Szerző: Bognár Viktor

  • Bottas-fenekekkel meggyalázott könyvet ajándékozott karácsonyra Verstappen

    Bottas-fenekekkel meggyalázott könyvet ajándékozott karácsonyra Verstappen

    Idén sem maradt el a Forma-1-es paddockban az a hagyomány, hogy a mezőny tagjai megajándékozzák egymást karácsonyra. Egészen testhezálló és teljesen haszontalan tárgyak találtak gazdára, a slágertéma azonban Valtteri Bottas feneke volt, amitől mindenki szabadulni akart.

    A praktikusság érdekében már november végén, az Abu-dzabi Nagydíj paddockjában lebonyolították az ajándékozást, hiszen ez volt 2023-ban az utolsó alkalom, amikor a mezőny összes tagja egy helyen tartózkodott. 19 pilóta vett részt a játékban, amelyben egy véletlenszerűen kihúzott társának kellett vásárolnia valamit. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is kimaradt a szórakozásból Lewis Hamilton – a brit korábban beszélt arról, hogy számára már gyerekkora óta nem az ajándékokról és az anyagiakról szól az ünnep.

    A résztvevők többsége azonban próbált igencsak kreatív vagy vicces tárgyat rejteni a csomagolópapír alá. Akadtak, akik szemmel láthatóan örültek annak, amit kaptak, és hasznát is vehetik majd. Fernando Alonso egy hajóskapitányi sapkát kapott csapattársától, Lance Strolltól, mégpedig annak apropóján, hogy a spanyolnak idén nyár óta már saját jachtja is áll a monacói kikötőben. Alonso pedig a teniszhez hasonló padel játékhoz szükséges ütővel lepte meg Charles Leclerc-t, amit a monacói alig várja, hogy kipróbálhasson.

    Fotó: F1 – YouTube

    Kevin Magnussen egy pólót kapott, amit kislánya hordhat, ő maga azonban egy felettébb haszontalan tárggyal lepte meg George Russellt – a rugózó télapófigura kapcsán a Mercedes pilótája mindenkit megnyugtatott, hogy néhány órán át azért meg fogja őrizni, mielőtt megszabadulna tőle.

    Az igen jó szakács hírében álló Juki Cunoda szerencsésnek mondhatja magát, hogy a mezőny másik ázsiai pilótája, Kuan-jü Csou húzta őt, hiszen kínai szakácskönyvet és egy sárkánymintás kötényt is kapott tőle.

    Csounak ugyanakkor saját ajándékát kézbe véve már a csomagolópapíron keresztül baljós érezte támadt: „Ugye ez nem egy naptár? Tapintásra olyan, mint a csapattársam ‘Bottass’ naptára.”

    A sejtés beigazolódott, tényleg az a naptár bukkant elő, amit Bottas nemrég jelentetett meg, és amelyen minden hónaphoz egy olyan fotó készült, amelyen saját pucér feneke látható. A kínai pilóta ráadásul korábban kapott már ebből egy példányt csapattársától, ezt pedig most nem is ő, hanem Leclerc küldte számára, akinek szintén volt már egy, ám rövid úton szabadulni akart tőle.

    Csou így, mivel neki ezzel együtt már kettő is lett volna, nem túl udvariasan eljárva visszaküldte az ajándékot a feladónak. „Élvezd a fenekeket” – írta rá.

    Fotó: F1 – YouTube

    Leclerc színlelt sértődöttséggel fogadta, hogy visszajött hozzá a küldemény, és nem volt rest újra elpostázni azt az Alfa Romeo pilótájának.

    „Nagyon csalódott vagyok. Remélem, nem fog visszajönni még egyszer Csoutól, mert ez egy gyönyörű ajándék. Nagyon jól ismeri Valtterit, de az én ajándékomnak köszönhetően még jobban megismerheti!” – mondta a monacói. Csou ezt követően már megtartotta ezt a különleges értéktárgyat, amely immár Leclerc aláírását is tartalmazta.

    A fenéksztori azonban ezzel még nem ért véget, hiszen az egész őrület beindítója sem úszta meg az ehhez kapcsolódó ajándékot. Valtteri Bottas egy könyvet húzhatott ki a csomagolásból, amely a művészettörténet híres fenékábrázolásait mutatja be. Igen ám, de a könyvben szereplő valódi, és tényleg komoly művészeti értékkel rendelkező alkotások le lettek ragasztva a Bottass-naptárból kivágott Bottas-fenekekkel. És hogy kinek jutott eszébe ilyen abszurd ajándék? Hát a világbajnok Max Verstappennek.

    Minden ajándékozás Carlos Sainz rózsaszínű gatyájával és Lando Norris hatalmas, de szinte üres dobozával ITT megtekinthető.

  • Sainz: „Pitagoraszok vagyunk!” Leclerc: „Te, az nem geometria?”

    Sainz: „Pitagoraszok vagyunk!” Leclerc: „Te, az nem geometria?”

    100*5 – 75*2 – 10 = 340. Matematikai számítások mellékelésével rossz eséllyel lehet eladni Forma-1-es tartalmakat, ám kivételt képezhet, ha maguk a Ferrari versenyzői végzik a kalkulációkat – majd pedig jót nevetnek saját magukon!

    Carlos Sainz és Charles Leclerc ezúttal számítási feladatokat kaptak a csapat által szervezett játékok során. A két pilótának az F1-gyel kapcsolatba hozható háromjegyű számokig kellett eljutniuk a megadott hat szám segítségével úgy, hogy csak az alapműveleteket hajthatták végre közöttük.

    A verseny nem igazán jött össze közöttük, hiszen együttműködve jutottak el előbb a jelenlegi F1-es autók 796 kg-os össztömegéhez, majd a 340 km/órás állítólagos maximális sebességükhöz (bár ezt idén több pályán is jelentősen túllépték), valamint a sport által használt repülőgépflotta 777-es típusjeléhez.

    Miután minden megfejtésük pontos volt, az önelégült Sainz egy meggondolatlan felkiáltással felfedte, hogy valójában mégsem olyan jók a matematikai ismeretei, mint azt az előző percek sugallták.

    Sainz: Pitagorasz!

    Leclerc: Az geometria, nem?

    Sainz: Ó, igen? De az is matek! Pitagoraszok vagyunk!

    Leclerc: Úgy érzem, hogy a versenyzésben azért jobb vagy.

    Sainz: Fejszámolásban gyors vagyok, de amikor elém tesznek egy papírt…

    Leclerc: Igen, egyszerűen nehéz elmagyarázni, hogyan jutottunk el az eredményhez.

  • Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Eddig nem ismert történetet osztott meg Alexander Albon arról, hogyan szedte össze magát azt követően, hogy a Red Bull ülését elveszítve egy évet az F1-en kívül töltött, és hogyan érvelt önmaga mellett a Williams csapatfőnökénél.

    Albont mindenki másnál gyorsabban felléptette fiókcsapatából a nagycsapatba a Red Bull, hiszen 12 futam után már debütálószezonjában, 2019-ben megtehette ezt, miután munkaadói felcserélték őt a Max Verstappen mellett halovány teljesítményt nyújtó Pierre Gaslyvel.

    Az akkor még 23 éves versenyző persze szintén a mélyvízbe került a világhírnév felé menetelő holland mellett, de másfél szezonja alatt következetesebben hozta a dobogó alatti pontszerző helyeket abban az időszakban, amikor még a Mercedes és Lewis Hamilton domináns korszakát élte az F1.

    2020-ban ugyan két harmadik helyet is szerzett, ám a szezon végén nem hosszabbították meg a szerződését, a helyére 2021-től Sergio Pérez érkezett, akit az eltelt három évben szintén sok kritika ért, amiért messze elmaradt Verstappen szintjétől.

    Albon a 2021-es szezont a DTM-ben töltötte, s már az IndyCar felé kacsintgatott, ám továbbra is küzdött azért, hogy immár a Red Bulltól függetlenül visszataláljon az F1-es rajtrácsra. A thai versenyző a High Performance podcastben mesélt részletesen arról, hogyan igyekezett bizonyítani, hogy hiba volt őt megbélyegezni a Verstappennel szembeni lemaradása miatt.

    „Talán mindenki ezt tette volna a helyemben: statisztikákat készítettem – árulta el Albon. – Összehasonlítottam magam Pierre Gaslyvel, akit én váltottam a Red Bull ülésében, és Sergióval, aki engem követett. Nagyon egyszerű statisztikák voltak, és a többségük a Maxszel való összehasonlításból állt. Nagyjából tíz szempontot vettem figyelembe, olyanokat, mint az időmérőn és a versenyen mutatott teljesítmény, és készült erről egy Excel-táblázat.”

    Perez, Albon
    Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „A problémás évemben Max általában a 3. és az 5. hely közé kvalifikált, és a versenyeket is legtöbbször a 3. vagy a 4. helyen fejezte be. Én 3-4 tizedmásodperccel voltam nála lassabb, egyes esetekben pedig ezzel már csak a 11-12. helyre kerültem, ami katasztrofális eredménynek tűnt.”

    „A rákövetkező évben azonban az autó általában az első két hely valamelyikére volt jó, hiszen Lewis és Max a bajnoki címért harcoltak. Checo eközben 4., 3., 5. helyeket szállított, de a Maxhez viszonyított lemaradása az esetek többségében nagyobb volt, mint az enyém, amikor én voltam Max csapattársa. Kiderült, hogy akármilyen rossz évem is volt, az összevetésben mégis jobban teljesítettem, mint az engem megelőző és az utánam következő csapattárs. Ott volt a kezemben ez a statisztika, de nem tudtam, mit is kezdhetnék vele! Végül aztán odaadtam néhány csapatvezetőnek, és így indult az egész.”

    Albon végül a Williamsnél talált új otthonra 2022-ben, miután sikerült jó benyomást tennie az akkori csapatvezetőre, Jost Capitóra. A versenyző azért biztos benne, hogy nem csak a maga által készített statisztikái győzték meg a német vezetőt, hanem az is, hogy személyesen ült le a tárgyalóasztalhoz, hogy a Red Bull formajavulása az ő szimulátorban végzett munkáját is hitelesítette, és hogy a csapattól távozó George Russell is mondott Capitónak pár jó szót az érdekében.

    „Valószínűleg megvolt már neki is ez a statisztika, hiszen a legtöbb csapat egy halomnyi elemzéssel rendelkezik az összes versenyzőről, és olyan erősségeinket és gyengeségeinket is ismerik, amelyekről mi magunk nem is tudunk. De így is jó érzés volt, hogy odaadhattam neki ezt a papírt, bemutatva, hogy mire vagyok képes, és végül megadta nekem a lehetőséget” – tette hozzá Albon.

    A thai versenyző pedig nemcsak az Excel-táblában, hanem a Williamsnél is megtalálta a számításait, hiszen tavaly Nicholas Latifit, idén pedig Logan Sargeantot is kényelmesen győzte le házon belül, a pontszerzésre ritkán képes csapatnál is sikerrel építette vissza a renoméját, s paddock-szerte úgy tartják róla, hogy megérdemelne még egy lehetőséget egy nagycsapatnál.

  • Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

    Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

    A versenyzők közül ketten is betegen vezettek az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén, de a csapatok tagjai között még rosszabb volt az egészségesek aránya. George Russell beszélt az eddigi leghúzósabb F1-es naptár követkeményeiről és egy lehetséges szabálymódosításról.

    Esteban Oconról és Russellről is tudvalévő volt a szezonzáró F1-es hétvégén, hogy betegen ülnek autóba – a Mercedes brit pilótája sűrű köhögéseit a széles nyilvánosság is hallhatta, amikor dobogós társaival beszélgetett a díjátadó ceremónia előtt.

    A 2022-eshez hasonlóan a 2023-as F1-es szezon is az eddigi rekordnak számító 22 nagydíjat tartalmazta, ám idén a lehető legszélsőségesebb terhelés is bekerült a naptárba a szezon végére. Egymást követő hétvégéken rendeztek versenyt Las Vegasban és Abu-Dzabiban, a két város között pedig a maximális 12 óra az időeltolódás.

    „A paddock tagjai közül még mi, versenyzők járunk a legjobban – idézi Russellt a racingnews365. – Mi még nagyon szerencsés beosztással utazhatunk, de a szerelőim és a mérnökeink közül rengetegen betegek. Mindenki szenved a folyamatos időzónaváltásoktól, a testünk nem tudja, hol vagyunk, különböző időben eszünk, mindig más hotelben, környezetben, éghajlatban mozgunk. A testünk egyszerűen összezavarodik.”

    „Úgy tudom, szó van arról, hogy a jövő évtől korlátozni fogják, hány versenyre utazhatnak el az egyes csapattagok. Ez szerintem jó ötlet. Nem gondolom fenntarthatónak, hogy 4000 emberrel végigcsináltatunk 24 versenyt egy szezonban, különösen úgy, hogy a naptár földrajzi eloszlásában még mindig nincs sok logika.”

    Jövőre tehát még két nagydíjjal sűrűbb lesz a naptár, ráadásul az F1 racionalizálási ígéretei ellenére még mindig maradtak világkerülő repülőutak a menetrendben, mint a Sanghaj-Miami-Imola vagy a Monaco-Montreal-Barcelona tripla, a szezon végén pedig megint egy hét alatt kell akklimatizálódni a vadnyugat és a Közel-Kelet között.

    „Az elmúlt két hétben nagyon beteg voltam – mondta szezon végi fizikális kimerültségéről Russell. – Vegasban magasba szökött a lázam, nem tudtam aludni sem, szörnyű volt. Aztán rám jött ez az iszonyú köhögés, ami az autóban ülve is végigkísért. Minden egyes körben köhögtem, de mivel be voltam szíjazva az autóba, nem tudtam nagy levegőt venni, hogy igazán kiadjam magamból. Elég nyomorúságos helyzet volt.”

  • Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Abu-Dzabiban rendezett egynapos szezonvégi teszttel ért véget végérvényesen a Forma-1 2023-as évada, amelyen lehetőséget kapott egy sor fiatal versenyző, búcsúzásul pedig még összetört egy Mercedes.

    A szezonzáró teszt már hagyomány az Arab-félszigeten az F1-ben: bár valódi tétje már nincs, hiszen a bajnokságok két nappal ezelőtt lezárultak, és továbbra is az idei autóikat használják a csapatok, ám az újoncok és a 2024-es gumik kipróbálása miatt mégis fontos lehet az elvégzett munka az adatgyűjtés szempontjából.

    A korábbi években arra is láttunk példát, hogy a csapatot váltó vagy debütálásra készülő pilóták itt már megkezdték a közös munkát új helyükön, ám 2024-re jelen állás szerint – példátlan módon – egyetlen változás sem lesz a mezőnyben, hiszen 19 pilóta biztosan jelenlegi helyén maradt, és a Williams is hajlik Logan Sargeant megtartása felé.

    Az előszezoni tesztektől eltérően most a csapatok mindkét autójukat bevethették – az egyikben a tapasztalt pilóta a Pirelli jövő évi gumijait tesztelte, a másikba pedig újoncnak kellett ülnie.

    Az év utolsó tesztjét a szezont két dobogós hellyel konstruktőri hatodikként záró Alpine fejezte be a legjobb idővel, Esteban Ocon 1:24,393-at ért el, ami csak két ezredmásodperccel rosszabb annál, mint amivel szombaton a rajtrács 12. helyére kvalifikált. A második és a harmadik pozícióban két tesztpilóta, a mclarenes Patricio O’Ward és a mercedeses Frederik Vesti végzett, akiket Sergio Pérez, Carlos Sainz és Fernando Alonso követ.

    Voltak csapatok, akik az egyik autóban mindkét állandó pilótájukat bevetették a nap során, így tett például a Ferrari és az Aston Martin, ám a világbajnok Max Verstappen és Lewis Hamilton már nem kapott feladatot, ők korábban hazautazhattak.

    A legtöbb kört, 130-at a már két nagydíjrajt tapasztalatával rendelkező Pietro Fittipaldi futotta a Haasszal.

    A napi program hozott néhány fennakadást és leállást. A körözés reggel 25 perc késéssel, 9:25-kor kezdődött meg, mert az orvosi helikopter még nem volt a helyén. Később három piros zászlós leállás is történt: először akkor, amikor folyadék került a pályára a 13-as és a 14-es kanyar között, a délutáni program elején aztán George Russell Mercedese csúszott a falba, ami véget is vetett a hétvégét dobogóval záró brit körözésének. A csapat elmondása szerint technikai hiba okozta a kicsúszást, s bár az autón komoly sérülések keletkeztek, Russell jól van. Az edzés utolsó órájában egy AlphaTauri okozott még megszakítást, amikor a japán Ajumu Ivasza megállt a pályán.

    Az új technikával való folytatásra kevesebb mint három hónapot kell várni: 2024. február 21-én Bahreinben kezdődik meg a mindössze háromnapos előszezoni tesztelés, majd február 29-én már a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapját rendezik.

     

    A teszt végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Kör
    1 Esteban Ocon Alpine 1:24.393 110
    2 Pato O’Ward McLaren 1:24.662 103
    3 Frederik Vesti Mercedes 1:24.679 106
    4 Sergio Perez Red Bull 1:24.715 117
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:24.799 69
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:24.827 37
    7 Mick Doohan Alpine 1:25.038 108
    8 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.050 123
    9 Logan Sargeant Williams 1:25.263 56
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:25.371 66
    11 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:25.424 96
    12 Felipe Drugovich Aston Martin 1:25.554 123
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:25.570 59
    14 Jake Dennis Red Bull 1:25.666 124
    15 Ayumu Iwasa AlphaTauri 1:25.753 96
    16 Oliver Bearman Haas 1:25.779 110
    17 Zak O’Sullivan Williams 1:25.842 50
    18 Oscar Piastri McLaren 1:25.930 123
    19 Pietro Fittipaldi Haas 1:25.940 130
    20 George Russell Mercedes 1:26.283 58
    21 Lance Stroll Aston Martin 1:26.681 50
    22  Franco Colapinto Williams 1:26.832 65
    23 Daniel Ricciardo AlphaTauri 1:26.965 55
    24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:27.387 106
    25 Alex Albon Williams 1:27.824 51
  • Így köszön el az F1-től a gyártó, amely bemutatta Leclerc-t és elbúcsúztatta Räikkönent

    Így köszön el az F1-től a gyártó, amely bemutatta Leclerc-t és elbúcsúztatta Räikkönent

    Látványtalanul, egy 17. és egy 19. hellyel búcsúztatta a szezont az Abu-dzabi Nagydíjon az Alfa Romeo csapata, ami egyben a gyártó utolsó futama is volt a Sauber névadójaként. A felek érzelmes videóval emlékeznek meg a hat együtt töltött évről.

    Az Alfa Romeo F1 Team csak a neve alapján tűnt gyári csapatnak, ám nem szállított saját motorokat a továbbra is Ferrari-erőforrásokat használó Saubernek, amely a megszokott hinwili bázisából irányította az F1-es projektet.

    „Ez a kapcsolat túlmutatott a szponzoráción, az együttműködésünk a Forma-1-en túlra is kiterjedt, amit sokak elhivatottsága és szenvedélye tett lehetővé” – írják a Saubernél az alábbi videóhoz, amely az Alfa Romeóval együtt töltött hat évnek állít emléket.

    Az Alfa Romeo 2018-ban, a Ferrari közreműködésével érkezett meg a csapat életébe, az autók attól onnantól fehér-piros színűre változtak és már felvették a torinói cég identitását, noha abban az évben hivatalosan még csak névadó szponzorai voltak a nevezési listán továbbra is Sauberként szereplő csapatnak. 2019-től azonban már Alfa Romeo névre váltott az istálló, amely így, még ha nem is sok kapcsolódása volt hozzá, mégis az F1 első két világbajnokát adó, majd 1979 és 1985 között gyári csapatként visszatérő Alfa Romeo hagyatékát vitte tovább.

    Az eredmények azonban ezúttal elmaradtak még a 80-as évekbeli, öt dobogót hozó próbálkozástól is. A hat év során az Alfa Romeo két kilencedik (köztük idén) és három nyolcadik helyet szedett össze a konstruktőri tabellán, legjobb szezonja pedig a 2022-es volt, amikor a frissen érkező Valtteri Bottas szezoneleji szárnyalásával sikerült annyi pontot összekanalazniuk, ami még az év végén is hatodik helyet ért. Legjobb egyéni év végi eredményük is tavalyról való, amikor Bottas a 10. pozícióban zárt.

    A csapat ebben az időszakban nem szerzett dobogót, legjobb eredményük a 2019-es Brazil Nagydíjról származik, amely kaotikus végjátékát követően Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi a 4. és az 5. helyen találta magát.

    Az Alfa Romeo Sauberrel mutatkozott be 2018-ban az F1-ben Charles Leclerc, akit a következő szezontól már magához is hívott a Ferrari, s helyet cserélt Räikkönennel, aki pedig három Hinwilben töltött szezon után ugyanazzal a csapattal fejezhette be F1-es karrierjét, amellyel elkezdte 2001-ben.

    A hat év során az említetteken kívül rajthoz állt még a csapat színeiben az azóta Indy 500-at nyerő Marcus Ericsson, az idén a WEC LMP2-es bajnoki címét megnyerő Robert Kubica, valamint az F1 első kínai versenyzője, Kuan-jü Csou is, aki Bottas oldalán jövőre egy harmadik ére is bizalmat kapott a Saubertől.

    Az Alfa Romeo kapcsán felmerült, hogy a másik Ferrari-motoros csapathoz, a Haashoz átnyergelve, akár névadó szponzorként tovább folytatná F1-es szerepvállalását, az ezzel kapcsolatos hírek azonban az utóbbi hónapokban elhaltak.

    Bár erről sincs még hivatalos bejelentés, de a hinwili csapat jövőre alighanem visszavált a Sauber névre, mielőtt 2026-ban az Audi tényleges gyári alakulatává válna.

  • Ez egy ilyen szezon: gumit égetni is csak Verstappennek volt szabad

    Ez egy ilyen szezon: gumit égetni is csak Verstappennek volt szabad

    Charles Leclerc káromkodott, Fernando Alonso pedig azzal nyugtázta, hogy már megelőlegezte magának, miután versenymérnökük megtiltotta számukra, hogy a szezon lezárását megünnepelve fánkozzanak egy kicsit a leharcolt autóikkal.

    Amióta szigorú mennyiségi korlátozások vonatkoznak az F1-es versenyautók főbb technikai komponenseire, az aszfaltra köröket rajzoló gumiégetéseket csak elvétve láthatunk a futamok végén, hiszen ez a mutatvány a legkevésbé sem kíméletes az egyes fokozatban felpörgetett motoroknak és a váltóknak sem. Manapság legfeljebb a szezonzárókon láthatunk ilyesmit, mint ahogy azt az Abu-dzabi Nagydíj végén a győztes Max Verstappen meg is tette a célegyenesben, elbúcsúzva ezzel a sport történelmének legdominánsabb autójától, amely a kezei alatt 19, összességében pedig 21 futamot nyert 2023-ban.

    Valószínűleg az öntörvényű Verstappennek nem is lehetett volna ilyesmit megtiltani, Leclerc és Alonso azonban hiába kért engedélyt mérnökétől, elutasító választ kaptak. Ennek legvalószínűbb magyarázata, hogy a héten, kedden még tartanak egy tesztnapot a pályán, amire szeretnék megóvni a technikát.

    „Csinálhatok egy kis gumiégetést?” – kérdezte Leclerc a rádióban a levezető körében.

    „Ne legyen gumiégetés, kérlek. Menj a rajtrácsra” – felelte versenymérnöke, Xavier Marcos Padros.

    „Argh, még ezt sem, az isten verje meg!” – fakadt ki a monacói, miután a Ferrari elbukta a konstruktőri második helyért folyó harcot a Mercedesszel szemben.

    Alonso előrelátóan már úgy tette fel a kérdést, mintha tudná is rá a választ.

    „Jól gondolom, hogy nem szabad gumit égetnem?” – kérdezte, majd miután megkapta a negatív választ, kicsit önmagát is engesztelve, egyúttal a múlt heti hibáján ironizálva hozzátette: „Igazából már csináltam is egyet a Las Vegas-i első kanyarban, az elég volt.”

  • Alonso Hamilton féktesztelős vádjáról: „Én tapasztaltabb vagyok”

    Alonso Hamilton féktesztelős vádjáról: „Én tapasztaltabb vagyok”

    Eseménydús volt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj a 7. helyen befutó Fernando Alonso számára, aki tíz évvel ezelőtti trükközést idézett fel Lewis Hamilton ellen, az utolsó pillanatban elcsípte a lehető legjobb bajnoki helyezést, és még a leintés után is volt része meglepetésben.

    Alonso több csatát is megvívott az alsó pontszerző helyeken a futam során, melyek közül a Hamilton elleni némi vitát is generált. A spanyol második bokszkiállásáról tért vissza éppen a pályára, az 5-ös kanyar előtt pedig, még jóval a féktáv előtt lelassított. A brit azonnal jelezte, hogy riválisa féktesztelni próbálja őt, ám a felügyelők nem vizsgálták az esetet.

    Valójában az történt, hogy Alonso azt szerette volna, ha Hamilton megelőzi őt még az egyenesre vonatkozó DRS-aktivációs zóna előtt, és így ő maga nyithatta volna a hátsó szárnyat a könnyű támadáshoz. A taktikája azon a ponton nem jött be, mert Hamilton is lelassított, mögötte maradt és meg is előzte őt, a spanyol azonban néhány körrel később visszavette a pozíciót és a leintésig a Mercedes előtt maradt.

    „Ugyanezt megcsináltuk Kanadában is, azt hiszem, 2012-ben – utalt a Racefansnak nyilatkozva egy hasonló esetre Montrealból, ami valójában 2013-ban történt. – Tíz évvel később most megtörtént ugyanaz az eset, az 5-ös kanyar előtt fékezve mindketten próbáltuk a másiknak adni a DRS-t. Mindkét alkalommal én nyertem, szóval rendben van.” Az ominózus kanadai futamon Hamilton még elment a hirtelen lassító Alonso mellett, aki aztán a DRS használatával megelőzhette.

    „Lewis nagyon okos, kiválóan érti a sportot és rengeteg tapasztalata van. De nekem még több van” – vitte be a végső ütést a kétszeres világbajnok.

    Alonso négy körrel a leintés előtt előzte meg Juki Cunodát a hetedik helyért, ezzel pedig elérte, hogy Charles Leclerc-rel pontegyenlőségben, de több második helyének köszönhetően ő végezzen az egyéni tabella negyedik pozíciójában.

    „Ahogy egy pár alkalommal már mondtam, a 2012-es mellett ezt tekintem a valaha volt legjobb szezonomnak. Biztosan jobb még 2005-nél és 2006-nál is, pedig akkor bajnoki címeket szereztem – mondta már a Sky Sportsnak. – Ám nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, a következetességemmel, és azzal, ahogyan ki tudtam hozni a maximumot az autóból. Nagyon örülök annak, ahogyan kapcsolódni tudtam az autóval és a csapattal, ennek pedig egy újabb bizonyítéka volt ez a hétvége: jó kört raktunk össze az időmérőn, majd pedig az utolsó körig harcoltam Cunodával, ami éppen kellett ahhoz, hogy a negyedik helyen végezzek a bajnokságban.”

    „Egy kicsit váratlan, csütörtökön még én sem tettem volna egy garast sem arra, hogy negyedik leszek. Egy ajándék, hogy a Ferrarik és Lando (Norris) előtt végeztem a bajnokságban, amit örömmel el is fogadunk.”

    A legszokatlanabb beszélgetésben azonban a spanyolnak akkor volt része, amikor az interjúzónában a győztes Max Verstappen egyszer csak kiragadta a mikrofont a Viaplay riporterének kezéből, és ő maga bonyolította le az interjút a mellette álló Alonsóval.

    https://twitter.com/RBR_Daily/status/1728804041369571550

     

    Verstappen: Fernando, milyen volt a versenyed?

    Alonso: Azt hiszem, az én versenyem sokkal izgalmasabb volt, mint a tiéd!

    Verstappen Mi történt? Fejtsd ki, kérlek!

    Alonso: A verseny elején Jukival harcoltam, aztán Piastrival, aztán Hamiltonnal, majd a végén megint Jukival.

    Egy kis gumikopással kapcsolatos eszmecsere után Alonso vette át a kezdeményezést.

    Alonso: Mit csinálsz a következő hetekben?

    Verstappen Remélhetőleg nem sok mindent.

    Alonso: Itt leszel kedden (a teszten)? Én igen.

    Verstappen Nem, nem, nem. Remélem jól szórakozol majd a teszten. De egy GT3-as autót tesztelek majd Portimaóban, szóval ha gondolod…

    Alonso: Én pedig Aragónban.

    Verstappen Oké, akkor csinálhatnánk valamit félúton.

    Alonso: A DTM-ben. Ott majd legyőzlek!

  • Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Sergio Pérez megkönnyebbülhet, hogy maga mögött hagyhatja a küzdelmes 2023-as szezont, ám még mielőtt lezárhatná ezt az évet, választ kellett adnia arra, miért beszélt méltatlan módon a sportfelügyelőkről a büntetése kapcsán.

    Pérez a 4. helyen zárta az Abu-dzabi Nagydíjat, mert bár ennél eggyel magasabb pozícióban ért célba, öt másodperces büntetése miatt George Russell mögé került a végeredményben. Az időhozzáadást amiatt kapta, mert előzési kísérlete során nekiütközött Lando Norris McLarenjének. A mexikói a verseny után a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, egyáltalán nem tartja indokoltnak a büntetést.

    „Ennél sokkal többet érdemeltünk volna, a sportfelügyelők véleményem szerint ma nagyon gyengén végezték a munkájukat. Ennél sokkal neccesebb esetek is voltak már: Landóval összeértek a kerekeink, ő levágta a kanyart, és mégis én kaptam a büntetést” – mutatott rá Pérez.

    „Tudjuk, hogy amikor egy versenyző hátulról beveti magát és ennyire későn fékez, akkor soha nincs teljesen a kontrollja alatt az autó. Lando tudta, hogy jövök, mégis úgy döntött, hogy befordítja az autót. Összeértünk, levágta a kanyart, amivel időt nyert. Érzésem szerint ez csak egy versenybaleset volt.”

    A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is azt a nézetet osztja, hogy nem érdemelt büntetést az eset, ám Pérez a leintést követően, még a levezető körben olyan jelzőkkel illette a szankciót kiosztó felügyelőket, amely miatt beidézték őt a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1 k) pontjának megsértése miatt, ami a versenyhétvégék hivatalos személyzetével szembeni illetlen magatartást tiltja.

    Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    A Sky riportere, Ted Kravitz szerint a kifogásolt rádióüzenetben az alábbi hangzott el Pérez részéről: „Egy nagy vicc, amit a felőgyelők csinálnak, el sem hiszem. Az egész évben nagyon rosszak voltak, de ez egy vicc. Ez tényleg egy vicc.”

    Idővel előkerült az ezt igazoló videó is:

    Pérez idén megszerezte ugyan a második helyet az egyéni tabellán, ám a Max Verstappen által elért pontszámnak kevesebb mint felét gyűjtötte (285 az 575-tel szemben). Bár a mexikói az év során több mélypontot is megélt, és talán az állása is kockán forgott, ám a Sky azon kérdésére, hogy miben szeretne javulni 2024-re, önbizalommal teli választ adott:

    „Eggyel jobbat – utalt a bajnoki helyezésekre. – Jobb tempóra és következetesebb eredményekre lesz szükségem ehhez. Az idei évem egy hullámvasút volt, de jövőre új lehetőség nyílik. Nem tudtam teljesen eggyé válni az idei autóval, de remélem, hogy a következő évben sokkal erősebb lehetek. Már idén is sikerült javulnom az utolsó pár versenyen. És persze el kell ismernünk Max teljesítményét, hiszen a történelem legjobb szezonját produkálta.”

    FRISSÍTÉS: Pérez elkerülte a komolyabb szankciót, csak egy figyelmeztetésben részesült a sportfelügyelőktől a meghallgatás után.

  • Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    Azzal elégedett ugyan Charles Leclerc, amilyen profizmussal a Ferrari lemenedzselte a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat, frusztrálja viszont, hogy ezzel együtt sem tudta elérni a célját a csapat.

    Leclerc a rajttól fogva a második helyen haladt Max Verstappen mögött, ezzel kihozva a maximumot hétvégi lehetőségeiből, ám miután George Russell felkapaszkodott a harmadik pozícióba, a Ferrarinak már nem volt meg a kellő pontmennyisége a konstruktőri második hely megszerzéséhez. A verseny végén lendületesen érkező Sergio Pérez ugyan még esélyt jelentett a Ferrari számára, hiszen a mexikói elvette a harmadik helyet a Mercedestől, volt azonban egy öt másodperces büntetése, így Leclerc-nek is az volt a legfőbb érdeke, hogy a Red Bull pilótája legalább ekkora különbséggel végezzen Russell előtt.

    Ennek érdekében az utolsó körre Leclerc még maga elé is engedte Pérezt, hogy segítse őt nagyobb előny kiautózására, ám végül 1,1 másodperc hiányzott még a mexikóinak ahhoz, hogy megszerezze magának a harmadik helyet – és akaratlanul a Ferrarinak a konstruktőri másodikat.

    Verstappen 19 győzelemmel zárta az évet, Pérez elintézte a második helyet a Mercedesnek

    „Az egészről az utolsó néhány percben döntöttünk, miután Checo megkapta az öt másodperces büntetést. Próbáltam segíteni neki, hogy öt másodperccel George előtt végezhessen, ezért megadtam neki a DRS és a szélárnyék előnyét, de sajnos ez nem volt elég” – mondta Leclerc a futam után.

    „Egyrészt örülök annak, ahogyan lehoztuk ezt a hétvégét. Semmit sem csinálhattunk volna jobban, és egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy mi vagyunk a második leggyorsabb csapat. A stratégiát és az időmérőt is jól oldottuk meg, és tényleg csak amiatt kár, hogy nem lett meg a konstruktőri második hely, hiszen nekem is már csak ez számított a szezon végén.”

    Egyesekben felmerült, hogy Leclerc – a sportszerűség határait súrolva – akár még jobban lelassíthatott volna, hogy kissé visszafogja Russell tempóját, de a díjátadó előtt a monacói maga fejtette ki a britnek, hogy végül miért döntött ez ellen: „Ha próbállak feltartani, akkor az nekem is nagyon necces lett volna, mert csak néhány tizednyi különbséggel értünk volna célba, viszont azt nem szabadott volna hagynom, hogy Checo előttem végezzen.”

    A monacói végül az ötödik helyen zárt az egyéni tabellán, ami a tavalyi második és a 2019-es negyedik helyezése után a harmadik legjobb év végi eredménye a Forma-1-ben. A Ferrarinál töltött legutóbbi négy szezonjából azonban hármat is nyeretlenül zárt.

    „Mindenesetre köszönöm a csapatnak azt a sok munkát, amit az év eleje óta beletettek ebbe a szezonba. Tudtuk, hogy küzdelmes évünk lesz a teljesítményhiány miatt, de mégis mindent beleadtunk a legutolsó versenyig” – összegezte Leclerc a 2023-as szezonját, amely során hat alkalommal állhatott dobogóra és öt pole-pozíciót is szerzett.