Szerző: Bognár Viktor

  • Mick Schumacher sokkal jobb versenyző lehetne, ha az apja segítené?

    Mick Schumacher sokkal jobb versenyző lehetne, ha az apja segítené?

    Nemcsak magától a hétszeres világbajnok jelenlététől fosztotta meg az autósport közösségét az, hogy Michael Schumacher tíz évvel ezelőtt síbalesetet szenvedett, hanem attól is, hogy Mick Schumacherből jobb versenyző válhasson – véli pilóta korábbi csapattársa.

    Johnny Herbert is csatlakozott a Schumacher tragikus balesetének tizedik évfordulója kapcsán megszólalók táborához. A brit pilóta 1995-ben volt a német csapattársa a Benettonnál, majd pedig televíziós szakértőként a hétszeres bajnok fia, Mick F1-es ténykedését is közelről kísérhette figyelemmel.

    Mick Schumacher azt követően kezdte komolyabban venni a versenyzést és kötelezte el magát a profi karrier mellett, hogy apjával megtörtént a család életét teljesen felforgató baleset. Az ifjú német ekkor még csak 14 éves volt. Apjától örökölt tehetsége hamar megmutatkozott, hiszen bajnok lett a Forma-3-ban és a Forma-2-ben is, majd a Haas színeiben megkapta az F1-es debütálás lehetőségét, ám a nem sok kimagasló eredményt hozó 2021-es és 2022-es szezon után elveszítette versenyzői ülését. A Mercedes tartalékpilótája lett, jövőre pedig az Alpine hiperautóját vezeti majd a WEC szezonjában, az F1-es rajtrácsra való visszatérés lehetősége ezzel még távolabb kerül tőle.

    Családtag, reklámarc, félrecsúszott idősík – így kísért minket 10 éve a Schumacher-baleset emléke

    Sokan csalódtak Mick Schumacher Forma-1-es szereplésében, aki nem volt képes hasonló módon berobbanni a sportba, mint apja tette azt 1991-ben. Herbert szerint mindez egyszerűen arra vezethető vissza, hogy az előállt helyzet miatt nem tudott apja tapasztalatára és tanácsaira támaszkodni.

    „Ez az egyik legszomorúbb helyzet egy sportoló életében: ott áll a lehetőség kapujában, és egy olyan apával rendelkezik, aki rendkívül sikeres volt, s aki fontos szerepet játszhatna a fejlődésében – idézi a háromszoros futamgyőztes Herbertet a Grosvenor Sport. – Micknek azonban nem lehetett része ebben, csupán a baleset pillanatáig volt meg közöttük ez a fajta kapcsolat. Azóta pedig a névvel járó minden nyomás Mick vállán hever.”

    „Michael biztosan nagyon szeretett volna a fia mellett dolgozni, hogy minden tudásával segítve őt egy nagyon másmilyen karaktert faragjon Mickből, mint amilyennek ma ismerjük. Most egyedül maradt az F1-es karrierje alatt, pedig ebből az apa-fiú kapcsolatból nagyon sokat profitált volna. Michael számára pedig szintén csodálatos lett volna mindezt átélni. Sajnos azonban mindezt nem láthattuk kibontakozni.”

    Mick Schumacher védelmére felhozható, hogy a csapat mélypontjának idején érkezett a Haashoz, amely 2021-ben képtelen volt a pontszerzésre, ám a következő évben is csak két futamon sikerült ez neki: Spielbergben 6., Silverstone-ban pedig 8. lett, s csak feleannyi pontot gyűjtött, mint csapattársa, Kevin Magnussen. Emellett a német több balesetével, költséges autótöréseivel terelte afelé Günther Steiner csapatfőnököt, hogy egy másik németet, a rutinos Nico Hülkenberget ültesse a helyére 2023-ra.

  • Lovaggá ütik a legendás F1-es csapatvezetőt, de nem az F1-es ténykedése miatt

    Lovaggá ütik a legendás F1-es csapatvezetőt, de nem az F1-es ténykedése miatt

    A Brit Birodalom Rendjének legmagasabb fokozatát, a lovagi címet ítélte oda Ron Dennisnek, a McLaren korábbi csapatvezetőjének és elnökének III. Károly brit király. A Red Bullt jelenleg is irányító Christian Horner szintén közelebb lépett ahhoz, hogy egy napon megkapja ezt az elismerést.

    Dennis 1980-ban vette át a McLaren irányítását, a csapat pedig az azóta eltelt időben kilenc egyéni és hét konstruktőri címet szerzett, így a brit csapatfőnök/tulajdonos elmondhatja, hogy az F1 egyik legsikeresebb vezetője volt. 2017-ben ehhez képest méltatlan módon távozott és adta el tulajdonrészeit a vállalatban, miután összekülönbözött a társtulajdonosokkal.

    A most 76 éves üzletember évtizedeken át az F1 egyik legkarakteresebb figurája volt, miközben bajnoki címeket szerzett Niki Laudával, Alain Prosttal, Ayrton Sennával, Mika Häkkinennel és Lewis Hamiltonnal is, a sportban elért eredményeiért pedig már korábban is kitűntették a lovagrend egy alacsonyabb fokozatával (CBE).

    III. Károly újévi kitűntetettjei között most ott található Dennis neve, aki átveheti a legmagasabb fokozatot, vagyis jogot kap a Sir előtag használatára a nevében. Érdekes módon azonban az indoklás szerint nem a motorsportért tett szolgálataiért, hanem jótékonysági tevékenységeiért vált méltóvá erre a rangra.

    Dennis életének kevésbé ismert oldala, hogy rengeteget tett a jótékonykodás, a rászorulók megsegítése érdekében is. Több projektet is elindított, mint a Dreamchasing, a Podium Analytics és a Tommy’s, amelyekkel a világszintű szegénység csökkentése, a sportban sérüléseket szenvedettek, valamint a szülési komplikációkkal szembesülő párok megsegítése érdekében ténykedett – utóbbiban maga Dennis és korábbi felesége, Lisa is érintett, akik elveszítették egyik születendő gyermeküket.

    Szűk körhöz csatlakozott a McLaren egykori vezetője azáltal, hogy a Forma-1-ből ismert személyként lovagi kitűntetést kapott. A csapatirányítók közül korábban csak a Williams két atyja, Frank Williams és Patrick Head kapta meg ezt a címet, míg a versenyzők körül Stirling Moss, Jack Brabham, Jackie Stewart, 2021 vége óta pedig az éppen Dennis által felfedezett Lewis Hamilton viselheti a Sir megszólítást.

    A Red Bull csapatvezetője szintén kitűntetésben részesül a brit király által. Christian Horner már jelenleg is viseli a birodalmi rend OBE-fokozatát (tiszt), most pedig megkapja a magasabb CBE-t (parancsnok) is. Innen a következő lépés már a lovagi cím, amit talán egy napon Horner is megkap majd, aki idén már a hatodik konstruktőri bajnokságot nyerte a Milton Keynesben székelő Red Bull Racing csapatvezezőjeként.

  • Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    56 éves korában elhunyt Gil de Ferran brazil autóversenyző, aki legnagyobb sikereit az Egyesült Államok formaautós sorozataiban érte el az ezredforduló környékén, miközben egy jeles rekordot is felállított, s egészen mostanáig a McLaren tanácsadója is volt.

    De Ferran halálát az Associated Press értesülései szerint szívroham okozta, miközben a fiával versenyzett a floridai The Concourse Club tesztpályán.

    A pilóta az 1990-es évek kezdetén honfitársával, Rubens Barrichellóval együtt jelent meg az európai utánpótlásszériákban, ám őt a brit F3 megnyerése, majd a Formula-3000-ben szerzett év végi harmadik hely után (bár az F1-ben is tesztelt az Arrowsszal és a Williamsszel) az USA-ba sodorta az élet, s ott épített magának sikeres karriert, az amerikai együléses csúcsszéria szakadása közepette előbb a CART-ban, majd az IndyCarban versenyezve.

    2000-ben és 2001-ben megnyerte a CART bajnoki címét, eközben pedig 2000 októberében felállított egy máig élő rekordot a California Speedway oválpályáján: azzal, hogy 241,428 mérföld/órás (388,541 km/órás) egykörös átlagsebességgel megnyerte az időmérőt, máig az ő nevéhez fűződik a zárt versenypályán valaha elért leggyorsabb kvalifikációs kör.

    Legnagyobb presztízsű sikere azonban 2003-ban jött el, amikor a Penske pilótájaként megnyerte az Indianapolis 500-at honfitársa, Helio Castroneves előtt.

    Annak az évnek a végén be is fejezte versenyzői karrierjét (bár évekkel később egy időre még visszatért a hosszútávú versenyzéshez), s 2005-től már csapatmenedzseri szerepben tűnt fel. Három éven keresztül a BAR és a Honda sportigazgatója volt a Forma-1-ben, ezt követően saját csapatot is alapított az USA-ban, majd 2018-tól az IndyCar felé is terjeszkedő McLaren vezetőségének tagja lett, s egészen haláláig a wokingi központú istálló tanácsadójaként dolgozott.

    „A McLaren Racingnél mindenkit sokkol és mélyen elszomorít a hír, hogy elveszítettük a McLaren család egy szeretett tagját. Részvétünket küldjük Gil de Ferran családjának, barátainak és szeretteinek” – búcsúzott fiatalon elhunyt kollégájától a csapat. Más brazil versenyzők, mint Felipe Massa és Tony Kanaan szintén elsők voltak a megemlékezők hosszú sorában.

  • Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

    Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

    Michael Schumacher tragikus síbalesetének tizedik évfordulójához közeledve a német Bild új információkat közölt arról, milyen módszerekkel próbálja a családja és orvosi stábja továbbra is segíteni a hétszeres világbajnok felépülését.

    Schumacher 2013. december 29-én, franciaországi síelése közben szerzett olyan súlyos fejsérüléseket, amelyek teljesen megváltoztatták az ő és családja életét. A Benetton és a Ferrari korábbi világbajnokáról azóta nem kerültek fotók a nyilvánosság elé, és csak egy nagyon szűk baráti kör látogathatja, akik legfeljebb apró információmorzsákat, sejtetéseket ejtettek el az elmúlt tíz év során. Az viszont kétségtelen, hogy a hamarosan 55 éves német kommunikációs képessége és mozgása erősen korlátozott a baleset óta.

    Most a német Bild állítja, hogy új információk birtokába jutott Schumacher rehabilitációjával kapcsolatban. Elmondásuk szerint az egykori pilótát továbbra is 24 órás felügyelet alatt tartja egy 15 fős személyzet, köztük orvosokkal és masszőrökkel.

    A legújabb ismeretek szerint kifejezetten annak reményében, hogy ismerős hangokkal stimulálják agyműködését, a németet egy utcai Mercedes-AMG sportautóval utaztatták, valamint Forma-1-es motorhangokat és bokszutcai rádióüzeneteket is lejátszottak neki.

    Abba a szűk körbe, akik máig látogathatják Michael Schumachert, a 2000-es évek Ferrarijának néhány prominens tagja is beletartozik, mint Jean Todt, Ross Brawn, valamint a csapat akkori tesztpilótája, Luca Badoer.

    A baleset évfordulójának alkalmából a német ARD egy ötrészes dokumentumfilmet készített Michael Schumacher életéről, amit az elkövetkező napokban tesznek elérhetővé. Két évvel ezelőtt a Netflixen is megjelent már egy dokumentumfilm a németről, amelyben felesége és gyerekei is a kamerák elé álltak és elmondták érzéseiket a kialakult helyzet kapcsán.

  • Hamilton ebből is kihúzta magát: megszavazták a versenyzők, ki közülük a legjobb

    Hamilton ebből is kihúzta magát: megszavazták a versenyzők, ki közülük a legjobb

    A Forma-1-es szezonok végeztével számos platformon és számos módszerrel próbálják sorrendbe állítani az év legjobb versenyzőit, de hatodik éve tartó hagyomány, hogy maguk az F1-es pilóták is leadják voksaikat – és aligha lehet olyan, ami ennél mérvadóbb!

    Az F1 hivatalos csatornája által rendezett szavazást az elmúlt két évben Max Verstappen nyerte, és a holland idei teljesítményét ismerve aligha meglepő, hogy 2023-ban is őt nevezték meg a legjobbnak a riválisai.

    A szezon során rajthoz álló 22 pilóta közül 19 szavazott – Nyck de Vries és Liam Lawson már nem voltak a rajtrács tagjai az idényzárón, rajuk kívül azonban egy állandó tag, Lewis Hamilton sem adta le voksait. Nem ez az első közös aktivitás, amitől idén elállt a brit, hiszen a pilóták játéksorozata, a Grill the Grid több részében sem vállalt szerepet, valamint a karácsonyi ajándékozásból is kivonta magát.

    Egy olyan rendszerben, ahol magára senki sem szavazhat, egy nem résztvevő személy a saját esélyeit növeli a távolmaradással. Ám az F1 ezen szavazásában a versenyzőknek lehetőségük van arra, hogy saját magukat is feltegyék a listára. Mint a szervezők rámutattak, nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel, ám az egyéni szavazatok titkosak maradnak, s csak az összesített eredményt tették közzé.

    Végül Hamilton végzett a legközelebb Verstappenhez, őt szavazták a második legjobbnak a többiek – ami eggyel jobb a bajnoki tabellán elért helyezésénél, és ugyanígy eggyel jobb az ugyanezen listán tavaly elért eredményénél. Fernando Alonso a tavalyi hatodik helye után ugrott fel idén a harmadikra, Sergio Pérez azonban, aki hozzájárul a Red Bull konstruktőri sikeréhez, ám több hibát is vétett, csak a tizedik lett.

    A 2023-as szezon legjobbjai a versenyzők szavazatai alapján:

    2023 legjobb versenyzői
    Fotó: F1.com

     

  • Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    A közösségi médiában került támadások kereszttüzébe Bianca Bustamante, a McLaren 18 éves juniorversenyzője, miután Twitteren egy olyan bejegyzést kedvelt, amelyben valaki autistának nevezte az Aston Martin F1-es pilótáját, Lance Strollt. Azt mondja, csak félrekattintott.

    Első ránézésre hasonlóan felfújt ügynek tűnik ez, mint az elmúlt szezonok néhány olyan esete, amikor az online versenyzés közbeni káromkodásért kellett karrierje értékes éveivel fizetnie Európában Jüri Vipsnek, az USA-ban pedig Kyle Larsonnak, ám a fülöp-szigeteki hölggyel történtek ismét figyelmeztetnek arra, hogy a mai világban egy ismert sportolónak (és bármilyen hírességnek) minden egyes mozdulatát kétszer át kell gondolnia, hiszen mindig akadnak olyanok, akik ezekre a hibákra vadásznak. És persze olyanok is, akiket érzékenyen érinthet egy-egy az online térben tett elszólás vagy kiállás, ami aztán a sportolóval kapcsolatba hozható csapaton és támogatókon is lecsapódhat.

    Bustamantét december 27-én a Twitteren egyes követői azon kapták, hogy egy másik felhasználó olyan üzenetét kedvelte, amelyben az illető éppen Bustamante képességeit védte meg, kontrasztba állítva őt Stroll-lal, aki szerinte „az apuka pénze” nélkül nem lehetne az F1-es mezőny tagja. A hozzászóló az „autista” jelzővel illette Strollt, a botrány pedig akörül alakult ki, hogy a versenyzőhölgy kedvelt egy üzenetet, amelyben szellemi fogyatékosnak neveznek egy pilótát.

    https://twitter.com/aus2311/status/1739993482813714818

    Nem ez az első eset, hogy valaki bajba kerül, amiért az autista jelzőt használta Strollra, 2022-ben az Osztrák Nagydíj alatt egy belga kommentátort függesztettek fel emiatt.

    Bianca Bustamantét néhány hónapja vette szárnyai alá a McLaren, hogy a csapat színeiben induljon a női versenyzők számára kiírt F1 Academy jövő évi, második szezonjában. Miután támadások kereszttüzébe került a közösségi médiában, a versenyzőhölgy sűrű bocsánatkérések közepette írta meg az alábbi üzenetét:

    „Őszintén bocsánatot kérek. Elismerem a hibámat, hogy egy nem megfelelő tweetet kedveltem, és el sem tudom képzelni, hány embert bántottam meg ezzel. Görgetés közben véletlenül bekedveltem azt a tweetet, de amint később ezt felfedeztem, azonnal kivettem a kedvelést.

    Mivel az egyetlen fiútestvérem autista, teljes mértékben átérzem, milyen kihívásokkal áll szemben egy autista személy. Sohasem lennék előítéletes egy fogyatékossággal élő személlyel szemben, és sohasem támogatnám egy ilyen üzenet íróját egy versenyzőtársammal szemben. Nagyon komolyan veszem az autizmus ügyét, mert személyesen is érintett vagyok.

    Őszintén bocsánatot kérek Lance Strolltól és mindenkitől, akit megbántottam. Nem támogatom az ilyen megjegyzéseket. Remélem, a versenyzői közösség megérti, hogy ez 100%-ban véletlen volt, és bocsánatot kérek ezért a nagy hibáért.”

    A McLaren nem reagált nyilvánosan az esetre. A későbbiekben Bustamante még egy videót is közzétett autista testvéréről.

    https://twitter.com/racerbia/status/1740054801675886724

    Felmerülhet azonban, hogy a nyilvánosság és a versenyzőhölgy is a rossz végénél fogta meg a botot ebben az ügyben. Néhány szemfüles Twitter-felhasználó megörökítette, hogy Bustamante több olyan üzenetet is kedvelt, amelyek Stroll versenyzői képességeinek becsmérlésével és az apja általi finanszírozásával kapcsolatosak. Sokkal valószínűbb tehát, hogy Bustamante nem az autista jelzőn szórakozott, sokkal inkább az F1-ben az Aston Martin révén saját csapattal és kirobbanthatatlan versenyzői üléssel rendelkező Stroll családon – ami szintén nem méltányos, de efelett mégis elsiklott a történet. A kritikák kereszttüzébe kerülő Twitter-üzenet ráadásul egy egyértelmű Bustamante melletti kiállás volt, így talán nem olyan mélységesen elítélendő, hogy rákattintott a kedvelést jelző kis szívecskére…

  • Kubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

    Kubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

    Megrázó vallomást tett sérülése utáni mentális állapotáról Robert Kubica, akinek versenyzői karrierjét egy súlyos ralibaleset törte ketté. A lengyelnek hosszú évek során sikerült fizikálisan és lelkileg is újra felépítenie magát, idén pedig már bajnoki címet szerzett is a WEC-ben.

    Már majdnem 13 éve, hogy 2011 februárjában Kubica jobb karja súlyosan roncsolódott egy olaszországi ralin, miután egy szalagkorlát átszúrta az autóját. Az akkor az F1-ben csúcskorszakát élő, és a Ferrari által is kiszemelt lengyelnek nemcsak versenyzői jövője került veszélybe, egy ideig az sem volt biztos, hogy az orvosok meg tudják menteni sérült karját.

    Kubica két éven át távol maradt a versenypályáktól, majd miután karja valamelyest rendbe jött, ralizással, az ERC-vel és a WRC-vel rázódott vissza korábbi életéhez. Az odáig vezető időszak azonban elképzelhetetlen küzdelmekkel járt számára – erről most egy lengyel lapnak beszélt, amit a PlanetF1 idéz.

    „Volt egy különösen nehéz, számomra szinte felfoghatatlan periódus, amiről még nem sokan tudnak. Voltak pillanatok, amikor az agyam nem tudta elfogadni a testemet. Felébredtem éjszakánként, és azt éreztem, hogy a jobb karom nem tartozik hozzám. Mintha nem az enyém lenne.”

    „Elismerem, hogy még ma is nehéz erről beszélnem. Voltak időszakok, amikor azt kívántam, bárcsak ne lenne meg az a jobb oldali testrészem. Ezek nagyon csúnya gondolatok voltak, de gyakran előjöttek a rehabilitációs időszak alatt” – avatta be a nyilvánosságot akkori érzéseibe Kubica.

    A Schumacherről szóló sorozatban Hamilton és Alonso is megszólal

    A most 39 éves pilóta ugyan alighanem a legjobb éveit veszítette el a baleset miatt, ám sikerült visszaküzdenie magát az F1-ig, ahol 2019-re leszerződtette a Williams, noha a csapat akkori formája miatt az évet a mezőny végén kellett töltenie. Két évvel később két futamon még rajthoz állhatott az Alfa Romeóval, egy ideje azonban már a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájának állandó tagja, s idén meg is nyerte ott a bajnoki címet a WRT csapattal.

    39 évesen Kubica jól tudja, hogy azokat a sikereket már nem fogja tudni elérni, amikre a Forma-1-ben predesztinálva volt, az élet más területein azonban fontos dolgokra ébresztette rá a balesete.

    „Sok minden múlik azon, hogy éppen milyen a szélirány. Amikor jól mennek a dolgok és felfelé ívelő pályán vagyunk, hirtelen rengeteg barát és ismerős vesz körül. De aztán amikor nem alakulnak jól a dolgok, hirtelen eltűnnek” – mondta.

    „Az életem komoly teszt elé állította a barátságokat. Drasztikus változás történt a barátaim és a hozzám közel álló emberek számát tekintve a balesetem előtt és után. Ez pedig jó élettapasztalat volt.”

    Kubica 2024-ben is a WEC-ben folytatja, ám magasabb szintre lép, hiszen immár a hypercar-kategóriában fog rajthoz állni, miután leszerződtette őt a Ferrari, így az idén Le Mans-t nyerő Ferrari 499P modellt vezetheti majd. Csapattársainak kiléte még nem ismert.

    Kubica a Formula E-ről: „Olyan, mintha egy guminővel közösülnék”

  • Egyszerre és azonos napra jelentette be autóbemutatóját két F1-es csapat

    Egyszerre és azonos napra jelentette be autóbemutatóját két F1-es csapat

    A Ferrari kezdte a sort, most pedig a Williamsszel és a Sauberrel bővült azon csapatok listája, amelyek már ismertették 2024-es F1-es autóbemutatójuk időpontját.

    Egyelőre nincs nagy tolongás a csapatok között a bemutatók részleteinek közzététele kapcsán, ezért is furcsa kissé, hogy a két istálló szinte percre pontosan ugyanakkor írt erről a közösségi oldalán, ráadásul ugyanarra a napra is tűzték ki a leleplezést.

    Először péntek este 19 órakor a Williams ismertette a Twitteren, hogy február 5-én, hétfőn mutatja be új autóját, majd három perccel később az Alfa Romeo – amely csapat a jövő év elejétől visszaveszi a Sauber nevet – közölt ugyanilyen információt önmagáról.

    Pedig a február most még koránt sem hemzseg autóbemutatóktól, hiszen eddig csak a Ferrari február 13-i időpontja árválkodott a naptárban, most viszont az idei konstruktőri tabella 7. és 9. helyezettje is azonos napra tenyerelt rá. További részleteket a helyszínről és a pontos időpontról nem közöltek, de az azonos napon bemutatózó csapatok arra rendszerint figyelni szoktak, hogy eltérő napszakban bonyolítsák a maguk eseményét.

    Az előszezoni tesztelés február 21-én fog kezdődni a szahíri versenypályán, s mindössze három napig tart majd. Egy héttel ezt követően pedig ugyanott már meg is kezdődik az új F1-es versenyévad a Bahreini Nagydíjjal.

    Az eddig ismert F1-es autóbemutatók:

    Február 5.: Williams

    Február 5.: Sauber

    Február 13: Ferrari

  • Alonso vallomásai: Szerencsés vagyok és rengeteget hazudok

    Alonso vallomásai: Szerencsés vagyok és rengeteget hazudok

    Egy egyszerű, de rövid válaszaival is sokat felfedő személyiségi tesztnek vetette alá Fernando Alonsót az Aston Martin. A spanyolnak az emberi viselkedésformákkal kapcsolatos kijelentésekre kellett igennel vagy nemmel válaszolnia aszerint, hogy mennyire tartja azokat érvényesnek önmagára. Néhány esetben pedig nem azt választotta, amire az őt csak a képernyőkről ismerők számítottak volna…

    A kétszeres Forma-1-es világbajnokra szokás a mezőny legbalszerencsésebb versenyzőjeként hivatkozni, hiszen hiába tekintik immár két évtizede korunk egyik legjobbjának, 2006 óta nem nyert F1-es címet, 2013 óta pedig futamot sem, és többször is elhibázott átigazolások sodorták mellékvágányra a karrierjét. Alonso azonban más szempontból ragadta meg a kérdést, és váltig állítja, hogy a szerencsésebbek közé tartozik.

    Amikor pedig egy másik kérdésre rávágta, hogy bizony sűrűn hazudik, a rajongók fejében máris újra lejátszódhatott egy sor múltbéli homályos esemény a spanyol karrierjéből, próbálva megfejteni, hogy azok megítélését vajon újraértelmezheti-e ez a most megtudott információ.

    Persze könnyen lehet, hogy Alonso, ahogy már sokszor tette nyilatkozatai során, most is csak játszik a közönséggel. A kvíz végén elejtett megjegyzése ugyanis csak újabb kételyeket ébreszthet…

    „Most egy kicsit többet is megtudtatok rólam. Talán már túl sokat is. Jó szórakozást!”

    Hallgatok az érzéseimre.

    IGEN – Természetesen, hallgatok az érzéseimre.

     

    Szerencsés vagyok.

    IGEN – Az enyém a legjobb munka a világon.

     

    Ritkán hazudok.

    NEM – Rengetegszer tettem.

     

    Nehezemre esik kifejezni az érzéseimet.

    NEM – Elég könnyű megfejteni, hogyan érzem magam.

     

    Kockáztató típus vagyok.

    IGEN, IGEN, IGEN

     

    A szívemre hallgatok a döntéseimnél.

    IGEN – Természetesen.

     

    Mindig ura vagyok a helyzetnek.

    NEM – Szeretném azt hinni, hogy igen, de nemet kell mondanom. Szerintem senki nincs, aki minden pillanatban kézben tudja tartani, hogy mi történik körülötte.

     

    Hatékony vagyok.

    IGEN – Azt hiszem, a Forma-1-ben, de az életben is annak kell lennünk. Enélkül nagyon nehéz lesz.

     

    Szeretek a figyelem középpontjában állni.

    NEM és IGEN – A magánéletemben egyáltalán nem, ott szeretnék ismeretlen maradni. A versenypályán viszont azt mondanám, hogy igen, hiszen ott mindenki ezt szeretné elérni.

     

    Ellen tudok állni a kísértésnek.

    NEM – Már a kérdés olvasása közben is mosolygok, szóval… nem tudok.

     

    Tartom magam a tervhez.

    IGEN – Mindig. Kell egy terv.

     

  • Majdnem elfogytak a Red Bull szerelői az egyik versenyen, Verstappen az év végén dőlt ki

    Majdnem elfogytak a Red Bull szerelői az egyik versenyen, Verstappen az év végén dőlt ki

    A 2023-as F1-es szezon végéhez közeledve egyre többet lehetett hallani arról, hogy egészségileg mennyire megviselte a csapattagokat a rengeteg utazás. A Red Bullnál most árulták el, Mexikóban közel jártak ahhoz, hogy csak hiányos bokszutcai szervizcsapattal tudjanak kiállni a versenyre.

    A korábbi maximumot beállító 22 futamos szezon, valamint annak néhol egészen szélsőséges időzónaváltásokat hozó sűrű hajrája alaposan megviselte az F1 utazó legénységét. Az utolsó versenyeken a pilóták közül George Russellről és Esteban Oconról lehetett tudni, hogy betegen ülnek autóba, de a versenyzőknél is többet dolgozó és szorosabb határidőkkel utazó csapatszemélyzeteket még jobban megtizedelte a kimerültség.

    A Red Bull sportigazgatója, Jonathan Wheatley most a csapat weboldalán mesélt arról, mennyire nehéz helyzetbe kerültek emberi erőforrás szempontjából a Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén.

    „Vasárnap reggelig nem tudtuk összeállítani a teljes legénységet, mert olyan sokan betegedtek le. Mexikóban nagy számban jelentkeztek gyomorpanaszok, de aztán vasárnapra sikerült összeszedniük magukat. Így is volt három olyan ember a csapatunkban, akinek három különböző feladatot is el kellett látnia a hétvége során” – nyilatkozta Wheatley.

    „Ebben az évben nagyon rosszul jöttek ki számunkra a betegségek, esküvők, temetések, szóval amikor sok volt a hiányzónk. Emiatt a tartalékok sorának is jó hosszúnak kellett lennie, hogy el tudjuk látni a munkánk.”

    Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

    Max Verstappen a szervezeti nehézségek ellenére megnyerte azt a futamot, mint ahogy idei tizenkilencedik sikereként a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat is, ezt követően azonban az ő teste is segítségért kiáltott – a háromszoros világbajnok erről a Talking Bull podcastban beszélt.

    „Abu-Dzabi után néhány napig nagyon beteg voltam, és még mindig nem épültem fel teljesen. Azt követően is voltak még utazások, ami szintén nem segített – utalt például az FIA bakui díjátadójára tartó kötelező túrájára. – De most végre lehet két hetem, amikor teljesen kikapcsolhatok, nem kell néznem az e-mailjeimet és nem kell foglalkoznom az F1-gyel kapcsolatos dolgokkal.”

    A holland beismerte, már az elmúlt hetekben is kapott három, a következő szezonnal kapcsolatos üzenetet versenymérnökétől, Gianpiero Lambiasétól, amelyeket válasz nélkül hagyott.