Szerző: Bognár Viktor

  • Nehezen betartható ígéretekkel készül a negyedik amerikai F1-es pálya

    Nehezen betartható ígéretekkel készül a negyedik amerikai F1-es pálya

    Austin, Miami és Las Vegas után újabb város jelezte a Forma-1-es versenynaptárhoz való csatlakozási szándékát az Egyesült Államokból. Na de hogyan fognak „európaias” pályát kialakítani egy városközpontban?

    Néhány napja már szivárognak információk azzal kapcsolatban, hogy az USA északi részén, a Michigan-tó partján fekvő Chicago is megtette az első lépéseket egy F1-es verseny rendezése felé. Először az derült ki, hogy az F1 benyújtotta a kérelmet a Chicagói Nagydíj különféle névváltozatainak levédetéséhez, ami máris elég egyértelműen jelezte a szándékot.

    Most a Fastest Pitstop Twitter-oldal szerkesztői jutottak további információkhoz a verseny helyi szervezőitől, akik azt mondják, olyan nagydíjat szeretnének kreálni a város utcáira, amely a show helyett a versenyzést helyezi előtérbe – a Liberty Media hatalomátvétele óta a naptárba érkezett Miami és Las Vegas kapcsán ugyanis éppen az a leggyakoribb kritika, hogy túl sokat adnak a körítésre az egyébként nem különösen fantáziadús pályákon.

    Meglepő lépést tett az F1, újabb amerikai pálya érkezik?

    A chicagói szervezők ehhez képest hozzátették, „európaias” pályát akarnak létrehozni, amely közkedvelt európai pályák egyes elemeihez hasonló szakaszokat is magában foglalna majd széles spektrumon mozgó kanyartípusaival. A tervezett nyomvonal még nem ismert, csak annyi derült ki, hogy a Soldier Field Stadiumot is körülöleli majd, ami a város futball- és amerikaifutball-csapatának is otthona.

    A város vezetésében résztvevő politikusok között azonban nincs teljes egyetértés a terv megvalósíthatósága felől. Egyikük, Brian Hopkins szerint nehéz lesz elfogadni az F1 által kért minimum tíz évre szóló elköteleződést.

    Egy másik képviselő, Brendan Reilly a Chicago Sun-Timesnak azt mondta, a városnak választania kellene, hogy a NASCAR-t vagy az F1-et fogadja, és a NASCAR-verseny megrendezése sokkal egyszerűbb és olcsóbb. „Lehegesztettük a csatornafedeleket és kisimítottuk a kátyúkat, majd elneveztük versenypályának. Az F1-ben ez nem működne így.”

  • A középmezőnyben, de csapattársai előtt debütált az F4-ben Hideg Ádám

    A középmezőnyben, de csapattársai előtt debütált az F4-ben Hideg Ádám

    A 18. pozícióban ért célba első formaautós versenyén, Jerezben a 16 éves Hideg Ádám. A bő mezőnyben ez is tisztességes helyezésnek számít, ráadásul a Jenzer Motorsport másik három pilótáját egyaránt legyőzte.

    A magyar versenyző a 2023-as szezont teszteléssel, első formaautós szezonjára való felkészüléssel töltötte, ezen a hétvégén pedig végre megejthette régóta várt debütálását az F4-es autókat használó Formula Winter Seriesben, amely négy spanyolországi állomással március 10-én le is zárul. Hideg fő programja azt ezt követően startoló olasz F4-es bajnokság lesz majd a 2024-es évadban.

    A Formula Winter Series nyitóhétvégéje Jerezben zajlik, ahol az edzések során esős körülményekkel is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek [ekkor készült a nyitóképen látható fotó], a szombat délutáni első futam azonban már száraz körülmények között zajlott. A szezonnyitóra meglehetősen népes, 38 autós mezőny állt össze.

    A hétvége három futamából az elsőt a Campos pilótája, a perui Andres Cardenas nyerte a pole-ból indulva, míg Hideg Ádám a 26. pozícióból startolva a 18-on ért célba. Többet is előzött a 19 kör során, hiszen a versenynek mindössze egyetlen kiesője volt.

    A magyar versenyző három jenzeres csapattársa, Arthur Dorison, Edouard Borgna és Enea Frey egyaránt mögötte végzett, az újoncok értékelésében pedig Hideg a 7. legjobb lett a nyitófutamon.

    Az első verseny az itt található videó elején nézhető vissza teljes hosszában. A következő két futamot vasárnap rendezik, ezek követésének módjáról itt írtunk.

    „Mindent ennek vetek alá” – interjú az F1-be igyekvő magyar tehetséggel

  • Ricciardo pontosan tudja, melyik szezonját akarja idén leutánozni

    Ricciardo pontosan tudja, melyik szezonját akarja idén leutánozni

    Daniel Ricciardo hisz benne, hogy csapata és a Red Bull közötti szorosabb együttműködésnek idén szemmel látható eredményei lesznek a pályán, hiszen célja, hogy közvetlenül az élmezőny nyomában töltse a versenyek zömét. Az ausztrál ugyanakkor visszavonulásának közelségét is belengette.

    Az AlphaTauriból idénre egyszerűen RB-vé vedlett faenzai istállónál az identitásváltást más nagy újítások is követik, hiszen megváltozott a csapatvezető személye, valamint az istálló nagyobb erőket csoportosított a Red Bull Milton Keynes-i főhadiszállására, hogy a szabályok adta lehetőségeket jobban kihasználva működjön együtt az anyacsapattal, az autóik több elemén is osztozva.

    Ricciardo tavaly évközi visszatérése, majd kéztörése miatt csak hét nagydíjon állt rajthoz, így elmondása szerint nem is volt akkora szüksége a téli pihenőre, mint a mezőny többi tagjának, de örül, hogy most ismét teljes gőzzel, a szezon kezdetétől részt vehet egy bajnoki évadban. A Red Bull és az RB szorosabb együttműködésétől kimondottan sokat vár, ugyanis a 2020-as szezonban látott formájának, eredményeinek megismétlését tűzte ki célul.

    Las Vegasban mutatták be a Red Bull kisebbik csapatának új autóját (képek)

    Az ausztrál abban a járvány által megcsonkított szezonban a Renault pilótájaként a kiváló ötödik helyen végzett a pontversenyben, a Nürburgringen és Imolában is a pódium alsó fokán végezve.

    „Remek lenne visszatérni a dobogóra, de ha azt ajánlaná fel valaki, hogy egy dobogóm lesz az évben, a többi eredményem pedig 10. hely, akkor abból nem kérnék” – idézi a bemutató napján nyilatkozó Ricciardót a racingnews365.

    „Ehelyett inkább gyűjtenék egy halom 4-5. helyet dobogó nélkül, bizonyítva, hogy az autó következetesen ott van a mezőny elején. Egy kicsit olyasmit szeretnék, mint amilyen a második évem volt a Renault-nál, amiről az emberek mostanra meg is feledkeztek. Abban az évben tényleg rendszeresen ott voltam az 5-6. hely környékén, miközben néhány dobogót is szereztem. Ugyanazt a szintet szeretném most is hozni hétről hétre.”

    Ricciardo idén nyáron 35 éves lesz, amivel napjaink versenyzőinek kitolódó aktív életkorának fényében még nem számít kirívóan korosnak, ám bevallása szerint azért már visszafelé számolja a karrierjéből hátralévő szezonokat. Az ausztrál annak reményében tért vissza a versenyzéshez tavaly a Red Bull kiscsapatához, hogy egy napon még visszaülhet az anyacsapat autójába, noha az istálló háza tájáról az utóbbi napokban kiszivárgott hírek szerint nem feltétlenül ő Helmut Marko elsőszámú célpontja.

    Főnöke arra inti Ricciardót, hogy ne nagyon tekintgessen a Red Bull felé

    „Élvezni tudom az egészet, hiszen tavaly ilyenkor még abban sem lehettem biztos, hogy fogok-e még versenyezni valaha, most pedig itt van a kezemben a lehetőség. Emiatt szeretni tudom még az ilyen médianapokat is, élvezem ezt a nyüzsgést” – fogalmazott Ricciardo, aki 14. szezonját és 240. futamát kezdi majd meg Bahreinben március elején.

    „Nem fogom ezt még tíz évig csinálni. Talán csak kettőig vagy ötig. Minden évet igyekszek úgy kezelni, hogy akár az utolsó is lehet, így próbálom kiélvezni. Tudatában vagyok, hogy nem fog örökké tartani mindez, ezért mindent beleadok, hogy amikor tényleg visszavonulok, a szívemben azt érezzem, hogy megtettem, amit csak tudtam.”

  • Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Hátulról nézve leginkább egy labdarúgómezhez hasonlít Charles Leclerc és Carlos Sainz idei aláöltözete.

    Néhány napja már adott némi ízelítőt a 2024-es versenyzői overalljáról a Ferrari: ekkor Leclerc és Sainz néhány szóval véleményezték azt, de anélkül, hogy a nézők számára láthatóvá vált volna a szerelés.

    Nem kellett sokat várni, a február 13-i autóbemutató előtt a Ferrari végre közzétette a fotókat a 2024-re felöltöztetett versenyzőiről.

    „Mindenekelőtt a fekete eltűnt, a fehér visszatért, és persze itt a sárga is” – mondta Sainz az öt nappal ezelőtt közzétett előzetesben, aminek minden szava igaznak bizonyult, hiszen a 2023-as overall vállrésze még teljesen fekete volt, ami immár teljesen megváltozott, ehelyett sárga és fehér csíkok húzódnak végig elegánsan az overall ujján és szárán.

    Ferrari overall 2024
    Fotó: Ferrari

    A fehér ráadásul jóval komolyabb szerephez jut az aláöltözetben, hiszen amikor Leclerc és Sainz lecipzározzák a felső részt, az alatta lévő szerelés hátulja szinte teljesen fehér, s labdasportok csapatmezéhez hasonlóan jelenik meg rajtuk középen a nagy 16-os és 55-ös szám.

    Magának az overallnak a hátulja piros, és a versenyzők nevét hordozza:

    A pilóták szereléséből általában lehet következtetni arra, hogy az autón a kötelező alapszín mellett milyen egyéb színek jelennek majd meg – a sejtések szerint a piros-sárga-fehér kombináció a tavalyi Le Mans-győztes Ferrari 499P-t idézheti majd meg.

    A csapat pár napja egy videóban prezentálta legújabb szponzorát, a Celsius energiaitalgyártót, ám ott a versenyzők még nem a végleges overallban mutatkoztak:

     

  • Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Hiába volt a Mercedes felkészülve arra, hogy Lewis Hamilton akár új szerződésének első évét követően távozhat, mégis lecsúszott a legjobb versenyzőkről 2025-re, miközben a Ferrari még a Red Bull technikai igazgatóját is megszerezheti épülő szupercsapatához.

    Hamilton sokak számára meglepetést okozott azzal, hogy mindössze néhány hónappal új szerződésének augusztusi aláírása után bejelentette, 2025-től átigazol a Ferrarihoz. Bár Toto Wolff elmondása szerint az egyéves kilépési záradékot mindkét fél érdekében fogalmazták bele a szerződésbe, a Mercedes mégis lemaradt a legjobb opciókról, hiába történt meg a bejelentés egy évvel a felek különválása előtt.

    „Jól tudtuk, hogy miért így csináltuk – idézi Wolffot a szerződés kapcsán a Motorsport-Total. – Ő is nyitva akarta hagyni a lehetőségeit, és mi is. Több versenyző is elérhetővé válik 2024 végén, néhányan közülük csak nemrégiben hosszabbítottak. Ők lehetőségek lettek volna számunkra. Ha mindez hat héttel korábban történik, sokkal több kapu nyitott lenne számunkra. De ez van, érdekesen alakul a versenyzői körforgás. Gondolkodnunk kell azon, ki illik a legjobban George mellé, mi lenne számunka a legjobb kombináció. Van még jó néhány lehetőségünk.”

    Wolff itt arra utalt, hogy még január elején is úgy festett a helyzet, Charles Leclerc a Ferraritól, Lando Norris pedig a McLarentől egyaránt elorozható lehetne 2024 végén, ám a két nagy becsben tartott fiatal versenyző a hónap közepén egyaránt hosszú távra elkötelezte magát aktuális csapatával. Ezt követte csak Hamilton szerződésének bejelentése, s a német lap szerint a Ferrari szándékosan kalkulálta úgy az időzítést, hogy Hamilton megszerzését csak azt követően tárja nyilvánosság elé, miután Leclerc-t már magához láncolta, így lehetőséget sem adva a Mercedesnek arra, hogy a brit pilótáért „cserébe” megpróbálja elcsábítani a monacóit.

    A Ferrari elnöke addig nem szállt le Hamiltonról, amíg az igent nem mondott

    Egy másik sejtés szerint Hamilton éveken át tartó puhatolózás után azért is mondott most télen viszonylag könnyen igent a Ferrari ajánlatára, mert már beavatták abba, hogy milyen erősítés érkezik a csapat technikai részlegére: egy ideje tartja magát a híresztelés, hogy a Red Bull egyik vezető műszaki szakembere közel van a megállapodáshoz. Valószínűleg nem Adrian Newey-ról van szó, hanem a technikai igazgatói feladatokat napi szinten ellátó Pierre Wache-ról, aki az elmúlt években sikereket halmozó modellek elsőszámú felelőse.A Red Bull belső válsága, Christian Horner lehetsége távozása pedig ideális táptalaj a riválisok számára ahhoz, hogy megkörnyékezzék a csapat kulcsembereit.

  • Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Az Alpine egyszerre mutatta be az F1-re és a WEC-re épített új versenyautóját, Mick Schumacher pedig utóbbi program pióltájaként színre lépve beszélt arról, milyen kihívásokat tartogat számára a zárt karosszériás autó, na meg említést tett a Mercedes F1-es csapatánál jövőre megüresedő ülésről is, amire ő is pályázik.

    Miután az egymást követő második évre sem talált magának ülést a Forma-1-ben, a 24 éves Schumacher elfogadta az Alpine ajánlatát, akikkel idén a Hosszútávú Világbajnokság hypercar-kategóriájában debütál, az autó vezetésén a sorozatban nála jóval tapasztaltabb Matthieu Vaxivière-vel és Nicolas Lapierre-rel osztozva.

    Két legyet ütött egy csapásra, dupla autóbemutatót tartott az Alpine

    Bár a német ezzel a lépéssel eltávolodott az F1-től, ám rámutat: azt követően, hogy a Ferrari akadémiáját és a Mercedest is megjárta, az enstone-i csapattal ismét egy olyan állomásra érkezett, ahol apja, Michael Schumacher is megfordult karrierje során.

    „Apám itt versenyzett, és az első bajnoki címeit a Benettonnal és a Renault-motorral nyerte. Érdekes utat járok be, mert úgy tűnik, hogy mindenhol megfordulok az autósportban, ahol ő is járt” – idézi Schumachert a Racefans. Michael Schumacher egyébként szintén versenyzett sportautókkal, még F1-es debütálása előtt, 1990-ben és 1991-ben.

    A német új állása mellett idén is folytatja tartalékpilótai ténykedését a Mercedesnél, neve pedig az elmúlt héten amiatt forgott ismét sűrűn az F1-es hírekben, mert posztjából adódóan akár esélyes is lehet arra, hogy 2025-ben őt emelje fel a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére a csapat.

    „Ahogy mindenki mást, úgy engem is sokkolt a hír. De mindenkinek azt kell tennie, amit helyesnek érez. Hogy a következő évek és hetek mit hoznak, az még számomra is rejtély, de izgatottan figyelem, hogy mi fog történni” – mondta Hamilton átigazolásáról.

    Mick Schumacher elmondta, miben jobb más F1-es pilótáknál

    Schumacher azt elismeri, hogy idén a WEC-ben temérdek újdonságot kell megtanulnia, a legnagyobb kihívásnak pedig azt érzi, hogy az LMGT3-as autókkal együtt 37 járművet felsorakoztató mezőnyben kell elnavigálnia.

    „Nem titok, hogy sohasem versenyeztem zárt karosszériás autókkal, és ekkora mezőnyben sem, s a legnagyobb kihívás számomra alighanem a forgalom kezelése lesz. Először nagyon klausztrofóbiás érzést keltett a pilótafülke, de gyorsan alkalmazkodtam. Az együlésesekhez viszonyítva nagyon nehéz is, de valahogy egy kicsit mégis az F2-es autóra emlékeztet az Alpine A424” – mondta a bemutatón.

    „Az F1-es hátterem révén ugyanakkor olyan ismeretekkel rendelkezek, amikkel más versenyzők nem, és biztos vagyok benne, hogy ezzel segíteni tudom a csapat fejlődését. Ugyanígy én is hasznot húzhatok más versenyzők eltérő nézőpontokjaiból.”

  • Óriásgumi a pályán – Hamiltont kihagyták a britek szürrealista bejelentéséből

    Óriásgumi a pályán – Hamiltont kihagyták a britek szürrealista bejelentéséből

    George Russell és Lando Norris felhívták egymást, hogy együtt közöljenek egy nagyszerű hírt a Forma-1 rajongóival: még legalább tíz évig biztosan Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj.

    Több európai klasszikushoz hasonlóan a silverstone-i pálya is azon versenyhelyszínek közé tartozott, amelynek hosszú ideje küzdenie kellett a naptárban maradásért az új, tehetősebb pályák terjeszkedésével szemben. Emiatt is örömteli, hogy az F1 bölcsőjének most sikerült megállapodnia a sporttal egy hosszú távú szerződésről, aminek értelmében a Brit Nagydíj 2034-ig biztosan minden évben ellátogat Silverstone-ba.

    A bejelentés nem szokványos módon történt, hiszen a mezőny három brit pilótája közül kettő tette azt meg egy meglehetősen furcsa videóban. George Russell és Lando Norris videóhívását láthatjuk, amiben a Mercedes pilótája egy „ezt látnod kell!” felkiáltással megmutatja kollégájának, amint egy óriás Pirelli-kerék komótos tempóban gördül a silverstone-i célegyenesen. „Ez a te autódról van?” – kérdezi vissza Norris, mire Russell végre kivezeti a nézőket az erdőből, és elkiáltja magát, hogy a pálya tízéves hosszabbításáról van szó.

    A mezőny harmadik brit pilótája, a nyolc győzelmével silverstone-i rekorder, ám kétségtelenül honfitársaihoz képest más generációt képviselő Lewis Hamilton nem kapott szerepet a bolondozásban.

    Bár az idei már az F1 75. szezonja lesz, a világbajnokság legelső, 1950-es nagydíjának otthont adó brit pálya még „csupán” 59. alkalommal látja vendégül a mezőnyt. Ennek oka, hogy a múltban Aintree és Brands Hatch is szolgált a Brit Nagydíj otthonául, 1987 óta azonban minden évben az egykori katonai reptér a mezőny célállomása – 2020-ban, a világjárvány évében pedig rendhagyó módon két futamot is tartottak itt.

  • A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

    A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

    A jelek arra utalnak, hogy a Red Bullnál egyre kevesebben állnak Christian Horner mellett a csapatvezető pénteki tárgyalása előtt. Még régi szövetségese, Bernie Ecclestone is azt javasolta neki, hogy csendben távozzon a csapat éléről.

    Hornert pénteken hallgatja meg a Red Bull ausztriai vezetősége, a vád pedig a különböző német és brit sajtóértesülések értelmezésében a zaklatástól a nem megfelelő viselkedésig terjedő skálán található valahol, ami miatt a csapat egy tagja panaszolta be az istálló élén huszadik szezonjára készülő csapatvezetőt. Hogy pontosan mit is vétett Horner, azzal kapcsolatban legkorábban pénteken láthatunk tisztábban, amennyiben beszél erről a nyilvánosságnak ő maga vagy a cég.

    A Red Bullt mindenesetre szorítja az idő, hiszen jövő csütörtöki autóbemutatójáig mindenképp illő lenne letisztáznia, hogy ki álljon csapatvezetőként az RB20-as modell mellé. Az újabb sajtóértesülések szerint azonban Hornernek nem tűnnek jónak az esélyei arra, hogy megtartsa pozícióját, miután az istálló több kulcsemberének bizalmát is elveszítette.

    A közte és a Red Bull tanácsadójaként ténykedő Helmut Marko közötti ellentét, hatalmi harc már korábbról ismert, most pedig az f1-insider arról ír, hogy a fia révén az istállóban szintén súllyal rendelkező Jos Verstappen is összekülönbözött Hornerrel – a címvédő Max Verstappen pedig aligha állna az apjával ellentétes oldalra. A lap szerint ráadásul az a Horner és Adrian Newey között meglévő megállapodás sincs már érvényben, miszerint egyikük távozása esetén a másik is szabadon elhagyhatná a csapatot – s ha hinni lehet az értesüléseknek, a sztártervező már biztosította is lojalitásáról a vezetőséget.

    Eközben a Forma-1-et 2016-ig irányító Bernie Ecclestone is becsatlakozott az ügybe, aki Hornerrel jó személyes viszonyt ápol, ám ezúttal ő is inkább azt tanácsolta a brit csapatfőnöknek, hogy fogadja el a Red Bull javaslatát és önként hagyja el a posztját, minél alacsonyabban tartva az ügy körüli médiazajt. Horner azonban továbbra is kész megvédeni a saját álláspontját, s a hírek szerint maga is ügyvédekkel készül a pénteki meghallgatásra.

    A következő egy hétben valószínűleg az ügy sok részletével kapcsolatban tisztábban láthatunk majd.

  • A Mercedes elintézhette, hogy Hamiltonnak ne legyen könnyű az élete a Ferrarinál

    A Mercedes elintézhette, hogy Hamiltonnak ne legyen könnyű az élete a Ferrarinál

    Amint bejelentették, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Ferrarihoz szerződik, azonnal beindultak a találgatások azzal kapcsolatban is, hogy vajon a britet hány közeli mercedeses kollegája követi majd az új csapathoz. Ha a legfrissebb értesülés igaz, akkor egy sem.

    Hamilton okosabb lesz annál, mint amilyen Sebastian Vettel volt, aki 2015-ben egyedül ugrott fejest a Ferrari ismeretlenjébe, azaz sem versenymérnökét, se más közeli munkatársát nem vitte magával a Red Bulltól – hangzottak február első napjaiban a nemzetközi értesülések, amelyek máris azt sejttették, hogy Hamilton bizalmas mérnökcsapatával együtt szeretne istállót váltani, így könnyebbé téve önmaga számára a beilleszkedést az új, olasz közegben. Toto Wolff azonban gyorsan leszögezte, hogy semmi efféle egyeztetés nem kezdődött még el más mercedeses dolgozókkal, például Hamilton versenymérnökével, Peter Bonningtonnal.

    Az olasz Motorsport viszont most azt állítja, tudomására jutott egy információ, miszerint a Mercedes már előre készült erre az eshetőségre, és bebiztosította magát, hogy Hamilton ne csábíthassa el a személyzet más tagjait, ha csapatot váltana. A felek nem is olyan régen, 2023 augusztusában kötötték meg legutóbbi, 1+1 éves szerződéshosszabbításukat, a brit pedig most csupán pár hónap elteltével máris úgy döntött, hogy a kilépési záradék adta lehetőséggel élve az első év után távozik.

    Hamilton megköszönte a felé áradó szeretetet

    A lap szerint a Mercedes előrelátóan belefoglalta az augusztusi szerződésbe, hogy a pilóta távozása esetén a csapat kulcsemberei ne tarthassanak vele, s Hamilton ne is tehessen ilyen ajánlatot feléjük (angolul ennek neve „non-poaching agreement”, magyarra fordítva talán „le nem nyúlási szerződés”). Ennek talán nincs mindent felülíró érvénye, kényszerrel aligha érdemes bárkit a csapatnál tartani, és nyilvánvalóan lehetnek még tárgyalások arról, hogy egyesek mégis elhagyják a Mercedest Hamiltonnal, mindenesetre a helyzet koránt sem tűnik olyan egyszerűnek, mint azt előzetesen gondolni lehetett.

    Egyelőre csak az biztos, hogy a Mercedes teljesítményigazgatója, Loïc Serra is csatlakozik 2025-től a Ferrarihoz, ő azonban még Hamilton előtt, tőle függetlenül döntött a váltás mellett.

    A Motorsport hozzáteszi, Vettel esetében is hasonló megállapodás volt érvényben, amikor 2014 végén (egy évvel szerződésének ismert lejárta előtt) elhagyta a Red Bullt, emiatt nem vihetett magával senkit a Ferrarihoz.

  • Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Ilyen-olyan módokon már a Forma-1-es mezőny feléről kiderült, hogyan fog kinézni az autója a 2024-es rajtrácson. Lelombozónak hat, hogy mindegyikük alapszíne a fekete, ennek pedig köze van a teljesítményhez.

    A Haas, a Sauber és az Alpine már bemutatta idei autóját, míg a McLaren online, a Williams pedig egy New York-i eseményen prezentálta festését a tavalyi modellen. Az öt autó nyomasztóan hasonló benyomást kelt, mert bár igaz, hogy mindegyikükön megmaradtak a karaktert adó színek (a McLaren narancssárgája, a Sauber világoszöldje és az Alpine rózsaszín szponzorlogói szinte világítanak), ám ezek valójában már inkább csak színfoltok elhelyezve a fekete alapon.

    Az előző években is bekúszott már a trend az F1-es mezőnybe, de az eddig látottak alapján idén lesz a legnyomasztóbb az összkép: mivel minden gramm számít a teljesítmény javítása érdekében, a csapatok – amennyire a jóízlésük engedi – feketén hagyják az autó felületének jelentős részét. Ez magának a szénszálas konstrukciónak színe, vagyis egyáltalán nincs lefestve, hiszen a festék a modern felfogás szerint csak haszontalan ballasztnak minősül, ami nem járul hozzá a teljesítményhez.

    A csapatok megtartották ugyan az identitásukat jelző színeket, azokat úgy porciózva szét az autón, hogy bizonyos szögekből nézve akár teljesen kifestett autó látszatát is kelthetik, ám más szögből már egyértelműen a fekete dominál.

    A The Race számításai szerint egy teljesen befestett autón a festék nagyjából 1 kg-ot ad hozzá az össztömeghez, ami körönként három századmásodperccel lassítja a tempóját. Egy 60 körös versenyen ez 1,8 másodpercet jelent, ami nem tűnik soknak, ám gyakran múlnak ennél kevesebben is pozíciók egy-egy bokszkiállás után vagy a célban. Napjainkban, amikor egyre nehezebb a minimális tömeghatár közelében maradni, egyszerűen győz a teljesítménycentrikus felfogás.

    A fülnek nem kellemes csapatnevek, mint a Visa Cash App RB és a Stake F1 Team után a szemet zavaró egyszínűség egy újabb nemkívánatos elemet hoz a sport esztétikájába, ami ellen a szabályok révén is nehéz lesz harcolni. Elvégre a mezőny befeketedésének megállításához azt kellene valahogy a regulákba foglalni, hogy minden autót kötelező befesteni, ehhez lefektetve, hogy milyen színek az elfogadhatóak – mutat rá Mark Hughes szakíró. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy talán létezhet egy kevésbé bonyolult megoldás, hiszen tíz éve a Prodrive már kifejlesztette a színes szénszálat.

    „A színek és a hangok mindig is a versenyzés izgalmának részét képezték. A hibridek már sokat elvettek a hangból, most pedig elveszítjük a színeket is” – tett lehangoló megállapítást a The Race újságírója.

    Matt Gallagher vicces fantáziaképe a várható 2024-es mezőnyről: