Szerző: Bognár Viktor

  • Megjött Bottas első reakciója a Sauber cifra nevére

    Megjött Bottas első reakciója a Sauber cifra nevére

    Valtteri Bottas Ausztráliába tölti az F1-es szezonkezdet előtti utolsó szabad heteit, távolt a sportága által generált zajtól. Hogy mennyire igyekezett eddig kizárni a világbajnokság körüli történéseket, azt jól átadja az a vicces reakciója is, amikor csapata névváltoztatásáról kérdezték.

    A 34 éves versenyző barátnőjének köszönhetően teljesen átadta magát az ausztrál életstílusnak ezen a télen, illetve jelenlegi tartózkodási helye szerint nyáron. Amikor a The Projekt című műsornak a pár rövid videós bejelentkezést adott, és az egyik műsorvezető felvetette, hogy új hajviselete, alsónadrágban való biciklizése és helyi barátnője révén Daniel Ricciardo és Oscar Piastri mellett számon tarthatják-e őt az ország harmadik ausztrál versenyzőjeként, Bottas annyit mondott, „legalább kettő és feledikként”.

    Bottas kifogyott a piából, ezért fürdőgatyában elbiciklizik McLarenbe

    Szóba került, bár csak nagyon röviden az F1 is: a finn eddig nem reagált arra a hírre, hogy az elmúlt években Alfa Romeo néven ismerte csapata az új szezonra megváltoztatta a nevét, s amikor az egyik műsorvezető megkérdezte, mit szól az egészen összetett Stake F1 Team Kick Sauber megnevezéshez, a finn sokatmondóan visszakérdezéssel válaszolt: „Megismételnéd, hogy is hívják?”

    Minden F1-es versenyző megkapja a kérdést élete során, hogy a közutakon hogyan tud ellenállni a kísértésnek, hogy a versenypályákhoz hasonlóan száguldásba kezdjen. A finn azt mondja, személyautóban nem tör rá ilyen érzés.

    „Teljesen külön tudom választani a versenyautóban és a közúton való vezetést. Az utakon kifejezetten nyugodt vagyok, olyankor el tudom hagyni azt az adrenalint, ami a versenypályákon dolgozik bennem” – mondta Bottas, mire barátnője, Tiffany Cromwell hozzátette, hogy valójában ő az, aki nagyobb rámenősséget várna tőle a közutakon.

    Bottas sűrű 2024-es év elé néz, hiszen korábban elmondta, hogy a 24 F1-es futam mellett kerékpárversenyeken is el akar indulni az idei évben, méghozzá komoly céllal.

  • Alig kapta meg a jogosítványt, most mégis több százezren akarnak Verstappenként vezetni

    Alig kapta meg a jogosítványt, most mégis több százezren akarnak Verstappenként vezetni

    A Max Verstappenhez kapcsolódó különlegességek egyike, hogy már 18 éves kora előtt debütálhatott a Forma-1-ben, mára pedig talán annál is népszerűbb sztárja lett a sportnak, mint azt a kezdetekkor sejteni lehetett.

    A holland üstökösként robbant be a formaautózás világába a 2010-es évek közepén, a Red Bull pedig szélsebesen lecsapott rá, és kiscsapatában 2015-re meg is adta neki az F1-es debütálás lehetőségét. Az akkor még csak 17 éves hollandra rögtön szabályt írtak, az FIA ugyanis érkezését követően 18 éves minimum korhatárhoz kötötte a szuperlicencet, emellett pedig az érkezőknek érvényes közúti jogosítvánnyal is rendelkezniük kell.

    Ezt megelőzően más fiatalon érkezőkkel is előfordult az a kissé abszurd eset, hogy már aktív F1-es versenyzőként, ismert emberként szereznék meg a jogosítványt – Verstappen mellett Danyiil Kvjatról is tudható ez. A holland most a The Timesnak nyilatkozva felidézte, nem állhatott messze attól a kellemetlenségtől, hogy első próbálkozásra elbukjon a hajtási vizsgán.

    „A vizsgáztató azt mondta, hogy forduljak jobbra, de én balra mentem. Aztán pedig nem adtam elsőbbséget a gyalogosoknak. Ennek nem annyira örült, de azzal érveltem, hogy szerintem még nem értek oda az átkelőhöz. Ha még nincsenek ott, mégis miért kellene megállnom?” – emlékezett vissza most a holland, hozzátéve, hogy mindezen malőrök dacára mégis átengedték a vizsgán.

    „Szerencsére igen. Elég kínos lett volna, ha nem sikerül, de rendesek voltak velem.”

    Verstappen azóta nemcsak a versenypályán és a közutakon, de a virtuális térben is kiválóan vezet, s bár nem szokta érdekelni a hírnévvel járó körítés, s nem akarja, hogy mások rá hasonlítsanak, az az adat mégis megborzongatja, hogy az F1 2023 játékban 832 000 futamgyőzelem született Max Verstappen néven.

    „Láttam egy statisztikát valahol arról, hogy hányan versenyeznek a nevemmel a játékban. Gyerekként sohasem gondoltam ebbe bele, hogy egy napon benne leszek egy számítógépes játékban, és az emberek az én nevemmel akarnak majd játszani” – mondta a háromszoros világbajnok.

  • Idősebb Sainz szerint az F1-ben fia is sikeres lenne az Audival

    Idősebb Sainz szerint az F1-ben fia is sikeres lenne az Audival

    Egy átlagos családban is jelen lehet a márkahűség, ahol a gyerek ugyanazokhoz a gyártókhoz kezd el kötődni, amelyeket apja is előszeretettel használ. Az autósportban ez új szintre léphet, amennyiben az Audival frissen Dakart nyert idősebb Carlos Sainz meggyőzi fiát, hogy ő is jól járna a német gyártóval az F1-ben.

    Ifjabb Sainz idén a negyedik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben a Ferrari versenyzőjeként, jelenlegi kontraktusa azonban az idei év végén lejár, és egyelőre inkább csak kételkedő hangokat lehet hallani azt illetően, hogy a partnerség tovább folytatódhat. Nyílt titok, hogy az Audi is rajta tartja a szemét Sainzon, aki tapasztalatával ideális választás lehetne a sportba való 2026-os beszállásukhoz.

    Az F1-es pilóta apja, idősebb Carlos Sainz múlt pénteken vitt véghez történelmi tettet azzal, hogy első elektromos hajtású járműként az Audival megnyerte a Dakar Rali autós kategóriáját. A 61 évesen sem lassító versenyző az elmúlt három évben szorosan együttdolgozott az Audival, és nem titkolja, hogy családon belül is szóba kerül a német gyártó jelentette F1-es lehetőség – amivel szerinte fia jól járna.

    Sainz szerint apja Dakar-győzelme idén csak a családi sikerek kezdete

    „Az Audi mindig garancia a sikerre. Pontosan tudom, mennyire komolyan vesznek mindent, amibe belevágnak. Jól rálátok, hogyan érvényesül a híres német munkamorál a gyakorlatban – a jó és a nem annyira jó oldalaival együtt. Mindenesetre a Volkswagen Csoport minden elismerést megérdemel” – nyilatkozta még Szaúd-Arábiában idősebb Sainz, aki korábban öt alkalommal a Volkswagen versenyzőjeként is megjárta már – egyszer pedig meg is nyerte – a Dakart.

    „Tudjuk, hogy a Forma-1 mennyire különleges világ, és nagyon tisztelem az Audit, amiért belevág. Szerintem csak idő kérdése, hogy az F1-ben is sikeresek legyenek. Persze nincs kirstálygömböm, de már az a tény, hogy a beszállás mellett döntöttek, nagy elismerést érdemel.”

    „Adja magát, hogy Carlosszal beszélgessünk arról, mire lehet képes az Audi, és annál is inkább, hiszen én már az Audi család tagja vagyok.”

  • Verstappen egy Mercedesszel szerezte első 2024-es győzelmét

    Verstappen egy Mercedesszel szerezte első 2024-es győzelmét

    Visszatért a versenypályára Max Verstappen, még ha csak virtuálisan is – a holland minden F1-es kollégájánál komolyabban veszi a szimulátorversenyzést, felkészültségét pedig az iRacing daytonai 24 órás versenyén aratott fölényes győzelme is bizonyítja.

    Verstappen már korábban elindította saját projektjét, kezdeményezését, amelynek célja, hogy a versenyzést a virtuális térben és a valódi pályákon profi szinten űző pilótákat egy platformra helyezze, így egyáltalán nem derogál neki, hogy háromszoros F1-es világbajnokként szimulátorosok oldalán versenyezzen.

    Verstappent se a zene, se a mozi nem érdekli, de az autósporttól nem tudna elszakadni

    A holland rendszeres résztvevője virtuális versenyeknek, s a hétvégén részt vett az iRacing 2024-es naptárának első fordulóján, a daytonai 24 óráson is.

    Verstappen a Team Redline színeiben két szimulátoros váltótársa, Ole Steinbraten és Gianni Vecchio társaságában vezette a csapat virtuális Mercedes AMG-jét, amely egykörös előnnyel meg is nyerte a GTD kategóriát.

    A csapatvezető – merthogy a virtuális platformon is van ilyen –, Atze Kerkhof a verseny után Verstappen kimagasló kvalitásainak tulajdonította a sikert:

    „Max Verstappen nem kevesebb, mint négy etapot vezetett le az éjszaka során, amely során nagyon komolyan odatette magát. Nagyon jó, szinte hibátlan versenyünk volt.”

    Fotó: iRacing
  • Vettel is lesiklott az F1-esek által elárasztott kitzbüheli hétvégén

    Vettel is lesiklott az F1-esek által elárasztott kitzbüheli hétvégén

    Ahogy a Forma-1 Monacói Nagydíján előszeretettel tűnnek fel más sportágak és szakmák világhírű alakjai, ugyanígy tetszelegnek celebritásként az F1 jelenének és múltjának alakjai, amikor minden év elején eljön a kitzbüheli lesiklóverseny ideje.

    Ausztria Tirol tartományában, a Kitzbühel városkája melletti Hahnenkamm hegyen húzódik a rettegett Streif, amit a világ legnehezebb és legveszélyesebb lesiklópályájának tartanak, s 25 éve látogat már ide az alpesisí-világkupa férfimezőnye. Idén mindkét lesiklóversenyt a francia Cyprien Sarrazin nyerte, ugyanakkor ezen a hétvégén a nézőteret is előszeretettel pásztázza a kamera, hiszen temérdek híresség feltűnik a sportág ékkövének számító eseményen – vannak, akiket a verseny köré szervezett buli, másokat a jótékonysági programok vonzanak a helyszínre.

    Az F1-es legénység közül az idén a legaktívabb George Russell volt, akinek Instagram-posztjából kiderül, hogy főnökével, Toto Wolff-fal, és annak feleségével, Susie-val is összefutott a helyszínen, mint ahogy Sebastian Vettellel is. A négyszeres világbajnok német ráadásul aktív szerepet vállalt a hétvége folyamán, hiszen maga is fölrakta a lécet egy rövid szakaszon tartott jótékonysági verseny érdekében. Szintén lesiklott Jean Alesi, az Audi F1-es programját egyengető Andreas Seidl, a korábbi profi alpesi síző, nem mellesleg Dakar-győztes Luc Alphand, valamint a szintén jelen lévő Bernie Ecclestone felesége, Fabiana is. De szintén autósportos kötődésűnek mondhatjuk a színész Michael Fassbendert, aki négy éve a European Le Mans Series mezőnyének állandó tagja.

    Gerhard Berger egy sérülés miatt nem bújt bele a lécekbe, de korábbi ferraris és benettonos csapattársa, Alesi társaságában így is a figyelem középpontjába került.

    „A Wolffok földje – utalt szójátékával egyrészt főnökére, másrészt a környéket lakó farkasokra Russell. – Szuper tapasztalat első alkalommal itt lenni a kitzbüheli lesikláson. Remek hétvége, amely során jobban megismertem ezt a nagy kihívást jelentő sportot, és még egy ismerős arcba is belefutottam.”

  • Mick Schumacher pillanatok alatt meghódított egy új platformot – vajon az új sorozattal is így tesz?

    Mick Schumacher pillanatok alatt meghódított egy új platformot – vajon az új sorozattal is így tesz?

    A versenypályákról egy éven át hiányzott, idén azonban az online térben is igyekszik tenni azért Mick Schumacher, hogy közszájon forogjon a neve. Első TikTok-videója máris nagyot robbant.

    A 24 éves német eddig nem volt kimagaslóan aktív a közösségi médiában, azzal viszont, hogy most regisztrált a TikTokra, új horizontokat nyitott meg. Ebben pedig barátnője, Laila Hasanovic is segítségére van, hiszen első videójuk, amelyben 11 különböző helyszínen, különböző ruhában bemutatják ugyanazt a mozdulatsort, már nyolc óra leforgása alatt túllépte az egymillió megtekintést.

    Persze a közösségi oldalakon való ténykedés még egy autóversenyző számára sem termelt bajnoki címeket, ám az, ha Schumacher lazább stílusra vált és többet mutat magáról és magánéletéről a nyilvánosságnak, akár a pályán való teljesítményére is kihathat.

    Schumacher idén is a Mercedes tesztpilótája marad, ám mivel versenyzői ülést zsinórban második évben sem kapott az F1-ben, elfogadta az Alpine ajánlatát, akikkel a WEC csúcskategóriájában fog versenyezni idén. Az Alpine A424-es hypercart Nicolas Lapierre és Charles Milesi társaságában vezeti majd, s bár nem titkolja, hogy a legfőbb vágya továbbra is az F1-es ülés, egyúttal már kezd is megbarátkozni a gondolattal, hogy a királykategória talán csak epizódszerep marad a karrierjében.

    „Nincs értelme annak, hogy itt maradjak, ne versenyezzek, lemaradásba kerüljek mindenkivel szemben. Azt a szempontot követtem, hogy inkább keresek valami mást, ahol versenyezhetek és fejlődhetek – aztán ha ez azt jelenti, hogy nem lesz visszaút az F1-be, de beindul vele egy másik karrier, akkor azt is örömmel csinálom” – mondta Schumacher nemrég az F1 hivatalos oldalának.

  • A Mercedes szerint álmatlan éjszakái vannak a Red Bullnak

    A Mercedes szerint álmatlan éjszakái vannak a Red Bullnak

    Hiába a tavalyi példátlan dominancia és a változatlan szabályok, az egyik legfőbb rivális szerint a Red Bull sem ülhet nyugodtan a babérjain a 2024-es szezon előtt. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint ráadásul csapatának van oka az óvatos optimizmusra.

    A Forma-1 utóbbi két-három évtizedében megfigyelhető volt, hogy ha egy csapat kimagaslik a mezőnyből egy adott szezonban, akkor a technikai fölényből adódó lendülete jó eséllyel a következő idényre is kitart, a riválisok legfeljebb csak közelebb kerülni tudnak hozzájuk. Az erőviszonyok nagy átrendeződését általában komolyabb technikai szabályváltozásoktól várhatjuk, márpedig 2026-ban jön ilyen legközelebb, s vannak olyanok a paddockban, akik a tavaly 22-ből 21 futamot megnyerő Red Bull produkciója láttán máris pesszimisták azt illetően, hogy a következő két szezonban bárki más is a bajnoki trófeák közelébe érhetne.

    Újabb fontos lépést tett a 2026-os siker felé a Mercedes

    A Mercedesszel frissen hosszabbító James Allison szerint azonban nem ilyen egyszerű a képlet, az előszezoni bizonytalanság ugyanis minden csapatot izgalomban tart, Brackley-ben pedig ezúttal jóval biztosabbak abban, hogy sikerült jó irányba állítaniuk az autó viselkedését, mint egy évvel korábban.

    „Az év ezen szakaszában lehetetlen mást érezni, mint nyugtalanságot, párosítva egy kis félelemmel. Mindig ezek az érzések lesznek rajtunk úrrá, és azt gondolom, hogy egy ilyen remek teljesítményt hozó szezon ellenére még a Red Bullnál sem alszanak nyugodtan, hiszen senki sem tudhatja, hogy a többiek mit fognak csinálni” – mondta az Autosportnak Allison.

    „Számunkra viszont mégis ad némi reményt, hogy az autónk hátsó részének rosszindulatú karakterisztikája idén barátságosabbá válik, így pedig az irányíthatóság is könnyebb lesz. Ezt egyelőre csak a szimulációk mutatják, mindazonáltal megalapozottan hisszük, hogy sikerült javulást elérnünk ezen a területen.”

    „Ezen felül pedig ott vannak a szokásos teendők, mint az autó tömegének csökkentése, a leszorítóerő növelése, és remélhetőleg a hajtáslánc terén is történik némi javulás, hiszen még a jelenlegi szabályok mellett is lehetséges valamennyit nyerni azon a téren, ha jól ügyeskedünk a kalibrációval.”

    A Mercedes tavaly először zárt nyeretlenül egy szezont 2011 óta, ezt a rossz szériát igyekeznek minél előbb maguk mögött hagyni Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel. A csapat idei modellje, a W15 február 14-én mutatkozik be Silverstone-ban.

  • Egy F1-es üléspróba kínjai: bonyolultabb, mint gondolnánk!

    Egy F1-es üléspróba kínjai: bonyolultabb, mint gondolnánk!

    „Túl vagyok az üléspróbán” – olvashatjuk majd hamarosan a sorjázó üzeneteket, ahogy az F1-es versenyzők megejtik idei első látogatásukat csapataik főhadiszállásán. A tökéletes ülés kialakítása azonban ennél jóval hosszabb folyamat, és nemcsak a gyártási részlegnek, hanem a pilótáknak is alaposan ki kell venniük belőle a részüket.

    Az Aston Martin, akiknek silverstone-i bázisán a napokban már Fernando Alonso és Lance Stroll is megfordult, most felvázolta, mi az a hét lépcsőfok, amin a csapatnak mindkét pilótájával végig kell mennie ahhoz, hogy azok a lehető legkényelmesebben érezzék magukat az üléspozíciójukban a szezon során.

    1. Foglalj helyet!

    A versenyző magára ölti az overallját és a versenycipőjét, majd beül egy önmagában álló pilótafülkébe – vagy ha már készen van, akkor a valódi karosszériába – egy olyan zsákra, amely egy speciális habbal van feltöltve. Amikor a versenyző hátradől, a hab felveszi a test formáját, a túloldala pedig a karosszéria idomaihoz igazodik.

    üléspróba, pilótafülke
    Fotó: Aston Martin
    1. Helyezkedj kényelembe!

    A versenyző leutánozza azokat a mozdulatokat, amelyeket vezetés közben végez, például a kormány forgatásával. A hab formája ezt is leköveti, ezzel biztosítva, hogy a versenyző karjai és a könyökei szintén kényelmesen elférjenek. A hab persze ezután tovább alakítható és vágható, hogy még jobban megfeleljen az igényeknek.

    Egyes versenyzők szeretik „beszorulva” érezni magukat az autóban. Arra vágynak, hogy szinte egyáltalán ne mozoghasson a fejük, a nyakuk és a válluk a vezetés közben, ezzel biztosítva, hogy a nézőpontjuk még fizikai fáradtág esetén se változzon, így könnyebben eltalálhatják a kanyarcsúcspontokat. Vannak azonban olyan versenyzők is, akik egy kicsivel nagyobb mozgásteret kérnek maguknak.

    1. A digitális modell

    A habformát beszkenneljük a CAD-szoftverbe, amely megalkotja az ülés 3D-s modelljét. Ez a modell alapján gyártjuk le az ülést szénszálrétegekből, ami aztán az autoklávban áll össze. Bizonyos nyílásokat ki kell alakítanunk az ülésen a biztonsági öv és a HANS beszereléséhez.

    Fernando Alonso
    Fotó: Aston Martin
    1. Foglalj helyet, ismét!

    A versenyző visszaül a pilótafülkébe, ezúttal már a szénszálból készült ülésébe, és minden apró észrevételt megoszt, amelyek segítik a további finomhangolást. Ez a szénszálburok ugyanis még formázható a pilóta igényei szerint.

    1. Jöhet a méredzkedés!

    A pedáloknak könnyen elérhetőeknek, a kormánynak pedig teljesen elforgathatónak kell lennie a versenyző számára. Emellett biztonsági okokból a versenyző nem ülhet túl magasan a pilótafülkében – ezzel csökkentve a veszélyt borulás vagy oldalról érkező becsapódás esetén.

    Emiatt ülőhelyzetben le kell mérnünk őt, hogy a pozíciója biztosan beleférjen a szabályok által meghatározott dimenziókba. Ha alacsonyabb a versenyző, a lejjebb kerülő súlypont javítja az autó teljesítményét. Ugyanakkor nem ülhet túlságosan alacsonyan sem, hiszen fontos, hogy a látótere minél nagyobb és tisztább legyen.

    kormány
    Fotó: Aston Martin
    1. Egész biztos, hogy kényelmesen ülsz?

    A kényelem javítása érdekében tömítések használhatók, ám észben kell tartanunk, hogy ez a tömőanyag növeli az autó össztömegét. Egy vékony réteg aranyfóliát még rádolgozunk az ülés hátsó oldalára, ami visszaveri az infravörös sugárzást és véd a motorból érkező hővel szemben.

    1. A puding próbája

    Persze csak akkor lehet biztosan meggyőződni róla, hogy az üléspróba eredményes volt-e, amikor a versenyző első alkalommal kihajt a pályára az új üléssel, és beszámol a tapasztalatairól. Ha az ülés formája még nem tökéletes, további igazítások végezhetők. Ha azonban jelentősebb változtatás szükséges, vagy a versenyző egyáltalán nem érzi kényelmesnek a pozícióját, az egész folyamatot az elejéről kezdjük, amíg meg nem találjuk a tökéletes megoldást.

    Alonso az új szezon kezdéseként mindannyiunkat betett sülni a mikróba

  • Kubica örök fájdalma, hogy nem lett Alonso csapattársa a Ferrarinál

    Kubica örök fájdalma, hogy nem lett Alonso csapattársa a Ferrarinál

    12 év késéssel idén megtörténik, amire Robert Kubicának már 2012-ben is szerződése volt: a lengyel pilóta végre a Ferrari színeiben versenyezhet. Igaz, nem az F1-ben, hanem a WEC-ben, ugyanakkor győzelemre képes technikája révén júniusban akár fel is kerülhet a neve az autósport történetének legdicsőbb lapjaira.

    Kubica azt követően, hogy néhány évet már lehúzott a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájában, idénre a Ferraritól kapott ajánlatot arra, hogy lépjen fel velük a WEC élvonalában, a márka hypercarját vezetve. A lengyel természetesen nem mondott nemet az ajánlatra, és bár nem a gyári csapattal, hanem a privát AF Corse tagjaként, de a 2024-es szezonban a tavaly Le Mans-ban győztes Ferrari 499P-t fogja vezetni az orosz Robert Svarcman és a kínai Jifei Je oldalán. Az egyik nagy cél persze a Le Mans megnyerése, s bár Kubica nem érzi magát hátrányban amiatt, hogy nem a Ferrari gyári csapatánál vezet, a várhatóan 19 hypercart felsorakoztató mezőnyben aligha lesz egyszerű dolga.

    A ferraris szerződés némi gyógyír Kubica számára, ugyanis már nem titok, hogy az F1-ben is csatlakozott volna a maranellói alakulathoz a 2012-es szezonra – erről már előszerződést is kötöttek a felek –, ám a 2011 februárjában történt ralibalesete minden tervet áthúzott.

    Kubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

    „A hypercar, noha egy csúcskategória, azért mégsem az F1. Mindazonáltal azt hiszem, a Ferrarit képviselni többet jelent, mint egy másik márkát. Már a múltban is rájuk szegeztem a tekintetem, ugyanis F1-es versenyzőként két célom volt: világbajnoki címet szerezni és felvenni a vörös overallt. Végül egyik sem történt meg, mert az életnek másmilyen tervei voltak velem. És bevallom, hogy ez máig tartó sebet jelent számomra” – idézi a La Gazzetta dello Sport Kubicát, aki, ha kicsit máshogy alakul a történelem, Fernando Alonso csapattársa lett volna a 2012-ben a bajnoki címért harcoló Ferrarinál.

    „Mindig tiszteltem Fernandót, ez a tisztelet pedig kölcsönös is volt, amikor az F1-ben versenyeztünk. Nem lett volna könnyű legyőzni őt, de szerettem volna átélni ezt a kihívást. Sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, és előnyt jelentett volna a csapat számára, ha két olyan versenyzője van, akik jól kijönnek egymással. Ennek a forgatókönyvnek kellett volna megvalósulnia, de aztán jött a baleset. De most is ugyanolyan boldog vagyok, mint amikor annak idején aláírtam a Ferrarihoz.”

    Kubica ugyan hosszú rehabilitáció után, már nem százszázalékos jobb karja ellenére is visszaküzdötte magát az F1-be, egy szezont lehúzott 2019-ben a sereghajtó Williamsnél, majd az Alfa Romeónál még volt két versenye beugróként 2021-ben – végül azonban másodjára sem tudott úgy búcsúzni a királykategóriától, ahogy szeretett volna.

    „Váratlanul érkezett a lezárás. Amikor vezethettem az Alfa Romeót 2022-ben az Abu-dzabi Nagydíj szabadedzésén, nem sejtettem, hogy az lesz az utolsó alkalom. De az Orlen, akik most a WEC-be is követtek engem, végül nem tudott megállapodni a Sauberrel. Én pedig csak úgy akartam az F1-ben maradni, ha vezethetem is az autót, még ha csak teszteken is – abból, hogy csak egy bábu legyek a paddockban, nem kértem. De elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. 39 évesen még mindig hajt a szenvedély, és esélyes, hogy ez még jó pár évig kitart” – bizakodott a lengyel.

    Button eldobta az agyát: a Hypercar még az F1-es autónál is fejlettebb

  • Sainz szerint apja Dakar-győzelme idén csak a családi sikerek kezdete

    Sainz szerint apja Dakar-győzelme idén csak a családi sikerek kezdete

    Idősebb Carlos Sainz megnyerte a pénteken véget ért Dakar Ralit az autósok között, a célban pedig fia, a Ferrari Forma-1-es versenyzője várta. Ifjabb Sainz azt mondja, ő is adott taktikai tanácsokat apjának a verseny előtt.

    A kétszeres rali-világbajnok Sainz rekordok sorát érte el azzal, hogy a verseny nagy részében az összetett élén állva – egyetlen szakaszgyőzelem nélkül – végül behúzta a győzelmet. 61 évesen ő lett a Dakar Rali legidősebb győztese, és már a negyedik különböző gyártóval ért fel a csúcsra, hiszen 2010-ben Volkswagennel, 2018-ban Peugeot-val, 2020-ban Minivel, idén pedig Audival hódította meg a sivatagot – Dél-Amerika után most Szaúd-Arábiában is másodszor. Az Audi RS Q e-tron E2-ese ráadásul az első elektromos hajtású gép, amely győzni tudott a hagyományos autós kategóriában. A projekt három év alatt ért csúcsra, a gyártó pedig valószínűleg ezzel távozik is a tereprali világából, hogy az F1-es beszállásra fókuszáljon.

    Carlos Sainz nyerte a Dakart, Loeb harmadik lett

    Ifjabb Carlos Sainz is ott volt a Vörös-tenger partján található Janbu városában, a befutó helyszínén, hogy együtt ünnepelhessen apjával.

    „Arra kértem, hogy ne menjen minden nap olyan keményen, elvégre a Dakar egy endurance-verseny. És tudom, hogy mennyire szeret versengeni. Persze rendesen oda kellett tennie magát ahhoz, hogy nyerjen, de mindenki másnál okosabb volt, és úgy menedzselte a versenyét, ahogyan arra csak ő képes – idézi ifjabb Sainzt az Autosport. – Tökéletesen alakult a számára, olyan okosan teljesítette ezt a Dakart, hogy ilyet még én sem láttam tőle soha életemben. 2024 jól indult a Sainz család számára, és így is kell folytatnunk tovább.”

    „Nagyon kemény volt az idei Dakar, hosszú és változatos terepekkel, a szakaszok között pedig ott volt az a bizonyos 48 órás, benne a maratonnal. Ő pedig mindezen képes volt átjutni, ráadásul a kulcsfontosságú szakaszokon teljesített a legjobban, ami mutatja, hogy mennyire felkészülten és motiváltan érkezett.”

    Bár az Audi kiszállni készül a Dakarról, nem biztos, hogy ezzel végleg megszakítja kapcsolatát a Sainz családdal, hiszen hosszú ideje tartja magát a híresztelés a paddockban, hogy a Sauberrel egyesülő gyártó ifjabb Sainzt szeretné megszerezni 2026-ban induló F1-es projektjéhez.

    A 29 éves spanyol idén még a Ferrari pilótájaként szeretné megtörni a Red Bull tavalyi, nyomasztó uralmát. Sainznak eddig két győzelme van az F1-ben, a 2022-es Brit Nagydíj után tavaly Szingapúrban nyert, ami azért volt különleges, mert végül az maradt az évben az egyetlen alkalom, amikor nem a Red Bull valamelyik versenyzője ünnepelt a dobogó tetején.