Szerző: Bognár Viktor

  • Kettős spanyol vezetés az utolsó edzésen, Sainz az élre lőtte a Ferrarit

    Kettős spanyol vezetés az utolsó edzésen, Sainz az élre lőtte a Ferrarit

    Carlos Sainz érte el a legjobb időt a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögötte Fernando Alonso és Max Verstappen végzett.

    A pénteken napközben rendezett utolsó szabadedzés a hőmérsékleti viszonyok miatt ugyan kevésbé volt releváns az alkonyatkor zajló időmérő és verseny szempontjából, de nem sokan halogatták, hogy mielőbb a pályára gördüljenek.

    És bár az erőviszonyok továbbra is kifürkészhetetlenek maradtak, a paddockban az elsődleges beszédtémát továbbra is Christian Horner ügye jelentette, ami a hét során napról napra szállít új fejleményeket. A Red Bull csapatfőnöke továbbra sem akarja kommentálni a történteket, s amikor a paddockban megkérdezték, mik lesznek a következő lépései azt követően, hogy csütörtökön valaki kiszivárogtatta állítólagos üzenetváltásait, a PA beszámolója szerint csak ennyit felelt: „Megyünk versenyezni.”

    A pályán fokozatosan élénkült az aktivitás, s az edzés huszadik percében kezdtek fokozatosan javulni az idők, ekkor a versenyzők gyors egymásutánban váltogatták egymást a tabella élén, ahol aztán egy időre Fernando Alonso állapodott meg. Szinte mindenki a lágy gumikat használta, a Red Bull azonban eltérő programot választva az első körökre a kemény keverékeken küldte ki Max Verstappent és Sergio Pérezt – akik nem voltak teljesen elégedettek az autó viselkedésével, ezúttal a mexikói panaszkodott váltási nehézségekre.

    Az edzés utolsó húsz percébe fordulva érkezett az erős köridők újabb hulláma, de idővel ismét Alonso találta magát az élen, 1:30,965-ös idejével ekkor már csupán egy tizeddel a lágyakra váltó Verstappen előtt.

    Öt perccel a vége előtt Carlos Sainz lőtt az élre a Ferrarival, 1:30,824-es köre másfél tizeddel jobbnak bizonyult Alonsóénál, ám fél másodperccel elmaradt Lewis Hamilton csütörtöki etalonjától. Végül a két spanyol zárta az edzést az első két helyen, mögöttük Verstappennel és Charles Leclerc-rel.

    Erősnek tűntek a McLarenek is az 5. és a 7. pozícióban, ám ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne a csapatnál: Norris autójába az edzés előtt új energiatároló és vezérlőelektronika került – s mindkét egységből összesen kettő használható fel autónként a szezon során.

    George Russell 6., Sergio Pérez 8., Lewis Hamilton 12. lett. Az Alpine pedig igazolni látszik a csapat előzetes félelmeit az autó fájdalmas hiányosságai kapcsán, hiszen a két pilótájuk az utolsó három hely között található, 1,3-1,5 másodperces lemaradással.

    A Bahreini Nagydíj következő programja már az időmérő edzés, a 2024-es szezon első téttel bíró eseménye, ami közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődik.

  • Pérez nem látja az egy másodperces előnyt, amiről a többiek beszélnek

    Pérez nem látja az egy másodperces előnyt, amiről a többiek beszélnek

    A Red Bull a helyezések tekintetében visszafogott eredményekkel indította az F1-es szezon első edzésnapját, de Max Verstappen szerint a riválisok már jobban feltekerték a motort. Sergio Pérez elmarad csapattársa mögött, főnöke azonban megdicsérte őt, amiért alacsonyan tartotta a különbséget.

    A Mercedes pilótái jegyezték a legjobb köridőket a Bahreini Nagydíj csütörtökén, míg Verstappen közel fél másodperces hátránnyal a hatodik lett, ami egyesekben máris felélesztette a reményt a paddockban, hogy talán néhányan meg tudják majd nehezíteni a címvédő dolgát a szezonnyitó hétvégén.

    Hamilton: Végre versenyautóm van, mert az előző kettő nem volt az

    „Szerintem nem volt rossz napunk, szoros az állás. Talán néhányan már feltekerték a motort, ebből fakad a sebességük, de mi csak magunkra figyeltünk. Nem állítom, hogy mindenki ezt tette volna körülöttünk, de néhányan igen. Ám mi csak magunkra figyeltünk” – mondta Verstappen, akitől többször is hallhattunk az autóval kapcsolatos kritikákat a csapatrádión, ennek azonban elmondása szerint nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.

    „Próbálok egy kicsit jobb érzést kapni az autótól, de nem vagyok ettől olyan messze. De persze elsősorban a hosszú etapokra koncentráltam, mert azokon kell az autónak igazán jól működnie. Természetesen az időmérő is fontos, de biztosítanunk kell, hogy jó formában leszünk a versenyre.”

    Pérez a nehézségekkel teli 2023-as szezon után készül most tiszta lappal, lendületesen indítani az évet, s csapattársától néhány tizeddel elmaradva a középmezőnyben zárta a második edzést. A mexikói az eredményekből nem azt szűri le, hogy az ellenfelek más beállításokkal vezettek, hanem azt, hogy valóban közel állnak hozzájuk a kihívók.

    „A nap a vártak szerint alakult. Sokaktól hallottuk a teszt után, hogy egy másodperces előnnyel rendelkezünk, ami megmosolyogtatott, mert tudtam, hogy ennél sokkal szorosabb lesz a helyzet” – mondta Pérez.

    A mexikói ritka elismerést is kapott a csütörtöki nap végén a Red Bull tanácsadójától, Helmut Markótól: „Csak két tizeddel marad el Maxtől, a hosszú etapokon pedig még közelebb áll hozzá. Ez jó az ő szintjéhez képest. Ha ezt fenn tudja tartani, elégedettek leszünk.”

    Horner reagált a paddockban terjengő üzenetekre, melyek állítólag tőle származnak

  • Hamilton: Végre versenyautóm van, mert az előző kettő nem volt az

    Hamilton: Végre versenyautóm van, mert az előző kettő nem volt az

    A Mercedesek zárták a legjobb idővel a Bahreini Nagydíj nyitónapját, ami bizakodással tölti el Lewis Hamiltont és George Russellt. Ám azt egyikük sem meri kijelenteni, hogy a javulásuk elég lehet Max Verstappen legyőzéséhez.

    Hamilton zárta az első, Russell pedig a második helyen a csütörtöki második szabadedzést Szahírban, miközben Verstappen, akit a teljes paddock a szezon fő favoritjának tart, fél másodperc hátránnyal csak a hatodik helyen végzett. Bár az edzéseredmények nem feltétlenül mérvadóak a hétvége további részére, a Russell egyértelműen érzi, hogy a teszteken látottakhoz képest sikerült javítani a W15-ön.

    „Az időmérős tempónk nagyon erős, de még meg kell értenünk, miért is vagyunk ilyen jók. A teszt óta elvégeztünk néhány változtatást, amelyek felülmúlták az elvárásainkat. Mindazonáltal a hosszú etapokon, ami a döntő tényező, Max még mindig előttünk áll. Lewis és én nagyon hasonló időt mentünk, és közel vagyunk egymáshoz Landóval [Norris], Fernandóval [Alonso] és a Ferrarikkal. A versenyen bizonyosan komoly csata vár ránk. Elégedettek vagyunk ezzel a nappal, az autóink remekül működtek, de nem ragadtatjuk el magunkat ettől az egy eredménytáblától” – mondta Russell a Sky Sportsnak.

    „A célunk az, hogy a győzelemért harcoljunk, de a teszten úgy tűnt, Max messze előttünk jár. A köztünk lévő különbség most lecsökkent, de még mindig nála az előny: annyi változott, hogy már csak egészséges előnye van a többiekhez képest, nem nevetséges előnye. A ma látottak még semmiképpy nem jelentik azt, hogy visszatértünk volna, vagy hogy harcba tudunk szállni vele, de erős napot zártunk.”

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Hamilton győzelem nélküli sorozata a 2021-es dzsiddai futam óta, vagyis már 45 versenyen át tart, s rajtelsőséget is csupán egyet szerzett ebben az időszakban, tavaly a Hungaroringen. A brit azonban most lelkesebben beszél autójáról, mint az elmúlt két évben bármikor.

    „Őrült volt ez a péntek, reggel el is késtem – mondta az időzavarban lévő hétszeres világbajnok a rendhagyó módon csütörtökön tartott edzésnapról. – Szerintem még túl korai erről beszélni, de szoros csatában lehetünk a McLarennel, a Ferrarival és az Astonnal. De ha Max eltűnik a távolban, akkor őt nehéz lesz elkapni.”

    „Az idei autóval sokkal elégedettebb vagyok. Az üléspozícióm végre hátrébb került, így jobban érzem az autót a kanyarbemeneteknél, de más területeken is javítottunk. Ez már végre olyan érzés, mint egy versenyautó! Az utóbbi két autóm nem érződött annak, szóval jó alapról kezdhetünk el dolgozni.”

  • Horner reagált a paddockban terjengő üzenetekre, melyek állítólag tőle származnak

    Horner reagált a paddockban terjengő üzenetekre, melyek állítólag tőle származnak

    Nem várt beszédtéma bolygatta fel az F1-es paddockot a szezonnyitó bahreini hétvége első napján. A sport kulcsembereinek és a sajtónak szétküldött, állítólag tőle származó tartalmakra reagálva Christian Horner most közleményt adott ki.

    A már majdnem egy hónapja göngyölödő ügy a Bahreini Nagydíj csütörtökjén érte el eddigi legnagyobb csúcspontját. Bár a Red Bull szerdán közölte, hogy lezárult a Horner elleni belső vizsgálat, amit a csapat egy dolgozójának panasza nyomán rendeltek el, és amelyben felmentették a csapatvezetőt az ellene felhozott vádak alól, csütörtökön egy eddig magát meg nem nevező személy, aki minden jel szerint szeretné eltávolítani Hornert a pozíciójából, váratlan tettre szánta el magát:

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    Az F1-ben dolgozó állandó média, valamint a csapatfőnökök és a paddock más kulcsszereplői – akik között Max Verstappen apja, Jos is megtalálható a sajtó szerint – ismeretlen e-mail-címről olyan fájlokat kaptak, amelyek állítólag Horner és az ominózus sértett közötti WhatsApp-üzeneteket, valamint a csapatvezetőről készült fotókat tartalmazzák. A fájlok tartalmának valódiságát azonban sokan megkérdőjelezik, elképzelhető ugyanis, hogy azok csak fabrikált bizonyítékok – ami a képalkotásra is képes mesterséges intelligencia korában már könnyen megvalósítható. Egyébként az X-re felkerült képernyőmentésből látható információk között nincs semmi kompromittáló.

    Nem sokkal a fájlok nyilvánosságra kerülése után – amelyeket a lehetséges jogi következmények tudatában továbbra is mindenki fokozott óvatossággal kezel a paddockban – maga Horner adott ki egy közleményt a fejlemények kapcsán.

    „Nem fogok kommentálni név nélküli spekulációkat, de ismétlem, hogy a felhozott vádakat mindig is tagadtam. Tiszteletben tartottam a független vizsgálat folyamatát, és annak minden szakaszában együttműködő voltam.”

    „Teljeskörű és tisztességes nyomozást folytatott le egy független, erre specializálódott jogász, a folyamat pedig lezárult, s visszautasította a felhozott panaszokat. Továbbra is teljes mértékben a szezon kezdetére koncentrálok” – zárta szavait a csapatfőnök.

  • Szörnyülködve nézik az új vezetők, mi folyik a Williamsnél

    Szörnyülködve nézik az új vezetők, mi folyik a Williamsnél

    Bár a Williams friss technikai igazgatója, Pat Fry az abszolút sereghajtó Manort is megjárta, elmondása szerint sehol nem találkozott még olyan zűrzavaros gyártási folyamattal, mint új csapatánál. Az autó csak az utolsó pillanatban állt össze.

    A tesztek és a Bahreini Nagydíj első napjának tapasztalatai alapján a Williams idén is a középmezőny stabil tagja lehet, mindenesetre nagy előrelépés vagy nagy visszaesés sem várható tőlük a 2023-as konstruktőri hetedik helyükhöz képest. Ám ez talán még hízelgő kijelentés is annak fényében, hogy a színfalak mögött micsoda fejetlenség uralkodott a tél folyamán – legalábbis ez volt a sokkoló benyomása Pat Fry-nak, aki novemberben érkezett az istállóhoz azt követően, hogy nyáron távozott az Alpine-tól.

    Fry már a 80-as évek vége óta az F1-ben dolgozik, csapata között volt a Benetton, a McLaren és a Ferrari is, a sikercsapatok után azonban 2016-ban és 2017-ben a mezőny végéről elmozdulni soha nem tudó, végül meg is szűnő Manor tanácsadója volt. Ennek fényében pedig eléggé beszédes a véleménye arról, hogy milyen állapotokat tapasztalt a grove-i istálló munkafolyamataiban a csapattal töltött első hónapjai során.

    „Annak módja, ahogyan megépítjük az autót, nagyon eltérő ahhoz képest, amit én normálisnak neveznék. És ez nem valami hatékony. Minden elképesztően későn érkezett, különösebb ok nélkül. Ahhoz vagyok szokva, hogy az időtállóbb elemek korán elkészülnek, és a padlólemezt, amin elsősorban múlik az aerodinamikai hatékonyság, a legvégére hagyjuk. De itt egyszerűen minden a végén érkezett. Sohasem láttam még ilyet. Nem akarok újra ilyet átélni, és biztos vagyok benne, hogy James sem” – utalt a csapatvezetőre, James Vowlesra.

    „Pedig sok aerodinamikailag fontos felületet korán elküldtünk gyártásra, de mégis fennakadások történtek, és az egész egy nagy kupacba halmozódott.”

    Vowles szintén új érkezőnek számít a csapatnál, hiszen éppen egy évvel ezelőtt érkezett meg a Mercedestől, így elmondása szerint azzal ő sem volt még teljesen tisztában, hogy milyen nehézségekkel küzd a csapat az autó építése során – noha tavaly év közben már látta, hogy néhány kulcsfontosságú területen hosszú ideje nem halad a korral és a riválisok tempójával a Williams.

    20 éve elavult műszerekkel szerez pontokat az F1 kiscsapattá silányult óriása

    „Tavaly már február 20. volt, amikor megérkeztem a csapathoz, akkorra az autó már fizikailag egyben volt” – idézi Vowlest az Autosport. – Így csak az évközi fejlesztésekre volt rálátásom, ami az építéshez képest pehelysúlyú kihívásnak számít. Akkor is voltak már egyértelmű jelei a problémáknak, de nem olyan mértékben, mint amivel télen szembesültünk.”

  • Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    Az RB futotta a legjobb időt a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén – ez azonban a tavalyi évvel ellentétben már nem a Red Bull rövidítését, hanem az energiaitalosok második csapatát jelenti. Daniel Ricciardo mögött a két McLaren végzett. 

    Három hónappal a 2023-as szezonzáró után visszatért a pályára a Forma-1 mezőnye, hogy Szahírban megkezdje a sport 75. évadát. Különleges, hogy erre február 29-én, a csak a szökőévekben előforduló napon került sor: 1980 és 1992 után ez a harmadik alkalom, hogy F1-es versenyhétvége esik február 29-re.

    A szahíri pályán történt egy fontos változás a teszt óta eltelt egy hétben: a felkészülést kétszer is hosszabb időre megakasztó feltöredezett csatornafedelet lebetonozták a 11-es kanyarban, mivel nem várható eső a hétvége során.

    A lebonyolítás változatlan maradt a normál, sprintverseny nélküli hétvégéken: pénteken két egyórás szabadedzés zajlik. Az elsőn, bár a nappali körülmények kevésbé reprezentatívak az alkonyati időmérőhöz és futamhoz képest, mindenki igyekezett már az első perecekben a pályára hajtani.

    Ritkán kiáltanak ki valakit olyan egyértelműen a bajnoki cím fő várományosának, mint idén Max Verstappent, a címvédő azonban elégedetlenkedéssel kezdte a szezont: első körei során a váltó működésére, valamint az autó pattogására is panaszkodott – mindazonáltal a közepes keverékeken teljesített első menetek után az ő neve tűnt fel a tabella élén.

    A McLarenek és az RB-k váltottak elsőként lágy keverékekre, amelyek segítségével el is foglalták az eredménylista első helyeit, noha Daniel Ricciardo etalonnak számító 1:32,8-as köre is még három másodperccel elmaradt a múlt heti teszt legjobbjától (ami még úgy is sok, hogy azt Carlos Sainz egy fokozattal lágyabb abroncsokon jegyezte).

    A többség nem vetette be a lágy gumikat a hajrában sem, így Ricciardo ideje megdöntetlen maradt, az RB, vagyis az identitásváltáson átesett faenzai csapat zárta az élen a szezon első szabadedzését. Az ausztrál mögött Lando Norrisszal és Oscar Piastrival a két McLarn, valamint Cunoda Juki végzett. A csak közepes gumit használó közül a leggyorsabb Fernando Alonso lett.

    A Mercedesek és a Ferrarik a 7. és a 11. hely közé soroltak be, míg a tabella alján a két Alpine-t csak a két Haas követi.

  • Leclerc távolba réved, Hamilton a kezét tördeli: itt a 2024-es F1-es szezon főcíme!

    Leclerc távolba réved, Hamilton a kezét tördeli: itt a 2024-es F1-es szezon főcíme!

    2018 óta van minden évben egyedi főcíme a Forma-1-es szezonnak, amelyben az év összes versenyzője feltűnik a Brian Tyler által komponált zenére. Azóta az F1-es versenyhétvégék minden esemény közvetítése ezzel a videóval indul.

    Azóta minden évben kisebb várakozás előzi meg az új intró bemutatását, a versenyzők feltűnési sorrendjét és a felvett pózukat. Tavaly Russell beállása mémesült, s a brit a holtszezonban már ötletelt is azon, milyen legyen a megjelenése az idei videóban, de a nagy felhajtás után most csak egy egyszerű sétálást vágtak be tőle a szerkesztők.

    Az F1 hivatalos csatornája tíz perccel a Bahreini Nagydíj első szabadedzése előtt tárta a nyilvánosság elé az idei bevonulót. Alatta pedig a hétvégén a szezonját szintén megkezdő F2 és F3 intrója is megnézhető.

  • Két tényező is a visszavonulás felé taszíthatja Alonsót

    Két tényező is a visszavonulás felé taszíthatja Alonsót

    Fernando Alonso bízik abban, hogy az Aston Martin idén felkészültebben vág neki idén az F1-es fegyverkezési versenynek. Ahhoz viszont, hogy 2024 után is a sportban maradjon, szüksége lesz valamiféle meggyőzőerőre, ami ellensúlyozná az általa felsorolt negatívumokat.

    Nem kezdődhet el F1-es szezon anélkül, hogy Alonso, aki idén júliusban már 43 éves lesz, meg ne kapná a kérdést a visszavonulásával kapcsolatban. A spanyol negyedik évét kezdi meg azóta, hogy kétéves szünet után visszatért a sportba, és az idei a második szezonja az Aston Martinnal, az év végén azonban lehetősége van távozni. Ám azt illetően jelenleg még ő is bizonytalan, hogy hosszabbít-e a csapattal, vagy esetleg új opció után néz a mezőnyben.

    „El kell döntenem, akarom-e folytatni a versenyzést. Ez lesz az első, amiről döntést kell hoznom néhány verseny múlva. Nagyszerűen érzem most magam, de a versenynaptár kimerítő, és 2026-ban új szabályok érkeznek” – mondta. „Nem tudom, hogy ezek mennyire csábítóak. Ahogy azt már a teszteken is említettem, várni fogok pár versenyt a döntésemmel.”

    A 2023-as szezon meglepetéseként robbant be az Aston Martin, hiszen már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a harmadik helyen zárt a csapattal Alonso, aki az év során összesen nyolcszor állt dobogóra, ám az idő múlásával visszaesett a silverstone-i alakulat teljesítménye.

    „A csapatban eltérő hozzáállást tapasztalok 2023-hoz képest. Tavaly jó alappal kezdtünk, de talán magunkat is sokkoltuk azzal, hogy milyen jók voltunk az év elején. A pályán kívül azonban, az autó fejlesztése terén még nem voltunk olyanok, mint egy nagy csapat” – fogalmazott a spanyol a bahreini sajtótájékoztatón.

    „De sokat tanultunk a tavalyi évből. Fontos lépcsőfok volt annak érdekében, hogy az Aston Martin a jövőben bajnokká váljon. Azt hiszem, idén is erős alappal kezdünk, de sok mindennel készülünk a szezon hátralévő részére, így érdekes lesz látni, hogy ezúttal tudjuk-e tartani a fejlesztési ütemet az élcsapatokkal.”

  • A Red Bull megalkotta a világ leggyorsabb drónját, ami képes követni Verstappent

    A Red Bull megalkotta a világ leggyorsabb drónját, ami képes követni Verstappent

    Egy drón, ami 350 km/órás sebességre képes, és gyorsulási versenyben legyőzi az F1-es autót? Itt a Red Bull újabb őrülete, ami a tévéközvetítések forradalmát is elhozhatja.

    A Red Bull számos rendhagyó mutatványt valósított már meg a Forma-1-ben eltöltött 19 éve alatt, extrém körülményeknek kitéve az autóit vagy a csapattagokat, ez a legújabb pedig mindenképpen ott van a legnagyobb dobások között.

    Egy drónokkal foglalkozó holland társaság, a Dutch Drone Gods egy ideje már együttműködik a Red Bull-lal, s egy David Coultharddal elvégzett egyenesfutási teszten sikerült bizonyítania, hogy a saját fejlesztésű drónja képes legyorsulni egy F1-es autót. Ennyivel azonban nem elégedtek meg, s újabb kihívásba vágtak: lehetséges-e olyan drónt készíteni, ami Silverstone kanyarjain keresztül, gyorsulva és lassulva képes lekövetni napjaink leggyorsabb versenyzőjét, Max Verstappent, mindeközben tökéletes minőségű videófelvételt készítve a száguldásról?

    Red Bull, drón
    Fotó: Red Bull

    Ehhez már egy aerodinamikailag hatékonyabb szerkezetre volt szükség, aminek kifejlesztésében a Red Bull segített. A több mint egy éven át tartó folyamat terméke lett egy olyan szupererős drón, ami 350 km/órás sebesség elérésére képes, akkumulátora három percen át tud működni ezen teljesítmény mellett, s 10 km-es hatósugáron belül irányítható – ami teljesen manuálisan történik.

    A Red Bull szezon előtti filmforgatási napján aztán erre a mutatványra is sor került, Verstappen bepattant az RB20-ba, a drón a nyomába iramodott, irányítójának pedig az autó útjának és változó sebességének lekövetése mellett arra is figyelni kellett, neki ne csapódjon a pályát keresztező felüljáróknak.

    A tempó akár még ennél is gyorsabb lehet, hiszen vizes volt a pálya a menet során, így máris kilátásba helyezték, hogy száraz körülmények között is megismétlik majd az attrakciót. Ami talán attrakció helyett idővel  normalitássá is válhat: Verstappen szerint a drón által adott kamerafelvételek teljesen új perspektívát adnak egy Forma-1-es autó követéséhez, s a technológia egy napon talán rendszeres eleme lehet a versenyhétvégéknek.

    Az alábbi videó Verstappen körénél indul, de érdemes az elejétől végignézni a drónnal való kísérletezés folyamatát.

  • Két kormány, két pedál, két F1-es pilóta – nem ősi ellenségeknek való ez a gokartélmény

    Két kormány, két pedál, két F1-es pilóta – nem ősi ellenségeknek való ez a gokartélmény

    Akár „sziámi gokartnak” is elnevezhették volna azt a kis versenygépet, amiben összezárták Lando Norrist és Alexander Albont, hogy együtt találjanak körbe a pályán.

    Ilyen különleges kialakítású gokartokkal több bérgokartpályán is találkozhatunk: ezek lehetővé teszik, hogy gyerekek is élvezhessék a száguldást, s akár az irányítást is átvegyék egy időre. Ám az, hogy két sokat látott Forma-1-es versenyzőt ültessenek be egy ilyenbe egymás mellé, egészen szürreális.

    A Sky Sports már a hétvégi közvetítése mellé forgat színes riportműsorokat a mezőny tagjaival, egy ilyen alkalmából pedig elhívták Norrist, Albont és George Russellt, vagyis az F1-be egyaránt 2019-ben berobbanó „brit” generáció három tagját a szahíri versenyhelyszín gokartpályájára. A trió együléses gépekkel is összecsapott, viszont ízelítőként már megjelent ez a videó Albon és Norris közös köréről. A pedálok Albon lábainál voltak, ám Norris azonnal felajánlotta, hogy jobb lábával átnyúlva a féket boldogan nyomja ő maga…

    A hét folyamán részletesen is megtudhatjuk majd, hogyan sikerült boldogulnia a két dudásnak egy gokartban.

    Ez csak az egyike azon tevékenységeknek, amelyekkel az F1-es pilóták egymás társaságában próbálják elütni az időt a múlt hétvégén lezárult bahreini teszt és a csütörtökön startoló Bahreini Nagydíj között – az elmúlt napokban például padelezni gyűltek össze különböző csoportokban.

    Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást