Szerző: Bognár Viktor

  • 50 év után először lesz a közútra átvihető az F1-es technika a Ford vezetője szerint

    50 év után először lesz a közútra átvihető az F1-es technika a Ford vezetője szerint

    2026-től a Red Bull oldalán a Ford visszatér a Forma-1-be, ám szokatlan szerepben, hiszen nem ők fogják építeni a motort. Mint a cég első embere elmondta, elsősorban ők szeretnének hasznot húzni egy F1-es csapattal való partnerségből, de ha már ott lesznek, azért nyerni is akarnak.

    Bár az F1-et szokás a közúti autózásban megjelenő technológiák boszorkánykonyhájának nevezni, a Ford ügyvezető igazgatója, Jim Farley most arról beszélt, szerinte valójában sok évtizede nem volt már valódi relevanciája a Forma-1-es fejlesztéseknek a személyautók világában. Az elektromos járművek új igényei által azonban visszatérnek ezek a nagy autógyárak számára romantikus idők, és ennek ígérete csalogatta vissza a Fordot is a királykategóriába.

    „Egy ideje már nem volt olyan az F1, mint amihez most visszatérünk. Mint tudjuk, a Forma-1-ben van a világon a legjobb aerodinamika, a legjobb telemetria és a legjobb digitális diagnosztika is. Az elektromos autókhoz pedig pont ezek mindegyikére szükségünk van. És az 1970-es években volt utoljára olyan, hogy közvetlenül átvihető legyen a technológia a közutakra” –idézi Farley-t az Autosport.

    Az F1 egyik legsikeresebb motorgyártója, a Ford nem a klasszikus szerepben tér vissza a sportba, az erőforrást ugyanis a Red Bull pár éve felépített saját részlege fejleszti majd, a Ford pedig csupán az elektromos hajtás összetevőiben segédkezik, amiben a Red Bull mérnökei kevésbé jártasak.

    „Ez nem olyan, mintha saját csapatunk lenne. Azért leszünk ott, hogy technológiát cserélhessünk. Mi segíthetünk nekik az akkumulátorokban, mert 2026-tól a hajtás mintegy 50%-a elektromos lesz, ehhez pedig nagyteljesítményű akkumulátorokra lesz szükség. Cserébe pedig mi megkapjuk a telemetriát, a digitális diagnosztikai rendszereket és az aerót, amelyeket felhasználhatunk a saját elektromos autóink gyártásánál, ezáltal pedig azok akkumulátorai kisebbé válhatnak” – magyarázta a Ford vezetője.

    Verstappen meggyőzte az algoritmust arról, hogy őt nem is érdekli az F1

    Farley már járt az energiaitalos csapat Milton Keynes-i főhadiszállásán, s az Adrian Newey-val való találkozó meg is győzte őt arról, hogy az új szabályrendszer időszakára is jó lóra tettek a jelenlegi konstruktőri bajnokokkal.

    „A legjobb csapattal álltunk össze, mieink lesznek a legjobb versenyzők és a legjobb műszaki háttér is. A Ford legjobbjai fogják nyújtani a támogatást, és a hajtáslánc, amit Milton Keynesben építenek, egészen csúcskategóriás. A dobogó legfelső fokát célozzuk meg” – jelentette ki.

    „A legtöbb technológia terén ők a legjobbak a világon, nekünk pedig nagy szükségünk van ezekre az autóiparban. Tényleg visszatérünk ugyanoda, ahol sok-sok évvel ezelőtt jártunk: a technológiaátvitelhez.”

  • Így vinné be 2027-ben a kegyelemdöfést az F1-nek a Formula E

    Így vinné be 2027-ben a kegyelemdöfést az F1-nek a Formula E

    A Formula E tavalyi bajnokcsapatának vezetője szerint ha az elektromos széria autói is a Forma-1-esekhez hasonló aerodinamikával és gumikkal lennének felszerelve, a két sorozat autói ugyanolyan gyorsak lennének.

    Az idén fennállása 10. szezonját futó Formula E még ma is gyakran kap kritikákat, lesajnáló megjegyzéseket a nézők – és a nemnézők – részéről az autók hangja és sebessége miatt. Van egy pálya, amely mindkét széria naptárában ugyanazzal a vonalvezetéssel szerepel, ez pedig Monaco: s az egyetlen közvetlen összehasonlítási terep azt mutatja, hogy míg a leggyorsabb F1-es köridő 2023-ban a hercegség utcáin 1:12,3 volt, addig az FE-ben ez az idő 1:29,2.

    Sylvain Filippi, a tavalyi csapatbajnoki címet megnyerő Envision első embere szerint azonban ez a 17 másodperces, tetemesnek tűnő különbség nem árulkodik a valóságról a két sorozat technológiájának hatékonysága kapcsán.

    „Az egész a leszorítóerőn múlik. Már képesek vagyunk olyan elektromotort építeni, ami túlszárnyalja a Forma-1-et gyorsulásban, és ugyanolyan csúcssebesség elérésére is képes. A köridők jelentős része azonban a leszorítóerőből származik. A Formula E emellett ráadásul olyan gumikat használ, amelyek félig a versenyzésre, félig a közúti közlekedésre lettek gyártva” – idézi a csapatvezetőt a Forbes.

    Fontos különbség, hogy az FE-ben nem engedélyezett a karosszéria egyéni fejlesztése, azt a Spark gyártja és szállítja le minden csapatnak, így ezen a téren egyáltalán nincs fegyverkezési verseny. Az abroncsokon pedig – az ezredforduló körüli F1-es gumikhoz hasonlóan – barázdák találhatók, amelyek célja, hogy vizes pályán is hatékonyan működjenek, ugyanis nincsenek külön esőgumik.

    Csak egy versenyautót tart magánál gyorsabbnak Usain Bolt – miután kipróbálta

    Ha ezek a tényezők nem hátráltatnák az FE-mezőnyt, az autóik már most is sokkal gyorsabbak lennének Filippi szerint. Az autók új, Gen4-es generációja pedig 2027-ben érkezik, amitől a csapatfőnök fordulópontot vár a két csúcsszéria jelképes versenyében – szerinte az FE végérvényesen átveheti a hatalmat a technológia fejlettségében.

    „A két autó tömege már nagyjából hasonló, ugyanolyan aerodinamikával és tapadással pedig már mi is tudnánk olyan gyorsak lenni, mint ők. A Gen4-es autókkal azonban véget ér a játék. A következő korszak beszállítóit már kiválasztottunk, és hamarosan meg is kezdjük velük a munkát. Újabb nagy ugrás érkezik a teljesítményben, valószínűleg az eddigi legnagyobb. A tesztelést 2026-ban kezdjük, 2027-től pedig versenyezni is fogunk velük” – mondta Filippi.

    A három év múlva érkező új autónak még nem sok paramétere látott nyilvánosságot, viszont az már tudható, hogy az autók jelenlegi 350 kW-os teljesítménye legalább 600 kW-ra nő majd. Az idén bevezetésre váró gyorstöltés pedig jelenleg még beláthatatlan távlatokat nyithat majd meg.

  • Bottas kifogyott a piából, ezért fürdőgatyában elbiciklizik McLarenbe

    Bottas kifogyott a piából, ezért fürdőgatyában elbiciklizik McLarenbe

    Nyugalom, ez nem egy újabb bejegyzés Valtteri Bottas elhíresült fenekéről. A haját a napokban szőkére festő finn elég otthonosan érzi magát új lakhelyén, Ausztráliában ahhoz, hogy már saját eseményeket is szervezzen, eközben pedig ahol csak lehet, a komolyságot igyekszik nélkülözni.

    Bottas a téli szünet jelentős részét Ausztráliában töltötte barátnőjével, a profi kerékpárversenyző Tiffany Cromwell-lel, amióta pedig ismeri őt, a kétkeréken való tekerést maga is magasabb szinten űzi. Nemrég egy versenyen is részt vett, most pedig ő szervezte meg a sajátját: egy jótékonysági háromnapos eseményt, amely Adelaide környékén, főként murvás szakaszokon zajlik.

    Az eseményhez szellemes beharangozóvideót készített a finn-ausztrál pár: ebben Bottas felhívja Cromwellt azzal a vészhelyzettel, hogy hamarosan elfogy kedvenc bora, a Shiraz, ezért azonnal új üvegre van szüksége. De nem akárhonnan, hanem az ehhez felhasznált szőlő egyik leghíresebb termőterületéről, Ausztráliából származó üvegre vágyik. A videó szerint pedig ez adta számukra az ötletet, hogy a dél-ausztráliai kisváros, McLaren Vale szőlészetéhez vezető földutakon egy bicikliversenyt rendezzenek.

    A január 18. és 20. között zajló, RADL GRVL néven futó esemény első napjának végén a Sauber versenyzője képes beszámolóval jelentkezett, amelyben elmondja, hogy egy „bokszkiállást” is beiktattak a tengerben, pénteken pedig a csapat megérkezik McLarenbe – aminek persze csak véletlenül egyezik a neve az F1-es csapatéval.

    Hamarosan véget ér azonban Bottas számára a déli félteke nyara, hiszen február 5-én a Sauber, vagyis hivatalos nevén a Stake F1 Team londoni autóbemutatója aligha múlhat el majd nélküle.

    Bottas, Ausztrália
    Fotó: Valtteri Bottas – Twitter
    Bottas, Ausztrália
    Fotó: Valtteri Bottas – Twitter
  • Újabb fontos lépést tett a 2026-os siker felé a Mercedes

    Újabb fontos lépést tett a 2026-os siker felé a Mercedes

    Bár új korszak köszönt a Forma-1-re a két év múlva érkező technikai szabályváltozásokkal, a Mercedes kulcsfigurái garantálják elkötelezettségüket a folytatásra, ennek jegyében pedig most a technikai igazgató James Allisonnal is szerződést hosszabbítottak.

    Allison korábban a Lotusnál és a Ferrarinál is dolgozott, s 2017-ben érkezett a Mercedeshez, ahol azóta négy egyéni és öt konstruktőri címnek volt egyik fő letéteményese. Bár 2022-ben elhagyta a klasszikus F1-es technikai igazgató pozícióját, hogy a Mercedes hosszabb távú projektjeinek alapjait fektesse le, 2023 áprilisában visszatért a csapat mindennapi életébe, hogy segítse az istállót kilábalni az nehézségekből.

    Az új, hosszú távú szerződés időtartama nem ismert, de az biztos, hogy Allison a 2026-os szabályváltozásokon – aminek aerodinamikai részletei még kevéssé ismertek – is ő fogja átvezetni az istállót.

    „Az F1 sok jó szerencsét hozott már számomra, de egyik sem volt nagyobb annál, mint amikor Toto felhívott, hogy csatlakozzak a Mercedeshez 2017-ben. Nagy kiváltság, hogy folytathatjuk ezt a kalandot és zseniális kollégákkal együttműködve harcolhatunk a bajnoki sikerekért.”

    James Allison, Mercedes
    Fotó: Mercedes AMG PetronasJames Allison

    A bejelentés mindössze három nappal azt követően érkezett, hogy a csapatvezető Toto Wolff is meghosszabbította szerződését.

    „Mondjuk ki, ő a leglenyűgözőbb technikai vezető a sportunkban. A gladiátormentalitása a tudásával, tapasztalatával és az elhivatottságával páratlanná teszi. A sportra gyakorolt hatása azonban még ennél is messzebbre mutat – mondta Allisonról Wolff. – 2017-es csatlakozása óta kulcsfontosságú társ és vitapartner számomra. Nyíltan és őszintén tehetünk fel kérdéseket egymásnak, és ez is része annak a kultúrának, aki létfontosságú ahhoz, hogy csúcsteljesítményt nyújtsunk. De még ennél is fontosabb, hogy James egy igazi barát, akire siker idején és nehéz pillanatokban is támaszkodhatunk.”

  • Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

    Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

    A Red Bull fiókcsapatának menedzsere szerint apai sérelmek állnak Max Verstappen lehengerlő formájának hátterében.

    Graham Watson, aki 2015-ben a Toro Rosso csapatmenedzsereként Verstappennel dolgozott és közelről figyelte a holland felemelkedését, most érdekes összefüggésre világított rá a fiatal pilóta csapaton belüli érinthetetlensége és az apja, Jos Verstappen karrierjének frusztrációja között.

    Jos 1994-ben a Benettonnal debütált a Forma-1-ben, s bár csak tíz futamon állt rajthoz abban az évben a Michael Schumacherrel egyéni bajnoki címet szerző csapattal, közel sem tudott olyan eredményeket kisajtolni az autóból, mint a német – csupán két harmadik helyet szerzett. Watson most azt mondja, Jos Verstappen már ott megértette, hogy mennyire fontos az F1-ben a csapaton belüli kiemelt státusz, s a kezdetektől fogva erre tanította fiát is.

    Verstappent se a zene, se a mozi nem érdekli, de az autósporttól nem tudna elszakadni

    „Szerintem Jos azt érezte, hogy Michael Schumacher előnyt élvez vele szemben és jobb technikát is kap. Számomra úgy tűnt, hogy Josnak nehezére esett ezt elfogadni, hiszen maga is egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Watson a holland Formule 1 magazinnak.

    „Flavio [Briatore, a csapatfőnök] és Michael között szoros kötelék alakult ki, nemcsak szakmai, hanem személyes vonalon is. Szerintem ennek a hatása, hogy Jos nagyon korán megtanította Maxnek, hogy a csapattárs megsemmisítése az első és legfontosabb dolog.”

    „Egy versenyzőnek muszáj elérnie, hogy körülötte forogjon a csapat, és ezt látjuk megvalósulni most Max esetében is: előbb győzd le a csapattársad, majd nyerd meg a bajnoki címet. Máig úgy gondolom, hogy Jos nem kapott tisztességes bánásmódot a Benettontól. Ez pedig részben ahhoz vezetett, hogy Max is nagyon jól érti a sportnak ezt a vetületét. Innentől pedig nincs szüksége jobb technikára, hiszen a többit megoldja a tehetségével.”

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: a legjobb stratéga nem kérdés

    A szakember ráadásul ma úgy látja, még Verstappen dominanciája sem árt az F1 népszerűségének, hiszen az általa bevonzott új rajongótömeg régen látott vibrálást hozott vissza a lelátókra.

    „Max a legjobb dolog, ami történhetett a Forma-1-gyel. Amikor tőlünk átment a Red Bullhoz, azt ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor Michael Schumacher átigazolt a Ferrarihoz. Nézzük csak meg a régi képeket: Hockenheimben és Spában megteltek a lelátók Schumacher-zászlókkal. Szerintem Max egyedül megmentette a Forma-1-et, mert ugyanezt a lelkesedést és érdeklődést váltja ki: az emberek tömegével jelennek meg Ausztriában, Spában és mindenhol csak miatta” – fogalmazott Watson, aki máig a névváltás előtt álló faenzai istálló csapatmenedzserként ténykedik.

  • Russell nagy előszezoni dilemmája: milyen pózba álljon az új F1-es intróban?

    Russell nagy előszezoni dilemmája: milyen pózba álljon az új F1-es intróban?

    Napjainkban egy a széles nyilvánosság előtt létező világsztárnak tényleg minden egyes szavát és mozdulatát meg kell válogatnia, ha nem akarja, hogy hosszú időre ragadványává váljon, mémesüljön az a bizonyos tett. De akkor is alaposan át kell gondolnia, ha éppen szeretné, hogy ez történjen! George Russell javaslatokat is kapott idei pózára.

    A közösségi média tényleg bármit képes felkapni, az F1-ben pedig ennek az egyik ékes példája a 2023-as idény hivatalos intrója volt, amelyben egyenként megjelennek a pilóták. George Russell különleges beállást választott a pár másodpercnyi megjelenésére, hosszú karjait széttárva a két oldalsó falnak támaszkodott, amely motívum aztán rendszeresen előkerült vele kapcsolatban a szezon során. Nemcsak a rajongók álltak elő mémek hadával, de még a Mercedes is előszeretettel viccelődött azzal a hanyag eleganciával, ahogy versenyzője a falat támasztja.

    Innen pedig már nincs visszaút, egyik rajongója még ötleteket is küldött Russellnek ahhoz, hogy miképpen pózoljon a 2024-es intróban, amelynek felvételeit februárban, a tesztek alatt rögzíti majd az F1. A brit pilóta komolyan veszi a kihívást, bár a rajongója által prezentált néhány mozdulathoz nem érzi megfelelőnek a rugalmasságát.

    „Megtisztelő, hogy küldél számomra pózjavaslatokat a 2024-es szezonra. Most azonnal elkezdek gyakorolni!” – mondta a videó megtekintése után Russell.

    Na de vajon a Pókember-ugrás vagy az egy helyben futást választja majd?

     

    A 2023-as Russell-pillanat:

    És az ebből készült mémek:

    .

    .

     

  • Káromkodásban nem hoz minőségi javulást Steiner utódja

    Káromkodásban nem hoz minőségi javulást Steiner utódja

    Először nézett szembe a sajtó kérdéseivel a Haas csapatfőnökévé való kinevezése óta Komacu Ajao, aki gyorsan leszögezte, nem tud és nem is akar olyan lenni, mint Günther Steiner. Egy apróságban azonban mégis van közöttük a hasonlóság.

    A 47 éves mérnöknek eddig nincs tapasztalata egy versenycsapathoz hasonló szervezet irányításáról, hiszen az F1-ben eltöltött két évtizede során mérnökként lépdelt felfelé a ranglétrán, s most a mérnökigazgatói posztról került az istálló élére.

    A csapattulajdonos Gene Haas határozott célja volt azonban, hogy az „emberközpontú” vezetési stílussal rendelkező Steiner helyén olyasvalakivel próbálkozzon, akinek a műszaki területen van nagyobb jártassága, és Komacu tűnt erre a legmegfelelőbb személynek. Steiner a szókimondóságával, a Netflix F1-es sorozatában való kiemelt szerepvállalásával a mezőny egyik legnépszerűbb csapatfőnökévé vált a rajongók körében, a japán azonban gyorsan kijelentette, tőle nem kell ilyen szereplésekre számítani, nem célja, hogy elvigye a show-t és a csapat arcává váljon.

    Bár elismeri, egy nem valami előnyös tulajdonságban hasonlít a stílusa Steinerére: „Túl sokat káromkodok.”

    „A dolgom az, hogy javítsak a csapat versenyképességén. Erre fogok koncentrálni, pont. Nem fogom tudatosan keresni a nyilvánosságot, hogy a csapatot népszerűsítsem. Ami engem illet, ez másnak a dolga, és ezt letisztáztam Gene-nel is” – idézi Komacut az Autosport.

    Máig bűntudat gyötri az F1 új csapatfőnökét, aki díjnyertes novellaíró

    „Nem akarok Günther Steiner lenni. Tényleg jól kijövünk, tiszteljük egymást munka közben és azon kívül is. A versenyhétvégéken gyakran együtt mentünk vacsorázni, és ilyenkor nem a munkáról beszélgettünk.”

    „De nem azért vagyok itt, hogy helyettesítsem Günther Steiner karakterét. Ő nagyon más személyiség, teljesen eltérőek az erősségeink és a gyengeségeink. Ezt Gene is tudja, és ha egy másik Günther Steinert akart volna, akkor másvalakit nevez ki erre a posztra. Gene azonban valami eltérőt akart, így önmagam legjobbját fogom nyújtani.”

    A csapatvezető elismerte, nehéz dolga van a tavaly a tabellán utolsóként záró istállónak azzal, hogy a téli változások forgatagában, a technikai igazgató távozása után ütőképes autóval álljon ki a szezonnyitóra, az istálló 2024-es sikerét így inkább majd abban mérik, mennyire sikerül közelíteniük a riválisaikhoz a szezon során.

    Komacu továbbá kifejtette, mik a csapat szezon előtti tervei a VF-24-es modellel: két bejáratást is tartanak majd, az elsőt február 11-én Silverstone-ban, a másodikat pedig február 19-én, két nappal a közös bahreini teszt kezdete előtt, már a szahíri pályán. Különálló eseményt az autóbemutató köré a Haas a korábbi években sem szervezett, és ez alighanem idén is így lesz.

  • Verstappent se a zene, se a mozi nem érdekli, de az autósporttól nem tudna elszakadni

    Verstappent se a zene, se a mozi nem érdekli, de az autósporttól nem tudna elszakadni

    Max Verstappen a versenyzésben sem szereti a felesleges sallangot, és ugyanígy van ezzel a magánéletében is – a holland saját elmondása szerint annyira minimalista életet él, amennyire egy világhírű személy azt csak megteheti.

    Baráti viszonyt ápol a DJ Martin Garrixszel, tavaly az interlagosi győzelme után pedig Tom Jones egy 1967-es slágerét kezdte el énekelni a csapatrádióban: ezek alapján azt gyaníthatnánk, hogy Verstappennek igen széles az érdeklődése a zenei palettán, ám amikor a holland Formule 1 magazin ezzel kapcsolatban kérdezte, a háromszoros világbajnok hosszasan részletezni kezdte, mennyire nem része az életének a zene.

    „Alig hallgatok zenét. Még a verseny előtt se, de tudom, hogy vannak sportolók, akik szeretik ezt ellazulásként vagy feltöltődésként. De nekem személy szerint nincs ilyen igényem. Néha szól a zene az autóban, amikor el kell mennem valahova, de ennyi az összes. Még edzés vagy unalmas, agytompító hosszútávfutás során sem. Utálok fülhallgatót hordani futás közben, igazából bárminek a magammal cipelését kényelmetlennek tartom olyankor – még a karkötőt és a karórát is leveszem” – mondta Verstappen.

    „Otthon sincs szükségem zenére ahhoz, hogy megteremtse a hangulatot. Ezt megteszi a kicsi (Kelly Piquet lánya, Penelope), amikor szaladgál, vagy a macskák, ahogy egymást terrorizálják.”

    Verstappen meggyőzte az algoritmust arról, hogy őt nem is érdekli az F1

    Arról már eddig is hallhattunk, hogy a 26 éves pilótát a vizuális tartalmak sem annyira hozzák lázba, főleg, ha azok a Forma-1-ről szólnak. A Hajsza a túlélésért című sorozatot többször kritizálta már annak valóságferdítései miatt, és a Brad Pitt-féle nagyszabású F1-es mozifilmmel sem vették meg.

    „Az austini hétvégén a versenyzői eligazítás során megmutattak nekünk néhány részletet az új filmből, és közben elmagyarázták, hogyan vették fel őket. Persze, szép volt látni, de nem igazán csigázza fel az érdeklődésem. Nem vágyok arra, hogy megnézzek egy filmet, ami a saját sportomról szól. Az egész úgyis egy kitalált történet, ami túl van dramatizálva” – mondta.

    „Moziban is csak egy párszor voltam Monacóban, de tényleg nem sokszor. Otthon sokkal egyszerűbb megnézni egy filmet. Ez az ára a hírnévnek, de ahogy idősebbé válok és abbahagyom a versenyzést, ez majd elhalványul. Van egy videó [Lionel] Messiről, amint a feleségével egy étteremben esznek, kint pedig rajongók százai várják. Szóval ilyesmit nem tudunk csinálni. Szerencsére nekem azért ez nem ennyire durva.”

    A csúcskategóriában idén már 10. szezonjába lépő Verstappen azt is sűrűn hangoztatja, hogy nem tervezi túl hosszúra nyújtani F1-es karrierjét, ha pedig a számára nem tetsző újításokkal – mint a sprintversenyek, az utcai pályák vagy más, a show érdekében behozott elemek – túl messzire megy a sport, akár még korábban távozhat. Arra a kérdésre viszont, hogy később szívesen szakítaná-e meg minden kapcsolatát az autósporttal, már nem adott ennyire egyértelmű választ.

    F1: Ne Verstappen mondja meg, hogy kellenek-e sprintversenyek

    „Elméletben lehetséges, de jelenleg még nem tudom elképzelni, hiszen rengeteg dologgal foglalkozunk, köztük a Verstappen.com Racinggel – utalt a pilóta a saját kezdeményezésére, amelyben a valós és a virtuális világ versenyzőit igyekszik integrálni. – Meglátjuk, mit hoznak majd az elkövetkező évek, mindenesetre az biztosra vehető, hogy 74 évesen már senki nem fog velem találkozni a paddockban.”

  • A „Cash” is szerepelhet az AlphaTauri új nevében

    A „Cash” is szerepelhet az AlphaTauri új nevében

    Bár a Red Bull továbbra is mélyen hallgat második csapatának új identitása kapcsán, a csapat által nemrég bejegyzett weboldalból már jó következtetéseket lehet levonni arra, hogyan hívják majd a faenzai alakulatot.

    Már hónapok óta tartja magát a sejtés, hogy a 2006-tól 2019-ig Toro Rosso, 2020-tól 2023-ig pedig AlphaTauri néven versenyző istálló a Racing Bulls nevet fogja felvenni. Efelé mutat az is, hogy az FIA előzetes nevezési listáján RB-ként szerepel a csapat.

    Az autósportos szponzorációkra szakosodott Decalspotters Twitter-fiók felfigyelt arra, hogy a Red Bull nemrégiben bejegyeztette a VisaCashAppRB.com weboldalt, és egy ideig a racingbulls.com is erre irányított rá. Ebből jön a sejtés, hogy az istálló legvalószínűbb teljes neve Visa CashApp Racing Bulls lehet – ami szintén nem teljes meglepetés, hiszen a két névadó szponzor várható érkezéséről már korábban is lehetett hallani.

    A faenzai csapat nemcsak névben, hanem más frontokon is átalakul: az év kezdetétől Laurent Mekies vette át a csapatvezetői feladatokat a leköszönő Franz Tosttól, az istálló pedig szorosabb együttműködésben fog dolgozni az anyacsapat Red Bull-lal, s műveleteinek jelentős részét egy Milton Keynes-i bázisra helyezi át.

    A Decalspotters emellett egy másik csapatnál közelgő változásokról is értesült: szintén új külsőt vehet fel a Williams, ezzel együtt pedig a grove-i istálló logója is megváltozik – amely a csapat néhány marketingtermékén már fel is tűnt. Az istálló február 5-i autóbemutatóján alighanem minden kiderül.

  • Visszatér a valóban hajnali Ausztrál Nagydíj – itt az összes 2024-es F1-es futam időpontja

    Visszatér a valóban hajnali Ausztrál Nagydíj – itt az összes 2024-es F1-es futam időpontja

    Az FIA közzétette a 2024-es Forma-1-es versenynaptár kezdési időpontjait, a táblázat azonban még több kérdőjelet is tartalmaz.

    Azon a hat helyszínen ugyanis, ahol sprintversenyt rendeznek, még nem véglegesült a menetrend, ezeken a pályákon egyelőre csak a vasárnapi futam kezdési időpontja ismert. Ennek oka, hogy a sport a sprinthétvégék lebonyolítási rendjének újabb átalakítására készül, ennek véglegesítése pedig még nem történt meg.

    Szintén kérdőjeles maradt még a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki és pénteki menetrendje – tavaly a késői edzésidőpontok mellett a program csúszása komoly felfordulást okozott, aminek következményeként a helyszínre kilátogató nézőket a második szabadedzés előtt hazaküldték. Itt is kilátásban vannak még tehát változások.

    A legnagyobb különbség a tavalyi évhez képest, hogy az Ausztrál Nagydíj közép-európai idő szerint két órával korábban kezdődik, vagyis hajnali 5 órakor. Bár helyi idő szerint nem változott a kezdési időpont, a két ország óraátállítási ciklusának alakulása okozza ezt a különbséget.

    A Magyar Nagydíj kezdési időpontja a tavalyi évhez hasonlóan 15 óra.

    Idén rendhagyó módon három helyszínen, Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Las Vegasban is szombaton rendezik a futamot, az időmérő pedig így pénteken lesz.

    A 2024-es F1-es időmérők és futamok kezdési időpontja közép-európai idő szerint:

    Időmérő Verseny
    március 2. Bahreini Nagydíj 17:00 16:00
    március 9. Szaúd-arábiai Nagydíj 18:00 18:00
    március 24. Ausztrál Nagydíj 6:00 5:00
    április 7. Japán Nagydíj 8:00 7:00
    április 21. Kínai Nagydíj ? 9:00
    május 5. Miami Nagydíj ? 22:00
    május 19. Emilia-romagnai Nagydíj 16:00 15:00
    május 26. Monacói Nagydíj 16:00 15:00
    június 9. Kanadai Nagydíj 22:00 20:00
    június 23. Spanyol Nagydíj 16:00 15:00
    június 30. Osztrák Nagydíj ? 15:00
    július 7. Brit Nagydíj 16:00 16:00
    július 21. Magyar Nagydíj 16:00 15:00
    július 28. Belga Nagydíj 16:00 15:00
    augusztus 25. Holland Nagydíj 15:00 15:00
    szeptember 1. Olasz Nagydíj 16:00 15:00
    szeptember 15. Azerbajdzsáni Nagydíj 14:00 13:00
    szeptember 22. Szingapúri Nagydíj 15:00 14:00
    október 20. USA Nagydíj ? 21:00
    október 27. Mexikóvárosi Nagydíj 22:00 21:00
    november 3. Sao Pauló-i Nagydíj ? 18:00
    november 23. Las Vegas-i Nagydíj ? 7:00
    december 1. Katari Nagydíj ? 18:00
    december 8. Abu-dzabi Nagydíj 15:00 14:00