Szerző: Bognár Viktor

  • Verstappen 19 győzelemmel zárta az évet, Pérez elintézte a második helyet a Mercedesnek

    Verstappen 19 győzelemmel zárta az évet, Pérez elintézte a második helyet a Mercedesnek

    Elképesztő csatát hozott az Abu-dzabi Nagydíj végjátéka a Mercedes és a Ferrari között a konstruktőri második helyért, amelyben egy külső tényező, a McLaren ellen szabálytalankodó Sergio Pérez játszotta a főszerepet!

    Las Vegas után ismét egymás mellől rajtolt az első sorban Max Verstappen és Charles Leclerc, és most is a holland jött ki elsőként az első kanyarból. Bár a monacói jobban rugaszkodott el a második helyről, a belső íven nem mert agresszív lenni. A két hátsó hosszú egyenesben szintén közel került ahhoz, hogy szélárnyékból riválisa elé kerüljön, de nem sikerült kiviteleznie az előzést, mire pedig a harmadik körben aktiválhatóvá vált a DRS, Verstappen egy másodpercnél nagyobbra növelte az előnyét.

    Az első körben Lando Norris csatát nyert George Russell ellen, majd a mclarenes hamarosan a csapattársát, Oscar Piastrit is átugorva feljött a harmadik helyre. Russell később a 7. és a 11. kör között hosszú csatát nyert meg Piastri ellen, ezzel javítva a Mercedes esélyeit a Ferrari elleni harcban a konstruktőri második helyért, amelyben a verseny első etapjában az olaszoknak állt a zászló. Bár a 16. helyről kemény keverékeken rajtoló Carlos Sainz még a pontzónán kívül autózott, de Lewis Hamilton is csak a 10. helyen tanyázott, ráadásul első szárnya is megsérült, amikor Pierre Gasly elfékezte magát előtte.

    Juki Cunoda tartotta 6. helyezését, ami – mivel a Williams nem volt harcban a pontokért – éppen elégnek tűnt az AlphaTauri számára, hogy átugorja ellenfelét a konstruktőri 7. helyért folyó harcban. A japán azonban a többiekkel ellentétben egykiállásos taktikával versenyzett, utolsóként érkezve kerékcserére a közepes keverékeken rajtolók közül, és bár ennek köszönhetően néhány körön át vezette a versenyt, kiállását követően már csak a 10. helyen találta magát.

    A második etap kezdetére Verstappennek sikerült az addig csak 1-2 másodperces előnyét 5 másodperc fölé növelni Leclerc-rel szemben, Russell pedig a bokszban megelőzte a lassú kiállást bonyolító Norrist a harmadik helyért, ezzel a Mercedest hozva előnybe a Ferrarival szemben a tabellán.

    A második bokszkiállások után Sergio Pérez kezdett szárnyalni, akinek így esélye nyílt felkapaszkodni a dobogóra. A mexikói azonban a negyedik helyért folyó csatában koccant Norrisszal, emiatt pedig öt másodperces büntetéssel sújtották.

    Végül pedig éppen ez a büntetés mentette meg a Mercedesnek a konstruktőri második helyet. Pérez ugyan megelőzte Russellt, ám az utólagos időhozzáadás miatt végül mégis mögötte végzett. Ha Pérez lett volna a harmadik, akkor – mivel Hamilton 9. lett, Sainz pedig nem szerzett pontot –, a Ferrari éppen négy ponttal szerez többet a Mercedesnél, és pontegyenlőséggel, a szingapúri győzelem miatt övék lett volna a jobb rangsorolás. Pérez büntetése azonban megnyerte a Mercedesnek a konstruktőri második pozíciót. Pedig az utolsó körben még Leclerc is maga elé engedte Pérezt, ezzel segítve a mexikóit, hogy még nagyobb előnyre tehessen szert.

    Az AlphaTaurinak sem sikerült megelőznie a Williamst a tabellán, az egy kiállással végigmenő Cunoda tempója a verseny utolsó harmadára visszaesett, tíz körrel a vége előtt pedig Piastri elvette tőle a faenzaiak számára kulcsfontosságú hatodik helyet.

    Alonso a végén még megelőzte Cunodát a hetedik pozícióért, ezzel pedig garantálta magának a negyedik helyet az egyéni tabellán. Hozzá hasonlóan 206 pontja lett Leclerc-nek is, Norris pedig 205-tel zárta hatodikként a szezont a pontverseny ezen legizgalmasabb részlegében.

    Verstappen pedig hasonló stílusban nyerte meg idei 19. versenyét – ezzel elképesztő magasságba állítva ezt a rekordot –, mint a korábbiak többségét, kevés időt töltve a képernyőn a hivatalos közvetítésben, és nagy, több mint tíz másodperces fölénnyel befutva a második helyezett előtt. A holland példátlan, talán soha meg nem ismételhető dominanciát mutatott 2023-ban: csupán három versenyt nem nyert meg a szezon során, összesen pedig több mint 1000 körön át állt az élen a futamokon, miközben háromszoros világbajnok lett.

    Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
    1 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 1:27:02.624 58
    2 Charles Leclerc Ferrari 17.993 58
    3 George Russell Mercedes 20.328 58
    4 Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 21.453 58
    5 Lando Norris McLaren-Mercedes 24.284 58
    6 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 31.487 58
    7 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 39.512 58
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 43.088 58
    9 Lewis Hamilton Mercedes 44.424 58
    10 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 55.632 58
    11 Daniel Ricciardo AlphaTauri-Honda RBPT 56.229 58
    12 Esteban Ocon Alpine-Renault 1:06.373 58
    13 Pierre Gasly Alpine-Renault 1:10.360 58
    14 Alexander Albon Williams-Mercedes 1:13.184 58
    15 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 1:23.696 58
    16 Logan Sargeant Williams-Mercedes 1:27.791 58
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 1:29.422 58
    18 Carlos Sainz Ferrari 1 kör 57
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 1 kör 57
    20 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1 kör 57
  • Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

    Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

    A 2023-as konstruktőri versengést valószínűleg az utolsó helyen zárja a Haas, s bár a csapatot aligha vigasztalja, hogy ezzel a videóval a szezonzárón a teljes mezőnyt beelőzte az idei cukisági versenyben, azért nézők százezreinek sikerült vele megolvasztani a szívét.

    Idén már több versenyhétvégére is magával vitte Kevin Magnussen a 2021 januárjában született első kislányát, Laurát, aki így hasonlóan már egész kiskorától ismerkedhet a Forma-1 közegével, ahogy azt tehette maga a pilóta is a 90-es években a szintén a királykategóriában versenyző apja, Jan Magnussen oldalán.

    Apa és lánya között az összhang olyan jól működik, hogy az Abu-dzabi Nagydíj időmérője előtt már Laura végezte el az utolsó simításokat ahhoz, hogy a 162 nagydíjrajt rutinjával felvértezett versenyző minden biztonsági előírást betartva hajthasson ki a pályára. Előbb a jobb, majd a bal kesztyűt adta fel apjára, a végén pedig még a sisakrostély lecsapására is ügyelt.

  • Így nyert 500 eurót Verstappen pole-jával a Red Bull főnöke

    Így nyert 500 eurót Verstappen pole-jával a Red Bull főnöke

    Az Abu-dzabi Nagydíj időmérője után a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem csak az első rajtkocka megszerzésének örült, hiszen egy fogadást is megnyert vele. Az ebben nehezen legyőzhető Helmut Marko elmondta, mire is ráztak kezet az időmérő előtt.

    A Red Bull és Max Verstappen dominanciája mellett a csapatnak már a szezon korai szakaszától kezdve nem kellett aggódnia a bajnoki címek sorsa miatt, és akkor sem történik különösebb vész, ha éppen nem ők nyernek meg egy-egy futamot vagy időmérőt. Az istálló természetesen profi módon továbbra is komolyan veszi a dolgát, noha 2023 során olykor érte már őket kritika annak kapcsán, hogy fogadásokat, viccelődéseket kötnek egy-egy győzelemhez, ezzel degradálva ellenfeleit.

    Amikor Verstappen rajtelsősége biztossá vált az Abu-dzabi Nagydíjon, Horner egy szokatlan üzenettel jelentkezett be a holland pilóta rádióján:

    „Szép volt, haver, ezzel nyertél nekem 500 eurót Helmuttól, ami olyan nehéz, mint vért fakasztani egy kőből. Fantasztikus munka!”

    Verstappen is megdöbbenést színlelt válaszként: „Micsoda világban élünk!”

    Akkor a nyilvánosság még nem tudhatta, hogy pontosan miről is szólt a fogadás, noha alighanem Verstappen rajtelsőségéhez volt köthető. Az időmérő után a német Sky-nak maga Helmut Marko mondta el, miképpen veszítette el a fogadást, ami vele igencsak ritkán történik meg a Red Bull ilyen belső játékai során.

    „500 euróban fogadtunk. Christian azt mondta, hogy Verstappen az első sorba fog kerülni, én viszont azt, hogy a másodikba. A pénzt a szerelők kapják meg, akiknek így lehet egy szép estéjük vasárnap este egy bárban” – magyarázta a csapat tanácsadója.

    Bár Verstappen már idei 12. pole-ját szerezte, és csak hat alkalommal fordult elő vele a szezonban, hogy nem az első sorba kvalifikált, Marko amiatt volt most mégis pesszimista, mert a pénteki edzésnap eredményei alapján a Red Bull autói nem tűntek a mezőny legjobbjainak. Az éjszakai adatelemzések és a beállításokkal való variálás azonban meghozták az eredményüket.

    „Már a Q1 első menetei során láttuk, hogy visszatértünk” – nyugtázta Horner a csapata formáját.

    Amennyiben Verstappen a pole-ból megnyerné a szezonzárót, akkor az idei 22 futamból már a 19.-et nyerné, míg a Red Bull szinte tökéletes menetelést zárna, hiszen 21-szer szólt nekik az osztrák himnusz 2023-ban, csak a Szingapúri Nagydíjon csent el egy győzelmet Carlos Sainz.

  • Norris önkritikát gyakorol: „Szar munkát végzek a szombatokon”

    Norris önkritikát gyakorol: „Szar munkát végzek a szombatokon”

    Lando Norris az ötödik helyre kvalifikálta a McLarenjét az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, amivel egyáltalán nem elégedett, hiszen az első sorba szeretett volna kerülni. Tudja, hogy már nem ez az első alkalom, amikor kritikus pillanatban rontott.

    Norris a Q3 első gyorskörei után a második helyen állt az eredménylistán Max Verstappen mögött, ám a második menetek során Charles Leclerc, George Russell és saját csapattársa, Oscar Piastri is megelőzte. Ez annak köszönhető, hogy a brit nem tudott javítani az idején, miután időt vesztett a harmadik szektorban egy megcsúszással.

    Az eredményéről kifejezetten önostorozó hangnemben beszélt:

    „Mindig frusztráló, ha bármilyen pozícióért harcolva hibázunk az időmérőn. De az a helyzet, hogy jelenleg én túl sokat rontok szombatonként” – idézi Norrist az Autosport.

    „Az összes többi köröm a legjobbjaim közül volt való, a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3 elején is nagyon erős időket futottam. De aztán jött az az egy kis hiba. Nem tudom, miért történt, nem követtem el hasonlót a hétvége korábbi részében. Frusztráló, hogy ilyen szar munkát végzek a szombatokon.”

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Norris azt a felvetést is elutasítja, hogy önkritikája révén túl keményen bánik magával: „Egyáltalán nem. A második helyért harcolva az ötödik helyen kötök ki egy buta hiba miatt. Inkább túl kíméletes vagyok magammal.”

    A brit idei eredményessége valóban inkább a versenyeken ütközik ki, hiszen hatszor végzett már a második helyen – többször, mint bárki más a mezőnyben. Néhány alkalommal, mint a Hungaroringen vagy Austinban a pole-hoz is közel állt, ám továbbra is egyetlen F1-es rajtelsősége van a 2021-es Orosz Nagydíjról.

  • Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Panaszáradat a Mercedesnél a 2023-as F1-es szezon utolsó időmérőjét követően, még George Russell sem teljesen elégedett a negyedik rajthelyével, miközben Lewis Hamilton és Toto Wolff már belefáradt a magyarázkodásba.

    Amikor Carlos Sainz a Q1-ben búcsúzott az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a Mercedesnél javulni érezhették esélyeiket a konstruktőri második hely megtartására, ám a 11. hellyel aztán Hamilton is az ideálisnál gyengébb rajthelyet szerzett, a Q3-ban pedig Charles Leclerc két pozícióval Russell előtt végzett, a csata így a két gyári istálló között még mindig teljesen nyitott.

    Russell azáltal, hogy legyőzte Hamlitont, 11:11-re egyenlítette ki az idei időmérős mérleget csapattársával szemben. Az ifjabbik brit Las Vegasban is a második sorból rajtolt, és ő sem igazán érti, mire vélje erősödő formáját, hiszen mint azt most elárulta, egészségileg eléggé megviselte őt a hosszú szezonhajrá.

    „Már két hete elég beteg vagyok, eközben viszont nagyon-nagyon gyors voltam. Talán sűrűbben kellene betegnek lennem, mert ebben az elmúlt két hétben rendívül komfortosan éreztem magam az autóban” – mondta el különös meglátását Russell a Sky Sportsnak.

    Az időmérő eredménye kapcsán azonban vegyesek az érzései: „A hétvége előtt simán elfogadtam volna a negyedik rajthelyet, de a mai edzés után már nem, hiszen annak minden körében mi voltunk a leggyorsabbak.”

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    „A dobogóért akarok harcolni, hogy jó szájízzel fejezzem be a szezont. Csak egy átlagos versenyként fogom kezelni, és úgy hiszem, hogy a McLarenhez és Charles-hoz viszonyítva is erős a tempónk.” Russell idei szezonja eredményesség szempontjából jóval kevésbé volt sikeres, mint a tavalyi: míg 2022-ben nyolc dobogós helyet szerzett, addig idén még csak egyetlen egyet, Barcelonában.

    Hamilton zsinórban a második hétvégén nem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ilyen pedig 2014 óta nem történt vele.

    „Nem éreztem jól magam az autóban, küszködtem a balansz megtalálásával – mondta a hétszeres bajnok. – Nincsenek válaszaim, ez most már egyszerűen csak ilyen. Azonos módon állítjuk be az autóinkat, de aztán arra mégsem azonosan reagálnak, szóval az én oldalamon valami nincs rendben.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Wolff is csak Hamilton utóbbi hetekben ismételt sóhaját tudja visszhangozni, türelmetlenül várva a szezon végét.

    „Magasabbak voltak az elvárásaink, de már elegem van abból, hogy mindig magyarázgassam, miért nem állnak össze a dolgok. Örülök, hogy ez volt a szezon utolsó időmérője, jövőre pedig új autónk lesz” – zárta rövidre az időmérő értékelését a csapatvezető.

  • Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget az Abu-dzabi Nagydíjra, mögötte pedig a hajrában a McLareneket átugró Charles Leclerc végzett. A Mercedes és a Ferrari konstruktőri harcában már az időmérő során elkezdtek fluktuálni az esélyek.

    A szezon utolsó időmérő edzésének eredményeit a konstruktőri tabella még eldöntetlen csatáinak szemszögéből volt érdemes kísérni. A Mercedes ellen a második helyért folyó harcban pedig már a Q1-ben komoly csapást szenvedett a Ferrari, hiszen meglepetésre Carlos Sainz csak a 16. helyen zárta az első szakaszt, így korán búcsúzott. A spanyol, aki a pénteki második edzésen összetörte az autóját, most az utolsó kör nehéz forgalmi helyzetével indokolta gyenge tempóját – ami persze viszonylagos, hiszen mint idén már többször, most is rendkívül közel, egy másodpercen belül végzett az első helyen záró Max Verstappenhez képest a teljes mezőny.

    Logan Sargeant lógott csak ki némileg ebből a sorból, mert bár az amerikai is jegyzett egy olyan időt, amivel továbbjuthatott volna, végül mindkét mért körét elvették pályaelhagyás miatt. Az Alexander Albonnal szembeni házi időmérős párharcot így 22:0-ra elveszítő Sargeant számára ez nem jött jól, hiszen a mezőnyből egyedüliként még a jövő évi üléséért harcol, ráadásul a Williamsnek is védenie kell a konstruktőri 7. helyét. Bár az AlphaTaurinak nyolc pontot kellene hoznia a grove-iakon, ám az olasz kiscsapat egy új padlólemez képében még erre a hétvégére is hozott fejlesztéseket a fordítás reményében.

    A Q2-ben is elvérzett egy nagy név: Lewis Hamilton a legutóbbi, Las Vegas-i időmérőhöz hasonlóan most is csak a 11. lett. A brit a rádióban a leintést követően rögtön jelezte, hogy „valami nincs rendben ezzel az autóval”, eredménye pedig azt jelenti, hogy 2014 óta először csúszott le a Q3-ról két egymást követő versenyhétvégén. A hétszeres bajnok mögött búcsúzott még a hétvége során betegséggel küzdő Esteban Ocon, valamint Lance Stroll, Albon és Daniel Ricciardo.

    Bár az edzéseken Verstappentől ezen a hétvégén nem láthattuk a megszokott kirobbanó formát, ám az első után az időmérő második szakaszát is behúzta, így a végjáték előtt favoritnak tűnt arra, hogy zsinórban negyedik pole-ját is megszerezze a Yas Marina-i pályán. Az első Q3-as menetével a holland ismét az élre állt, mögötte pedig Lando Norrisszal és Oscar Piastrival a McLaren jelentkezett be elsőszámú kihívóként.

    A wokingiak számára azonban a második gyorskörök nem sikerültek jól, Norris az ötödik helyig csúszott vissza, a második helyre pedig Charles Leclerc lőtt fel. Verstappen nem tudott javítani, de erre nem is volt szüksége, így is övé lett a pole 139 ezredes előnnyel a Ferrarival szemben. A második sor Oscar Piastrié és George Russellé, Sergio Pérez utolsó köridejét pedig törölték, így a mexikói ismét gyenge pozícióból, csak a 9. helyről rajtol a szezonzárón.

    Juki Cunoda remekelt a 6. hely megszerzésével, s ha a rajtsorrend maradna a futam végeredménye is, az AlphaTauri megfordítaná a pontállást a Williamsszel szemben.

    Az időmérő végeredménye:

    Abu-dzabi Nagydíj, 2023, időmérő
    Fotó: F1 Twitter
  • Sainz: Én vagyok Charles Leclerc, a főnököm Christian Horner, az F1-et pedig labdával játsszák

    Sainz: Én vagyok Charles Leclerc, a főnököm Christian Horner, az F1-et pedig labdával játsszák

    – Hogy hívnak? – Charles Leclerc. – Melyik csapatnál vezetsz? – A Red Bullnál.

    Már önmagában ez a két válasz sem illik össze, de ha hozzávesszük, hogy Carlos Sainz adta őket, akkor tényleg teljes a káosz. A Ferrari spanyol pilótájának egy egészen abszurd villámkérdéses játékban sikerült jól helytállnia.

    Az F1 tartalomgyártói által Sainz felé támasztott feladat ugyanis az volt, hogy minden neki szegezett kérdésre a lehető leggyorsabban adjon rossz választ. Tehát a fenti furcsa megállapítások egész egyszerűen abból adódtak, hogy mindenáron el kellett kerülnie az igazmondást.

    Az egyperces videóban így szép számmal találunk további szürrealizmusokat.

    – Hogyan betűzöd a Ferrarit?

    – F-E-R-R-R-A-E

    – Ki a csapattársad?

    – Carlos Sainz.

    – Milyen hangot ad a ló?

    – Beee.

    – Ki a jelenlegi világbajnok?

    – Lewis Hamilton.

    – Nevezz meg egy zöld színű gyümölcsöt!

    – Citrom.

    – Hogy mondják spanyolul, hogy helló?

    – Adios.

    – Hány éves vagy?

    -21.

    – Melyik két színből áll a kockás zászló?

    – Piros és sárga.

    – Melyik sport játékosai Nadal, Djokovic és Murray?

    – Fallabda.

    – Nevezz meg egy szuperhőst!

    – Carlos Sainz.

    – Mennyi 21 osztva 3-mal?

    – 8.

    – Ki a csapatfőnököd?

    – Christian Horner.

    – Nevezz meg egy sportot, amit labdával játszanak!

    – F1.

  • Visszahozta a Ferrarihoz a sikergyáros Todt módszereit az új csapatvezető

    Visszahozta a Ferrarihoz a sikergyáros Todt módszereit az új csapatvezető

    Jean Todthoz hasonlítja Frederic Vasseur vezetési stílusát a Ferrari elnöke, John Elkann, aki szerint a csapathoz az idei szezontól érkezett francia régen elfelejtett kultúrát hozott vissza Maranellóba.

    A Ferrari már másfél évtizede keresi Todt méltó utódját, akinek csapatvezetői ténykedése alatt az ezredforduló környékén az istálló története legsikeresebb időszakát élte, zsinórban öt világbajnoki címhez juttatva Michael Schumachert.

    A csapat utolsó egyéni vb-címe még mindig 2007-ből, Todt ténykedésének utolsó évéből való, és a konstruktőrök között sem értek fel a csúcsra 2008 óta. Amióta a francia távozott – hogy aztán 12 évig az FIA elnöke legyen – a Ferrari négy olasz csapatfőnököt fogyasztott el Stefano Domenicali, Marco Mattiacci, Maurizio Arrivabene és Mattia Binotto személyében, a tavalyi év végén azonban hosszú idő után ismét kívülről igazolt egy vezetőt, és ismét egy franciát.

    Vasseur a juniorsorozatokban már hosszú ideje ténykedett, és az F1-be való 2016-os megérkezése előtt elsősorban az ART csapat tulajdonosaként és csapatvezetőjeként volt ismert. Néhány évnyi Forma-1-es jelenléte alatt előbb a Renault, majd a Sauber/Alfa Romeo csapatvezetője volt, majd megkereste őt a Ferrari. A cég elnöke, John Elkann sikeresnek értékeli Vasseur irányításának első évét, amely során elkezdte kiszűrni a csapat életét korábban gyakran nehezítő bokszutcai és stratégiai hibákat.

    fernando alonso, michael schumacher, jean todt, juan pablo montoya, imola
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Az elszámoltathatóság egy olyan döntő fontosságú terület, amelyen az ellenfeleink előrébb járnak. Ugyanígy jobban kell teljesítenünk a gyors reakcióképesség terén, dacára a szervezetünk nagyságának. A többiek általában fürgébbek” – idézi Elkannt a BBC.

    „Fred pedig rendelkezik ezekkel az értékekkel, hiszen egész élete során az autósportban dolgozott, különböző kategóriákban volt nagyon sikeres, de már az F1-ben is irányított kisebb csapatokat. Egyrészt magával hozta a felelősségvállalás és az elszámoltathatóság kultúráját, másrészt pedig azt is tudja, hogyan kell hatékonyan, reakcióképesebben működtetni egy csapatot.”

    Az elnök itt vont párhuzamot Todt vezetési módszereivel, aki szerinte olyannyira egységbe tudta kovácsolni a csapatot, amihez hasonló szervezettség azóta sem volt jelen a Ferrarinál.

    „Az ő irányítása alatt nagyon átláthatóan működött a szervezetünk. Fontos, hogy mindenki azt érezze, hogy összetartozunk, és ezt a hozzáállást igyekeztünk erősíteni az elmúlt néhány évben. Ennek pedig feltétele az elszámoltathatóság. Ez nem arról szól, hogy legyen kit hibáztatnunk, hanem arról, hogy mindenki tisztában legyen a felelősségeivel. Ez a kultúra pedig elhagyta a csapatot azóta, hogy Jean Todt és Stefano irányított” – fogalmazott Elkann.

    Vasseur első évében a szezonzáró előtt a Ferrari az egyetlen csapat, amely el tudott csenni egy győzelmet a domináns Red Bull elől, az istálló pedig Abu-Dzabiban a konstruktőri második helyért készül nagy csatára a Mercedes ellen.

    Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

  • Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Bár a világbajnoki címeket már rég bezsebelte a Red Bull, a 22 futamos szezon végére is maradtak még izgalmas eldöntendő kérdések a pontversenyben. A konstruktőrök között két fontos pozícióért is folyik a csata a nagyok között, egyéniben pedig még bármi lehet a 4. és a 7. hely között.

    Mercedes vs Ferrari

    Ahogy 2022-ben, úgy idén is csak a Red Bull mögötti második pozícióért harcolhatott egymással a két nagy gyári csapat. Az előző szezonban szintén az utolsó futamig elhúzódott a döntés közöttük, akkor viszont a Ferrari kényelmes előnnyel érkezett Abu-Dzabiba, majd azt még növelni is tudta.

    Idén a Mercedes őriz csupán négy egységnyi előnyt, és jóval izgalmasabbá tette önmaga számára a végjátékot, mint azt remélte. A brackley-i alakulat, miután a szezon félidejére lerázta magáról az Aston Martint, mindvégig lélegzetvételnyi előnnyel őrizte a második helyet üldözőivel szemben, ám mivel a nyári szünet óta csak egyetlen hétvégén tudott több pontot szerezni a Ferrarinál, az olaszok apró lépésekkel megérkeztek mögéjük, és a szezonzáró előtt az idei legkisebb köztük a különbség.

    „Ha figyelembe vesszük, hogy nem is olyan régen még 60 ponttal álltunk mögöttük, jó úton járunk. Erősen szerepeltünk Monzában, Szingapúrban, Austinban, Mexikóban és a legutóbbi hétvégén is, eltérő gumikon és változatos körülmények között, így motiváltak lehetünk Abu-Dzabi előtt. A lendület a mi oldalunkon van” – jelentette ki a Ferrari csapatvezetője, Frederic Vasseur.

    Ferrari, Sainz
    Fotó: Ferrari

    McLaren vs Aston Martin

    A konstruktőri negyedik helyért folyó csata, amiről nem sokan gondolták, hogy még téma lesz a szezon utolsó versenye előtt. Amikor a McLaren teljesítménye nyáron kilőtt, az évet dobogók sorával kezdő Aston pedig visszaesett, a wokingi csapat öles léptekkel dolgozta le a hátrányát, és Katar környékén még az is felmerült, hogy ha ez így folytatódik, a wokingiaknak akár a harmadik helyen álló Ferrari elérésére is lehet esélyük. Ennek végül a közelébe sem került a csapat, hiszen a Ferrari előnye velük szemben 104 pont, ellenben az idei utolsó leheletével Interlagosban még egy dobogót szerző Aston Martin lőtávolon belül maradt a McLaren felejthető Las Vegas-i hétvégéje után.

    A különbség csupán 11 pont a papajaszínűek javára, és figyelembe véve, hogy zsinórban két ötödik helyével Lance Stroll szezonbeli legjobb formáját hozza, a McLaren pedig a feltámadás óta is hajlamos elveszni a mezőnyben egy-egy hétvégére, nem is feltétlenül lenne szükség káoszfutamra a hétvégén ahhoz, hogy visszabillenjen a mérleg nyelve Alonsóék oldalára.

    Stroll, Aston Martin
    Fotó: Aston Martin

    Sainz vs Alonso vs Norris vs Leclerc

    Az egyéni cím már a Katari Nagydíjon eldőlt Max Verstappen javára, Las Vegasban pedig az is biztossá vált, hogy Sergio Pérez végez a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik helyen a 2023-as bajnokságban. A negyedik helyért viszont őrült tömörülés alakult ki a tabellán a hétvégi eredményekkel: Carlos Sainz és Fernando Alonso egyaránt 200, Lando Norris 195, Charles Leclerc pedig 188 ponton áll.

    Bár maguk a versenyzők alighanem azt mondanák, hogy nem különösebben törődnek ezekkel a pozíciókkal, azért a szezonzáró néhányukat olyan végső helyezésre sodorhat, amely erősen elüt szezonjuk egészének karakterétől. Alonso például, aki sokáig az egyéni dobogóért harcolt, aligha érezné méltónak, ha hirtelen a 7. helyen találná magát, Leclerc pedig ugyanígy akár negyedikként is zárhat, miközben egész évben távol volt ettől a pozíciótól. A legnagyobb elégtételt bizonyára Norris szerezné, ha sikerülne átugrania Sainzt és Alonsót, hiszen úgy érhetné el karrierje legjobb F1-es bajnoki eredményét, hogy a McLaren a sereghajtók között kezdte a szezont, neki pedig az első nyolc futam után csupán 12 pontja volt.

  • Galéria: Mick Schumacher tesztje az Alpine-nal

    Galéria: Mick Schumacher tesztje az Alpine-nal

    Bejelentette jövő évi két hypercarjának pilótafelállását az WEC csúcskategóriájába egy év kihagyás után visszatérő Alpine. Köztük van Mick Schumacher is, aki itt tér vissza a versenyzéshez azt követően, hogy 2024-re sem talált F1-es ülést. Az Alpine az elmúlt napokban a spanyolországi Motorland Aragón versenypályán bonyolított le egy tesztet.

    Képeken Mick Schumacher az új szerelésében és új munkaeszközével.