Szerző: Bognár Viktor

  • Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást

    Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást

    Pár nappal a Bahreini Nagydíj kezdete előtt a versenyzők még egymás társaságában töltik a kikapcsolódást és az edzést, eközben pedig izgalmas párosok álltak össze csapattársaként.

    Több versenyző is Bahreinben maradt a teszt és az első versenyhétvége közötti néhány napra, és szívesen töltötték egymás társaságában az időt. Népszerű sport közöttük a padel, ami egy a teniszhez hasonló ütős játék, s nagyot robbant a közösségi médiában a fotó, amelyen Max Verstappen, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo pózolt egy padelpályán.

    Nem csak ők négyen voltak jelen: az egyik fotóra beszaladt a képbe Verstappen barátnőjének Kelly Piquet-nek Danyiil Kvjattal közös lánya, Penelope, egy másik kép tanúsága szerint pedig a csapat további pilótákból és edzőkből állt, köztük Charles Leclerc-rel, Pedro de la Rosával és a korábbi F2-es bajnok Felipe Drugovichcsal.

    Egyik meccsről még egy videó is kikerült. Itt az egyik oldalon Leclerc és Verstappen, a másikon Norris és Alonso a csapattársak – a felvétel végén Alonso örömével, miután egy szupergyors reakciónak köszönhetően sikerült pontot szereznie Verstappen átemelésével.

    És még csak nem is ez volt az egyetlen padelpálya Szahír környékén, amit F1-es pilóták vettek birtokban. Egy másik, szabadtéri helyszínről ugyanis Alexander Albon, Logan Sargeant és Oscar Piastri jelentkeztek be!

    Sargeant, Albon, Piastri
    Fotó: Instagram
  • Ricciardo bizonyítja, a versenyzők agya sem tudja feldolgozni ezt a rengeteg futamot

    Ricciardo bizonyítja, a versenyzők agya sem tudja feldolgozni ezt a rengeteg futamot

    Vajon milyen részletességgel tudja felidézni egy versenyző F1-es karrierje eredményeit? Daniel Ricciardo 32-szer állt dobogón, de már neki is meggyűlik a baja a memóriájával.

    Az RB kérte arra az ausztrál pilótát, hogy sorolja fel eddigi összes dobogós eredményét a Forma-1-ből. Ricciardo nem tartozik azok közé, akik heti rendszerességgel megfordulnának a dobogón, és amióta 2018 végén elhagyta a Red Bullt, csupán háromszor végzett a legjobb három között – sőt, utolsó Red Bull-os évével együtt is csak ötször –, s talán már az eltelt idő is homályt borít egyes emlékeire.

    Ricciardo a nyolc futamgyőzelmére persze élénken emlékszik, és további 24 dobogós helyének többségét is gyorsan rávágta, ám négy dobogó kiment a fejéből – mind ázsiai futamok voltak 2016-ból vagy 2017-ből, mint az az alábbi videó végén látszik. Idén rekordmennyiségű, 24 versenyből áll a naptár, a tesztek alapján pedig az RB-t egyesek dobogóesélyesnek tartják, amit az ausztrál már igyekezett is cáfolni.

    Ricciardo egyébként nyolc győzelmével a jelenlegi mezőny ötödik legeredményesebb pilótája Lewis Hamilton (103), Max Verstappen (54), Fernando Alonso (32) és Valtteri Bottas (10) mögött. Dobogós helyek tekintetében még Sergio Pérez is megelőzi.

    És éppen Pérez az, aki alighanem emlékezőképességben is legyőzné Ricciardót. Bár még korábban, a 2017-es Monacói Nagydíj hétvégéjén vetettük mi magunk alá a mexikói pilótát egy tesztnek, amelyben arra kerestük a választ, mennyire tudja egy versenyző felidézni korábbi futamait. Ám amikor szúrópróbaszerűen rákérdeztünk néhány korábbi versenyére, az akkor még csak 119-szeres nagydíjrésztvevő, és a dobogón is ritkán járó Pérez elképesztő precizitással idézte vissza, hányadik helyről rajtolva hányadik helyen végzett, olykor azt is hozzátéve, hogy éppen alulkormányozott volt az autója azon a napon.

    „Minden egyes versenyemre emlékszem” – jegyezte meg akkor a mexikói, aki komoly agykapacitással rendelkezik, ha jelenleg, 257 versennyel a háta mögött is képes még minden eredményét felidézni.

  • Elhatárolódik az F1 a bahreini biztonsági őr kellemetlen akciójától

    Elhatárolódik az F1 a bahreini biztonsági őr kellemetlen akciójától

    Zavarba ejtő eset történt a bahreini teszt során, amikor a pálya egyik biztonsági őre néhány csapattagot arra kért, hogy vegyék le a táskájukról a kitűzött szivárványszínű zászlót.

    A közel-keleti országok többségében érzékeny téma a másság és az azt jelképező, támogató szimbólumok közszemlére tétele, miközben az F1 politikájának egyik kulcseleme éppen a sokszínűség, a különböző társadalmi csoportok tagjainak befogadása. Nem is ez az első alkalom, hogy kisebb konfliktus keletkezett abból, hogy a sport szivárványszínű mintázatokat „vitt magával” egy muszlim országba, Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel olykor célirányosan ilyen helyszínekre érkeztek szivárványos sisakfestéssel, hogy felhívják a figyelmet az emberi jogi problémákra.

    Bahreinben ismét történt egy incidens, ami kellemetlenül érte az F1-et, hiszen olyan ügy miatt kerültek kínos helyzetbe egy csapat tagjai, aminek fontosságát maga a sport is hirdeti. A Bild értesült arról, hogy a pálya egyik biztonsági őre a beléptetőkapunál jelezte az érkezőknek, hogy le kell venniük a szivárványos kitűzőket. A történtek miatti panasz eljutott az F1-hez is, akik közleményben reagáltak az esetre.

    „Ez egy egyedi eset volt, amely szembement az F1 és a bahreini szervezők elveivel. Azonnal intézkedtünk és megoldottuk az ügyet” – mondta a Libery Media szóvivője.

    A szahíri pálya képviselője szintén azt hangoztatta, hogy nem felsőbb utasításra cselekedett a renitens biztonsági őr, aki így szankciókra is számíthat. „A Bahreini Nagydíj mindenkit szívesen fogad a pálya területén, és ellenzünk bármiféle diszkriminációt. Ez az egyedi eset jelenleg is vizsgálat alatt áll, és meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket.”

    Ezen a héten visszaköltözik a mezőny a bahreini paddockba, hiszen csütörtöktől szombatig itt tartják az F1 2024-es szezonnyitóját.

  • Hátborzongatóan valósághű ez a miniatűr monacói verseny

    Hátborzongatóan valósághű ez a miniatűr monacói verseny

    Az F1-es autók képesek gyorsulni, megelőzni egymást és akár a safety car tempóját is felvenni. A furcsaság csak annyi, hogy ez nem egy valóságos élethelyzetben, hanem egy a legapróbb részletig leképezett minivilágban történik, amitől még Nico Rosbergnek is leesett az álla.

    A modell úgy működik, mint a valóság, de nem úgy néz ki, a makett pedig úgy néz ki, mint a valóság, de nem úgy működik – tartja az alapállítás a tervezők világában. Nos, a hamburgi Miniatur Wunderland kiállítóterme képes ötvözni a kettőt, hiszen megalkotott világaik úgy is néznek ki, és úgy is működnek, mint a valóság, az egyetlen különbség, hogy kisebb méretben.

    Ezen a monacói versenyen talán az árulja el legelőször, hogy nem egy igazi verseny felvételét látjuk, hogy egy FE-autó is odakeveredett az F1-esek közé:

    A Miniatur Wunderland a világon egyedülálló részletességgel képezte le a valóságunk számos helyszínét, megtöltve élettel és közlekedési szituációkkal – itt található például a világ leghosszabb vasútmodellje, de repülőgépek is képesek elemelkedni a talajtól. Az autósportok rajongói pedig megtekinthetik a monacói versenypályát a legapróbb részletekig élethű városképbe ágyazva, realisztikusan mozgó versenyautókkal.

    Nemrég a 2016-os F1-es világbajnok, monacói lakos Nico Rosberg is meglátogatta a helyszínt, és alig hitte el, amit látott. A minivilágot máig folyamatosan tökéletesítik, ekkor a versenypálya vonala még nem kapta meg a szürkés aszfaltszínt, de az autók már pontosan tudták, hogyan kell rajta közlekedni és versenyezni – sőt, amikor a biztonsági autót a pályára helyezték, besoroltak mögé és hozzá igazították tempójukat.

    A minivilág egyik megálmodója, Gerrit el is magyarázza Rosbergnek, hogy mágnesek, áramkörök és komoly szoftveres háttér szükséges az autók mozgatásához, és két évükbe telt, mire találtak valakit, aki egyáltalán elvállalta ennek a technikának a legyártását.

    Az alábbi videóban Rosberggel együtt hosszabb ideig ámulhatunk a mini Monaco működésén:

  • Videó: Így (nem) festik ki az autóikat az F1-es csapatok

    Videó: Így (nem) festik ki az autóikat az F1-es csapatok

    Hiánypótló videót készített a tél folyamán a Mercedes, amelyben a csapat dolgozói bemutatják, hogyan is zajlik a versenyautók kifestése. Bonyolultabb, mint gondolnánk, még úgy is, hogy sok csapat a minimálisra igyekszik csökkenteni a felhasznált festéket.

    A 2024-es autók, különösen az elsők között bemutatottak, nyomasztóan sötét beütést keltettek. Annak okáról, hogy miért hagyják a csapatok akár festetlenül a szénszálas konstrukciót feketéllni az autójuk egyre több pontján, korábban már értekeztünk. A Ferrari és a Red Bull két csapata azért a bemutatók utolsó hetén kissé feldobta a mezőny összképét, és ezúttal a Mercedes sem lett teljesen fekete, sőt, az alábbi videó tanúsága szerint azért adtak annyira a külsejükre, hogy legalább fekete festéket használjanak a sötéten hagyott területek egy részén.

    Persze továbbra is elsődleges szempont, hogy az autóra fújt festék – ami a teljesítményt nem segítő plusztömeg, vagyis tulajdonképpen ballaszt – a lehető legkisebbet nyomja. Erről is beszélnek a Mercedes festésével megbízott csapattagok az alábbi videóban, amelyben részletezik a bonyolult és hosszadalmas folyamatot.

    A procedúra a marketingtervező asztalán kezdődik. Mint Sam elmondja, először is az előző évi autó logóinak pozícióját veszik szemügyre, s összevetik azokat az aerorészlegtől kapott új modell formatermével, így határozzák meg, hogy az új autón hogyan helyezkedjenek el a főbb logók és szponzorfeliratok, hogy az a Mercedes és a többi partner ízlését is a legjobban kielégítse. A vázlatot először papíron, majd pedig 3D-s számítógépes modellen készítik el.

    Ezt követően kezd el dolgozni a festőrészleg a karosszérián, ami szintén egy többlépcsős folyamat, s a legvégén ragasztják fel a szponzorlogókat a helyükre.

    Az alábbi videó bemutatja mindezt:

  • Miért a teszt negyedik leggyorsabb autójától retteg mindenki?

    Miért a teszt negyedik leggyorsabb autójától retteg mindenki?

    Pusztán a bahreini teszt három napjának számaira rápillantva valószínűleg senki nem gondolná, hogy a riválisok egyöntetűen újabb domináns évre számítanak a Red Bulltól.

    Márpedig ebbéli félelmét már több versenyző, Charles Leclerc, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo is megfogalmazta az elmúlt napokban. És bár a tesztek eredményeiből nem könnyű kiindulni, hiszen senki nem mutatja meg teljes valójában az autójában rejlő tempót, és különböző beállításokkal, gumival, üzemanyagszinttel köröznek, a csapatok a GPS-adatokból és a lefuttatott szimulációkból már jóval többet sejtenek a jövő hétvége erőviszonyairól, mint a közönséges szemlélődők.

    Ha például a teszt három napja során futott legjobb köridőket tekintjük, ezen a listán a Red Bull pilótái az 5. és a 6. helyen állnak, s három csapatnak, a Ferrarinak, a Mercedesnek és a Saubernek is legalább egy autója gyorsabb volt, mint Sergio Pérez és Max Verstappen. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a Red Bullok a C3-as keverékeken futották leggyorsabb körüket, a héten, míg az említett három csapat négy pilótája az ennél lágyabb C4-eseken.

    A versenyzők legjobb köridői a teszten:

    Versenyző Csapat Idő Gumi
    1. Carlos Sainz Ferrari 1:29.921 C4
    2. Charles Leclerc Ferrari 1:30.322 C4
    3. George Russell Mercedes 1:30.368 C4
    4. Csou Kuan-jü Sauber 1:30:647 C4
    5. Sergio Pérez Red Bull 1:30.679 C3
    6. Max Verstappen Red Bull 1:30:755 C3
    7. Cunoda Juki RB 1:30:775 C4
    8. Alexander Albon Williams 1:30:984 C4
    9. Oscar Piastri McLaren 1:31:030 C3
    10. Lewis Hamilton Mercedes 1:31:066 C3
    11. Fernando Alonso Aston Martin 1:31:159 C3
    12. Lando Norris McLaren 1:31:256 C3
    13. Daniel Ricciardo RB 1:31:361 C4
    14. Nico Hülkenberg Haas 1:31:686 C3
    15. Lance Stroll Aston Martin 1:32:029 C3
    16. Esteban Ocon Alpine 1:32:061 C3
    17. Pierre Gasly Alpine 1:32:149 C3
    18. Valtteri Bottas Sauber 1:32:227 C3
    19. Logan Sargeant Williams 1:32:578 C4
    20. Kevin Magnussen Haas 1:33:053 C3

     

    Az olasz Formula.uno úgy értesült, az egyik csapat mérései szerint Verstappen többször is nagyjából 85 kg üzemanyaggal felvértezve ért el figyelemreméltó időket, a GPS-adatok pedig azt sejtetik, hogy a Red Bull motorvezérlése többnyire olyan módban működött, amely kevésbé vette igénybe a hibrid hajtás segítségét.

    A tesztek másik általános összesítése már olyasmi, amelynek értelmezéséhez nem kell a mérnökökre hagyatkozni: az, hogy egy csapat mekkora távot tett meg pilótáival a teszt során, elég jó indikátora annak, hogy mennyire mondhatja magát felkészültnek a szezonnyitó előtt – saját erejének viszonylatában.

    Talán meglepő, hogy a megtett táv tekintetében a tavalyi konstruktőri tabella utolsó helyén záró Haas végzett az élen. A Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg által teljesített 441 kör 7,7 versenytávnak felel meg. Ez mindenesetre összhangban van a pilóták azon kijelentéseivel, hogy a megszokottnál is nagyobb hangsúlyt fektettek a hosszú etapokra, miután tavaly a versenytempóban jelentkeztek a fő hiányosságaik.

    A Ferrari és a Red Bull a megtett körök összevetésében is előkelő helyen, a 2. és a 3. pozícióban áll, míg a tabella alján 299 körrel tanyázik a Williams – a csapat, amely a legtöbb technikai gonddal szembesült a három nap során. Az ő megtett kilométermennyiségük 5,2 versenytávnak felel meg, ennyi gyakorlás után kell nekivágniuk a szezon első versenyhétvégéjének, ami már jövő csütörtökön megkezdődik Bahreinben.

  • Ilyen fotózás még nem volt: színes kockák között vigyorog az F1-es mezőny

    Ilyen fotózás még nem volt: színes kockák között vigyorog az F1-es mezőny

    Nemcsak a pályán, de a színfalak mögött is zajlott a készülődés a 2024-es szezonra Bahreinben. A teljes mezőnyt összeterelték egy közös fotózásra, amelyen nehéz volt komoly arcot vágni.

    A „színfalak” pedig ebben az esetben szó szerint is érthetők, hiszen egy színkavalkád összképét nyújtó műteremben, kockák és hasábok között ültek és támaszkodtak a versenyzők, miközben elkészültek róluk a szezon során az F1 által használandó képek. Ilyesmi közös fotózás újdonságnak számít, és könnyen lehet, hogy a várhatóan a napokban bemutatandó új F1-es intró felvételei is ebben a díszletben készültek el.

  • Ricciardo szerint a Red Bull nem lesz képes arra, amitől mindenki tart

    Ricciardo szerint a Red Bull nem lesz képes arra, amitől mindenki tart

    A három tesztnap után a mezőny tagjaiban aligha van kétely azt illetően, hogy melyik csapat várhatja a legjobb esélyekkel a 2024-es szezont. Daniel Ricciardót lenyűgözi a Red Bull hozzáállása, méltatja Adrian Newey-t, de az istálló teljes söprését nem tartja valószínűnek.

    Bár a teszten nem a Red Bull, hanem a Ferrari érte el a legjobb időeredményeket, mégis minden szempontból a címvédő csapat autója nyűgözte le leginkább a riválisokat. Az RB20 külsőre is visel több formabontó megoldást, elsősorban a hűtési rendszere által, emellett a pályán is stabilan mozog, s a riválisok adatai alapján a valós tempóját közel sem mutatta még meg.

    Daniel Ricciardo a Red Bull és az RB szorosabb együttműködése során a faenzai csapatnál maga is érezheti az istálló technikai fölényének jótékony hatását, ám arra nem számít, hogy az ő autója képes lenne a dobogós helyekért harcolni. Az viszont, hogy a Red Bull a tavalyi fölényes söprés után elég merész volt ahhoz, hogy idén is alaposan megújítsa az autóját, lenyűgözi az ausztrált.

    „Úgy érzem, hogy ez egy olyan csapat, amely akkor működik a legjobban, amikor nyerő formában van. Ha nyernek, akkor teljesen földbe akarják döngölni az ellenfeleket” – idézi Ricciardót az Autosport.

    „Nem úgy állnak hozzá, hogy ha úgyis győztes autójuk van, akkor lazíthatnak egy kicsit. Inkább ilyenkor teszik oda igazán magukat. Idén pedig azt hiszem, ezt fogjuk látni. Az eddigi legdominánsabb szezon után most előálltak egy olyan autóval, amire még én is azt mondtam, hogy »wow«.”

    Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    Bár a napi szintű technikai igazgatói feladatokat már néhány éve nem Adrian Newey látja el a Red Bullnál, hanem a francia Pierre Wache, ám Ricciardónak kétsége sincs afelől, hogy az RB20 merész koncepciója elsősorban Newey kézjegyeit viseli.

    „Úgy tűnik, hogy ők hozták a legtöbb fejlesztést, ami tényleg sokatmondó. Nem érzem hibás megközelítésnek, ha csak Adriant emelem ki, mert bár tudom, hogy sokkal több ember munkája az autó, de ő mégis hatalmas szerepet játszik mindebben. Ezt a kíméletlen hozzáállást muszáj csodálnunk. Tudom, hogy a nézők szívesebben látnák, ha valaki megszorongatná a Red Bullt, de egyszerűen csodálatra méltó, amit csinálnak” – ismerte el Ricciardo, aki 2014 és 2018 között maga is szerzett hét futamgyőzelmet a Newey által tervezett Red Bullokban.

    Egyesek már azt taglalják, hogy ha a Red Bullnak 2023-ban sikerült 22-ből 21 futamot megnyernie, idén vajon megvalósíthatja-e a csapat azt, ami még senkinek nem sikerült az F1 történetében: egy szezon minden futamát az első helyen zárni.

    „Szinte lehetetlennek tűnik ilyen sok verseny mellett, és persze nem tudhatjuk, hogy hány lesz közülük esős – fejtegette Ricciardo. – Még túl korai arról beszélni, hogy ugyanolyan dominánsak lesznek-e, mint tavaly. Az biztos, hogy versenyeket fognak nyerni, de olyat egyelőre még nem mernék kimondani, hogy legyőzhetetlenek lesznek. A Forma-1 egyszerűen túl kiszámíthatatlan ahhoz, hogy valaki legyőzhetetlen legyen.”

    2023-ban a Szingapúri Nagydíj volt az egyetlen, ahol legyőzték a Red Bullt: ott Carlos Sainz győzött a Ferrarival, Max Verstappen és Sergio Pérez pedig csak az 5. és a 8. helyen végzett. Az utcai pályán a múltban többször láttunk már szokatlan gyengélkedést az aktuális legjobb csapattól, így az ottani pálya sajátos karakterére és éghajlati kihívásaira is megoldást kell találnia a Red Bullnak, ha a rekordhosszúságú, 24 futamból álló szezon során megpróbálja elérni az F1-es dominancia utolsó szintjét: az összes nagydíj megnyerését.

  • „Összeálltak a csillagok” – Hamiltont Schumacher inspirálta és Vasseur vonzotta a Ferrarihoz

    „Összeálltak a csillagok” – Hamiltont Schumacher inspirálta és Vasseur vonzotta a Ferrarihoz

    Először beszélt a sajtó előtt Lewis Hamilton a hónap elején bejelentett ferraris szerződéséről, ami azóta is a Forma-1 legfőbb beszédtémáját szolgáltatja. A brit nagy kihívást lát abban, hogy visszajuttassa a maranellói csapatot a csúcsra.

    Hamilton csütörtök este nem állt a sajtó rendelkezésére, a pénteki hivatalos sajtótájékoztatón azonban jelenése volt, így a Mercedes közleményét és néhány Instagram-üzenetet követően most először kellett nyilvánosan is beszélnie az F1 valaha volt egyik legizgalmasabb átigazolási hírét övező számtalan kérdésre.

    „Nyilvánvalóan nyáron hosszabbítottam meg a szerződésem, és akkor még a Mercedesnél képzeltem el a jövőmet – mondta Hamilton arról az 1+1 éves kontraktusról, amiből az idei év végén kilép, hogy 2025-ben a Ferrari versenyzője lehessen. – Az új évben azonban megtalált ez a lehetőség, és úgy döntöttem, hogy megragadom. A legnehezebb döntés volt, amit életemben valaha is meg kellett hoznom.”

    „Már vagy 26 éve a Mercedesszel vagyok, végig támogattak engem, és egészen elképesztő utazásban volt részünk közösen. Újraírtuk a sport történelmét, és nagyon büszke vagyok mindarra, amit elértünk. A saját történetemet azonban én magam írom, és úgy éreztem, ez a megfelelő időpont arra, hogy új fejezetet nyissak.”

    Leclerc szerint tiszteletlenség lenne, ha Hamiltonról beszélne

    Hamilton ugyan többször beszélt arról, hogy szívesen fejezné be a karrierjét a Mercedesnél, most elismerte, hogy a Ferrari vonzereje számára is leküzdhetetlennek bizonyult. Ha a Scuderia idén sem nyer világbajnokságot, akkor 16 év telik el anélkül, hogy a csapat bármelyik vb-címet el tudta volna hódítani, ami fennállásának leghosszabb ilyen negatív sorozata. A britet az is motiválja, hogy a Mercedes után egy újabb csapatot is a csúcsra vezessen.

    „Talán mi versenyzők mindannyian átéltük gyerekkorunkban, ahogy akár egy garázsban ülve megláttuk a képernyőn a csúcskorszakában lévő Michael Schumachert a piros pilótafülkében, és elgondolkodtunk azon, milyen lehetne mindezt átélni. Az Olasz Nagydíjon az a tengernyi vörösbe öltözött rajongó pedig egész egyszerűen ámulatba ejtő” – fogalmazott Hamilton.

    „A csapatnak nem volt része nagy sikerekeben Michael ideje, illetve 2007 óta, ebben pedig nagy kihívást láttam. Gyerekként a videójátékokban gyakran Michael autójával vezettem, így ezzel most mindenképpen egy álom válik valóra, ami miatt nagyon izgatott vagyok.”

    Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    A hétszeres bajnok elismerte, döntésében kulcsszerepe volt annak is, hogy a Ferrari csapatfőnöke tavaly óta Frédéric Vasseur, aki 2006-ban a GP2-ben már a főnöke volt, és remek kapcsolatot alakítottak ki egymással. Elmondása szerint azonban akkor Vasseurt még nem foglalkoztatta az F1-be való továbblépés gondolata, amit aztán végül 2016-ban a Renault felkérésére tett meg.

    „Jó volt látni, amikor megérkezett az Alfához – mondta Hamilton. – Aztán nagyon örültem, amikor megkapta az állást a Ferrarinál. Most pedig azt hiszem, csak összeálltak a csillagok. Szerintem ez most nélküle nem jött volna össze.”

    A brit nem mulasztotta el hozzátenni, hogy idén még teljes elánnal utolsó mercedeses szezonjára koncentrál, szeretné a lehető legjobb formában teljesíteni az évet, és bízik benne, hogy sikerül csökkenteniük a lemaradásukat a Red Bull-lal szemben – az idei bajnoki cím esélyét tehát nem hozta szóba.

  • Máris támadják az idei év várható meglepetéscsapatát

    Máris támadják az idei év várható meglepetéscsapatát

    Érkezhet dobogóesélyesként az F1-es szezonnyitóra Daniel Ricciardo? A riválisok nem nézik jó szemmel, hogy a faenzai csapat szorosabbra fűzte a szálakat a Red Bull-lal.

    A 2023-as szezonban az Aston Martin volt az az istálló, amely a középmezőnyből váratlanul az élmezőnybe lőtt, az F1 és a közönsége számára pedig üdítő fejlemény, kisebb tündérmese volt, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki 2013-ban nyert utoljára futamot, ismét közel került a győzelemhez – s még ha a pódium legfelső foka nem is jött össze, nyolcszor dobogóra állt a spanyol.

    A 2024-es év lehetséges meglepetéscsapatát viszont egyelőre nem övezi osztatlan szeretet – a paddockban semmiképpen. A korábbi AlphaTauri, idén már RB néven versenyző faenzai csapatról gondolják úgy a riválisok a teszten mutatott forma alapján, hogy akár a dobogóra is esélyes lehet. A tavaly csak konstruktőri 8. istálló az identitásváltás jegyében szorosabb együttműködésbe fogott a Red Bull-lal, és az eddigieknél több, a szabályok által engedélyezett alkatrészt átvesz a nagycsapattól, hasonló technikai partnerséget formálva, mint a Ferrari és a Haas.

    „Elég nagy lépést tettek. Azt hiszem… szereztek néhány alkatrészt. De hát ez így megy – aggodalmaskodott Alexander Albon, aki a Williamsszel tavaly gyakran csatázott a faenzai csapat pilótáival a mezőny második felében. – Nagyon-nagyon-nagyon gyorsnak tűnnek. De azt hiszem, azért mi sem vagyunk tőlük nagyon messze.”

    Ricciardo számára vajon felcsillant a remény arra, hogy anélkül térjen vissza a dobogóra, hogy ehhez a Red Bull fő csapatánál kellene versenyeznie? Az ausztrál szerint túlzás azt állítani, hogy dobogóesélyesek lesznek a szezon elején, mint ahogy azt is, hogy az autója a Red Bull tavalyi domináns gépének a mása lenne.

    Szemtelen ajánlattal mutat rá a rivális bajnokság, hogy mi a baj az F1-gyel

    „Azoknak, akik arra számítanak, hogy jövő hétvégén a dobogón leszünk, azt üzenem – bár ez kicsit negatívan hangzik –, hogy még nem tartunk ott” – mondta az ausztrál, aki csupán arra számít, hogy rendszeresen az első tíz között végezhet az időmérőkön és a versenyeken csapattársával, Cunoda Jukival.

    Az RB az elmúlt hónapok során Milton Keynesben, a Red Bull főhadiszállásán is létesített egy bázist, hogy könnyebb legyen az együttműködése az anyacsapattal. Noha nem ütközik a szabályokba az összedolgozás ilyen formája, a rivális csapatoknak eléggé szúrja a szemét, hogy egy tulajdonos, amely két istállóval rendelkezik, ilyen nehezen átlátható megoldással képes akár egy fedél alatt is működtetni két alakulatot.

    „Nincs tudomásom másik olyan nagy sportágról, amely engedélyezi, hogy egyazon versenyben valaki két csapatot is tulajdonoljon – szólalt fel Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki a Red Bull és az RB együttműködésének fő kritikusa. – A mi sportunknak is az a szándéka, hogy elmozduljon egy olyan modell felé, amelyben a tíz csapat sportszakmailag, politikailag és technikailag is független entitás.”

    „Ők [a Red Bull és az RB] csak a szabályok szerint játszanak, nekem pedig a szabályokkal van problémám. Mert az természetes, hogy a jelenlegi szabályok mellett bárki, aki ilyen helyzetben van, igyekszik maximalizálni a lehetőségeit. Ám minden sportnak az az elve, hogy egyenlő feltételeket biztosítson a résztvevőknek, a szabályok jelen formája pedig nem ezt teszi.”

    Hamilton megkezdte utolsó felkészülési időszakát a Mercedesnél – képgaléria a második tesztnapról

    A kritikákra érkezett már válasz mindkét istálló vezetőjétől a bahreini teszt sajtótájékoztatói során. Christian Horner azt hangsúlyozta, a Red Bull nem érdemel ilyen támadásokat annak fényében, hogy milyen elhivatottsággal szállt be és tartott ki az F1 mellett a néhai tulajdonos, Dietrich Mateschitz: Bernie Ecclestone és Max Mosley kérésére mentette meg 2005 végén a csődközelbe került Minardit, így téve szert a második istállóra, majd a 2008-as gazdasági válság alatt sem távozott, és a világjárvány kitörésekor is a Red Bull Ring vállalta, hogy dupla verseny rendezésével beindítja a szezont 2020-ban. Horner szerint a Red Bull elkötelezettsége sokkal inkább elismerést érdemelne, mint támadásokat.

    „A két csapat teljesen különálló, az egyiknek Olaszországban van a központja, a másiknak pedig az Egyesült Királyságban. És amelyik Olaszországban van, onnan a személyzet sokkal nagyobb eséllyel köt ki Maranellóban [a Ferrarinál], mint Milton Keynesben” – nyomatékosította Horner.

    Az RB új csapatvezetője, Laurent Mekies [aki éppen Maranellóból érkezett Faenzába] arra mutatott rá, hogy a szabályok, amelyek lehetővé teszik a két istálló szorosabb együttműködését, teljes mértékben indokoltak, ameddig az F1-nek a mezőny szorosabbá tétele a célja, akár annak segítségével is, hogy lehetővé teszi a „gazdaságosabb” működést egyes résztvevők számára.

    „Ha összeadjuk a tavalyi szezonban az utolsó négy helyen végző csapat pontjainak számát, együttesen sem értük el azt a mennyiséget, amit a hatodik helyen végző Alpine szerzett” – mutatott rá Mekies arra, hogy míg 2023-ban a Williams, az AlphaTauri, az Alfa Romeo és a Haas együttvéve 83 egységet gyűjtött, addig az Alpine 120-at, vagyis még mindig indokolt a sereghajtó istállók felzárkóztatására tett törekvés.