.

    A spanyol pilóta Interlagosba érkezve nem volt lenyűgözve az őt központba helyező, lojalitását megkérdőjelező híresztelésektől, és azt mondta, „elintézem, hogy ennek legyenek következményei”.

    Alonso üzent a pletyka után: Ennek következményei lesznek

    A következmények mibenlétéről nem óhajtott részleteket elárulni a kétszeres világbajnok, ám nem biztos, hogy teljesen független ettől, hogy Fabrega pénteken, pár órával az interlagosi időmérő edzés előtt egy utolsó, rövid üzenettel még visszatért a témához.

    „Bocsánatot kérek a paddockban hallott pletykával kapcsolatos tweetjeim miatt. Hiba volt, és bocsánatot kérek mindenkitől, akit ezzel megsértettem” – írta Fabrega, egyúttal le is tiltva a hozzászólási lehetőséget a Twitter-bejegyzései alatt.

  • Pérez: „Biztos, hogy Max segíteni fog.” Verstappen: „Mindenkinek jobb, ha nem”

    Pérez: „Biztos, hogy Max segíteni fog.” Verstappen: „Mindenkinek jobb, ha nem”

    Déjá vu-érzésekkel készülhet a Red Bull pilótapárosa az interlagosi versenyre, hiszen adott esetben Sergio Péreznek ismét elkélne Max Verstappen segítsége a bajnoki második helyezésért folyó harcban. Tavaly azonban nem sült el jól az eziránti kérelem.

    Pérez húsz pont előnnyel rendelkezik Lewis Hamilton előtt az egyéni világbajnoki pontverseny második helyén, ami a Red Bull technikai fölényét ismerve elegendő lehetne, ám a mexikói az utóbbi futamokon ismét gyenge formát mutat, az elmúlt hetek trendjei alapján pedig könnyen elképzelhető, hogy a brit beéri őt a 2023-as szezonból hátralévő három futam és egy sprint alatt. A hétszeres világbajnok Hamilton ugyan lépten-nyomon elmondja, hogy számára nincs különbség a második és a harmadik hely között, a Red Bull számára azonban fontos lenne, hogy Pérez megőrizze a helyezését, hiszen még sohasem zártak az első két helyen egy bajnoki szezont.

    2022-ben is erre tett kísérletet a Red Bull, amikor szintén már Verstappen biztos világbajnoki címével érkeztek a szezon utolsó előtti állomására Interlagosba, Pérez pedig akkor Charles Leclerc-rel harcolt a második pozíció megszerzéséért. A verseny nem alakult jól az energiaitalosok két pilótája számára, akik csak a 6. és a 7. helyen haladtak a futam utolsó köreiben. Pérez ekkor maga elé engedte Verstappent, hátha ő el tudja még kapni az előttük állókat, ám ez nem sikerült a hollandnak sem. Az utolsó körben azonban a mexikói hiába várta, hogy visszakapja a pozíciót, és a csapat is hiába kérte erre világbajnokát.

    „Soha többé ne kérj tőlem ilyet” – feleselt akkor vissza a holland a rádión. A történtek kapcsán Pérez megjegyezte „ez megmutatja, ki is ő valójában”.

    Pérez ezzel két pontot bukott, a bajnoki második helyről viszont végül hárommal maradt el Leclerc mögött. A két pilóta állítólag rendezte egymás között az ügyet a későbbiekben, ám idén ismét olyan helyzetben érkeztek Brazíliába, amikor jól jöhetne számára csapattársa segítsége – feltéve persze, hogy Verstappen ezúttal nem fut tökéletes hétvégét, és egymáshoz közel lesz a két pilóta a pályán a futam egy pontján.

    A tavalyi emlékek nemcsak Pérezben, de a sajtó képviselőiben is élénken élnek, így a mexikói meg is kapta a kérdést, számít-e csapattársa segítségére.

    „Nem gondolkodtunk ezen. De ha ilyen helyzet állna elő, biztos vagyok benne, hogy támogatást kapnék tőle” – idézi Pérezt az Autosport.

    Verstappen ezen témával kapcsolatos véleménye azonban nem feltétlenül áll összhangban csapattársáéval, a holland ugyanis arra tett utalást, hogy jobb lenne, ha Pérez összeszedné magát az elmúlt hetek zűrös futamai után, és a békesség megőrzése érdekében nem tőle kérné, hogy húzódjon félre.

    „Végső soron szerintem nem mindig rajtam kellene múlnia, hogy meglegyenek a pontok. Bízok benne, hogy Checo elöl tud maradni, hiszen általában véve miénk a leggyorsabb autó. Tavaly nem beszéltük át eléggé a dolgot a verseny előtt. De reméljük, hogy most nem áll majd fenn ilyen helyzet, mindenkinek ez lenne a legjobb” – fogalmazott Verstappen.

  • Kettős Ferrari-vezetés és egy furcsa ütközés az egyetlen interlagosi edzésen

    Kettős Ferrari-vezetés és egy furcsa ütközés az egyetlen interlagosi edzésen

    Carlos Sainz vezetésével ért véget az első és egyetlen F1-es szabadedzés Brazíliában, az eltérő gumikeverékek miatt azonban keveset lehet kiolvasni az eredményekből az időmérő előtt.

    Amióta létezik a sprintversenyek intézménye, az interlagosi pálya minden évben ilyen különleges lebonyolítási rend szerint zajlott: így történik ez tehát immár zsinórban a harmadik évben is.

    Ez azt jelenti, hogy egyetlen szabadedzésük volt a csapatoknak és a versenyzőknek felkészülni az előttük álló két időmérőre és két versenyre, erre az egy gyakorlásra pedig csak még fokozottabb figyelem hárul azóta, hogy a legutóbbi sprinthétvégén, Austinban a kevés edzésidő elismerten hozzájárult az autó kopólemezét a megengedettnél jobban használó Lewis Hamilton és Charles Leclerc vasárnapi kizárásához.

    Az időjárás legalább megkímélte a mezőnyt erre a 60 percre: bár a hétvége során az eső többszöri megjelenésére számítanak az előrejelzések, egyelőre száraz maradt a pálya.

    Pár órával a kezdés előtt jelentették be, hogy az interlagosi pálya 2030-ig meghosszabbította szerződését az F1-gyel, így a következő hét évben is biztosan ellátogat még a sport erre a közkedvelt helyszínre.

    Vesztegetni való idő híján a mezőny azonnal munkához látott: eleinte mindenki a kemény keverékű gumikat használta, majd fokozatosan a többségnél előkerültek a sárga vagy a piros oldalfalú abroncsok is. Az elsőként közepesekre váltó George Russell ekkor az élre állt, az elsőként lágyakat felrakató két Haas pedig egy ideig közvetlenül mögötte állt a sorrendben.

    Nico Hülkenberg azonban az utolsó négy percig éltképes második pozíciója mellett egy furcsa ütközéssel is észrevetette magát. Az edzés felénél jártunk, amikor az utolsó kanyarban a gyorskörére készülő német nem figyelt eléggé a mögötte nagyobb tempóval érkező Lando Norrisra, s megkezdte a kanyarodást, amikor az őt megelőző McLaren még mellette volt. Norris jobb hátsó és Hülkenberg bal első kereke összecsattant, de mindketten folytatni tudták, és az autók is megúszták sérülés nélkül.

    https://twitter.com/kerberos75368/status/1720457117323133324

    A végén a két Ferrari futott erős lágygumis kört, akik így egyaránt átugrották Russellt: Carlos Sainz 1:11,732-vel az első, Leclerc pedig 108 ezreddel csapattársa mögött a második lett.

    A két Red Bull és Fernando Alonso Aston Martinja különös programtervet teljesítve csak a kemény keverékeken futott, így a konstruktőri bajnok istálló autói messze is kerültek a legjobb helyezésektől. De a 18. és a 20. helyen záró McLarenek is csak bejárattak egy-egy lágyabb keveréket, előrevetítve, hogy érdekes taktikázás, kalkulálás várható a gumihasználat kapcsán a hétvége további részében.

    A vasárnapi rajtrácsról döntő időmérő edzés pénteken közép-európai idő szerint 19 órakor kezdődik.

    A szabadedzés végeredménye:

    Interlagos, szabadedzés
    Fotó: F1 Twitter
  • Arathat-e ismét csodagyőzelmet Interlagosban a Mercedes?

    Arathat-e ismét csodagyőzelmet Interlagosban a Mercedes?

    A Mercedes tavalyi egyetlen győzelmének helyszínére érkezik a hétvégén a Forma-1-es mezőny, az elmúlt hetek és az előző év tapasztalatai alapján pedig nem kizárható, hogy a csapat ismét itt talál rá régi formájára.

    A brackley-i istálló legutóbbi négy győzelméből kettő az interlagosi pályán született. A 2021-es kétségtelenül Lewis Hamilton legnagyszerűbb győzelmei közé tartozik, hiszen a brit büntetések miatt a rajtrács végéről küzdötte fel magát a dobogó tetejére a sprint és a vasárnapi futam együttese alatt, ami komoly fegyverténynek számított a Max Verstappennel való bajnoki harcában.

    2022-ben George Russell nagy pillanata jött el, aki a sprint megnyerése után a futamon kimaradt a mögötte kibontakozó kalamajkákból, és megszerezte első, máig egyetlen győzelmét. A Mercedesnél azóta elárulták, negatív hatásai is voltak annak az eredménynek, hiszen az év végi fellángolásból tévesen következtettek arra, hogy végre megtalálták a helyes irányt az autó koncepciójával, ám 2023 első harmadában világossá vált számukra, hogy félrevezette őket az a kettős győzelem, és azóta már elkötelezték magukat a filozófiaváltás mellett.

    Idén azonban ismét hasonló helyzetben találja magát a csapat Interlagosba érkezve, mint tavaly. Bár a forma pályáról pályára változik a Red Bull három legközelebbi üldözője, a Mercedes, a Ferrari és a McLaren között, Hamilton Austinban és Mexikóvárosban is második lett Verstappen mögött (még ha előbbi futamról később ki is zárták), a brit pedig a tavalyi formájánál eltökéltebbnek tűnik a pályán mutatott teljesítménye és a nyilatkozatai alapján is. Hamilton lassan két éve vár 104. futamgyőzelmének megszerzésére. Azóta, hogy ő egyszer sem nyert, Verstappen 32 alkalommal állhatott a dobogó tetején, győzelmeinek számában pedig már elérte Hamilton mennyiségének felét.

    Fontos láncszem távozik a Mercedes F1-es csapatától

    „A nehéz kezdésünk és a rajthelyezéseink fényében pozitív, hogy egy második hellyel jöttünk el Mexikóból – kezdte Interlagos előtti motiváló értékelését Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője. – Az autó versenytempója nagyon jónak mutatkozott, noha tudjuk, hogy további munka vár ránk, ha egy hétvége mindhárom napján ki akarjuk hozni a maximumot a W14-esből.”

    „Tudjuk, hogy nagy lépést tettünk előre, de Mexikó arra is rámutatott, hogy olykor még mindig nehéz kiismerni az autót. Arra készülünk, hogy biztos alapokkal érkezzünk meg Interlagosba, és aztán majd meglátjuk, az mire lesz elég. Kellemes emlékeink vannak Brazíliából, különösen az elmúlt két látogatásunkról, hiszen 2021 Lewis látványos győzelmét, 2022 pedig George első győzelmét hozta.”

    Már tavaly is a Red Bull számított az abszolút favoritnak a szezon végén, hiszen Interlagosban a csapat kilenc győzelemből álló sorozata szakadt meg. A Mercedes akkor részben abból is profitált, hogy a vb-címeket behúzó energiaitalosok már nem foglalkoztak az aktuális autó fejlesztésével, és ebben bízhatnak idén is. Az összehasonlításnál azonban érdemes figyelembe venni, hogy a tavalyi brazil futamon a harmadik helyről rajtoló Verstappen végül azért végzett csak a hatodik pozícióban, mert a Senna-S-ben Hamiltonnal lezavart csatája után a bokszba kellett hajtania szárnycserére, ráadásul még egy öt másodperces büntetést is kapott.

  • „Így nem versenghetünk az F1-ben!” – fakadt ki a versenyző

    „Így nem versenghetünk az F1-ben!” – fakadt ki a versenyző

    A Mexikóban a bajnokság utolsó helyére zuhanó Haas versenyzője, Nico Hülkenberg egészen lehangoló véleményt fogalmazott meg a csapat utóbbi hónapokban mutatott formájáról.

    A Haas hosszú idő után Austinban hozott új fejlesztéseket az autójára, ám azok két versenyhétvége alapján nem eredményeztek látványos javulást a csapat formájában és az autókat a szezon kezdete óta emésztő gyors gumikopási gondokban sem. Mexikóban Nico Hülkenberg ugyan sokáig őrizte az utolsó pontszerző helyet Esteban Ocon előtt, végül azonban elfogytak a gumijai – részben amiatt is, hogy a Kevin Magnussen Haasának technikai hiba miatti kicsúszása után elrendelt piros zászló nem jött jól a stratégiája számára –, s a német csak a 13. helyen ért célba.

    Hülkenberg legutóbb a spielbergi sprintfutamon szerzett pontot, azon kívül viszont idén csak egyszer, a melbourne-i káoszban, amikor hetedik lett. A Haasnak Magnussen szingapúri 10. helyezése volt az egyetlen pontja Spielberg óta, így bár a csapat nyáron egy ideig még a hetedik helyet is birtokolta a konstruktőri tabellán, a mexikói hétvégén az AlphaTauri nagy zsákmányolásának köszönhetően visszacsúszott a tizedikre.

    Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    Hülkenberg a futamot a pontszerzésre már teljesen esélytelenül fejezte be, az utolsó körökben pedig elmondása szerint már csak „magának” versenyzett, engedve, hogy megússzon az autó hátulja.

    „Legalább megmutattam a gumis srácoknak, hogy milyen az igazi megcsúszás” – mondta erről a verseny után, amit a The Race idéz. A német ezt követően kritikus hangvételre váltott.

    „Elkerülhetetlenül megfizetjük az árát annak, hogy nem hozunk fejlesztéseket, nem találjuk a teljesítményt. Remélhetőleg ez ébresztőként szolgál mindenki számára a gyárban. Ilyen szinten nem versenghetünk az F1-ben.”

    A Haas csapatvezetője, Günther Steiner nem kritizálhatta pilótáját ezen kijelentéséért, hiszen a monzai hétvégén ő maga is hasonló szavakkal jellemezte az autó a technikai hiányosságait, és most is készséggel elismerte, hogy többet várt a fejlesztésektől az elmúlt két versenyhétvége során.

  • Amikor Schumacher utolérte, az még fájt Prostnak, Verstappen már nem

    Amikor Schumacher utolérte, az még fájt Prostnak, Verstappen már nem

    Rekordhalmozó szezonjában Max Verstappen legutóbb Mexikóban megszerezte 51. Forma-1-es futamgyőzelmét, amivel beérte az örökranglistán Alain Prostot. A francia most elmondta, mit jelent számára, hogy már a negyedik pilóta érte be korábbi rekordját.

    Alain Prost úgy vonult vissza négyszeres világbajnokként az 1993-as szezon végén, hogy 51 futamgyőzelmével ő állt a vonatkozó sikerességi lista élén – a második hely akkor Ayrton Sennáé volt 41-gyel, és a brazil halála miatt már ez a szám sem változott.

    Már egészen 1987 óta Prost vezette a győzelmi örökranglistát – akkor 28. sikerével előzte meg az addigi listavezető Jackie Stewartot –, ám az ő rekordjának aztán a vártnál gyorsabban leáldozott, hiszen Michael Schumacher a 2001-es Magyar Nagydíjon már el is jutott 51-ig, amihez hamarosan további 40-et hozzátett.

    Azóta Prostot beérte a 2016-os Mexikói Nagydíjon Lewis Hamilton (103-mal ő a jelenlegi rekorder), majd a 2018-as Brit Nagydíjon Sebastian Vettel is (ő 53-nál állt meg).

    Az évenként megrendezett futamok növekvő számával, valamint a csapatdominanciák hosszabb fennmaradásával ma és a jövőben már akár egy néhány éves jó sorozattal is Prost egykori rekordjának közelébe lehet kerülni. A most 68 éves legendát az még bántotta, amikor Schumacher felülmúlta őt, de azóta már nem érez semmi különöset, ha valaki beéri őt győzelmek számában.

    „Én voltam az első, aki ezt elérte, és tudtam, hogy a rekordomat egyszer meg fogják dönteni. Amikor Michael elkezdett mindent megnyerni, volt időm felkészülni. [Juan Manuel] Fangio öt bajnoki címének beállítása nem volt annyira fontos számomra, de a győzelmi rekord elveszítése fájt egy kicsit, még ha nem is sírtam miatta” – idézi Prostot a L’Equipe.

    „Max számára az 51 csak egy egyszerű szám. Ha nem vagyok első, akkor a második, harmadik, negyedik hely már nekem sem számít. Egyszerűen csak megtörtént.”

    Prost elárulta, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra ő is elutazik majd, és lesz néhány szép szava Verstappenhez az 51 győzelem apropóján.

    „El akarom neki mondani, hogy ezzel egy exkluzív klubhoz csatlakozott, ami már önmagában nagy eredmény. Azt is tudatni fogom vele, hogy nagyra értékelem az elhivatottságát és a tehetségét. És hozzáteszem majd, hogy nem tesz féltékennyé vagy szomorúvá, ha egy hozzá hasonló kaliberű sportember győz le” – mondta Prost.

    Ha a szezonból hátralévő három versenyt is megnyerné, Verstappen még idén megelőzné Vettelt is a győzelmek számában.